TANÁR VERSUS/CONTRA DIÁK (II. FEJEZET)            A JÁTSZMA

A Tanár versus/contra diák I. fejezetében azt a nemrégiben aktuálissá vált témát feszegettük, hogy MINDENKInek lehetett, avagy történetesen volt is egy Erika nénije. Aki még nem látta volna Deák Kristóf Oscar-díjat nyert alkotását, annak a Mindenki –mondhatni – kötelező darab! Hogy miért? Azért, mert MINDENKI volt diák, netán pont most diák. És mert vannak közöttünk olyanok is, akik a tanári hivatást választották… MINDENKIhez szól, szívből!

Azonban itt és most történetesen véget is ér az a lelkület, amely a Mindenkit áthatja; a film a múltkori fejezet témája volt, ez most nagyon másról fog szólni (http://fuszeresjakvaj.reblog.hu/mindenkinek-volt-egy-erika-nenije).    A mostani… nos, keményebb menet lesz! Az biztos! Időben szólok! Főleg azoknak, akik történetesen a tanári hivatást választották, mert komoly etikai, morális kérdést fogunk érinteni a tanár-diák viszony kapcsán. Az ítélet persze – miként az igazság – MINDENKIé! Az olvasóé… Az értékítéletet tehát MINDENKI maga hozza meg! 

Tanár-diák

I. ELŐJÁTÉK

Nemrégiben egy rendezvény miatt egykori középiskolámban jártam. Az iskola felé tartva összefutottam egy volt osztálytársnőmmel – kicsi a világ –, aki épp gyönyörű kisgyermekét tolta a babakocsiban; a jövő nebulóját. Szóba elegyedtünk. Kifejtette, mennyire rossz emlékei vannak egykori középiskolánkról, hiszen – ahogy ő emlékezett – minden tanár szívatta az osztályunkat, pedig nem érdemeltük meg. Szóba került egy másik osztálytársunk neve is, akiről egyik tanárunk kijelentette, hogy amíg ő él, nem lesz belőle építész. A tantárgy érettségi tárgy volt, felvételihez is kellett, szóval… Minden esetre az osztálytársunk lediplomázott, s legendák keltek szájra arról, hogy végül bevitte megmutatni a diplomáját a volt tanárának…

Tanár-diák

Vajon mindig tisztelettel kell lenni az iránt is, ami rossz volt az életünkben? Nos, emberek vagyunk, érzésekkel, ez természetünből fakadóan nem megy, s most, jelen sorok írása közben sem ezen van a  hangsúly, hanem azon, ami ténylegesen megtörtént.

Tanár-diák

Évtizedek teltek el az érettségi óta, de még felnőtt fejjel is gyakran eltűnődök azon, vajon egyes régi tanárainkat csak a leterheltség, avagy más is megakadályozta abban, hogy a tananyag leadásán túl valódi hivatást is belevigyenek az órába? Hivatást!  És legfőképpen lelket! Szenvedélyt! Volt rá példa, igenis volt, termett érték, s került is átadásra iskolás éveink során! De volt, igenis volt, amikor szenvedélyes óra helyett szenvedésben volt részünk. Akár célzottan is, ok nélkül is, csak, mert… ha nem is a régi pálcás módszer révén...

Tanár-diák

Nem titok, minden diák megtapasztalja azt az életérzést, hogy a tanára kedvence, avagy pontosan az ellenkezője. A nebuló se szeret minden tanárt… netán már a tantárgyat is utálja, s mindez egymásra is hathat… Ténykérdés azonban, hogy a jó/rossz tanár igenis befolyásolni képes a tanuló jövőjét. Jómagam is több száz könyvet elolvastam, de a középiskolai kötelező olvasmányok jó része kimaradt, s a versolvasást se szerettem meg, azután, hogy tizenkét esztendeig igyekeztek belém sulykolni, hogy nem lehet saját gondolatom a költeményről, mert a költő ezt meg azt gondolta… Még az írásbeli érettségim javításában is ezt olvashattam, bizony-bizony nem tűrték az önálló gondolatot… Gondúta a… Pedig végső soron a poéma sem más, mint a szabad gondolat szárnyalása... De az iskolában ezt  *@sz*@*od...

Tanár-diák

De emelkedjünk felül ezen, hiszen csak örülhetek, hogy egy tanár, aki még a szóbeli érettségin is igyekezett lehúzni, nem vette el a kedvemet az olvasástól, amit önmagamért mívelhetek, azt olvasva, amit szeretek, szenvedélyesen, vidáman! Ez legyen példa mindenki előtt, akinek az önálló gondolatát bünteti a tanára!

Tanár-diák

II. ÉLETED JÁTSZMÁJA MÁR A KÖZÉPISKOLÁBAN ELDŐL?

A gond csak ott van, bizony, ott van, kedves mai fiatalok, hogy a tanárok, főleg a középiskolai tanárok egy életre befolyásolhatják a Jövőtöket, mivel az általuk adott jegyek befolyásolhatják a felvételiteket! Aztán mi van, ha a tanárral nem vagytok valamilyen okból jó viszonyban? Esetleg semmit nem tettetek a rossz viszony kialakulása érdekében… Régen bizony a felvételi más volt. Volt olyan egyetem, amely önálló felvételit csinált, de alapesetben volt központi felvételi, amelyhez hozzáadódott a középiskolából hozott jegyek adta érték, meg a nyelvvizsga és már meg is volt a jövő útja. Ha valaki extra pontot ért el a központi felvételin (azaz majdnem 60 pontot), akkor ez a pont megduplázódott, s akár nyelvvizsga nélkül is utat jelentett egy jó egyetemre, főiskolára.

Tanár-diák

Mi volt ez a duplázás? Nos, a duplázás lényege abban állt, hogy ez esetben nem vették figyelembe a középiskolai jegyeket, de nem is volt rá szükség, hiszen a duplázódó pont elég volt a sikeres felvételihez. Vagyis, ha egy középiskolai tanár a diákot még az érettségin is elkapálta, ez a kapálás nem életre szólt, csak az írásbeli felvételiig. Vagyis lehetőség volt rá, hogy ne egy középiskolai tanár, hanem a diák maga döntsön a saját sorsáról, kizárólag a tudása alapján, a felvételin. Manapság azonban – akár emelt szintű, akár nem az érettségi – a felvételi eljárásból legjobb tudomásom szerint már nem hagyható ki az egyenletből a középiskolai tanár. Így sokkal inkább hatással van a diákok jövőjére az a közeg, amelyben nagykorúságuk előtt telik az életük.

Tanár-diák

III. A JÁTSZMA ELKEZDŐDIK

„A játszma elkezdődött!” – hallhattuk igen sokszor Sherlocktól. Egy életen át kell játszanunk! Azonban egy diák számára talán ott kezdődik el istenigazából, amikor körvonalazódik számára, hogy mihez szeretne fogni érettségi után, mi szeretne lenni a jövőben, az ÉLETBEN… És aztán felméri, hogy ennek eléréséhez milyen képességei vannak, miket kell fejlesztenie, de azt is, hogy milyen nehézségekkel, objektív és szubjektív akadályokkal kell megbirkóznia. Kedves mai fiatalok, ti már elvégeztétek a feladatot?

Tanár-diák

Ha igen, láthatjátok, hogy az egyenletből nem hagyható ki a középiskolai tanárotok kedves, avagy utált grémiuma sem. És akkor jön a csattanó: mi van, ha győzelmetek gátja egy olyan tanárotok, aki mondjuk, ok nélkül nem kedvel titeket, s ez át is jön (megjegyzem, ismertem olyan általános iskolai tanárt, aki engem bár nem tanított, őrjöngve ordította az első osztályos kisgyereknek, hogy nem érdekli, ha bele is tapos a gyerek lelkivilágába)...

Tanár-diák

Jóllehet nem voltam még nagykorú, de amikor magam is megtapasztalhattam az életérzést, hogy ok nélkül nem kedvelnek, s ez az osztályzataimon is látszik, már éreztem, mit éreztem, reálisan láttam, hogy valami gyógyszer elgurult azon tanáraimnál, akik kimutatták, mennyire le akarnak húzni szubjektív okok miatt. Nem vette be a gyomrom, ahogy a kivételezést sem. Az egyik érettségi tantárgy esetében azonban különösen meglepett, hogy mennyire le akarnak húzni, jegy tekintetében. Ez egy másik érettségi tantárgy volt. Itt nem kellett verset elemezni…

Tanár-diák

Nos… meglepett, hogy úgy éreztem, hogy le akarnak húzni, mivel addig kedveltem a tanáromat, nem volt köztünk probléma, s ha nehezen is ment a tantárgy, érteni akartam, megoldani a feladatot, s ezt látta is, nem is buktatott meg soha, pedig egyszer korábban év végén… már nagyon rosszul állt a szénám… miként több osztálytársamnak is… Ez az a tanár volt az, aki kijelentette osztálytársunkról, hogy amíg ő él, nem diplomázik le. Nos, a történetet már ismerjük. De vissza az iskolapadba! Év vége volt. Akkor figyeltem fel valamire. Tudvalevő volt, hogy a jegyei alapján bukásra áll az osztály egyik legjobb anyagi hátterű tanulója is. A tanár mégsem buktatta meg, de az osztály plénuma előtt megbeszélte vele, csakis vele, egyedül az osztályból, hogy következő év elején a teljes, akkor már elmúlt éves anyagból ír egy dolgozatot, amire nyáron készülnie kell, s ha nem sikerül, akkor vége! Így is lett… mármint, hogy nem bukott meg a tanuló. Csakhogy nekem valami sántított.

Tanár-diák

Feltettem magamnak a kérdést: ha az osztálytársam nem bukik meg, s nem pótvizsgázik, ugyan miféle kihatása lehet egy olyan dolgozatnak, amit csak ő ír meg, nem az osztály, vagyis szigorúan véve nem is osztályozható? Miféle kihatása lehet, miféle következménye, amikor már a következő osztályba lépett? Mert hát visszamenőlegesen nem alkalmas arra, hogy megbuktassa! Osztályzat meg hogy lenne rá adható? Olyan nincs, hogy valakivel olyan – mégis osztályozásra kerülő – speciális dolgozatot iratunk, amit mással az osztályból nem! Vagy mégis? De hol van az egyenlőség? A kérdésemre, amit valójában csak gondolatban tettem fel, saját magam, magamnak, nem kaptam választ, az osztálytársammal szeptemberben a következő osztályba léptünk. Hogy megírta-e azt a dolgozatot, nem tudni, minden esetre az osztály plénuma előtt erre nem került sor, még említés sem volt róla.

Tanár-diák

Ekkor következett az, hogy érzékelni kezdtem a már említett ellenszenvet azon tanárom részéről, aki az osztálytársunkkal külön dolgozatban állapodott meg előző év végén… Hiába szerettem és akartam érteni a tananyagot, félévkor megbuktam belőle – még szerencse, hogy nem érettségi év volt még, igaz ez az év elvileg már számított. Szüleim nem fogadták el érvelésemet, a dolgozatokat pedig nem tarthattuk meg emlékeim szerint, de az a megérzésem támadt, hogy jó volna független tanárral átnézetni a feladatokat, mivel valami azt súgta, hogy lehúzzák a jegyeimet. Sajnos ebben nem kaptam támogatást vagy megértést szüleimtől, bizonyítani nem tudtam egy megérzést.

Tanár-diák

Csak korrepetálásra adtak pénzt. A korrepetálás során megcsináltuk ugyan a feladatokat, amire emlékeztem, de addigra már év vége jött, én már nem bíztam magamban, s nem is mentek a feladatok, mintha saját magamnak kezdtem volna bizonyítani, hogy nem megy… Egyértelműen bukásra álltam… A szüleim beszéltek a középiskolai tanárommal, aki kegyesen egy kollégáját javasolta korrepetálásra, akivel tudvalevően jó barátságot ápolt. Tanárom kollégája fogadott, az ő anyukája az asztal mellett elhaladván máris arcon is fingott…

Tanár-diák

Szó szerint. Mégis érteni akartam, tudni! A középiskolai tanárom kollégájánál, korrepetálás közben meggondolatlanul sóhajtozni kezdtem. Meggondolatlanul, hiszen a korrepetitor minden volt csak nem empatikus lélek, mégis kifejeztem két feladat között – az amúgy szinte nem is létező – reményemet, hogy de jó volna, ha a tanárom nem buktatna meg, hisz volt rá példa, hogy valakit nem buktatott meg, hanem megbeszélték, hogy következő tanév elején ír majd a tanuló egy dolgozatot, az előző éves anyagból… Következő óránk után a középiskolai tanárom félrehívott s közölte, hogy átenged év végén, de év elején írok egy dolgozatot a mostani, egész éves anyagból, amire a kollégája felkészít. Minderre nem számítottam, nem is voltam rá felkészülve, s nem is tartottam igazságosnak, azonban nemet nem mondtam. Viszont már akkor is eltűnődtem azon, hogy azok a mondatok vajon mennyire tudatosan hagyták el a számat, a tanárom kollégájánál...

Tanár-diák

Nem voltam még nagykorú, de vajon ettől függetlenül mégis felismertem az egyetlen, reálisan járható utat a bukás elkerülésére? És aztán nem hittem el, s történetesen meg is ijedtem attól, hogy működik? Az utolsó év, érettségi előtt szeptemberben kezdődött. Miként mindig szeptemberben kezdődik a tanév, amikor a falevelek lehullanak… Talán, mert magam sem hittem el, hogy annak a dolgozatnak a megírására valaha is sor kerül (nem is került), talán, mert mégis annyira naiv voltam, mint amilyennek tartottak, csak augusztus második felében vettem fel a kapcsolatot a tanárom kollégájával. A korrepetitor őrjöngve ordította a telefonba, hogy velem befejezte a munkát, nekem egész nyáron korrepetálásra kellett volna járnom, meg egyébként is, micsoda dolog az, hogy ez úgy történt meg, hogy tudjuk, hol dolgozik az apám… Otthon átbeszéltük a dolgokat, szüleimnek kezdett összeállni egy kép, apám hozzátette ehhez azt is, hogy szerinte nem egyszerűen a munkahelyén, hanem a munkájáért kapott feltételezett béren lehetett a hangsúly a telefonban…

Tanár-diák

Szüleim felvették a kapcsolatot a középiskolai tanárommal is, de ő privát nem fogadta őket, csak azt mondta a kaputelefonba, hogy évtizedes tanári pályafutása alatt őt még így nem vágták át. Apám úgy döntött, hogy még tanévkezdés előtt megbeszéli a dolgokat az iskolaigazgatóval. Pontosan már nem emlékszem, miről volt szó kettejük között, de a végzős osztályba léptem, hiszen nem buktattak meg év végén, utólag pedig erre nem lett volna mód. Egyébként is, mire fel, ha a saját tanárom év végén átengedett?Az iskolám egy másik tanára korrepetált (immár a harmadik, egy év leforgása alatt), hiszen muszáj volt érettségizni a tantárgyból; e tanárt roppantul meglepte, mennyire érteni, tudni akarom az anyagot, s mennyire jövök fel a tantárgyból az érettségire. A saját tanárom semmi érzelmet nem mutatott, nem is emlékszem már rá, miként zajlottak a tanórák vele, de az valószínű, hogy két szót nem váltottunk. Egy dolgozatom sem lett elégtelen azután. Átmentem az érettségin. Ez volt a fő. Én győztem. A saját Jövőm szempontjából csak ez számított.

Tanár-diák

Aztán léptem tovább. Tovább, az életutamon. Az érettségin ebből a tárgyból is volt vizsga. Ezt meg kellett csinálnom, hogy tovább léphessek. Az életben aztán többet nem befolyásolta a jövőmet ez a tárgy. Miként az érettségimet se befolyásolhatta a tanárom. Se a felvételimet…

De vajon MINDENKI ilyen szerencsés az ÉLETben?

Ti hogy látjátok?

Mit tapasztaltatok?

Milyen a Ti JÁTSZMÁTOK?

És etikai, morális szempontból Ti meddig mennétek/mentetek el el hasonló szituációban? Merre billen(t) a mérleg serpenyője?

Tanár-diák

    

Tovább

                    TANÁR VERSUS/CONTRA DIÁK                        (I. FEJEZET) MINDENKInek volt egy „Erika nénije”

FILM TANÁR-DIÁK

Amióta csak Oscar-díjat nyert Deák Kristóf filmje, a „Mindenki”, a baráti beszélgetések során fel-felröppen a kérdés: vajon megérdemelte-e a film énektanára, Erika néni, hogy a kórus így „kibabráljon” vele, mondhatni jogos volt-e a büntetése? De felröppen egy másik kérdés is: vajon a gyerekek képesek lennének a való életben levezényelni egy ilyen „hadműveletet”?

Nos, ki-ki döntse el maga, hogy miként válaszol a feltett kérdésekre – akár saját tapasztalataira is támaszkodva! A történet, amelyet most elmesélek, velünk esett meg, az én osztályközösségemmel. Most hát, újra lepereg az a régi film! A ballagási videó!

A kilencvenes évek derekát írtuk. Nyolcadikosok voltunk, ballagó osztály. Tavasz volt. Már mindannyian túl voltunk a felvételin. Ragyogó nap sütött be az ablakon. Minden olyan könnyed volt, mindannyiunk érezte a szabadság ízét – s volt, aki már tapizta osztálytársnőjét… Így kezdődött…

A felső tagozat érdekesen alakult. Az osztály több, mint egyharmada kicserélődött. Több jó képességű gyereket elvittek nyolc- és hatosztályos gimnáziumba. Mi, akik maradtunk, meglepődve tapasztaltuk, hogy volt, aki még nyolcadikban is csatlakozott hozzánk.

Nem voltunk rossz osztály, bár kétségtelen, hogy a két ballagó osztályból minket csíptek a tanárok kevésbé. Volt egy kis verekedés, cigi, pia, önkényuralmi jelkép, lógás, csajozás, kéztörés…  klikkesedés, kiközösítés..., de ettől még mi voltunk az a ballagó osztály, aki először rendben énekelte – énektanárával – a ballagási próbákon, hogy „Köszönünk Önöknek mindent, Értékes szellemi kincset, Amit hagytak ránk, Kérésünk egy, csupán egy még: Maradjon örök szép emlék, ez a ballagás.”

FILM TANÁR-DIÁK

Már próbáltuk az öltönyt, s a matrózblúzt... Aztán valami... a hangulat...  megváltozott. Már éreztük a szabadság ízét, az iskola viszont még egy utolsó szintfelmérő vizsgával készült, amely a matematika, a magyar és egy választott tantárgy teljes tudásanyagát érintette. Sőt, mi több: kijelentették, hogy ötven százalékban ez a vizsga határozza meg az év végi jegyünket! Még a kevésbé eszesek is érezték, hogy a nagy fenék, amelyet kerítettek neki, nem több, mint egy lufi, csupán. Az akkori jogszabályi környezetet személy szerint én is ismertem már, és nem láttam összefüggést a már lezárult, sikeres felvételim és az év végi vizsga között. Elkönyveltem, hogy – pedagógus szüleim megrökönyödésének dacára – lazán veszem, hiszen a felvételit nem befolyásolja, s a felkészülés helyett inkább barátommal, a hozzám hasonlóan vonatmániás sráccal lógok…

És ekkor ért az első érdekes meglepetés. Kémiát választottam, vizsga tantárgyként. Tanáromnál matematikából külön órát vettem – ő volt az iskolai kémia tanárom – és szóba került az év végi vizsga is. Akkor kaptam először hazugságon egy tanárt: azt állította, hogy ha nem sikerül a vizsgám elég jól, akkor a középiskolai beiratkozáskor még azt mondhatja az új iskolám, hogy mégsem iratkozhatom be! Dacára a sikeres felvételimnek! A szerzett jog fogalmát nem ismertem, de illogikusnak tartottam érvelését, s józan paraszti ésszel végiggondolva csak egy következtetésre juthattam: „Hazudsz! Hazudsz, hogy félelmet gerjessz!” Máig nem tudom, vajon az volt-e a célja tanáromnak, hogy elterjesszem ezt a pletykát a többiek között, mindenesetre visszájára sült el. Tanári hazugságként tálaltam! Elmeséltem barátomnak, ő egy másiknak és így tovább…

Telt-múlt az idő. A szünetekben volt néha verekedés, néha cigaretta… de azért széles ez iskolában minden ment a maga medrében. Legtöbbször benn lógtunk barátommal az épületben, nem mentünk le az udvarra. Neki volt egy pakli kártyája, mellyel autós kártyajátékot lehetett játszani. Szünetszám, szüntelenül játszottunk, hol ketten, hol többen… Nekem pedig egy szép, régi Magyar kártya csomagom volt, mellyel pedig a makaó nevű taktikai lapfogyasztó kártyajátékot űztük… vagyis legtöbbször csendben voltunk, általában nem verekedtünk (talán egyszer fordult elő köztünk), s kulturáltan szórakoztunk, taktikai játék révén… Nem zavartunk senkit…

…még a folyosón grasszáló kémia tanárunkat sem, aki mégis elkobozta a kártyapaklikat. Két alkalommal is razziázott, s egyszer a barátomé, egyszer pedig a sajátom bánta. Mivel nyolcadik volt, tavasz, s senkit nem zavartunk, hát bizony cudarul megharagudtunk a tanárnőre. Mondhatni úgy felforrott az agyvizünk, hogy ha az akkoriban közkedvelt Hera főzőmargarint a fejünk búbjára helyezték volna, az bizony szétolvad, sec perc alatt! De hát nem a tökalsóknak állt a zászló a tanárral szemben...

FILM TANÁR-DIÁK

Az osztályban bizony keveseket hatott meg a kémia tanár szabad rablása, egészen addig, amíg MINDENKI érintett nem lett egy újabb fenyegetésben! Énektanárunk – aki nem volt olyan csinos nőszemély, mint az Oscar-díjas film Erika nénije – egy rossz pillanatában azzal állt elő, hogy ő neki van befolyása az év végi jegyeinkre, vagyis, ha nem énekelünk megfelelően a ballagási menetben (egész addig normálisan énekeltünk!), ő bizony mindenkinek lerontatja a jegyeit, s nem csak énekből, hanem írd és mond, mindenkinek minden tantárgyból! Jóllehet nem hittük el, akkor valami cérna elszakadt…

Mindenki hozzátette az énektanár fenyegetéséhez a saját, személyes, vélt, vagy valós sérelmét, amit az értékes szellemi kincs mellett kapott. Lepergett mindenki előtt nyolc év filmje, az első napok, a nyolcvanas évekbeli, vidéki nagyváros iskolájában… az első felelet, az első jeles, karó… stb… az első tanári visszaélés…

Minden iskolában vannak jó és kevésbé jó tanárok, mindenkinek – így egy tanárnak is – lehet gondja, adott napon… ez így van rendjén. Ahogy az is, hogy akkor, nyolcadikban, hót nem érdekelt minket a tanárok lelkivilága. Tizenéves kis lázadók voltunk, nem lélekbúvárok. És, ha voltak is köztünk széthúzások, verekedések, kiközösítések, összeforrtunk az egy cél érdekében: nem énekelünk a ballagáskor! A tanár idilli, éneklő gyerekeket képzelt maga elé, akár a tankönyvben...

FILM TANÁR-DIÁK

De nem ez történt! Kitört a lázadás! Volt köztünk gyerek, akinek az édesanyja ott tanított az iskolában, volt, aki el is árulhatta volna az akciót, mégsem szivárgott ki, mert az osztályfőnökünk nem vett elő minket ballagás előtt, jóllehet lett volna még ideje, talán két hét, de ez már a múlt homályába vész…Nos, mindenki tudta tartani a száját...

FILM TANÁR-DIÁK

És elérkezett a ballagás napja. Két osztály vonult le a lépcsőn. A régi ballagási videót nézve egyértelmű, hogy csak egy énekel határozottan, tisztán, s az nem a mi osztályunk! A mi osztályunk felől néha fel-felröppentek énekhangok – felnőttként és rosszmájúként azt mondanám: talán egy kis látszat végett, a szülők miatt – de ettől függetlenül, bárki, aki megnézi a felvételt, láthatja: nem énekel az osztályunk! Néha tátog valaki, néha elkap egy dallamot, de a lázadás szele tapintható az arcokon! Igen! Mi megcsináltuk! Mindenki benne volt! És mindenki összetartott! Ezért azt gondolom: nem életidegen, amit üzen mindenkinek a „Mindenki”! Egy osztálytársunk amúgy el sem jött a saját ballagására – a család igy lázadt, vagy mifene… vagy szimplán elutazott…

FILM TANÁR-DIÁK

Ja, igen: a kártya! Hogy mi történt az elkobzott kártyákkal? Nos, régen a tanároknál az volt az alapelv, hogy év végén kiadták az elkobzott kisautót, etceterát… Tudtuk, hogy a tanáriban, a fiókjában őrzi a tanárunk a kártyapaklikat, így hát a ballagás napján, miután lázadó vénánknak szabad utat engedtünk a nem énekléssel, besétáltunk hozzá a tanáriba. Barátommal szép békésen elköszöntünk, s megkértük, hogy adja vissza a kártyánkat. Mindkét fél tudta, hogy nem lesz még egy találkozás… Tanárunk – talán, hogy az iskola nevében visszavágjon az osztály éneke… pardon énekének hiánya miatt, talán csak azért, mert nehéz napja volt, avagy lelkileg nem tudta feldolgozni kérésünket – minden ok nélkül jól ránk förmedt: „Jajj, hagyjatok már békén azzal a kártyával!” Hát, ismét elolvadt volna a fejünkön az a Hera főzőmargarin, minden esetre intelligensen konstatáltuk, hogy a tanárral „valami van” és a távozás mellett döntöttünk…

Aznap délután volt valami bankett féle, tanarakkal és diákokkal. A kártya miatti dühömet látván keresztapu – aki mindig hord magánál egy pakli Magyar kártyát – nekem ajándékozta a sajátját. Rögvest hívtam barátomat: kész a bosszú terve! A banketten a tanár szeme előtt fogunk kártyázni, s azt már nem veheti el! Hisz már elballagtunk!

Hát, mondanom sem kell: kevés kivételtől eltekintve minden tanár ott volt a banketten, de az a „kevés kivétel” a kártyakobzó tanárunk volt… Talán bűntudata volt?

Nos, mindenkinek nem ad igazságot az élet, barátomnak, s nekem mégis nagy élvezetet jelentett, hogy az estébe nyúlva kártyáztunk az iskola folyosóján, ahogy az osztályból mindenkinek fontos volt, hogy egységben lépjen fel a tanári fenyegetéssel szemben – még ha ez azt is jelentette, hogy, akár a filmben, mi sem énekeltünk…

Van, igenis, van, amikor egy gyerek is tudja és érzi, hogy a csend bizony beszédesebb!

FILM TANÁR-DIÁK

Tovább

fuszeresjakvaj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések