„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.” Akár az ÉLET…
A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása
E fenti címmel jelent meg 1996-ban Samuel P. Huntington könyve, mely a hidegháború utáni politikai és ideológiai helyzetet elemzi. Könyvének egyik alaptézise, hogy minden civilizáció halandó, egyúttal ki van téve a változásoknak is.
Mi sem egyszerűbb, mint tézisét az ókori Rómára alkalmazni, mely kétségkívül egy hasonlóan erős civilizációval csapott össze: a germánokkal. A küzdelem évszázadokon át dúlt, kegyetlen és véres összecsapásokkal, ölre menően.
Mindez már jóval az első császár, Augustus (Kre. 27-Kr. 14.) uralkodását megelőzően kezdetét vette, de az egyik legnagyobb összecsapásra valóban a császárkor hajnalán, Kru. 9-ben került sor, a teutoborgi csatában, mely a római seregek totális megsemmisülésével ért véget. Szeptember 11-én… Igen, szeptember 11-én!
Minden év szeptemberében – midőn lehullnak a falevelek – eszébe jut jelen sorok írójának, hol is tartózkodott épp azon az ominózus 2001. szeptember 11-i napon, amikor a repülőgépek belecsapódtak az ikertornyokba. Szinte hihetetlen volt, hogy ilyen megtörténik, ráadásul a civilizált világ egyik legnagyobb metropoliszában.
Talán maguk a rómaiak is így lehettek vele, hiszen maguk sem hittek a vereségben. A Római Birodalom világot uraló nagyhatalommá vált addigra. A germán erdő mélyén bekövetkezett összeomlás híre ezért rettenetes hírként szállt tova, szerte a birodalomban. Augustus állítólag magából kifordulva szólongatta az elesett hadvezért, Quinctilius Varust, hogy adja vissza a légióit… hármat… Varus maga is odaveszett...
A történetíró Tacitus a germánok szabadsághőseként emlékezik meg a korábban római sasok alatt harcoló germánról, Arminiusról, Varus legyőzőjéről. Későbbi korokban is legendák és emlékművek hirdetik Arminius – Hermann – hőstettét, a germán területek felszabadítását.
Így vált Arminius német nemzeti hőssé, maga a csata pedig a németség születésnapjává. Nemhiába készítették el 2009-ben az Arminius – Kampf um Germanien című dokumentumfilmet, pontosan kétezer esztendővel a csata után…
Ténykérdés, hogy a Rajna és az Elba folyók közötti területet – Germániát – Rómának sosem sikerült teljesen elfoglalnia, miként az is, hogy a római civilizáció végéhez a germánokkal való folyamatos összecsapások is jelentősen hozzájárultak, felőrölve a birodalmat. Arminius idejében – kit végül saját népe veszejtett el (római sugallatra?) – még nem volt oly egységes a germán nép, mint évszázadokkal később, de már ekkor is érzékeny veszteséget okozott Rómának.
A két civilizáció közötti következő súlyos összecsapásra Marcus Aurelius császár (Kru. 161-180.) alatt már sor került. A germán kvád és markomann törzsek először bebocsájtást kértek a termékeny és igen gazdag dunai provinciákba (tartományokba), majd – miután a császár ezt megtagadta – lerohanták a területeket, elpusztítva mindent, Itália határáig.
Az előző harminc esztendő során elpuhult, hódításhoz és harchoz már nem szokott római hadsereg csak súlyos harcok és véráldozatok árán tudta helyreállítani a birodalom dunai határát, a Ripa Pannonicát.
Ezt a hősies küzdelmet láthatjuk az 1964-ben készült filmben, A Római Birodalom bukásában, de a 2000-es Gladiátorban is. Természetesen ezek az alkotások elnagyolt, sokszor történelmietlen sztorit tálalnak a gyanútlan közönségnek.
Ennek egyik jó példája, hogy a derék Marcus, a bölcs filozófuscsászár a filmekben nem akarja kinevezni utódául fiát, Commodust, mert kételkedik annak uralkodói képességeiben. Nos, a valóságban erre nem került sor, csont nélkül utóda lett egy legendás uralkodónak ez a gerinctelen fickó.
Akit a történelmi valóság is érdekel, annak figyelmébe ajánlom a magyar Steven Saylorként is emlegetett kortárs írónkat, Marcellus Mihályt, aki regénytrilógiában dolgozta fel Marcus Aurelius uralkodását és pannoniai ténykedéseit, honvédő háborúját, s aki jelenleg is nagy dobásra készül…
A magyar Steven Saylor nagy dobása
Marcellus immár két regényt varázsolt elénk, mely Commodus császár (Kru. 180-192.) uralmának idején játszódik, idén pedig újfent trilógiává bővíti a történetet, bemutatva az igazi Commodus császár halálának valódi körülményeit. Izgalmas sztorinak ígérkezik!
A regényben foglaltakat természetesen nem spoilerezem el, mindenki olvassa majd el legújabb könyvét, A birkózót, mely előreláthatólag idén debütál. Annyit azonban elárulhatok, hogy a valójában tizenkét évig (és nem pár hónapig) uralkodó Commodus halálában szerepet játszik egy fontos személy is... Szóval, izgalmas lesz!
Az író legújabb regénye révén minden bizonnyal tisztábban és hitelesen láthatjuk majd a birodalom és a császárság intézménye hanyatlásának kezdetét is, egyszersmind természetesen Commodus végét. Vajon tényleg így történt? Ha kíváncsi vagy rá, olvasd el bátran Marcellus regényét!
Általa minden bizonnyal sikerülni fog árnyalni a Gladiátor teremtette képet is, melyet még érdekesebbé tesz az a tény, hogy Marcellus nem csak író, de elkötelezett római hagyományőrző is. Csapatában, a Legio II. Adiutrixban pedig – akárcsak a Gladiátorban – ott találjuk magát a császárt, Commodus apját, a nemes Marcus Aureliust is.
Legutóbb 2019. szeptember 7-én láthatta őket a nagyérdemű, a XIII. Quadriburgiumi Játékokon, Visegrádon, ahol több neves hagyományőrző csapat is fellépett, bemutatva azt a szerencsétlen kimenetelű találkozót is germánok és rómaiak között, mely egy császár halálával végződött. Vagyis 2019. szeptember 7-én egyszerre több császárt is láthatott a közönség…
Nos, a germánok a harmadik századra lassan, de biztosan folyamatos támadás alatt tartották a birodalmat. Maguk a pannoniai területek is állandó csatározások színterei voltak.
A terület stratégiai fontossága tagadhatatlan volt, hiszen a Duna önmagában nem volt képes meggátolni a betöréseket. A negyedik század végén, I. Valentinianus császár (Kru. 364-375.) uralma alatt a Duna bal partján – azaz germán oldalon – római erődépítési munkák zajlottak. Így a mai Göd határában is. Ezt a munkát és az azt követő mészárlást is láthattuk a Quadriburgiumi Játékokon. Az erőd építését a germán kvádok sérelmezték.
Az egy időre abba is maradt, de aztán újra megindult, a kvádok királyát, Gabiniust pedig egy lakomával egybekötött tárgyaláson megölték. Az emiatt kitört háborúban a császár is felvonult a határra.
Valentinianus Kru. 375 novemberében Brigetióban – a mai Komárom városában, Szőny területén – fogadta a germán küldöttséget. Szóba került újra az erődépítés ügye. A császár úgy feldühödött, hogy a követek szeme láttára rosszul lett (szívroham?), és még aznap meghalt. Elképzelhető, hogy eme esemény mennyire rontotta a rómaiak ázsióját a harcias és egyre erősödő germánság szemében… örültek a rómaiak, az biztos...
De a birodalomnak nem volt ideje ezen lamentálni. Időközben ugyanis kezdetét vette a népvándorlás… mindenféle vad barbár hordák döngették a kapukat. És jöttek a hunok is…
A nyugati gótok – vagy vizigótok – a hunok elől menekülve a birodalomtól kértek és kaptak menedéket, azonban a római igazgatás által okozott sérelmek, a rossz bánásmód miatt fellázadtak, s Kru. 378-ban Hadrianapolisnál tönkreverték Valens császár (Kru. 364-378.), Valentinianus egykori társcsászárának seregeit. Maga a császár is elesett a harcban. Így esett hát, hogy a római és germán civilizáció újfent összecsapott, s megkezdődött Róma összeomlása. A birodalom Kru. 395-ben két részre szakad.
Az ötödik század első felében elvesznek a pannoniai területek is, ahová a hunok nyomulnak be. A 2001-ben bemutatott Attila című film a hunok nagy királyának életén keresztülszáguldva bemutatja a catalaunumi csatát is, melyet az egyesített nyugatrómai-germán (vizigót-frank, burgund-alán) sereg vívott a hunokkal.
Catalaunumnál tehát már nem a germán-római civilizáció csapott össze egymással a népvándorlás korának legjelentősebb csatájában, hanem egy merőben új formáció bontakozott ki.
A germánok immár a római zsoldban is harcoltak, s néha Róma ellen is. A birodalomban egyre nagyobb lett a zűrzavar. Róma 410-es gót kifosztását a kortársak már a világ végeként élték meg… és bizony, ha nem is a világ végének, de egy új világ eljövetelének voltak tanúi a kortársak. Kru. 476-ban a germán Odoaker letaszította trónjáról az utolsó nyugatrómai császárt, formálisan is megszüntetve Nyugaton a birodalmat.
A durva időszak persze csak ez után következett, a bizánci visszahódító háborúk idején, a hatodik században, amikor egész Itália az összeomlás, az anyagi és kulturális romlás szélére sodródott… A germán civilizáció Nyugaton és a rómaiakon aratott győzelmét – mondhatni – betetőzte, hogy 800-ban III. Leó pápa Rómában császárrá koronázta a frankok királyát, Károlyt, vagy, ahogy ma nevezik, Nagy Károlyt.
De ez már egy másik történet. Európa megszületésének története… azé az Európáé, melynek atyjaként is Károlyt tartja számon a történelem… Erről is szól egy 1993-as sorozat. De vissza az ókorba! Ha Róma és a birodalom nem is élte túl a történelem viharait, az Arminius ténykedésének idején még szárnyait sem bontogató kereszténység igen.
Az európai civilizáció egyik építőköve, kultúrájának, vallási hagyományainak, s mindennapjainak meghatározója lett. Ennek az útnak a kezdetéről szól egy 2015-ös sorozat, az A.D. A Biblia folytatódik. Ütős sorozat!
Folytassuk hát a Szentföldön!
A Krisztus utáni első évszázad harmincas éveinek derekán járunk. A sorozatban pedig Jézus mennybemenetele után, Galileában. Ez a terület nincs közvetlen római uralom alatt. Itt találjuk az apostolokat, köztük Pétert, aki azon elmélkedik, hogy mondja meg a lányának, hogy el kell mennie, vissza a veszedelembe, Jeruzsálembe…
Jézus megígérte, hogy ha hisznek, a Szentlélek ereje megsegíti őket. Azt kérte tőlük, mielőtt elment, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe, s ott várjanak, amíg felruháztatnak a mennyei erővel. Péter szereti a lányát, de itt kell hagynia, nagyobb biztonságban lesz Galileában. Nekik viszont vissza kell menniük, várni a Szentlélek eljövetelét, ahogy Jézus mondta.
A Szentlélek eljövetelére Pünkösdkor került sor, mely eredetileg zsidó ünnep volt, majd a keresztény vallásban is továbbélt. A zsidóknál a Sávuót (Hetek ünnepe) a Sínai-hegyen történt törvényadás emléknapja volt, valamint az új kenyér ünnepe. A hagyomány szerint ezen a napon nyilatkoztatta ki Isten a tízparancsolatot, továbbá ez volt az a nap is, amelyen a jeruzsálemi templomban bemutatták az az új kenyeret. Az ünnepre sokan zarándokoltak el Jeruzsálembe.
Ez az ünnep töltődött meg aztán új tartalommal a keresztény kultúrában, azonban már a zsidóknál is a szélzúgás és a tűz voltak Isten jelenlétének és a kegyelem kiáradásának jelei. Erre került sor Pünkösdkor, a Húsvét ünnepét követő ötvenedik napon is – görög neve (pentékoszté) is ötvenet jelent, innen a Pünkösd szavunk. Szóval Pünkösd közeleg a sorozatban is.
Nos, Kajafás, a főpap és felesége aggódnak. Tudják, hogy Pilatus, a római helytartó volt az, aki megölette Jézus sírjának őrzőit… (Ugye-ugye! Ez egy merőben más Pilatus, mint aki az Evangéliumokban szerepel!) Ja, a templomi őrség tagjait is megölték, akik szintén a sírt őrizték, mielőtt Jézus holtteste eltűnt.
Kajafás felesége pragmatista: szerinte el kellett tüntetni minden tanút, nehogy tovább terjedjen a feltámadás meséje. El fog halni a megölt őrökkel és legyilkolt római katonákkal. Vajon igaza volt? A történelem rácáfolt! Eközben a korábbi részekből már jól ismert zelótánkat (zsidó szabadságharcosunkat), Boázt véletlenül majdnem fellöki egy Marcus Drusus nevet viselő római katona. A zelóta titokban kést akar rántani, de a kocsmáros leállítja. „Még ne!” – mondja Boáznak.
Vagyis a kocsmáros ő maga is zelóta. A rómaiak felettébb veszélyes vidéken itták borukat. Veszélyes hely volt az ókori Palesztina. Igaz, a római legionariusok is veszélyesek voltak… nem valami vicces fickók, amikor komolyra fordul a helyzet...
A helytartó pedig agyafúrt… Készül az ünnepre és attól tart, hogy a Názáreti – Jézus – követői újabb bajt okoznak majd ez alatt. Az ünnep ideje alatt folyamatos őrjáratozást rendel el. Felesége, Claudia ekkor tudja meg, hogy Pilatus megölette a Názáreti sírjának őrizőit. Pilatus nem él lelki életet a dolgon. Galilea urát, Heródes Antipászt várja látogatóba, aki apja, a rettegett Nagy Heródes hajdani birodalmából már csak egy szelettel bír.
Maga Antipász is tapasztalja, hogy Jézus keresztre feszítése óta több a római katona az utakon. Nem érti, hogy ha Jézus halott, akkor miért ez a készenlét. Kajafással találkozik elébb, s a szemére veti, hogy rosszul kezelte a helyzetet Húsvétkor. A szidók törvényeit is megsértette Jézus kihallgatásakor, utána meg a rómaiaknak adta át őt. Kajafás védekezik: azt tette, amit tennie kellett. Antipász szerint sokkal fontosabbá tette Kajafás Jézust, mint amennyire kellett volna.
A Rómától való állandó segítségkérést pedig a nép együttműködésnek fogja értelmezni. Több ezer zarándok sereglik össze Pünkösd ünnepére, akik nem láthatják meg, hogy ők a rómaiakkal barátkoznak. Antipász eseménytelen Pünkösdöt akar, s figyelmezteti arra is Kajafást, hogy azért a főpap pozíciója nem olyan stabil jelenleg, s függ, többek között Antipász támogatásától is… Antipász ezután Pilátushoz megy. Szóvá teszi a sok római katonát, mondván, jól tudja mindenki, aki itt él, hogy megszállt ország lettek.
Azt javasolja Pilatusnak, hogy távolítsa el a katonákat, s engedje, hogy a népe békében ünnepelhessen. Pilatus erre felbőszül. Megkettőzteti az őrséget és úgy dönt, hogy maga is kilátogat az ünnepre. Antipász tart tőle, hogy a nép mindezt provokációnak fogja tartani... Pilatust nem érdekli.
„What would Jesus do?”
A kérdés jelentése: „Jézus vajon mit tenne?” Népszerűvé vált, különösen az Egyesült Államokban, kifejezve a keresztények erkölcsi kötelezettségét, hogy oly módon cselekedjenek, amely demonstrálja Jézus szeretetét.
Nem új keletű, a katolikus egyház is hangsúlyozza az Imitatio Christi (Krisztus utánzása) fogalmát, de regény témája is volt már. Volt, amikor kevésbé komoly tónust is kapott a kérdés feltétele: bekerült többek közt a 2007-es Transformers filmbe…
De visszatérve a sorozatra. Péter és az apostolok megérkeznek Jeruzsálembe. Elfoglalják a helyüket és várják a szentlélek eljövetelét, ahogy Jézus előre megmondotta nekik. Megjelenik Mária Magdolna is, méghozzá Péter lányával, aki követte apját a városba. Várnak, mert Jézus anyja, Mária türelemre inti őket. Felmerül a kérdés közöttük: ha itt lenne Jézus, vajon mit tenne? Imádkozna… Felébresztik az alvókat, s a Miatyánkot imádkozzák.
Szél kíséretében tűz kél alá a Mennyből, körbeveszi a házat, ahol az apostolok tartózkodnak.
Az apostolokat áthatja a Szentlélek – nyelveken is beszélnek. Az eseményre sokan odasereglenek. Péter fogadja őket, de nem prédikál. A templomba mennek, ahol Péter meggyógyít egy bénát – de ez egy másik történet lesz!
A Biblia – vagyis az Apostolok cselekedetei – hasonlóképp szól a Szentlélek eljöveteléről, de azért vannak különbségek. Például, hogy mindenki, aki összeverődött a tömegben, a saját nyelvén értette azt, amit az apostolok beszélnek. Péter a Biblia szerint már itt beszédet intéz a néphez, hirdetve Jézust, melynek nyomán aznap több ezren megkeresztelkednek… De visszatérve a sorozatra: még mindig nem tudtuk meg, ki lakik ebben a házban. De egy szép napon biztosan kiderül!
Így vette hát kezdetét a kereszténység, mely aztán elterjedt, szerte a Római Birodalomban, majd azon túl is. Így történt hát, hogy amikor Róma szembenézett a népvándorlás viharaival, immáron egy keresztény birodalomnak adott otthont a Mediterraneum… addigra már jobbára a régi pogány világ is elenyészett...
...miként az alexandriai nagykönyvtár által őrzőtt értékek is... bizony-bizony: minden változásnak vannak árnyoldalai is a történelem során... például egy filozófusnő halála... A 2009-es Agorában eléggé plasztikusan bemutatásra került, hogy mi lett a régi világ egyes képviselőinek a sorsa: Hüpatiát, a pogány filozófusnőt megölték.
A történelem, az Élet tanítómestere ugyanakkor, akár akarjuk, akár nem, kegyetlenül megtanít arra bennünket a rideg tényre, hogy a változás elengedhetetlen része az Életnek, Világunknak. A nagy Marcus Aurelius is erről írt művében, az Elmélkedésekben, mely filozófiai gondolatait tartalmazza. A Gladiátorban Richard Harris nem idézett a műből, de...
...ha élőben szeretnéd hallani Marcus Elmélkedéseit, látogass csak el a Legio II. Adiutrix egyik rendezvényére! A csapathoz tartozó császár, ki civilként maga is tanár, előszeretettel idéz belőle, mint egyik legkedvesebb olvasmányából. Találkozz az élő Marcus Aureliusszal te is!
A Jövő tehát Marcus szerint is folyamatos mozgásban van, hiszen a mindenkori változás alakítja-építi. Csak egyet tehetünk: előre lépdelünk! Előre, miként a Legio II. Adiutrix katonái... Movete! (Indulás!)
Mi pedig hamarosan folytatjuk! Újra visszatérünk a Szentföldre is! Boáz társaságát azonban sajnos könnyen lehet, hogy nemsokára nélkülöznünk kell...
Ettől a hírtől, nyomatékosan kérem, senki se dőljön a kardjába! Elég, hogy Varus így tett...
És ígérem, fog még fürdeni Arminius is!
Vagy inkább befürödni! Miközben sok-sok sötét titokra is fény derül!
Mert ez mind-mind az Örök Róma!
Addig is…
…ha tetszett, ajánld másoknak is!
Vagy kövess minket a Facebookon!
https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/
Előre!
Várj! Ez csak a kutyának szólt!
Na mindegy...
(A Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör által közzététel céljából rendelkezésre bocsájtott fényképeket Léka Zsuzsanna és Schätz Andrea készítette.)
Utolsó kommentek