„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár tizenharmadik alkalommal…

„Tizenhármas!”

 Az HBO Róma sorozatának egyik főhőse, Titus Pullo üvölti egy római aréna homokjában, amikor – bűnei miatt – ki akarták őt végezni... 

Stílusos hát, hogy ez alkalommal mi is a tizenhármasoknál vegyük fel a történet fonalát! Krisztus előtt 52-őt írunk. A tizenharmadik légió – vagyis a Legio XIII Gemina – katonái hősiesen küzdenek az alesiai pokolban, a gall Vercingetorix hadai ellen. Köztük harcol a  Róma sorozat másik főhöse, Lucius Vorenus centurio is.

Vercingetorix maga Alesiába szorult vissza, miután Julius Caesar és seregei megkezdték az általa kirobbantott felkelés felőrlését. 

A római hadvezér által frissen meghódított Gallia, dacára Vercingetorix kezdeti sikereinek és máig ápolt emlékének, nem állhatott ellen sokáig, azonban Caesar győzelmét sem adták véráldozat nélkül.

Alesiát – és benne Vercingetorixet – a rómaiak kettős falgyűrűvel zárták körbe. Ez volt a híres circumvallatio. A kettős falgyűrűben Caesar seregei foglaltak helyet.

Miközben kiéheztették Alesiát, legyőzték a Vercingetorix felmentésére érkező – külső falgyűrűt támadó – gall seregeket is.

Erről a küzdelemről szól a 2001-ben készült Druidák, melynek végén Vercingetorix belovagol Caesar táborába...

...és megadja magát.  

Aztán 2002-ben ismét úgy dönt, hogy megadja magát, az alesiai csatát szintén feldolgozó kétrészes filmben, a Julius Caesarban...

Itt veszi kezdetét 2005-ben az HBO Róma sorozata, közvetlenül Vercingetorix megadása előtt – aki immár harmadszorra kapitulált négy éven belül. 

Lionel Royel 1899-ben készült festményének hangulatát...

...talán a Róma sorozat adja vissza a leghűebben.

Ellenben, az Asterix világában történtek kétségkívül feloldják ennek az eseménynek a gyászos hangulatát… és kevésbé patetikusak…

De vissza a tizenhármasokra: a Róma sorozatban Pullo légionárius az alesiai csata kellős közepén összeszólalkozik csapategysége vezetőjével, Lucius Vorenus centurióval, így aztán míg a többiek kifosztják Alesiát, ő a kivégzésére várhat. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően mégis kiszabadul: Vorenust küldi ki Caesar jobbkeze, Antonius, hogy találja meg a tizenhármasok ellopott jelvényét, a sast, s ő a lehetetlen küldetésre Pullot viszi magával.

Vorenus a küldetéshez azért Pullot választotta, mert neki már mindegy, ha dicstelenül ér vissza, úgyis kivégzik – mert valljuk be: a hadijelvény bárhol lehet széles e Galliában.

Pullo ettől függetlenül mégis belelkesül, oly mértékben, hogy a ropogó tűz melegében elalszik az őrségben. Reggel már a lovaiknak is hűlt helye. A szerencse azonban rájuk mosolyog. Megmentik a Caesarhoz igyekvő Caius Octaviust (a későbbi Augustus császárt) az elrablóitól és közben a tizenhármasok sasa is megkerül.

A történet folytatásában pedig együtt lépik át Caesarral a Rubicont, Itália határfolyóját, hogy kivegyék részüket a polgárháborúból.

Így kezdődik Vorenus és Pullo története, életre szóló, mégoly viharos barátsága a Róma sorozatban. De vajon kik voltak, kik lehettek ők a valóságban?

Az HBO „reklámarcai”

Amikor elkezdődött a sorozat promotálása, többek között úgy hirdették, hogy a főszereplő Vorenus és Pullo éppolyan valós történelmi személyek, mint maga Caesar – aki pedig meg is emlékezik név szerint a két katonáról Feljegyzések a gall háborúról szóló művében.   

E művet követi Feljegyzések a polgárháborúról című írása, melyből kiderül, valóban egy légióval támadt Itáliára Krisztus előtt 49-ben, a Legio XIII Geminaval – a többi légió ekkor még nem érkezett meg. De vajon az igazi Vorenus és Pullo is vele tartott? A megoldásért vegyük kölcsön magának a nagy Caesarnak a sorait!

 „44. Volt a legióban két rendkívül bátor centurio, T. Pullo és L. Vorenus, akik már nem álltak messze attól, hogy a rangidős centuriók közé kerüljenek. Örökké vetélkedtek, melyikük tesz túl a másikon, versengve törtek évről évre mind magasabb rang felé. Mialatt a védőműveknél elkeseredett küzdelem folyt, Pullo egyszer csak felkiáltott: Mire vársz még, Vorenus? Hát találhatsz vitézséged bizonyítására jobb alkalmat? Ma dőljön el a verseny kettőnk között!"

"E szavakkal kiugrott a védőművek elé, s odarontott, ahol az ellenség sorai a legsűrűbbnek látszottak. Most már Vorenus sem maradt a sánc mögött, hanem követte Pullót, nehogy a sereg gyávának tartsa."

"Közben Pullo közepes távolságba ért, az ellenségre hajította dárdáját, s a tömött sorokból előrefutó egyik harcost el is találta vele."

"A többiek siettek pajzsukkal fedez­ni halálra sebzett bajtársukat, lándzsájukkal pedig mind Pullót vették célba; nem engedték, hogy tovább nyomulhasson. Az egyik lándzsa, Pullo pajzsán átfúródva, a kardja mar­kolatában akadt meg. A lökés ereje a hüvelyt hátrataszította, időbe telt, míg Pullo kitapogatta a helyét jobb kezével, hogy kardot ránthasson; ezalatt harcképtelenné vált és körül­fogta az ellenség."

"Vetélytársa, Vorenus rohant oda, hogy segítsen neki. Pullo támadói abban a hitben, hogy előbbi ellenfelük testét amúgy is átjárta már a lándzsa, tüstént ellene fordultak. Közelharc fejlődött ki, melyben Vorenus a kardját használta. Egy harcost már leterített, a többieket némileg hátraszorította, de a küzdelem hevében gödörbe lépett, és elterült a földön. Most őt vették körül, neki meg Pullo sietett a segítségére."

"Még számos ellenséges harcost terítettek le, s a dicső haditett után mindketten sértetlenül tértek vissza a védőművek mögé. Fortuna sze­szé­lyes játékot űzött a két versengő harcossal: vetélytársak voltak, mégis egymást támogatták, egymás életét mentették meg, igazán nem lehetett eldönteni, melyikük bátrabb a másiknál.”

Ennyit írnak róluk. A dolog szépséghibája – azon túl, hogy a valóságban Pullo is centurióként szolgált a gall háborúban –, hogy a Caesar által leírt esemény nem Alesiánál esett meg, jóllehet a tizenegyedik légió (Legio XI Claudia), melynek Vorenus és Pullo a valóságban tagja volt, a feltételezések szerint ott harcolt Alesiánál, a tizenhármasokkal együtt.

Így Vorenus és Pullo részvétele az alesiai csatában igaz is lehet, Rubiconon való átkelésük azonban nem a sorozatban történtek szerint ment végbe. Így Pullo sem oldozhatta el a bájos Eirenét a szekér mellől...

Természetesen a Róma egy sorozat, nem tudományos disszertáció, következésképp – bármily igényes is benne a tyúkok rohangálása a Forum Romanumon – elsődleges célja nem más, mint a szórakoztatás. A filmművészet maga egyébiránt mindig egy jó adag fikció is és ez igaz a történelmi témájú filmekre, sorozatokra is.

A Rómában Eirene alakja például teljesen fikció, azonban a római kincstár aranyának megszerzése, amiről a sorozat harmadik epizódja is szól, a lány kiszabadításának ürügyén, valóságban is mondhatni kalandos volt; de erről legközelebb!

Mi lett az igazi Vorenusszal és Pulloval?

Nos, annyi bizonyos, hogy Galliában nem találkozhattak Caius Octaviusszal, mivel Caesar rokona Alesiába nem ment látogatóba, Krisztus előtt 52-ben, alig tizenegy évesen. Ellenben Krisztus előtt 45-ben szolgálatra jelentkezett a derék Juliusnál a hispániai Mundában, ahová betegen utazott.

Itt a mundai csatában a tizenhármasok valóban harcoltak, a tizenegyesek viszont nem – így csak a sorozatban harcolhatott volna Pullo és Vorenus a mundai csatában, ezt azonban az HBO Róma sorozata nem mutatta be. A mundai eseményeket a 2003-ban készült film, az Augustus örökítette meg, azonban a filmmel ellentétben Octavius nem vett rész a csatában. Beteg volt. Lekéste... 

A mundai csata évében, Krisztus előtt 45-ben a tizenegyeseket, azaz az igazi Vorenus és Pullo legióját feloszlatták, tagjai földet kaptak Itáliában. Amiként a tizenhármasok is, Munda után. Így az igazi Vorenus és Pullo – már amennyiben megérték – földet kaphattak Bovianumban (a mai Bojanoban). Mindez azt is jelentette, hogy későbbi életük nem biztos, hogy Rómában zajlott, a híres-hírhedt Aventinus dombon.

Mindazonáltal, akár a tizenegyesekről, akár a tizenhármasokról lett légyen szó, elmondható, hogy mindkét légiót újjászervezték Krisztus előtt 42-41-ben, a Caesar halála utáni polgárháborús időkben, így akár Vorenus és Pullo is újfent kardot ragadhatott, mint a sorozatban. De ez már egy másik történet…

Folytatjuk!

Addig is kövess minket a Facebookon is!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség.

Kereszthalál és feltámadás

 Milliók ünnepelték idén áprilisban is a Húsvét ünnepét, szerte a keresztény világban, Jézus Krisztus kínszenvedésére, kereszthalálára és feltámadására emlékezve. Az elmúlt években gyakorta találkozhattunk a mozik és a televízió kínálatában, Húsvét tájékán olyan bibliai témájú filmekkel, melyben maga Jézus is tiszteletét teszi kisebb vagy nagyobb szerepben –  ilyen film például a Barabás (1961).

Idén nem más, mint a híres Gladiátor film főgonoszát, Commodus császárt alakító Joaquin Phoenix vette magára a Megváltó köntösét, melyre hajdanán sorsot vetettek A palást című klasszikusban, 1953-ban.

A Mária Magdolna című idei mű lehet, ismét fellobbantja egyesekben annak a vágynak a szikráját, hogy minél hitelesebb képet szerezzenek a történelmi Jézusról.

Azonban talán egyszer azt a kérdést is fel kellene tennünk, vajon miért pont akkor jött az emberek közé? Hogy aztán örökre átformálja az emberek világát… De ha nem is hiszünk az isteni műben, vajon miért pont akkor teremtette Jézust az emberiség?

 Augustus megteremti a Római Birodalmat

 Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy azt a nagy kiterjedésű, centralizált államot, melyet a történelem RómaiBirodalomként jegyez, Caesar örököse, Octavianus hozta létre, aki az első császárként uralkodott – igaz köztársasági köntösbe bújva – Augustus Caesar néven (Krisztus születése előtt 27-től, Krisztus születése után 14-ig, a mai időszámításunk szerint).

Egy róla szóló, 2003-as életrajzi film végén – melyben az imperátort alakító zseniális színész Peter O’Toole vért izzadva hozta ki a legjobbat a rettentő vérszegény forgatókönyvből – Augustus kellő anakronizmussal arról elmélkedik, hogy uralkodása végén született meg a Názáreti Jézus Krisztus…

A film története szempontjából nincs jelentősége annak, hogy Jézus mikor született – még a zsidók királya, Heródes sem tűnik fel ebben a kétrészes tévéfilmben, pedig ő jól feküdt a római császárnál – történelmi szempontból azonban igen lényeges Jézus születésének időpontja.

Olyan korszakra tehető, amikor a Földközi-tenger medencéje egy birodalom alatt egyesült. Erre sem az azt megelőző kétezer évben, sem a Róma bukását követő ezerötszáz esztendő során nem került sor. A maga nemében egyedi tehát ez az Augustus által létrehozott egység, benne az ókori Palesztinával, Jézus szülőföldjével.

„Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat”

Az augustusi aranykor idején talált tehát egymásra – néhány száz évre – Kelet és Nyugat.

A Római Birodalom így – ha kard által hódította is meg a területeket, de – lehetőséget biztosított a kereszténység elterjedéséhez, a keleti kis porfészekből, Júdeából...  A kereszténység az ókor végére a birodalom államvallása lett, a nagy földrajzi felfedezések idején pedig elterjedt az Újvilágban, hogy korunkra világvallás lehessen. Mindezen folyamat talán soha nem kezdődhetett volna jobbkor, mint amikor az augustusi aranykor békéje viszonylagos egyensúlyt és prosperitást hozott a térségbe. A római uralom minden negatívuma ellenére is…

Négyszáz évvel később – de akár csak hetven évvel is Jézus feltételezet születése után – már nem mehetett volna végbe e folyamat, hiszen a rómaiak Krisztus után 70-ben a földig legyalulták Jeruzsálemet, s a zsidók állama, az a közeg, melyben a kereszténység megszületett, már a vér, a hamu és a halál ölelésébe veszett. A zsidók Templomának kincsei pedig Rómába vándoroltak...

Gyakorlatilag a kiindulás feltételei már Jézus keresztre feszítése után harmincöt évvel hiányoztak. Ha tehát arra a kérdésre keressük a választ, miért pont akkor teremtette Jézust az emberiség, lehetetlen nem elmenni azon kérdés feltevése mellett, hogy vajon az időpont a körülmények, véletlen egybeesések sorozata-e, avagy ennél is több?

A keresztények nézőpontjából beszélhetünk akár arról is, hogy üdvtörténeti jelentőséggel bír Jézus születésének, s keresztre feszítésének időpontja, mely gondolat – kétségtelenül, de – már meghaladja a világnézeti semlegesség, s a történészi racionalitás dimenzióit, így ennek eldöntése, értékelése, jelen sorok olvasóira vár. Döntse el mindenki maga!Tény azonban, hogy a Római Birodalom megszületésével kedvező volt a terep arra, hogy a Kelet új gondolatai bevilágítsák a Nyugat elméit...

A kereszténység Augustus halála után ötven évvel már vértanúkat ad a halálra éhes római lakosok örömére az aréna homokjában – vagyis megvetette lábait az akkor ismert világ fővárosában!

E küzdelmet mutatja be az 1951-ben készült Quo vadis is, melyben Róma városának leégéséért Nero császár a keresztényeket teszi meg bűnbaknak. De térjünk most vissza Augustus császárra! Ki volt ő, és vajon hogy ábrázolták a filmművészetben?

„Játékunk hogyha tetszett, hát tapsoljatok”

Augustus – vagyis Caius Octavius – még csak tizennyolc esztendős, amikor rokona, a hadvezér, politikus és államférfi, Julius Caesar meggyilkolása véget vet ifjúkori gondtalan életének.

Caesar végrendeletében a fiává fogadta, az éles eszű ifjú pedig felhasználja rokona politikai örökségét és pénzét, hogy alig tizenöt év leforgása alatt a hatalom legmagasabb pontján foglaljon helyet – oly hatalomban, melyet addig még nem ismert a nyugati világ…  

Krisztus előtt 44. év kora nyarán Caesar örököseként lép fel és egy esztendő leforgása alatt, immár Octavianus néven, a Róma felett uralmat gyakorló háromfős testület tagja – triumvir –, aki ádázul és könyörtelenül darálja be Caesar gyilkosait. Persze amilyen jó politikus, olyan rossz hadvezér is volt. Ő tudta ezt, ismerve gyengeségeit, így helyette barátja és fegyvertársa, Agrippa vitte győzelemre a légiókat, aki az évek során veje is lett (Augustus biztosította barátja hűségét azzal, hogy hozzáadta a lányát, Juliát).

Octavianus a híres triumvírrel, Marcus Antoniusszal Philippinél legyőzte a Caesar-gyilkos Brutus és Cassius seregeit. Octavianus az időszakot végigbetegeskedte, mely alkalmat adott Antonius számára, hogy az ifjú triumvírt gyávasággal vádolja. Itt, Krisztus előtt 42-ben veszi fel a történet fonalát az 1963-ban készült Kleopátra második része, mely a címszereplő és Marcus Antonius románcára fókuszál.

Ebben a filmben ezért Octavianus alakja nem homályosíthatja el a világtörténelem nagy szerelmespárjának (avagy a szerelem álarcát felvevő két történelmi személynek) a vibrálását így következetesen számító, gerinctelen, nem szavatartó személyiséggel ruházták fel, akit még a női nem sem hoz lázba.

Jóllehet a valóságban Antonius és Kleopátra halálakor, Krisztus előtt 30-ban már boldog házasságban élt harmadik feleségével, Livia Drusilával.

A film bemutatja az actiumi csatát (Krisztus előtt 31.), mely megpecsételi Antonius és Kleopátra sorsát (öngyilkosok lesznek). A győztes Octavianus Krisztus előtt 27-től Augustus néven a Római Birodalom egyeduralkodója (gyakorlatilag már Krisztus előtt 30-tól), színleg megtartva a köztársasági berendezkedés álorcáját.

Uralkodása vége felé aztán sor kerül arra a bizonyos népszámlálásra, melyre az a Ben-Húr című film nyitójelenete is utalt 1959-ben, elindítva a Bibliában Máriát és Józsefet, Betlehem felé… A népszámlálás időpontja, valamint lefolyása egyébként máig vitatéma az ókortörténészek között.    

Augustus alakját pozitív színben ábrázolja a 2003-as – már említett – tévéfilm, ismételten bemutatva az ifjú Octavianust, de az uralma, élete és ereje vége felé járó Augustus császárt is, aki visszaemlékezik fiatalkori önmagára. Itt már megjelenik felesége, Livia is, akit szintén két színésznő kelt életre.

A film átfogó képet próbál adni Augustus életéről – mit mondjak, néhol durván együgyű módon –, amely dicséretes szándék, gyenge profizmussal leöntve…

Az HBO Róma sorozata szintén két Octavianusszal (Augustusszal) operál, csakhogy a 2005-ben indult széria első évada (és második évadának első fele) a gyerek Octaviusszal indít, aki ifjúkorát meghazudtoló bölcsességgel, emberismerettel és céltudatossággal robbant be a képernyőre. Igen hiányzott aztán a színész játéka, amikor már idősebb színész alakította, a Krisztus előtt 42. és Krisztus előtt 30. közötti időszakot bemutató részekben. 

A sorozat Octavianus diadalmenetével zárul, előre vetítve a dicsőséges aranykort, pillanatra sem szentelve időt vagy figyelmet azon árnyaknak, amelyek uralmának végén már tapinthatóak voltak, akár a Brutus ujjáról levágott gyűrű...

„Mit adtak nekünk a rómaiak?”

Történelmi tény, hogy az augustusi aranykor teremtette béke (azaz a PAX ROMANA) véres hódításokra épült, s ebből táplálkozott. A történetíró Tacitus nyíltan „véres béke” beköszöntéről ír, jóval az első császár kora után.  Bár ő nem a véres hódításokról, hanem a véres leszámolásokról értekezik hosszan... Maradjunk csak a hódításnál!

Véres volt, kétségtelen. Ettől függetlenül a római világ termékeny táptalaja is lett az új hit magvainak, az Augustus megteremtette egység pedig a magok elterjedésének.Akárhogy is értékeljük tehát Augustus művét, tény az is, hogy uralkodása végén megszületett a Názáreti Jézus, kinek színre lépését egy viszonylag egységes hit kialakulása követte, melyhez mártíromságon keresztül vezetett az évszázadokat átívelő út... Róma bukásán túl is, egy egységességét már rég elvesztő, hanyatló világban, a népvándorlás időszakában is tovább élt ez a hit.

Így történhetett, hogy amikor 800. Karácsonyán III. Leo pápa a római Szent Péter bazilikában a frankok királyát, Károlyt császárrá koronázta, nemcsak Európa, de a keresztény Európa is megszülethetett – a káosz után egy egységes hitre épülő, újfent egységesebb világban reménykedhetett a Nyugat. Ahogy az 1951-es Quo vadis végén elhangzik: egyik nem létezhet a másik nélkül… Talán ennek megteremtésében segítettek – még ha akaratlanul is, de – maguk a rómaiak is, köztük Augustus…

Folytatjuk

​​​​​​

Addig is kövess minket a Facebookon is!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/