KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - VIII. RÉSZ

REMÉNY

„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt - suttyomban - Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

REMÉNY

MIT KERESEK ÉN ITTEN?

Késő este van. Olaszországi kirándulásunk reményeinket is meghazudtoló kalandok forrása lett. De így is van ez rendjén! A Sorrentói-félszigeten lévő szállásunkon vagyunk, Neranoban. Előző nap zúztunk le 1500 kilómétert, egy nap alatt a napfényesnek akkor épp nem igazán nevezhető Itáliába. Csak úgy repesztettünk! Szóval a szállásunkon vagyok, Neranoban. Épp egy germán amazon kérdéseire válaszolok – miközben melleit stírölöm… A hölgy igen lelkes, próbálja kideríteni, hogy agyrázkódásom van-e, vagy csak szimplán folyik a fejemből a  vér… Hogy is kerültem a kezei közé? Mit keresek én itten? Tisztul a  fejem, mint felhőtől az ég... vagy mi...

REMÉNY

Őszi kirándulásra – és egy kis rándulásra – indultunk a Nápolyi-öbölbe. A Nápolyi-öböl a Tirrén-tenger egyik öble, Olaszország délnyugati partja mentén, Campania régióban. Északról a Pozzuoli-öböl valamint Nápoly határolja, keleten a Vezúv, délen pedig a Sorrentói-félsziget. Már az ókorban fontos terület, mind kereskedelmi, mind turisztikai szempontból, de a Római Birodalom idején itt állomásozott a birodalmi hadiflotta fele (emlékezzetek a Ben- Húrra!), a misenumi kikötőben.

REMÉNY

A Kru. 14-37. között uralkodó perverz Tiberius császár idős korában gyakorlatilag innen irányította az imperiumot, miközben Capri szigetén enyelgett – legalábbis a történetírók szerint… És a környéken raboskodott haláláig az utolsó nyugatrómai császár, Romolus Augustulus - habár a talján író, Valerio Massimo Manfredi regénye szerint  a kölyök megszökött Tiberius hajdani villájából, Capri szigetéről; a császár egyik villája az alábbi hegycsúcs tetején volt:

REMÉNY

Nos, különös módon alakult az út. Először repülővel szerettem volna jönni, Nápolyig, hogy onnan a Vezúvot körbeölelő vasúthálózattal, a Circumvesuvianaval járjam be a vidéket (Capri szigetére mind Nápolyból, mind Sorrentoból van komp, borsos áron, de feledhetetlen élményt kínálva). Szóval, a vasútnál maradva: a Circumvesuviana a Vezúv körüli településéket összekötő vasúthálózatot üzemelteti. Az összes vonal végállomása Nápoly, a Porta Nolana pályaudvar. Egyik leágazása a sorrentói partvonalat követi.

REMÉNY

A vonal számos római kori emléket útba ejt, mint például Pompejit.

REMÉNY

Az útra való készülődés során végül az autóval való lejövetel nyert polgárjogot, s öten vágtunk neki az útnak, köztük egyik ifjú titán rokonom, csinos kis barátnőjével… Ahogy előző bogbejegyzésemben beszámoltam róla, egy nap alatt lezúztunk a Sorrentói-félszigeten lévő szállásunkig, 1500 kilómétert utazva egy kényelmesen négy főre tervezett BMW-ben. Persze nekem nem volt gond: elől ültem, mint jó rokon… 1500 kilómétert zúztunk, hogy aztán, mint Han Solo a meteorzáporba, mi is belerepesszünk egy jó kis esőbe. „Reményteljes” nap kezdődött, amikor első ott töltött reggelünkön az eső kopogására ébredtünk… Hát, csak reménykedhettünk a tiszta égboltban… De aztán enyhült az eső és nekivágtunk az Amalfi- partnak.

REMÉNY

Hogy mit kerestem olasz földön? Hát egy jó kirándulást és néhány rándulást! Az előző blogbejegyzéseimből ismert – velünk utazó – „dezertőr barátom” segít bekötözni a fejemet. Köszönet érte! Már minden rendben. Visszatekintek az első napra. További reményteljes napokat ígér a Nápolyi-öbölben, s újabb kirándulást… meg néhány rándulást! Azért remélem, kevésbé ütőset!    

NAPFÉNYES AMALFI-PART????!!!! FÜTYFÜRÜTTYÖT!

Hát, nem mondanám! Inkább egy jó kis csúszós, életveszélyes úttal megfűszerezett, felhőkbe burkolózó áztató territórium volt, ahol a szűk partszakaszon dudáló, villogó kretén digókba botlottunk, minduntalan, kik úgy siettek, mintha csak perc volna az élet. Hát, nem voltak tekintettel a Pannon tájakról idevetődött hazánkfiaira, az biztos, mindazonáltal az is igaz, hogy ha negyvennel poroszkálnának, életbe nem érnék el úti céljukat, azokon a kanyargós, szűk utakon… Akárhogy is, új fogalmat találtunk ki az olasz sofőrökre: „digosz kretenosz”, kedves autót vezető rokonom pedig hamarosan digóvá vedlett, a túlélés érdekében…

REMÉNY

Nos, az biztos, hogy az UNESCO Világörökségének része igazi show, már ha szeretsz vezetni extrém helyeken. A Nápolytól délre, a Salernói-öbölben húzódó meredek partról rálátni a tengerre, a környéken pedig 1400 méter magas hegyek látványa bűvölik el a látogatót.

REMÉNY

A táj kivételes szépsége már az ókorban is téma volt, bár évszázadokon keresztül csak a tengerről vagy gyalog lehetett megközelíteni. Amalfi városa a teljes partrésznek kölcsönözte nevét. Itt jött létre Olaszország első tengeri köztársasága  a középkorban. A táj szépségét a kanyargós, néha túl keskeny, beborított sziklakiszögellések és meredek szakadékok fokozzák.

REMÉNY

Hát igen, ütős volt elsurranni a parton, hogy Positano érintésével megérkezzünk Amalfiba. Ahol a változatosság kedvéért zuhogott… „Reményteljes” volt… No de egyszersmind katartikus élmény! Gyönyörű város! Amalfi esőben is az! Menj el és nézd meg magad! De lehetőleg napfényben fürdő városba látogass el! Az út kissé kanyargós, de ha nem bírja a gyomrod a kocsit... akkor menj busszal... Vagy állj meg és fotózz egy kis viaduktot...

REMÉNY

Az Amalfiból származó hajósok, kereskedők és patríciusok a hazájuktól távol pihenőhelyeket, kórházakat alapítottak és tartottak fenn mind a maguk, mind hozzátartozóik ellátására, ők alapították a jeruzsálemi ispotályt is. A Szent Jánosról elnevezett lovagrend  (a johanniták) is az amalfiak jelentős anyagi hozzájárulásának köszönhetően volt képes fenntartani. 

Bár tündöklő, s nem háborgó tenger fogadott volna Amalfiban – de hát ez van, ha ősszel vágsz neki, októberben… Esernyővel vágtunk neki a városnak, melyet Nagy Konstantin kiszuperált, mindenhonnan előzött veteránjai alapítottak. A város papírgyártó üzemeiről és a limoncellójáról világszerte híres. Kortyoltam is egy jó adagot az egyik kávézóban, ahol épp budit kerestünk (aztán kiderült, hogy a kocsitól pár méterre volt a nyilvános klotyó…).

REMÉNY

Aztán megcéloztam a legimpozánsabb épületet, a Szent András apostolról elnevezett dómot, aki a város, egyszersmind a halászok és a hajósok védőszentje is. Gyönyörű a dóm, s milyen katartikus felsétálni lépcsőin – próbáld csak ki!

REMÉNY

Aztán andalogj egy kicsit a városban is! És ha esik, ugyanúgy sza… akarom mondani szénné ázol, mint mi, esernyő ide vagy oda… De hát erről is szól egy igazi kirándulás és néhány rándulás! Megteszed, amit akarsz és megnézed, amit szeretnél! Tűzön…. jelen esetben vízen át is! Kerekedj hát fel és nézd meg magad! Indulás az Amalfi-partra, aztán egyenest a Tiberius villához Capriba! Na, jó, ez nem fér bele, csak két napba...

REMÉNY

BEVERTEM A FEJEMET, AZÉRT ÍROK ILYENEKET?????!!!!

Igen, egy kicsit sikerült az este folyamán. A nap persze nem ért véget Amalfival! De most zárom a történetet. Legközelebb folytatom! Mindazonáltal térjünk csak vissza még egy percre a bevert fejemet megvizsgáló germán amazonra!

Este volt már. A szállás büféjéből sörökkel megrakodva sétáltam fel a lépcsőkön, a hegyoldalban lévő szállásunkig. Sötét volt. Kivilágítás nuku. Az egyik faház teraszának kiálló beton éle találkozott a lábam elé néző kobakommal. A digó építészet (hogy mindent, minél több házat bezsúfolnak a hegyoldalba, kis helyre) meg a figyelmetlenség csodákra képes...

Mire a recepcióra értem, már ömlött a fejemből a vér. Nagyon dühös voltam, magamra is. Gondoltam, ha a recepción többen lesznek, lenyalom véres kezemet, amivel fejemet fogtam, hátha valaki elalél. Erre nem került sor, mert azonnal ott termett az a német amazon nő.

Szőke volt, magas, látványos keblekkel, bár rövid hajjal és előrehaladott korral, mégis volt benne valami vadság és Petra a Taxi filmekből… Kérdezgetett, angolul beszéltünk. Vagy egy németül beszélő magyar fordított volna? Már nem emlékszem... Addigra „dezertőr barátom” is rám talált. Az amazon azt akarta tudni, hogy van-e agyrázkódásom. Barátommal kitisztították és bekötözték a sebemet. Két napig kötöztük, aztán kutya bajom nem volt. Volt ugyan utas biztosításom, s dokit is tudtunk Sorrentoban, de nem töltöttem a fél kirándulást egy digó dokinál. Inkább kiélveztem, amit az út adott! És de jól tettem!

Tanulság: ha jól be is vered a fejed, soha ne veszítsd el, amíg egy germán amazon veled van!

Megkérdeztem az én germán amazon hölgyemet, hogy orvos-e? Mire azt felelte: „Yes! I’m animal doctor!"

No, erre Rossz Cic, akire a derék apus az egyik előző történetben körözést adott ki, biztos azt mondta volna: "Míjjáú!" 

REMÉNY

De azért a képen látható nápolyi macsek biztosan megerősítené, hogy hála az állatorvos germán amazonnak, és „dezertőr barátomnak”, egy napig se éreztem magam kutyául! Nagy reményekkel tekintettem a következő nap elé! Várt ránk Pompeji.

REMÉNY

De… mi legközelebb azért még Amalfival folytatjuk! Aztán, aki most is úgy érzi, nem azt kapta a blogtól, mint amire számított, vagy amit REMÉLT, az nyugodtan hisztizhet, mint a múltkor! Egy blogot – mi nem tudományos munka – szeretni, avagy utálni, mindenkinek megvan a szíve és a…

REMÉNY

Folytatjuk!

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - VII. RÉSZ

REMÉNY

„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt - suttyomban - Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

REMÉNY

SOKAKNAK ELVESZETT A REMÉNY

Amikor Kru. 79-ben kitört a Vezúv, a Nápolyi-öböl partján bizony sok élet fonalát elvágták a párkák... A vulkán hamuja és lávája eltemette Pompeii, Herculaneum, Oplontis és Stabiae római településeket. Azóta számtalanszor kitört (utoljára 1944-ben, a II. Világháború poklában). Napjainkban is az egyik legveszélyesebb tűzhányóként tartják számon, mivel közvetlen közelében több mint 3 millióan laknak. 

Eltemetett városokat, eltemetett életeket, s ezen életek számára végső soron a reményt is. A reményt, hogy létezik Holnap. Mégis, ennek ellenére is, élnek emberek az öbölben, szép számmal! Számukra ez az otthon, az élet, s lelkükben ott a remény, hogy létezik az a bizonyos Holnap. Hogy életük még tart, még nem ér véget!

Ezért húnyják úgy le szemüket, hogy várják a reggelt...

REMÉNY

Igaz is: a kép már a Sorrentói-félszigeten lévő szállásunkon, Neranoban készült és a Salernói-öblöt láthatjuk... De ettől függetlenül a Nápolyi-öbölben élők számára is felkélt a nap... ahogy annyiszor, ottlétünk óta is...  Mindig van remény az életre!

BIZONY! A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!

Amikor megsütik… Pardon: főzik…

REMÉNY

Na jó! Ez egy aranyhal!

Az Életben nem mindig fogod ki az aranyéletet, a rövid élet egyik nagy kérdése mégis az, hogy hogyan is élvezd. Hogyan is élj, hogy igazából is élj. Vannak, akiknek ehhez egy igazán szerető hitves, vagy szeretett boldog család kell, másnak a pénz, a hatalom, vagy a kaja, vagy más... szinte „mindenki másképp csinálja”, ahogy egy jó kirándulás is mást és mást jelent mindenkinek.

Így talán a blogírást is mindenki másképp csinálja. És mindenki más és más fajta blogot szeret olvasni... Olyan a blog írás/olvasás is kicsiben, mint az Élet... 

Vajon hogyan is írj, hogy igazán élvezzed is azt, hogy írsz? "Ja és mit?" - teszed fel a kérdést, ha épp nincsen ihleted. De soha ne add fel a reményt! Amiként az írásra is megjön az ihlet, s az írás-olvasás élvezete is megadatik, úgy valahogy mindig megadja az Élet is a lehetőséget, hogy igazán élhesd!

Akár nálunk, akár Nápolyban... 

REMÉNY

Egyszóval… azaz három szóval:

MINDIG VAN REMÉNY!

Mindig van remény egy jó kirándulásra és néhány rándulásra is! És - remélem - most is hisztiznek majd egyesek, mint a múltkor, hogy nem azt kapták a blogomtól, mint amit előzetesen, nyálat csorgatva „élvezkedve”, vártak, hisz’ ők is hírét viszik! Ez egy blog, nem tudományos munka! Nos, folytassuk hát a kirándulást, s tegyünk hozzá még egy kis (arc) rándulást!

Nos, amikor a minap beállított hozzám informatikus barátom, azonnal éreztem, hogy valami bűzlik Dániában. Nem, nem a laptopját hagyta ott újra az egyik komáromi erődben, a főnöke kecskepornójával – amint arról a múltkor már beszámoltam – és derék kisfiát sem kellett megsallereznie… Sokkal súlyosabb volt a baj!

Nyitom a kaput. Gyanús arcot vág és kék sörös dobozt szorongat a kezében. „Még munkába kell mennem…!” – mondja ártatlanul, de ekkor már észreveszem az „alkoholmentes” feliratot és az utcán parkoló kék autót… „Autóval jöttél????!!!” – kérdezem ledöbbenve, és már uszítanám is rá a kutyát, ha az nem nyalná épp barátom lábát… Este van. Hét óra. Még egy kis éjszakai műszak. Így hát a többiekkel helyette is innunk kell, nincs laza-paca… Persze ez sem megy olyan simán, hiszen közben felmerül bennünk a rettentő kérdés: vajon informatikus barátunk, aki életében nem ivott alkoholmentes sört, csupán ettől az élvezettől vált meg, avagy nejének tárhelyeitől is… De hát mindenki máshogy csinálja, az ember meg a kezét széttárja, mint jó hóember a komárnói kocsma udvarán...

REMÉNY

Nos, mivel legutóbb a komárnói sörözéssel fejeztem be történetemet, itt is veszem fel a fonalat, Komárnóban, egyik törzshelyünkön. Újra kimentünk kedvenc söröző helyünkre. Egészségetekre!

REMÉNY

Bírom ezt a várost. Másik barátommal arról elmélkedtem itt, vajon mi is legyen a blog újabb fejezetének tárgya. Ekkor született meg az ötlet, melynek megírását informatikus barátom kocsijának elzúgása ihletett… Kezdődjék hát kalandunk története Nápolyban és a Nápolyi-öbölben!

REMÉNY

Előtte persze szeretném hangsúlyozni, hogy informatikus barátom megígérte, hogy legközelebb újfent jön Komárnóba is. De hát, mióta szűzen issza az alkoholt…

De reménykedjünk!

Ember! Nem szűz… pardon: szűrten, hanem szüntelenül és szűretlenül! Búzasert!

AKKOR HÁT ZÚZZUNK LE CIRKA 1500 KILÓMÉTERT!

REMÉNY

Amikor a kép készült, már csak 999 kilométer volt hátra… No, de hová is hajtottunk? Hát a már annyiszor emlegetett Nápolyi-öbölbe! Többek között Piedone, a zsaru kedvenc nápolyi étterméhez is! Az étterem a Castel dell’Ovo mellett van.

REMÉNY

Jelenleg a Zi Tereza nevet viseli.

REMÉNY

Bud Spencer, azaz itt Piedone a sorozat második részben ("Piedone Hong Kongban") bunyózott itt, miután sikertelenül próbálta elkölteni spagettiét Frank Barellával, akit mellesleg az a színész játszott, aki Don Corleonét is szitává lövette egy másik életben... azaz filmben... reméljük...

REMÉNY

Lesétáltunk a lépcsőn...

REMÉNY

...azt várva, hogy Rizzoba botlunk... 

REMÉNY

...aki épp akkorát bunyózik! Pardon! Spagettit költ el...

REMÉNY

Végül magunk játszottunk egy kis bunyót... mert reggel még egy pincér sem volt... De ez egy másik történet.

Nápoly pedig nem is az út elején volt, hanem a végén.

Erről az útról szól e történet, melynek leírását informatikus barátom kocsijának elzúgása ihletett! 

Oda is kellett érnünk. Reméltük, hogy leérünk, sőt mi több - azért - azt is, hogy az ismert mondás ellenére („Nápolyt látni és meghalni”) túléljük még Nápolyt egy pár évvel! Bár megjegyzem, az Amalfi parton néha rezgett az a gatya a szakadék láttán… amihez még hozzájött, hogy a GPS folyton azt mondta: „a következő kanyarnál fordulj jobbraaaaaaaa...” 

REMÉNY

De most már tegyünk rendet időbenileg! Sorba kell tenni az eseményeket, kalandokat!

Mint a Piedone filmek,  ez a történet is több részes lesz, és nem minden fog Nápolyban játszódni!  

Végtére jártunk - többek közt - Capri szigetén is, ahol öregkorában a vén kecske, Tiberius császár  „nyalogatta a sót”...

REMÉNY

Nos, személy szerint remélem, hogy minél előbb lehetőségem lesz beszámolni ezekről a kalandokról! Mármint nem a császár kalandjairól, hanem azokról, amelyek a Nápolyi-öbölben vártak bennünket!

Hát volt is ott aztán kirándulás és néhány rándulás is... De most...

...KÉSZÜLŐDÉS AZ ÚTRA!

Nos, erről majd a következő részben olvashattok!

Most lényeg a lényeg, hogy hajnali négy órás indulással, sztrádán haladva majdnem éjfél volt, amire leszáguldottunk öten - egy autóval - a Sorrentói-félszigeten lévő Neranoba. Néha meg- megálltunk, természetesen. Engem nem is zavart az anyósülés kényelme..., de hát a hátsó ülésen utazó három delikvens egyike szerint nekik "önálló életre kelt a se**ük..." 

Ergo: ha önálló és nem szervezett úton veszel részt, a napfényes Itáliában, akkor bizony jól fontold meg, hány kilóméter erejéig ülsz autóba repülő helyett, mert hótzicher, hogy 1500 kilométer után nem fogsz a kocsi hátsó üléséről csak úgy kisasszézni!

Legyél bár oly táncos lábú is, mint barátom – ki előző komáromi kalandunk során, ahogy beszámoltam róla, már kiérdemelte a „dezertőr” jelzőt – garantálom, hogy nem lesz fitt lábad az autóból csak úgy „dezertálni”! A poén, hogy olasz utunk első pihenőhelyén, immár olasz földön, véletlenül egy igencsak lábizom-tesztelő WC fogadott bennünket:

  REMÉNY

Hosszú volt az út, de reméltük, hogy rendben, épségben leérünk. Aztán a GPS Nerano főterén bemondta az unalmast, alig tíz kilóméterre a céltól… Éjjel tizenegy magasságában… Szerencsénkre elkaptunk egy olasz lánykát, aki az általunk emlegetett kocsma alapján rájött, hová is akarunk menni és útba igazított. Tanulság: soha ne add fel a  reményt, amíg egy idegen helyen is ismersz kocsmát!

Elfoglaltuk a szállást és bizony letoltunk pár felest… Megérkeztünk. Hegyoldalban lévő faházunk teraszáról a tengert láthattuk… volna… mert ugye sötét volt… Másnap hajnalban éktelen kopogásra ébredtünk. Ősz volt. Eső zúdult a Sorrentói-félszigetre és az Amalfi partra.  

REMÉNY

Amikor az eső egy kicsit alább hagyott, elindultunk.  Megkezdődött ötnapos kalandunk olasz földön! Bennünk élt a remény. És nem is csalatkoztunk! Fincsi út lett - akár egy jó olasz pizza! 

Innen folytatjuk!

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS -KÜLÖNKIADÁS!

MÁSNAP

MÁSNAP arra ébredtem, hogy a posztom ott virít az Origon!

Jó ideje írok már blogot. A legtöbb bejegyzésemet viszont is látom az Origon, mégis, orcám alászállott, amikor másnap megpillantottam a posztom. De, hogy mi is történt valójában? Mindenről az a pár sör tehet, melyet aznap este a pizzámhoz legurítottam! Így esett, hogy a KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS sorozat kapott egy újabb folytatást (VI. RÉSZ), melyben hosszabban vagy rövidebben, de a derék Mária Terézia hátsójának legendájáról értekeztem, beleágyazva a kemény farára mért csapást egy komárnoi sörtúráról szóló kaland leírásába… Hogy hány sör is kellett egy ilyen poszt megírásához, s Mária Terézia hátsója mellett a szépasszony, Sarolt sztorijának elregéléséhez? Nos, körülbelül négy… 

MÁSNAP

Meg a tengernyi fáradtság, melyet a hétköznap taposómalma indukált…

A kép a komárnoi sörtúrán készült, melyről a poszt is szólt – többek között erről is szólt az a kirándulás és néhány rándulás. Szeretem saját készítésű képekkel illusztrálni bejegyzéseimet. Azt gondolom, ez növeli történeteim hitelességét is. 

Vidáman megírtam, aztán álomba mélyedtem. Aztán eljött a MÁSNAP és a szemguvadás, hisz végtére most nem számítottam rá, hogy ráharapnak. Mégis, élvezettel töltött el, hogy újfent egy vidám és pikáns sztorival gazdagíthattam az olvasótábort! Hát, ráharaptak, sőt mi több, úgy szidták írásomat, mint a bokrot! Imádom! 

Megkaptam, hogy „duma duma meg a duma”, „táncolj, a port jobban bírjuk”, meg mi volt még? Adoma? Ja, az nem! De volt még, aki aszonta: „nem irigylem a párod már ha van és elbírja ezt a hablatyolást viselni….”, meg, hogy „semmiről sem szól”… „az izgalmas és érdekes történelmi részek szinte elsikkadtak az érdektelen és olykor ízléstelen körítésben”. Fincsi, mi több: tömény gyönyör! Hogy mennyit foglalkoznak egyesek mások fröcskölésével!   

És halljátok! Hogy mennyi ideje van egyeseknek mást szidni, munkaidő alatt?! Érdekes pszichológiai kísérletnek is beillett! Hogy miért is? Mindjárt elmondom, de előtte engedjétek meg, hogy elmondjam, egyívású vagyok azokkal, akik szerint a negatív reklám is jó reklám! Beszélnek a blogomról, híresztelik, reklámozzák! Mindegy, mit írnak, de már foglalkoztattam őket! Na, ezért imádom az ilyen hisztizőket! Mármint őket is! 

Egészségetekre!

MÁSNAP

Egy valamit azonban egyikőjük sem mert mondani: azt, hogy négy! sör után is látnok vagyok!

Pedig a MÁSNAP előtti serezés néha látnokká is teszi az ember fiát! Nem hiszed? Járj utána! Erre az egyik legjobb helyet Komárnoban leled! Meg néhány vikinget is…  A hajójukat tutkóra! Épp fosztogatnak a fiúk, azért nincsenek a képen!

MÁSNAP

Azt gondolom, azért vagyok mégis látnok, mert totál tisztán leírtam a blogomban, hgy amíg azon morfondíroztam, hogy Mária Terézia hátsójának legendáját ígértem a kedves olvasónak, egy másik pajzán gondolat is tanyát ütött bennem. Egy érdekes kísérlet ötlete… 

Orson Welles rádiójátéka, a "Világok harca" előtt bejelentette, hogy csak rádiójátékról van szó, nem igaz, éppen zajló eseményről. Mégis elsiklottak felette. És jól begőzöltek, berezeltek, magukból kifordultak a tudatlan emberek...  Valaki elhintette, hogy igaz a földönkívüliek támadása, s a "csordaszellem" kiszabadult a palackból. Még talán jogi ügyet is generáltak a kis marslakók!

MÁSNAP

Ennek példájára blogbejegyzésemben én is bejelentettem, hogy amíg Mária Terézia hátsójának legendájára sor kerül a posztban, addig még olvashattok egy jó adag körítést és dumát, amit be fogok vetni, hisz ez csak egy poszt! Blogomnak pedig – ahogy mindig is hangsúlyozom – nem feladata az, hogy objektív tájékoztatást adjon, hiteles történelmi tanulmányként gyújtson világosságot némely sötét agyba tán… Ugyanakkor biztosra vettem, hogy ennek ellenére (vagy talán pont emiatt, de) lesznek olyanok, akik ezek felett – tán sokadszorra – elsiklanak, s begőzölve, egymást túllicitálva fognak engem "anyázni" , mondván, hogy nem ezt várták... Én szóltam! Mégis..., lett egy, aki elkezdte, a "csorda" meg folytatta...  Megjósoltam! Ezt úgy imádom!

Ergo: hálásan köszönöm nektek, fröcskölődőknek is, hogy foglalkoztatok a blogommal! Ennyi ingyen reklámot! Na, ezért guvadt a szemem! Köszönöm!!!

Egy kis előzetes hálából, ízelítőként egy későbbi kirándulásomról! Imádlak titeket, drága anyázóim!

MÁSNAP

Ergo: ez nem nektek szól! Jobban mondva senkinek sem! Csak egy kép! Vannak ilyenek a Világban!

Fedezd fel, s örülj minden MÁSNAP-nak!

Jelentkezzék akár kirándulásban, akár rándulásban! 

És hogy milyen is lesz a következő KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS? Nos, az a holnap gondja legyen, ne a máé!

 Talán majd kiderül! 

A választ elhozza a MÁSNAP!

Elhozza, mert mindig eljön. Ahogy felhőn át is utat tör magának a fény!

MÁSNAP

Folytatjuk!

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - VI. RÉSZ


„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

Előző történetem végén azt ígértem, hogy elmesélem Mária Terézia hátsójának legendáját?!

Ilyet mertem volna ígérni?! Hát, jó felelőtlen voltam! De azért vágjunk csak bele! Történetem kezdetén itt ülök a híres-neves komárnoi Borozóban, az Európa-udvar kellős közepén, barátaimmal, egy kiránduláson - egyészen pontosan egy komárnoi sörtúrán...

Előző törtétemet pontosan itt fejeztem be. 

Révetegen az ablakon túli Világ felé kacsintok, miközben szemem előtt mintha lufik lebegnének...  

Már érkezett pár sör... egyik barátom kissráca, aki közös kirándulásunk állandó "kelléke", épp rosszalkodik. Az apja sallert ígér be neki, amit ki is erőszakol magának... Szóval egy vidám sörtúrán vagyunk, sok sörrel...

Különös érzés... Mária Terézia hátsójának legendáját ígértem... Miközben egy másik pajzán gondolat ütött bennem tanyát. Egy érdekes kísérlet ötlete.  Orson Welles rádiójátéka, a "Világok harca" előtt bejelentette, hogy csak rádiójátékról van szó, nem igaz, éppen zajló eseményről. Mégis elsiklottak felette. És jól begőzöltek, berezeltek, magukból kifordultak a tudatlan emberek...  Valaki elhintette, hogy igaz a földönkívüliek támadása, s a "csordaszellem" kiszabadult a palackból. Ennek példájára most én is bejelentem, hogy amíg Mária Terézia hátsójának legendájára sor kerül ebben a történetben, addig még olvashattok egy adag körítést és dumát, amit be fogok vetni, hisz ez csak egy poszt, nem feladata az, hogy objektív tájékoztatást adjon, hiteles történelmi tanulmányt, ugyanakkor biztosra veszem, hogy ennek ellenére (vagy talán pont emiatt, de) lesznek olyanok, akik jelen mondatom felett esliklanak, s begőzölve, egymást túllicitálva fognak "anyázni" , mondván, hogy nem ezt várták... Én szóltam! Mégis..., lesz egy, aki elkezdi, a "csorda" meg folytatni fogja utána...  Ezt úgy imádom! Ők nem tudnak írni, de mást szidnak, de a lényeg, hogy beszélni fognak erről a posztról! Imádni fogják azt, hogy utálhatták, s én is azt, hogy a negatív "szentenciáikkal" is engem reklámoznak! Nos, itt járok a gondolatmenetemben a Borozóban.  Hisz' még mindig itt ülünk a Borozóban.  És kiüt a sör... Keresem gondolataim foszlányait, s azt a fonalat, melyet, ha felveszek, elmesélhetem Mária Terézia hátsójának legendáját. De máshol jár az agyam... Először "rossz cic" jut eszembe, aki az előző történetem óta még mindig körözés alatt áll... apus nem felejt... Aztán egy könyv jut eszembe...

Anno, pár évvel ezelőtt hallottam egy könyvről, amelynek címe Prága városára hajazott, de végülis a magyar fővárosról, Budapestről szólt, csak az volt a gáz, hogy Budapest címen a kutya se vette volna meg a könyvet, s így a cseh fővárosra hajazó cím kellett. Hozzáteszem, persze, hogy a sztori szerint a Budapesten élők Prágába vágynak... Amúgy még mindig itt vagyunk a komárnoi Borozóban! 

Talán a könyv teszi, talán a sör okozta köd, de nálam is megjött a vágy, hogy eljussak Veszprémbe! 

Miért nem éppen Alaszkába?!

Hát azért, mert ottan nem volt szerepe a szép Saroltnak derék Koppány felnégyelésében! Csak Veszprémben!

Veszprém különös város. Atmoszférája minduntalan magával ragad. Jártál már ott? Tapasztaltad az életérzést, melyhez az új és az ó – a modern és az ódon – különleges kapcsolata adja a talpalávalót? Az életérzést, hogy bizony sok csata színhelye volt már ez a város – a „királynék városa” – az elmúlt ezredévben… Az életérzést, hogy mégis itt van, nekünk, kik hajlandóak vagyunk bebarangolni. Megismerni rejtett zugait, miközben minduntalan ott rejlik – és születik is – benne valami újabb és újabb szép, amiért érdemes újra és újra felkerekedni! Hogy azt mondhassuk: „gyönyörű”! Az életérzést, hogy olyan, akár A NŐ, Akit férfiember valaha kívánhat – hogy egyszerűen önmagáért szerethesse! Nem hiszed? Járj utána! Utazz Veszprémbe! 

Itt tartok gondolatmenetemben, jó pár sör után, amikor barátom kissráca belém boxol. Kostolgat... A hazafelé tartó úton aztán jól meg is kapja a magáét...

Figyelem: a kép elkészítése érdekében egy gyerek se kenődött az üvegre! De most utazzunk egy kicsit Veszprémbe!

Romantikus lélek vagy? Hadd javasoljak valamit! Tegyetek egy sétát pároddal a vár alatti sétányon, a Séd patak völgyében! A sétát jóízű meglepetésként egy bisztró zárja – avagy nyitja…

Sétáljatok, kéz a kézben, a szűk utcácskákban, melyek felújított, régi házak közt kígyóznak!Sétáljatok át a kis hídon, mely a patak felett ível! Hallgassátok a víz csobogását, és fogadjátok be lelketekbe a víz, a fű és a fák illatát! A történelem hűsítő és békét árasztó árnyékában jártok. Mégis, mégis! A szívetekben és lelketekben fellobbanhat, elmélyülhet, avagy újra kivirágozhat a Szerelem! Ezt fogjátok átélni Veszprémben! 

Sok csata színhelye volt már ez a város, de bizony a legtöbb mégis talán a nemek csatája volt – nem háború szülte, mely e vidéket oly sokszor dúlta! Hisz máig élnek emberek e vidéken! Születnek, szeretnek, halnak, születnek, szeretnek, halnak, miközben talán mindannyian az igazukat keresik, mint John Fowles hőse, Nicholas „A mágus”-ban... De vajon az igazság nem csupán a játék és a szerelem?  Amiként az író üzeni? Nem csupán abban rejlik, hogy az itt élők szeretik városukat? És örömmel élnek itt?

Ehhez pedig egy út van! „Cherchez la femme!” – keresd az asszonyt, A NŐ-t, mint mindennek okát és előidézőjét, s egyszerűen szeresd! Élj itt, s szeress! Szeresd A NŐ-t,  Veszprémet!

Azt hiszed a királynék városára Gizella volt a legnagyobb hatással?!

Ha ezt hiszed, barátocskám, akkor nagyon tévedsz! De ahhoz, hogy válaszolja, érdemben, fel kell tennem a kérdést: vajon minden ostrom sikerrel jár? Minden szerelem boldog és beteljesült?

Korántsem! De ettől még élnek emberek e vidéken. Születnek, szeretnek, halnak, születnek, szeretnek, halnak, miközben talán mindannyian az igazukat keresik, és szeretik, kevésbé szeretik, vagy tán nem szeretik Veszprémet! De itt élnek. Ez az életük. Veszprém! Miként hordozza és adja az Életet egy NŐ. A NŐ…

És bizony különös ostrom színhelye volt Veszprém az Úr 997. esztendejében, amikor a mi Koppányunk (hiszen ő is magyar volt) ostrom alá vette a várost, a híres szépasszony Sarolt székhelyét… Igen. Híres szépasszony volt. Ahogy Györffy György fogalmaz „István király és műve” című monográfiájában: „kirobbanó indulatú, ha valaki akaratában gátolja, ölni képes.”

Fegyverrel állt ellen az ostromnak! Koppány ostromának! Ha innen nézzük, akkor Veszprém ostroma már A NŐ ostromaként is megjelenik. Hogy idős volt már ahhoz Sarolt? Nos, különös, de Padányi Viktor történész szerint akár más nő is lehetett a mi István királyunk anyja, vagyis nem az a nő, Sarolt, akiért Koppány síkra szállt. Vagyis akár még fiatal és vonzó is lehetett…

De maradjunk a hivatalos történelemnél, mely szerint Sarolt 950 körül születhetett… és az egész a hatalomról szólt – ergo: cseppet sem volt mozgatórugója Koppány tetteinek a szexuális vonzalom. Mégis: a hatalom megszerzésének egyik kulcsa pontosan A NŐ volt. Sarolt.  De, ha már a nőknél tartunk, akkor hadd emlékeztessek mindenkit, hogy még mindig Komárnoban vagyunk! És rá kell térnem Mária Terézia hátsójára, legott! 

Mária Terézia királynőnk szobra - sok más magyar uralkodónkéhoz hasonlóan - a komárnoi Európa-udvarban áll. 

Nos, kérem szépen, tartja magát egy igazán pikáns legenda a mi jó öreg királynőnkről.

Egy udvari bálon egy tüzes vérű magyar úr egy igazán csinos hölgyre lett figyelmes - vagyis a hátsójára...  

Mikoron "illendőn" és tisztességesen, azaz bitangjól rácsapott, döbbenten fedezte fel választottjában királynőjét, akiért odaadta volna életét és vérét (a zabot természetesen nem...) Ám nem csak tüzes vérű volt, hanem leleményes is, hiszen így szólította meg az uralkodót: "Felség, ha a szíve is oly kemény, mint a feneke, akkor elvesztem!

Ki nem hiszi, járjon utána! Hisz' "ha bármikor legendával találkozol, biztos lehetsz benne, hogy ha a dolgok legmélyére mész, ott történelemmel fogsz találkozni”  -tartja egy Vallet de Virivillenek tulajdonított mondás.

És most négyeljük fel Koppányt! 

Koppány feje keresztvíz alá kerülhetett, de hogy kereszténnyé vált-e valaha? Nos, a mi jó öreg Géza fejedelmünk is jó ízesen fogalmazott, amikor állítólag ezt mondotta vala: „Elég gazdag vagyok ahhoz, hogy két istennek áldozzak." 

Koppány az Árpád-házhoz tartozhatott. A pogány ideológia adta számára az „uralmi ambícióit”. Vagy mellé ment hát az a keresztvíz, vagy a másikat – a nyugati keresztény uralkodói eszmét (uralkodót előszülött fia követ a trónon) – már lefoglalta Vajk a későbbi István király.

Sok ismerősöm, barátom eljátszott már a gondolattal, hogy ők bizony az ő seregében kiáltanák a híres „Koppány!”-t… Akárhogy is, a klánháború kimenetele – amely akkor a Dunántúlon zajlott – meghatározta, hogy az ország építése merre halad tovább. Koós Károly méltán híres regénye „Az országépítő” címe elsősorban az országépítés megkezdésére utal, s ezt az álláspontot képviselik pécsi jogtörténészek is. Legfőképpen azonban az államalapítás szót kapcsoljuk első királyunk nevéhez, s ezt teszi Magyarország Alaptörvénye is.

Tény: a veszprémi csata után az ország építése egy nyugati keresztény állam irányába indult meg (államalapítás), melynek fontos momentuma volt István megkoronázása is...

De most  térjünk vissza Komárnoba!

Lassan indulnunk kell hazafelé. Elhagyjuk a Borozót. A belváros egyik terén borkóstolót is találtunk... Az ég beborult. Talán megint elázunk?!

Talán a sör hatása, de újra Koppányon elmélkedem... Viharos idők voltak azok is! Géza és Koppány között Vajk, a későbbi István születésével ellentét alakul ki. Géza Koppány területét, „Somogyország”-ot erődítményekkel veszi körül. Meghal Géza. Felmerül, hogy milyen rend szerint történjen az utódlás. A keresztény társadalmakban Vajk lenne az utód, akit anyja és felesége, Gizella németjei is támogatnak.

Koppány a „régi törvény”-t hívja segítségül – végtére eszerint ő a rangidős. A keleti társadalmak szokása, a „szeniorátus” elve – mint öröklési rend – alapján a legidősebb vezetésre alkalmas férfi követné Gézát. A vezetésre alkalmas legidősebb férfi a nagycsaládból: „Koppány!”

De ehhez kapcsolódik a „levirástus” szokása, melynek értelmében a megözvegyült asszonyt az elhalt férj öccse (unokaöccse) örökli, akkor is, ha már van felesége – vagyis: még nemzőképes örökli, aki ezáltal többnejűvé is válhat. A többnejűséget e keresztény értékrend eleve kizárja. A levirátus intézménye amellett hogy az özvegy nemi életének folytatását jelentette, a hozomány és a gyermekek nagycsaládon belül tartását is jelentette, melynek mind gazdasági, mind népesedéspolitikai szempontból jelentősége volt. Ahhoz tehát, hogy Koppány fejedelem lehessen, Sarolton át is vezetett az út. Nekünk újra a hídon vezetett át az utunk! Vissza, Komáromba...

Átérünk a hídon... A komáromi vasútállomáson található lámpa fénye és az égbolt kékje szürreális atmoszférát kölcsönöz utunkhoz.

Újra jövünk! Mindig jó ide visszajönni!

Mi történt Géza fejedelem halálát követően?

Épp a vonaton alszom. Hazafelé zakatolunk... Alszunk egy kicsit... Aztán felébredek és újra Koppányon elmélkedem... Nos, a fejedelem halála után – az új fejedelem felavatásáig – annak feleségét illette a hatalom. Saroltot. Feláll tehát egy különös helyzet: Saroltot kell nőmmé tennem, feleségemmé, a fejedelmi trón megszerzése érdekében, miközben a fiát és szövetségeseit el kell tennem az útból, vagyis a nő fiának életére is kell törnöm.

Vagyis, ha Sarolt még fiatal is lett volna, és fenn is állt volna Koppány részéről egyfajta szexuális vonzalom (amely bizonyíthatatlan), akkor is a nő, azaz Sarolt fiának életére kellett volna törnie a hatalomért. És azért valljuk be: amint egy anyának a gyermeke megszületik, az lesz fontosabb számára, a férjénél, avagy a gyermekei apjánál is, hiszen az anya és gyermeke kapcsolat a legerősebb. Ez az élet rendje…

Sarolt fejedelem felesége volt. Ő a hatalom gyakorlója az új fejedelem uralmának kezdetéig. Ha fenn is állt volna szexuális vonzalom (amely bizonyíthatatlan), a fia fontosabb. És azért azt is vegyük számításba, hogy egyike legyen Koppány asszonyainak. Egyike, mikor ő fejedelem felesége volt. A hatalom gyakorlója?! Nos, egyértelmű, hogy ellenáll a koppányi „ostromnak”.  

És Koppány veszít. Testét felnégyelik, s a darabokat négy helyre küldik megfélemlítésül és üzenet gyanánt (Veszprém, Esztergom, Győr és Gyulafehérvár is kap egy-egy „szeletet”…) Györffy György történész jogosan tette fel a kérdést: vajon ez a tett a mi első királyunkhoz, az I. Szent István királlyá nemesített Vajkhoz köthető, az Intelmek szerzőjéhez, aki ifjú keresztény fejedelem, avagy a pogány szellemiséget hordozó Sarolthoz?

A Biblia a levirátust paráznaságnak minősítette, a rokon volgai bolgároknál pedig a paráználkodó büntetése a korban nem volt más, mint – na, kitaláljuk? – a felnégyelés és a felnégyelt testrészek kifüggesztése. Vajon honnan ismerős annyira?

Vajon honnan ismerős?! Szüreten is ez jár a fejemben!

Véget ért a komárnoi sörtúra. Pár napra rá, egy kis Fejér megyei településen, a pátkai horgászkalandunk helyszínéhez közel, megkezdődik a szüret. Gyönyörű a szőlő! És milyen finom! Fincsi bor várható!    

Koppány után Sarolt jár a fejemben. Nos, kétségkívül igaz, hogy Saroltot személyében megtámadták. Női mivoltában is megsértették, azáltal, hogy egyszerű asszonnyá akarták leminősíteni az új házassággal, miközben a fia életéért is aggódnia kellett, mint anyának. A fia, Vajk számára kívánja biztosítani a hatalmat. Mindent megtesz érte. Impulzív és ölni képes. A fiáért és azért, mert az új házasság női mivoltában is megalázta volna. Hát persze, hogy Koppánynak vesznie kell, méghozzá így! Fia is rábólint, és a vezérek is, az uralom folytonossága miatt.

Aztán, alig három esztendő, s Vajkot – immáron mint Istvánt – megkoronázzák. De ez egy másik történet, melynek főhőse az a király, első királyunk. Neves és kortárs magyar írónk, Bán Mór egyik főhőse „sápatag István”-nak nevezi a Hunyadi sorozat egyik kötetében. Nos, alighanem idevágó jelző a „sápatag”, hiszen első királyunk helyett a végső döntést Sarolt hozza meg, Vajk az árnyékban marad, itt és most a fény nem őrá vetül, hanem az anyára, A NŐ-re, ő csak rámondja az „Ámen!”-t… Ez a felnégyelés história tehát Sarolt egyéniségét tükrözi vissza.

De bárhogy is volt, akár helytálló Györffy következtetése, akár cáfolható (bár valljuk be: engem meggyőzött), egy biztos: sok hatalmi játszmában szerepet játszott a NŐ. Nemcsak Sherlock Holmesnek volt meg az a NŐ. De a történelem lapjain minduntalan elénk jönnek, hívják őket akár Aquitániai Eleonórának – ki óriási francia területeket vitt hozományként angliai házasságába –, akár másnak. Akár Saroltnak, az ostromlott, de ezáltal női mivoltában megalázott, erős asszonynak. NŐ-nek…

Épp ezért, férfiként csak egyféleképpen tehetjük jobbá a világot. Szeressük a NŐ-t! Elvégre az anyánk, hitvesünk, s lánygyermekünk. Az Élet hordozója és továbbvivője. Talán kissé fura, de Koppány példája is bizonyítja: a NŐ-t csak szeretni érdemes. A NŐ csak szeretve jó… hisz ez az Élet, a maga természetességében és gyönyörűségében… Ha tehát tudni akarjuk, mi történt a mi Koppányunkkal, nem kell mást tennünk, csak keressük a NŐ-t… Saroltot…„Cherchez la femme!” És megértjük végzetét… Nos, szeretitek a NŐ-t? Veszprémben és azon túl? Férfitársam! Remélem, megértitek és elfogadjátok! 

Erről is szól egy kirándulás és náhány rándulás! Felidézheti, mi a fontos számodra, az ÉLET-ben! Az Életedben! Mielőtt még beköszönt a naplemente...

Innen folytatjuk!

   

   

  

     

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - V. RÉSZ


„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

Előjáték "rossz cic" színre lépéséig - avagy pisztráng és SER!

Miként jó serpa a hegyre, a mindennapok taposómalma is elvezet bennünket egy örökérvényű igazsághoz: időnként ki kell engedni a "fáradt gőz"-t. És mi is lehetne erre alkalmasabb, mint egy kirándulás és néhány rándulás? Hacsak nem egy komárnoi sörtúra!

Csakhogy a fenti söröket még nem most isszuk meg! Előző történetemet a lillafüredi pisztrángtelepen fejeztem be, azzal az igérettel, hogy legközelebb (ami történetesen most van, a Most-ban) elmesélem a pisztrángtelep történetének legnagyobb rejtélyét. És az igéret szép szó! És még szebb, ha meg is tartják! Egyik kedves hölgyismerősöm egyszer azt mondta rólam: "Mindig megtartja a szavát!" Hát, üssünk újra a pisztrángtelepen tanyát! 

Ja, hogy kicsoda "rossz cic"? Tán egy létező nő, aki képes "átváltozni", talán csak egy macska... De csak mindent sorjába! Épp a lillafüredi pisztrángtelepen ülök, egy padon. Előttem a befalatozott fincsi pisztráng romjai. Megittam rá a kólát, de aztán - hogy, hogy nem?! - csak szembe jutott, hogy de jól esne ebben a melegben egy jó korsó hideg sör (a továbbiakban: ser)! Rögvest szembesültem azonban azzal a dilemmával, amellyel akkor találkozol, ha egyedül vágsz neki egy hosszabb útnak, s tenmagad vagy a saját főnököd is, egy személyben a kiránduláson. Nem, nem azzal a dilemmával szembesültem, hogy miként fogok jelenteni saját magamnak egy rándulásról! A dilemma egy sokkal prózaibb, ugyanakkor sarkalatos kérdést takart: iszok, vagy vezetek?

Autóval voltam Lillafüreden, ergó: nuku ser! Csak nyomokban éreztem a számban egy régi komárnoi sertúrán fogyasztott ser ízét, de az is lehet, hogy ezt az ízt is csak a nagy meleg okozta napszúrás idézte meg... (mert snapszszúrás az nem lehetett, ez hótzicher!) Ki tudja? Minden esetre csak a szomszéd asztalon habzó nedűt nézhettem, mutató gyanánt, mígnem tekintetem egy mutatósabbnak minősített pincérlányka ringó csípője felé fordítottam...

Szóval, maradt a jó öreg kóla, mely a vezetésnél segít, s nem is vagy tőle beállva (ez persze így nem teljesen igaz, hiszen a munkatársaim egyszer már szembesülhettek vele, mi fincsit is okoz nálam négy liter fekete nedű elfogyasztása). Nos, hát a fenti sereket a lilalfüredi pisztrángtelepen nem gurítottam le. Arra később került sor: "rossz cic" színre lépésekor, aztán Komárnoban... 

Tanulság: ha sert akarsz inni a lilalfüredi pisztránghoz, keress pár barátot, válasszátok ki, ki hozza meg a vezéráldozatot (azaz ki vezet?), tégy róla, hogy ne te légy a vezéráldozat (hisz a feláldozott bika... marha... már az ókori római vallási rituáléban is cefetül megszívta, úgy főbe kólintották mindig a pópák), aztán a többiekkel együtt hozd meg te is a "nemes"áldozatot! Látogass el a pisztrángtelepre egy fincsi pisztrángra meg egy jó pofa serre!

A lillafüredi pisztrángtelepen vagyok. Illatok szállnak. Az étvágyamat csillapítottam pisztrángommal! De a hatás, a varázsa megmaradt! A hal adta foszfor jót tesz agyműködésemre. Sok duma helyett most tehát elmesélem a pisztrángtelep legnagyobb rejtélyét! Egészen pontosan elmesélem, aztán a kellő helyen és időben megisszuk azt a sert! Pardon sereket, hisz’ egy ser az nem ser – de hát tudjátok!

Nos, miközben a fincsi pisztrángomat kihozó kiscsaj riszáló feneke fel- és eltűnt a bodega megett, újra és újra (és az éhező vándor gyomra is megtelt), eltűnődtem rajta, mit is tudok a rejtélyről? 

A pisztrángtelep többször élt már át olyan negatív jelenséget, mely veszélyeztette a halállományát. Az elmúlt évtizedben kétszer kóstolgatta az árvíz. Először 2006-ban, majd négy évre rá újra. Példaértékű védekezés folyt mindkét alkalommal, hogy megmentsék a halállományt. Amikor ott jártam, mint laikus, már nem érzékeltem semmit az árvíz pusztító hatásából. Talán azért is lehetett, mert a szakmai hozzáértés és a hivatás szeretete jellemzi a pisztrángtelep jelenlegi vezetését is. Talán ezért is éreztem a telepen, hogy jó itt lenni, jó itt enni! Utazz el te is és kóstolj bele ebbe az érzésbe!

Nos, a pisztrángtelep halállományára nem csak az árvizek mértek csapást, hanem a második világégés infernója is próbálta sütögetni derék pisztráng pajtásainkat. Lutra – az előző történetemből is ismert haver – még időben elhúzott, mielőtt ideért volna a front, de a halak valamiért nem tudtak. Fel, nem foghatom, miért?!

A Garadna-völgy hadszíntérré vált, s 1944. december 12-én bekövetkezett a lillafüredi pisztrángtelep történelmének legrejtélyesebb eseménye! A teljes halállomány megsemmisült! A patakokból visszafogott pisztrángokkal indult ismét a termelés a háború után. De mi is történt valójában? 1944. esztendejének decemberében?

Rejtélyes ez a vidék, nem igaz? Nemrégiben a mókusok tűntek el a kisvasút végállomásáról, ahogy erről előző történetemben beszámoltam, anno pedig a halak…

Két verzió van: vagy találat érte a telep gátrendszerét és a halak pedig „huss”, elszeleltek a vidra barátunk után… vagy az ide érkező katonák mindőjüket – egy nap alatt – bepuszilták… Netalántán "rossz cic" lépett színre és ő puszilta be?! Nono! Ismerhetjük, milyen pusztítást végezhetnek a "végzet asszonya" típusú sérült "cic"-ek, de egy teljes halállományt még ők sem puszilnak meg... pardon: be!

Akárhogy is volt… a telep még őrzi titkát! Ki nem hiszi, járjon utána! Fogyassza el kedvenc pisztrángját (többféle elkészítési mód közül választhatsz), előtte, utána, közben stírölje valamelyik pincér lánykát, vagy vigye el az asszonyt is, s tegyen egy sétát a telepen! Tégy egy sétát! Tegyetek egy sétát! Nézd... nézzétek meg közelről a halakat! Ez az, ami a tányérra akad! Fincsi! Hogy aztán mi történt egykor, 1944-ben? Talán maradjon is homályban! A jelen a lényeg! A pisztrángtelep jelene! És jövője! Kóstolj bele! Így tett Lutra is, a vidra! Már újra itt van! A rosszfiú hazatért...

"Rossz cic" színre lép - avagy horgászat és SER!

Miként Lutra haver, én is hazatértem kirándulásomról, idővel... Ez a dolgok rendje. Véget ér a szabadság, a kirándulás, a rándulás... A kalandok persze folytatódnak. Lesznek újak és újak, miként sok régi, de fűszeres történet is arra vár, hogy elmeséljem. Köztük egy igazi nyalánkság is! Az egri palacsintavár története! Ha egyszer a Dobó István utcában sétálsz egy nyári alkonyon, térj be oda! Eszméletlen finom a palacsinta! Azért eszméletlenre nem kell, hogy idd magad! Mert akkor UFO-kat fogsz látni...

Nos, hazatértem. Aztán barátaimmal kimentünk Komárnoba, arra a híres-nevezetes sertúrára - immáron sokadszorra... természetesen! De mielőtt az egyik hírös-neves utunkat megosztanám, be kell hoznom a történetbe a már említett macsekot, "rossz cic"-et. 

„Rossz cic” kiscsaj nagyon szerette a halat. És dorombolt is utána! Naná! No, de a sernél tartottam. Jól esik hal után a ser (meg a blogírás közepette is, épp azt kortyolgatom), de hogy egészen pontos legyek, nekem a hal még jobban izlik! Balatonon mindig beszereztük a fincsi hekket, miként tettem ezt korábbi lillafüredi kalandom során is.

Vannak, akik nem szeretik a halat, amit el tudok fogadni, hisz’ nem mindenki szerethet mindent. Mégis! Az egy főre eső halfogyasztásban hogy a francba lettünk uniós átlag alattiak?! Ergo: az agyad működése érdekében, ha nem eszel halat, villámgyorsan szerezz be egy kis foszfort! De jobb, ha inkább megkóstolod a halat! Még a pátkai kiscsaj, „rossz cic” is szereti! Mikor belibbent történetem kellős közepébe, éppen édesapámmal, a derék apussal voltam, a Fejér megyei Pátka víztározójánál. A komárnoi sertúránk előtti nap délutánján...

A hét munkával telt, a taposómalom őrölt, miközben az ember fia azért már tervezi az újabb szabadságot, kirándulást, s hozzá néhány rándulást is… Barátaimmal életre hívtunk egy tradíciót. Negyedévente, amikor elegünk van a világ zajából, felülünk a hajnali vonatra, s elrobogunk Komáromba, onnan pedig átsétálunk a hídon Komárnoba, egy kis sertúrára… Közben elbeszélgetünk a világ dolgairól, a NŐK-ről, munkáról, szabadságról, jövőről, gyermeknevelésről, vagy egyszerűen csak nézünk ki a fejünkből, mint jó zombi a castingon… De ne siessünk olyan gyorsan előre! Annál is inkább, mert Komárno - ahogy ígértem - több történet színtere lesz, de azért se, merte előtte még egy másik tradíciót is érintenem kell!

Derék jó apus mindig mondogatja: „te csak enni szereted a halat, fiam, kifogni persze nem”, mire mindig ráfelelem: „munkamegosztás”… Erre ő mindig dörmög valamit, de valahogy sosem értem tisztán… Ennek jegyében szoktunk horgászni is. Jobban mondva apus, hiszen én csak kiülök horgászatkor az aktuális partra, pár serrel, s egy jó regénnyel a kézben. A piszkos munkát drága öregemre bízom. Nem panaszkodik miatta. Gyerekkora óta szeret horgászni. Édesapja révén szerette meg a természetet, főleg a madárvilágot, s lett belőle biomókus... azaz biológus.   

A hagyományunk részét képezi persze az is, hogy autóval én viszem ki, haza pedig – a ser végett – ő vezet. Így lehetőségünk van elfilozofálgatni a parton, találkozni, közös programot szervezni. Ámbátor lehet, hogy más véleményen lenne a derék apus, ha nem törölte volna az agya azt a rémálomba illő képet, amikor az egyetlen kapásánál a drága négyéves fia a nyakában ugrál. Akárhogy is volt a múlt, a jelen az, hogy ha belegondolsz, ideális pihenés egy kis horgászat a szabadságodon. És van benne kirándulás is, hisz el kell jutnod, mondjuk a tópartra! Sőt mi több, arcrándulás is lehetséges, ha elhúz a hal. Most kivételesen nem húzott el! Bár nem volt nagy, csak egy kifejlett törpeharcsa, vagy mi – méretes volt, azt megértettem, de aztán újra a könyvembe mélyedtem. Bocsi, apus, de ha Bán Mór újabb könyve jelenik meg, nem ismerek pardont! Lassan beköszöntött az alkony, s rég letünt korok horgászainak szellemei közeledtek, keresztül a nádason. Kapás persze... az nem volt...

Apus - aki szeret helytörténész is lenni - a római gátról mesélt. A víztározót – ahová az engedélye szól – már a derék rómaiak is használták, a víztározó egyik részén az általuk épített gát maradványai is megtalálhatók. Hab a tortán, hogy pár éve római villa díszletét is láthatták az erre járók a tó partján. Itt forgatták „A sas” című filmet, mely a római kori Britanniába kalauzolta a derék nézőt, kevés sikerrel (bukta volt). A víztározó szolgál a Velencei-tó vízkészletének pótlására. Rémlik, hogy volt idő, amikor le kellett csapolni, miként az is rémlik, hogy volt egy kis iszapbirkózás a hátramaradt halakért…

De az ilyen rejtélyes városi legenda helyett inkább rátérek történetem kis fekete nősténymacskájára, „rossz cic”-re. A kis csacska macskát apus – a biológus – minősítette nősténymacskává, én csak egy kis fekete nyervogó entitást láttam a félhomályban. Talán a közeli gátőr egyik macsekja volt, talán nem, minden esetre keményen nyervogott, mire rávettem apust, hogy adja oda a kis életnek a kifogott törpeharcsánkat. Apus érzékelvén, hogy a fekete cica éhes, odaadta neki a törpeharcsát, remélvén, hogy cic szerencsét hoz. A fekete cic, Szaffi ezúton nem változott át – mint a mesében – Szaffiból Szófiává, azaz Mehmet pasa ingerlően csinos lánykájává. Pedig... pedig... helyette elhúzott a hallal. Egy darabig nem láttuk. Kapás nem volt ezután se...

Még ha nem is kaptak a halak (másnapra vihart jeleztek), konstatáltuk, hogy jó levegőn vagyunk, csendben, békeségben pihenünk. Hanem aztán újra megjelent cic! Már csak lámpával lehetett látni. Viszont a kapásjelzőre világított a fény, nem cicre.

Szóval Szaffi megjelent. Dorombolt és dorombolt. Dörgölőzött, mint igazi jóllakott, megelégedett cic. Már nem nyervogott. Dorombolt és dörgölőzött. Apust kissé már zavarta, mert láb alatt volt. De azért kibírta az öreg. A Szaffi meg csak dorombolt és dörgölőzött… Hirtelen apusnak kapása lett! A macsek meghozta a szerencséjét – mondotta. De mielőtt bevágott volna, rászóltam, hagyja abba!

A sötétben ugyanis Szaffi tekergőzött a bot alatt, s farka húzta a damilt! Nem a hal… Hát lett is utána ne mulass, meg „QvRw@ macska!” – apus legalábbis asszem ezt mondta, bár nem értettem tisztán, utána viszont Botsinkay Jónáshoz hasonlóan sokszor kimondta a varázsszót: „Sipirc!” De a varázslat elmaradt!

De ki tudja! És hát nem szeretnék lemaradni róla! Éppen ezért teszek egy felajánlást! Aki hitelt érdemlő képet készít a pátkai víztározónál (a gátőrház közelében) "rossz cic"-ről és elsőként felteszi kommentbe, annak küldök egy doboz sert! De csak a pátkai víztározónál készülhet a kép! És csak az első nyer! Cic biztos, hogy ott lesz! Vigyázzatok rá és ha lehet, adjatok neki valami fincsit - mondjuk halat! Vagy más vadat, mi jó falat! Szóval: "ROSSZ CIC" WANTED!!! Segítségül a körözött cicuska fantomképe:

"Rossz cic" után - avagy Komárom, néhány rom, meg a SER

Észrevettetek valamit a történetben? Megvan? Akinek nincs, annak elárulom, hogy az első sert már legurítottam, Pátkán… Szaffi pedig reális karakter – nem változott át, pedig akkor hagytuk volna tovább dörgölőzni… Szóval reális volt, de „rossz cic”! Ergo: ha pihenés gyanánt horgászni mentek, vigyetek magatokkal egy apust, meg egy bodrit is… 

Egy szép, horgászkalandos estét követően másnap indultam barátaimmal a szokásos komárnoi sertúránkra. És itt durvul be a helyzet serügyileg! Van tudniillik még egy köbe vésett tradíció. Ahányan megyünk Komárnoba, annyi sert hoz mindenki! Fejenként! Vagyis, ha négyen megyünk, akkor tizenhat dobozos sörrel vágunk neki az útnak. A dolog pikantériája volt, hogy a nyári menetrendből törölték a hajnali vonatot, így busszal mehettünk „elázni” a Duna partjának egyik ékét jelentő városba, Jókai „Aranyember”-ének lakhelyére… azt meg ugye mondanom sem kell, hogy a buszon nincs lehetőség a "lex budi"-ban foglalt ősi római jogi szabály gyakorlati alkalmazására... csakis a régi római kori település helyén felépült Komáromban... Mikor aztán a Monostori Erődben meglátták tizenhatszorosan beserezett "bandánk", hanyatt-homlok menekültek, nem számítottak se homokdombok, se lankák...

 

De pontosítsunk csak egy kicsit! Nem volt az tizenhatszoros beserezés! Egyik barátunk - a "dezertőr" - az útra csak egy sert hozott! Hozott persze teát, mely még este is meleg volt, megőrizte a termosztát. Mit is tehet ilyenkor az ember fia?! Nyilvános lincselés? Buszon? Á, dehogy! Volt ugyanis egy kis pálinka is, a másik barátnál, s összehozták, amit a természet adot, így született meg a pálinkás teánk, mely rímelt arra, amikor egyik kolléga az egyetemi buliba szűz sert hozott Sopronból...

Elindult hát a buszunk a messzi Komáromba, a "négy naggyal", vagy mondhatnám azt is, hogy "négy testőr"-rel. Baráti utazásunk "kelléke" volt ugyanis egyikünk sráca, míg anyukája, barátunk asszonya otthon heverte ki épp a házasság fáradalmait... Apa és fia kettőse folyamatos humorforrás, néha a papára is vigyázni kell, ergo, lehet, hogy csak "három testőr"-ről beszélhetünk... bizonyos esetekben... Elég az hozzá, hogy épp nem huztuk meg a seres dobozt, amikor a srác ránk szólott: "Dógozzatok!" - hát , nem tőlünk hallotta, az biztos! Vagy ne legyen a nevem Horáció! Próbáltuk elterelni a figyelmét azzal a szentenciózus sziporkával, hogy újfent legót kap Komáromban, ha jól viselkedik. Ez olyan fanatizáló módon hatott, hogy apukájának fél kirándulásba tellett helyre tenni a gyereket, illetőleg megidézni nőnemű szüleinket... De, ha mindez nem lett volna elég, a busz légkondicionáló berendezésén keresztül befolyt a víz. Arcunkba kaptuk a kinti eső áldását, ezért gyorsan el is kellett ülnünk, mert nem szerettük volna, ha az eső az arcunkba mossa a nőnemű legionáriust, Legionellát... A baktériumot, köszönjük szépen, kihagytuk!  Mindezek alapján még mindig a vonatot preferálom, egy kiránduláson és néhány ránduláson - hacsak vezéráldozatként nem találtok olyan delikvenst (marhát), aki bevállalja a volánt... 

Megérkeztünk Komáromba. A távolsági autóbuszmegállótól nem messze van a vasútállomás és a híd, át Komárnóba. Minden együtt van. Bírom a várost… városokat… pardon… Nos, Komáromban szembesültünk egy jelenséggel. Ha többedmagaddal mész és valaki a tervezettől eltérő programötlettel áll elő, akkor két dolog sülhet ki. Vagy szédült fincsi lesz, hogy csak egyszerűen hagyod megtörténni a dolgokat, de az is lehet, hogy a program szétesik. Hála istennek, hogy mertünk improvizálni! Fincsi progi lett belőle, ráadásul segített lazítani is a többieknek, mert általa nem rohantunk haza.

A kissrácot elhozó apuka eleve úgy tervezte, hogy megnézi a srácával a Monostori Erődöt Komáromban, hogy a gyerek utána bírja az ülést a komárnoi kocsmában… a biztonság kedvéért persze hozta a szolgálati laptopját, hogy a gyerkőc nézhesse a Jancsi & Juliskát… „Dezertőr” barátunknak tetszett a program, s felvetette, hogy ő is megnézné serezés előtt az erődöt. Végül mi is úgy döntöttünk, hogy megnézzük. És milyen jól tettük! Ingyenes volt az erőd látogatása azon a hétvégén! A kazamatarendszer pedig örök élmény! Nézd meg te is! És merj improvizálni! Erről szól egy kirándulás és néhány rándulás! Ne légy merev, mint a lebunkózott marha, de élvezd minden percét a szabadságnak, éld át a szabadságot, s amíg átéled, legalább akkor, de akkor mindenképp légy szabad! Hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok! Meglátod, neked is jó lesz! Akár esik, akár fúj, irány a Monostori Erőd bejárata!

A rom egy kicsit túlzás. De az erőd azért nincs teljesen jól... Felújítások zajlanak. De lássuk, mit is tudunk a Monostori Erődről, s végeredményben a komáromi erődrendszerről? Már a római korban volt itt település és erőd a térségben. Brigetio fontos stratégiai pont volt. A germánok jó sok borsot törtek az ittélők orra alá, s pár rómait meg is pörköltek... A középkorban a mai Komárno területén épült fel vár, ez a mai Öregvár. 1594-ben a török bepróbálkozott az ostrommal, de nem sikerült neki. A jelenlegi erődrendszer az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után épült, a legfejlettebb haditechnikai elvek mentén. Még szánkópályát is építettek a Monostori Erődbe! Nem hiszed? Nézz és láss hát! Íme:

A komáromi és komárnoi erődök Közép-Európa legnagyobb, épen maradt újkori erődei. Az UNESCO Világörökség Várományosok Listáján szerepelnek. Komárom területén a Monostori Erődöt, az Igmándi Erődöt és a Csillag Erődöt találjuk (utóbbi nem tévesztendő össze a Csillaggal, ami börtön, másutt…). A Monostori Erőd falai között 1945 után az oroszok Közép-Európa legnagyobb titkos lőszerraktárát rendezték be a Monostori Erődben, minekutána a NATO az egyik legveszélyesebb kelet-európai objektumként tartotta számon. Szívás volt! A rendszerváltás után nyugodtabb évek, s a renoválás, feltárás következett. Emlékeim szerint valamelyik erőd szolgált díszletül „A három testőr Afrikában” című 1996-os magyar filmhez is, melyet Rejtő Jenő azonos című regényéből forgattak. A szovjetek emlékét idézik a Monostori Erőd kazamatarendszerének, s egyes termeinek embermagasságig pirosra pingált falai! Nézd meg a kazamatarendszert! Lélegzetelállító látvány bejárni! Szürreális világ! És micsoda paintball pálya! Az erőd egyik bástyája ugyanis paintball helyszínként is funkcionál, az infók alapján! Próbáld ki te is!    

Amint a Monostori Erőd kazamatarendszerében lépdeltünk, felidéztem, honnan ismerős még a monostori homokdomb... Klapka György, hős Komárom védője már 1849-ben földerődöket emeltetett a homokdombon. Aztán a szabadságharc után kezdődött az építkezés. És itt jön a képbe egyik kedvenc magyar íróm, Jókai Mór regénye, „Az aranyember” Ami rémlik: a gátlástalan komáromi üzletember, Brazovics Athanáz vetélytársat lát Tímár Mihályban. Megpróbálja lejáratni a romlott gabonával, de nem jön össze, s megszületik az „aranyember” mítosza. Közben Tímár Mihály átvágja Brazovics búráját. A monostori homokdombokon parcellákat vásárol, azzal, hogy később oda építkezik az állam, s kisajátítás lesz. Brazovics is így tesz, azonban az „aranyember” ráveszi az illetékeseket, hogy ne azonnal sajátítsák ki a földeket, hanem lépcsőzetesen, húsz évre eltolva a monostori homokdombok kisajátítását. Körülbelül erre emlékszem. Ja, még arra, hogy ettől a Brazovics szívrohamot kap, mert tönkre ment és megmurdel. Komárnoban a derék Jókaink szobra vigyorog ránk…  

Hogy miként sikerült megcsípnünk egy ingyenes belépőt a Monostori Erődbe? Láss csudát: épp az Európai Kulturális Örökség napokba botlottunk. Ennek keretében sok jó program helyszíne volt a Monostori Erőd. Egyenruhás vezetések indultak. Túrák a kazamaták felfedezésére. Egy lezárt részen még gulyást is főztek, de persze azt nem nekünk, hanem a program szervezésében részt vevő fiataloknak, öregeknek, hagyományőrzőknek. Az illata olyan jó volt! Biztos fincsi volt! Az étvágy annyira megjött, hogy kár volt még a kenyérmúzeumba is bemenni… Az erőd kalandok színtere volt, állomásokkal. A kissrác például aknakeresővel „aknát” keresett – el is hajította a faterja felé…  Lehetett látni Gábor Áron rézágyújának rekonstrukcióját is.  

Hagyományőrzés keretében meg akartam kóstolni a pálinkát, de aztán mutatták az árát…

De lőhettél is! Akár autóra is… Egy biztos: valami mindig elsült! Hallottuk! Szóval: kettes pont: autó lövészet!

Egy idő után egyik barátommal kimentünk a Duna Bástyára, ahonnan festői a kilátás Komárnora.

Tettünket az indokolta, hogy már eluntuk az aknakeresést meg aztán kezdtünk szomjasak és éhesek lenni, mint a kisróka… és még nem is volt se ser, se Rumba! 

Emlékszem, anno egy pár megkért, hogy fotózzam le őket, ugyanitt, a bástyán. Le is akartam, háttérrel. A Duna azonban nem lehetett háttér, mert hisztizett a pasas, mondván, látszana a képen a túlpart… azt gondolom, fontos a párbeszéd, bármi volt is a múltban. Akár magyarul, akár szlovákul szólnak hozzád, valahogy mindig szívesen fogadnak. Legalábbis, mi ezt tapasztaltuk. Évek óta járunk ki.  Menj át Komárnoba, ízleld meg az ottani sereket, s a híres, csehszlovák időkre visszatetkintő Rumba csokit is.

Kapható, a rendőrség melletti boltban… Komarnoban! Szédültfincsi! Nos, megéheztünk, megszomjaztunk, így hát előre mentünk. Útközben tankba botlottunk... nyögő lombok alatt...

Eleredt az eső. Volt is égszakadás! Még jó, hogy nem lőttek! Béke van, a határok nyitva. Testvér a testvérrel újra megölelheti egymást a Duna mindkét partján. Őrizzük is meg! Szóval irány Komárno! Átmenni a  a hídon, Komarno fele – a többiek még egy darabig ott voltak az erődben, de aztán siettek utánunk.

Néha a több főből álló csapatok szétválnak a kiránduláson. Ez nem baj, hisz' szabad, felnőtt emberek vagyunk. De értesítsétek a többieket, miként mi is tettük, hogy ne aggódjanak miattatok! Felnőttek vagytok, kirándultok, de azért figyelmezzetek egymásra! Összetartani úgyis lehet, ha mindenkinek megvan a kellő szabadsága is a kiránduláson! 

Nos, mielőtt átmentünk a hídon, a komáromi vasútállomásra beülve betoltuk a szendvicset, kólát aztán nyakunkba vettük a hidat.

Átmentünk rajta, majd jobbra fordulva betértünk a Palatínova utcába. A kéttornyú templom már messzíről mutatta az irányt.

Hogy miről is híres? Nos, prózai leszek: nem igazán tudom, de az biztos, hogy jól szitává lőtték, amikor Klapka itt "üdült"!

A homlokzata nagyon szép. Pár éve újították fel. Szépek az oltárképek. Térj be, nézd meg! Aztán menj egy kicsit vissza az utcában és térj be - a menetirány szerinti -első törzshelyünkre! 

"Rossz cic" nélkül - avagy SER, Komárno, Komárom, no de hol hagytam a laptopom?! 

Nem az enyém volt, hanem a barátomé. Azt tervezte, hogy a kissrác majd azon keresztül nézi a meséket, de elhagyta a Monostori Erődben... De ne siessünk annyira előre! Épp megérkezünk sertúránk első állomására, a vikingek törzshelyére a Palatínova utcában. 

Kulturális rendezvények színtere. Napközben az utcára néző kisebb helyiség van nyitva, de szédült jó hely, szédült jó kávéval és természetesen serrel! Már ismernek bennünket! Szeretem a helyet! Szeretjük! Igyuk hát meg az első kávénkat (Latte-t vagy mit...) és sörünket Komárnoban! 

Na, ugye, hogy üt?

Ütős hely! Vikingeknek való!

Kel(let)t is a ser! Belibben másik két barátunk, a kissráccal. A kissrác apukája túl laza. A velem korábban érkezett barátomnak valami furcsa! „Hol a táskád, jóember?” – kérdezi a velem érkezett barát. „Rád bíztam az akna keresésénél!” – mondotta az apuka. Poénos csávó, el sem akartuk hinni neki. Aztán visszapörgetjük. Tényleg. Odaadta, amikor aknát keresett, s felásták kisfiával a Monostori Erőd padlóját a játék hevében. Nem engedte, hogy porba tegyük, így barátom mondta neki, hogy az ablakpárkányra teszi a táskáját. Ezzel a barátommal jöttem át előbb a hídon.

A táska meg ott maradt, a kissrácos barátunk végig azt hitte, hogy mi cipeljük a bitang nehéz laptopját. Volt is Donner meg Wetter! Hiszen szolgálati laptop! Barátunk még ellentmondó nyilatkozatokba is keveredett, hogy kinek a kecskepornó gyűjteménye van fenn a szolgálati gépen (a főnöké, avagy az övé), s nem nyugtatta meg az a tény sem, hogy az állatvédelmi törvény tiltja azt, hogy az állatot felhasználjuk nemi vágyunk kielégítésére. Ergo: nem is forgatható nálunk állatpornó. Csak nézhető, már akinek van rá gusztusa (a részleteket lásd blogomon, a „Szabad-e baromnkodni?” bejegyzésemben! Uff! Ez volt a reklám helye). Nos, mint a kecskék Capri szigetén, mi is jól le lettünk kapva a tíz körmünkről, főleg barátom, aki a táskát a párkányra helyezte. Igazi western filmbe illő jelenet volt. Egymásra nézett a két barát. Az apuka már szórná rá az istennyilát! Nagyon morci, mint a pólóján lévő, jó fej bácsi:

De aztán a másik is előrántá "pisztoly"-át, s elmagyarázza neki, hogy szeretné, ha levonná a tanulságot. Az apuka ekként felel: „Ja, levontam, máskor nem bízok rátok semmit!”  A válasz sem késett, csak az újabb adag ser… A barátom kifejtette, hogy ne hárítsák át a felelősséget rá, hiszen szólt, hogy a táskát a párkányon hagyta. Ez valahogy elsiklott az apuka füle mellett – talán mert a kis királyfi épp akkor dobott rá egy újabb antióchiai szent kézigránátot, amit a padlóból kiásott… Végül az apuka telefonált az erődbe, hogy ottmaradt a laptopja, rajta  a pornó gyűjteménye, s taxit hívott, ami oda-vissza, borravalóval, nyolc Euróért elvitte és a vikingek törzsheléyre vissza is vitte.... Mivel az erődben, amikor megérkezett, az ominózus ablaknál nem volt senki, kvázi visszalopta a saját táskáját, de hála az égnek, a kecskepornó immár biztonságban volt! Ráadásul az a megtiszteltetés is érte, hogy szemét kétszer a Monostori Erődre emelhette. És egy nap kétszer járhatott Szlovákiában… Erről is szól egy jó kirándulás és egy jó adag rándulás! A váratlan kalandokról! Kóstolj bele te is! Menj el Komárnoba! 

Haladjunk is tovább, második törzshelyünkre, a Borozóba! Benn, az Európa-udvar közepén! Útközben pedig nézzük meg a szökőkutat is! Meg a torzót! Valami biznisz nem jött be, így maradt az udvar tíz éve...  Több magyar uralkodó szobra van itt, köztük, Mária Teréziájé, nagy popsival, s kissé oldalt a kormányzó és törökverő Hunyadi Jánosé is. A fény megcsillan kardjának hegyén!

Amíg mi kulturálódunk, kissrácos barátunk már beront a Borozóba... Kultikus hely! Kulturális központ a komárnoi magyarok számára. És nem utolsó sorban bitang finom sere van! Gyere el ide és kostold meg! Íme, ez a második állomás! Vagy inkább végállomás! A barátunk megrendelte a sert...

Mikor a Borozóhoz érünk, megkerülve az épületet, hogy fotózhassak, az ajtóban már vár ránk a barát! Figyeljétek meg a két kitárt karját!  Kissé már zordon hangulatban leledzik! Hisz' már megérkezett a ser! 

Épp azt kiáltja,hogy"Munka van! Munka van!"

 

Íme hát a kirándulás, az egyik komárnoi sertúra története, s ami történt... a néhány rándulás! Gyere el Komáromba!

Nézd meg az erődrendszert!

Menj át a hídon Komárnoba, s ízleld meg a helyi sereket! Kapásból annyit, ahány barátod veled tart!

Most, történetesen négyet!

Egészségetekre!

Legközelebb történetemet innen, a komárnoi Borozóból folytatom, s elmesélem, miről is híres a mi derék Mária Teréziánk hátsója! Igazi, fincsi legenda! Miként azt is elmesélem, miként lett a  kezdeti három pohárból a végére négy pohár ser! 

Addig pedig kívánom, hogy te is éld meg a szabadságot, egy kirándulást és néhány rándulást!

És nem utolsósorban azt, mit is jelent a barátság!

Drága barátaim! Egésszégetekre! 

Jó, tudom, valamelyikőtök most azt mondaná: "Dógozzá!"

Csak annyit még, hogy

"ROSSZ CIC" WANTED!

Nos, innen folytatjuk!

      

Tovább
«
123

fuszeresjakvaj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek