„AVE CAESAR!” – AVAGY RÓMA BEMASÍROZ A FILMMŰVÉSZETBE (XXI. FEJEZET)

Decebal

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár huszonegyedik alkalommal! Ennek örömére kezdjünk egy huszonegyedik századi sorozattal! Az HBO Róma sorozatával!

Decebal

Igazi ékszerdoboz a templom a kép hátterében, ugye? Kár, hogy ezt is porrá égették a barbárok!

Az HBO Róma sorozatának egyik részében a messzi távolban a Capitolium-domb látható, az ókori Róma városának egyik központja, ahol a legfontosabb állami ünnepeket tartották. A hely politikai-vallási jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a templom, amely a kép hátterében is ott magasodik a dombon: Iuppiter Optimus Maximus temploma.

Decebal

Iuppiter a görög főisten, Zeusz római megfelelője volt, a legelső megszemélyesített római istenek egyike. Iuppiterünk Mars és Quirinus társaságában az egész államot képviselő, egyszersmind oltalmazó istenhármasság alkotója volt... amíg híttek benne...

Decebal

Az 1964-es nagyot bukott filmben, A Római Birodalom bukásában magát Iuppitert is  megcsodálhattuk, templomának bensőjében. A gond csak az, hogy a  templom valójában  három párhuzamos hajóra volt osztva, középen Iuppiter, kétoldalt Minerva és Iuno Regina szobraival. Sporoltak volna az alkotók? Nézzük csak a film díszletét!

Decebal

A film bemutat egy diadalmenetet is (triumphust). A diadalmenet útjának végpontja valóban a Capitolium-dombon volt. A díszlet grandiózus, s valóban fizikailag létezett (létezik?); ez még nem a CGI kora.

Decebal

És most lássuk ugyanezt a helyszínt a valódi Rómában!

Decebal

A két kép alapján látható, hogy a díszlettervezők kiváló munkát végeztek. Ergo: nem a díszleten múlott a film bukása, hiszen az meglehetősen hiteles, miként az arányok is; a hatvanas évek keretei között. 

Decebal

De vissza Iuppiter templomára! Nos, az idők során többször leégett, s a templomot végül az ősi istenek sem védték meg a barbárok fosztogatásaitól és a végső pusztulástól. Azért a domb nyomokban még tartalmaz egy-két templomkövet...

Decebal

Legutoljára 546-ban a kivonuló osztrogótok (keleti gótok) gyújtották fel, annak a két évtizedes háborúnak az egyik sötét pillanatában, melyet a konstantinápolyi (bizánci) székhelyű Keletrómai Birodalom indított, Itália és benne az örök város, Róma visszafoglalására. Annak a háborúnak a sötét pillanatában, mely Rómától Ravennáig végigdúlta a csizmát...

Decebal

Erről a háborúról szól a Felix Dahn író regényéből – német-olasz-román koprodukcióban – 1968-69-ben készült Harc Rómáért című film is, akárcsak Robert Graves regénye, A vitéz Belizár.

Decebal

Belizár (avagy Belisarius) keletrómai hadvezér az Úr 536-ik esztendejében foglalta el csapataival Rómát, uralkodója, Justinianus császár nevében. Az 527-ben trónra lépő Justinianus tudniillik a hajdani Római Birodalom nagyságának és egységének visszaállítását tűzte ki célul.

Decebal

Mivel a Nyugatrómai Birodalom Kru. 476-ban formálisan is megszűnt, a Keletrómai Birodalom tekintette magát a birodalom egyedüli jogos örökösének. Itáliát ez idő tájt az osztrogótok uralták.  Az osztrogótok királyságát még 493-ban hozta létre Nagy Theodorik. 534-ben bekövetkezett halála után a lánya, Amalasuintha kormányzott a kiskorú fia – Theodorik unokája – helyett.

Decebal

Az unoka hamar elhalálozott, a Konstantinápolyhoz közeledő, Justinianusszal már tárgyalásokba bocsátkozó Amalasuinthát pedig megölték saját vérei, a gótok. Meggyilkolása lett aztán az ürügy Justinianus császárnak arra, hogy megindítsa a háborút az osztrogótok ellen.

Decebal

Hadvezére, Belizár 536-ban győztesen vonult be Rómába, így a Harc Rómáért című film azon eseménysora, amikor gótoktól vert serege roncsaival bevánszorog az örök városba, s ott törött kardjával holtan összeesik, teljes mértékben a képzelet műve, nem pedig a történelmi valóság. 

Decebal

Az viszont már nem a képzelet műve, hogy Rómát Vitigis (az 536-tól 540-ig uralkodó) osztrogót király megostromolta. Vitigis gótjai 537-ben valóban megpróbálkoztak az ostrommal, Róma visszafoglalásával, s valóban sikertelenül; azonban a filmmel ellentétben a király nem kapott sebet az ostrom alatt és nem is halt ebbe bele.

Decebal

Viszont a gótok uralma 540-re már csak Ravennára olvadt, Vitigis pedig a keleti gótok államának megmentése érdekében lemondott, s Belizárt hívta meg a trónra. A hadvezér látszólag hajlott ennek elfogadására, de ez csak ürügy volt, hogy bevonulhasson Ravennába és elfoghassa Vitigist, akit a kincstárral együtt Konstantinápolyba küldött; a gót király itt halt meg, hamarosan. Justinianus azonban féltékeny lett Belizár sikereire, s keletre, a perzsák ellen küldte hadakozni.

Decebal

Itáliában Belizár távozása után rosszra fordult a helyzet. Az 541-ben osztrogót királlyá választott Totila visszafoglalta nemcsak Észak-Itáliát, de Rómát is. Uralma azonban nem volt tartós. A város többször cserélt gazdát. Hol a gótok, hol a bizánciak kezén volt. Milliós lakossága elenyészett, a város lélekszáma csak a huszadik századra érte el az ókori szintet. A háború okozta pusztítás mérete pedig óriásira rúgott. Ebben az időszakban történt aztán az a gyalázatos eset is, hogy az osztrogótok – Totila katonái – felgyújtották a Capitolium-dombon álló épületeket (546-ban).

Decebal

Ahhoz képest, hogy a Harc Rómáért című filmben ő a pozitív főhős, a római nőbe szerelmes szőke herceg, a valóságban Totila maga is szörnyű idők előidézője volt... egy folyamatos háború dúlta korszakban. Mindez a filmben nem jelenhetett meg, egy pozitív főhős kezét nem szennyezhették be barbár tettek, nem lehetett kegyetlenebb a bizánciaknál vagy a rómaiaknál. Így nem mutathatták be azt az általa begyorsított folyamatot sem, melynek végén a Capitolium neve Monte Caprino (Kecske-hegy) lett, a város központja gulyalegelő, a romok közt feltörő bozótos mélyéről pedig újra üvöltött az antik Róma jelképe, a farkas…

Decebal

A farkas azonban már nem szoptatta a legendás városalapító ikerpárt, Romolust és Remust… a város és lakói kutyául „megszívták” a  bizánci visszahódítást… Iuppiter temploma sem épült újjá többet, soha. Béke poraira... és romjaira...

Decebal

Azonban több film és a Róma sorozat is emléket állít e hajdanán grandiózus épületnek. Miként az egész Capitolium-dombnak. Nézzük meg újra A Római Birodalom bukása című film díszletét s aztán vessük össze az alábbi képpel!

Decebal

De láthatjuk Juppiter templomát az 1959-es Ben-Húrban is... 

Decebal

...és megcsodálhatjuk a nem sokkal később forgatott Spartacusban is.

Decebal

Két nézőpontból is.

Decebal

Miként maga a Capitolium-domb is két részből áll. Az alacsonyabb dombon állt maga a Iuppiter templom. Északi irányban lévő magasabb csúcsa pedig az Arx nevet viselte, ahol Iuno Moneta temploma állt (szintén 546-ban pusztult el). Az alábbi, makettről készült képen a két templom hátoldalát láthatjuk. A Juppiter templom így a képen jobboldalt helyezkedik el:

Decebal

És most lássuk ugyanezt a Forum Romanum irányából, egy későbbi idősíkban, amikor már áll az állami levéltár épülete! A Juppiter templom itt a kép bal oldalán magasodik a Forum fölé:

Decebal

Az Arxon, Iuno Moneta templomának közelében volt az állami pénzverde, a két magaslat közti nyereg (vagyis az Asylum) pedig az állami levéltár, azaz a Tabularium épületének adott helyet. Ezen utóbbi, árkádos épület jól látható nemcsak a Róma sorozatban, de A Római Birodalom bukásában is. A Róma sorozatban, a Tabularium fölött megcsodálhatjuk az Arxot is, rajta Iuno Moneta templomával.

Decebal

 A népvándorlás viharaiban a Tabularium is elpusztult; az épület még álló falaira a Palazzo del Senatore épült, a városháza. Érzékelhető a korszakváltás szele... egyenesen az arcunkba kapjuk... 

Decebal

A Harc Rómáért című film díszlete nyomokban Tabulariumot is tartalmaz?

A Harc Rómáért című filmben Róma város díszletének az az egyik jellegzetessége, hogy – mondhatni – egyetlen ismert ókori római középületet sem lehet felismerni benne. Esetleg a Tabulariumot... esetleg...

Decebal

Felmerül ugyanis a gyanú, hogy ahol a három római áll, az nem más, mint a Piazza del Campidoglio, ahol a Michelangelo korabeli Palazzo del Senatore áll. Ha ez így van, az alkotók csupán alig ezer évet tévettek a díszlettel...

Decebal

A Róma városát alakító díszlet azonban ennek ellenére, avagy ettől függetlenül,  ámde nagyon is ismerős lehet avatott szemek számára! De ne siessünk annyira előre! Vissza Totilához, akinek a nevéhez nem csak az anyagi kultúra elpusztításának ódiuma tapad...  Amúgy pedig, dehogy volt ő olyan hősszerelmes, mint a filmben!

Decebal

Nos, mi tapad még Totila kezéhez? Vagy inkább nevéhez? Vér: 546-ban a Rómából kivonuló gótok ugyanis nemcsak a Capitolium-dombot dúlták fel, de túszként magukkal vitték az akkor még létező, ősi intézmény képviselőit, a senatus tagjait is. A senatus már a királyság kora óta, gyakorlatilag Róma alapítása óta létező testület volt, melyet a város elitje alkotott. 

Decebal

A Római Birodalom bukásában is látható senatusnak az idők során eltérő jogköre volt. A köztársaság korában és a császárkor első időszakában (a principatus alatt) a senatus volt elviekben a legfőbb törvényhozó hatalom. Jóllehet Kru. 476-ban a Nyugatrómai Birodalom megszűnt, a gótok uralma alatt ez az ősi intézmény még létezett Rómában... Gyakorlatilag Totila haláláig, mely 552-ben következett be.


Decebal

Totila halálhírére az eleddig túszként tartott senatorokat a gótok megtorlásul kivégezték. E vérveszteség oly nagy volt a testület számára, hogy az ősi intézmény a hetedik századra eltűnt a történelem színpadáról (603-ban történik róla említés utoljára). Épületük, a Curia a hetedik század közepétől már teplom.

Decebal

A középkori szenátor titulus az persze más... de az egy másik történet lenne... Most vissza a gótokra, akiket nem egykönnyen győztek le a bizánciak. Belizár ugyan hamar visszafoglalta Rómát, de Justinianus vetélytársat látott benne, így nem kapott kellő támogatást Konstantinápolyból. Így Totila hamar birtokon belül volt újra... A filmben csak egyszer foglalja el a várost (megnyitják előtte a kapukat), s aztán már jön is a halálos kimenetelű ütközet...

Decebal

 Ám előtte még a kudarcot vallott Belizár helyét az eunuch Narses veszi át, aki már kellő támogatást kapott Justinianustól.  Narses serege germán zsoldosokból állt. Köztük longobárdokból, akik ekkor Pannoniát uralták. A sereg az 552. esztendő nyarán csapott össze Totila gótjaival, akiket a keletrómaiak nyílzáporral fogadtak. Az úgynevezett Busta Gallorumi csatában Totila is életét vesztette. Ezután végezték ki a szenátorokat hívei, mikor halálhírét vették...

Decebal

Az ütközet után következett az utolsó osztrogót király regnálása; pár hónapra Teja lett a király, de ő is életét vesztette a Narsesszel vívott harcokban. A megmaradt gótok behódoltak, s a bizánciak alattvalói lettek. A filmmel ellentétben nem tértek tehát vissza északi honukba. A történetnek azonban itt nincs vége! Mert eztán mégis a bizánciak gyászindulója következett... 

Decebal

A már említett, Narsesszel harcoló longobárdok húzták el a bizánciak nótáját. Velük kapcsolatban rögvest említést is érdemel, hogy a hazai író, Fehér Tibor 1974-ben megjelenő regénye, a Vasjogar többek közte megismerteti az olvasót a longobárdok pannoniai életével is. Megismerhetjük a regényből, hogy miként harcolnak a longobárdok Narses seregében, majd azt is, hogy királyuk, Alboin vezetésével miként semmisítik meg a gepidák Dunától keletre elterülő királyságát.

Decebal

Alboin az avarokkal  együttműködve döntötte meg a gepida uralmat, de aztán a veszélyessé váló avarok elől a longobárdok 568-ban Itáliába vonultak, Pannoniát pedig átengedték az avaroknak. Az Itáliában már helyismeretet szerzett longobárdok belekezdtek a saját honfoglalásukba a csizmán, s a bizánciak jelentős itáliai területeit elhódítva 572-ben Pavia központtal létre is hozták a saját királyságukat.

Decebal

A bizánci visszahódítás tehát tiszavirág életű volt, Itália pedig a tizenkilencedik századik, a modern Olaszország megszületéséig széttagolt maradt. A Forum pedig azóta is romhalmaz, de már újra farkasok elől elzárt terület... a Capitolium-domb pedig a mai napig tartalmaz egy kis Tabulariumot... nyomokban...

Decebal

De vissza a széttagoltságra: ezen alighanem az a tény sem változtatott, sőt, inkább erősítette a széttagoltságot, hogy a nyolcadik században a frankok Nagy Károly uralkodása alatt elfoglalták Észak-Itáliát és Károlyt 800 Karácsonyán a pápa császárrá is koronázta. Dél-Itáliát ő sem csatolta birodalmához, az a bizánci császár érdekszférája volt akkoriban. Dél-Itália azt mondhatnánk, máig nem zárkózott fel Olaszország északi vidékeihez. A Nagy Károlyról 1993-ban készült tévésorozatban a csizma alja, azaz Dél-Itália nem is szerepel a térképen... már akkor leírták volna?

Decebal

Ami a Keletrómai Birodalmat illeti, nos Bizánc jelentősen kimerítette tartalékait az Itália visszahódításáért vívott háborúban. Kevesebb, mint száz esztendő, s területeinek jelentős részét elhódítják az arabok... A háború méregpoharát így tehát maguk a rómaiak itták ki... Meg Rosamund gepida hercegnő?

Decebal

Térjünk most vissza a longobárdokra: Alboin alakját idézi meg erősen torzított formájában az 1961-es film, A hódító kardja is. A film azon jelenete azonban, amikor Alboin a feleségét (a legyőzött és kivégzett gepida király lányát) arra kényszeríti, hogy a saját megölt apja koponyájából készült ivókupából igyon, nagyon is valós eseményeken nyugszik. Maga Fehér Tibor kiváló leírást ad erről. Azonban ebből is látszik, hogy az antik világ fénye a logobárd térhódítással végleg kihúnyt Itáliában... 

Decebal

Alboin felesége, Rosamund sem hagyta annyiban az ivászatot. Alboin erőszakkal magához kényszerítette és megalázta az ivókupával; bosszúja beteljesedik, mely beteljesülés Alboin vesztét okozza... 

Decebal

...a longobárdok királyságát pedig Nagy Károly frank király hódítja meg 774-ben, fejére téve a híres longobárd vaskoronát. De ez a történet már túlmutat a caesarok Rómáján...  De amiként Károly két koronát tarthat a kezében, úgy játszhat egy díszlet is két várost a filmművészetben...

Decebal

   

Amikor egy díszlet két várost is alakít 

Miért is lehet ismerős avatott szemeknek a Róma városát játszó díszlet a Harc Rómáért című filmben? Nos, a válasz egyszerű, ámde nagyszerű! Korábban már érintettük is sorozatunk keretében azt a filmet, melyben a díszlet először debütált. Nézzük csak, vajon ráismer-e valaki a kép alapján erre a másik filmre!

Decebal

Nem, ez nem az Egri csillagok, s a díszlet nem is a pilisborosjenői, mely a filmhez épült; az ostromlétrák ellenére sem…

Decebal

Lássunk egy másik párost! A következő kép a Harc Rómáért című filmből való. Teljességgel hihetetlen módon emberek lógnak a kereszten! Hihetetlen, hiszen ezt a kivégzési módot Nagy Konstantin császár Kru. 337-ben megszüntette. Erre utal is a film: az egyik fiktív karakter Cethegus elismeri ugyan Konstantin eme (nemes tettét), de aztán közli, hogy ő majd felújítja ezt a fajta kivégzést... A filmbéli kivégzés viszont történelmileg alaptalan. Mindezeken túl a kép hihetetlenül szerencsés szögből készült. Lássuk csak!

Decebal

Ha kissé elmosódottan is, de láthatóak a városfal elemei, a híd és a két boltív is. És most lássuk ugyanezt a díszletet egy másik filmben!

Decebal

A falak tetejét ugyan átalakították a Harc Rómáért forgatására, azonban a többi rész ugyanaz! A Harc Rómáért című film német-olasz-román koprodukciós alkotás, melynek forgatása során felhasználták az 1966-os, francia-román koprodukciós film, a Dákok (Dacii) díszleteit is

Decebal

Legközelebb mi is elkalandozunk hát a hatvanas évek derekának Romániájába, hogy bemutassuk, miként szolgálta a filmművészet, s benne a '66-os Dákok, valamint az 1968-ban forgatott Traianus oszlopa (Columna) a történelem meghajlítását, s különösen a híres dákó-román (vagy dák-római) kontunuitás elmélet propagálását. És szót ejtünk majd arról is, hol hallható ókorinak cseppet sem nevezhető, és nem is texasi láncfűrész berregése a filmben... a dák erdők mélyén... 

Decebal

A késhegyig menő vitákat persze ki-ki folytassa majd le maga! Te pedig, Decebal, idenézz! 

Decebal

 Figyelsz? Jó! Így már jó!

Decebal

Mert hamarosan folytatjuk!

Decebal

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Decebal

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

Decebal

 

Tovább

TANÁR VERSUS/CONTRA DIÁK (II. FEJEZET)            A JÁTSZMA

A Tanár versus/contra diák I. fejezetében azt a nemrégiben aktuálissá vált témát feszegettük, hogy MINDENKInek lehetett, avagy történetesen volt is egy Erika nénije. Aki még nem látta volna Deák Kristóf Oscar-díjat nyert alkotását, annak a Mindenki –mondhatni – kötelező darab! Hogy miért? Azért, mert MINDENKI volt diák, netán pont most diák. És mert vannak közöttünk olyanok is, akik a tanári hivatást választották… MINDENKIhez szól, szívből!

Azonban itt és most történetesen véget is ér az a lelkület, amely a Mindenkit áthatja; a film a múltkori fejezet témája volt, ez most nagyon másról fog szólni (http://fuszeresjakvaj.reblog.hu/mindenkinek-volt-egy-erika-nenije).    A mostani… nos, keményebb menet lesz! Az biztos! Időben szólok! Főleg azoknak, akik történetesen a tanári hivatást választották, mert komoly etikai, morális kérdést fogunk érinteni a tanár-diák viszony kapcsán. Az ítélet persze – miként az igazság – MINDENKIé! Az olvasóé… Az értékítéletet tehát MINDENKI maga hozza meg! 

Tanár-diák

I. ELŐJÁTÉK

Nemrégiben egy rendezvény miatt egykori középiskolámban jártam. Az iskola felé tartva összefutottam egy volt osztálytársnőmmel – kicsi a világ –, aki épp gyönyörű kisgyermekét tolta a babakocsiban; a jövő nebulóját. Szóba elegyedtünk. Kifejtette, mennyire rossz emlékei vannak egykori középiskolánkról, hiszen – ahogy ő emlékezett – minden tanár szívatta az osztályunkat, pedig nem érdemeltük meg. Szóba került egy másik osztálytársunk neve is, akiről egyik tanárunk kijelentette, hogy amíg ő él, nem lesz belőle építész. A tantárgy érettségi tárgy volt, felvételihez is kellett, szóval… Minden esetre az osztálytársunk lediplomázott, s legendák keltek szájra arról, hogy végül bevitte megmutatni a diplomáját a volt tanárának…

Tanár-diák

Vajon mindig tisztelettel kell lenni az iránt is, ami rossz volt az életünkben? Nos, emberek vagyunk, érzésekkel, ez természetünből fakadóan nem megy, s most, jelen sorok írása közben sem ezen van a  hangsúly, hanem azon, ami ténylegesen megtörtént.

Tanár-diák

Évtizedek teltek el az érettségi óta, de még felnőtt fejjel is gyakran eltűnődök azon, vajon egyes régi tanárainkat csak a leterheltség, avagy más is megakadályozta abban, hogy a tananyag leadásán túl valódi hivatást is belevigyenek az órába? Hivatást!  És legfőképpen lelket! Szenvedélyt! Volt rá példa, igenis volt, termett érték, s került is átadásra iskolás éveink során! De volt, igenis volt, amikor szenvedélyes óra helyett szenvedésben volt részünk. Akár célzottan is, ok nélkül is, csak, mert… ha nem is a régi pálcás módszer révén...

Tanár-diák

Nem titok, minden diák megtapasztalja azt az életérzést, hogy a tanára kedvence, avagy pontosan az ellenkezője. A nebuló se szeret minden tanárt… netán már a tantárgyat is utálja, s mindez egymásra is hathat… Ténykérdés azonban, hogy a jó/rossz tanár igenis befolyásolni képes a tanuló jövőjét. Jómagam is több száz könyvet elolvastam, de a középiskolai kötelező olvasmányok jó része kimaradt, s a versolvasást se szerettem meg, azután, hogy tizenkét esztendeig igyekeztek belém sulykolni, hogy nem lehet saját gondolatom a költeményről, mert a költő ezt meg azt gondolta… Még az írásbeli érettségim javításában is ezt olvashattam, bizony-bizony nem tűrték az önálló gondolatot… Gondúta a… Pedig végső soron a poéma sem más, mint a szabad gondolat szárnyalása... De az iskolában ezt  *@sz*@*od...

Tanár-diák

De emelkedjünk felül ezen, hiszen csak örülhetek, hogy egy tanár, aki még a szóbeli érettségin is igyekezett lehúzni, nem vette el a kedvemet az olvasástól, amit önmagamért mívelhetek, azt olvasva, amit szeretek, szenvedélyesen, vidáman! Ez legyen példa mindenki előtt, akinek az önálló gondolatát bünteti a tanára!

Tanár-diák

II. ÉLETED JÁTSZMÁJA MÁR A KÖZÉPISKOLÁBAN ELDŐL?

A gond csak ott van, bizony, ott van, kedves mai fiatalok, hogy a tanárok, főleg a középiskolai tanárok egy életre befolyásolhatják a Jövőtöket, mivel az általuk adott jegyek befolyásolhatják a felvételiteket! Aztán mi van, ha a tanárral nem vagytok valamilyen okból jó viszonyban? Esetleg semmit nem tettetek a rossz viszony kialakulása érdekében… Régen bizony a felvételi más volt. Volt olyan egyetem, amely önálló felvételit csinált, de alapesetben volt központi felvételi, amelyhez hozzáadódott a középiskolából hozott jegyek adta érték, meg a nyelvvizsga és már meg is volt a jövő útja. Ha valaki extra pontot ért el a központi felvételin (azaz majdnem 60 pontot), akkor ez a pont megduplázódott, s akár nyelvvizsga nélkül is utat jelentett egy jó egyetemre, főiskolára.

Tanár-diák

Mi volt ez a duplázás? Nos, a duplázás lényege abban állt, hogy ez esetben nem vették figyelembe a középiskolai jegyeket, de nem is volt rá szükség, hiszen a duplázódó pont elég volt a sikeres felvételihez. Vagyis, ha egy középiskolai tanár a diákot még az érettségin is elkapálta, ez a kapálás nem életre szólt, csak az írásbeli felvételiig. Vagyis lehetőség volt rá, hogy ne egy középiskolai tanár, hanem a diák maga döntsön a saját sorsáról, kizárólag a tudása alapján, a felvételin. Manapság azonban – akár emelt szintű, akár nem az érettségi – a felvételi eljárásból legjobb tudomásom szerint már nem hagyható ki az egyenletből a középiskolai tanár. Így sokkal inkább hatással van a diákok jövőjére az a közeg, amelyben nagykorúságuk előtt telik az életük.

Tanár-diák

III. A JÁTSZMA ELKEZDŐDIK

„A játszma elkezdődött!” – hallhattuk igen sokszor Sherlocktól. Egy életen át kell játszanunk! Azonban egy diák számára talán ott kezdődik el istenigazából, amikor körvonalazódik számára, hogy mihez szeretne fogni érettségi után, mi szeretne lenni a jövőben, az ÉLETBEN… És aztán felméri, hogy ennek eléréséhez milyen képességei vannak, miket kell fejlesztenie, de azt is, hogy milyen nehézségekkel, objektív és szubjektív akadályokkal kell megbirkóznia. Kedves mai fiatalok, ti már elvégeztétek a feladatot?

Tanár-diák

Ha igen, láthatjátok, hogy az egyenletből nem hagyható ki a középiskolai tanárotok kedves, avagy utált grémiuma sem. És akkor jön a csattanó: mi van, ha győzelmetek gátja egy olyan tanárotok, aki mondjuk, ok nélkül nem kedvel titeket, s ez át is jön (megjegyzem, ismertem olyan általános iskolai tanárt, aki engem bár nem tanított, őrjöngve ordította az első osztályos kisgyereknek, hogy nem érdekli, ha bele is tapos a gyerek lelkivilágába)...

Tanár-diák

Jóllehet nem voltam még nagykorú, de amikor magam is megtapasztalhattam az életérzést, hogy ok nélkül nem kedvelnek, s ez az osztályzataimon is látszik, már éreztem, mit éreztem, reálisan láttam, hogy valami gyógyszer elgurult azon tanáraimnál, akik kimutatták, mennyire le akarnak húzni szubjektív okok miatt. Nem vette be a gyomrom, ahogy a kivételezést sem. Az egyik érettségi tantárgy esetében azonban különösen meglepett, hogy mennyire le akarnak húzni, jegy tekintetében. Ez egy másik érettségi tantárgy volt. Itt nem kellett verset elemezni…

Tanár-diák

Nos… meglepett, hogy úgy éreztem, hogy le akarnak húzni, mivel addig kedveltem a tanáromat, nem volt köztünk probléma, s ha nehezen is ment a tantárgy, érteni akartam, megoldani a feladatot, s ezt látta is, nem is buktatott meg soha, pedig egyszer korábban év végén… már nagyon rosszul állt a szénám… miként több osztálytársamnak is… Ez az a tanár volt az, aki kijelentette osztálytársunkról, hogy amíg ő él, nem diplomázik le. Nos, a történetet már ismerjük. De vissza az iskolapadba! Év vége volt. Akkor figyeltem fel valamire. Tudvalevő volt, hogy a jegyei alapján bukásra áll az osztály egyik legjobb anyagi hátterű tanulója is. A tanár mégsem buktatta meg, de az osztály plénuma előtt megbeszélte vele, csakis vele, egyedül az osztályból, hogy következő év elején a teljes, akkor már elmúlt éves anyagból ír egy dolgozatot, amire nyáron készülnie kell, s ha nem sikerül, akkor vége! Így is lett… mármint, hogy nem bukott meg a tanuló. Csakhogy nekem valami sántított.

Tanár-diák

Feltettem magamnak a kérdést: ha az osztálytársam nem bukik meg, s nem pótvizsgázik, ugyan miféle kihatása lehet egy olyan dolgozatnak, amit csak ő ír meg, nem az osztály, vagyis szigorúan véve nem is osztályozható? Miféle kihatása lehet, miféle következménye, amikor már a következő osztályba lépett? Mert hát visszamenőlegesen nem alkalmas arra, hogy megbuktassa! Osztályzat meg hogy lenne rá adható? Olyan nincs, hogy valakivel olyan – mégis osztályozásra kerülő – speciális dolgozatot iratunk, amit mással az osztályból nem! Vagy mégis? De hol van az egyenlőség? A kérdésemre, amit valójában csak gondolatban tettem fel, saját magam, magamnak, nem kaptam választ, az osztálytársammal szeptemberben a következő osztályba léptünk. Hogy megírta-e azt a dolgozatot, nem tudni, minden esetre az osztály plénuma előtt erre nem került sor, még említés sem volt róla.

Tanár-diák

Ekkor következett az, hogy érzékelni kezdtem a már említett ellenszenvet azon tanárom részéről, aki az osztálytársunkkal külön dolgozatban állapodott meg előző év végén… Hiába szerettem és akartam érteni a tananyagot, félévkor megbuktam belőle – még szerencse, hogy nem érettségi év volt még, igaz ez az év elvileg már számított. Szüleim nem fogadták el érvelésemet, a dolgozatokat pedig nem tarthattuk meg emlékeim szerint, de az a megérzésem támadt, hogy jó volna független tanárral átnézetni a feladatokat, mivel valami azt súgta, hogy lehúzzák a jegyeimet. Sajnos ebben nem kaptam támogatást vagy megértést szüleimtől, bizonyítani nem tudtam egy megérzést.

Tanár-diák

Csak korrepetálásra adtak pénzt. A korrepetálás során megcsináltuk ugyan a feladatokat, amire emlékeztem, de addigra már év vége jött, én már nem bíztam magamban, s nem is mentek a feladatok, mintha saját magamnak kezdtem volna bizonyítani, hogy nem megy… Egyértelműen bukásra álltam… A szüleim beszéltek a középiskolai tanárommal, aki kegyesen egy kollégáját javasolta korrepetálásra, akivel tudvalevően jó barátságot ápolt. Tanárom kollégája fogadott, az ő anyukája az asztal mellett elhaladván máris arcon is fingott…

Tanár-diák

Szó szerint. Mégis érteni akartam, tudni! A középiskolai tanárom kollégájánál, korrepetálás közben meggondolatlanul sóhajtozni kezdtem. Meggondolatlanul, hiszen a korrepetitor minden volt csak nem empatikus lélek, mégis kifejeztem két feladat között – az amúgy szinte nem is létező – reményemet, hogy de jó volna, ha a tanárom nem buktatna meg, hisz volt rá példa, hogy valakit nem buktatott meg, hanem megbeszélték, hogy következő tanév elején ír majd a tanuló egy dolgozatot, az előző éves anyagból… Következő óránk után a középiskolai tanárom félrehívott s közölte, hogy átenged év végén, de év elején írok egy dolgozatot a mostani, egész éves anyagból, amire a kollégája felkészít. Minderre nem számítottam, nem is voltam rá felkészülve, s nem is tartottam igazságosnak, azonban nemet nem mondtam. Viszont már akkor is eltűnődtem azon, hogy azok a mondatok vajon mennyire tudatosan hagyták el a számat, a tanárom kollégájánál...

Tanár-diák

Nem voltam még nagykorú, de vajon ettől függetlenül mégis felismertem az egyetlen, reálisan járható utat a bukás elkerülésére? És aztán nem hittem el, s történetesen meg is ijedtem attól, hogy működik? Az utolsó év, érettségi előtt szeptemberben kezdődött. Miként mindig szeptemberben kezdődik a tanév, amikor a falevelek lehullanak… Talán, mert magam sem hittem el, hogy annak a dolgozatnak a megírására valaha is sor kerül (nem is került), talán, mert mégis annyira naiv voltam, mint amilyennek tartottak, csak augusztus második felében vettem fel a kapcsolatot a tanárom kollégájával. A korrepetitor őrjöngve ordította a telefonba, hogy velem befejezte a munkát, nekem egész nyáron korrepetálásra kellett volna járnom, meg egyébként is, micsoda dolog az, hogy ez úgy történt meg, hogy tudjuk, hol dolgozik az apám… Otthon átbeszéltük a dolgokat, szüleimnek kezdett összeállni egy kép, apám hozzátette ehhez azt is, hogy szerinte nem egyszerűen a munkahelyén, hanem a munkájáért kapott feltételezett béren lehetett a hangsúly a telefonban…

Tanár-diák

Szüleim felvették a kapcsolatot a középiskolai tanárommal is, de ő privát nem fogadta őket, csak azt mondta a kaputelefonba, hogy évtizedes tanári pályafutása alatt őt még így nem vágták át. Apám úgy döntött, hogy még tanévkezdés előtt megbeszéli a dolgokat az iskolaigazgatóval. Pontosan már nem emlékszem, miről volt szó kettejük között, de a végzős osztályba léptem, hiszen nem buktattak meg év végén, utólag pedig erre nem lett volna mód. Egyébként is, mire fel, ha a saját tanárom év végén átengedett?Az iskolám egy másik tanára korrepetált (immár a harmadik, egy év leforgása alatt), hiszen muszáj volt érettségizni a tantárgyból; e tanárt roppantul meglepte, mennyire érteni, tudni akarom az anyagot, s mennyire jövök fel a tantárgyból az érettségire. A saját tanárom semmi érzelmet nem mutatott, nem is emlékszem már rá, miként zajlottak a tanórák vele, de az valószínű, hogy két szót nem váltottunk. Egy dolgozatom sem lett elégtelen azután. Átmentem az érettségin. Ez volt a fő. Én győztem. A saját Jövőm szempontjából csak ez számított.

Tanár-diák

Aztán léptem tovább. Tovább, az életutamon. Az érettségin ebből a tárgyból is volt vizsga. Ezt meg kellett csinálnom, hogy tovább léphessek. Az életben aztán többet nem befolyásolta a jövőmet ez a tárgy. Miként az érettségimet se befolyásolhatta a tanárom. Se a felvételimet…

De vajon MINDENKI ilyen szerencsés az ÉLETben?

Ti hogy látjátok?

Mit tapasztaltatok?

Milyen a Ti JÁTSZMÁTOK?

És etikai, morális szempontból Ti meddig mennétek/mentetek el el hasonló szituációban? Merre billen(t) a mérleg serpenyője?

Tanár-diák

    

Tovább

„AVE CAESAR!” – AVAGY RÓMA BEMASÍROZ A FILMMŰVÉSZETBE (XX. FEJEZET)

Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár huszadik alkalommal! Ennek örömére ürítem is poharam! Ave Caesar!

Most pedig taszítsuk le Caesart a trónról!

Legalábbis az utolsó császárt, aki a Nyugatrómai Birodalom trónusán ült. Romulus Augustusnak hívták azt a kamasz fiút, akiből Kru. 475-ben – alig tizenöt esztendősen – császárt csinált apja, a germán származású politikus és katona, Flavius Orestes.

Ezt mutatja be a Valerio Massimo Manfredi azonos című regényéből 2007-ben készült film, Az utolsó légió, melynek elején egy mondat erejéig arra utalnak, hogy Róma a fokozódó veszély miatt hazahívja a csapatait…

Nos, ebben az időben az egységes birodalom már rég a múlté. Kru. 395-től véglegesen két részre szakadt. A Nyugatrómai Birodalom területe a népvándorlás, a barbárok betörései és térfoglalása nyomán fokozatosan olvadt, a nyugati császárok tényleges hatalma az ötödik század második felében gyakorlatilag már a napfényes Itáliában sem volt oly szilárd.

Orestes, aki menekülésre kényszerítette a Keletrómai Birodalom által elismert uralkodót, Julius Nepost, fia névleges császársága alatt a tényleges hatalom gyakorlója volt, úgyis, mint katonai főparancsnok. Megtagadta azonban több germán törzs földigényét, akik Odoacer vezetése alatt fellázadtak. Orestest megölték, Odoacer pedig letaszította trónjáról az utolsó „felségecskét”, vagyis az utókor részéről Augustulusnak („kis Augustusnak”) nevezett császárt. 

Neve egyaránt tükrözte Róma városának alapítóját (Romulust) és az első római császár (Augustus) nevét is, mindez mégsem hozott szerencsét: uralma Kru. 476. szeptember 4-én véget ért. Le kellett mondania, de ezzel valószínűleg megmentette a saját életét. Odoacer nem végzett vele, hanem életjáradékot biztosítva számára Campaniába száműzte.

Campania legnagyobb városa Nápoly, s itt található Capri szigete is, ahonnan Az utolsó légióban egy kisebb csapat kimenekíti Romulust, aki később a távoli Britanniában telepedik le, Odoacer pedig egy hasonmással helyettesíti a fiút, mert nem akarja azt a jogos gyanút kelteni, hogy esetleg mégis megölette... A valóságban itt élte le az életét a srác Campaniában, kolostort is alapított, s még Odoacer kettéhasítója, Nagy Theodorik osztrogót (keleti gót) uralkodó is találkozhatott vele, de még 536 előtt meghalt.  Szóval a filmmel ellentétben nem találkozott a britanniai Vortigernnel... 

...nem pátyolgatta őt Arthur király nagy varázslója, a mondabeli Merlin sem... 

...de a valóban élt történelmi személy, Romulus Augustulus, a filmmel és a regénnyel ellentétben nem lett Arthur király apja sem, Uther Pendragon néven, még kevésbé volt köze bármiféle Excalibur nevet viselő legendás kardhoz... 

Még egy március idusa – avagy a főfogás a karddal széthasított Odoacer maga...

A római császárság névadóját – de nem első császárát – Julius Caesart Kre. 44. március idusán gyilkolták meg összeesküvők. Michael Curtis Ford Róma bukása című regényében (mely tegyük hozzá: kicsit hitelesebb Az utolsó légiónál) elénk tárja, hogy a gót Theodorik is március idusán végeztette ki Odoacert, egy békelakoma ürügyén (Kru. 493. március 15-én). De ne siessünk úgy! 

Nos, a Keletrómai Birodalom mindig is az Orestes által elűzött Julius Nepost ismerte el a Nyugatrómai Birodalom utolsó császárának, annak haláláig, a történészek azonban a kiskamasz ámde bölcs Augustulust tekintik az utolsó császárnak. A történészek egyébiránt Kru. 476-ot tekintik az ókor végének is, jóllehet az antik világ akkor még élt Itáliában, a kortársak nem érezték annyira látványosnak a változást, az előző évtizedekhez képest. A bizánci visszahódítás korszaka, nos… az már „más tészta” lesz… üvölt majd a farkas Róma romjai felett… melynek egykor jelképe volt…

Taszítottak le több császárt azelőtt is a trónról, az ötödik század során, azonban történelmi tény, hogy Kru. 476-ban közjogi szempontból megszűnt az addigra már amúgy is csak formálisan létező Nyugatrómai Birodalom. Ezt követően a Keletrómai Birodalom uralkodói tekintették magukat – ha formálisan is, de – a Római Birodalom egyedi urainak. Odoacer a császári felségjelvényeket elküldte a Keletrómai Birodalom császárának, ő maga Itália királyaként uralkodott haláláig, s Kru. 480-tól (Julius Nepos halálával) Zénó keletrómai császár is elismerte, mint Itália teljes függetlenséggel rendelkező vezetőjét.

Az utolsó légióban utalnak is rá, hogy a Keletrómai Birodalom kész elismerni Odoacert. Így eshetett meg ugyanis az a filmben, hogy az Augustulusért indított – egyébként keletrómai segítséggel lezajlott – mentőakció végén a bizánciak láthatóan már szitává akarják lőni a volt császárt… Nagy kár, hogy a valóságban addig sem ismerték el… Szóval, a Gladiátor Commodusának kézmozdulatával élve:

Dalmácia elfoglalása aztán már nem tetszett a Keletrómai Birodalomnak. Odoacer fellépett ugyan a keletrómaiak által támogatott osztrogótok ellen (akik Pannoniában már mindent feléltek és újabb zsákmányra vágytak), de végül alul maradt a küzdelemben, Theodorikkal szemben.

Theodorik bevonult Itáliába és végül béketárgyalás örve alatt találkozott ellenfelével, ahol végzett Odoacerrel. Március idusán… A Harc Rómáért című 1968-69-ben forgatott filmben eléggé bugyuta szerelésben élvezi ki a győzelmét… szó szerint, madarat lehet vele fogatni… Szóval, jöjjön még egy kis Commodus:

De mégis, honnan jön ez az idétlen madaras sisak, amit Theodorik hord? A válasz egyszerű, s nagyszerű! A film német-olasz-román koprodukciós alkotás, melynek forgatása során felhasználhatták az 1966-os, francia-román koprodukciós film, a Dákok jelmezeit is. Számos szembetűnően hasonló megoldás van a két filmben, mind a képi világ, mind pedig a díszletek és történetesen a jelmezek terén is. Nézzük csak! Ott repül a kismadár!

 

Nos, sisak ide vagy oda,Theodorik nemes tettéről – tudniillik Odoacer keresztülvágásáról – Passuth László is írt regényt. Ennek címe (Ravennában temették Rómát) Theodorik tettétől függetlenül arra is utal, hogy az antik világ fénye a Ravennában végső nyughelyére helyezett Theodorikkal hunyt ki… Róma fénye… Rómáé, mely Theodorikkal valóban sírba szállt… Theodorik csontjait amúgy a bizánciak szétszórták, hadvezérük, a vitéz Belizár parancsára…

    

Nem csak Nagy Theodorik csontjai vesztek oda, de majdnem egy róla szóló regény is

A római császárság – a birodalom – számtalan írót-költőt megihletett már, a filmművészet hajnala előtt is. Közéjük tartozott Lewis Wallace, a Ben-Húr (1880) alkotója, aki Krisztus korába kalauzolta regényében az olvasót. 1907-ben meg is született az első (néma)filmváltozata (akkor még csak 15 percben; összehasonlításul: az 1959-es változat már közel 240 perces).

De itt kell megemlítenünk Felix Dahn írót is, akit a felesége akadályozott meg abban, hogy tűzre dobja Ein Kampf um Rom című regényét (1876), amiből a Harc Rómáért című film készülhetett.

A két szerző kiemelése önkényes, azonban közös bennük, hogy mindketten olyan szereplőket mozgatnak regényeik lapjain, akiket valóban élt történelmi személyek leszármazottjának tüntetnek fel, vagy pedig valós történelmi személyként állítanak be; olyan valós történelmi személyként, akiknek hatása van a világtörténelem menetére. Jóllehet valójában írói fantázia szüleményei…

Ilyen személy a Ben-Húrban a címszereplő nagy ellenfele, Massala is, aki annak ellenére, hogy valós történelmi személy fiktív unokája, olyan sajtót is kapott pár éve, hogy megvan a villája... Nos, a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható regényben ez áll róla: „Augusztusz cézár ellen egy Messzala a hős Brutusz oldalán harcolt Filippinél, de azután kibékült a győztessel, akit később, midőn ez a császárságra törekedett, merészen támogatott. Augusztusz császár megemlékezett e szolgálatról és kitüntetésekkel halmozta el a családot. Többi közt, midőn Judea római provinciává lett, Messzala fiát Jeruzsálembe küldte és a tartományra kivetett adók beszedésével bízta meg; ennek a Messzalának volt fia az imént leírt ifjú, aki apjával együtt a hajdani királyi palotában lakott.”

Az HBO Róma sorozatában bemutatott, Kre. 42-ben lezajlott Philippi csatában harcolt valós történelmi személy nem más, mint Marcus Valerius Messala Corvinus, róla ír Wallace; róla, akiről másfél évezreddel az ütközet után és négyszáz esztendővel Wallace előtt a történetíró Antonio Bonfini azt állította, hogy Hunyadi Mátyás király felmenője is volt. Ennek alapján Wallace Messalája és a mi Mátyásunk is rokonok lettek volna? Erre inni kell! Vivát!

Vagy pedig arról van szó, hogy Bonfini is a fikciót hívta segítségül, akárcsak Wallace? Nos, ha ezt a kérdést a balladai homályban is hagyjuk, amellett már nem mehetünk el, hogy mennyire tele van fikciós elemekkel és fiktív, de valós történelmi személyeknek beállított karakterekkel a Harc Rómáért című film.

Az alapját képező regényben is feltűnik a római szenátor, az intrikus Cethegus. A szenátor amellett, hogy szeretőjének tudhatta be hajdanán a Keletrómai Birodalom uralkodójának, Justinianusnak (527-565. között uralkodott) a hitvesét, Theódóra császárnét is, és oroszlánrésze volt a filmben a bizánci visszahódítás megkezdésében is, teljességgel fiktív személy, nem is létezett. Felixünk bármennyire történész volt is, akadtak érdekes megoldásai… De ne törjünk pálcát felette, hiszen még a mai történészek között is vita tárgyát képezi számos kérdés azzal kapcsolatban, ami Odoacer halálát követően Itáliában következett.

Nagy Theodorik ugyanis 493-tól 526-ban bekövetkezett haláláig volt Itália vezetője és az osztrogótok királya, azonban máig vita tárgya, hogy független király volt-e, avagy keletrómai vazallus. Tény azonban, hogy csak rendeleteket bocsáthatott ki, gótoknak nem adományozhatott állampolgárságot, gót nem lehetett szenátor vagy fontosabb római hivatalnok sem, s tilos volt vegyes házasságot kötniük a rómaiakkal.

Amúgy a Harc Rómáért című filmben Cethegus lánya, Julia és a későbbi gót király, Totila szerelembe esnek, szó esik madarak csicsergéséről, meg minden másról, de arról aztán nem, hogy vallási és jogi korlát áll közéjük…  Jóllehet Theodorik maga azon fáradozott, hogy összeolvassza a gótokat a rómaiakkal, a vegyes házasságok tilalma ezt eleve lehetetlenné tette.

Az osztrogótok emellett a kereszténység ariánus változatát gyakorolták (szemben a római katolikusokkal), melynek  legfőbb tétele, hogy a Fiú-isten nem öröktől való, hanem az Atya-isten teremtménye. Nem egylényegű (homousziosz), hanem hasonló lényegű (homoiuszion) az Atyával. A rómaiak szemében az ariánus változat eretneknek minősült.

Vagyis: római és gót egymásba borulása elmaradt, azért persze a gótok sem szomorkodhattak, vagy panaszkodhattak, hiszen Theodorik a gótoknak adományozta a földbirtokok harmadrészét, a rómaiak pedig nem viselhettek fegyvert, igaz nekik is megmaradt mindenük, ami a gót betörés előtt volt. Bár uralkodása alatt Theodorik a békére törekedett, az egyensúlyra, a gót vezető réteg rossz szemmel nézett a rómaiakra, maga Theodorik pedig uralkodása végén azzal szembesülhetett, hogy a rómaiak összeesküvést szőnek ellene. A filmben erre is van utalás – legalábbis annyi, hogy a római előkelők egy csoportja a halálakor azonnal szervezkedni kezd, hogy kiűzzék a gótokat Itáliából… és Rómából... 1954-ben így nézett ki az Örök Város egy olasz filmben:

Nos, 524-ben – két évvel Theodorik halála előtt – robban a bomba: Theodorik kivégezteti a neves bölcsészt is, Boethiust, letartóztatja a még létező római szenátus nagy részét is. Mivel erőszakosan lépett fel a katolikus egyházzal szemben, melyet a rómaiak követtek, s mivel ariánus volt maga is, nagyon valószínű, hogy halálakor nem a római katolikusok nyelvén, azaz latinul mondták a Miatyánkot, hanem a gótok nyelvén, amelyre Wulfila fordította. Mégis, a Harc Rómáért film elején, Nagy Theodorik halálos ágyánál tisztán hallható, hogy nem gótul kezdődik a Miatyánk, nem az „Atta unsar…” hallható, hanem a „Pater noster…”. Hallgassuk csak (4 perc 55 másodpercnél)!

  

Kik is vannak Nagy Theodorik halálos ágya mellett és mi lett a sorsuk?

A film témáját, a justinianusi korszakot nem először dolgozták fel, legalábbis, ami Justinianus császár hitvesét illeti belőle. 1954-ben debütált ugyanis az olasz-francia koprodukciós alkotás, a Teodora, imperatrice di Bisanzio (lefordítva: Theodóra, bizánci császárné).

De ugorjunk a halálos ágyhoz! A német-olasz-román készítésű Harc Rómáért nem a császárné, hanem a gótok oldaláról közelít a korszakhoz – köszönhetően a tűzre nem vetett regénynek –, s kifejezetten pozitív színben állítja be a gót vezéreket, jóllehet Theodorik halála után bizony elszabadult a pokol.

Halálát hű fegyverhordozója jelenti be a filmben. Az öreg Hildebrandról szól a Hildebrand-dal, a régi német epikai népköltészet egyetlen töredékes maradványa. Hallgassuk meg az egyik modern feldolgozását!

A halálos ágy mellett ott térdel Theodorik két lánya, Amalasuintha (baloldalon; Bond-lány játsza) és Matasuintha (jobboldalon). Pardon? Kettő lánya lett volna?

Csak egy lánya volt, valójában! Ő pedig Amalasuintha és valójában neki volt egy Matasuintha nevű lánya. Mivel a film erősen eltér a történelemtől, sok esetben, sok mindenben, ezért érdemes lenne a regényben utánanézni ennek az anomáliának. Magyar fordítása amúgy nem ismert. A filmből kimaradt az is, hogy Theodorikot valójában az unokája, Amalasuintha fia követte a trónon. A kiskorú fiú, Athalarik helyett az anyja kormányzott.

Kivégeztetett gót nemeseket, akikről feltételezte, hogy összeesküvést szőnek ellene és már Justinianus császárral is tárgyalt, hogy Konstantinápolyba (Bizánc) költözhessen. Fiát római módra nevelte, s közben engedményeket tett a rómaiaknak is – ezen engedmények szerepelnek a filmben, Cethegus ármánykodásának tudja be a sztori; a gótok minden esetre elragadták az anyától a fiú nevelését, de az 534-ben elhalálozott. A filmben az sem szerepel, hogy Amalasuintha feleségül ment Theodahad toszkán grófhoz, s társuralkodóvá tette, mert meg akarta tartani a hatalmát.

Valószínűleg Theodahad tudtával és beleegyezésével, de ezt követően Amalasuinthát bebörtönözték, a toszkánai Bolsena-tó szigetére. Itt kezd találkozni film és történelem, mert Amalasuintha halála jön, ami a valóságban is fürdőben történt, mint a filmben. A filmben azonban húga intézi el, végignézve a halálát...

Csakhogy a valóságban nem is volt húga. A történelemből azonban azt is tudjuk, hogy meggyilkolása ürügy volt Justinianus császárnak arra, hogy háborút indítson a gótok ellen, amely az osztrogót állam bukását hozta el 555-ben.

Valóság és regény... valóság és film... néha kísérteties a hasonlóság...

Néha nem... A filmben a háború kirobbanásához Cethegus és az eunuch Narses ármánykodása is kellett.

Az ármánykodása odavezet, hogy Cethegus felújítja viszonyát Theodóra császárnéval is, aki végül más okból, de elveszíti Justinianus bizalmát és öngyilkosságra kényszerül – Theodóra öngyilkosságát nem a történelem, hanem az alkotó fantáziája szülte, már csak az a kérdés, hogy az íróé, avagy a forgatókönyvíróé… valójában hosszú betegeskedés után, rákban halt meg. Miért is kellett ezt átírni? Erre még az 1951-es Quo vadis Péter apostola is széttárná a kezeit...

De vissza Theodahadhoz! Justinianus Amalasuintha halálával ürügyet talált arra, hogy háborút indítson. Megkezdődött a bizánci visszahódítás időszaka. A harc, Rómáért… Hadvezére Belisarius (Robert Graves regénye nyomán: A vitéz Belizár) 536-ban már Rómába vonul be, de az akkor még milliós lakossággal rendelkező világváros sokszor cserél gazdát a háború során, s romhalmazzá válik. Lakóinak száma pár ezerre olvad, miként hajdan elolvadt maga a Nyugatrómai Birodalom. Dicstelen végét ábrázolni dicstelen feladat maga  is, főleg dicstelen jelmezekkel... mindazonáltal meg kell hagyni, díszes társaságot hoztak össze a film kedvéért... vagy inkább színeset...

Nos, Theodahadot a gótok lemondatják. Hamarosan meghal. Ezután a film és a történelem újfent találkozik. A Nagy Theodorik halálos ágyánál szintúgy ott álló Vitigis lesz a király, aki a lenti kép jobboldalán is ott áll, a későbbi gót királyokkal, Totilával és Tejával:

 Vitigis a valóságban is elvette Matasuinthát, nem csak a filmben. A dolog szépséghibája csak az, hogy a valóságban Matasuintha Amalasuintha lánya volt és nem a testvére, s nem is volt köze Amalasuintha meggyilkolásához. De emelkedjünk felül ezen is, s nézzük meg, ki áll még Nagy Theodorik halálos ágyánál! A kép közepén, a két nő között ott áll a már említett (hősszerelmes), Totila, (541-től 552-ig gót király lesz ő maga is), aki visszafoglalja majd Belisariustól Itáliát, s benne Rómát… ő áll Teja és Vitigis szomszédságában is a másik képen. Szinkronhangja békés, dallamos, de a valóságban nagy pusztítójává vált ő is az antik világnak... a háborúban, mely 536 után majd húsz esztendőn át dúlta Itáliát... 

Legközelebb Totilával kalandozzunk Rómába, hogy kiderítsük, győzelme vajon éppoly tartós volt-e, mint az általa okozott pusztítás.... s azt is, hogy mi köze volt ahhoz, hogy Róma városának romjai felett a farkas hamarosan újra felüvölthetett…  Szóval, a harc Rómáért hamarosan folytatódik!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

      

           

Tovább

„AVE CAESAR!” – AVAGY RÓMA BEMASÍROZ A FILMMŰVÉSZETBE (XIX. FEJEZET)

Gracchus

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Fussunk is neki!

Gracchus

Sosemvolt életek – avagy fiktív karakterek hitelesnek kikiáltott kalandjai

Regények lapjain, mozivásznon és természetesen a televízióban is rendre feltűnnek olyan fiktív (tehát valójában nem élt) személyek – ha úgy tetszik, igazi karakterek –, akik a valós történelmi személyekkel, avagy egymással kapcsolatba lépve viszik előre a történetet. Végtére is, minden történelmi témájú történet valójában fiktív elemek tárháza, melyet átleng az alkotó(k) nézőpontja, fantáziája…

Gracchus

Mint a 2004-es Arthur királyt, mely a mítoszt, s a valóban élhetett főhőst az eredeti római környezetében igyekezett ábrázolni. De gondoljunk csak az idén debütáló Britanniára!

Gracchus

A sorozat elején a valóban élt történelmi személy, Aulus Plautius katonái fellázadnak, nem akarnak átkelni az óceánon, az ismeretlenbe. A hadvezér, Aulus megbünteti őket…A Kru. 43-ban történt inváziós események – a történetírás szerint – valóban büszkélkedhetnek ezzel a lázadással, ám aztán a sorozatra „rásüti” bélyegét a mágia, a misztikum, és a hajdani Xena sorozatból is ismert rengeteg mese… Aulus legalább nem fiktív... 

Gracchus

Természetesen ízlés kérdése, hogy ki-ki mennyit bír és akar lenyelni a fikciós cumiból, melyet – valószínűleg – befolyásol az is, hogy az egyén milyen mértékű történelmi háttérrel rendelkezik. A fikciónál ugyanakkor nem is lehet szebb és érdekesebb, hisz számtalan világba nyit kaput, múlt ködén nyújt átlátást, enged bepillantást és teremt megértést. Következésképpen éppolyan jogosultsága van a létre, mint minden élőlénynek, hisz maga is életből, alkotójából fakad, a szárnyaló képzeletből...

Gracchus

Manapság is fontos küldetést teljesítenek tehát azok az alkotók, akik – akár a filmművészetben, akár az általuk írt regények lapjain, de – életre kívánják kelteni a hajdanvolt nagy birodalmat, Rómát. Közéjük tartozik a kortárs magyar író, Marcellus Mihály is, aki a római kori Pannonia provincia (provinciák) történelmébe enged bepillantást regénysorozatában, de a szintén kortárs amerikai író, Steven Saylor is, Gordianus, az ókori Nyomozó megalkotója. Steven Saylorral kapcsolatban azonban már egy érdekes filmtörténeti adalékot is meg kell említenünk.

Gracchus

Gordianus elsőként 1991-ben jelent meg, a Római vér című regényben, egyes szám első személyben tolmácsolva kalandjait az olvasónak. A könyv nagy siker lett. És milyen véletlen? Ha ugyan véletlen… 1993-ban hirtelen debütál az Ókori magánnyomozó című tévéfilm – évtizedek kihagyása után újra felkapva az ókori sarusok, szandálosok, tógások világát –, melyben a magánnyomozó, Falco egyes szám első személyben meséli el kalandjait… Ez a film nem sikerült valami jól, szóval...

Gracchus

Ennek ellenére nem mehetünk el amelett a tény mellett, hogy akár így, akár úgy is nézzük, a fikció bizony teremtő erejű, legyen szó akár regényről, akár filmről, vagy sorozatról! Vannak azonban – és ezek közé tartozik jelen sorok írója is –, akik azt az álláspontot is vallják, hogy a fikciónak is egészséges határt kell szabni. Még akkor is, ha figyelembe kell vennünk azt a tényezőt is, hogy többségben lehetnek azok, akik szerint a regény, s a film pusztán az emberi szórakozást kielégítő gyümölcsök a fogyasztói társadalom berkeiben. Mi lenne hát mégis ez az egészséges korlát, ahol egy képzeletbeli falat kellene húznunk?

Gracchus

Nos, a fiktív történetekben hemzsegő számtalan fiktív karakter önmagában a változatosság gyönyörét adja, ugyanakkor egyes fiktív karakterek – egyes sosemvolt életek – meg is téveszthetik az olvasót, nézőt, mert szerepeltetésük mellett az alkotók azt a látszatot is keltik, hogy az adott karakter valós történelmi személy volt, pedig nem is élt. Mindez aztán jó kis tévútra vezethet olvasót, nézőt… Itt kellene meghúzni azt az egészséges határt, korlátot! Vagy talán építsünk a falba egy kaput is, mert csak a vájt fülűeket, s a kultursznobokat izgatja fel, hogy…

Gracchus

   

…Quintus Pompeius nem törhetett se Caesar, se Antonius életére… és a torkát se vághatták át?

Ennek oka prózai: nem is volt Nagy PompeiusnakCaesar legyőzött ellenfelének – ilyen nevű fia, vagy fattya. Quintus az HBO Róma sorozatának egyik arca volt, a széria alkotóinak terméke, aki az első évad végén megszervezi a Caesar elleni merényletet.

A történelemből tudjuk: Kre. 44. március idusán a Marcus Junius Brutus nevével fémjelzett összeesküvés résztvevői kilyuggatják Caesart, aki véres tógájában a Nagy Pompeius szobrának talapzatánál leheli ki a lelkét.

Gracchus

Eddig rendben is volna, azonban a Róma sorozatban folytatás is következik: a merénylet után egy másik fegyveres társaság – a már emlegetett Quintus Pompeius vezetésével – Marcus Antonius consul életére is tör. Antonius ekkor a legfőbb politikai tisztséget, a consuli hivatalt viselte, Caesar már indult volna parthiai hadjáratára, így távollétében Antonius kormányozta volna Rómát; imígyen a történelem...

A sorozat szempontjából tehát logikus is lehetne az Antonius elleni plusz merénylet, csakhogy a Róma sorozat valahogy megfeledkezik a parthiai hadjáratról, jóllehet a Caesar elleni merényletre is azért került sor pontosan március idusán, mert ezt követően az élethossziglani dictatornak (lényegében korlátlan hatalmú vezetőnek) „megválasztott” Caesar már nem tartózkodott volna a Városban. A dolog szépséghibája tehát, hogy a tervezett parthiai hadjárat sorozatba építése még jobban megágyazhatott volna az Antonius elleni merényletnek is...  Viszont mindezt egy sosem élt, valós történelmi személynek beállított Pompeius-ivadékkal játszatták le, s úgy állítják be, mintha a Caesar elleni merénylet megszervezésében is oroszlánrésze lett volna. Szóval...

Gracchus

 Mindezt betetőzi az a tényező, hogy egyes történészek szerint Antonius maga is tudott a Caesar ellen készülő merényletről, s mivel abban a  hitben volt, hogy Caesar örökösévé válik annak halálával, nem fedte azt fel a dictator előtt (Caesar végrendelete aztán említést sem tett Antoniusról). Ezt az álláspontot teszi magáévá Colleen Mccullough írónő is, Az októberi ló című regényében. Érdemes felcsapni a művet!

Gracchus

Történelmi tény, hogy a szenátus ülésére tartva az egyik összeesküvő „feltartotta” Antoniust, aki így nem volt jelen Caesar meggyilkolásakor, amikor azonban a dictatort megölték, maga is „elmenekült” a helyszínről, így akkor és ott nem foglalt állást se pro, se kontra a merénylettel kapcsolatban… Futása tehát legalább hiteles a sorozatban. És a való életben is impulzív alak volt.

Gracchus

Később aztán megegyezés született a merénylőkkel. A dictatori címet eltörölték, Caesar összes intézkedése azonban hatályban maradt, beleértve a közjogi méltóságokba való kinevezéseket is. Számos merénylő zsíros kinevezésekhez jutott tudniillik a dictatortól, még annak halála előtt. Ez a megegyezés is szerepel a Róma sorozatban. A jelenet végén Antonius – kellően filozofikus képet vágva – átvágja Quintus Pompeius torkát, aki eldől, mint egy zsák, s eltűnik, mintha sosem lett volna. Nézzük csak!

De ki lett volna ő, ha az alkotók a valós történelmi személyt akarták volna megjeleníteni, ahelyett, hogy fiktív karaktert kreálnak? A sorozatban Quintust „Neptunus ostorának” is nevezik, flottaparancsnokként is megjelenik, apját segítve. A karakter ezen vonása utalás lehet Nagy Pompeius kisebbik fiára, Sextus Pompeiusra, aki Caesar halála után – tengeri kalózzá züllve – flottájával elfoglalta Szicíliát, Korzikát, Szardíniát és a gabonaszállítmányok fosztogatásával jelentős éhínséget, áremelkedést idézett elő. A válságon végül Caesar örököse, Octavianus lett úrrá, de a menekülő Sextust valóban Antonius végeztette ki.

Gracchus

Octavianus, már Augustus császárként megfogalmazta tetteinek, ténykedéseinek hivatalos változatát (ez a Res Gestae Divi Augusti néven ismeretes), melyben név nélkül annyit ír Sextus kapcsán, hogy megtisztította a tenger vizeit a kalózoktól… Sextus Pompeius azonban jóval fiatalabb volt Caesar halálakor, korban Quintushoz Nagy Pompeius idősebb fia, Gnaeus Pompeius áll közelebb, vagy Titus Labienus, az a hadvezér, aki átállt Pompeius táborába. A sorozatban Quintus erőszakos jellem, mestere a vallatásnak is, mindez Titus Labienusra utal.

Labienus és Gnaeus Pompeius azonban elesett a Caesar ellen vívott mundai ütközetben, tehát Kre. 44-ben már csak Sextus Pompeius szerepelhetett volna valamiképpen a sorozatban. A mundai ütközetet a 2003-ban bemutatott Augustus című film jeleníti meg. Természetesen mindenki döntse el maga, jó volt-e, avagy szükséges egy olyan karaktert életre hívni a sorozatban, aki amellett, hogy fiktív, azt a látszatot kelti, hogy nagyon is élő történelmi személy volt! Miként az is kérdés, hogy…  

Gracchus

…miért kellett a Gladiátorba is egy Gracchus?

Ennek oka akár prózai is lehet: ha a főhős, Maximus rabszolgája a Cicero névvel díszeleg, igazán gazdag fantáziára vallhat az alkotók részéről, hogy a magát Commodus császár szenátusi ellenzékének kikiáltó politikusnak a Gracchus nevet adták… Míg a 2000-es filmopus Maximusát valós történelmi személyről mintázták, addig Gracchus karaktere teljesen fiktív, még, ha nem is kelti teljes mértékben a valós történelmi karakter látszatát... a szenátusban... az elnyomó hatalmat megtestesítő császár árnyékában...

Gracchus

Gracchus és az általa képviselt szenátusi ellenzék kapcsán szólni kell arról a tényről, hogy a Gladiátorban bemutatott császárellenes összeesküvés valós történelmi alapokon nyugszik; a Kru. 182-ben Commodusra rátörő merénylő értékes időt vesztett, míg azt hajtogatta, hogy a tőrt a szenátus küldi a császárnak… Ahogy a Gladiátorban is benne volt a szenátusi ellenzék a "buliban". De vissza Gracchusra! Nevét nagy valószínűséggel mégsem az alkotók fantáziája szülte, de nem is a történelemkönyvek lapjairól vehették, hanem az 1961-es Spartacusból, melyben szintén Gracchusnak hívják a Spartacus felett győzelmet arató politikus és hadvezér, Crassus szenátusbeli ellenfelét.

Gracchus

Gracchus ebben az utóbbi filmben már valós történelmi személyként beállítva mozog, tevékenykedik, s intrikál, természetesen vagy nem, de jófiúként beállítva – a Róma elnyomó arcát megjelenítő –, Crassusszal szemben. Innen eredhet tehát a Gladiátor Gracchusának karaktere. Nos, akárhogyis, a Spartacusban Gracchus egy összetett, fiktív karakter Mark W. Graham értekezése szerint, aki megjeleníti a római néppárti szenátorok csoportját.  Az értekezés adós marad azonban azzal a történelmi ténnyel, hogy a Spartacusban zajló eseményeket (vagyis a Kre. 70-es éveket) megelőzően valóban élt és tevékenykedett két néppárti politikus e néven.

Gracchus

A Gracchusok nevének kölcsönzése pedig nagy valószínűséggel nem véletlen Howard Fast író részéről, akinek regényéből a Spartacus című film készült. Fast az amerikai kommunista párt tagja volt, tevékenységei miatt rövid ideig börtönben is ült; itt, a börtönben kezdte el írni a leghíresebb regényét, a Spartacust, amely az azonos című film alapját is képezte. Gracchus karaktere bármennyire fiktív, a névválasztás valószínűleg tudatos, mivel Fast karaktere – Graham értekezése szerint – áttételesen az ’50-es évekbeli amerikai baloldalt is megjeleníti, erre pedig a radikális reformokat hirdető Gracchusok neve is markánsan utalhat.

Gracchus

Akárhogy is, Gracchus fiktív karaktere – a kalandjainak keretében – segít Spartacus feleségének és kisfiának is elrejtőzni a rabszolgafelkelés leverését követően, így Gracchus végső soron a szenátus és Róma érdekeit sértő tevékenységben vesz részt, Rómát pedig az idő szerint a Spartacust leverő Crassus képviseli.

Gracchus

A film végén Gracchus öngyilkosságot követ el. Az igazi Gracchusok végzete is hasonló volt, ötven évvel korábban, de ez egy másik történet… Megjegyzendő, hogy az 1953-ban Sztálin-békedíjat nyert Fast maga is az amerikai kongresszus munkájának akadályozása miatt került börtönbe, így Gracchus karaktere valahol magát az írót is megjeleníti…

Graham értekezése megspékeli még a dolgot azzal is, hogy a levert gladiátorsereg tagjainak „Én vagyok Spartacus!” felkiáltása akár tisztelgés is lehet azon alkotók előtt, akiket Hollywoodban feketelistára tettek, vélt vagy valós Amerika-ellenes tevékenységük miatt, ugyanakkor az értekezés arra is rámutat, hogy Crassus úgynevezett filmbéli tisztogatásai az átlag amerikai nézőkben pontosan a Szovjetunió és a sztálini tisztogatások és terror rémképét kelthették. Akárhogy is, a Spartacus számtalan áthallású film, amely mind a mai napig számtalan nézőpontot és kérdést hívhat elő, például azt, hogy…     

Gracchus

    

…mit keresett Caesar és Crassus fia a Spartacus elleni háborúban?

Caesar nem fiktív karakter, azonban sokkal inkább a regények lapjaira és a filmművészet világába tartozik, hogy mit tett a Spartacus elleni hadjáratok idején. A Spartacusban az ifjú Caesar is Gracchust támogatja a filmben, de később átáll Crassus táborába.

Gracchus

Történészek ugyanakkor rámutatnak arra a tényre, hogy nem tisztázott Caesar tevékenysége a Spartacus elleni hadjáratban, így az sem, hogy Crassus alatt szolgált volna. Mccullough regényében, a Fortuna kegyeltjeiben és a Starz Spartacus sorozatában minden esetre Caesar is aktívan kiveszi részét Crassus mellett a Spartacus ellenes háborúból.

Gracchus

A Starz Spartacus sorozatában feltűnik aztán egy teljesen fiktív, méghozzá abszolúte ellenszenves karakter, az ifjú Tiberius, Crassus fia, aki olyannyira konfliktusba keveredik Caesarral, hogy végül katonákkal erőszakoltatja meg a szintén nagyképűnek, ámde viszonylag pozitívnak beállított ifjú Caesart.

Gracchus

Crassusnak két fia volt, Publius és Marcus, Tiberius nevű fia nem. Publius az apjával, Crassussal együtt meghalt Kre 53-ban, a parthusok elleni ütközetben, Carrhaenál. Ezt akarta megbosszulni a dictator Caesar, Kre. 44-ben, de aztán jött március idusa… Publius felesége szerepel is az HBO Róma sorozatában, immár a Nagy Pompeius utolsó hitveseként...  és tanúja volt Pompeius kivégzésének…

Tiberius karaktere Bibulusra utalhat, aki Caesar consultársa volt, egyúttal a haláláig politikai ellenfele. Állítólag fiatalkorukban zördültek össze egy hadjáraton és Bibulus később előszeretettel terjesztette Róma-szerte azt a pletykát, hogy Caesarnak férfiakkal is voltak szexuális kalandjai… Válaszul Caesar felszarvazta Bibulust, elkalandozva Bibulus feleségének testtájai között… Mi pedig legközelebb elkalandozzunk a tizenkilencedik századba, ahol egy erélyes feleség megakadályozta, hogy Felix Dahn író tűzre dobja Ein Kampf um Rom című regényét, így abból 1968-69-ben kétrészes film is készülhetett, Harc Rómáért címmel.

Gracchus

A film a Kru. 527-565 között, vagyis hatodik évszázadban játszódik, amikor is Justinianus ül a Keletrómai Birodalom trónján, s hőn szeretett Theodóra császárnéja – fiktív, ámde valós történelmi személyként beállított – szeretőjének, a római Cethegusnak az intrikái nyomán megindítja csapatait a barbár gótok által uralt Itália s benne az örök város, Róma visszafoglalására… aztán visszatérünk a Ben-Húr világába, hogy kiderítsük, fiktív karakter-e a nagy ellenfél, Messala… Vagyis még nem végeztük ki a témát!

Gracchus

Aztán, hogy jó dolog-e a valós történelmi személy látszatát keltő – történetek, regények, filmek, sorozatok világában ide-oda flangáló –, valójában fiktív történelmi karakter?  Ki-ki döntse el maga! Vagy egyszerűen csak élvezze a műsort!

Gracchus

Mi pedig hamarosan folytatjuk!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

   Előre!   

Gracchus

           

Tovább

„AVE CAESAR!” – AVAGY RÓMA BEMASÍROZ A FILMMŰVÉSZETBE (XVIII. FEJEZET)

Ben-Húr

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség.

Ben-Húr

Hollywood álma az ókori Rómáról – avagy rejtélyes utalások a filmvásznon?

„Van egy álmom…” Miként Martin Luther King szavai elhangzásuk óta, úgy vernek visszhangot a filmművészet alkotásai is, mind térben, mind időben. Hollywoodnak – az álomgyárnak – az ókori Rómáról is volt és azóta is van egy elképzelése, ha úgy tetszik, álma, mely markánsan megjelent az ötvenes-hatvanas évek bibliai témájú filmjeiben, különösen az 1951-es, úttörőnek mondható Quo vadisban és az 1959-es Ben-Húrban. De a Spartacusban is.

Ben-Húr

Ez az álom azonban korántsem volt békés, enyhet adó, és leggyakrabban csak homályos utalásokba, rejtélyes – a filmek alapjául szolgáló regényektől szinte teljesen idegen – jelenetekbe bújtatottan juthatott ki az ébrenlétbe, vagyis a filmvászonra.

Ben-Húr

Miről is van szó? Nos, több írás, könyv témáját képezi, hogy miként hagyta rajta a bélyegét a bibliai témájú filmeken (is) a második világháború, az azt megelőző időszak totalitárius államai által elkövetett borzalmak, háborús bűnök, az USA és a Szovjetunió, a Kelet és Nyugat közötti szembenállás, a kezdődő hidegháború, a kommunista és a kommunistának vélt személyek elleni „boszorkányüldözés” az 1950-es évek Amerikájában (azaz a mccarthyzmus), de az antiszemitizmus,  európai zsidóság tömeges kiirtásában testet öltő vészkorszak eseményei és a zsidóság Palesztinában történő letelepedését és az önálló zsidó állam megalakulását szorgalmazó mozgalom is. Tetten érhetők továbbá e filmekben a brit gyarmatpolitika egyes elemei is…

Ben-Húr

Mindez együtt tömény információ. Nem is ábrázolhattak mindent nyíltan, de Hollywood mégis szerét ejtette, hogy mindezt valamiképpen beleszője az ókori Rómáról szőtt álomba. Nézzünk egy példát máris! A fenti képen a római császár ül a birodalmi sas alatt. A lenti képen pedig...

Ben-Húr

Nem véletlen tehát, hogy Ben-Húr azt mondja a filmben, hogy Róma bukásának napján akkora örömujjongás hallatszik majd, amelyet nem látott még a Világ!  Mert ez a mondat a hitleri Németországról szól és arról, amit képviselt. 

Ben-Húr

Nem véletlen tehát, hogy amikor az ötvenes években készült Quo vadist vagy a Ben-Húrt nézzük, néha az az érzésünk támad, hogy a – főképp gonosznak, vérszomjasnak és kegyetlennek ábrázolt – Római Birodalomban mintha a nemzetiszocialista Harmadik Birodalom, a fasiszta Mussolini Olaszországa, netán maga a Szovjetunió köszönne vissza ránk… és néha a Brit Birodalom is… A világháborút megelőző és a háborút követő politikai légkör, történelmi események….

Ben-Húr

Külön érdekesség amúgy, hogy azóta volt olyan történész, aki egyenesen a Sztálin vezette Szovjetunióhoz hasonlította a római császárkor azon időszakait, amikor a császár őrülete a tömeges kivégzésekben és az állandó rettegésben manifesztálódott. Nos, következőkben – valamelyest a Quo vadis, de különösen a Ben-Húr révén – olyan ínyencségeken fogunk végigmenni, amelyek jól szemléltetik ezt a különös, vagy nem különös, ámde nagyon is valós – ötvenes évekbeli – hollywoodi álmot.

Ben-Húr

    

Párhuzam Nero császár, Mussolini és Sztálin között – avagy diadalmenet a Quo vadisban

Az első nagyszabású film, az 1951-es Quo vadis az őrült Nero császár uralmának idejébe, Kru. 64-be kalauzolja a nézőt. Sok mindenben úttörő volt, többek között abban is, hogy bevezette a diadalmenet ábrázolását, mely számos későbbi film, így a Ben-Húr kötelező elemévé is vált. Ha a Vesta papnők éneke nem is...

A diadalmenet keretében a győztes hadvezér legioi élén felvonult Róma népe és az éppen regnáló császár előtt. Míg a  Quo vadisban Vinicius vonul el diadalszekerén Nero előtt, addig a Ben-Húrban Quintus Arrius tiszteleg Tiberius császár előtt.

Mindez a filmek alapjául szolgáló regényekben nem szerepel, annál is inkább, mivel csak a császári család tagjai rendezhettek diadalmenetet (ámbár a regény szerint Vinicius valamilyen rokonságban állott Neroval). Hogy miért került bele mégis a diadalmenet a filmekbe? A frappáns választ a forgatókönyvírók Nero császár szájába adták: „A nép igényli az efféle szórakozást.”

Ben-Húr

Esetünkben tehát a látványos tömegjelenet igencsak jól mutat a mozivásznon, eladhatóvá teszi a filmet, méghozzá olyan korszakban, amikor az embereket effajta jelenetekkel is igyekeztek visszacsalogatni a televízió mellől a mozikba. Na, de lássuk csak e tömegjelenetek, diadalmenetek képi megvalósítását!

Ben-Húr

Legelébb nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről, hogy a Quo vadist abban az Olaszországban forgatták, melyet alig fél évtizede a fasiszta diktátor, Mussolini vezetett...  

Ben-Húr

A diktátor nevéhez fűződik a római filmstúdió, a forgatásoknak 1951-ben otthont adó Cinecittà megalapítása, de a római kori fórumok romjai felett átvezető sugárút kiépíttetése is.

Ben-Húr

E sugárút jelenleg a Via dei Fori Imperiali nevet viseli, s Róma városának központjában halad a Piazza Venezia és a Colosseum közötti egyenes vonal mentén.

Ben-Húr

Mussolini 1932-től rendezett ezen az úton katonai parádékat, mely katonai parádé hangulata kísértetiesen visszaköszön az 1951-ben forgatott Quo vadisban, miként az is, ahogy Mussolini integet... a filmben, messze még egy diadalív is látszik...

Ben-Húr

De, hogy teljes legyen a kép, a diadalmenet vizuális megvalósításához nemcsak olasz, de szovjet példát is alapul ve(he)ttek az alkotók. A látvány, ahogy Nero a balkonról integet, egy kortárs – filmhíradót – néző számára világos lehetett: mintha a Szovjetunió nagyhatalmú vezére, Sztálin generalisszimusz integetne a nép és a katonák felé, egy moszkvai katonai parádén…

Ben-Húr

Különösen érdekes a párhuzam, amennyiben azt nézzük, miként is konferálják fel a filmben Nero – végső soron Róma – uralmát: „A császári Róma, a birodalom központja, Világot uraló nagyhatalommá vált. De ily hatalom gyakran a romlás táptalaja. Senki élete nincs biztonságban. Az egyén sorsa az állam kezében nyugszik. Az igazságtevést az öldöklés váltja fel. A hódítók leigázottak ezreit hurcolják el gúzsba kötve, rangra és nemre tekintet nélkül teszik őket Róma alantas rabszolgáivá, senki nem menekül a korbácsütések és a kardcsapások elől.”

E mondatok már nem csak a Szovjetunióra, de a Hitler vezette Harmadik Birodalomra is igazak, hiszen egy diktatúrában – mint tudjuk – nem csak a kollektív, de az egyéni szabadságjogok sincsenek biztosítva, gyakorlatilag senki élete nincs biztonságban.

Ben-Húr

A fogolytáborok, a munkatáborok és a megsemmisítő táborok borzalmai még ott kiáltottak a történelem színpadán, amikor a háború utáni Szovjetunió már uralta a fél világot, katonai nagyhatalommá vált, a meghódított népek részére pedig megkezdődött a málenkij robot. Eközben Moszkvában bárkiből és bármikor gyanúsítottat csinálhatott a Berija irányította titkosszolgálat, az NKVD… Mindez ott van a sorok között, a nyugati világ részére készült Quo vadis első jelenetében… Hollywood álma… az elképzelése Rómáról, mely visszaköszön a 2000-ben készült Gladiátorban is. Hasonlítsuk csak össze a fenti képet az alábbival!

Ben-Húr

Az álom, történetesen  a rémálom a Quo vadisban is utat tör magának, mert végül is a film pozitív üzenettel zárul: egykor már diadalmaskodott a, egykor történetesen a kereszténység képében. Most is diadalmaskodni  fog, ha kell… A Harmadik Birodalom már legyőzetett… a jó, a nyugati világ azóta már úrrá lett az 1948-as berlini blokádon, minden bizonnyal úrrá lesz a koreai háború okozta krízisen is… Végső soron pedig… egy napon… a hidegháborúban is győzni fog a jó. Mondhatjuk talán azt, hogy Hollywood is kivette a részét a hidegháború szülte ideológiai háborúból? Nos, a Ben-Húr üzenete még tovább árnyalja ezt a képet!  

Ben-Húr

    

A Ben-Húr rejtélyes jelenete – avagy egy gyűrű visszaadásának története

Immár közel hatvan esztendeje, hogy 1959-ben megismerhette a nyugati világ Lewis Wallace azonos című regényének mindezidáig legsikeresebb filmváltozatát, a Ben-Húrt. A 11. Oscart bezsebelő film hozzánk csak 1982-ben juthatott el, kultusza azonban máig töretlen – elhomályosítani a regényből készült későbbi alkotásoknak sem sikerült. Hihetetlen?

Ben-Húr

Pedig igaz! Köszönhetően a forgatókönyvnek is, még, ha azért nem is kapott szobrocskát... Ebben az 1959-es filmben nyert polgárjogot az a furcsa jelenet, amelynek során Ben-Húr – vagyis örökbefogadó apja után immár az ifjú Arrius – a római helytartóval, Pontius Pilatussal találkozik. Jóllehet, elsőként az lenne a célszerű, ha a Ben-Húr eseményeit időrendbe szedve haladnánk, e jelenet azonban annyira kirí, egyúttal kimagasodik a filmben, hogy mégis az in medias res mellett döntöttünk! Bele a közepébe!

A jelenetnek alaposan megágyaztak, mert két korábbi jelenetben is utalnak rá a találkozó résztvevői – maga Ben-Húr emiatt nem hallgatja meg a Názáreti Jézust sem, mondván, Pilatushoz kell mennie. Nagyon is tudatos lépés volt tehát a forgatókönyvíró(k) részéről a megírása, annak ellenére, hogy Wallace regényében e találkozónak és a már emlegetett gyűrű visszaadásának nyomát sem találjuk. A jelenetben Pilatus közli Ben-Húrral, hogy római polgár lett – vagyis már nem csak zsidó, de a Római Birodalom polgára is.

Ben-Húr

Ben-Húr nem örül, sőt, kijelenti, hogy Róma, pontosan Róma okozta a családjának tragédiáját, miatta tengeti leprásként életét az anyja és a húga, örök számkivetésben, egy barlangban  – a leprások tudniillik tisztátalannak számítottak, a betegek nem is érintkezhettek egészséges emberekkel. 

Ben-Húr

Pilatus sajnálatát fejezi ki, azonban kijelenti azt is, hogy Messala tribunus volt az, aki valójában okozta a tragédiát, de ő már megbűnhődött. Ben-Húr szerint azonban Messalat megfertőzte a római kegyetlenség, ismerte jól, korábban más ember volt. Messalat tehát valójában Róma tette tönkre, ugyanúgy, ahogy Ben-Húr családját is. Pilatus szerint „mindig van áldozat, a hatalomhoz erős kéz kell, semmi érzelem, még részvét se, a hibákból pedig okulunk, fejlődünk általa.”

Ben-Húr

Különös szavak. Egy részüket maga Hitler inspirálhatta, a náci vezető szerint tudniillik a háborúban mindig vannak áldozatok, Róma pedig militáns nagyhatalom (is) volt, félelmetesen ütős a párhuzam egy világháború utáni korban… Nos, Pilatus kijelenti továbbá, hogy Róma felkarolja Ben-Húr életét és gyönyörű jövőt kínál. A szabadságról szólva viszont megfogalmazza, hogy teljes szabadság nem létezik, okos ember ismeri a korlátokat, a Világot, amelyben él, s ez idő szerint Róma a Világ, ezt az ifjú Arrius bizonyára nagyon is jól tudja.

Ben-Húr

Ben-Húr erre azt feleli: „Júda Ben-Húr vagyok. A mondat többrétegű jelentéstartalommal bír, de egyúttal el is téríti a történetet a regény szellemiségétől. Egyrészt nyilvánvaló, hogy egy második világháború után készült filmváltozatban, ahol a Római Birodalom megjelenítése a Harmadik Birodalom jegyeit is markánsan magán hordozza (erről még lesz szó), Ben-Húr nem vállalhatja fel római identitását – jobban mondva „lemond” ezen identitásáról.

Ben-Húr

Másrészt azonban az a gond a forgatókönyvvel, hogy Arrius örökbefogadott fiaként és örököseként Ben-Húr a római jog szerint már római polgárnak számított, nem utólag nyerte azt el. Vagyis római identitását, ha akarta volna sem „dobhatta volna el”, Arrius pedig soha nem tagadta őt ki.

Ben-Húr

Érthető azonban, hogy ha az alkotók a hitleri Németország zsidók elleni bűntetteit is leképezték Ben-Húr gályarabságában, akkor a filmbéli Ben-Húr – aki talán már leképezi az 1948-ban megalakult új zsidó állam polgárát is –, csak addig vállalhat identitásbeli közösséget a rómaiakkal, így örökbefogadó apjával, Arriussal is, amíg a római kegyetlenség sújtotta családját kimenekíti a rómaiak okozta borzalomból. Utána már nem egy szekérben haladnak...

Ben-Húr

Látni fogjuk: a Ben-Húrban Róma sokkal inkább a Harmadik Birodalom, semmint a Szovjetunió sajátosságait mutatja. Ben-Húr gályarabságból történő szabadulása, lelkének megtöretése pedig talán bepillantást nyújthat abba, amit azon embertársaink éreztek, akik túlélték a haláltáborok borzalmait…  

Ben-Húr

Nem, pont ezért sem válhat a filmben Ben-Húr kozmopolita, zsidó-római kettős identitású birodalmi polgárrá, jóllehet a regényben és az annak folytatásaként jegyzett Ben-Húr fiában – az immár Roger Bourgeon által írt műben – pontosan római nevét és örökségét használja fel arra, hogy az éppen szárnyát bontogató kereszténység támasza lehessen, mind Rómában, rómaiként mind Jeruzsálemben, zsidóként.

Ben-Húr

Az 1959-es filmváltozatban azonban Ben-Húr kereszténnyé válása, de még Jézus feltámadása sem egyértelmű úgy, mint a regényben, s csak a film végén nyer lelke békét, szabadulva a gyűlölettől, amikor a keresztre feszített Jézus csodát tesz, meggyógyítva Ben-Húr anyját és húgát a leprából. A gyűlöletet tehát elengedi, de nem lesz belőle se római, se keresztény, zsidó identitása azonban megmaradt a hányattatások ellenére is.

Ben-Húr

A film alkotói tehát egyértelműen értésünkre adják, mit képez le a filmben Róma, így azt is mondhatnánk, hogy a kizárólag e filmre írt jelenet a római jog dacára is egy mestermunka... Nos, a jelenetben Ben-Húr kétségkívül összekülönbözik Pilatussal, aki a végén közli, hogy eddig barátként szólt hozzá, Arrius fiához, de ha felmegy a lépcsőn (a helytartói székhez), onnantól a római császár kezévé válik, hogy összeroppantsa azokat, akik Róma ellen törnek. És Pilatus az Pilatus, a birodalmi sast képviseli...


Ben-Húr

Pilatus szerint sokan látnak Ben-Húrban vezetőt a zsidó nép körében. Ha Jeruzsálemben marad, akkor azokhoz az árulókhoz fog Ben-Húr is tartozni, akik Róma ellen akarnak fordulni. Ben-Húr erre azt feleli: „Máris úgy érzem, hogy hozzájuk tartozom.” Ezt követően veszi le az őt örökbefogadó római hadvezértől, Quintus Arriustól kapott pecsétgyűrűt, s kéri Pilatust, hogy adja át a gyűrűt Arriusnak, mondván, jobban tiszteli Arriust annál, mintsem hordhatná a gyűrűjét. Különös mondat, érthető, de sokkal inkább a regénybeli Ben-Húr szellemiségére utal.

Ben-Húr

Arrius minden esetre jó példa az alkotóknak arra, hogy bemutassák, hogy egy elnyomó hatalom képviselői között is akad elvétve jó ember. Szunnyadhat jóság… ehhez azonban tegyük mindjárt hozzá azt is, hogy a forgatókönyvíró(k) Arrius szájába adtak egy regényben nem szereplő mondatot is, mely ismét csak a Harmadik Birodalom filozófiáját tükrözi… Erről még lesz szó. A jelenet végén Pilatus átveszi a gyűrűt, azonban figyelmezteti Ben-Húrt, hogy barátja, Arrius kedvéért sem védheti meg a következményektől, ha Jeruzsálemben marad. Veszélyes a jelenléte Róma számára.

Ben-Húr

Pilatus itt mintha már a Brit Birodalom képviselőjének arcát venné fel, hiszen Palesztina az első világháborútól 1947-ig angol gyarmat volt. A brit kormány 1939-ben korlátozta a zsidók bevándorlási lehetőségeit, s később is számos feszültség és konfliktus jellemezte a zsidók és a britek viszonyát… Nem, ez a jelenet nem véletlen, hanem tudatos, többes jelentéstartalommal és számos mély üzenettel bíró mestermunka, melyben szintén leképeződik Hollywood Rómáról szőtt álma…

A Ben-Húr a gályán – avagy rettenetes párhuzam a haláltáborokkal

Ehhez akkor most már kezdjük az elején! Nos, a Ben-Húr története a Jézus korabeli Jeruzsálemben veszi kezdetét, évekkel Pilatus judaeai helytartóságának kezdete (azaz Kru. 26.) előtt.

Ben-Húr

A Római Birodalom által uralt városban él Júda Ben-Húr zsidó herceg is, aki hosszú idő után ismét találkozik gyermekkori barátjával, a Rómából visszatérő, már említett Messalaval.

Ben-Húr

Messalat a jeruzsálemi Antonius erőd katonai parancsnokává nevezték ki – azaz lényegében olyan beosztást tölt be az 1959-es filmben, mint Clavius tribunus a 2016-ban debütáló Feltámadásban (Risen).

Ben-Húr

Ben-Húr és Messala régi barátságának csírájában véget vet a római ifjú jellemváltozása: Messala könyörtelen, törtető intrikussá lett, aki a régi barátságot felhasználva arra kéri Ben-Húrt, hogy kémkedjen és jelentsen saját zsidó honfitársairól, akik a római szerint lázadásra készülnek, melynek nem lehet más vége, csak az, hogy kiirtják a teljes népet.

Ben-Húr

Nos, egy teljes nép kiirtásának embertelen és lelketlen víziója nem idegen a rómaiaktól, egyúttal ismét félelmetes párhuzamot mutat a Harmadik Birodalomnak a zsidó nép teljes megsemmisítését célul kitűző tervével, az Endlösunggal! Nem véletlen párhuzam a filmben, egyúttal utal Jeruzsálem Kru. 70-ben bekövetkezett pusztulására is, amikor a zsidók filmben is látható temploma elpusztult... és azóta sem épülhetett újjá Jeruzsálemben...

Ben-Húr

Ben-Húrnak és családjának természetesen nincs mitől tartania a római szerint… Ben-Húr a békében és a párbeszédben hisz, azonban maga is látja, hogy népét miként igázta le legioival a hódító Róma. Nem kér olyan barátságból, amely csak azzal a feltétellel élhet tovább, ha ő maga besúgóvá – általa pedig életek elpusztítójává – válik. Messala veszélyt hordoz a családra nézve, jóllehet ajándékkal érkezett...

Ben-Húr

A római, aki már arról vizionál, hogy egy nap majd a római császár trónja előtt állhat, tettei érdemeként, választás elé állítja Ben-Húrt: vagy vele, vagy ellene! Ismerős mondat? Eredetije az Újszövetségben gyökerezik, ezt tudhatta a fiatalon papnak készülő Sztálin is, aki Leninhez hasonlóan előszeretettel használta az „aki nincs velünk, az ellenünk van” politikai szlogent. Hatása garantált: Ben-Húr és a római, a régi barátok egymás ellen fordulnak… leginkább persze Messala fordul a család ellen...

Ben-Húr

Haladjunk csak tovább, mert párbeszédüket átlengi a mccarthyzmus kísértete is, mely a filmes szakma képviselőit is sújtotta, feketelistázta. A McCarthy szenátor nevéhez fűződő „boszorkányüldözésről” már volt szó; az ötvenes években ennek keretében az USA ellenségévé nyilváníthattak bárkit, akinél a legkisebb gyanú is felmerült, hogy kommunista, ellene pedig a legkeményebb szankciókkal lépett fel a rendszer.

Ben-Húr

A szenátor szinte minden esetben bizonyítékok nélkül, pusztán a gyanú alapján idézte az érintetteket az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság elé, a megjelenés visszautasítása a teljes egzisztenciális megsemmisülést is magával hozhatta.

Ben-Húr

Az állampolgárok sokszor egymást jelentgették, koholt vádak alapján… a kommunista hatalomátvételtől való pánik néha keveredett az állampolgárok személyes bosszúvágyával is, a besúgás pedig állami támogatást nyert a szenátor tevékenysége révén… Voltak, akik nem vettek részt ebben, miként Ben-Húr a saját népe elárulásában, azonban ennek nagy kockázata volt a számukra nézve… Amiként Ben-Húrra és családjára nézve is.

Ben-Húr

Messalaból – szakításuk előtt – még előbukkan a Brit Birodalom gyarmati politikájának szószólója is, hiszen egyik jelenetben még kioktatja a katonáját, hogy Judaea úgymond Ben-Húr országa volt, mielőtt a rómaiak odamentek (lásd India egyes előkelőinek és a briteknek a viszonyát), vagyis kijelenthető, hogy Róma több alkalommal a Brit Birodalom jellegzetességeit is visszatükrözi a filmekben. Azonban a tragédia elkerülhetetlen. Az új római helytartó, Valerius Gratus jeruzsálemi bevonulásakor következik be. (Megjegyezném, csak halkan, hogy Gratus Kru. 15-26 között volt helytartó, a filmben azonban legfeljebb 6 évig tölti be e tisztséget.)

Ben-Húr

De vissza Ben-Húrra, aki a húgával együtt nézi a bevonulását! Tirzah keze alatt teljesen  véletlenül meglazul egy cserép, s eltalálja a helytartót.

Ben-Húr

Messala nagyon is tisztában van vele, hogy a család ártatlan, de mégis gályarabságra juttatja Ben-Húrt, anyját és húgát pedig bebörtönzik, ahol idővel leprások lesznek. Messala meglátása szerint rettegni fognak az ellenségei, ha látják, miként bánik el egy régi baráttal.

Ben-Húr

Ben-Húr bosszút esküszik, de majdnem szomjan hal, amikor rabszíjon vezetik úti célja felé. Nem adnak neki inni, mígnem maga Jézus itatja meg őt, melynek hatására csodás módon bírja a gályarabságot. Később, amikor Jézust viszik keresztre feszíteni, ő is viszonozhatja a Megváltó tettét.

A regény szerint Ben-Húr tárgyalás és ítélet nélkül kerül a gályára, ahol evezősként, s rabszolgaként tengeti napjait, de a Jézus által adott víz hatása kitart: csodaszámba menő módon bírja a nehéz és megterhelő munkát. A tárgyalás és ítélet nélküli rabság réme és ténye nem volt ismeretlen a koncentrációs táborokba hurcolt embertársaink számára, a filmben ki is hangsúlyozzák a tárgyalás elmulasztását, azonban a regényből és a filmből ismert gályarabság a valóságban mégsem állta volna meg a helyét.

Ennek oka, hogy rabszolgákat általában nem használtak evezősként a római hadihajókon, a rendkívüli eseményeket és a sürgős munkával járó eseteket leszámítva. Szabad embereket alkalmaztak evezősként. Arra pedig nincs bizonyíték, hogy elítélt bűnözőket használtak volna.  A gályarabság bemutatása azonban a leginkább alkalmas arra, hogy általa Hollywood – ha burkoltan is, de – képet adjon a munka- és haláltáborok borzalmairól is, egy ókori témájú filmbe „csomagolva”. Csak a filmbéli Arrius szájából hangzik el ugyanis a következő rettenetes mondat: „Ti mindannyian elítéltek vagytok. Életben tartunk benneteket, hogy a hajót szolgáljátok! Hát evezzetek, s éljetek!”

Ben-Húr

Arrius pragmatista: a beteg evezős leváltására ad parancsot, ugyanakkor helyesli az engedetlen rabszolga megkorbácsolását. Igazi birodalmi katona. Azonban fordítsuk csak le azt, amit mondott a forgatókönyvíró(k) jóvoltából! Addig tartják életben az elítélteket, amíg a hajót szolgálják a munkájukkal. Vagyis addig élhetnek, amíg képesek maradnak evezni. Ha már teljesen használhatatlanok lesznek, akkor már nincs hasznuk, nem élhetnek. Munka tehát, vagy halál…

Ben-Húr

Ha jobban belegondolunk, ehhez a filozófiához jobban illik az a színész, aki Arriust a Ben-Húr 2016-os változatában játszotta – igaz e változatban a karakter vízbe fúl, Ben-Húr nem menti őt meg, nem lesz a fia, szóval itt aztán tényleg fuccsba ment a római identitás… de ez egy másik történet lesz… Most vissza Arrius evezős rabszolgákhoz intézett mondatára. Elítéltekhez szólott. De látjuk a jogtalanságot, jogfosztottságot, melyet Ben-Húr testesít meg, akinek tárgyalása sem volt! Ismerős valahonnan az, amit Arrius mondott?

Ben-Húr

Ismerős a gondolatsor? Garantálható, mert ehhez hasonló mondat olvasható a Harmadik Birodalom szörnyszülöttjének, Auschwitznak a táborkapuja felett is: „Arbeit macht frei!” Vagyis: „A munka szabaddá tesz!” Arrius szavai tehát a nácik zsidók elleni megsemmisítő politikáját idézik. Valószínűleg nem véletlen a forgatókönyv e néhány sora sem, de ez a pár sor is alátámasztja, hogy a Római Birodalom Harmadik Birodalommal történő párhuzamba állítása, amennyire zseniális húzás, olyannyira nem teszi lehetővé, hogy a zsidó Ben-Húr római örökségét is vállalva éljen tovább, a film vége után – miként a második világháború után Palesztinába bevándorolt zsidók is elsősorban az új zsidó állam polgárai lettek, bárhonnan is érkeztek…

Ben-Húr

Ben-HúrDe vissza a római hadigályákhoz. A regény szerint Arrius száz hadihajóval szállott tengerre a kalózok ellen. A gond ezzel pusztán csak az, amit a Res Gestae Divi Augusti ír.

Ben-Húr

A Kre. 27-től Kru. 14-ig uralkodó Augustus császár által megfogalmazott, saját tetteiről szóló legteljesebb beszámolót a mai Ankara területén 1555-57 között találta meg Verancsis Antal követ. A Res Gestae Divi Augusti szerint tudniillik Augustus már megtisztította a Földközi-tengert a kalózoktól, száz hajóból álló flottával pedig az actiumi csata (azaz Kre. 31.) után nem vívtak ütközetet. Így Arrius egész csatája az író fantáziájának szüleménye.

Ben-Húr

A film megspékeli még a dolgot azzal, hogy makedón kalózokról beszél, azonban a makedónok területe akkor már rég római uralom alatt áll… De hát legyen egy kis írói és természetesen filmes szabadság is! „Vivát, író Wallace & rendező Wyler!” 

Ben-Húr

Szabadság! Nos, része lesz benne újra Ben-Húrnak! A római hadigályákat – melyek egyikén maga Ben-Húr is evezős – Arrius a kalózok ellen vezényeli. Az ütközet során Ben-Húr megmenti a hadvezér életét, aki hálából kimenti őt a gályáról és később fiává és örökösévé fogadja, neki adva családjának pecsétgyűrűjét, melynek történetét már ismerjük.

Ben-Húr

Arrius egyébiránt mindaddig kiábrándult ember volt, hajdani fia elvesztése miatt. Legalábbis a film szerint. Ben-Húrral való találkozása előtt egyedül a katonaság volt számára fontos, a birodalom és a császár szolgálata. Ennek során került igen jó kapcsolatba Pilatussal is.

Ben-Húr

Ben-Húr aztán újra előhívta Arriusból az apai érzéseket. A regény és a folytatása szerint e bensőséges kapcsolat fennmaradt, Ben-Húr pedig vállalta egyszerre zsidó, egyszerre római és egyszerre keresztény identitását. Az 1959-es filmváltozatba ugyanakkor mindez a fentiek ismeretében nem fért és nem férhetett bele, azonban e változat önmagában, elkészült formájában, a filmtörténet egyik legnagyobb értéke, mind a mai napig! De most térjünk vissza Ben-Húrral együtt Jeruzsálembe!

Ben-Húr

  

 Az antiszemitizmus és a rasszizmus ábrázolása a Ben-Húrban

Ben-Húr – immár mint ifjú Arrius – visszatér Jeruzsálembe, hogy kiszabadítsa anyját és testvérét a fogságból. A regényben erre akkor kerül sor, amikor Pilatus lesz Judaea helytartója, aki szabadon engedi őket.

Ben-Húr

Mivel leprások, a családegyesítés elmarad, Ben-Húrban pedig tovább dolgozik a gyűlölet Messala iránt.

A filmtörténeti jelentőségű kocsiverseny kettejük hatalmas párbaját mutatja be, melyben Ben-Húr legyőzi ellenfelét, aki az 1959-ben készült filmben a verseny után meghal (a regényben az egyik napkeleti bölcs, Boldizsár lánya végez vele, évekkel később).

Ben-Húr

Ben-Húr az arab sejk, Ilderim lovait hajtja a kocsiverseny során. Amikor a verseny előtt Ilderim fogadást köt Messalaval – mely fogadás által Messala anyagilag is tönkre megy – a római kifejezi nézetét, hogy a fogadást is úgy kell megkötni, hogy egy római többet ér egy zsidónál, de egy arabnál is.

Ilyen sincs a regényben, azonban a jelenet – és benne az antiszemitizmus és a rasszizmus ábrázolása – kiválóan alkalmas arra, hogy a film bemutassa a nácik faji felsőbbrendűségbe vetett önmagasztaló őrületét, végső soron a Harmadik Birodalom ilyetén ideológiáját is.

Ben-Húr

Az antiszemitizmus, a rasszizmus és a náci fajelmélet összefüggésében külön említést érdemel, hogy Ben-Húr – legalábbis a filmben – a hatágú Dávid-csillagot viseli a kocsiverseny alatt, mely csillag viselésére nem sokkal korábban, a vészkorszak idején kötelezték a zsidó származásúakat. A csillag viselése nem szerepel a regényben, azonban az alkotók ezzel is hangsúlyozzák Ben-Húr zsidó identitását, egyúttal emlékeztették a Világot a Harmadik Birodalom rémtetteire...    

Ben-Húr

     

Az álom tovább él

A filmtörténeti jelentőségű kocsiverseny után Ben-Húr szemtanúja Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának. Hallja Jézus szavait, amint a kereszten ezt mondja: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” E mondat egyébiránt az 1953-ban forgatott filmben, A palástban is szerepel.

Ben-Húr

Jézus itt is csodát tesz: szavainak hatására Ben-Húr elengedi a gyűlöletet, melynek kardja kihullik kezéből. Más emberként tér haza. Újra képes szeretni, magához ölelve jövendőbeli feleségét, Esztert, s anyját, testvérét, akiket Jézus csodája szintén meggyógyított. A film – a rettenetes szenvedések után, amelyeket átélt – végül úgy köszön el Ben-Húrtól, hogy életét immár a béke és a szeretet hatja át. A boldog jövő ígérete lengi be a vásznat. Hogy aztán ez a jövő mennyiben lesz másabb, mint amit az író elképzelt hősének, nos, azt mindenki álmodja meg maga! Szekérre fel! Hajrá!

Ben-Húr

Az biztos, Hollywoodnak a Ben-Húr forgatása óta is volt és van álma az ókori Rómáról. Azóta is számtalan utalást találunk korunkra az ókori témájú filmekben. Az álom tehát tovább él. És az álmot tovább is szövik! Az ókori témájú filmekbe szeretett bele az 1959-ben immár három esztendős Steven Saylor is, Gordianus, a római Nyomozó megteremtője. De ez már egy másik történet...    

Folytatjuk

Ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Tovább

fuszeresjakvaj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések