„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.” 

Róma örök, ámde területi integritása már korántsem volt az!

Korántsem! A hatalmas birodalom Kru. 395-ben végleg kettészakadt, amely után a keleti része volt az erősebb, életképesebb. E területnek a fővárosa a Nagy Konstantin császár (Kru. 306-337) által alapított Konstantinápoly lett, mely az antik Rómához hasonlóan maga is egymillió lakossal büszkélkedhetett hamarost.

A Konstantin és a kereszt című, 1962-es alkotás Konstantin Kru. 312-es római győzelmével zárul, sajnos már nem kalauzol el bennünket ebbe a korábbi görög város, Büzantion területén alapított „Új Rómába” (Nova Roma).

Szerencsénkre ezt a felségsértés számba menő mulasztást két opus is pótolja. Konstantinápolyban (Bizáncban) játszódik ugyanis a Harc Rómáért című 1968-69-es koprodukciós film, amely az immár Bizánci Birodalomként emlegetett keletrómai területek háborúját mutatja be, Itália visszahódításáért…

A néha mesteri sakkjátszmának is beillő háború földi poklot és végleges pusztítást hozott a hajdani birodalmi központra, Rómára. Infrastruktúrája összeomlik, lakossága töredékére olvad az elkövetkezendő évszázadokban. Bizony-bizony, ilyen a háború...

Oly mértékű a pusztítás, hogy a vízvezetékeket sem tudják már helyreállítani, szakembergárda hiányában. Talán a további lázongások elkerülése végett is, de az egyetlen, mondhatni szilárd hatalom, a keresztény egyház kénytelen azzal előhozakodni a hívek előtt, hogy a fürdés és a hajdani nagy fürdők használata erkölcsileg helytelen.

Sokan elfelejtik, hogy ennek a nézetnek a hatodik századi háborúk után logikai és politikai oka volt, azaz az egyház nem akart rosszat híveinek, s magasabb röptű erkölcsi elgondolás sem feltétlenül állt a tilalomfa mögött, azonban a város totálisan elpusztult, s vele Itália, egyszerűen valahogy kordában kellett tartani a lakosságot, mely hozzászokott korábban egy bizonyos életszínvonalhoz. Adott esetben aztán a római pápa osztott gabonát a nép között, a hajdani római császárok mintájára... lassan kialakult Róma központtal az úgynevezett Pápai Állam...

Nos, vélhetően a lakosság kordában tartását és a nyomor elviselését szolgálhatta tehát (nagy valószínűséggel) a fürdés elítélése is, azonban a probléma ott kezdődött, hogy ennek a valódi oka feledésbe ment, a középkori ember meg hallgathatta a fürdés miatti magvas gondolatokat… persze volt, aki azért is szeretett feredni... középkori bordélyházakban...

De térjünk immár vissza történetünk magjához, Konstantinápolyba, azaz az Új Rómába, ahol a Justinianus császár (527-565) által alapított híres kupolás templom, a Szent Bölcsesség Temploma (Hagia Szophia) is áll, s amelyet újabban, a tiltakozások ellenére megint mecsetté alakítanak... 

Nos, a hatodik század végére a Bizánci Birodalom is vesztett erejéből, s a 600-as években tehetetlenül állt az arab hódítás előtt, mely már magát a fővárost is fenyegette. Ezért is jött jól a görögtűz nevű égőfolyadék-fegyver, melyet többnyire tengeri csatákban alkalmaztak...  Bizánc mégis elvesztette területének jelentős részét, köztük az Agorában is szereplő Egyiptomot, valamint a Szentföldet, Jeruzsálemmel, a szent várossal egyetemben, mely minden Jézusról szóló bibliai témájú film örök helyszíne is egyben... a keresztrefeszítésé...

Az AD A Biblia folytatódik című sorozat kis tóparti háza – melynek lakója még mindig nem fedte fel magát – valószínűleg már nem állt volna a bizánci és az arab korszakban, amiként a kor is megváltozott az arab hódítás idejére…

Míg Nyugaton a germán államocskák rendezkedtek be, egymással vívva harcukat, addig Keleten az arab hódítással érkező iszlám vette át a kereszténység helyét jelentős mértékű területekre gyakorolva politikai, gazdasági, katonai, kultúrális és nem utolsó sorban vallási értelemben befolyást, sok esetben immár végérvényesen…

Egyiptom és az afrikai területek gyakorlatilag elvesztek a kereszténység számára, a viszonylag új vallás, az iszlám törte útját előre, több irányból is átkaroló hadműveletet folytatva Európa és benne a keresztény államok, birodalmak felé…

Az átkaroló hadművelet és a válaszlépés

Az iszlám vallás hódítás útján történő terjesztése, e számukra szent küldetés (szent háború) elsöpörte a gót államot az Ibériai-félszigeten, s már az egykori gall területek következtek, mígnem 732-ben a frankok a mai Franciaország területén, a poitiers-i csatában megállították az Ibériai-félszigetet (vagyis az ókori Hispániát) már uraló muszlimokat.

Az átkaroló hadművelet egyik ága tehát megtorpant. A csatában győztes Martell (Kalapács) Károly a Karoling-ház névadója lett, unokáját, Nagy Károlyt (768-814) pedig 800 Karácsonyán a pápa Rómában császárrá koronázta. A modern Európa egyes történészek szerint vele született meg... aztán, van, aki a létezését is vitatja...

Tény azonban, hogy az átkaroló hadművelet továbbra is folytatódott Európa megroppantására és elfoglalására. Miközben ennek egyik ágát továbbra is az Ibériai-félszigeten történő  hadakozás jelentette, addig a másik ágát a Bizánc és később a Balkán elleni támadások, Ázsia felől, a harmadik ágat pedig a Földközi-tengeren zajló offenzíva, mely Itáliát és a frank partokat is elérte. 

Európa a szüntelen háborúskodásba sűllyedt: egymással is hadakoztak államai, de az iszlámmal is, mint például az Ibériai félszigeten, ahol lassan-lassan kezdték kiszorítani a hódítókat (megkezdődött a visszahódítás, azaz a reconquista) kora. El Cid mesélhetne róla...

Az ezredfordulóra emellett új államalakulatok is létrejöttek Európában, köztük a tizenegyedik század végére megerősödő Magyar Királyság is. A pápai hatalom pedig felismerte a világi királyságokban rejlő lehetőséget arra, hogy kemény ellenállás tanúsítása mellett akár vissza is hódítsák a kereszténység számára elveszettnek hitt területeket... például a Szentföldet, Jézus szülőföldjét...

Így esett hát, hogy amikor II. Orbán pápa 1095 novemberében a Clermont-i zsinaton keresztes hadjáratot hírdetett a Szentföld és benne Jeruzsálem és a Szentsír felszabadítására, nagyon is tisztában lehetett az iszlám világ katonai erejével és átkaroló hadműveleteinek jelentőségével. 

Sokan hajlamosak pusztán véres, öldöklő háborúknak titulálálni a Szentföld felé irányuló keresztes hadjáratokat (persze, volt öldöklés keményen), azonban nem szabad elmenni amellett a tény mellett sem, hogy ezen háborúknak többek között védelmi funkciójuk is volt. Persze nem mindig jött be. A Mennyei királyság című film már arról szól, amikor száz esztendővel később, 1187-ben Jeruzsálem újra elvész a keresztény Európa számára...

De térjünk vissza az 1095-ös zsinathoz és a pápához! Ugyanis abban, hogy II. Orbán pápa a Szentföld felszabadítását tűzte ki célul, mint katonai akciót, benne rejlik, ha kimondatlanul is, egy olyan szándék, hogy a háborút helyezzük át az ellenség területére, a háborús cselekmények itt folytatódjanak, s végső soron saját földjén, mondhatni hazai környezetében mérjük rá a (végső) csapást! 

Ennek egyik fő állomása volt Jeruzsálem elfoglalása, 1099-ben, zsidó és muszlim lakosságának kiirtásával egyetemben... lassan-lassan a keresztes hadjáratok árnyoldalai is megmutatkoztak... nem kell szépíteni... a háború az vér, vas és halál kombója...

Szaladin szultán 1187-ben foglalta vissza Jeruzsálemet, azaz az itteni hódítás tiszavirág életű volt, a negyedik keresztes hadjárat pedig már el sem jutott a Szentföldig, hanem 1204-ben Bizáncot foglalták el, a velenceiek machinációi révén... Ez ugyan még nem jelentette a keresztes hadjáratok végét, sokan indultak útnak a Szentföldre, nagyobb hadjáratokra is sor került, de a kifulladás jelei lassan-lassan megmutatkoztak...

A keresztesek ki is szorultak Ázsiából, miként a Bizánci Birodalom is töredékére csökkent, szinte magára a városra, mely fontos stratégiai ponton állt, akadályozva a törökök és egyúttal az iszlám terjeszkedését a Balkánon... Ebben páratlan harcostársat adott a történelem, a törökverő Hunyadi János személyében. Hunyadi maga is azt vallotta, hogy a saját területén kell csapást mérni az ellenségre, s nem szabad engedni, hogy a háború hazai földig terjedjen...

Aztán jött a rigómezei veresége és deffenzívába szorult... de addig az ellenség területén vívta harcait, védve a magyar határokat, s mögötte az egész keresztény Európát a hatalmas túlerővel szemben. Az átkaroló hadművelet a Balkánon hetven évre megtorpant, amikor 1456-ban hősiesen megvédte Nándorfehérvárt a töröktől.

Azt azonban ő sem tudta megakadályozni, hogy a török 1453-ban bevegye Konstantinápolyt, s a Hagia Szophia mecsetté váljon... Mindezzel gyakorlatilag megsemmisült a hajdani római birodalom...

Megsemmisült, fennen hirdetve, hogy semmi sem örök, semmit sem lehet készpénznek venni, mert sok nép, földi hatalom sincs már sehol, napjaink pedig mint a por, elszállnak... a szél sodor...

A 2012-ben készült török filmalkotás a Fetih 1453 (A Hódítás 1453) azon képsorokkal zárul, amidőn a törökök legendás harcosa, Hasszán kitűzi a zászlót Konstantinápoly falaira, véget vetve jelképesen is Róma örökének... egyszersmind befejezetté téve a hódítást...

Az ostrom

Konstantinápolyt háromszoros falgyűrű vette körül, ez volt az úgynevezett theodosiusi fal, melynek áttörése az 1451-ben szultánná lett II. Mehmed számára is kemény diónak tűnt.

A megoldást a magyar származású ágyűöntő mester Orbán (Urbán) jelentette, akinek sikerült olyan ágyút öntenie, melynek révén a város falait áttörték.

A szállítás is nem kevés logisztikát igényelt a törökök részéről, de aztán bevetették őket. Az ágyúöntő mester nem élhette meg a város elfoglalását, egyik alkotásának felrobbanása őt magát is az égbe emelte...

A török végül győzedelmeskedett, melynek az ágyuk mellett az is oka volt, hogy a védők részére nem állt rendelkezésre elegendő haderő a falrendszerek biztosítására. Más szóval a túlerő is bevállt módszer, bárhogy nevezzük is...

Hasszán sem fürödhetett a földi dicsőségben, de a város elfoglaltatott. A film diszkréten hallgat arról, hogy sokan menekültek a lakosok közül a Hagia Szophiába, abban a hitben, hogy ott megmenekülhetnek, azonban a szultán lova nemsokára bokáig gázolt a vérükben...

Helyette kapunk pár szép képkockát, gyönyörű zenét, hol szigorú, hol mosolygós szultánt, és egy kifogástalan filmet. De ez csak film, nem feltétlenül maga a történelem...

Mehmed mindenesetre kiérdemelte a Hódító Mehmed nevet, más kérdés, hogy a nándorfehérvári fiaskó majdnem öngyilkosságba kergette. De ez már egy másik történet... sokáig uralkodott, de azt már nem érte me, hogy a mai Spanyolország területéről végleg kiűzték a hódítókat, 1492-ben, felszámolva  az átkaroló hadművelet egyik ágát. A harc persze ezzel nem ért véget...

A Balkánon, no meg a Magyar Királyság területén és persze a tengeren tovább folyt, váltakozó intenzitással a küzdelem, de Nova Róma, azaz Nagy Konstantin Új Rómája ekkor már Isztambulként egy teljesen új világ és birodalom fővárosa lett, új arculattal... persze ettől még Róma tovább élt és mindmáig tovább él... 

Pont ezért is, ez után a kis kitérő után legközelebb visszakalandozunk a régi világba, ahol még az antik Róma uralta a tengereket-földeket. Talán megtudjuk végre, ki is lakhat a már sokat emlegetett tóparti házban, ámbár már az is üdítő lesz, hogy a római katonák sarujának csattogását fogjuk hallani, amint erre sodorja hangjukat a szél... A középkorból legyen elég ennyi, láttuk az Új Róma végső pusztulását, egy birodalom végét. Legyen elég ebből ennyi! Egy darabig biztosan! Na jó: a frankok azért legközelebb még visszatérnek, Dagobert királlyal az élen...

Szóval, hamarosan folytatjuk!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

Azt mondtam, előre, nem hátra!

Ja, pardon, ez épp Konstantinápoly ostroma...

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.” Miként az Élet… Hiába súlytottak le reá a barbárok, tovább él!

A történelem valóban az élet tanítómestere!

De mondhatnók azt is, hogy nincs új a nap alatt, hiszen maga az antik Róma és annak hanyatlása, bukása is számos olyan példával, megoldással, eseménnyel „büszkélkedhet” (vagy inkább kardjába dőlne miatta), melyet korunkban is érdemes lenne megszívlelni, belőle okulni... netán pontosan a szemünk előtt zajlik le, újfent... vagy fog lezajlani... 

Ez alól Európa sem kivétel. Az az Európa sem, ahol a Nyugatrómai Birodalom bukása jószerivel ezerötszáz esztendeig tartó permanens (folyamatos) háborút és békétlenséget hozott – köszönhetően a beözönlő barbárok áldásos tevékenységének is…

Hiszen olyan harcias (a háborúskodást, mint életmódot) meghonosító népek léptek Nyugaton birtokba, akik, ha le is telepedtek aztán és létre is hozták a középkori társadalmakat, egymással békében élni nem tudtak. A rómaiakkal meg végképp nem...

Ha ránézünk a mai Európa térképére, azt jószerével ugyanolyan léptékű államok alkotják, mint a népvándorlás idején. Egységet, olyat, mint Róma – rövid időre – a középkorban talán Nagy Károly frank uralkodó (768-814) birodalma képviselt, de már ez sem volt olyan mély és tartós egység, mint az antik világban, amikor az afrikai sivatagoktól Britannia északi határáig a római civilizáció jelentette a Világot.

Ironikus tán, de pont magát Nagy Károlyt illetik egyes történészek az „Európa fáklyája, Európa atyja” jelzőkkel, kitérve arra is, hogy véleményük szerint a mai modern Európa vele született meg, uralmától kezdődően beszélhetünk Európáról a mai értelemben...

Nem is olyan régen, a kilencvenes években három részes koprodukciós filmsorozat is készült  Nagy Károlyról, amiből kis hazánk is kivette a részét, azonban pont az ezredfordulón robbant az az – enyhén szólva – hajmeresztő, Heribert Illigtől származó elmélet is, mely máig nem elfogadott ugyan, de amely szerint az a háromszáz esztendő, melyben Károly is élt volna, pusztán történelemhamisítás eredménye lenne… kitalált középkor… szóval, lehet, nem is létezett Károly... kár... kár... kár lenne érte...

Legyünk azért őszinték: azt el kell ismerni, hogy a történelmet mindig is a győztesek írják, s a győztesek néha-néha papírcsákót is hajtogatnak bármily dokumentumból… avagy elégetnek dokumentumokat… elpusztítják a legyőzöttek emlékeit…

Amiként Róma is eltörölte Karthágót, vagy Jeruzsálemet… Hisz birodalom volt, s míg lehetett, menetelt előre! A történelembe, a győzelembe! De egy szép napon már nem láthatták a népek Róma lobogóit...

A barbárok következtek! És bizony a barbárok fokozatosan felőrölték Róma erejét… az egyik fontos állomás volt ebben, amikor a gótok a hunok elől menekülve a negyedik század végén bebocsájtást kértek a birodalomba. Mert a hunok is közeledtek! Igaz, ekkor még Attila nélkül... Szóval ki kéne retusálni a hun vezért a képről...

A gótok letelepedésének feltétele a katonai szolgálat volt. Már eddig is több barbár szolgált amúgy a római hadseregben. Egyesek nagyon magas rangra is emelkedtek. A mintegy kétszázezer góttal azonban Valens császár (Kru. 364-378) pórul járt, hiszen a gótok megtagadták az adófizetést és de facto (ténylegesen) függetlenítették magukat Rómától (tegyük hozzá: a gótok sem kapták meg a zsoldjukat, s az élelmezésüket sem biztosították).

Mondhatjuk azt, hogy mindkét fél megszegte a „szerződést”, amely a gótok római seregeken aratott, Kru. 378-as hadrianapolisi győzelmébe, s a császár halálába torkollott, mindazonáltal a történelemből érdemes leszűrni és megszívlelni pár dolgot!

Nos, ha többen, nagy számban – emberek, népek, népcsoportok – valamilyen okból bebocsájtást kérnek egy másik állam (más kultúrájú civilizáció) területére, például azért, mert egy másik nép elől, háború elől menekülnek, esetleg megélhetésüket kívánják így biztosítani (lásd az ókorban a katonáskodás, római zsoldban), akkor értelemszerűen a befogadó fél szabályait (jogrendszerét) is el kell fogadni, be kell tartani és be kell tartatni. Akkor is, ha egyes érkezőknek ez nem tetszik.

Fentiek abban az esetben is irányadóak, ha és amennyiben a befogadó fél hibázna, hiszen a szabályok mindenkire kötelezőek a befogadó fél területén (specialitásokkal), saját felróható magatartására pedig előnyök szerzése érdekében nem hivatkozhat, aki maga sem úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható lett volna, vagyis a gótoknak sem lett volna joguk megtagadni az adófizetést és az általuk uralt területeket kvázi függetleníteni. Nos, ez jogilag kissé meredek volt, gótok! 

Az adófizetés megtagadása (a befogadó fél szabályainak semmibe vétele) és a területek kvázi függetlenítése (saját szabályaik alatt, a befogadó fél területi integritásának és rendszerének megbontása) egyértelmű és nyílt szembeszegülés a befogadó féllel, akinek szándéka értelemszerűen nem irányult és nem irányulhatott a saját rendszerének negligálására, hanem pontosan arra, hogy valamiképp, de integrálja a területére belépőket, az újonnan jött be- és letelepülőket...

Egyes történészek divatosan hangoztatták, hogy a barbároknak (kezdetben?) nem állt érdekükben Róma elpusztítása, azonban a befogadó fél jogának és a jogokból eredő kötelezettségeknek a nyílt vagy eltűrt megtagadása a történelem talán első no-go zónáinak kialakulásához vezetett. Erre korunkban is akad példa, miként arra is, hogy a fegyveres testületekben nőjön a korábban bebocsájtottak leszármazottainak számaránya…

Róma a példa: ez nem mindig jó ötlet, hisz Az utolsó légióban feltűnő Odoacer maga is volt római zsoldban, aztán Kru. 476-ban letaszította az utolsó császárt Nyugaton...

Vigyázó szemetek hát az antik Rómára vessétek!

Mert Róma intő példa arra, hogy a befogadott népek integrációjának elmaradása (a befogadó fél, avagy a befogadott magatartása miatt) hosszú távon pontosan a befogadó fél összeomlásához, rendszerének pusztulásához vezethet!

Eljöhet ugyanis az a pont, amikor az integrálódásra eleve alkalmatlan, avagy az integrációt valamiért megtagadó, azt elutasító népek, népcsoportok, kultúrák számára már nem lesz érdek a régi befogadó fél rendszerének a fenntartása sem, s megkezdik annak tudatos lebontását is… a befogadó fél meg csak nézhet, kapkodhat... de már késő... hát... lóvá tették...

De Róma intő példa lehet azért is, mert előfordult bizony, hogy a birodalom, mint befogadó fél – legalábbis a befogadott álláspontja szerint, de – elmulasztotta a befogadottak megfelelő ellátását – lásd a gótokat. Vagyis a civilizációk egén már idejekorán észrevehető lenne a bekúszó fekete felleg...

Intő példa lehet Róma, s a gótok ellátásának elmulasztása, hiszen korunk jellemzője is az egyes szociális ellátórendszerek miatti elégedetlenség, avagy egyesek azon meggyőződése, hogy nem kell munkával építeni a társadalmat, nem kell azok hasznos tagjává lenni, hanem nekik (csak nekik) minden alanyi jogon jár, melynek érdekében az alapvető szabályokat sem kell betartani…netán pont meg kell szegni, s jól oda kell csapni...

Róma intő példa lehet, hiszen előfordul, hogy a befogadó féllel ellentétes kultúra azért sem képes integrálódni a befogadó fél kultúrájába, mert a vallási-kulturális különbségek ezt lehetetlenné teszik, a befogadott pedig eleve foggal-körömmel ragaszkodik régi életmódjához, kultúrájához, vallásához… stb... még akkor is, ha ez a befogadóra káros... 

Például a városias életmódot nem ismerő barbárok az urbanizált birodalomban igencsak jól mulattak... jól kifosztották a városokat... A gótok emellett a kereszténység arianus változatát vallották,mely szerint a Fiú-isten az Atya-isten teremtménye csupán, azaz csak hasonló lényegű vele (homoiuszion), tehát nem öröktőktől való, egylényegű (homousziosz) vele.   

A 2008-ban bemutatott Róma: Egy birodalom felemelkedése és bukása című sorozatban is szereplő Nagy Konstantin császár (Kru. 306-337) védnöksége és vezetése alatt Kru. 325-ben a Nikaiába összehívott zsinat eretneknek bélyegezte Arius hivatkozott tanait, akiről az úgynevezett eretnekek (az eltévelyedettek) a nevüket kapták, ugyanakkor mégis ezen tanok terjedtek el gót nyelvű fordítás révén a nevezettek között, mely aztán akadálya lett a romanizált lakossággal való keveredésnek is, mely nem feltétlenül volt arianus. De a barbárok törtek előre...

A Nagy Theodosius (Kru. 379-395) császár halála után 395-ben végleg kettészakadt Római Birodalom keleti fele, mondhatni ügyes manőverekkel, de Nyugat ellen fordította a gótok nyugati ágát – a vizigótokat –, akik A barbárok felemelkedése című, 2016-os sorozatban is feltűnő Alarik vezetésével magát Rómát is kifosztották Kru. 410-ben, melyet a kortársak úgy értelmeztek, hogy vége a Világnak…Alarik nem gondolta így, bár sokáig ő se élt a Város kifosztása után...

Volt is amúgy a gótoknak gyakorlata a fosztogatásban. Már a harmadik században a Krím-félsziget elfoglalásával hadihajókhoz jutottak, mellyel kifosztották a tengerparti városokat. A Földközi-tenger feletti kizárólagos római hegemónia ezzel már a Krisztus utáni harmadik században megszűnt. Itt már a Ben-Húr Arriusa sem győzhetett volna… de hagyjuk is...

Ennél fontosabb tudniillik, hogy Róma intő példa lehet arra is, hogy a későbbi befogadottak (példánál maradva: a gótok) a befogadó fél infrastruktúráját (út- és közlekedési hálózatát) felhasználva jutnak el a befogadó fél területére, hogy aztán ott nem feltétlenül békés szándékkal tartózkodjanak…

A vizigótok végül Hispániában alapítják meg államukat, ahol a birodalom szétesése után a hatodik század végéig az arianizmus volt a hivatalos államvallás is. Ennek ellenére a vizigótok jól berendezkedtek, megnyerték maguknak a romanizált lakosságot is, lebontva a régi jog- és adórendszert természetesen… Aztán jött az arab hódítás, 711-ben pedig a gótok alul maradtak a jerezi csatában… de ez már egy másik történet, fiúk...

A gótok másik ága, a keleti gótok – osztrogótok – Nagy Theodorik (493-526) vezetésével Itáliában rendezkedtek be, azonban a király halála után a Keletrómai Birodalom megkezdte visszahódító hadjáratát, meg sem állva Róma falaiig... 

Theodorik amúgy igyekezett – már amennyire lehetett – a meghódított római lakossággal kezdetben jó viszonyt ápolni, azonban nem mindig volt ez sikeres. Ráadásul a vallási különbségek miatt is de annyira nem keveredett a két nép, hogy a gótok nagy része latinul sem igazán kommunikált, generáció alatt sem sikerült az integrálódás. Tegyük hozzá máris: a birodalom bukása után ugyan miért is akartak volna a gótok romanizálódni, amikor ők voltak már nyeregben, mint az 1968-69-es Harc Rómáért című filmben is...

Ami a barbár pusztítás után is megmaradt: a kereszténység

Intő példa tehát korunk számára, hogy a teljesen más kultúrával rendelkező Barbaricum miként tudott éket verni a Római Birodalom testébe, hogy hozzájáruljon területi és kulturális integritásának megdöntéséhez... végső soron az Örök Város romhalmazzá válásához és elnéptelenedéséhez... korábbi lakossága a töredékére olvadt...

Az antik világ tudásának jelentős része elenyészett, s a pusztulás kihatott a nők társadalmi helyzetére is. Az ókori római világban játszott szerepükhöz képest a barbár kor nekik sem kedvezett, írni-olvasni pedig sokáig álmodni sem merhettek... 

Egy dolog azonban tovább élt Róma pusztulását követően is. Ez pedig nem volt más, mint a Krisztus utáni első század Palesztínájában megszülető új hit, a kereszténység.

Amiként a Borgiák sorozatban is látható, Szent Péter bazilikája a Vaticanus dombon évezreddel az után is áll és állt, hogy a római császárok uralma az antik városban véget ért. A kereszténység ugyanis, mely kezdetben maga is komoly ellenállást váltott ki a pogány Római Birodalom berkeiben, lassacskán birodalommegtartó erővé lépett elő Nagy Konstantin politikája révén, azonban addig sok mártír vére áztatta a homokot. Az oroszlánok pedig nem csak a 2001-es Quo vadisban aktivizálták magukat...

Az utolsó nagy keresztényüldözésre Diocletianus (Kru. 284-305) uralma alatt került sor, aki egy történet szerint még egy fiatal görög lány – Philomena – haláláért is felelős lehet, aki, lévén, hogy Krisztusnak fogadott örök hűséget, visszautasította a császár házassági ajánlatát… Philomena élete és mártíromságának pontos időpontja kérdéses ugyan, a hozzá fűződő csodák azonban máig sokakat vonzanak ereklyéjéhez, a Nápoly melletti Mugnano del Cardinaleba.

Mi azonban térjünk vissza az ókorba: nos, Konstantin és akkori szövetségese, Licinius türelmi rendelete révén 313-tól a kereszténység törvényessé vált, majd a negyedik század végére kiszorította a régi pogány isteneket, hogy Nagy Theodosius alatt államvallássá váljon a birodalomban. Ez idő tájt ténykérdés, hogy régi pogány értékek is pusztultak, sőt, pogány filozófusnőt (Hüpatia) is nyúztak… részleteket lásd az Agóra című filmben...

Ténykérdés azonban az is, hogy míg nyugaton összeomlott a civilizáció, a kereszténység fennmaradt és ott volt – a római pápaság intézménye révén is – a mai Európa megszületésénél, folytonosságot, arculatot és talán reményt is adva egy anarchiába, háborúkba és szélsőségekbe zuhanó korszakban. 

És miközben az antik világ emlékeit lassan elbontották, hogy köveit újrahasznosítsák, kialakult a nyughati keresztény világban egy gyakorlat is, melyet a két kard elméletével illetnek. A nyugati keresztény világ vallásos-spirituális vezetője a római püspök (pápa) lett, míg a világi hatalmat jelképező kard az éppen aktuális, felemelkedő barbár birodalom uralkodóját illette.

Ilyen uralkodó lett Károly, s később a német-római császárok sokasága. Feladatuk volt védelmezni az egész keresztény világot, s hatalmukat elméletileg a pápától, mint Isten földi helytartójától nyerték, de ezt persze volt, aki vitatta közülük. Maga Károly sem örült annak az eljárásmódnak, ahogy a pápa őt császárrá koronázta 800 Karácsonyán, mert érezte annak jelentőségét, de ez már egy másik történet...  A történelem viszont komoly tanítómester. Lapozzunk csak bele!

Civilizációk mindig lesznek, ahogy anarchiába, háborúkba és szélsőségekbe is sodródhatnak, össze is omolhatnak. Ami túlélheti őket, az az egységes hit (és erkölcs), mely az egységes világ összeomlása, Róma bukása után is fennmaradt, új küldetést, értelmet adva Róma városának, egyszersmind az integráció erejét nyújtva a számtalan barbár királyságnak, spirituális módon (ehhez természetesen a kereszténység megerősödése és az eretnek tanok elutasítása is kellett, így az arianizmus elutasítása).

Mindezekre tekintettel Róma példája is mutatja, hogy létkérdés – így akár ma is az lehet –, hogy létezik-e és vajon melyik az a hitrendszer és erkölcsi felfogás, amely egyes civilizációk összecsapásánál, adott esetben a világrend átalakulásánál erővel bír és fáklya lehet a Jövendő számára!

A keresztényég kialakulásának kezdetéről szól a 2015-ös sorozat, az A.D. A Biblia folytatódik is mely immár jóideje írásaink tárgyát képezi, igaz, az elmúlt időben alighanem kissé mostohán bántunk vele. Sajnos ma sem tudhatjuk meg, ki lakik abban a tóparti házban, amelyre már annyiszor utaltunk...

...azonban aki ismeri a Bibliát, az tudhatja, hogy a szentlélek eljövetelével a sorozatban jelentős események következnek, hiszen ezáltal az apostolok megkapták az erőt Jézus tanainak továbbadásához...

...az Ige megismertetéséhez! Vagyis a történet Péter templomi tanításával és csodatételével legközelebb ugyan, de folytatódik! Addig is, mindenki harapjon egy kis friss levegőt (és ne a gép előtt)...

...majd tiszta fejjel gondokozzon el rajta, mit is üzen a mai kornak az antik Róma!

Vajon meghallgatja a mai kor a múlt szavát és időben meglátja Róma intő példáját? 

Nos, bárhogy is lesz, mi hamarosan folytatjuk!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

Bocs, Attila, ez nem neked szólt!

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.”

Az ókori Róma koronavírusa – a támadó pestis

„Historia est magistra vitae.” A történelem – akár tetszik, akár nem, de bizony – az élet tanítómestere, ezt már számtalan esetben bebizonyította. Napjainkban is aktualitását nyeri e bölcsesség, hiszen arra is figyelmeztet, hogy korunk civilizációjának is komolyan kell venni a járványokat és megelőzése-felszámolása érdekében valamennyi szükséges intézkedést meg kell tenni, ezen intézkedéseket határozottan betartani-betartatni, egyszersmind fel kell készülni a járvány miatt várható (avagy a pont nem várt) hatásokra.

Ennek ékes példája a – 2000-es Gladiátor című filmben is feltűnő – Marcus Aurelius császár (Kru- 161-180.) uralkodása alatt a birodalomba behurcolt pestis által okozott, mondhatni világméretű járvány, mely küzdelmes életének alkonyán magát az uralkodót is elragadta ebből az árnyékvilágból, a mai Bécsben, azaz Vindobonaban – szóval a filmmel ellentétben nem az utód, Commodus volt a ludas… bár ebből a fickóból simán kinézné a Zember...

Amiként arra Mende Gusztáv Balázs is rámutat Pestis az ókorban című tanulmányában, a pestis története nem a középkorban kezdődött, de már jóval a rómaiak előtt, igaz, ők sem úszták meg. Térjünk hát vissza Marcus Aurelius uralkodásának kezdetéhez, aki úgy került trónra Kru. 161-ben társcsászárával, a 169-ben szintén pestisben elhunyt Lucius Verusszal, hogy jogosan arra számíthatott, hogy folytatódik az elmúlt évtizedek békéje, és prosperitása. Nem így történt. Aki kíváncsi a filozófuscsászár uralkodására, az olvassa el bátran Marcellus Mihály író korszakról alkotott regényeit.

Nos, csőstül jöttek a bajok. Összetűzés a parthusokkal, Kru. 161-166. között, mely birodalom Keleten éppoly hatalmas volt, mint maga Róma a nyugati világban. Fel is perzselték a rómaiak az ellenség fővárosát… hullák és pusztítás… ahogy egy háborúban az bizony lenni szokott. Csak éppen azzal nem számoltak, hogy a parthus hadjáratból hazatérő római legionariusok behozták a birodalomba a pestist.

Több ezer római katonáról beszélünk, akik részt vettek a hadjáratban, legiokról, vagyis a háborúk és (a velük együtt járó) nagyobb népmozgások a történelem tanúsága szerint valóban felelősek lehetnek a járványok elterjedéséért. Álljon itt egy statisztika a korból: a korabeli lakosság pestisjárvány okozta veszteségét 20 %-ra, míg a hadsereg veszteségét 25 %-ra becsülik.

Az adatok azért is félelmetesek, mert a Római Birodalom északi határán az erődök szinte kiürültek és nem tudták megfelelő számú haderővel mindezt pótolni. Jóllehet, Marcus Aurelius – aki pont nem volt kezdetben az a katonaember, csak a körülmények csináltak belőle harctéren jelen lévő uralkodót – megérzett valamit a közeledő újabb viharból, mert legiokat vezényeltetett vissza a messzi pannoniai provinciákba (tartományokba). De ez sem volt elég…

Róma északi ellenségei, a barbár germán törzsek – akik korábban bebocsátást is kértek már a birodalom területére, hogy ott letelepedjenek, ám e kérésüket akkor a császár elutasította – villámgyorsan kiszagolták a birodalom határán keletkezett rést, a hadsereg pestis miatti gyengeségét, s betörtek… Gyakorlatilag Italia határáig pusztítva a civilizált világot… A háború megszakításokkal ugyan, de egészen Marcus Aurelius császár haláláig tartott, majd az utód, Commodus császár (Kru. 180-192.) fejezte be, ha nem is épp úgy, ahogy azt apja tervezte…

De vissza a Gladiátorra: amikor Commodus nagy diadalmenetben Rómába érkezik, a császár mondhatni tanácsadó testületévé lefokozott senatus – mely a köztársasági korban még Róma irányítója volt – azzal nyaggatja az isteni uralkodót, hogy tervet készítettek az egyik városnegyed higiéniai kérdésének megoldására, hogy legyőzzék az ott terjedő pestist… 

Minő kisstílű fogadtatás egy magát istennek beképzelő uralkodó részére, nemde bár? Commodus be is pöccen, amikor azt kérdezik tőle, nagy monológja végén, hogy ölelt-e már pestisben haldoklót, ámde a nővére, Lucilla – akkor még – megmenti a helyzetet. Ámbár titkon már ármánykodik, testvére megbuktatására...

Nos, a lényeg, hogy a Gladiátorban is szerepet kap tehát – ha nem is jelentőset – a korabeli birodalomban világjárvánnyá terebélyesedő pestis. Marcus Aurelius császár orvosa, Galénosz maga is foglalkozott munkájában a pestis tüneteinek leírásával, de hogy hathatós intézkedéseket foganatosítottak volna a rómaiak a megfékezésére? Hát, bizony, az a rideg tény, hogy a lakosság, s a katonaság a pestistől megroppant, a germánokkal való harcok pedig csak folytatódtak…

Kölcseyt is megihlette – no, nem a járvány…

…hanem a rómaiak-germánok közötti háborúk. Amidőn szatmárcsekei magányában nagy költőnk belefogott a Himnusz sorainak írásába, tagadhatatlan, hogy klasszikus műveltségének is utat engedett.

Kölcsey Ferenc ugyanis nem mástól, mint a híres római történetírótól, Tacitustól kölcsönzött, amikor azt fogalmazta bele a Himnuszba, hogy „vert hadunk csonthalmain” győzedelmi ének zengett. A germánok ugyanis Kru. 9-ben hatalmas vereséget mértek a rómaiakra a teutoburgi csatában, ahol összesen 3 legiot mészároltak le az egykori római szövetséges, Arminius (Hermann) vezetésével, aki eztán rövid ideig a dicsőségben fürödhetett... 

A németek 2009-ben az évfordulóra készültek is egy filmmel, abban csak azt felejtik el megemlíteni, hogy a római holttestek évekig temetetlenül hevertek a harcmezőn, mígnem az egyik római hadvezér, a későbbi Claudius császár (Kru. 41-54.) unokaöccse Germanicus – ki feltűnik az Én, Claudius sorozatban is – germaniai hadjárata során behatolt a területre, s parancsot adott a csontok eltemetésére, megadva nekik a végtisztességet.

Tacitus erről így ír: „a síkon csontok fehérlettek, a menekülőké, az ellenállóké, szétszórtan vagy egymásra halmozva.” Így esett, hogy aki a Himnusz fent említett sorait idézi, az egyszersmind – óhatatlanul, de – arra is emlékeztethet bennünket, hogy a történelem telis-tele van váratlan tragédiákkal, háborúkkal, s járványokkal…halottakkal...

Az Idő pedig, melyet földi életünk a számunkra megad, oly drága, s felbecsülhetetlen, hogy aranyárban sem mérhető, talán csak abban, amit másoknak adunk belőle... másoknak, magunkból… hisz csak a tettek számítanak igazán… Hatványozottan igaz mindez járványok idején, amikor az emberi kapcsolatok is át- és felértékelődhetnek…

És a történelem, a nagy tanítómester emlékeztet: a háborúk és járványok máig nem értek véget… talán amikor bármelyikük felerősödik, akkor fontos a leginkább a másik szemébe nézni és meglátni benne a jót...

Iustinianus igen, járvány nem

Róma a Krisztus utáni hatodik századra elvesztette uralmát Italia, s a Nyugat felett. A birodalom fővárosa ekkor már Bizánc volt, Keleten. Az akkori birodalom a teljes Római Birodalom jogutódjának tekintette magát, lévén Nyugaton Kru. 476-tal formálisan is, de megszűnt a császárság, Romulus Augustulus, az utolsó nyugatrómai császár letaszításával. Germán utódállamok és királyaik viaskodtak a területek felett, néha egy római provinciánál is kisebb térségért is ölre menve…

A Kru. 527-ben Bizáncban trónra kerülő Iustinianus többek közt célul tűzte ki a régi Róma területi integritásának a helyreállítását is, melynek során – ha időlegesen is, de – még Italiat is sikerült visszafoglalnia, hadvezérei révén, azonban a visszahódítás nem volt tartós, egyszersmind kimerítette a birodalom tartalékait is. A barbár germánok örülhettek...

A visszahódítás – több-kevesebb valótlansággal ugyan, de – szerepel az 1968-69-ben bemutatott koprodukciós alkotásban, a Harc Rómáért című kétrészes filmben, miként maga Iustinianus császár (527-565.) is, aki talán épp a Hagia Sophia terveit sasolja, ámbár az is lehet, a színész, Orson Welles a papírból puskázza a szövegét... 

Nos, akárhogy is van, arról már nem esik szó a filmben (esetleg az alapjául szolgáló, magyarul talán soha nem is publikált regényváltozatban), hogy 541-542-ben minden addiginál nagyobb brutalitással dühöngött a pestis Bizáncban, nem túlzás, tízezrek is meghaltak a történetírás szerint naponta… Nem csak a főváros lakosságának 40 %-a veszett oda (megközelítőleg 200.000 ember), de maga a pestisjárvány tovaterjedt Nyugat felé is… Minden imára szükség volt... 

Jóllehet, e járvány kitörését is egy keleti hadjárat, a parthusok helyébe lépő perzsák elleni háború előzte meg, miként Marcus Aurelius korában, azonban az okok egy korábbi években történt eseményhez is vezetnek. Az Úr 536-ik esztendejében ugyanis a történetírás szerint egy bizonyos „felhő” több, mint egy évre sötétbe borította a birodalom területeit is, mintha világosság nélkül adott volna fényt a nap… az antik világ fénye kihunyt…miként az Élet lángja...

A hőmérséklet lehűlt, a mezőgazdaság megroppant, s aztán Egyiptomból elindult a pestis, kiírtva a birodalom lakosságának több, mint felét… A „felhő” okát vulkánkitörés(ek)ben látják a legújabb kutatások, méghozzá egy izlandi vulkán lehet a „bűnös”. Egy szó, mint száz, Iustinianus azon törekvését, hogy uralma alatt egyesítse az antik Róma területeit, többek közt a pestisjárvány is keresztülhúzta… Ha ezt a néhai Pilatus megélte volna, hát biz maga is fancsali képet vágott volna, mint az A.D. A Biblia folytatódik sorozatban... 

De hagyjuk is Pilatust, aki mos úgy került ide, mint magába a krédóba... A lényeg a lényeg: Iustinianus visszahódító háborúi, az általa okozott pusztítás és a körülmények hatására, de szép lassan eljött a sötét középkor, avagy a barbárság kora Nyugaton... hát, ehhez is képes hozzájárulni egy járvány, ha nincs megállj... szeg is akár, egy civilizáció koporsójába... aztán lehet, késő lesz már üvölteni... 

Mi azonban maradunk a római kor területén, s legközelebb immár tényleg visszatérünk a Jézus korabeli Palesztinába, hogy egyszer végre már kiderülhessen, ki is lakik ebben a szép tóparti házban!

Karantén esetén is ideális, de ne feledjük, ez csak egy díszlet… A cicus persze, az igazi...  

Szóval, macsekkal vagy anélkül, de hamarosan folytatjuk! 

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

Induljon a parti...