KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS -KÜLÖNKIADÁS!

MÁSNAP

MÁSNAP arra ébredtem, hogy a posztom ott virít az Origon!

Jó ideje írok már blogot. A legtöbb bejegyzésemet viszont is látom az Origon, mégis, orcám alászállott, amikor másnap megpillantottam a posztom. De, hogy mi is történt valójában? Mindenről az a pár sör tehet, melyet aznap este a pizzámhoz legurítottam! Így esett, hogy a KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS sorozat kapott egy újabb folytatást (VI. RÉSZ), melyben hosszabban vagy rövidebben, de a derék Mária Terézia hátsójának legendájáról értekeztem, beleágyazva a kemény farára mért csapást egy komárnoi sörtúráról szóló kaland leírásába… Hogy hány sör is kellett egy ilyen poszt megírásához, s Mária Terézia hátsója mellett a szépasszony, Sarolt sztorijának elregéléséhez? Nos, körülbelül négy… 

MÁSNAP

Meg a tengernyi fáradtság, melyet a hétköznap taposómalma indukált…

A kép a komárnoi sörtúrán készült, melyről a poszt is szólt – többek között erről is szólt az a kirándulás és néhány rándulás. Szeretem saját készítésű képekkel illusztrálni bejegyzéseimet. Azt gondolom, ez növeli történeteim hitelességét is. 

Vidáman megírtam, aztán álomba mélyedtem. Aztán eljött a MÁSNAP és a szemguvadás, hisz végtére most nem számítottam rá, hogy ráharapnak. Mégis, élvezettel töltött el, hogy újfent egy vidám és pikáns sztorival gazdagíthattam az olvasótábort! Hát, ráharaptak, sőt mi több, úgy szidták írásomat, mint a bokrot! Imádom! 

Megkaptam, hogy „duma duma meg a duma”, „táncolj, a port jobban bírjuk”, meg mi volt még? Adoma? Ja, az nem! De volt még, aki aszonta: „nem irigylem a párod már ha van és elbírja ezt a hablatyolást viselni….”, meg, hogy „semmiről sem szól”… „az izgalmas és érdekes történelmi részek szinte elsikkadtak az érdektelen és olykor ízléstelen körítésben”. Fincsi, mi több: tömény gyönyör! Hogy mennyit foglalkoznak egyesek mások fröcskölésével!   

És halljátok! Hogy mennyi ideje van egyeseknek mást szidni, munkaidő alatt?! Érdekes pszichológiai kísérletnek is beillett! Hogy miért is? Mindjárt elmondom, de előtte engedjétek meg, hogy elmondjam, egyívású vagyok azokkal, akik szerint a negatív reklám is jó reklám! Beszélnek a blogomról, híresztelik, reklámozzák! Mindegy, mit írnak, de már foglalkoztattam őket! Na, ezért imádom az ilyen hisztizőket! Mármint őket is! 

Egészségetekre!

MÁSNAP

Egy valamit azonban egyikőjük sem mert mondani: azt, hogy négy! sör után is látnok vagyok!

Pedig a MÁSNAP előtti serezés néha látnokká is teszi az ember fiát! Nem hiszed? Járj utána! Erre az egyik legjobb helyet Komárnoban leled! Meg néhány vikinget is…  A hajójukat tutkóra! Épp fosztogatnak a fiúk, azért nincsenek a képen!

MÁSNAP

Azt gondolom, azért vagyok mégis látnok, mert totál tisztán leírtam a blogomban, hgy amíg azon morfondíroztam, hogy Mária Terézia hátsójának legendáját ígértem a kedves olvasónak, egy másik pajzán gondolat is tanyát ütött bennem. Egy érdekes kísérlet ötlete… 

Orson Welles rádiójátéka, a "Világok harca" előtt bejelentette, hogy csak rádiójátékról van szó, nem igaz, éppen zajló eseményről. Mégis elsiklottak felette. És jól begőzöltek, berezeltek, magukból kifordultak a tudatlan emberek...  Valaki elhintette, hogy igaz a földönkívüliek támadása, s a "csordaszellem" kiszabadult a palackból. Még talán jogi ügyet is generáltak a kis marslakók!

MÁSNAP

Ennek példájára blogbejegyzésemben én is bejelentettem, hogy amíg Mária Terézia hátsójának legendájára sor kerül a posztban, addig még olvashattok egy jó adag körítést és dumát, amit be fogok vetni, hisz ez csak egy poszt! Blogomnak pedig – ahogy mindig is hangsúlyozom – nem feladata az, hogy objektív tájékoztatást adjon, hiteles történelmi tanulmányként gyújtson világosságot némely sötét agyba tán… Ugyanakkor biztosra vettem, hogy ennek ellenére (vagy talán pont emiatt, de) lesznek olyanok, akik ezek felett – tán sokadszorra – elsiklanak, s begőzölve, egymást túllicitálva fognak engem "anyázni" , mondván, hogy nem ezt várták... Én szóltam! Mégis..., lett egy, aki elkezdte, a "csorda" meg folytatta...  Megjósoltam! Ezt úgy imádom!

Ergo: hálásan köszönöm nektek, fröcskölődőknek is, hogy foglalkoztatok a blogommal! Ennyi ingyen reklámot! Na, ezért guvadt a szemem! Köszönöm!!!

Egy kis előzetes hálából, ízelítőként egy későbbi kirándulásomról! Imádlak titeket, drága anyázóim!

MÁSNAP

Ergo: ez nem nektek szól! Jobban mondva senkinek sem! Csak egy kép! Vannak ilyenek a Világban!

Fedezd fel, s örülj minden MÁSNAP-nak!

Jelentkezzék akár kirándulásban, akár rándulásban! 

És hogy milyen is lesz a következő KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS? Nos, az a holnap gondja legyen, ne a máé!

 Talán majd kiderül! 

A választ elhozza a MÁSNAP!

Elhozza, mert mindig eljön. Ahogy felhőn át is utat tör magának a fény!

MÁSNAP

Folytatjuk!

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - VI. RÉSZ


„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

Előző történetem végén azt ígértem, hogy elmesélem Mária Terézia hátsójának legendáját?!

Ilyet mertem volna ígérni?! Hát, jó felelőtlen voltam! De azért vágjunk csak bele! Történetem kezdetén itt ülök a híres-neves komárnoi Borozóban, az Európa-udvar kellős közepén, barátaimmal, egy kiránduláson - egyészen pontosan egy komárnoi sörtúrán...

Előző törtétemet pontosan itt fejeztem be. 

Révetegen az ablakon túli Világ felé kacsintok, miközben szemem előtt mintha lufik lebegnének...  

Már érkezett pár sör... egyik barátom kissráca, aki közös kirándulásunk állandó "kelléke", épp rosszalkodik. Az apja sallert ígér be neki, amit ki is erőszakol magának... Szóval egy vidám sörtúrán vagyunk, sok sörrel...

Különös érzés... Mária Terézia hátsójának legendáját ígértem... Miközben egy másik pajzán gondolat ütött bennem tanyát. Egy érdekes kísérlet ötlete.  Orson Welles rádiójátéka, a "Világok harca" előtt bejelentette, hogy csak rádiójátékról van szó, nem igaz, éppen zajló eseményről. Mégis elsiklottak felette. És jól begőzöltek, berezeltek, magukból kifordultak a tudatlan emberek...  Valaki elhintette, hogy igaz a földönkívüliek támadása, s a "csordaszellem" kiszabadult a palackból. Ennek példájára most én is bejelentem, hogy amíg Mária Terézia hátsójának legendájára sor kerül ebben a történetben, addig még olvashattok egy adag körítést és dumát, amit be fogok vetni, hisz ez csak egy poszt, nem feladata az, hogy objektív tájékoztatást adjon, hiteles történelmi tanulmányt, ugyanakkor biztosra veszem, hogy ennek ellenére (vagy talán pont emiatt, de) lesznek olyanok, akik jelen mondatom felett esliklanak, s begőzölve, egymást túllicitálva fognak "anyázni" , mondván, hogy nem ezt várták... Én szóltam! Mégis..., lesz egy, aki elkezdi, a "csorda" meg folytatni fogja utána...  Ezt úgy imádom! Ők nem tudnak írni, de mást szidnak, de a lényeg, hogy beszélni fognak erről a posztról! Imádni fogják azt, hogy utálhatták, s én is azt, hogy a negatív "szentenciáikkal" is engem reklámoznak! Nos, itt járok a gondolatmenetemben a Borozóban.  Hisz' még mindig itt ülünk a Borozóban.  És kiüt a sör... Keresem gondolataim foszlányait, s azt a fonalat, melyet, ha felveszek, elmesélhetem Mária Terézia hátsójának legendáját. De máshol jár az agyam... Először "rossz cic" jut eszembe, aki az előző történetem óta még mindig körözés alatt áll... apus nem felejt... Aztán egy könyv jut eszembe...

Anno, pár évvel ezelőtt hallottam egy könyvről, amelynek címe Prága városára hajazott, de végülis a magyar fővárosról, Budapestről szólt, csak az volt a gáz, hogy Budapest címen a kutya se vette volna meg a könyvet, s így a cseh fővárosra hajazó cím kellett. Hozzáteszem, persze, hogy a sztori szerint a Budapesten élők Prágába vágynak... Amúgy még mindig itt vagyunk a komárnoi Borozóban! 

Talán a könyv teszi, talán a sör okozta köd, de nálam is megjött a vágy, hogy eljussak Veszprémbe! 

Miért nem éppen Alaszkába?!

Hát azért, mert ottan nem volt szerepe a szép Saroltnak derék Koppány felnégyelésében! Csak Veszprémben!

Veszprém különös város. Atmoszférája minduntalan magával ragad. Jártál már ott? Tapasztaltad az életérzést, melyhez az új és az ó – a modern és az ódon – különleges kapcsolata adja a talpalávalót? Az életérzést, hogy bizony sok csata színhelye volt már ez a város – a „királynék városa” – az elmúlt ezredévben… Az életérzést, hogy mégis itt van, nekünk, kik hajlandóak vagyunk bebarangolni. Megismerni rejtett zugait, miközben minduntalan ott rejlik – és születik is – benne valami újabb és újabb szép, amiért érdemes újra és újra felkerekedni! Hogy azt mondhassuk: „gyönyörű”! Az életérzést, hogy olyan, akár A NŐ, Akit férfiember valaha kívánhat – hogy egyszerűen önmagáért szerethesse! Nem hiszed? Járj utána! Utazz Veszprémbe! 

Itt tartok gondolatmenetemben, jó pár sör után, amikor barátom kissráca belém boxol. Kostolgat... A hazafelé tartó úton aztán jól meg is kapja a magáét...

Figyelem: a kép elkészítése érdekében egy gyerek se kenődött az üvegre! De most utazzunk egy kicsit Veszprémbe!

Romantikus lélek vagy? Hadd javasoljak valamit! Tegyetek egy sétát pároddal a vár alatti sétányon, a Séd patak völgyében! A sétát jóízű meglepetésként egy bisztró zárja – avagy nyitja…

Sétáljatok, kéz a kézben, a szűk utcácskákban, melyek felújított, régi házak közt kígyóznak!Sétáljatok át a kis hídon, mely a patak felett ível! Hallgassátok a víz csobogását, és fogadjátok be lelketekbe a víz, a fű és a fák illatát! A történelem hűsítő és békét árasztó árnyékában jártok. Mégis, mégis! A szívetekben és lelketekben fellobbanhat, elmélyülhet, avagy újra kivirágozhat a Szerelem! Ezt fogjátok átélni Veszprémben! 

Sok csata színhelye volt már ez a város, de bizony a legtöbb mégis talán a nemek csatája volt – nem háború szülte, mely e vidéket oly sokszor dúlta! Hisz máig élnek emberek e vidéken! Születnek, szeretnek, halnak, születnek, szeretnek, halnak, miközben talán mindannyian az igazukat keresik, mint John Fowles hőse, Nicholas „A mágus”-ban... De vajon az igazság nem csupán a játék és a szerelem?  Amiként az író üzeni? Nem csupán abban rejlik, hogy az itt élők szeretik városukat? És örömmel élnek itt?

Ehhez pedig egy út van! „Cherchez la femme!” – keresd az asszonyt, A NŐ-t, mint mindennek okát és előidézőjét, s egyszerűen szeresd! Élj itt, s szeress! Szeresd A NŐ-t,  Veszprémet!

Azt hiszed a királynék városára Gizella volt a legnagyobb hatással?!

Ha ezt hiszed, barátocskám, akkor nagyon tévedsz! De ahhoz, hogy válaszolja, érdemben, fel kell tennem a kérdést: vajon minden ostrom sikerrel jár? Minden szerelem boldog és beteljesült?

Korántsem! De ettől még élnek emberek e vidéken. Születnek, szeretnek, halnak, születnek, szeretnek, halnak, miközben talán mindannyian az igazukat keresik, és szeretik, kevésbé szeretik, vagy tán nem szeretik Veszprémet! De itt élnek. Ez az életük. Veszprém! Miként hordozza és adja az Életet egy NŐ. A NŐ…

És bizony különös ostrom színhelye volt Veszprém az Úr 997. esztendejében, amikor a mi Koppányunk (hiszen ő is magyar volt) ostrom alá vette a várost, a híres szépasszony Sarolt székhelyét… Igen. Híres szépasszony volt. Ahogy Györffy György fogalmaz „István király és műve” című monográfiájában: „kirobbanó indulatú, ha valaki akaratában gátolja, ölni képes.”

Fegyverrel állt ellen az ostromnak! Koppány ostromának! Ha innen nézzük, akkor Veszprém ostroma már A NŐ ostromaként is megjelenik. Hogy idős volt már ahhoz Sarolt? Nos, különös, de Padányi Viktor történész szerint akár más nő is lehetett a mi István királyunk anyja, vagyis nem az a nő, Sarolt, akiért Koppány síkra szállt. Vagyis akár még fiatal és vonzó is lehetett…

De maradjunk a hivatalos történelemnél, mely szerint Sarolt 950 körül születhetett… és az egész a hatalomról szólt – ergo: cseppet sem volt mozgatórugója Koppány tetteinek a szexuális vonzalom. Mégis: a hatalom megszerzésének egyik kulcsa pontosan A NŐ volt. Sarolt.  De, ha már a nőknél tartunk, akkor hadd emlékeztessek mindenkit, hogy még mindig Komárnoban vagyunk! És rá kell térnem Mária Terézia hátsójára, legott! 

Mária Terézia királynőnk szobra - sok más magyar uralkodónkéhoz hasonlóan - a komárnoi Európa-udvarban áll. 

Nos, kérem szépen, tartja magát egy igazán pikáns legenda a mi jó öreg királynőnkről.

Egy udvari bálon egy tüzes vérű magyar úr egy igazán csinos hölgyre lett figyelmes - vagyis a hátsójára...  

Mikoron "illendőn" és tisztességesen, azaz bitangjól rácsapott, döbbenten fedezte fel választottjában királynőjét, akiért odaadta volna életét és vérét (a zabot természetesen nem...) Ám nem csak tüzes vérű volt, hanem leleményes is, hiszen így szólította meg az uralkodót: "Felség, ha a szíve is oly kemény, mint a feneke, akkor elvesztem!

Ki nem hiszi, járjon utána! Hisz' "ha bármikor legendával találkozol, biztos lehetsz benne, hogy ha a dolgok legmélyére mész, ott történelemmel fogsz találkozni”  -tartja egy Vallet de Virivillenek tulajdonított mondás.

És most négyeljük fel Koppányt! 

Koppány feje keresztvíz alá kerülhetett, de hogy kereszténnyé vált-e valaha? Nos, a mi jó öreg Géza fejedelmünk is jó ízesen fogalmazott, amikor állítólag ezt mondotta vala: „Elég gazdag vagyok ahhoz, hogy két istennek áldozzak." 

Koppány az Árpád-házhoz tartozhatott. A pogány ideológia adta számára az „uralmi ambícióit”. Vagy mellé ment hát az a keresztvíz, vagy a másikat – a nyugati keresztény uralkodói eszmét (uralkodót előszülött fia követ a trónon) – már lefoglalta Vajk a későbbi István király.

Sok ismerősöm, barátom eljátszott már a gondolattal, hogy ők bizony az ő seregében kiáltanák a híres „Koppány!”-t… Akárhogy is, a klánháború kimenetele – amely akkor a Dunántúlon zajlott – meghatározta, hogy az ország építése merre halad tovább. Koós Károly méltán híres regénye „Az országépítő” címe elsősorban az országépítés megkezdésére utal, s ezt az álláspontot képviselik pécsi jogtörténészek is. Legfőképpen azonban az államalapítás szót kapcsoljuk első királyunk nevéhez, s ezt teszi Magyarország Alaptörvénye is.

Tény: a veszprémi csata után az ország építése egy nyugati keresztény állam irányába indult meg (államalapítás), melynek fontos momentuma volt István megkoronázása is...

De most  térjünk vissza Komárnoba!

Lassan indulnunk kell hazafelé. Elhagyjuk a Borozót. A belváros egyik terén borkóstolót is találtunk... Az ég beborult. Talán megint elázunk?!

Talán a sör hatása, de újra Koppányon elmélkedem... Viharos idők voltak azok is! Géza és Koppány között Vajk, a későbbi István születésével ellentét alakul ki. Géza Koppány területét, „Somogyország”-ot erődítményekkel veszi körül. Meghal Géza. Felmerül, hogy milyen rend szerint történjen az utódlás. A keresztény társadalmakban Vajk lenne az utód, akit anyja és felesége, Gizella németjei is támogatnak.

Koppány a „régi törvény”-t hívja segítségül – végtére eszerint ő a rangidős. A keleti társadalmak szokása, a „szeniorátus” elve – mint öröklési rend – alapján a legidősebb vezetésre alkalmas férfi követné Gézát. A vezetésre alkalmas legidősebb férfi a nagycsaládból: „Koppány!”

De ehhez kapcsolódik a „levirástus” szokása, melynek értelmében a megözvegyült asszonyt az elhalt férj öccse (unokaöccse) örökli, akkor is, ha már van felesége – vagyis: még nemzőképes örökli, aki ezáltal többnejűvé is válhat. A többnejűséget e keresztény értékrend eleve kizárja. A levirátus intézménye amellett hogy az özvegy nemi életének folytatását jelentette, a hozomány és a gyermekek nagycsaládon belül tartását is jelentette, melynek mind gazdasági, mind népesedéspolitikai szempontból jelentősége volt. Ahhoz tehát, hogy Koppány fejedelem lehessen, Sarolton át is vezetett az út. Nekünk újra a hídon vezetett át az utunk! Vissza, Komáromba...

Átérünk a hídon... A komáromi vasútállomáson található lámpa fénye és az égbolt kékje szürreális atmoszférát kölcsönöz utunkhoz.

Újra jövünk! Mindig jó ide visszajönni!

Mi történt Géza fejedelem halálát követően?

Épp a vonaton alszom. Hazafelé zakatolunk... Alszunk egy kicsit... Aztán felébredek és újra Koppányon elmélkedem... Nos, a fejedelem halála után – az új fejedelem felavatásáig – annak feleségét illette a hatalom. Saroltot. Feláll tehát egy különös helyzet: Saroltot kell nőmmé tennem, feleségemmé, a fejedelmi trón megszerzése érdekében, miközben a fiát és szövetségeseit el kell tennem az útból, vagyis a nő fiának életére is kell törnöm.

Vagyis, ha Sarolt még fiatal is lett volna, és fenn is állt volna Koppány részéről egyfajta szexuális vonzalom (amely bizonyíthatatlan), akkor is a nő, azaz Sarolt fiának életére kellett volna törnie a hatalomért. És azért valljuk be: amint egy anyának a gyermeke megszületik, az lesz fontosabb számára, a férjénél, avagy a gyermekei apjánál is, hiszen az anya és gyermeke kapcsolat a legerősebb. Ez az élet rendje…

Sarolt fejedelem felesége volt. Ő a hatalom gyakorlója az új fejedelem uralmának kezdetéig. Ha fenn is állt volna szexuális vonzalom (amely bizonyíthatatlan), a fia fontosabb. És azért azt is vegyük számításba, hogy egyike legyen Koppány asszonyainak. Egyike, mikor ő fejedelem felesége volt. A hatalom gyakorlója?! Nos, egyértelmű, hogy ellenáll a koppányi „ostromnak”.  

És Koppány veszít. Testét felnégyelik, s a darabokat négy helyre küldik megfélemlítésül és üzenet gyanánt (Veszprém, Esztergom, Győr és Gyulafehérvár is kap egy-egy „szeletet”…) Györffy György történész jogosan tette fel a kérdést: vajon ez a tett a mi első királyunkhoz, az I. Szent István királlyá nemesített Vajkhoz köthető, az Intelmek szerzőjéhez, aki ifjú keresztény fejedelem, avagy a pogány szellemiséget hordozó Sarolthoz?

A Biblia a levirátust paráznaságnak minősítette, a rokon volgai bolgároknál pedig a paráználkodó büntetése a korban nem volt más, mint – na, kitaláljuk? – a felnégyelés és a felnégyelt testrészek kifüggesztése. Vajon honnan ismerős annyira?

Vajon honnan ismerős?! Szüreten is ez jár a fejemben!

Véget ért a komárnoi sörtúra. Pár napra rá, egy kis Fejér megyei településen, a pátkai horgászkalandunk helyszínéhez közel, megkezdődik a szüret. Gyönyörű a szőlő! És milyen finom! Fincsi bor várható!    

Koppány után Sarolt jár a fejemben. Nos, kétségkívül igaz, hogy Saroltot személyében megtámadták. Női mivoltában is megsértették, azáltal, hogy egyszerű asszonnyá akarták leminősíteni az új házassággal, miközben a fia életéért is aggódnia kellett, mint anyának. A fia, Vajk számára kívánja biztosítani a hatalmat. Mindent megtesz érte. Impulzív és ölni képes. A fiáért és azért, mert az új házasság női mivoltában is megalázta volna. Hát persze, hogy Koppánynak vesznie kell, méghozzá így! Fia is rábólint, és a vezérek is, az uralom folytonossága miatt.

Aztán, alig három esztendő, s Vajkot – immáron mint Istvánt – megkoronázzák. De ez egy másik történet, melynek főhőse az a király, első királyunk. Neves és kortárs magyar írónk, Bán Mór egyik főhőse „sápatag István”-nak nevezi a Hunyadi sorozat egyik kötetében. Nos, alighanem idevágó jelző a „sápatag”, hiszen első királyunk helyett a végső döntést Sarolt hozza meg, Vajk az árnyékban marad, itt és most a fény nem őrá vetül, hanem az anyára, A NŐ-re, ő csak rámondja az „Ámen!”-t… Ez a felnégyelés história tehát Sarolt egyéniségét tükrözi vissza.

De bárhogy is volt, akár helytálló Györffy következtetése, akár cáfolható (bár valljuk be: engem meggyőzött), egy biztos: sok hatalmi játszmában szerepet játszott a NŐ. Nemcsak Sherlock Holmesnek volt meg az a NŐ. De a történelem lapjain minduntalan elénk jönnek, hívják őket akár Aquitániai Eleonórának – ki óriási francia területeket vitt hozományként angliai házasságába –, akár másnak. Akár Saroltnak, az ostromlott, de ezáltal női mivoltában megalázott, erős asszonynak. NŐ-nek…

Épp ezért, férfiként csak egyféleképpen tehetjük jobbá a világot. Szeressük a NŐ-t! Elvégre az anyánk, hitvesünk, s lánygyermekünk. Az Élet hordozója és továbbvivője. Talán kissé fura, de Koppány példája is bizonyítja: a NŐ-t csak szeretni érdemes. A NŐ csak szeretve jó… hisz ez az Élet, a maga természetességében és gyönyörűségében… Ha tehát tudni akarjuk, mi történt a mi Koppányunkkal, nem kell mást tennünk, csak keressük a NŐ-t… Saroltot…„Cherchez la femme!” És megértjük végzetét… Nos, szeretitek a NŐ-t? Veszprémben és azon túl? Férfitársam! Remélem, megértitek és elfogadjátok! 

Erről is szól egy kirándulás és náhány rándulás! Felidézheti, mi a fontos számodra, az ÉLET-ben! Az Életedben! Mielőtt még beköszönt a naplemente...

Innen folytatjuk!

   

   

  

     

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - V. RÉSZ


„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

Előjáték "rossz cic" színre lépéséig - avagy pisztráng és SER!

Miként jó serpa a hegyre, a mindennapok taposómalma is elvezet bennünket egy örökérvényű igazsághoz: időnként ki kell engedni a "fáradt gőz"-t. És mi is lehetne erre alkalmasabb, mint egy kirándulás és néhány rándulás? Hacsak nem egy komárnoi sörtúra!

Csakhogy a fenti söröket még nem most isszuk meg! Előző történetemet a lillafüredi pisztrángtelepen fejeztem be, azzal az igérettel, hogy legközelebb (ami történetesen most van, a Most-ban) elmesélem a pisztrángtelep történetének legnagyobb rejtélyét. És az igéret szép szó! És még szebb, ha meg is tartják! Egyik kedves hölgyismerősöm egyszer azt mondta rólam: "Mindig megtartja a szavát!" Hát, üssünk újra a pisztrángtelepen tanyát! 

Ja, hogy kicsoda "rossz cic"? Tán egy létező nő, aki képes "átváltozni", talán csak egy macska... De csak mindent sorjába! Épp a lillafüredi pisztrángtelepen ülök, egy padon. Előttem a befalatozott fincsi pisztráng romjai. Megittam rá a kólát, de aztán - hogy, hogy nem?! - csak szembe jutott, hogy de jól esne ebben a melegben egy jó korsó hideg sör (a továbbiakban: ser)! Rögvest szembesültem azonban azzal a dilemmával, amellyel akkor találkozol, ha egyedül vágsz neki egy hosszabb útnak, s tenmagad vagy a saját főnököd is, egy személyben a kiránduláson. Nem, nem azzal a dilemmával szembesültem, hogy miként fogok jelenteni saját magamnak egy rándulásról! A dilemma egy sokkal prózaibb, ugyanakkor sarkalatos kérdést takart: iszok, vagy vezetek?

Autóval voltam Lillafüreden, ergó: nuku ser! Csak nyomokban éreztem a számban egy régi komárnoi sertúrán fogyasztott ser ízét, de az is lehet, hogy ezt az ízt is csak a nagy meleg okozta napszúrás idézte meg... (mert snapszszúrás az nem lehetett, ez hótzicher!) Ki tudja? Minden esetre csak a szomszéd asztalon habzó nedűt nézhettem, mutató gyanánt, mígnem tekintetem egy mutatósabbnak minősített pincérlányka ringó csípője felé fordítottam...

Szóval, maradt a jó öreg kóla, mely a vezetésnél segít, s nem is vagy tőle beállva (ez persze így nem teljesen igaz, hiszen a munkatársaim egyszer már szembesülhettek vele, mi fincsit is okoz nálam négy liter fekete nedű elfogyasztása). Nos, hát a fenti sereket a lilalfüredi pisztrángtelepen nem gurítottam le. Arra később került sor: "rossz cic" színre lépésekor, aztán Komárnoban... 

Tanulság: ha sert akarsz inni a lilalfüredi pisztránghoz, keress pár barátot, válasszátok ki, ki hozza meg a vezéráldozatot (azaz ki vezet?), tégy róla, hogy ne te légy a vezéráldozat (hisz a feláldozott bika... marha... már az ókori római vallási rituáléban is cefetül megszívta, úgy főbe kólintották mindig a pópák), aztán a többiekkel együtt hozd meg te is a "nemes"áldozatot! Látogass el a pisztrángtelepre egy fincsi pisztrángra meg egy jó pofa serre!

A lillafüredi pisztrángtelepen vagyok. Illatok szállnak. Az étvágyamat csillapítottam pisztrángommal! De a hatás, a varázsa megmaradt! A hal adta foszfor jót tesz agyműködésemre. Sok duma helyett most tehát elmesélem a pisztrángtelep legnagyobb rejtélyét! Egészen pontosan elmesélem, aztán a kellő helyen és időben megisszuk azt a sert! Pardon sereket, hisz’ egy ser az nem ser – de hát tudjátok!

Nos, miközben a fincsi pisztrángomat kihozó kiscsaj riszáló feneke fel- és eltűnt a bodega megett, újra és újra (és az éhező vándor gyomra is megtelt), eltűnődtem rajta, mit is tudok a rejtélyről? 

A pisztrángtelep többször élt már át olyan negatív jelenséget, mely veszélyeztette a halállományát. Az elmúlt évtizedben kétszer kóstolgatta az árvíz. Először 2006-ban, majd négy évre rá újra. Példaértékű védekezés folyt mindkét alkalommal, hogy megmentsék a halállományt. Amikor ott jártam, mint laikus, már nem érzékeltem semmit az árvíz pusztító hatásából. Talán azért is lehetett, mert a szakmai hozzáértés és a hivatás szeretete jellemzi a pisztrángtelep jelenlegi vezetését is. Talán ezért is éreztem a telepen, hogy jó itt lenni, jó itt enni! Utazz el te is és kóstolj bele ebbe az érzésbe!

Nos, a pisztrángtelep halállományára nem csak az árvizek mértek csapást, hanem a második világégés infernója is próbálta sütögetni derék pisztráng pajtásainkat. Lutra – az előző történetemből is ismert haver – még időben elhúzott, mielőtt ideért volna a front, de a halak valamiért nem tudtak. Fel, nem foghatom, miért?!

A Garadna-völgy hadszíntérré vált, s 1944. december 12-én bekövetkezett a lillafüredi pisztrángtelep történelmének legrejtélyesebb eseménye! A teljes halállomány megsemmisült! A patakokból visszafogott pisztrángokkal indult ismét a termelés a háború után. De mi is történt valójában? 1944. esztendejének decemberében?

Rejtélyes ez a vidék, nem igaz? Nemrégiben a mókusok tűntek el a kisvasút végállomásáról, ahogy erről előző történetemben beszámoltam, anno pedig a halak…

Két verzió van: vagy találat érte a telep gátrendszerét és a halak pedig „huss”, elszeleltek a vidra barátunk után… vagy az ide érkező katonák mindőjüket – egy nap alatt – bepuszilták… Netalántán "rossz cic" lépett színre és ő puszilta be?! Nono! Ismerhetjük, milyen pusztítást végezhetnek a "végzet asszonya" típusú sérült "cic"-ek, de egy teljes halállományt még ők sem puszilnak meg... pardon: be!

Akárhogy is volt… a telep még őrzi titkát! Ki nem hiszi, járjon utána! Fogyassza el kedvenc pisztrángját (többféle elkészítési mód közül választhatsz), előtte, utána, közben stírölje valamelyik pincér lánykát, vagy vigye el az asszonyt is, s tegyen egy sétát a telepen! Tégy egy sétát! Tegyetek egy sétát! Nézd... nézzétek meg közelről a halakat! Ez az, ami a tányérra akad! Fincsi! Hogy aztán mi történt egykor, 1944-ben? Talán maradjon is homályban! A jelen a lényeg! A pisztrángtelep jelene! És jövője! Kóstolj bele! Így tett Lutra is, a vidra! Már újra itt van! A rosszfiú hazatért...

"Rossz cic" színre lép - avagy horgászat és SER!

Miként Lutra haver, én is hazatértem kirándulásomról, idővel... Ez a dolgok rendje. Véget ér a szabadság, a kirándulás, a rándulás... A kalandok persze folytatódnak. Lesznek újak és újak, miként sok régi, de fűszeres történet is arra vár, hogy elmeséljem. Köztük egy igazi nyalánkság is! Az egri palacsintavár története! Ha egyszer a Dobó István utcában sétálsz egy nyári alkonyon, térj be oda! Eszméletlen finom a palacsinta! Azért eszméletlenre nem kell, hogy idd magad! Mert akkor UFO-kat fogsz látni...

Nos, hazatértem. Aztán barátaimmal kimentünk Komárnoba, arra a híres-nevezetes sertúrára - immáron sokadszorra... természetesen! De mielőtt az egyik hírös-neves utunkat megosztanám, be kell hoznom a történetbe a már említett macsekot, "rossz cic"-et. 

„Rossz cic” kiscsaj nagyon szerette a halat. És dorombolt is utána! Naná! No, de a sernél tartottam. Jól esik hal után a ser (meg a blogírás közepette is, épp azt kortyolgatom), de hogy egészen pontos legyek, nekem a hal még jobban izlik! Balatonon mindig beszereztük a fincsi hekket, miként tettem ezt korábbi lillafüredi kalandom során is.

Vannak, akik nem szeretik a halat, amit el tudok fogadni, hisz’ nem mindenki szerethet mindent. Mégis! Az egy főre eső halfogyasztásban hogy a francba lettünk uniós átlag alattiak?! Ergo: az agyad működése érdekében, ha nem eszel halat, villámgyorsan szerezz be egy kis foszfort! De jobb, ha inkább megkóstolod a halat! Még a pátkai kiscsaj, „rossz cic” is szereti! Mikor belibbent történetem kellős közepébe, éppen édesapámmal, a derék apussal voltam, a Fejér megyei Pátka víztározójánál. A komárnoi sertúránk előtti nap délutánján...

A hét munkával telt, a taposómalom őrölt, miközben az ember fia azért már tervezi az újabb szabadságot, kirándulást, s hozzá néhány rándulást is… Barátaimmal életre hívtunk egy tradíciót. Negyedévente, amikor elegünk van a világ zajából, felülünk a hajnali vonatra, s elrobogunk Komáromba, onnan pedig átsétálunk a hídon Komárnoba, egy kis sertúrára… Közben elbeszélgetünk a világ dolgairól, a NŐK-ről, munkáról, szabadságról, jövőről, gyermeknevelésről, vagy egyszerűen csak nézünk ki a fejünkből, mint jó zombi a castingon… De ne siessünk olyan gyorsan előre! Annál is inkább, mert Komárno - ahogy ígértem - több történet színtere lesz, de azért se, merte előtte még egy másik tradíciót is érintenem kell!

Derék jó apus mindig mondogatja: „te csak enni szereted a halat, fiam, kifogni persze nem”, mire mindig ráfelelem: „munkamegosztás”… Erre ő mindig dörmög valamit, de valahogy sosem értem tisztán… Ennek jegyében szoktunk horgászni is. Jobban mondva apus, hiszen én csak kiülök horgászatkor az aktuális partra, pár serrel, s egy jó regénnyel a kézben. A piszkos munkát drága öregemre bízom. Nem panaszkodik miatta. Gyerekkora óta szeret horgászni. Édesapja révén szerette meg a természetet, főleg a madárvilágot, s lett belőle biomókus... azaz biológus.   

A hagyományunk részét képezi persze az is, hogy autóval én viszem ki, haza pedig – a ser végett – ő vezet. Így lehetőségünk van elfilozofálgatni a parton, találkozni, közös programot szervezni. Ámbátor lehet, hogy más véleményen lenne a derék apus, ha nem törölte volna az agya azt a rémálomba illő képet, amikor az egyetlen kapásánál a drága négyéves fia a nyakában ugrál. Akárhogy is volt a múlt, a jelen az, hogy ha belegondolsz, ideális pihenés egy kis horgászat a szabadságodon. És van benne kirándulás is, hisz el kell jutnod, mondjuk a tópartra! Sőt mi több, arcrándulás is lehetséges, ha elhúz a hal. Most kivételesen nem húzott el! Bár nem volt nagy, csak egy kifejlett törpeharcsa, vagy mi – méretes volt, azt megértettem, de aztán újra a könyvembe mélyedtem. Bocsi, apus, de ha Bán Mór újabb könyve jelenik meg, nem ismerek pardont! Lassan beköszöntött az alkony, s rég letünt korok horgászainak szellemei közeledtek, keresztül a nádason. Kapás persze... az nem volt...

Apus - aki szeret helytörténész is lenni - a római gátról mesélt. A víztározót – ahová az engedélye szól – már a derék rómaiak is használták, a víztározó egyik részén az általuk épített gát maradványai is megtalálhatók. Hab a tortán, hogy pár éve római villa díszletét is láthatták az erre járók a tó partján. Itt forgatták „A sas” című filmet, mely a római kori Britanniába kalauzolta a derék nézőt, kevés sikerrel (bukta volt). A víztározó szolgál a Velencei-tó vízkészletének pótlására. Rémlik, hogy volt idő, amikor le kellett csapolni, miként az is rémlik, hogy volt egy kis iszapbirkózás a hátramaradt halakért…

De az ilyen rejtélyes városi legenda helyett inkább rátérek történetem kis fekete nősténymacskájára, „rossz cic”-re. A kis csacska macskát apus – a biológus – minősítette nősténymacskává, én csak egy kis fekete nyervogó entitást láttam a félhomályban. Talán a közeli gátőr egyik macsekja volt, talán nem, minden esetre keményen nyervogott, mire rávettem apust, hogy adja oda a kis életnek a kifogott törpeharcsánkat. Apus érzékelvén, hogy a fekete cica éhes, odaadta neki a törpeharcsát, remélvén, hogy cic szerencsét hoz. A fekete cic, Szaffi ezúton nem változott át – mint a mesében – Szaffiból Szófiává, azaz Mehmet pasa ingerlően csinos lánykájává. Pedig... pedig... helyette elhúzott a hallal. Egy darabig nem láttuk. Kapás nem volt ezután se...

Még ha nem is kaptak a halak (másnapra vihart jeleztek), konstatáltuk, hogy jó levegőn vagyunk, csendben, békeségben pihenünk. Hanem aztán újra megjelent cic! Már csak lámpával lehetett látni. Viszont a kapásjelzőre világított a fény, nem cicre.

Szóval Szaffi megjelent. Dorombolt és dorombolt. Dörgölőzött, mint igazi jóllakott, megelégedett cic. Már nem nyervogott. Dorombolt és dörgölőzött. Apust kissé már zavarta, mert láb alatt volt. De azért kibírta az öreg. A Szaffi meg csak dorombolt és dörgölőzött… Hirtelen apusnak kapása lett! A macsek meghozta a szerencséjét – mondotta. De mielőtt bevágott volna, rászóltam, hagyja abba!

A sötétben ugyanis Szaffi tekergőzött a bot alatt, s farka húzta a damilt! Nem a hal… Hát lett is utána ne mulass, meg „QvRw@ macska!” – apus legalábbis asszem ezt mondta, bár nem értettem tisztán, utána viszont Botsinkay Jónáshoz hasonlóan sokszor kimondta a varázsszót: „Sipirc!” De a varázslat elmaradt!

De ki tudja! És hát nem szeretnék lemaradni róla! Éppen ezért teszek egy felajánlást! Aki hitelt érdemlő képet készít a pátkai víztározónál (a gátőrház közelében) "rossz cic"-ről és elsőként felteszi kommentbe, annak küldök egy doboz sert! De csak a pátkai víztározónál készülhet a kép! És csak az első nyer! Cic biztos, hogy ott lesz! Vigyázzatok rá és ha lehet, adjatok neki valami fincsit - mondjuk halat! Vagy más vadat, mi jó falat! Szóval: "ROSSZ CIC" WANTED!!! Segítségül a körözött cicuska fantomképe:

"Rossz cic" után - avagy Komárom, néhány rom, meg a SER

Észrevettetek valamit a történetben? Megvan? Akinek nincs, annak elárulom, hogy az első sert már legurítottam, Pátkán… Szaffi pedig reális karakter – nem változott át, pedig akkor hagytuk volna tovább dörgölőzni… Szóval reális volt, de „rossz cic”! Ergo: ha pihenés gyanánt horgászni mentek, vigyetek magatokkal egy apust, meg egy bodrit is… 

Egy szép, horgászkalandos estét követően másnap indultam barátaimmal a szokásos komárnoi sertúránkra. És itt durvul be a helyzet serügyileg! Van tudniillik még egy köbe vésett tradíció. Ahányan megyünk Komárnoba, annyi sert hoz mindenki! Fejenként! Vagyis, ha négyen megyünk, akkor tizenhat dobozos sörrel vágunk neki az útnak. A dolog pikantériája volt, hogy a nyári menetrendből törölték a hajnali vonatot, így busszal mehettünk „elázni” a Duna partjának egyik ékét jelentő városba, Jókai „Aranyember”-ének lakhelyére… azt meg ugye mondanom sem kell, hogy a buszon nincs lehetőség a "lex budi"-ban foglalt ősi római jogi szabály gyakorlati alkalmazására... csakis a régi római kori település helyén felépült Komáromban... Mikor aztán a Monostori Erődben meglátták tizenhatszorosan beserezett "bandánk", hanyatt-homlok menekültek, nem számítottak se homokdombok, se lankák...

 

De pontosítsunk csak egy kicsit! Nem volt az tizenhatszoros beserezés! Egyik barátunk - a "dezertőr" - az útra csak egy sert hozott! Hozott persze teát, mely még este is meleg volt, megőrizte a termosztát. Mit is tehet ilyenkor az ember fia?! Nyilvános lincselés? Buszon? Á, dehogy! Volt ugyanis egy kis pálinka is, a másik barátnál, s összehozták, amit a természet adot, így született meg a pálinkás teánk, mely rímelt arra, amikor egyik kolléga az egyetemi buliba szűz sert hozott Sopronból...

Elindult hát a buszunk a messzi Komáromba, a "négy naggyal", vagy mondhatnám azt is, hogy "négy testőr"-rel. Baráti utazásunk "kelléke" volt ugyanis egyikünk sráca, míg anyukája, barátunk asszonya otthon heverte ki épp a házasság fáradalmait... Apa és fia kettőse folyamatos humorforrás, néha a papára is vigyázni kell, ergo, lehet, hogy csak "három testőr"-ről beszélhetünk... bizonyos esetekben... Elég az hozzá, hogy épp nem huztuk meg a seres dobozt, amikor a srác ránk szólott: "Dógozzatok!" - hát , nem tőlünk hallotta, az biztos! Vagy ne legyen a nevem Horáció! Próbáltuk elterelni a figyelmét azzal a szentenciózus sziporkával, hogy újfent legót kap Komáromban, ha jól viselkedik. Ez olyan fanatizáló módon hatott, hogy apukájának fél kirándulásba tellett helyre tenni a gyereket, illetőleg megidézni nőnemű szüleinket... De, ha mindez nem lett volna elég, a busz légkondicionáló berendezésén keresztül befolyt a víz. Arcunkba kaptuk a kinti eső áldását, ezért gyorsan el is kellett ülnünk, mert nem szerettük volna, ha az eső az arcunkba mossa a nőnemű legionáriust, Legionellát... A baktériumot, köszönjük szépen, kihagytuk!  Mindezek alapján még mindig a vonatot preferálom, egy kiránduláson és néhány ránduláson - hacsak vezéráldozatként nem találtok olyan delikvenst (marhát), aki bevállalja a volánt... 

Megérkeztünk Komáromba. A távolsági autóbuszmegállótól nem messze van a vasútállomás és a híd, át Komárnóba. Minden együtt van. Bírom a várost… városokat… pardon… Nos, Komáromban szembesültünk egy jelenséggel. Ha többedmagaddal mész és valaki a tervezettől eltérő programötlettel áll elő, akkor két dolog sülhet ki. Vagy szédült fincsi lesz, hogy csak egyszerűen hagyod megtörténni a dolgokat, de az is lehet, hogy a program szétesik. Hála istennek, hogy mertünk improvizálni! Fincsi progi lett belőle, ráadásul segített lazítani is a többieknek, mert általa nem rohantunk haza.

A kissrácot elhozó apuka eleve úgy tervezte, hogy megnézi a srácával a Monostori Erődöt Komáromban, hogy a gyerek utána bírja az ülést a komárnoi kocsmában… a biztonság kedvéért persze hozta a szolgálati laptopját, hogy a gyerkőc nézhesse a Jancsi & Juliskát… „Dezertőr” barátunknak tetszett a program, s felvetette, hogy ő is megnézné serezés előtt az erődöt. Végül mi is úgy döntöttünk, hogy megnézzük. És milyen jól tettük! Ingyenes volt az erőd látogatása azon a hétvégén! A kazamatarendszer pedig örök élmény! Nézd meg te is! És merj improvizálni! Erről szól egy kirándulás és néhány rándulás! Ne légy merev, mint a lebunkózott marha, de élvezd minden percét a szabadságnak, éld át a szabadságot, s amíg átéled, legalább akkor, de akkor mindenképp légy szabad! Hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok! Meglátod, neked is jó lesz! Akár esik, akár fúj, irány a Monostori Erőd bejárata!

A rom egy kicsit túlzás. De az erőd azért nincs teljesen jól... Felújítások zajlanak. De lássuk, mit is tudunk a Monostori Erődről, s végeredményben a komáromi erődrendszerről? Már a római korban volt itt település és erőd a térségben. Brigetio fontos stratégiai pont volt. A germánok jó sok borsot törtek az ittélők orra alá, s pár rómait meg is pörköltek... A középkorban a mai Komárno területén épült fel vár, ez a mai Öregvár. 1594-ben a török bepróbálkozott az ostrommal, de nem sikerült neki. A jelenlegi erődrendszer az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után épült, a legfejlettebb haditechnikai elvek mentén. Még szánkópályát is építettek a Monostori Erődbe! Nem hiszed? Nézz és láss hát! Íme:

A komáromi és komárnoi erődök Közép-Európa legnagyobb, épen maradt újkori erődei. Az UNESCO Világörökség Várományosok Listáján szerepelnek. Komárom területén a Monostori Erődöt, az Igmándi Erődöt és a Csillag Erődöt találjuk (utóbbi nem tévesztendő össze a Csillaggal, ami börtön, másutt…). A Monostori Erőd falai között 1945 után az oroszok Közép-Európa legnagyobb titkos lőszerraktárát rendezték be a Monostori Erődben, minekutána a NATO az egyik legveszélyesebb kelet-európai objektumként tartotta számon. Szívás volt! A rendszerváltás után nyugodtabb évek, s a renoválás, feltárás következett. Emlékeim szerint valamelyik erőd szolgált díszletül „A három testőr Afrikában” című 1996-os magyar filmhez is, melyet Rejtő Jenő azonos című regényéből forgattak. A szovjetek emlékét idézik a Monostori Erőd kazamatarendszerének, s egyes termeinek embermagasságig pirosra pingált falai! Nézd meg a kazamatarendszert! Lélegzetelállító látvány bejárni! Szürreális világ! És micsoda paintball pálya! Az erőd egyik bástyája ugyanis paintball helyszínként is funkcionál, az infók alapján! Próbáld ki te is!    

Amint a Monostori Erőd kazamatarendszerében lépdeltünk, felidéztem, honnan ismerős még a monostori homokdomb... Klapka György, hős Komárom védője már 1849-ben földerődöket emeltetett a homokdombon. Aztán a szabadságharc után kezdődött az építkezés. És itt jön a képbe egyik kedvenc magyar íróm, Jókai Mór regénye, „Az aranyember” Ami rémlik: a gátlástalan komáromi üzletember, Brazovics Athanáz vetélytársat lát Tímár Mihályban. Megpróbálja lejáratni a romlott gabonával, de nem jön össze, s megszületik az „aranyember” mítosza. Közben Tímár Mihály átvágja Brazovics búráját. A monostori homokdombokon parcellákat vásárol, azzal, hogy később oda építkezik az állam, s kisajátítás lesz. Brazovics is így tesz, azonban az „aranyember” ráveszi az illetékeseket, hogy ne azonnal sajátítsák ki a földeket, hanem lépcsőzetesen, húsz évre eltolva a monostori homokdombok kisajátítását. Körülbelül erre emlékszem. Ja, még arra, hogy ettől a Brazovics szívrohamot kap, mert tönkre ment és megmurdel. Komárnoban a derék Jókaink szobra vigyorog ránk…  

Hogy miként sikerült megcsípnünk egy ingyenes belépőt a Monostori Erődbe? Láss csudát: épp az Európai Kulturális Örökség napokba botlottunk. Ennek keretében sok jó program helyszíne volt a Monostori Erőd. Egyenruhás vezetések indultak. Túrák a kazamaták felfedezésére. Egy lezárt részen még gulyást is főztek, de persze azt nem nekünk, hanem a program szervezésében részt vevő fiataloknak, öregeknek, hagyományőrzőknek. Az illata olyan jó volt! Biztos fincsi volt! Az étvágy annyira megjött, hogy kár volt még a kenyérmúzeumba is bemenni… Az erőd kalandok színtere volt, állomásokkal. A kissrác például aknakeresővel „aknát” keresett – el is hajította a faterja felé…  Lehetett látni Gábor Áron rézágyújának rekonstrukcióját is.  

Hagyományőrzés keretében meg akartam kóstolni a pálinkát, de aztán mutatták az árát…

De lőhettél is! Akár autóra is… Egy biztos: valami mindig elsült! Hallottuk! Szóval: kettes pont: autó lövészet!

Egy idő után egyik barátommal kimentünk a Duna Bástyára, ahonnan festői a kilátás Komárnora.

Tettünket az indokolta, hogy már eluntuk az aknakeresést meg aztán kezdtünk szomjasak és éhesek lenni, mint a kisróka… és még nem is volt se ser, se Rumba! 

Emlékszem, anno egy pár megkért, hogy fotózzam le őket, ugyanitt, a bástyán. Le is akartam, háttérrel. A Duna azonban nem lehetett háttér, mert hisztizett a pasas, mondván, látszana a képen a túlpart… azt gondolom, fontos a párbeszéd, bármi volt is a múltban. Akár magyarul, akár szlovákul szólnak hozzád, valahogy mindig szívesen fogadnak. Legalábbis, mi ezt tapasztaltuk. Évek óta járunk ki.  Menj át Komárnoba, ízleld meg az ottani sereket, s a híres, csehszlovák időkre visszatetkintő Rumba csokit is.

Kapható, a rendőrség melletti boltban… Komarnoban! Szédültfincsi! Nos, megéheztünk, megszomjaztunk, így hát előre mentünk. Útközben tankba botlottunk... nyögő lombok alatt...

Eleredt az eső. Volt is égszakadás! Még jó, hogy nem lőttek! Béke van, a határok nyitva. Testvér a testvérrel újra megölelheti egymást a Duna mindkét partján. Őrizzük is meg! Szóval irány Komárno! Átmenni a  a hídon, Komarno fele – a többiek még egy darabig ott voltak az erődben, de aztán siettek utánunk.

Néha a több főből álló csapatok szétválnak a kiránduláson. Ez nem baj, hisz' szabad, felnőtt emberek vagyunk. De értesítsétek a többieket, miként mi is tettük, hogy ne aggódjanak miattatok! Felnőttek vagytok, kirándultok, de azért figyelmezzetek egymásra! Összetartani úgyis lehet, ha mindenkinek megvan a kellő szabadsága is a kiránduláson! 

Nos, mielőtt átmentünk a hídon, a komáromi vasútállomásra beülve betoltuk a szendvicset, kólát aztán nyakunkba vettük a hidat.

Átmentünk rajta, majd jobbra fordulva betértünk a Palatínova utcába. A kéttornyú templom már messzíről mutatta az irányt.

Hogy miről is híres? Nos, prózai leszek: nem igazán tudom, de az biztos, hogy jól szitává lőtték, amikor Klapka itt "üdült"!

A homlokzata nagyon szép. Pár éve újították fel. Szépek az oltárképek. Térj be, nézd meg! Aztán menj egy kicsit vissza az utcában és térj be - a menetirány szerinti -első törzshelyünkre! 

"Rossz cic" nélkül - avagy SER, Komárno, Komárom, no de hol hagytam a laptopom?! 

Nem az enyém volt, hanem a barátomé. Azt tervezte, hogy a kissrác majd azon keresztül nézi a meséket, de elhagyta a Monostori Erődben... De ne siessünk annyira előre! Épp megérkezünk sertúránk első állomására, a vikingek törzshelyére a Palatínova utcában. 

Kulturális rendezvények színtere. Napközben az utcára néző kisebb helyiség van nyitva, de szédült jó hely, szédült jó kávéval és természetesen serrel! Már ismernek bennünket! Szeretem a helyet! Szeretjük! Igyuk hát meg az első kávénkat (Latte-t vagy mit...) és sörünket Komárnoban! 

Na, ugye, hogy üt?

Ütős hely! Vikingeknek való!

Kel(let)t is a ser! Belibben másik két barátunk, a kissráccal. A kissrác apukája túl laza. A velem korábban érkezett barátomnak valami furcsa! „Hol a táskád, jóember?” – kérdezi a velem érkezett barát. „Rád bíztam az akna keresésénél!” – mondotta az apuka. Poénos csávó, el sem akartuk hinni neki. Aztán visszapörgetjük. Tényleg. Odaadta, amikor aknát keresett, s felásták kisfiával a Monostori Erőd padlóját a játék hevében. Nem engedte, hogy porba tegyük, így barátom mondta neki, hogy az ablakpárkányra teszi a táskáját. Ezzel a barátommal jöttem át előbb a hídon.

A táska meg ott maradt, a kissrácos barátunk végig azt hitte, hogy mi cipeljük a bitang nehéz laptopját. Volt is Donner meg Wetter! Hiszen szolgálati laptop! Barátunk még ellentmondó nyilatkozatokba is keveredett, hogy kinek a kecskepornó gyűjteménye van fenn a szolgálati gépen (a főnöké, avagy az övé), s nem nyugtatta meg az a tény sem, hogy az állatvédelmi törvény tiltja azt, hogy az állatot felhasználjuk nemi vágyunk kielégítésére. Ergo: nem is forgatható nálunk állatpornó. Csak nézhető, már akinek van rá gusztusa (a részleteket lásd blogomon, a „Szabad-e baromnkodni?” bejegyzésemben! Uff! Ez volt a reklám helye). Nos, mint a kecskék Capri szigetén, mi is jól le lettünk kapva a tíz körmünkről, főleg barátom, aki a táskát a párkányra helyezte. Igazi western filmbe illő jelenet volt. Egymásra nézett a két barát. Az apuka már szórná rá az istennyilát! Nagyon morci, mint a pólóján lévő, jó fej bácsi:

De aztán a másik is előrántá "pisztoly"-át, s elmagyarázza neki, hogy szeretné, ha levonná a tanulságot. Az apuka ekként felel: „Ja, levontam, máskor nem bízok rátok semmit!”  A válasz sem késett, csak az újabb adag ser… A barátom kifejtette, hogy ne hárítsák át a felelősséget rá, hiszen szólt, hogy a táskát a párkányon hagyta. Ez valahogy elsiklott az apuka füle mellett – talán mert a kis királyfi épp akkor dobott rá egy újabb antióchiai szent kézigránátot, amit a padlóból kiásott… Végül az apuka telefonált az erődbe, hogy ottmaradt a laptopja, rajta  a pornó gyűjteménye, s taxit hívott, ami oda-vissza, borravalóval, nyolc Euróért elvitte és a vikingek törzsheléyre vissza is vitte.... Mivel az erődben, amikor megérkezett, az ominózus ablaknál nem volt senki, kvázi visszalopta a saját táskáját, de hála az égnek, a kecskepornó immár biztonságban volt! Ráadásul az a megtiszteltetés is érte, hogy szemét kétszer a Monostori Erődre emelhette. És egy nap kétszer járhatott Szlovákiában… Erről is szól egy jó kirándulás és egy jó adag rándulás! A váratlan kalandokról! Kóstolj bele te is! Menj el Komárnoba! 

Haladjunk is tovább, második törzshelyünkre, a Borozóba! Benn, az Európa-udvar közepén! Útközben pedig nézzük meg a szökőkutat is! Meg a torzót! Valami biznisz nem jött be, így maradt az udvar tíz éve...  Több magyar uralkodó szobra van itt, köztük, Mária Teréziájé, nagy popsival, s kissé oldalt a kormányzó és törökverő Hunyadi Jánosé is. A fény megcsillan kardjának hegyén!

Amíg mi kulturálódunk, kissrácos barátunk már beront a Borozóba... Kultikus hely! Kulturális központ a komárnoi magyarok számára. És nem utolsó sorban bitang finom sere van! Gyere el ide és kostold meg! Íme, ez a második állomás! Vagy inkább végállomás! A barátunk megrendelte a sert...

Mikor a Borozóhoz érünk, megkerülve az épületet, hogy fotózhassak, az ajtóban már vár ránk a barát! Figyeljétek meg a két kitárt karját!  Kissé már zordon hangulatban leledzik! Hisz' már megérkezett a ser! 

Épp azt kiáltja,hogy"Munka van! Munka van!"

 

Íme hát a kirándulás, az egyik komárnoi sertúra története, s ami történt... a néhány rándulás! Gyere el Komáromba!

Nézd meg az erődrendszert!

Menj át a hídon Komárnoba, s ízleld meg a helyi sereket! Kapásból annyit, ahány barátod veled tart!

Most, történetesen négyet!

Egészségetekre!

Legközelebb történetemet innen, a komárnoi Borozóból folytatom, s elmesélem, miről is híres a mi derék Mária Teréziánk hátsója! Igazi, fincsi legenda! Miként azt is elmesélem, miként lett a  kezdeti három pohárból a végére négy pohár ser! 

Addig pedig kívánom, hogy te is éld meg a szabadságot, egy kirándulást és néhány rándulást!

És nem utolsósorban azt, mit is jelent a barátság!

Drága barátaim! Egésszégetekre! 

Jó, tudom, valamelyikőtök most azt mondaná: "Dógozzá!"

Csak annyit még, hogy

"ROSSZ CIC" WANTED!

Nos, innen folytatjuk!

      

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - IV. RÉSZ


szabadság

"Kirándulás és néhány rándulás" Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat -szokásához híven - hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: "Állat!" Létezik "állati jó" kirándulás? Járjunk utána!

szabadság

VVV – Vár, vasút, vidra

A hidrát kihagytam a felsorolásból, amikor a Lillafüredi Libegőről leszállva elindultam az egyik úton, az oduas fák irányába, gondolataimba merülve...

szabadság

Amint sétáltam a réten, magamban latra vetettem, hogy ha el szeretném mesélni a fincsi lillafüredi pisztráng történetét, s találkozásomat Lutra haverral… akarom mondani vidrával, akkor el kell mesélnem a vonatozás történetét, ha viszont elmesélem a kisvasúti kalandomat, akkor el kell mesélnem a diósgyőri várban tett látogatásom történetét is. Hát, nem lesz egyszerű mutatvány! És azt hiszem valamiről megfeledkeztem. Ja, megvan! Arról, hogy el kell mesélnem azt is, hogy mit kajabált a „hülegyerek” fenn a libegőn! Mit is? Elfelejtettem! De nem is ez az, ami fontos! Hanem a természet varázsa, amit megtapasztalsz, ha felmész a hegyre a lillafüredi libegővel! A csend, mely beszédes, akár itt, akár egy kapcsolatban...

szabadság

Ami igazán fontos, hogy szabadságodon csakis azzal törődj, ami testi, lelki és szellemi feltöltődést ad számodra! Például, ha kirándulni akarsz, akkor kirándulsz! De ezt már kiveséztük, azt hiszem, s vesepecsenye helyett most visszasétálok a tisztásról a libegő fenti végállomásához, megiszok egy jó üdítőt a büfében, majd lemegyek a libegőn a kocsimhoz. Elindulok Egerbe. Mire odaérek, már majdnem este van; ki-ki nyugalomban, esetleg még - mindig! - másnaposan. Veszek egy sétálójegyet az Egri várba (este 10-ig benn lehetek vele), igaz a múzeumokat nem látogathatom vele, de azokat már láttam.Később majd elmesélem a várbéli kalandozásaim történetét is. Ma csak gyönyörködjünk a naplementében!

szabadság

Nem tudhatjuk sosem, vajon megérjük-e a holnapot, de él bennünk a remény, hisz mindig felhúzzuk a csörgőórát… Pillanat! Csörgőórát?! Szabadság alatt?! Ugye ezt csak viccnek szántam?! Este tíz óra.  

A vár bejáratával szemben állok. A Tinódi Sebestyén tér alsó sarkánál. Balra hangulatos pizzéria, mellette pedig a borkereskedés, ahol majd szívrohamot kapott szegény bácsika, mikor záráskor hangtalanul mögé osontam, mint jó soson… De ez megint csak egy másik történet lesz… Belépek a pizzériába. Leülök a teraszra. Rendelek egy pohár „Egri csillag”-ot, mely a bikavér fehér megfelelője, Eger új bora. Pompás bor! Jelkép! Míg a pizzára várok – pármai sonkás, kiváló választás – addig újra elgondolkozom. Vajon hogyan is mutassam be Lutra haverom… Majd megérkezik a pizza, s vele egy újabb pohár „Egri csillag”. A csillagok már fenn vannak. Tudom: holnap új nap virrad. 

V – MINT VÁR

Egerből indultam a Diósgyőr várának megtekintésére. Elszáguldva Felsőtárkányon keresztül, ahol szintén van kisvasút, de most nem ez a vonal lesz történetünk szintere. Mielőtt Lillafüredre értem, a hegyek-völgyek között, erdő mélyén kanyargózó úton megláttam az égig érő paszulyt. A mesék, álmok valóban léteznek. A szabadságon főleg. Ahol vár rád egy kirándulás és néhány rándulás - miközben a kocsiban a Meseautó betétdala szól...

szabadság

Diósgyőr várához a déli órákban érkeztem, egy igencsak forró nyári napon. Régen jártam már erre. Azóta nagyon szépen felépítették. A jegypénztárban finom hölgyek, s forró keblek. Olyan kedvezményes jegy persze, ami nekem is jó lenne, az nincs... 

szabadság

Elhagyva a hölgyek forró kebleit, a kánikulában a páros toronnyal övezett kapu felé vettem az irányt, de rögvest felötlött bennem az az újabb pajzán gondolat, hogy vajon a mi derék Anjou Nagy Lajosunk miféle szentenciát lökne, ha meglátná a jól bevált felvonóhíd és hullórács munkáját "elorozó", huszonegyedik századi kapu védműveket? Valami olyasmit tán, hogy "It's GREAT!" 

szabadság

Sokmindenre számítottam, de  egyvalamire nem! Azt hiszem, a kép magáért beszél (de aki nem érti, annak bizisten megmagyarázom):

szabadság

A vizelési ingerrel küzdő katona helyett a figyelmünket inkább a lovagteremre vessük! Az a legjobb! Mekkora partykat lehetne itt rendezni!

szabadság

Utamra elkísért pár állat haverom is. Micimackó, Malacka, Vuk, Farkas koma, meg pár további kétes alak, akiknek vastag volt a bőr a képén. Vesztükre jöttek el. A zordon társaságot meglátta két marcona zsoldos, kik túl magas lovon ültek, azaz magas talapzaton álltak, ahonnan kivételesen leszálltak és szó nélkül mindet lekaszabolták, húsukat befalatozták, sőt mi több: a zordon társaságot kitömték! Azóta a két marcona zsoldos újra őrségben van:

szabadság

A zordon társaság pedig az egyik teremben, dezintegrált állapotban leledzik. Nem tudom, csak nekem fura, vagy tényleg olyan merevek lettek? 

szabadság

A vár történetéről egy középkori ruciban flangáló csinos hölgyemény ad ízelítőt, melyet az egyik torony aljában üdítő kisfilm fűszerez (konkrétan a rondella aljában van a videó vetítése, mely rondella megközelíthető a souvenir bolt melletti lépcsőn keresztül; a boltot meg keresd a budi mellett). Már a mai vár előtt is állhatott vár, a 12. századtól. Virágkorát mégis Anjou Nagy Lajos királyunk alatt élte. A király egyik fő székhelyének számított, főleg a Krakkóba vezető út állomásaként. A már említett lovagterme a legnagyobb volt Európában. Később a magyar királynék jegyajándéka volt, egészen a török időkig. A 17. század végére már lakhatatlanná vált, állapota egyre jobban leromlott. A környékbeli nép rengeteg követ elhordott a házak építéséhez. A vár ma újra él! Épül-szépül! Lovagi tornák, várjátékok színhelye.

 Az idegenvezetést amúgy parázsló vita nyitja. Valaki hisztizik, hogy az idegenvezető egy külföldi miatt angolul is nyomja. Aztán lenyugszik, mi meg végre megtekinthetjük Nagy Lajos király árnyékszékét, ahová – minő hihetetlen – maga is gyalog járt… Fotót nem készítettem róla. Alapelvem, hogy egy királynak is kijár a nyugalom a budin. Hanem egy érdekes ágyat láttam.

szabadság

Miért is érdekes? Hát nem látod? Ezen egy ember nem tud kinyújtózva kumni! Ahhoz túl rövid! Mint megtudtam, a korabeli emberek nem mertek kinyújtózva durmolni, mert az hasonlatos a halálhoz. Különös… eltűnődtem. Volt idő, amikor egy nőt a halálhoz hasonlítottam, annyira veszélyes volt a férfiakra. Igazi végzet asszonya. Miközben alig volt egy békés éjszakája, s egész életét átjárja máig a félelem, a bántalmazás hatása. Így járta át a régi ember lelkét a babona, a félelem a haláltól. Ha valaki fekve alszik, az már a halál jele, meghalhat álmában; így ülve aludtak, elkerülendő az álom adta halált. Legalábbis, azt hitték. Ezért oly rövid az ágy. De néha mégsem ágyban ér a végzet. Néha nem adatik meg az álom adta - békés - halál... Nagy Lajos király feleségét halálra kínozták, miközben lányát, Mária királynőt, aki később a nyakát törte Zsigmond feleségeként, anyja szeme láttára többszörösen bántalmazták, megerőszakolták. Vajon volt Mária királynőnek később egy nyugodt éjszakája? 

De még nappal van. Jön az út következő állomása. A lillafüredi kisvasút. 

szabadság

V – MINT VASÚT 

Jó tanács, fogadd meg: ha a diósgyőri vár mosdójában rád tör az ihlet, miszerint de jó volna egyet utazni a kisvasúton, s van alig negyed órád, hogy elérd a következő menetet, akkor se feledkezz meg az élelemről! Egy percen múlott, hogy elértem! De levontam a tanulságot: ha két óra tömény-fincsi kisvasút út előtt állsz, nem árt vinni némi kaját... Különben, midőn felzúg a motor, hallani fogod a nyi... korgást...

A vonat vígan zakatolt a lillafüredi Palotaszálló felé, a kaller pedig a vagon külső peremén állva nyúlt be a jegyért. Útközben felelevenítettem, mit is tudok a kisvasútról. Útközben?! Ugye nem vetted be?! Mindenesetre a kisvasút már jó ideje zakatol a hegyek között. A vasútüzemet a Bükkben kitermelt faáru, illetve a Diósgyőri szénbánya szenének szállítására hozták létre, a személyszállítás csak később indult meg. Aztán a teherszállítás egyre inkább a közútra tért át, így egyedül a személyszállítás, azon belül is a turizmus maradt meg. Két vonallal rendelkezik, de csak a fővonalon van rendszeres forgalom.

szabadság

A várost elhagyva az erdőben zakatoltunk, a Szinva nevet viselő patak völgyében. Hidakon át, sziklák közt. Lillafüred állomását két alagút öleli közre. Lillafüredet elhagyva a Hámori-tó partján haladtunk tovább (emlékeztek, utaltam rá előző történetemben, hogy erre még kalandozni fogunk). Ezután a Garadna-völgyben értük el a végállomást, Garadnát. Hanem aztán mi történt?! Rettegés ült az egész társaságon! 

szabadság

Garadna állomáson – szerény személyem ráadásul korgó gyomorral – szembesültünk a rejtéllyel: a két mókus, aki a büfét üzemelteti, eltűnt. Odújuk zárva! De hová lett a két mókus?! Bezárták volna őket, s a tetőn át kitörtek?

szabadság

Az udvarban megdermedt állatok, mintha csak valami rettenetet láttak volna, állnak, mint a faszent... Életnek nyoma sincs. Az igazság talán odaát van? Az erdőn túl? 

szabadság

A mókusok sehol! Kaja nincs! Egy gyerek sír, egyesek ToiToi-t keresnek, mások vonatot filmeznek... A velünk utazó bodrit elfogja a nyugtalanság... az erdő őrzi titkát... De ha kizárjuk a lehetetlent (vagyis, hogy a két mókuskát befalazták), akkor ami marad: a két mókuskát éhes turisták bizony befalatozták... Elindultunk hát visszafelé, itt hagyva e dermedt vidéket… Csak egy dolog nyugtatott bennünket: Isten szabad ege alatt vagyunk. Ez mindenkit éltetett! 

szabadság

Újmassán megláttam az őskohót. Először azt hittem itt pizzát sütnek. Már igen csak éhes lehettem, hiszen azon gondolkodám, hogy ezek aztán itten tudták, hogy mi a jó pizza titka. Aztán rájöttem: amit látok, az Újmassa őskohója. Az őskohó az egyik legfontosabb ipari műemlékünk, de európában is ritkaság. A kohó már több, mint két évszázados, de Fazola Henrik már 1765-től telepített kohászati üzemeket a Garadna és a Szinva patakok völgyében. Fazola Frigyes volt az,a ki 1813-ban Újmassán új kohót épített, s a kohóüzemek munkájához, a hámorok működtetéséhez víztározót épített, ez a mai Hámori-tó. Az üzemet meglátogatta Petőfi Sándor, aki itt is jól időzített, mint Füleken, hiszen még a forradalom és szabadságharc előtt érkezett. A termelés 1867-ig folyt Újmassán. A vaskohászat ezután áttelepült Diósgyőr és Miskolc területére. 

szabadság

No, de most már igencsak korgott a gyomrom. két órás zakatolás után megérkeztem a végállomáshoz, utazásom kiindulópontjához. Más normális emberfia ebben az esetben berongyolna az első közértbe egy kifliért. Csakhogy a kisvasúton utazva útközben megláttam a lillafüredi pisztrángtelepet. Eljött hát az idő, hogy megkóstoljam azt a híres-neves lillafüredi pisztrángot! Letoltam hát a kocsiban maradt meleg kólát és uzsgyi a lillafüredi pisztrángtelepre. Egy jóízű pisztrángra! 

szabadság

V – MINT VIDRA

Ha valaki azt meri állítani, hogy nem lehet egy vidra a barátod, akkor cefetrossz gyermekkora lehetett! Hogy miért? Hát azért, mert a könyv mindig a barátod! Vitatkozhatsz vele, szeretheted, de ő mindig ott lesz neked, s ez a fő! Ha pedig a könyv barát, akkor a könyv lapjairól elénk lépő állatkák is azok. Akár Vuk, akár Kele, akár Hú, akár Lutra, a vidra,  Fekete István barátai, regényeinek főhősei.  Gyermekkorom olvasmányainak főhősei! A könyv ekkor lesz barátod! Gyerekkorban. Nem tanár által kikényszerítetten. De akkor, amikor felveszed, s olvasod. Mert olvasni akarod! Mert megszerettetik veled! Mert szeretnek! Ahogy a lillafüredi pisztrángtelep egykori vezetője is szerette amit csinált. Ez volt számára az Élet!

szabadság

A Lutráról szóló regényében a mi Fekete Istvánunk emléket állít a lillafüredi pisztrángtelep tudós vezetőjének. Lutra szobra a bejáratnál fogad. Kissé merev fickó, de jó barát. Miként az is igaz, hogy Vásárhelyi István szakmájának kimagasló, igaz alakja volt! Lutra szobrát 2011-ben avatta fel a lillafüredi pisztrángtelep vezetője. A fából készült Lutra szobor a méltánytalanul elfelejtett halbiológus, Vásárhelyi István és az író, Fekete István emlékét örökíti meg.

Legközelebbi történetünket a pisztrángtelepen kezdjük (vagy innen folytatjuk?) s megpróbálunk választ adni a pisztrángtelep történetének egyik legnagyobb rejtélyére is: ugyanis volt idő, amikor a pisztrángok egyik napról a másikra mind egy szálig eltűntek!

szabadság

Az alábbi kép már az előző történetben szerepelt, de attól még jó étvágyat kívánok! Menj el a pisztrángtelepre!

Ízleld meg te is!

Egy kirándulás keretében - néhény rándulás előtt, avagy azon túl - ezt a fincsi élvezetet nyújtja a lillafüredi pisztrángtelep!

No, de most már tényleg jó étvágyat!

szabadság

 Innen folytatjuk

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - III. RÉSZ

SZABADSÁG


"Kirándulás és néhány rándulás" Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat -szokásához híven - hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: "Állat!" Létezik "állati jó" kirándulás? Járjunk utána!

SZABADSÁG

Földön – Avagy még éhes maradtál a hollókői rétes után?! 

Akkor kanyarodjunk csak szépen vissza! Vissza, a hollókői vár büféjébe, ezt az ínycsiklandozó lillafüredi pisztrángot pedig nem most esszük meg! Annál is inkább, mert előző bejegyzésemben ígéretet tettem, hogy elmesélem a hollókői vár felépítésének legendáját.

SZABADSÁG

Térjünk hát vissza a vár pöpec – retró székes – kis büféjébe, ahol árnyasnak azért enyhe túlzásassal nevezhető fák között ihatjuk meg jóízű kávénkat. Egy csinos lányka szolgál ki bennünket. Szóval, amikor végigrongyoltam húsz perc alatt a váron, egy kis kávét is legurítottam… legalábbis ezt a legendát fogom hagyni az utókorra. Végül is, jobb, mint egyik barátom sztorija, aki gyerekként részletesen leírta, hogy a regéci vár melyik falánál guggolt le… Nos, lényeg a lényeg, a hollókői legenda is egy csinos lányról szól. Talán a legendát testesíti meg a várbüfé csinos kis jánykája?

Ha a büfés jányka gyűrűs ujját nem is volt időm megstírölni, az egyik legenda mégis egy férjes asszonyról szól, akit bizonyos Kacsics András elrabolt és épülő várába zárt. Az asszony férje a szomszédos földesúr volt. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a régi magyar jogtörténet ismerte a nőrablás intézményét, melyet egyszerűen csak úgy határozhatunk meg, hogy a nő (régi, mára már avitt kifejezéssel élve: asszonyállat) elrablása, házassági, vagy pusztán közösülési szándéktól vezérelve, mely tényállás álláspontom szerint feltételez bizonyos időtartamú fogva tartást is. Mivel az asszony már házas volt, a nőrablás célja egyértelmű volt, azt hiszem. Az asszony dajkája azonban szövetkezett az ördöggel (mint minden jó boszorka), s rávette, hogy a fiait változtassa hollókká. Ezért az a derék holló a település határában.

SZABADSÁG

A hollók lebontották a várat, s kiszabadították a nőt, a kövekből meg másutt felhúzták a mai várat, Hollókőt. Persze egy másik legenda szerint a csaj még nem volt házas, a vár meg nem volt készen, amikor a földesúr asszonyt rabolt magának és felvitte a félkész várába. Azonban az asszonynak volt két idomított hollója és ezek éjszakánként elhordták a köveket, amiket a kőművesek nappal felraktak. A vár csak akkor épült fel, amikor a rabságban tartott asszony visszakapta szabadságát. A legendának mindig van valóságalapja. A felvidéken pedig abban az időbven, konkrétan a tatárjárás után, amikor a vár épült, a kiskirályok uralkodtak, raboltak, nőket erőszakoltak... Döbbenetes idők voltak, azok is! Szóval, Hollókő várának építésére vonatkozóan bármelyik legendát nézzük is, le kell vonnunk a tanulságot, amely egy réges-régi veszprémi utamon (a veszprémi kaland részleteit lásd blogomon) már megfogalmazódott: „Cherchez la femme!” 

SZABADSÁG

Föld alatt – Avagy „keresd a nőt” akkor is, amikor be akarsz jutni a lillafüredi Anna-barlangba!

Ez a baj ezekkel a várakkal! Pár évszázad és kő kövön nem marad, vagy ha mégis, jönnek a hollók, miközben egy olyan jó kis mésztufa barlang kialakulásához, mint az Anna-barlang, eleve 150.000-200.000 év is kell. Vigyázzunk hát történelmünk, kultúránk örökségére, hogy még az unokáink is láthassák. Manapság ugyanis van egy nagyon jó tendencia. Visszaépülnek váraink, s letűnni látszik az az időszak, amikor elvárták a turistától, hogy a méteres fal megtekintéséért – az internet korában! – vegyen borsos jegyet. Felépült Visegrád palotája, Diósgyőr is épül-szépül, Füzér is felépült, s Eger is szépen alakul, hogy csak párat említsek. Őrizzük is meg!  Szóval, ha vigyázunk rá, megmarad, s még gyermekeink, unokáink is fogják látni. De hagyjuk most el Hollókőt és sasoljunk meg egy másik csinos lánykát a lillafüredi Anna-barlang pénztáránál!

Nagyon meleg volt. Hűsölni szerettem volna. A barlang meg a téli hónapokban nem látogatható, ergo most volt alászállani jó. Az egyik nap kora délutánján értem a barlanghoz. Rendszeresen vannak napközben túrák, le a mélybe. A kocsit letettem Felső- Hámornál, s pár perc sétával elértem a Palotaszálló függőkertjébe vezető, hullóráccsal felszerelt kaput. A kaputól balra nyílik a barlang bejárata és látható az egyik híres-neves lillafüredi vízesés.

SZABADSÁG

De most hagyjuk a vízesést! Az egy másik kaland lesz, meg az is, hogy hogy maradt a kép alján valakinek a feje búbja... Hiszen Lillafüred és környéke még több történet színhelye lesz, oly gyönyörű és mesés, hogy nem hiába ide jött az a híres-neves meseautó is a régi film kockáin… Na jó, igazából a filmet a Palotaszálló reklámozása céljából készítették egyik füles szerint… tehát így más a leányzó fekvése, de aki Felső- Hámor felől érkezve el akarja érni a barlang pénztárosát megtestesítő leányzót, annak át kell mennie a műrom vagy inkább mű várfal kapuján, s balra a lépcsőn fel kell sétálnia a toronyszobába, pár métert…

SZABADSÁG

Már a gyerekkoromban megstíröltem… a hullórácsot természetesen, azt latolgatva, hogy vajon leereszthető-e, s ezt felnőttként is megtettem, bekukucskálva a réseken. Hát, ránézésre működő hullórács, ám a műromok szakértői szerint csak ha elkorhad... na akkor esik rád...    

SZABADSÁG

Nagyon jó és vidám társaságban szálltam alá a barlangba, s a vezetőnk is nagyon jó és tartalmas előadást tartott az egyes helyszíneken, élmény volt meglátogatni az Anna-barlangot, mely maga is igazi kuriózum a maga nemében, hiszen az egész világon csak 6 hozzá hasonló barlang létezik. Ennek az az oka, hogy a mésztufa barlangok általában nem látogathatók, külön engedély kell a belépéshez. Ezért egyedi természeti értékünk. 1951-ben védetté, majd 1982-ben fokozottan védetté nyilvánítottak.

A barlangot a tizenkilencedik században fedezték fel, úgy időzítve, hogy a mi derék Petőfink is ideérjen még a forradalom és szabadságharc előtt. Hol is járt még Petőfi? Emlékeztek? Füleken… De hagyjuk Füleket, inkább előre a barlangba, mely a háború alatt óvóhely is volt és egy időben templomként is funkcionált. Esküvőt máig lehet itt tartani, a nemzeti park engedélyével.  

Megóvott a melegtől, s a vezető még a világítást is kikapcsolta egy pár pillanatra, érzékeltetve azt, hogy mennyire nem lehet hozzászoknia a szemnek a barlang természetes sötétjéhez. A sötét azonban ebben az esetben pöpec ralaxációnak bizonyult… Rövid sétánk volt, fél óra alatt bejártuk, de üdítő élményt adott a barlang. A Szinva patak vize által lerakott mésztufával egy időben keletkezett, egymástól független, 34 nagyobb üreg mesterséges tágításával és összekötésével alakították ki. A barlang teljes hossza 568 méter, ebből 200 m látogatható. 1927-ben, amikor a Palotaszállót  építették, újabb üregekre bukkantak. Ekkor vájták ki a mai bejáratot. Erről az idegenvezetőnk egy kérdés feltevése kapcsán beszélt. Látszott egy valamelyest vízszintes csík a barlang falán, körbe a teremben. Megkérdezte, hogy mit gondolunk, mitől keletkezett ez az érdekes csík, mire az egyik pár férfitagja benyögte: „El**e***ék a vésést!” Az asszonya a félhomályban mintha búbolta volna, mások jóízűen nevettek, és tessék: igaza lett! A bejáratot ki kellett vésni, a termeket ki kellett szélesíteni, hogy látogatható legyen.   

Bent képeket nem csináltam. Ezért e szakaszon most több a szöveg, mint a képanyag. Bocsesz! Betelt a telefonom memóriája. Egyébként is, menj el Lillafüredre, s nézd meg magad! A Szent István-barlanggal együtt! Szóval, indulás Lillafüredre! 

Mi is sokat kalandozunk majd még erre, de most vissza a barlang újabb termébe, melybe három úton lehetett bemenni. A vezetőnk utólag mondta el, hogy úgy tartják, aki a két szélsőn megy be, az a pokolba jut halála után, aki középütt, az a mennyországba. Mivel olvastam már anno erről a poénról, nem lepett meg, középütt mentem. Arisztotelész is az arany középútról beszélt, így nem okozott nehézséget számomra eltalálni a kiegyensúlyozott lépést. Miután a babonás pojácák összerosálták magukat, azért a vezetőnk elmondta, hogy javítani is lehet, azaz bocsánatot is nyerhet, aki a pokolra kerülne. Amikor ezt már jól bevették, elmondta a slusszpoént, hogy a barlang régen templomként is funkcionált és volt gyónási lehetőség. A hangsúly a régen szón volt. Tehát ez az applikáció mégsem elérhető… vagyis aki nem középütt ment be a terembe, az cefetül megszívta… 

Persze azért a hangulat parázslását enyhítette, hogy a vezetőt az egyik pubertáló kisfiú jól stírölte. Jók ezek a csoportok, érdekes megfigyelni a verbális és nonverbális kommunikációkat. A srác anyukája hasonlított a vezetőnkre – milyen érdekes… Nos, először nem akart kérdezni, de aztán feltette kérdését, hogy hogyan nevezték el a barlangot. A vezetőnk elmondta, hogy ez vitatott kérdés, de a legenda szerint az első női látogatót Annának hívták. Mondom, hogy keresd a nőt…

SZABADSÁG

Vízen – Na jó, de csak egy pillanatra!

A barlangtól sétáljunk a függőkertek és a Palotaszálló irányába!  Pár perc séta, aztán rögvest beleütközünk Hámor tavába. A Hámori-tó jelenlegi formájában mesterségesen kialakított tó, ennek ellenére természetes szépségével vonzza a csónakázni, vágyókat, kézen fogva sétáló párokat. Töltsetek el a partján egy romantikus napot... estét...

A tó mellett robogott el a híres-neves meseautó is a filmben, közelében robog el a kisvasút is, melyen egy újabb kaland során mi is utazni fogunk, s a tó mellett robogtam el én is… egy autóval…

Siettem, aminek prózai oka volt: a lillafüredi Szent István-barlanggal szemben, az Egerbe vivő országút mellett tudtam egy jó hekkest! Szóval bocsánat, a lillafüredi pisztrángtelep és a fincsi pisztráng története ma elmarad, de legközelebb ezzel folytatom! A telepen már vár Lutra haverom…

SZABADSÁG

És végül: levegőben – Avagy irány a libegő!

Betolva a fincsi hekket, az Egerbe vivő országúton haladtam a Szinva-patak völgyében. Erre is ment régen a kisvasút, ha jól emlékszem, valamilyen fatelepig. Nyomai még néhol-helyen látszanak, s a Lillafüredi Libegőnél lévő régi telepen hosszabb szakasz is látható.

SZABADSÁG

De jó lenne, ha most meglenne! Vonattal mehetnénk a libegőre, mint a fővárosban. De ezt már eltolták. A nyomvonal meg beépült. Fakitermelést szolgált a szárnyvonal anno, de a nyolcvanas években már nem használták, a rendszerváltás környékén felszedték, de 1988-ban még láttam a síneket a Szent István-barlang előtt, s megrökönyödtem, hogy hogy mernek rá parkolni a kocsik… Mindazonáltal megőrizte a szárnyvonalat a filmművészet: az „Utánam, srácok!” című kultikus tévésorozatban látható volt. De megint elkalandoztunk. Vissza a jelenbe, a libegőre!

A libegőt tavaly adták át. Lélegzetelállító látványt nyújt egy út vele! És vissza, lefele is! Ütős az agynak, tisztító a fejnek! Ha egy kis fejszellőztetésre vágysz, utazz el oda, éld át a libegő varázslatát, a természet gyönyörűségét, mely hangulatba csak pár másodpercre rondít bele a libegőn utazó egyes suttyók elfojtott – tehát kevés vérrel a pucában megtett – kiáltása, mellyel le akarta nyűgözni a vélelmezett randijukon a szíve hölgyét, de ez nem aratott sikert… De, hogy mit kiáltott a gyerek, azt megtudhatjátok a következő történetben… Mire a velem szembe jövőkön lamentálhattam volna, már fel is értem a csúcsra. A tisztáson büfé, s kicsivel arrébb egy újabb tábla jelez jó kis éttermet, az erdő felé menet, de azt ugye nem várjátok el tőlem, hogy a blog kedvéért végigeszem az összeset?! Indulj el te is valamelyik úton és nézd meg, ízleld meg! Újra és újra! Akár az életet! A szabadságot! Egy újabb kirándulást és néhány rándulást!

SZABADSÁG

Nos, ahogy menet közben a libegő is néha meg-megállt, egy-egy másodpercre, úgy most én is megállok. De az út folytatódik! A képen például az egyik büfé felé... fenn, a libegőnél...

SZABADSÁG

Innen folytatjuk!

Tovább

fuszeresjakvaj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek