Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.” Akár a NŐ!
„De mi Róma?”
A félig-meddig költői kérdés, Marcus Aurelius császár (Kr. 161-180.) részéről hangzik el, mégpedig a legendás Gladiátor című filmben. Az ezredfordulón debütáló alkotás révén az ókori Róma úgy robbant be újra a kortárs filmművészetbe, közel negyven év kihagyás után, akár a germán hordák a pannóniai vidékre: tarolt! Ja, itt épp a rómaiak törnek előre…
„De mégis, mi Róma?” – merült fel a kérdés a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör egyik gyakorlatán is, ahol a résztvevők az alaki gyakorlatok közti szünetben önképző kör keretében osztották meg egymással ismereteiket-tapasztalataikat az ókori világ legnagyobb birodalmának hadseregéről.
A hagyományőrző baráti kör, mely a Krisztus utáni második század római hadseregét jeleníti meg, nem csak abban különleges, hogy egy kortárs író, Marcellus Mihály vezeti, akinek nevéhez a római kori Pannonia provinciákat (tartományokat) bemutató regénysorozat fűződik, de abban is országosan egyedülállónak mondható, hogy a csapat tagja a Gladiátorból már jól ismert filozófuscsászár, Marcus Aurelius is.
Épp ezért a hagyományőrző baráti kör külön figyelmet szentel annak is, hogy – a csapat jellegéből és természetéből adódó – olyan kérdéseket is megvitasson, melyek a nagyérdemű közönség részéről érkezhetnek a tagokhoz fellépéseik alkalmával; ide tartoznak a római témájú filmek is.Több, érdekes kérdés mellett az is szóba került, hogy érdemes elfilozofálni azon, vajon milyen képet őriz magában a nagyérdemű publikum az ókori Rómáról?
Ez is hozzásegítheti ugyanis a csapatot ahhoz, hogy felkészülhessen a közönség érdeklődésére, kérdéseire. Így merült hát fel maga a kérdés is: mi Róma? Nos, mindannyian őrzünk magunkban egy képet az ókori Rómáról. Ez tény. Egy gondolatot, egy benyomást. A nyugati világban gyakorlatilag mindenki találkozhat azzal, hogy Róma. Szántalan arca-vetülete van e kultúrának. Gondoljunk csak építészetére!
Nem csak a Gladiátorban csodálkoznak el azon a főhősök, hogy az ember mire volt képes, minek a megépítésére volt képes már két évezreddel ezelőtt is! Bizony-bizony, még ma is csodálattal tekintünk a Colosseumra!
De szólnunk kell magáról a híres-hírhedt római jogról is, a jogászpalánták mumusáról! Vajon a közönség, mely találkozik egy hagyományőrző csapattal, milyen képet hordoz magában Rómáról? A hódító birodalmat látják benne? A véres-győztes csatákat...
...vagy a „fényt” jelenti számukra is? Ebben a brutális, kegyetlen és sötét világban, mint a filmbéli Maximusnak? A méltóságot? Az ősök tiszteletét és a család iránti szeretetet?
Avagy az amphiteatrumok vérgőzös levegőjét? Netán a keresztények mártíriumát az 1951-es Quo vadisból? Ahány ember, tán éppannyi kép! Egy szó azonban biztosan eszébe juthat mindenkinek az ókori Rómával kapcsolatban. Már volt is e szó: IMPERIVM! Vagyis: birodalom!
Birodalom esetében nagy kiterjedésű, centralizált államról beszélünk, melynek velejárója lehet a politikai, a gazdasági, egyszersmind a katonai nagyhatalmi státusz is. Róma virágkorában ötvözte mind a hármat: politikailag, gazdaságilag és katonailag is a Mediterrán Világ nagyhatalma volt. Élén az uralkodóval, a császárral. Aki néha nem mellesleg őrült is volt... a környezete meg tűrhette... ha tűrte...
Róma, e nagyhatalom – konkrétan a katonai nagyhatalom – kel életre a hagyományőrző baráti körök-csapatok révén, a küldetés lángját gyújtva a csapattagok lelkében. Bizony-bizony: ezt csak így lehet igazán! Szívvel-lélekkel, küldetéstudattal – vallja mottójaként a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör is.
Mert azt, aki megtekinti a csapatokat fellépés közben, netán fellépés előtt-után, részt vesz velük közös kiránduláson, avagy más programon, megilleti, hogy a leghitelesebb Rómát láthassa viszont! De vajon mennyire hiteles kép él bennünk az ókori Rómáról, s benne a történelem egyik leghatalmasabb hadseregéről?
Ennek a kérdésnek az eldöntése meghaladná jelen sorok írójának kompetenciáját, így hát inkább fókuszáljunk arra, hogy vajon mik is azok a tényezők, melyek egy hagyományőrző csapat közönségének Rómáról alkotott képét meghatározhatják? Egyáltalán mikor és miképp találkozhat valaki az ókori Rómával élete során?
Az első szárnypróbálgatásokra – miként az első csókra – sokan emlékezünk. A Legio II. Adiutrix marcona legionariusai is remélik, maradandó élményben részesítették azt a számtalan gyermeket, akik 2019. szeptember 7-én láthatták őket, a XIII. Quadriburgiumi Játékokon, Visegrádon.
Kijelenthetjük tehát, hogy ha szerencséje van egy gyermeknek, már egészen fiatalon belekóstolhat a Róma nyújtotta élményekbe-élvezetekbe. Szó szerint élvezetbe is, hiszen Visegrádon minden gyermek megkóstolhatta az eredeti római recept alapján készült, avagy római módra feltálalt ételeket, gasztronómiailag is átélve a császárok korát… Igazi kulináris-kulturális csemege volt, Bacchusra mondom! A közönség apraja-nagyja magába szívhatta Róma levegőjét...
Kissé nehéz belegondolni, de maguk a római hagyományőrző csapatok csak pár évtizede működnek nálunk, így a közönség idősebb tagjai gyermekként tán nem élhettek még át ilyen élményt, mint a mai kor fiataljai-gyermekei.
Az úttörő csapatok közt találjuk a Weixelbaum János alapította Familia Gladiatoria Pannonicát is, amely a világon elsőként elevenítette fel a ’80-as évek második felében a gladiátorjátékokat, az után, hogy az ókor alkonyán úgy, de úgy betiltották, hogy a végén már a cicus se kapott legálisan melót...
Ha valaki gyermekként mégsem ismerkedhetett meg az antik Rómával egy hagyományőrző csapat (mondjuk egy gladiátor csapat) fellépését tátott szájjal sasolva, akkor is találkozhatott Rómával. Már meglehetősen fiatalon! Több módon is! A szülők is mesélhettek róla. A kisrácnak a nagybácsi mesél a Gladiátorban... na, a filmben ez durva volt... Erre visszatérünk még.
Lássunk egy finomabbat! Az egyik a Biblia, benne a Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának a története. (Amúgy magát Jézust is minden korban, filmben, földrészen máshogy képzelik és képzelték el... érdekes lehet elfilozófálni azon, hogy ez az eltérő kép vajon vissza is hatott a vallásokra?)
Karácsony – Jézus születésnek az ünnepe – közeledtével jelen sorok írójában is felelevenedik, miként hallott a Biblia révén az első császárról, Augustusról (Kre. 27-Kru. 14.), aki elrendelt egy népszámlálást… A történet aztán elvezet bennünket Betlehembe, egy istállóként szolgáló barlangba, ahol végül Jézus megszületik…
A Bibliában említett népszámlálás konkrét időpontja, lefolyása máig vita tárgya, azonban a nagyérdemű már az 1959-es filmopus, a Ben-Húr kezdő képsoraiban is láthatta, amint József a származási helye szerinti városba, Betlehembe igyekszik jegyesével, a várandós Máriával… És aztán a betlehemi csillag elkalauzolja a megszületett kisdedhez mind a napkeleti bölcseket, mind az egyszeri pásztorokat.
És íme: elérkeztünk egy újabb lehetőséghez, melynek révén még az a gyermek is kaphat egy képet Rómáról – méghozzá az iskolai történelemoktatás előtt –, aki történetesen nem vallásos családban nőtt fel és nem csendülhetett fel lelkében se Augustus császár neve, se a Csendes éj dallama. Ez pedig nem más, mint a film és a rajzfilm világa. Fincsi, mi?
A hangsúly pontosan azon van, hogy e forrásból már azelőtt nyerhető egy benyomás, mielőtt a nebuló úgy ötödikes korában, tavasszal fellapozza a történelemkönyvet, s találkozik benne – immár hivatalosan is – a Birodalommal! Na persze, nem a Galaktikus Birodalomról van szó, de ténykérdés, hogy a Star Wars is sokat merített az ókori Rómából – gondoljunk csak a küzdelemre az arénában!
De vissza a Föld nevű bolygóra! Nos, úgy 5-6 éves lehetett jelen sorok írója, amidőn egy iskolai rajzfilmvetítés alkalmával megtudhatta, hogy a rómaiak Kre. 50-ben meghódították Galliát – kivéve egy kis falut… Imígyen ismerkedett meg Axterix és hű társa, Obelix (és nem obeliszk) kalandjaival... Felkavaró kép következik az egyik képregényből! (Mert hát a rajzfilmet meg a képregényből készítették. Szóval felkavaró képek jönnek.) Szóltam előre!
Nos, jelen sorok írója is együtt nevetett a többiekkel, amikor a gallok – ó, lehidalok! – jól elpáholták a hódító rómaiakat, köszönhetően egy varázsfőzetnek (ergo, volt itt mesei elem dögivel), s még a nagy Julius Caesart is meghátrálásra kényszerítették, aki egyébként folyton azon aggódott, hogy valami Brutus meg fog sebezni valakit egy tőrrel… hát sikerült is neki... de vajon tényleg így volt, ahogy a képen látjuk?
A rajzfilm és a film világa révén számos valótlan – ám mégis valósnak gondolt – elem ívódhat be tudatalattinkba, olyannyira, hogy sokan elcsodálkoz(hat)nak a hagyományőrző csapatok rendezvényén is, hogy vannak olyan római katonák, akik nem a Gladiátorban avagy az Asterixben is látott lemezvértet (azaz a lorica segmentatát) hordják.
Márpedig ténykérdés, hogy a római katonák a lemezvértet még nem is hordták Asterix és Caesar korában, csak Augustus idejétől, a Krisztus utáni első századtól. Az is ténykérdés, hogy a lemezvért mellett a római katonák előszeretettel hordtak láncinget is (lorica hamatát), mint a Gladiátor íjászai, de pikkelyvértet is (vagyis lorica squamatát). Az HBO Róma sorozata ilyen szempontból hiteles, hiszen Caesar korában a láncing volt a bevett. És a gallokat is jó keményen elpáholják benne a rómaiak, ahogy volt, s ahogy illik is Rómától! Ez az!
Lehet, sokaknak Axterix és Obelix tetszik meg gyerekként a rajzfilmből, jelen sorok íróját azonban az is érdekelte, milyen Brutusról és milyen merényletről regél folyton a narrátor a mesében. Így hallott hát – immár a derék apus révén – Julius valódi történetéről, aki nem volt olyan látnok, mint az Asterixben... nem is élte túl...
Nagymamája révén pedig a Ben-Húr – mint regény – lapjain megelevenedő történetbe kapott bepillantást jelen sorok írója, mely újra elvezette őt a gyermek, majd a felnőtt Jézushoz, aki úgy, de úgy megitatta a főhőst, hogy bírta a gályarabságot is.
Más kérdés, hogy a római katonai gályákon valójában fizetett evezősök szolgáltak, ergo, nem csak a mese, de a római témájú filmek is keményen torzíthatnak a valóságon… persze, ettől még bombanők játszhatnak benne... felismeritek Esztert, Ben-Húr szerelmét?
A hagyományőrző csapatok programjai, a családi-vallásos háttér és a (rajz)filmek világa után szükséges szót ejteni egy újabb lényeges forrásról, mely Rómát adja-adta nékünk, kezdettől, mióta éltünk! Ez pedig nem más, mint a történelmi regény műfaja.
E téren – ha a nemzetközi palettát tekintjük – azt kell, hogy mondjuk, tejbe-vajba fürösztenek bennünket a kortárs írók, tény azonban, hogy kevesebb köztük a császárkori római hadsereg hiteles krónikása – a teljesség igénye nélkül most csak egyet említenék meg, az angol egyetemi tanár, Harry Sidebottom nevét, akinek Krisztus utáni harmadik században játszódó regényeiben felbukkant maga a II. Adiutrix Legio is, a hazai hagyományőrző baráti kör által életre keltett csapat.
És ezzel vissza is érkeztünk a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör kebelébe, mely több másik csapattal együtt Visegrádon fellépett. A legio kortárs, hazai írónk, Marcellus Mihály regényei révén is belopta magát az olvasók szívébe, hiszen írásaiban is ott menetelnek, minduntalan! De erről majd később! Jó Claudiushoz hasonlóan térjünk át most a történelemkönyvre!
Már a történelmi regények is csak akkor nyitják meg kincsestárukat egy gyerek számára, ha történetesen tud olvasni, (vagy esetleg felolvasnak neki). Várjunk csak! Hadd gondolkodjunk egy kicsit!
Megvan! Eszembe jutott a neve: a hajdani Olvass Magadnak! sorozat is jó kalauz volt, hiszen általa bepillantást kaphattunk a hanyatló Róma korába, a Krisztus utáni ötödik századba, s nem mellesleg Attila a hun nagykirály életébe. Ami pedig a történelemkönyvünket illeti, még 1989 előttit használtunk általános iskolában. Róma fincsi volt!
Volt ugyan a könyvben pár olyan momentum, ami ma már „érdekesnek tűnik”, például osztályharc, de ami a római kort illeti, a könyv meglehetősen beitta magát jelen sorok írójának elméjébe, egyszersmind útbaigazítást is nyújtott az addig hallottak feldolgozásához. Benne van Marcusunk lovasszobra is! Sőt! A nemrégiben újra fellapozott történelemkönyv meglehetősen pontos képet fest a római katonákról is!
Ha jobban megnézzük a fenti képen menetelő (vagy rohanó?) katonákat, láthatjuk, hogy páncéljuk alatt fehér az alsóruházatuk (tunicájuk), ellentétben egyes római-bibliai témájú filmek katonáival, akiknek hol a palástjuk, hol tunicájuk vörös. Minden bizonnyal jobban mutat a filmvásznon, azonban – ad absurdum – több hagyományőrző csapat is átvette e megjelenési formát, még ha nincs is történelmi alapja, hiszen a római államkincstár nem bírta volna.
Valójában csak egyes tisztek – a centuriok – engedhették meg a színesebb ruházatot, palástot. Nos, a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör kifejezetten törekszik arra, hogy korhű – vagyis nem vörös – tunicában meneteljen a közönség elé. Érdekes tapasztalat ugyanakkor, hogy a fehér egyik árnyalatára (piszkosfehér) hajazó tunicáik, miként kék pajzsaik meglepőnek is lehetnek, hiszen a filmek révén sokakban él a vörös tunicás, piros pajzsos legionarius képe…
...jóllehet vörös tunicás katona a való életben nem grasszált ezrével, mint statiszta a kamera előtt, a hagyományos római gyalogsági pajzsok (scutumok) színe pedig nem volt egységes a birodalomban (legfeljebb a legiokon belül).
A Legio II. Adiutrix amúgy eredetileg ravennai tengerészekből lett megszervezve a Krisztus utáni első században, így a hagyományőrző baráti kör tagjai a minél nagyobb hitelesség szellemében, egyúttal tisztelegve is a ravennai tengerészek – mint elsők – előtt, a tenger színe mellett döntöttek. Az elsőket aztán – természetesen – követték mások is, a II. Adiutrix Legio bemenetelt a történelembe. Ott voltak a nagy Marcus Aurelius honvédő háborúiban is, a birodalom dunai határánál.
E háború Kru. 180-ban a végéhez közeledett, azonban még egy utolsó, sorsdöntő hadműveletre lett volna szükség, hogy a mai Csehország és Szlovákia területén élő barbár germán törzseket, a quadusokat és a markomannokat térdre kényszerítsék (a császárban az új provinciák szervezésének gondolata is felmerült). Itt veszi fel a fonalat a 2000 nyarán berobbanó Gladiátor. De vajon mi igaz belőle, Maximus? Tényleg ott voltál te is?
Kezdődjék hát az ütközet! Vagy mégsem?
A Gladiátor szinte azonnal beszippantja a nézőt – Marcellus Mihály idéz is minden beszélgetést belőle –, már azzal, amikor Maximus a messzi Északon, Germaniában harcol, az otthonról álmodik, a búzamezőkről...
Majd, amikor felébred, s meglátja az apró kis madarat elrepülni. Bár ő is elrepülhetne innen, a harctérről, haza, az otthonába, ahol várja az asszony, az aratás és a fia. És a konyhakert, mely hol fűszerszagú, hol jázminillatú… vagy levendula illatú… végül is, pillanatnyilag édes mindegy… itt és most Északon a fegyver és a vér uralkodik. Háború van… a „pity” bizony az pang, kismadár...
Itt van, a hadszíntéren, egy hatalmas birodalom, Róma hadvezéreként. Kru. 180-at írunk a film szerint. Marcus Aurelius császár tizenkét éves hadjárata a barbár törzsek ellen – ahogy megtudjuk a bevezető szövegből – a végéhez közeledik Germaniában. Már csak egy, utolsó erőd áll Róma győzelme és az egész birodalmat betöltő béke útjában… No, itt álljunk csak meg, egy pillanatra! Maximus! Ne a madarat sasold!
Figyelsz? Akkor jó! Mert Marcus Aurelius nevére sokan felfigyelhetnek a közönség soraiból is, amikor a Legio II. Adiutrix fellépésén meglátják a császárt és megtudják, kiről van szó. Szerepelt a császár már A Római Birodalom bukásában is, 1964-ben. Ismerős a színész? Obi-Wan megvan?
Sokaknak persze inkább a Gladiátor film után ugorhat be Marcus Aurelius személye, amikor a hagyományőrző baráti kör fellépésén fény derül a személyazonosságára. Nos, Pannóniának immár újra van egy Marcus Aureliusa! Amiként újáélesztette az igazi Marcus a birodalom egységét a dunai fronton, úgy élesztette fel újra a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör magát Marcus Aureliust!
A rómaiak amúgy már a Krisztus előtti második század végén harcoltak a germánok ellen. Több csatában megsemmisítettek Itáliaba törő germán seregeket. Később, Augustus uralma alatt, s azt követően a Rajna és a Duna (Danuvius) folyók lettek lassacskán a Római Birodalom természetes határai. Így a rómaiak gyakorlatilag a germánok szomszédai lettek...
Augustus terve az volt, hogy a birodalom fennhatóságát kiterjessze a Rajna és az Elba folyó közötti germán területre is, vagyis a mai Németország területére. Ezt a korábban a római seregben is szolgáló germán vezér, Arminius akadályozta meg, aki Kru. 9-ben három római legiot semmisített meg a teutoburgi csatában. Erről szól a 2009-ben bemutatott Arminius – Kampf um Germanien című dokumentumfilm.
Arminius persze aztán jól befürdött, a feleségét a rómaiak később, egy ütközet után el is elfogták, s Rómába vitték. A germán szabadsághőst hergelték is a rómaiak a folyó túloldaláról, hogy jöjjön át asszonyáért… be is gőzölt, próbált újabb nagy lázadást szítani, ám aztán övéi végeztek vele (tán római sugallatra). Egy szó, mint száz, Arminius tényleg befürdött, ámde a területet Róma soha nem foglalta el. Ez a terület tehát körülbelül a mai Németország területe, melyet Germania Magnának (Nagy Germaniának) neveztek.
Nos, Marcus Aurelius hadjárata nem Germania Magna – a filmbeli kiírás szerint Germania – utolsó erődig történő elfoglalását jelentette, és sokkal inkább honvédő háború volt kezdetben. Íme hát máris egy röpke villanás, miként tér el film és valóság! Lássuk, milyen is volt az igazi Marcus a filmeshez képest?
Uralma alatt Marcusunknak a már említett quadusok és markomannok miatt gyűlt meg a baja, akik gyakorlatilag Germania Magna peremvidékén éltek: a dunai határ mentén, a pannóniai provinciák tőszomszédságában, a folyó baloldalán.
A Krisztus utáni 160-as években bebocsátást kértek a gazdag pannóniai vidékre, de ezt a császár elutasította (más kérdés, hogy más germán törzsek, a quadusok és markomannok is nyomás alatt állottak, más germán törzsek révén). Közben kitört a pestis, melyet a legiók Keletről, a párthus hadjáratból hurcoltak a birodalomba. A határ menti katonaságot is sújtotta a baj. A germánok pedig kihasználták a legyengült határvédelmet: támadtak! Nem volt irgalom! Se béke!
Szinte elsöpörték Pannoniát, felprédálva mindent! Erről szól Marcellus Északi vihar című regénye, valamint A Pannon… A regényekben és persze a történelemben megkezdődött hát Marcus Aurelius honvédő (azaz nem hódító) háborúja, mely megszakítással ugyan, de uralkodása végéig tartott – vagyis több mint tizenkét esztendeig.
A birodalom tehát itt más sokkal inkább defenzív (védekező) háborút vív, nem pedig expanziós (hódító) politikát folytat, ráadásul a hadsereg a korábbi évtizedek tétlensége miatt igencsak elpuhult.
Nos, Kru. 168-ra megtisztították Pannoniát, az itt lévő két provinciát újfent Róma ellenőrizte, de a Kru. 172-es béke túl megalázó volt a germánok számára. Az biztos!
Amellett, hogy római bábkirályokat ültettek az egyébként cefetül szabadságszerető germán népek nyakára a térségben (politikai befolyás), még a Duna bal partját is ki kellett üríteniük 6,5 kilométeres sávban (római katonai befolyás erősödése a part menti sávban), s a vásárhelyeket sem látogathatták (gazdasági korlátozások) – tudta ez a nagyhatalom, hogy mit csinál… A béke tehát oly megalázó volt, hogy a germánok Kru. 177-ben újra támadtak.
Két év múlva, Kru. 179-ben már Marcus Aurelius és a fia, Commodus is a hadszíntéren van – vagyis a Gladiátorban látottakkal ellentétben nem a háború vége után érkezik az utód, bár sok köszönet nincs a jelenlétéből, ahogyan Marcellus Utolsó háború regényében is olvashatjuk…
Ez idő tájt már germán földön dúl a háború, s tervbe van a már említett két új provincia létesítése is, amelyből aztán nem lesz semmi (kérdés volt az is, hogy megérné-e és az államkassza bírná-e). Nos, minden esetre Kru. 179-180-ban a római csapatok már a messzi germán földön állomásoznak, köztük a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör által megjelenített legio egy egysége is.
A mai Szlovákia területén található trencséni vár szikláiba vésve máig látható az a felirat, mely fennen hirdeti, hogy ez időben itt telelt 855 római katona, a II. Adiutrix legio harcosai, legatusuk (parancsnokuk) Marcus Valerius Maximianus vezetésével. Ő volt az, aki pannóniaiként először nyert felvételt a római senatusba is (róla szól A Pannon). De a képen nem őt, hanem Sophia Loren színésznőt látjuk, amint az 1964-es filmben, A Római Birodalom bukásában búcsúzik atyjától, az árnyékvilágba távozó Marcustól.
De vissza laugaricioi (trencséni) táborba, melyet a rómaiak később feladtak! Marcus Aurelius Kru. 180-ban bekövetkezett haláló megváltoztatta a dolgokat. A császár maga is pestisben hal meg, a mai Bécsben (Vindobonában), s elmarad az az utolsó, mindent elsöprő katonai offenzíva, amire a Gladiátorban is utalnak oly módon, hogy még egy utolsó erőd elfoglalása áll a római győzelem és a béke útjában. Az a győzelem soha nem született meg...
A békét az utód, Commodus császár (Kru. 180-192.) valóban megkötötte, de a hadműveletek is beszüntetésre kerültek, a birodalom határa pedig a Duna maradt, új provincia sem létesült. Vagyis a Gladiátorban látható – úgymond – mindent elsöprő utolsó nagy diadal elmaradt… Hát, az öreg Marcus nem erre számított tőled, Commodus!
A filmben amúgy úgy utalnak Marcus halálának helyszínére, mintha az valóban Vindobonában lett volna, azonban Vindobona nem a germán hadszintéren feküdt, hanem a Duna innenső partján, birodalmi területen. Ez persze eltörpül amellett az alkotói húzás mellett, hogy a Gladiátorban Commodus meggyilkolja a saját apját, miután megtudja tőle, hogy nem ő lesz az utódja, hanem Maximus. Nem örült neki a fiú!
Ez persze csak alkotói húzás, a hivatalos történészi álláspont szerint Marcus valóban pestisben hunyt el. Érdekes azonban, hogy már az 1964-es filmben – a szintén ezt a témát bemutató – A Római Birodalom bukásában is felmerül a haldokló Marcus Aureliusban, hogy ne a fiát nevezze ki utódául, hanem az arra alkalmas hadvezért, Liviust.
Tegyük hozzá máris: ez a fajta megoldás lett volna logikus. Abban az időben ugyanis az Antoninus-dinasztia uralkodott, ahol a császároknak nem született vér szerinti utóduk, így az arra legrátermettebb személyt választották, avagy nevelték ki utódnak. Marcusnak született fia, Commodus (akinek volt egy fiatalon elhunyt ikertestvére is).
Commodus amúgy nem is biztos, hogy Marcus fia volt, annyira elütött jellemben tőle, de akit Marcus mindig is a saját fiának tekintett. Tán beléje is szorult ennyi hiúság, hogy ne ismerje be, hogy ilyen cefetül megcsalta a felesége, gladiátorokkal is hempergő beste? Lám, milyen érdekes Commodus vonzódása a gladiátorokhoz? A fellépései az arénában...
...meg a mulatozásai… így már kezd érthetőbb lenni az utód viselkedése… de ki tudja? Nem tartottuk a gyertyát… tény azonban, hogy Commodussal kihunyt a birodalom aranykorának lángja. A „vas és a rozsda kora” jött el… Minden oldalról barbár hordák döngették a kapukat, Róma pedig nem győzte védeni a meglévő területeket...
De vissza Commodusra! A kölköt már a Krisztus utáni hetvenes évek második felében bevonta apja az uralkodói feladatokba és jogkörökbe, mint ahogyan azt a 2016-ban debütált Roman Empire sorozat is bemutatja. Igaz, a való életben sok mindenben nem jeleskedett ez az alkalmatlan fickó, jóllehet császárként népszerű volt a köznép és a hadsereg berkeiben is… különös, de a 2016-os sorozat viszonylag pozitívabb képet fest róla… érdekes…
Naszóval! Marcus Aurelius Commodust szánta utódául, s abszolúte nem kívánta visszaállítani a régi római köztársaságot, mint ahogy a Gladiátor című film állította. A senatus, mint a régi római köztársaság vezető testülete – motorja – a császárkorban is működött, de már soha nem nyerte vissza azt a fényét és jogait, melyet a Caesar idején kirobbant polgárháború előtt gyakorolt.
Néha pisszenni se mert, ha őrült volt épp hatalmon... Na jó, a gladiátorban még beszólnak Commodusnak... de ne aggódjunk, hamarosan ajkukra fagyott a szó...
Marcus Aurelius semmiféle Maximust nem kért meg arra a halála előtt, hogy kormányozza ideiglenesen Rómát és adja vissza a hatalmat a római népnek – vagyis a senatusnak és a népgyűléseknek –, ergo az S. P. Q. R. (Senātus Populusque Rōmānus), mely a szenátus és a római nép együttes uralmának rövidítését jelentette, s amelynek használata a Római Birodalom idején a legelterjedtebb volt, immár sohasem jelentette a császár nélküli világot. Ez az igazság, Maximus!
Császár mindig is volt, míg a birodalom létezett, legfeljebb a jogköre változott, jobbára a nép és a senatus jogainak további korlátozása révén… Szóval Marcus Aurelius semmiféle Maximust (vagy az 1964-es neve szerint: Liviust) nem kért fel arra, hogy állítsa vissza a régi Rómát. Ez volt ugyanakkor a filmben az indok arra, hogy Commodus megölje az apját. Maximus egyébiránt nem is létezett! Hoppá!
Macimus… pardon: Maximus! alakját az alkotók több hadvezérből gyúrhatták össze, jóllehet pár éve szenzációt keltett, hogy megtalálták az igazi Maximus síremlékét, méghozzá Rómában. Eszerint az igazi Maximust Marcus Nonius Macrinusnak hívták volna, aki több csatában vitte győzelemre a seregeket. Ámbátor szóba jöhet névadóként a Pompeianus nevű hadvezér is, Marcus veje, Lucilla – igen, a Gladiátor Lucillájának – férje, és Lucius apja.
Igen, a filmben szereplő kis Lucius, akinek a nagybácsi meséje szólt, valójában a Pompeianus nevű hadvezér fia volt, nem pedig Lucius Verusé, ahogy hívták. Verus amúgy Kru. 169-ben bekövetkezett haláláig Marcus társcsászára is volt. Vagyis, ha a Verus fia lett volna a filmbéli Lucius, akkor nem hét, hanem minimum tizenkét éves kellett volna, hogy legyen a Gladiátor eseményeinek kezdetén.
Lucus kora azért érdekes a filmben, mert Maximus, amikor Lucillával összefut a sztori elején, a germán télben, megjegyzi, hogy az ő fia is csaknem hét esztendős már. Találkozásuk a filmben igazi évődés… két hajdani szerelmes találkozása, annyi év után… egyúttal utalás arra is, hogy Lucius talán Maximus fia... Ja, amúgy akár Maximianus, a Pannon is szóba jöhetne Maximus névadójaként! Neve és katonai pályája, harctéri tettei, feljogosítják erre.
Valószínűbb azonban, hogy, hogy Maximus (és a ’64-es Livius) hadvezér a forgatókönyvírók fantáziájának szüleménye. Tény azonban az is, hogy a Legio IV. Flavia Felix, melynek a filmben Maximus a hadvezére volt, valóban ott harcolt Marcus seregében a germán fronton. Tény az is, hogy volt idő, amikor Pompeianus neve felmerült Marcus utódaként, ámde Pompeianus Commodus halála után sem vállalta a bíbort. De ne siessünk még úgy Commodus halálával! Szóval nyugalom!
A filmmel ellentétben Commodus nem pár hónapig, de tizenkettő évig uralkodott, Lucilla merénylete az öcsike ellen pedig elbukott. Ha nem is úgy, mint a filmben, de elbukott. Vagyis valójában nem Lucilla árulta be az összeesküvést, amiatti kényszertől hajtva, hogy Commodus ellenkező esetben megöli a fiát. Mert ugye gondolom, leesett, ezért mesélt a nagybácsi Luciusnak a Gladiátorban! De a mese a könnyekben kitörő, gyermekét féltő anyának szólt! Legalábbis a filmvásznon...
Ami a történelem: a merénylő értékes időt vesztett, míg azt ecsetelte Commodusnak, hogy a tőrt a senatus küldi neki… Ő is, Lucilla is halott nemsokára. Szóval a történelem rácáfol a filmre: a jó csaj sem ússza meg mindig!
Erről is szól többek közt Marcellus Isten lehettél volna című regénye. A merényletre Kru. 182-ben került sor, amelybe az akkori testőrparancsnok (praefectus praetorio), Paternus is belebukott, ha nem is azonnal.
Vagyis Lucilla összeesküvésekor nem egy Quintus nevű volt katonatiszt volt Commodus testőrparancsnoka, mint a Gladiátorban, ugyanakkor az is tény, hogy sokkal később valóban egy Quintus Aemilius Laetus volt Commodus testőrparancsnoka, s maga is részt vett abban a Kru. 192-es, sebtében szerveződött összeesküvésben, ami végül Commodus halálát okozta.
Szóval a testőrparancsnok benne volt a halálában, de Commodus nem oly látványos párviadalban halt meg, mint ahogy a Gladiátor beállítja, az 1964-es film nyomdokain járva, mely pedig a Forum Romanumra, az Urbs (Róma Város) központjába tette a híres párviadalt. Nem volt tudniillik raktáron díszletük egy Colosseumból...
Ez a párviadal mese! Mindkét filmben! Egyetlen őrült császár sem volt olyan bolond, hogy kiálljon így életre-halálra. Persze, tegyük hozzá máris, hogy a filmben is benne van, hogy Commodus szíven szúrja Maximust, aki így a párviadal végére el is vérzik… A film vége szívenütő! Maximus megtér övéihez a túlvilágon.
Ütős, de a valóság talán sokkal izgalmasabb! Akit a történelmileg hiteles sztori is érdekel, annak jó szívvel ajánlhatjuk Marcellus új regényét, A bírkózót, melynek bemutatójára 2019. november 28-án kerül sor, a budapesti Fókusz Könyváruházban, nem messze az ókori római erőd, a Duna bal partján állt hajdani Contra-Aquincum romjaitól… Újabb értékes írásmű született a hajdani Pannónia vidékén, ahol anno, a harctéri táborokban maga Marcus ís írta filozófiai munkáját, az Elmélkedéseket...
De térjünk vissza még egy kicsit a germán frontra!
A sztori szerint innen lovagolt volna haza – mondhatni lóhalálában – Maximus, hogy megmentse a Hispaniában (mai Spanyolország) élő kedvesét és fiát, akiket aztán a császár parancsára mégis elveszejtenek és csak összeégett holttestüket ölelheti viszont…
A kegyetlen vég után vegyük csak szemügyre, hogy honnan kellett volna hazalovagolnia. Vindobonából, ez elhangzik a filmben. Csakhogy ahhoz, hogy Vindobonából hazajusson, át kellett volna kelnie, télvíz idején, az Alpokon is. Ráadásul mindenütt ellenőrzésekbe botlott volna. Hát, ez nem jött volna össze, legyünk reálisak, azonban a Gladiátor mégis csak egy film, s nagy film! Mi pedig így szeretjük! Szóval, csak előre, paci! Pardon: Maximus!
Épp ezért, mivel a közönség szerette, s Oscarból is kellően kapott, sikerét később mások is meg kívánták lovagolni, mint Maximus a hátasát. A gladiátorviadalok betiltásának időszakában, a Krisztus utáni negyedik század végén játszódik a 2003-as Held der Gladiatoren című film (magyar címe: Germanus bosszúja).
A film a gladiátorrá vált germán harcos, Germanus sorsát követi nyomon, aki – ahogy a cím is árulkodik róla – az aréna hőseként bosszút áll testvére gyilkosán, a messzi Északon, Augusta Treverorumban (a mai Trier városa Németországban). A film nézhető, ámbár kissé szaglik róla, hogy a Gladiátor sikerét akarja meglovagolni, még több vérrel és látványos küzdelemmel kényeztetve a nézőt…
Vagyis nem gyereknek való, az zicher! Meglepetése a filmnek, hogy az a Ralf Moeller játsza az egyik germán gladiátort, aki annak idején a Gladiátor című film germán gladiátorát, Hagent is alakította.
Amúgy nem mellesleg, már nálunk is van olyan hagyományőrző csapat, amely a zordon germán harcosokat jeleníti meg, így most nem fáradunk azzal, hogy még egy Moelleres képet keressünk a Germanus bosszújából!
Jelentkezzen, aki hiányzik!
A Gladiátorban úgy búcsúzunk a főhősöktől, hogy a testőrség és a senatus egy bizonyos Gracchus szenátor égisze alatt folytatja tovább közös útját. Legelőször is kiviszik az amphiteatrumból Maximus holttestét, aki bár legyőzte a gaz Commodust, de szerettei után megy a túlvilágra – vagyis is Commodus a viadal előtt igencsak szíven szúrta…Gracchus ellenben nem létezett, szintén kitalált karakter.
Gracchus ellenben nem létezett, szintén kitalált karakter. Az egykori római hadvezér Pertinax lesz a császár, aki fájdalmasan hiányzik a filmből, de ne vessük az alkotók szemére! Marcus Aurelius esetében sem róják fel, hogy tényleg nem szívlelte a gladiátorviadalokat (de azért megjelent rajtuk)… Ami pedig Lucilla fiát, Luciust illeti, akiről a haldokló Maximus atyai szeretettel tudakozódik, akkor még biztonságban volt. Akkor még… de ez már egy másik történet… és nem is a világ legszebb története…
…mert az egy 1965-ös alkotás!
Legalábbis a címében az. Egy évvel az után, hogy A Római Birodalom bukása bukás lett, újabb bibliai témájú film következett: A világ legszebb története. Amikor adta a televízió, jelen sorok írója is kérdezte, mi a film címe, mire azt a választ kapta, hogy ez A világ legszebb története… nos, annyira nem volt elájulva tőle. Ne csodálkozz ezen, Heródes!
Nos, ha nem is ez lett a valaha látott legkedvesebb film, ténykérdés, hogy a bibliai témájú filmek révén valóban egész fiatalon kapcsolatba kerülhettünk anno az ókori Rómával. Karácsony és Húsvét tájékán mindig láthattunk egy filmet Jézusról, avagy egy Ben-Húrt… utóbbiból van már jó néhány alkotás, ez nem vitás…
Nos, vitán felül áll tehát, hogy igen fiatalon van lehetőségünk megismerkedni Róma valamilyen arculatával. Rajta hát, kukkants be e világba!
Mindenkit csak arra bíztathatunk, hogy látogasson ki egy római hagyományőrző rendezvényre, ragadjon kezébe egy remek regényt a korról, avagy nézzen meg egy kultikus kardozós-szandálos szexelős római filmet-sorozatot… Vagy akár egy bibliai témájú remek alkotást! Jó lesz! Az biztos! Ha már a sejk is azt mondja...
Mert ez mind-mind az Örök Róma! Örökbeszabott, s máig ható! Civilizációnkba ívódó múlt s jelen egyszerre! Táplál bennünket, miként a kenyér és a cirkusz...
Menetel hát tovább, akár a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör katonái… elkötelezetten, hűséggel, mint egy igazi római legionarius! Mi pedig legközelebb újra a Szentföldre menetelünk Jézus korába, ahol a 2015-ben bemutatott sorozat, az A.D. A Biblia folytatódik játszódik. Végre, talán kiderül, ki is lakik ebben a tóparti házban!
Szóval folytatjuk!
Vagy folytassa inkább Kleo?
Addig is, míg eldől...
…ha tetszett, ajánld másoknak is!
Vagy kövess minket a Facebookon!
https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/
Előre!
Hé, óvatosan cicus!
Ja, latinul kellett volna mondani... Bocs!
(A Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör által közzététel céljából rendelkezésre bocsájtott fényképeket Léka Zsuzsanna és Schätz Andrea készítette.)
Utolsó kommentek