KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS – XVI. FEJEZET

„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állatira jó” kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információs-tudományos-szupersztráda!

Kisvakond visszatér – avagy tejfakasztó buli a Borozóban

Észak-Komáromban található az Európa-udvarnak nevezett egyedi épületegyüttes, amelynek épületei egy 6500 négyzetméteres új teret vesznek körbe, Európa egyes vidékeinek építészeti jellegzetességeit mutatva be.

E tér közepén áll a Borozó, mely eddig is számos kirándulásunk és néhány rándulásunk színhelye volt, s amely egyúttal a jó öreg Öreg-Komárom kulturális életének egyik meghatározó pontja is – gondolok itt mindjárt a rendszeres zenés táncos rendezvényekre.

Egyik hétvégén ismételten meglátogattuk a helyet – szinte hazajárunk már a Borozóba –, hogy „Mester” barátom kisfiának megszületését ünnepeljük, s egyúttal Kisvakond is láthassa a régi fatönkjét, melyet társaival a városban hagyott… hogy örült! Rögvest kért egy kis sert!

Ahogy mi is örvendeztünk, barátaimmal! Hiszen az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Borozó – talán írhatom ezt: mint a „Kirándulás és néhány rándulás” történetek követője – szíves meghívásának tehettünk örömmel eleget! Így történt hát, hogy „Mester” barátomnak és mindannyiónknak a maradandó tejfakasztó buli élményében, no meg a fincsi Rumba csokiban része lehetett! Mindezt – barátaim nevében is – nagy tisztelettel köszönöm!

Ha arra jársz, térj be te is a Borozóba! Helyezd magad kényelembe a legkényelmesebb kanapén, mit valaha is kipróbálhattál, aztán kóstold meg a sört, a fincsi ribizli bort...

 ...játssz egy csocsó partyt, avagy táncolj a tökéletes talp alá valóra kifulladásig! Irány a jó öreg Öreg-Komárom!

Így tett Kisvkond is, s megszülettek a „Kisvakond és az óra”...

...no meg a „Kisvakond és a bárpult” epizódok!

Fincsi volt! Visszatérünk! Naná!

Kisvakond orcája alászáll – avagy ifjú titán rokonom felcsap sofőrnek!

Mióta informatikus barátom és kisfia nem a busszal, de külön családdal utaznak Komáromba – és asszonyt hotelben hagyva csatlakoznak hozzánk a Vikingben –, semmi horrorisztikus dolgon nem lepődök meg, azonban az utazás reggelét megelőző éjjel, 0 óra 25. perckor üzenetet kapok ifjú titán rokonomtól, akivel anno Olaszországot is megjártuk…

Ebben közli, hogy csak autóval tud jönni Komáromba – jóllehet a megbeszéltek szerint felszállt volna a buszra hozzánk, félúton – s már délután egyre haza kell érnie. Ebből az lett, hogy mi szálltunk át hozzá a kocsiba Kisvakondostúl, s ő vitt bennünket Komáromba. Ezért köszönet! Kisvakondnak persze alászállt az orcája, hogy még működik az autó – hiszen emlékei szerint beledugott a kipufogóba egy szafaládét,  megszívatva az embereket,  mint a vigyorgó Jókai Aranyembere az exitálásra hajlamos Brazovicsot...

„Mester” barátom nem afféle összeesküvési elméleteket kreáló muksó, azonban neki is feltűnt, hogy a buszmegállóban ifjú titán rokonom apai nagymamája, mint kontrolling figyelte a fák között átsütő nap fényében, hogy az unoka autóval indul, és nem pattan meg a busszal – akkor lett volna ám csak monitoring!

Szóval, miközben „Mester” barátommal, ifjú titán rokonommal, s az ő baseball sapkájának siltjét meg nem hajlítva viselő (sapkáját baseball sapkának el nem ismerő) haverjával átrepesztettünk a hídon Észak-Komáromba, ifjú titán rokonomat arról faggattam, miért is szegte meg a kirándulásunk Alapszabályát, melynek egyik pontja a szovjet Kirgizisztán sztahanovista örömlányainak körében kerengő közmondáson alapul, amely pedig történetesen kimondja: „A tervet nem lehet meg*a**ni!” Elmondása szerint délután családi fuvarja van, és lenyakazzák, ha nem ér haza, sajnálatos módon rászerveztek, mivel csak előző nap mondta meg otthon, hogy velünk jön egy brutális – de mégoly szédült fincsi – tejfakasztóra.

Így érkeztünk meg kirándulásunk első állomására, a már jól ismert Vikingbe. Miután informatikus barátunk is megérkezett kisfiával – s letoltunk egy fincsi kávét, kávébabbal, megkóstoltuk a Marlenkát – koccintottunk a jó Kelt sör remekkel...

 s megszületett a „Kisvakond és a hajó”...

 ...valamint a „Kisvakond és a kávébab” története...

Eközben informatikus barátom kisfia otthon érezte magát és a fél kávézóban szétdobálta a játékait...

... én pedig, mint Hercule Poirot a Gyilkosság az Orient expresszen történetében, elkezdtem rekonstruálni a tényállást, mely ifjú titán rokonom porzó veséjéhez vezetett, kinek véletlenül alkoholos sert is rendeltem… Poirot is két megoldást tár a vonat közönsége felé, s rábízza a vonatot tulajdonló cég vezetőjére, hogy melyiket fogadják el. Egyik az egyszerűbb, amit már ifjú titán rokonom esetében is ismerünk…

A másik, a bonyolultabb magában foglalja, mint kiderült, többek között azt is, hogy ifjú titán rokonom még hajnali kettőkor is a helyi korcsmában csapta a szelet feszes ruciban feszítő feszes fenekű barátnője helyébe lépő új kedvesének, kivel a hüvelyes növényeket vették át, meg a húsevő virágot – gondolom… ergo: akár a kései óra és az előző napi megismételhetetlen ser miatt is jöhetett az új utazási mód, a nagy kérdés azonban maradt: ki volt a kontrolling és ki a monitoring? És, hogy melyik verziót is tárjam az olvasó elé? Nehéz kérdés...

Itt jártam gondolatmenetemben, amikor informatikus barátom kisfiát a szomszéd asztalnál ülő bácsi megkérdezte, hogy szereti-e az iskolát. A Kissrác úgy felelt, hogy jól ki jön az iskolával. A bácsi rákontrázott: „Ha szereted az iskolát, beteg vagy!” A Kissrác kikérte magának, hogy „beteg” lenne, majd felállt, s apjához fordult a következő szavakkal: „Inni jöttünk Komáromba. Gyerünk!” Felcihelődtünk hát, s következő állomásunkhoz, a Borozóhoz dülöngéltünk… kissé ferdén látva az ablakot…

Ifjú titán rokonom sajnos ide már nem követhette a bandát, haverjával haza kellett menniük, így azonban lemaradtak a Borozó által biztosított vendéglátásról! Ej-ej, ifjú titán rokon, miről maradtál le, azzal, hogy megszegted az Alapszabályt?Eszembe jutott e szabályszegés – e skandalum! – következtében, a legkényelmesebb kanapén ültömben Bán Mór Hunyadi regénysorozatának egyik karaktere, aki a mai Ausztriában lévő Hainburgban sokat tartózkodott.

 Habsburg Frigyes, akitől Mátyás király is csak borsos áron szerezhette vissza a koronát (kénytelen-kelletlen elfogadva, hogy ha törvényes örökös nélkül hal meg, akkor a korona a Habsburgokra száll, igaz ekkor még fiatal volt, állt neki a zászló) és akit Hunyadi János, a nagy törökverő is kifüstölt volna Hainburg várából, ha az megszegi az éppen aktuális békét… szóval…szóval.. kedves ifjú titán rokonom „A tervet nem lehet meg*a**ni!” A Borozó kanapéján ülve eszembe jutott, hogy előző történetemet Sopronban hagyám el, közel Hainburghoz. 

Ezek után  – természetesen csak gondolatban, a Borozó kanapéján ülve – Pozsonyig száguldottam, a Duna mentén.

Pozsonyból Dévény vára felé indulhatsz, vagy akár Ausztria felé is, Hainburg városa irányába… erre tartottam…  

Haydn majdnem pajzán gondolat maradt – avagy Hainburg városának viharos múltja az Úr ege alatt…

Ha már az előbb a hüvelyes növényeknél tartottunk, álljon itt kezdetnek egy érdekesség a híres zeneszerző, Joseph Haydn életéből, egyúttal Hainburg városának történetéből: 1683-ban, amikor a Bécs elleni török invázió kudarcba fulladt, a török Hainburgot is feldúlta. A túlélők közt volt Haydn nagyapja, aki később „hüvelyezhetett” – így ma gazdagabbak vagyunk Haydn zenei örökségével...

Nos, a város a római idők előtt is lakott volt. Legkorábban a kelták telepedtek meg a mai Braunsbergen – itt rekonstruálták is erődjüket, egy palánkvár részletét –, ahová mind autóval, mind kijelölt túra útvonalon fel lehet jutni.

A kilátás minden irányba gyönyörű, sőt, mi több, Pozsony és Dévény is látható, nem is beszélve a Dunán átívelő hídról.

Ha túra keretében mész fel a hegyre, egy kisebb erőd, Röthelstein romjai is szemed előtt fognak kibontakozni az erdőben.

Gyönyörű vidék! Ez Hainburg és térsége!Csupa titokzatos hellyel!

Látogass el a várhegyre is, a hol Bán Mór regényében Habsburg Frigyes megerőszakolja Luxemburgi Zsigmond lányát.

Kemény történet, s kemény idők tanúja a vidék is, mely a római korban a tartományi székhely, Carnuntum vonzáskörzetéhez tartozott, jó pár barbár betörést elszenvedett. Hainburg amúgy a Nibelung-énekben is szerepel.

Maga a város többször volt magyar kézen is, először a Honfoglalás után, 1042-ig. 1278-ban szerzik meg a Habsburgok. Mátyás király 1482-ben megszerezte a Habsburgoktól, így 1490-igh ismét magyar kézen volt. Majd jött a török… Aztán egy kiránduló (és néhányat ránduló) csapat…

Gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátommal, a várból pozsonyi paneleket sasoló kisfiával és „dezertőr” barátommal kaptattam fel a várhegyre nemrégiben, ahová szintén két út vezet: egy életveszélyes (ez az eredeti), meg egy turistaút. A vár ma már rom, de a kilátás magáért beszél! Szóval, irány Hainburg!

A várhegyről leautóztunk, majd jobbra fordultunk a városon keresztül vivő országúton és egy lámpába botlottunk, amely a Közép-Európa legnagyobb, épségben fennmaradt városkapuján, a Wienertoron átmenő forgalmat irányítja (a kapun ugyanis csak egy sáv fér át). Nézd meg a kapumúzeumot! Nagyon jó!  

Vissza Komáromba – avagy Kisvakond és a hazaút

Gondolataimból – szokásához híven – most is informatikus barátom kissráca ébresztett. Visszaszáguldottam hát gondolatban Komáromba, mely a római korban szintén lakott volt már, egyúttal nagy harcok színhelye a Krisztus utáni második században. Itt állt Brigetio település, de a túlparton Celemantia erődje is. Egypárszor felégették a barbárok a térséget…

Elérkezett a hazaút ideje. Informatikus barátom kissráca latin vezényszavakra menetelt át a hídon velünk, Komáromba.

A vonatunk lassan indult, de a pénztárban megakadt a sor. A nénivel – ki a kasszában állva várta a jó szerencsét – poénkodtunk egy sort a szürreális helyzeten. A pénztáros elveszített egy vonatot... 

...hátra ment, segítségért… Az már kevésbé volt poénos, amikor a pénztárban ezressel kevesebbet akart visszaadni… végül felszálltunk, Komáromban hagyva informatikus barátomat és kissrácát. A hétéves kissrác – poénból – búcsúzóul bemutatott... apja sallerhez készült… a vonat elindult… Úton voltunk, de tudtuk: Komáromba és a Borozóba még visszatérünk! A tejfakasztó buli örökre emlékezetes marad! „Mester” barátom: Isten Éltesse a fiad!

Folytatjuk!

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS – XV. FEJEZET

„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állatira jó” kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információs-tudományos-szupersztráda!

Kiruccanások Sopronból – avagy hol taperolta a „Katedrális” Percyje az ő Alienáját? 

Legutóbb Sopronban hagytam el történetem fonalát, úgy járja hát, hogy itt is vegyem azt fel!

Azonban az elején mégis el kell, hogy kalandozzak a Tűztorony mellől, hűtlenkedésem természetesen nem öncélú (vagy igen?), s egy abszintos party után újfent „a leghűségesebb város”, s annak környéke lesz történetem színhelye. Mint például a frankó Fraknó!

A partyn jött ugyanis meg az ihlet, hogy milyen sorrendben meséljem el a sok-sok fincsi kirándulást! És néhány rándulást… Informatikus barátom ugyanis – ki kirándulásaink és kalandjaink állandó szereplője, az állítólag, de soha meg nem erősítetten kecskepornót tartalmazó laptopjával egyetemben – valahol szert tett egy kis abszintra és szintpartyt szervezett a nyolcadik szintre (a szomszédja szét is öklözte utána a saját! ajtaját). „Mester” barátommal együtt rontottam be a lakásba, ahol az estig dolgozó anyuka, azaz „hegylakó asszony” hiányában informatikus apuka próbálta elregélni kisfiának csattogó hangon, hogy a „nap” szavunkat nem úgy szótagoljuk, hogy „na-pő”… Egy kicsit még tanulniuk kellett így átvonultak a másik szobába, gyereknevelést játszani, mi pedig addig csapra vertük az abszintot… meg a sört…

Aztán – mivel a gyerek „na-pő”-lása és az apuka csattogó hanghordozása tovább tartott – a naplopók besunnyogtak a konyhába és csapra verték a hűtőt is. Kérdés (pardon: kérés) nélkül, egy morzsáig megettük az ott talált szalámit, sajtot, hozzá az összes pékárut a házban. Mondanunk sem kell, hogy a tanulás után farkaséhes királyfi őrjöngött… Az este haza eső „hegylakó asszony” hozott ugyan fél kiló kenyeret, meg mogyorókrémet, csak hát a gyerek figyelme, talán az éhségtől, de lanyhult… Aztán meg – az este előre haladtával – „hegylakó asszony” lett „éhes”… így, amikor már egymás fenekét csapizták (mármint az urával), elterveztük az indulást… A látvány azonban engem sem hagyott hidegen, mint az Eszkimó jégkrém az inuitot.

Rögvest magam előtt is láttam a Ken Follett híres regényéből készült sorozat, „A katedrális” egyik főgonoszát, Percy William Hamleight, amint épp behatolni készül Shiring várának bevehetetlen szoknyája alá, melynek tulajdonosa a finom mellű Aliena.

Nos, a sorozat egyes jeleneteit a hazai helyszínek mellett s sógoroknál forgatták, történetesen a Bécs melletti Leobendorfban, ahol a shiringi vár külső díszletéül szolgáló Kreuzenstein vára áll.

Kérdés azonban, hogy az ominózus taperolós belső jelenetet akko’ most sógoréknál, avagy fóti helyszínen forgatták?

Kiruccanások Sopronból – avagy végül is édes mindegy, hol taperolta a „Katedrális” Percyje az ő Alienáját, mert itt nem állt meg!

Sajnos a történet szerint Percy valóban nem állt meg a taperolásnál, de később meg is erőszakolja a lányt – egyúttal köze volt a lány apjának elveszejtéséhez is. Végül elnyerte méltó büntetését.

De vissza a kavargó Dunához, melynek közelében Kreuzenstein vára áll! A könyvet, filmsorozatot pedig mindenki elolvashatja, megnézheti. Nagyon jó mindkettő!

Sopronból indultam a vár felfedezésére. A Fertő-tó partján elszáguldottam, majd a Hainburg városa melletti hídon átrepesztettem soha el nem kopó kocsimmal a Duna bal partjára.

Hainburg városának területén amúgy már az ókorban hatalmas erődítmények voltak. Ne tévesszen meg senkit a rekonstruált kis palánk!

Mostani történetemben nem időzök itt sokat (majd a következőben), hiszen Leobendorfba menet nem is álltam meg a városban, csak elhagytam a hajdani Római Birodalom északi határát, melyet a folyó, azaz latin nevén a Danuvius jelentett.

Mivel beléptem ezáltal az ókori Barbaricum területére, stílusosan Hans Zimmer zenéjét bömböltettem a kocsiban, az „Arthur király” című filmből – történetesen azt a számot, amikor Arthur és csapata elhagyja Hadrianus falát és belép az ottani Barbaricum területére…

...aztán megfordultam és visszaszáguldottam a Danuvius jobb partjára és újra át a balra. A sógorok többször láthattak átcikázni a hídon egy hazánkfiát, oda és vissza… oda és vissza…

Bezzeg a derék rómaiaknak és a folyó jobb partján lakóknak hogy rezeghetett a togájuk-tunicájuk a Kru. 170-es évek germán betörései után, amikor egy barbárt láttak a túlparton (a folyó bal partja egy pár kilométeres sávban tiltott volt a barbároknak)… meg tudom érteni... Szóval ez hát Hainburg híres városa, melynek közelében még maga a híres filozófus császár Marcus Aurelius is sétált a Danuvius partján... A város, ahonnan Bán Mór regényének Hunyadija még Habsburg Frigyest is kifüstölné, ha az megszegi az éppen aktuális békét... és a város, ahol a vasút a várfalon is átrobog...

Ide még visszatérek egy másik alkalommal, de most robogjunk tovább Bécsen keresztül „A katedrális” forgatási helyszíne felé!

Kiruccanások Sopronból – avagy végül is kapunk egy művárat, ha megtekintjük a kreuzenstei falakat?

A kérdés jogos! A díszletül szolgáló vár ugyanis maga is viszonylag új építésű és a történelem során nem is létezett a mai formájában. Természetesen vannak középkori részei is. Hogy is van ez?

Nos, a várhegyen vár állott már a 12. században, de kőhalom volt a 17. századtól: 1645-ben felrobbantották a harmincéves háború alatt. 1874-ben Johann Nepomuk Wilczek gróf, sarkkutató nekifogott a vár újjáépítésének, román és gótikus stílusban.

A meglévő romokhoz új – külső – falak épültek, torony, kastély. Állítólag szakavatott szemek meg tudják különböztetni az évszázados és a pusztán száz éves épületrészeket, de nekem csak a kapuról sikerült megállapítanom, hogy valami bűzlik vele kapcsolatban… Európa számos részéből hozatott a gróf építőanyagokat, de számos európai épület jegyei is visszaköszönnek a felhúzott várban. Berendezéséül a gróf eredeti középkori bútorokat is gyűjtött.  1906-ban, az avató ünnepségen II. Vilmos német császár is részt vett.

A vár csak vezetett túrán tekinthető meg áprilistól október végéig, ahova egy szakadék felett átívelő hídon keresztül lehet bejutni. A felvonóhíd és a rácsos kapu működik, melynek külön érdekessége, hogy mindkettőt – ahogy megtudtam, korhű módon – motor hajtja. Na, ez volt, ami bűzlött a kapuval kapcsolatban!

Magyar nyelvű idegenvezetés ottjártamkor nem volt, csak magyar leírást kaptam, amit az idegenvezető németül elmondott. Ugyanazt mondta el, ezért feltűnő volt, hogy a magyar szöveg szerint még lett volna olyan része a várnak, ahová nem vezetett a túra – ergo: lespórolt egy termet az osztrák koma!

A filmforgatások jót tettek a várnak – a pénzt, amit kaptak a bérbe adásával, visszaforgatták a várba. „A katedrális” után kapott például térkövet a várudvar. De itt forgatták a „Boszorkányvadászat”fantasyt is, Nicholas Cage főszereplésével, kevés sikerrel… egy biztos: érdemes ellátogatni! Megéri!  

Kiruccanások Sopronból – és vissza

Késő este volt már, amikor visszatértem Sopronba. Szerencsére pizzát még tudtam rendelni, s felkészültem egy újabb kirándulásra és hozzá néhány rándulásra – köztük Hainburg vára volt az első kiszemelt, a várossal. De ez mát egy másik történet!

Szóval zárnám is soraimat, azonban informatikus barátom még az abszintos szintbulin lelkemre kötötte, hogy írjam meg: a következő királyfi készítéséhez a renitens „hegylakó asszonyságot” este ágyhoz köti, s amikor az majd a biztonsági jelszóval jön, közli vele, hogy épp az a lényeg, hogy figyelmen kívül hagyja a jelszót… Nagyot fog nézni, ha kis indiai gyereke lesz – „hegylakó asszony” indiai munkatársa tudniillik már pedzegette, hogy lehet, hozzákényszerítik a menyasszonyához, ám kaszton kívül azért kavarhat…

Hogy folytatása lesz-e történetüknek, azt nem tudhatom, s nem is akarom tudni, azonban tény, hogy „A katedrális” Alienája végül megtalálja a boldogságot az ő szeretett Jankója oldalán – persze előtte még megölik a férjét… de tényleg olvassa el és nézze meg mindenki! És ha érdekel, s teheted, látogass el Leobendorfba, a forgatási helyszínre vagy még közelebb, Ócsára!

Kecskemét városából hazafelé jutottam el egyszer Ócsára, ahol Ken Follett regényének egy másik helyszínét adta egy régi középkori műemlékünk.

Szerencsére e „dublőr” megúszta ép bőrrel a középkort és máig áll az ország közepén lévő településen (ahol „Magnus”-nak becézett barátom beleállította a kisbaltát író nevét viselő tesója lábába), nem úgy, mint a filmsorozat elején látható katedrális, amelynek „dublőre” volt, s amelyben még a szent koponyája is szétmállott a tűz kitörésekor, hirdetve a Halálkirály hatalmát... Nos, hát az ócsai templom áll és remélhetőleg állni is fog! Már megharcolta a múltat.

A filmbéli katedrális meg újjáépült, de annak „dublőre” már nem az ócsai templom volt, hanem felépített díszlet.

De mit kerestem Kecskeméten? Hát kirándulást és néhány rándulást! Az a megtiszteltetés ért, hogy régi – egészségügyben dolgozó – barátaimnál négy gyermeknek olvashattam mesét a nap tizenhat órájában, két napon át, avagy játszhattam velük; leöntöttek vízzel, kaptam egy kis homokot, s belöktek a trambulinba… De hát nincs is élvezetesebb annál, mint amikor négy gyerek ráncigál négy égtáj felé és kétévestől hétévesig mind a te neved kiáltja! De ez aztán már tényleg egy másik történet! Legközelebb újra Sopronba és Sopronból ruccanunk! Addig is, vedd elő Ken Follett regényét!

Folytatjuk!

Tovább

fuszeresjakvaj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések