„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár harmincegyedik alkalommal! Mert „Róma örök.” Még Macskafogó sincs Róma nélkül! Bizony! 

Még a Macskafogóban is egy római államférfi, Cincinnatus történetéről hallunk! Egér volt a derék római... Leesett?

A derék Safranek nem mást olvas fel két megkarmolása között főnökének, a félszemű, mechanikus kezű Teufelnek, mint a köztársaságkori Róma egyik államférfijának, Cincinnatusnak a történetét. Az egyik egér ugyanis Cincinnatusként utalt a visszavonult szuperügynökükre, Grabowskyra, mondván, elhozza majd az eke szarvától... 

Nos, Safranek a következőket olvassa fel: „Cincinnatus – Több száz éve halott történelmi alak, akit, miután visszavonult a közéletből, az eke mellől hívtak vissza a szenátusba. Mint az közismert.” Nos, a „közismert” miatt Teufel szénné karmolja a macskát (megint), mondván, Safi gúnyolódik rajta... hiába bizonygatja, hogy a tudományos enciklopédiából vette... Nos, a karmolás, valljuk be, eléggé fájdalmas lehetett a cicusnak... mint Maximusnak a tigriskarom...

De nézzük csak meg, ki is volt az igazi Cincinnatus, mert Macskafogó… azaz kutya legyek, ha manapság tényleg olyan közismert az alakja… Az igazi Cincinnatust (Kre. 519-430) a hagyomány szerint úgy választottak első ízben – a korlátlan hatalmú közjogi méltóságot jelentő – dictarorrá, hogy az eke szarva mellől hívták el a külső támadás miatt. Tehát a Macskafogó sztorija valóság! Cincinnatus viszont abszolúte nem közismert! Ergo: Safranek megérdemelte, hogy Teufel szétkarmolja... megint... azért a feleségét nem kellett volna elszeretnie... 

Nos, amíg a derék Safraneknek nem  volt élvezetes az a sokszoros szénné karmolás, addig két híres rómainak a XXXI-es szám volt az, ami felért egy karmok általi kezeléssel... Cefetül nem volt nekik szerencsés ez a szám!  De mi is a baj a 31-es számmal? Mondhanánk, hogy rejtélyes szám... rejtélyes, akárcsak az Örök Város, Róma... akárcsak az Örök Nő...

...ámde nincs itten semmi rejtély a szám körül, azonban az tény, hogy két – a következőkben említésre kerülő – római történelmi személy életében bizony nem volt jó év az a bizonyos 31-es esztendő... Persze... akkor még nem Krisztus születésétől, hanem Róma városának alapításától számolták az éveket, azaz Kre. 31 és Kru. 31 nem mondott volna a korban semmit, azonban ha a mai időszámítás szerint nézzük a történelmi eseményeket, akkor már szembeötlő, hogy mind Kre. 31-ben, mind Kru. 31-ben megszívta két történelmi személy… Karmikus?

Az egyikük nem más, mint a híres-neves Marcus Antonius, akit az 1963-as Kleopátrában nem más alakított, mint Richard Burton, aki 1953-ban már kokettált egy kicsit a kardozós, szandálos, tógás, szexes római miliővel. 

Azt a római tisztet alakította A palástban, aki, miután részt vett Krisztus keresztre feszítésében, kockán elnyerte annak köntösét is… Később keresztény lett a történet szerint, s le is fejezték… pardon lenyilazták… pedig-pedig… római polgárként neki a lefejezés dukált volna… Nos, Marcellus Gallio tribunus meghalt, s Marcus Antoniusként támadt fel, egy évszázaddal korábban… 

Marcus Antonius a nagy Caesar rokona volt, s már Galliában mellette harcolt, azonban az öreg meg sem említette őt a végrendeletében. Ez talán annak is köszönhető, hogy Antonius a cimboráival egy merényletet is tervezett Caesar ellen, és hát az örökhagyó életére való törés még manapság is méltatlanná tesz az örökségre… Nos, ez a merénylet nem olyan közismert, de Colleen Mccullough írónő igen nagy élvezettel taglalja Az októberi lóban… Aztán persze jött Brutus...

Az már talán ismertebb (egy fokkal), hogy maga Antonius is tudhatott annak a merényletnek a tervéről, amely végül Caesar Kre. 44. március idusán bekövetkezett meggyilkolásához vezetett. Annak oka, hogy miért nem fedte fel a merénylőket Caesar előtt – ha valóban tudott tervükről – talán pontosan az lehet, hogy még mindig abban ringatta magát, hogy az öregfiú vagyona és támogatóinak hada (cliensei) őt fogják illetni... ha Caesar meghal... Antonius meg úszott egy-két adósságban...

Nem így lett. Caesar végrendeletében vagyonának legnagyobb részét távoli rokonára, Gaius Octaviusra hagyta, akit a történelem később Octavianusként, majd Augustusként (Kre. 27-Kru. 14.), az első római császárként jegyez. Octavianus és Antonius több alkalommal is összecsaptak egymással, jóllehet hivatalosan szövetségesek voltak. Antonius egy darabig sógora is volt Octavianusnak, mivel a szövetségük zálogaként elvette utóbbi nővérét, Octaviát. 

Antonius az egyiptomi uralkodó, Kleopátra személyében keresett szövetségest, s talán szerelmet is… Octavianus és Antonius számára végül nem maradt kellő hely a hatalmi egyenletben, csak egy maradhatott.

Antonius és Kleopátra erői a görögországi Actiumnál vették fel a harcot Octavianusszal.

A Kre. 31-ben, tengeren megvívott actiumi csata – melyben a győzelmet ténylegesen Marcus Vipsanius Agrippa, Octavianus hűséges hadvezére, majd később veje vívta ki – Antoniusnak a vég kezdetét jelentette.

Egy év múlva elesik Alexandria, Antonius pedig öngyilkosságra kényszerül… Alexandriát viszont láthatjuk a négy évszázaddal később játszódó Agorában…

A Star Wars alkotója, George Lucas is az Örök Rómából nyert ihletet?

Miután Octavianus diadalt aratott, színleg a köztársaság látszatát kívánta fenntartani, s lemondott a ráruházott (úgynevezett) rendkívüli hatalomról, azonban a hadsereg az ő kezében maradt.

A köztársaság legfőbb döntéshozó testülete, a senatus ekkor a megtisztelő „Augustus” – „fenséges” – címet ruházta rá, mely egyben nevének része is lett. Ő volt ekkortól a Római Birodalom első császára, az istenné avatott Caesar fia: Imperator Caius Iulius Caesar Augustus divi filius…

Colleen Mccullough regényének, az Antonius és Kleopátra című műnek a végén Augustus tapsvihar közepette lépdel a senatusban. Ismerős valahonnan a kép? Nos, amikor a Star Wars III. epizódjában, a Sithek bosszújában Palpatine főkancellár – aki Octavianuszal ellentétben még jelképesen sem mondott le soha a rá ruházott rendkívüli hatalomról – kikiáltja az Első Galaktikus Birodalmat, tapsvihar tör ki. A regény későbbi, mint a film, ámde Lucas a Star Wars univerzum megkomponálásakor előszeretettel nyúlt római példákhoz. Itt is...

Ekkor hangzik el a híres mondás Padmé Amidala hercegnőtől: „Így száll hát sírba a szabadság, tapsvihar közepette.” Tény: Augustusszal visszavonhatatlanul megkezdődött a császárság – a Birodalom – kora. A régi köztársaság soha nem tért vissza, még ha voltak is kísérletek, mint például a rettegett és őrült uralkodó, Caligula (Kru. 37-41.) meggyilkolása után, amikor is a senatus bepróbálkozott – nem jött össze...

A testőrség, vagyis a praetorianusok – akik Caligula vesztét is okozták – Caligula nagybátyját, Claudiust tették meg császárrá. Ezt a történelmi eseményt mutatja be a Robert Graves azonos című regényéből készült 1976-os brit sorozat, az Én, Claudius is, melynek középpontjában a címszereplő, Caludius és az ő élete áll.

Graves Claudius fiktív emlékiratát írta meg, meglehetősen izgalmasan és néha bizarr módon. Nála a történet főgonosza nem más, mint maga Livia Drusilla, Augustus császár felesége. A regény – és a sorozat szerint – Octavianus okolható Livia apjának a haláláért (más helyen meg azt olvasni, hogy Livia testvére halt meg) és Livia emiatt is, de megmérgezi Augustus több családtagját, végül pedig magát Augustust is.

Nos, a történészek szerint ez az elmélet már meghaladott, s maga Augustus is természetes halállal hunyt el, azonban az biztos, hogy Augustus unokáinak – akiknek az apja az actiumi győztes, Agrippa volt, anyjuk pedig Augustus lánya, Julia –, Gaiusnak és Luciusnak a halála valóban gyanús. Az is tény, hogy halálukkal Livia korábbi házasságából született fia, Tiberius nyert, hiszen így közelebb került a császári bíborhoz, vagyis a mama segíthette…

Róma valójában virtuális valóság lenne?

A méregkeverő Livia elméletről később még (bizonyára) lesz szó, most azonban vegyük górcső alá újabb delikvensünket, akinek meg Kru. 31-ben nem volt egy éve – az utolsó volt neki…

Ő nem más, mint Seianus, akit az Én, Claudius sorozatban maga Patrick Stewart alakít. Vagy talán Jean-Luc Picard – a USS Enterprise űrhajó parancsnoka – működésbe hozta a holo fedélzetet egy másik univerzumban, s római hacukát választott volna?

Nos, ezt talán soha nem tudjuk meg, az viszont tény, hogy Tiberius császár uralma alatt (igen, Livia tényleg elérte célját, s a fia lett a császár) Seianus félelmetes hatalmat épített ki, mint a praetorianusok praefectusa (parancsnoka). 

Maga Seianus császári babérokra is vágyott, így megkezdte aknamunkáját a Julius-Claudius-dinasztián belül. Szövetségre lépett Livillával, aki Tiberius fiának, Drususnak volt a felesége, s ketten együtt megmérgezték a császár fiát.

Seianus be akart házasodni a családba, de az öreg Tiberius elutasította a frigyét Livillával. Azonban aztán mégis engedélyezte, hogy elvegye az unokáját. Immár trónörökös pozícióban érezhette magát, amikor a császár – Claudius anyjának, Antoniának a vádjaira – lecsapott Seianusra... Ó, ezek a római matrónák!

 Seianus feltehetően már puccsra készült… A Seianus elleni akcióban benne volt Macro katonai tribunus is, aki később megfojtotta párnával az öreg Tiberiust, utat nyitva Caligula rémuralmának...

...aki állítólag a saját lovát akarta kinevezni a senatus tagjává, majd pedig a legfőbb közjogi méltóságot, a consulatust is rá akarta ruházni… A lovas sztorinak most nem megyünk utána, azonban sajnos szomorú tény, hogy Seianus hívei is megütötték a bokájukat. Gyermekeit is kivégezték, köztük kiskorú lányát, akit előtte a hóhér megerőszakolt, mert szűzlányt akkoriban nem lehetett volna kivégezni. A lány egyébként Claudius jegyese volt…

Ami Livillát illeti, őt az anyja, Antonia halálra éheztette… Mindezt már nem érhette meg Augustus felesége, Livia, ő már korábban elhunyt, minden esetre valószínűleg helyeselte volna fiának, Tiberiusnak az intézkedéseit… szóval volt egy kis terror… dühöngött…

Az utca népe napokig hurcolta Seianus holttestét az utcákon… mert hát... kivégezték...  meg a szövetségeseit is a senatusból... Azt hiszem, itt, a kivégzése után lépett át Seianus abba a bizonyos másik univerzumba… Picardként azért mégis biztonságosabb volt az élete… csak aztán itt meg a Borg jött…

​Rómában meg Claudius uralma jött, Caligula meggyilkolása után. A praetorianusok átkutatták a palotát, hogy akit találnak, még megöljék. Az elbujt Claudiusra ráleltek, de ahelyett, hogy végeztek volna vele, császárrá kiáltották…

Claudius évtizedeket úgy élt át, hogy – gyakorlatilag – hülyének tettette magát, így nem tulajdonítottak személyének jelentőséget. A tökéletes álcát beszéd- és testi fogyatékosságai is lehetővé tették… A róla készült szobor persze éteri-isteni magasságokban mutatja a császárt...

A praetorianusok jól jártak, hiszen Claudius is kellő jutalommal honorálta tettüket. Az évszázadok során a gárda mind jobban megerősödött, s mindinkább befolyással bírt a császár személyét illetően. Volt olyan császár is, a későbbiek során, aki nem fizette meg az ígért jutalmakat a praetorianusoknak, s volt, aki nem is ígért… nem húzták sokáig… Így járt Pertinax is, akit a testőrgárda ölt meg, nem sokkal az után, hogy a Gladiátorban is szereplő Commodus császár (Kru. 180-192.) összeesküvés áldozata lett. Nem „tejelt”…

Claudius üdítő kivétel volt, hiszen vele nem a praetorianusok végeztek, hanem a felesége, Agrippina mérgezte meg, finom gombával, csakhogy biztosítsa a trónt Nero nevű fiának... aki 2004-ben őnálló filmet kapott...

De Claudiust sem kell félteni! Hiszen újjászületett, méghozzá Gracchus senator képében, ugyanis a Claudiust alakító Derek Jacobi sem szabadulhatott az Örök Rómából... azaz Rómától… A 2000-es Gladiátorban eléggé epésen és persze elmésen jegyzi meg, hogy Róma lüktető szíve immár nem a senatus márványpadlója, hanem a Colosseum homokja... 

De Gracchus sorsa már egy másik élet, egy másik történet… Claudiust meg hagyjuk aludni!

De azért hamarosan folytatjuk!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

Hé! Ez nem neked szólt, cicus!

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár harmincadik alkalommal! Mert „Róma örök.” Akárcsak Brian élete…

​

De komolyra fordítva: harminc-e a harminc, s vajon Kru. 30-ban volt-e az a harminc?

Harminchárom esztendővel az után, hogy – a hagyomány szerint épp harminchárom éves – Jézust keresztre feszítették Jeruzsálemben, elsöprő erejű felkelés robbant ki Judaeában, mely végül Jeruzsálem és vele a zsidók Második Templomának földig rombolásához vezetett.

Jeruzsálemet Kru. 70-ben pusztította el a római hadvezér és későbbi császár, Titus serege. Amennyiben hitelt adunk a keresztény hagyománynak, minderre pontosan negyven esztendővel az után került sor, hogy az épp harminc esztendős Jézus megkezdte nyilvános működését, tanítását, beírva nevét a Világtörténelembe.

A Szentírás szerint három évvel később kereszthalált szenvedett és feltámadott. Ha minderre valóban a Kru. 33. év Húsvétján került sor, akkor pontosan negyven esztendővel később foglalták el a római hadak, Lucius Flavius Silva vezetésével a Holt-tengerhez közeli fennsíkon lévő Masszáda erődjét, a zsidó ellenállás utolsó bástyáját.

Flavius Silvát az 1981-es orozatban, a Masadában nem más, mint a színészlegenda, Peter O’Toole alakítja, aki úgy megkedvelte a kardozós, szandálos, szexelős és véres római miliőt, hogy 2003-ban már magának a címszereplő Augustusnak a bőrébe bújt.

A Biblia szerint Augustus császár (Kre. 27-Kru. 14.) rendelte el azt a népszámlálást, amely végül Jézus betlehemi születéséhez is vezetett, tudniillik a népszámlálás miatt Józsefnek és jegyesének, Máriának ebbe a városba kellett mennie.

Ennek a népszámlálásnak a mikéntje és az időpontja máig vita tárgya, azonban valószínűsíthető, hogy erre azt követően került sor, hogy Kru. 6-tól Heródes királyságának egy része, Judaea és benne Jeruzsálem, közvetlen római uralom alá került. Ez viszont így már jóval Jézus feltételezett születését követően történt. Kijön-e vajon a matek? No, mit gondolsz erről lómai?

Amíg a delék ló lómai kiló-gikázza, eláruljuk, hogy a  matek csak három számadat tényként kezelése esetén jönne ki és akkor is csak úgy, ha kihagyjuk az egyenletből a népszámlálást. Jézusnak – a keresztény hagyomány szerint – harminc évesnek kellett lennie, amikor megkezdte nyilvános működését. Mivel Dionysius Exiguus révén (a hatodik századtól) Jézus születéséhez kötjük az időszámítás kezdetét, Jézusnak elvileg Kru. 30-ban kellett volna harminc esztendősnek lennie, s három esztendővel később kellett volna a kereszthalált elszenvednie.

Csakhogy ma már egyértelműen tudjuk, hogy Exiguus 4-7 évet tévedett Jézus születésének meghatározásánál. Jézus születésének az időpontját Kre. 7. és Kre. 4. közé teszik a kutatók, de mindenképpen a zsidók rettegett királyának, Nagy Heródesnek a Kre. 4-ben bekövetkezett halálát megelőző időpontra, tekintettel arra, hogy Heródes, aki A világ legszebb történetében is „tiszteletét teszi”, Kre. 4-ben halt meg és, mint a Szentírásban olvasható, Jézus még Heródes uralkodása alatt született. 

A Betlehemi-csillagra vonatkozóan, amely a napkeleti bölcseket a megszületett kis Jézushoz vezette a Biblia szerint, számos elmélet született, így ehhez időpontot kötni bajos lenne, azonban mindez mit sem von le az 1959-es Ben-Húr című filmopus értékéből, melynek gyönyörű nyitójelenetét a csillag fénye uralja…

Térjünk vissza a számokhoz! Ha Jézus Kre. 7-4. között született, akkor mikor kellett megkezdenie nyilvános működését, amennyiben elfogadjuk azt, hogy harminc esztendős lehetett ekkor? Ami tény, az az, hogy a római helytartó, Pontius Pilatus, aki a Szentírás szerint Jézust kereszthalálra ítélte, Kru. 26 és Kru. 36 között működött Judaeában. Igaz-e, Kojak?

És van még egy évszámunk, amely segít orientálódni! Keresztelő János elfogásának és halálának az időpontja, mely tálcán kínálja a megoldást! Hamarosan tehát kiderül, harminc-e a harminc, s vajon Kru. 30-ban volt-e az a harminc!

Nem volt tálca?!

Keresztelő János a Biblia szerint Jézus rokona volt, anyai ágon. A pusztában élt, mielőtt nyilvánosan prédikálni kezdett, s a Jordán folyó vízében alámerítette a bűnbánó embereket. Innen ered maga a keresztelési rítus. Maga Jézus is megkeresztelkedett nála.

János a Biblia szerint Jézus eljöveteléről prédikált, azonban közben nyilvánosan elítélte Nagy Heródes fiát, Heródes Antipászt is, amiért az feleségül vette a testvére feleségét, Heródiást.

A történetíró, Josephus Flavius ezt nem említi, de azt igen, hogy Antipászt aggasztotta Keresztelő János tömegbefolyása, s attól tartott, hogy lázadást szít, így elfogatta őt. Antipász volt a három életben maradt fiú egyike, akiket Nagy Heródes még életében nem szabadított meg az életüktől, így túlélték őt…

Nos, Antipász Kre. 4-ben örökölte Nagy Heródes királyságának egy részét – benne Galileát, ahol Jézus is élt. Testvérét, Archelaoszt Kru. 6-ban Augustus száműzte – az ő területe, Judaea került közvetlen római uralom alá. A harmadik fivér volt Fülöp, Heródiás korábbi férje. A Biblia szerint Heródiás és lánya, Salome mesterkedései révén végeztette ki Keresztelő Jánost Antipász, jóllehet tisztelte és félt tőle, mert szent embernek tartotta.

Heródiás lánya, a fiatal Salome állítólag táncolt a király születésnapján, s a látvány annyira magával ragadta Antipászt, hogy bármely kívánságát teljesítette volna. Salome ekkor – Heródiás utasítására – a Keresztelő fejét kérte tálcán… 

Az 1961-es Királyok királya című filmben megspékelik azzal is a sztorit, hogy Salome csak akkor kezdi meg igencsak erotikus táncát, amikor a király már megígéri, hogy bármely kívánságát teljesíti. Azaz a király ígérete megelőzi a tánclejtést…

Az 1965-ös mondhatni, rivális filmben, A világ legszebb történetében is láthatunk táncot a háttérben, azonban ez csak a háttér, Antipász nem a tánc hatására ítéli halálra Keresztelő Jánost. Ez a verzió alighanem közelebb állhat az igazsághoz, mivel Josephus nem említi a Keresztelő incidensét Heródiással, csak azt, hogy Antipász kivégeztette Jánost. Az sem tisztázott, hogy a Keresztelő kivégzésekor Heródiásnak volt-e „raktáron” Salome nevű, fiatal pipije… pardon… lánya…

Ne sírj Salome! De azért... valószínűleg nem volt tálca… A kivégzés ténye persze az biztos! De mikor is volt? Lőjük körbe az időpontokat! Nos, Fülöp, Antipász fivérének halála Kru. 33-34-ben volt. Ezt követően vált el Antipász a korábbi feleségétől, Phasaelistől, s vette el Heródiást, fivére özvegy feleségét. Josephus Flavius kifejti, hogy ez idő tájt zavar keletkezett Antipász és a nabateai Aretász között, aki Phasaelis apja volt…

Ha tehát Antipász parancsára Keresztelő Jánost azért börtönözték volna be, mert nyilvánosan elítélte a király válását, akkor minderre Aretász Kru. 36-os győzelme előtt került sor, azonban már Kru. 33-34. – azaz Fülöp halála – után. Kru. 36-ban a Keresztelő tehát már biztosan halott volt, ugyanis ne feledjük azt sem, hogy Pilatus helytartói kinevezése Kru. 37. Húsvétja előtt megszűnt, azaz legkésőbb Kru. 36-ban már el kellett ítélnie magát Jézust.

Ez a dátum tűnik tehát biztosnak, ami pedig azt jelenti, hogy Jézus nyilvános működésének kezdete körülbelül Kru. 33-ra tehető, tehát nem Kru. 30-ra. Mindebből az is következik, hogy Jézus nem harminc, de közel negyven esztendős lehetett, amikor nyilvános működését megkezdte, ergo: közel negyven volt már az a harminc, mégpedig nagy valószínűséggel Kru. 33-ban!

Mindebből következik, hogy az úgynevezett „krisztusi kor” valójában nem harminchárom, hanem negyvenkettő-negyvenhárom esztendő…

Negyven esztendővel később: Masszáda

A fentiek tükrében az tűnik valószínűnek, hogy maga az utolsó zsidó erőd, Masszáda elfoglalása következett be – megközelítőleg – negyven évvel Jézus nyilvános működésének kezdete után. A rómaiak által épített hatalmas rámpa nyomai, ahol a faltörőkost felvontatták a falig, máig látszik... Miként Masszáda is lélegzetelállító és hatalmas!

Amikor a rómaiak elfoglalták a hajdan Nagy Heródes által építtetett erődöt, már szárba szökkent az új hit, hogy túlélje magát a Római Birodalmat is. Amikor a kilencedik században egy fáradt utazó Róma városára tekintett, a Birodalom – legalább is Nyugaton – már halott. Az Örök Város pedig tetszhalott álmát aludta.

Azonban ahogy azt egy 2009-es film, a – még mindig merőben extrémnek tekintett legendát földolgozó – Johanna nőpápa is bemutatja, Róma püspöke (a pápa) túlélte az összeomlást. Az Egyház fejeként a pápák megkezdték egy új Világ alapköveinek letételét… 

Hosszú volt ez az út, egyúttal nem zökkenőmentes… hanem a keresztény mártírok vérével átitatott. Maga Szent Péter, Róma első püspöke is a Városban lelte halálát, a keresztény hagyomány szerint fejjel lefelé lógva a kereszten…

„Tűz, jöjj velem!”

Amikor Kru. 64-ben a nyári tűzvészben megsemmisült Róma városának egy jelentős része, a császári propagandának bűnbakot kellett találnia, amelyet aztán a keresztényekben lelt meg. Így megkezdődtek a nyilvános kivégzések, rettenetes módon. Ekkor lelte halálát a keresztény hagyomány szerint Szent Péter és Szent Pál apostol is.

Téves lenne azt feltételeznünk, hogy Nero császár (Kru. 54-68.) gyújtatta fel Rómát, csak, hogy énekelhessen a lángok fényében, miként azt számos regény és film is bemutatja,  azonban a tűz velejárója kétségkívül az újjáépítés volt, az pedig irdatlanul megterhelte az államkincstárat, amiként vitte a pénzt pár évvel korábban a Britanniában kitört felkelés is, melyet a harcias-harcos nő, Boudica vezetett.

Meg a fényűző császári lakomák, életmód is. Jöttek hát a vagyonelkobzások, adóemelések. Boudicán úrrá lettek, azonban Róma mindig a hódító háborúk és a zsákmány révén tudott megerősödni. 

Ilyen volt az, amikor Kre. 30-ban Octavianus – a későbbi Augustus császár – elragadta Egyiptom aranyát, melyből stabilizálta a római gazdaságot, legitimitást szerzett uralmához, egyúttal a téglából épült Várost márványból épült várossá varázsolta… De ilyen volt az is, amikor a Krisztus utáni második század elején Traianus császár (Kru. 98-117.) legyőzte a dákokat, s elragadta a mai Erdély területén élt nép aranyát…

Ekkor kezdődött a birodalom fénykora. A Krisztus utáni harmadik századtól erre nem volt már lehetőség, hanyatlani is kezdett… De még az első században vagyunk, Krisztus után 64-ben! Lehetséges volna, hogy a Kru. 66-os zsidó felkelés is azért tört ki valójában, mert Rómának szüksége volt a Második Templomban felhalmozott hatalmas kincsre? Az elmélettel jelen sorok írója nincs egyedül.

Az elmélet talán elsőre oly szürreálisnak hat, mint a Twin Peaks sorozat, melyben elhangzott a mondat: „Tűz, jöjj velem!” Azonban Róma tüze lehetséges, hogy addig menetelt, míg egy város és egy nép tragédiáját is okozhatta.  De lássuk előbb, mit írt Egyiptom elfoglalásáról Colleen Mccullough írónő regényében, Az októberi lóban!  Igen. Egyiptom!

Octavianus ugyanis talált okot a háborúra a híres-neves Marcus Antoniussal, azonban hivatalosan Egyiptom ellen indított háborút, melynek élén Antonius szerelme, Kleopátra állt.

Az okot a háborúra – vagyis a casus bellit – fondorlatosan kellett ugyanis megtalálni, hiszen a római közvélemény előtt nem akarta még egy polgárháború látszatát kelteni. Pedig az volt…

Nos, Mccullough regényében a fiatal Octavianus kifejti egy útitársának, hogy az igazi kincseket róma már felszippantotta a Mare Nostrum – azaz a Földközi-tenger – térségében, egy kivételével. Ez pedig Egyiptom aranya. A párthusok földje és aranya messze van, s ellenük csak a nagy Julius Caesar győzhetett volna. Egyiptom esetében viszont a kincs elérhető távolságra van, mivel a hadsereg nem távolodik el túl messze a Mare Nostrumtól. 

Nos, Kru. 64. után a regénybeli Octavianus által előadott feltételeknek Jeruzsálem felelt meg, egészen pontosan a zsidók Második Temploma (az elsőt még legendás harmadik királyuk, Salamon építtette közel ezer esztendővel korábban), ahol mérhetetlen kincs halmozódott fel. Hogy miként? A válasz az úgynevezett templomadóban keresendő, melyet a diaszpórában élő – azaz a nem Palesztina területén élő – zsidók is fizettek. Ezt Rómában is tudták. A Birodalomnak volt erre rálátása.

Egész pontosan a húsz évnél idősebb izraelita férfiak fizették a templomadót. Általában közösségenként/városonként szedték össze évente és egy küldöttség vitte Jeruzsálembe. A templom fenntartására szánt adó mértéke évi két drachma volt. Tény, hogy jókora kincs halmozódott fel a Második Templomban Nero korára. Azonban Róma tiszteletben tartotta a zsidók vallásgyakorlását, s a kincs a zsidók templomát, végső soron a zsidók istenét illette.

Vajon a római vezetés megkockáztatta volna, hogy csak úgy ráteszi a kezét az egész kincsre, amikor az egész Birodalom területén voltak zsidó közösségek? Milyen hatással lett volna ez a Birodalom békéjére, a rendre? De casus bellit lehet találni, nem igaz?

És itt jön a képbe egy másik írónő, M.C. Scott, aki a harcos Boudicáról szóló regénysorozata után a korai keresztény egyház főbb képviselőit, így Pétert és Pált vette górcső alá. A főként Pál – Szaulosz – utolsó éveit merőben extrém színben beállító regénye a Róma – A király eljövetele címet viseli. Ennek végén kifejti, hogy a Kru. 64-től 66-ig Judaea helytartójaként működő Gessius Florus működését nehéz nem úgy értelmezni, mint, hogy valójában felkelést akart kirobbantani.

Lássuk akkor hát Josephus Flaviust, aki a kirobbant felkelés egyik vezetőjéből lett aztán a Nero után uralomra kerülő Vespasianus császár (Kru. 69-79.) és fia, a Jeruzsálemet elfoglaló Titus közvetlen udvari körének a tagja, a császár bizalmasa, s ilyen háttérrel írta meg műveit, A zsidók történetét és A zsidó háborút.  Josephus akkor írta műveit, amikor a szidók szent városa és vele a templom már porrá és hamuvá enyészett. Azaz Kru. 70. után.

Ezzel kezdődik maga a Masada sorozat is, melyben látni, ahogy lángra kap a Templom. Josephus rehabilitálni szerette volna  a népét, s a félrevesztett fanatikusokat tette felelőssé a felkelésért. Azonban ő maga sem hallgat el bizonyos dolgokat Gessius Florus tevékenységével kapcsolatban. 

Josephus azt írja, hogy Florus a zsidók iránti gyűlöletből igyekezett háborúba taszítani a népet, mert tartott attól, hogy amíg béke van, addig panaszt emelhetnek a császárnál. Így hát napról napra keményebben sanyargatta a népet, csakhogy meggyűlöltesse velük Róma uralmát. De vajon Josephus le merte volna írni, hogy erre esetleg Rómából kapott utasítást Florus? Amikor a Jeruzsálem felett győzelmet arató Flavius-dinasztia belső köréhez tartozott ő maga is?

Nos, a zavargások és a zsidókkal szembeni atrocitások a tengerparti Caesareában kezdődtek. Az ottani zsinagógát megszentségtelenítő görögök ellen panaszt tevőket Florus bebörtönöztette. Aztán jött Jeruzsálem és a templom. Josephus nem akármit állít, mint azt, hogy Florus „…mintha csak felbérelték volna, szándékosan szította a háború tüzét. Elküldte embereit a templom kincstárába, és kivétetett belőle 17 talentumot, azzal az ürüggyel, hogy a császárnak van szüksége a pénzre. Emiatt általános felzúdulás támadt”.

Tegyük fel a kérdést: mi van, ha a parancs valóban Nero császártól és a birodalmi vezetéstől érkezett és Florusnak egy ponton valóban az lett a feladata, hogy olyan felkelést robbantson ki Judaeában, amely elengedhetetlenné teszi Jeruzsálem elpusztítását? Mi van, ha valóban Florusnak kellett elhintenie a felkelés magvát? Kisajtolnia egy casus bellit? Mi van, ha a tűz, mely Rómában keletkezett, Florus révén Jeruzsálembe érkezett?

Jeruzsálem romokban

Nyiltan kimondhatta volna Josephus, hogy Róma (is) felelős a felkelés kirobbantásáért? Méghozzá Róma, a császári központ? Nem a helytartó, de a Birodalom császári vezetése? Aligha írhatta volna le! De lehet, hogy belecsempészte a sorok közé az igazságot… talán többet is, mint amennyit a Masszádát elfoglaló Flavius Silva papírra vetett... 

Igazság? Hogy mi az igazság? Nos, a történelmet mindig a győztesek írják, s a győztesek megtalálták Josephusban az erre legmegfelelőbb embert. Aki eltüntethette egy frappáns történetírói munka révén annak nyomait, hogy – a Második Templom kincstárába befolyt temérdek templomadó megszerzése céljából – valójában úgy kellett Rómának a felkelés, mint egy falat kenyér… és tett is érte… Igaz volna? 

Ezt döntse el mindenki maga! Jelen sorok írója csak feldobott egy labdát… Mindazonáltal tény, hogy a felkelés átterjedt egész Palesztinára és a rómaiak „kénytelenek voltak” beavatkozni… Masszádát amúgy annak a Galileai Júdásnak a leszármazottja foglalta el, aki annak idején, Nagy Heródes halálakor robbantott ki felkelést Galileában. Aztán végül Masszáda is megadta magát a rómaiak faltörő kosának...

Galileai Júdástól eredeztethető egyébként a zelóták frakciója, akik fegyverrel is ki akarták kényszeríteni a zsidó nép függetlenségét. Közéjük tartozott a Barabás is, akit Pilatus szabadon bocsájtott a Biblia szerint...

Nero császár a Britannia sorozatban is szereplő Vespasianusra bízta a felkelés leverését, aki a Nero bukása utáni polgárháborúból győztesen került ki, s már császárként, hadvezérei – köztük Titus fia – révén leverte a zsidó felkelést.

Titus állítólag meg akarta kímélni a Második Templomot, azonban az végül mégis elpusztult. Titus római diadalívén látható, amint a győztes rómaiak a Templom kincseit – köztük a hétágú gyertyatartót, a menorát – viszik a diadalmenetben. A hadizsákmányt.

Ja, a pénz! Hogy mennyire szerepet játszhatott Róma politikájában a templomadó megszerzése, azt ékesen bizonyítja Vespasianus császár intézkedése is: minden zsidóra, bárhol lakott, évi két drachma fejadót vetett ki, melyet – éppúgy, mint régen a jeruzsálemi templomnak – most a Capitolium javára kellett megfizetniük. Vespasianus intézkedései egyrészt gazdasági érdeket szolgáltak. Másrészt a Capitolium az a domb Rómában, ahol a főisten Juppiter temploma állt. Vagyis a pénz szimbólikusan a pogány istené lett.

Ez pedig azért félelmetes, mert nem mást szimbolizált, mint a zsidók istenének vereségét és a rómaiak és istenük felsőbbrendűségét… a zsidó nép megalázását… Félelmetes, de Róma szemében valóban jajj volt a legyőzötteknek! Nos, Róma évtizedek alatt, de felépült. A háborúban szerzett hadizsákmánynak is köszönhetően. Vespasianus pedig a zsidó rabszolgák munkáját is felhasználva megkezdte a róla elnevezett Amphiteatrum Flavium – vagyis a Colosseum – építtetését, melyet már Titus avatott fel.

Igaz, azt már ő sem érhette meg, amikor Commodus is fellépett Róma lüktető szívében… De ez már egy másik történet… Amúgy Commodus nem a Colosseumban lelte halálát, s nem is Maximus végzett vele... 

Szóval, hamarosan folytatjuk!

Mert Róma örök! Mint a Colosseum!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár huszonkilencedik alkalommal! Mert „Róma örök.”  A futás meg néha hasznos... 

Március idusán a nagy Marcus Antonius is futásnak eredt

A hazai történelemben 1848. március 15-e forradalmi változások kezdetét jelentette.  Különösnek tűnik, ámde mégis igaz: az elmúlt három évezredben számtalan jelentős esemény kapcsolódik a tavasz első hónapjának 15. napjához, március idusához. Közülük az egyik legfontosabb Kre. 44. március idusa és Julius Caesar meggyilkolása, melyet több film és az HBO Róma sorozata is megörökített. 

 A merénylők a sorozat szerint Antoniust is meg akarják ölni, ezért menekül el a helyszínről. A valóság azért más. Meg nem akarták ölni, sőt! Egyes vélemények szerint maga is tudott a merényletről,  consulként (a legfőbb közjogi méltóság viselőjeként) azonban neki lett volna joga a senatust összehívni a véres esemény után, ezért inkább elszelelt, mert nem akart azonnal állást foglalni.

Később amnesztiát eszközölt ki Caesar gyilkosainak, így a derék Julius Antoniusra vonatkozó intézkedései is hatályban maradhattak. Mindazonáltal Caesar, a kiváló képességű államférfi halálával olyan változás vette kezdetét, mely a császárság kialakulásához vezetett. Különös, de a Római Birodalom története során az az esemény is március 15-ére esik, mely közvetlenül a Nyugatrómai Birodalom bukása után jó nagy véres szeget vert a civilizáció koposójába.

A 2007-ben készült filmben, Az utolsó légióban láthatjuk, hogy a barbár Odoacer letaszítja trónjáról a Nyugatrómai Birodalom utolsó császárát, Romolus Augustulust. Minderre Kru. 476-ban került sor. Odoacer ezt követően Kru. 493-ig uralkodik, Itália királyaként, azonban az osztrogót Theoderikkel ő sem bír.

A Harc Rómáért című, 1968-69-es alkotásban is tiszteletét tevő Theodorik győzedelmeskedik Odoacer felett, majd egy lakomára hívja, ahol aztán kettéhasítja őt. Minderre március idusán került sor. Elmondhatjuk hát, hogy mind a római császárság kezdetén, mind a Nyugatrómai Birodalom történetének végén jelentős szerepet játszik március 15-e. Hogy mi jött aztán Kru. 493. március idusa után? Nos, lassan, de biztosan beköszönött a barbárság kora. A sötét középkor. És vele a permanens pusztulás, pusztítás...

És mégis: Róma tovább élt! Mert Róma örök! Lépten-nyomon Róma nyomait hozza elénk idő és tér. 

Vajon az angol vöröskabátosok előképei maguk a római legionariusok?

A Brit Birodalom katonái hajdan egy korszak legkiválóbb harcosai voltak. Egyik ismertetőjegyük a remekbe szabott vörös színű kabát volt, mely kétszáz éven át meghatározta megjelenésüket. Frissen borotvált arccal, kellő méltósággal meneteltek be a történelembe, s a győzelembe... miként elődeik, egy másik birodalom, Róma megtestesítői... 

Akadtak olyanok, akik egyenesen odáig merészkedtek, hogy a vöröskabátosok közvetlen elődeiként tekintettek a vörös tunicás legionariusokra, párhuzamot vonva a tunica (azaz a legionarius páncélzata alatt viselt ruházat) és a jellegzetes vörös kabát között, mintha egyikből született volna meg a másik... 

Mi ezzel a baj, kérdezhetnénk? Nos, csak annyi, hogy roppant kevés bizonyítékkal rendelkezünk arra vonatkozóan is, hogy a római katonák egyáltalán vörös tunicát hordtak volnaa páncélzat alatt! Nem, hogy ez lett volna az általános viselet! Tegyük persze hozzá: a vörös, mely a vért és az erőt jelképezi, Mars isten színe volt, ő pedig valóban a háború istene a rómaiaknál... tehát meglenne a párhuzam...

Azonban a vörös tunica azért sem lehetett általános viselet a hadseregben, mert irgalmatlanul legatyásította volna az államkincstárat. Akkor viszont honnan ered, hogy Hollywood vörös köpennyel ábrázolt minden boldog-boldogtalan római katonát, már az '50-es évektől fogva?

És honnan ered, hogy az ezredfordulóra már nem csak a a filmekben lett általános viselet a vörös tunica páncél alatt, de már a különböző hagyományőrző csapatok is ebben menetelnek? Nos, azt gondolom, abból kell kiindulnunk, hogy Hollywood elképzelése az ókori Rómáról sok esetben magán hordozta (és hordozza) korunk jelenlegi, vagy a közelmúltig fennálló nagyhatalmainak az arculatát. Így jelent meg az 50-es évek római-bibliai témájú filmjeiben az Amerikai Egyesült Államok, a Harmadik Birodalom, de a Szovjetunió és a Brit Birodalom is.

Az 1959-es Ben-Húrhoz hasonló áthallásokat a kortársak veszettül értették... Nos, a Brit Birodalomnak kétségkívül az volt a virágkora, amikor vöröskabátosaival a Világ egyötödét uralta. Lehetséges, még ha nem is dönthető el kétséget kizáróan, hogy maguk a brit vöröskabátosok inspirálták a kortárs jelmeztervezőket. 

Érdekes amúgy, hogy maga a brit hadsereg skarlátvörös egyenruhája is azért szorult vissza (és vált díszegyenruhává), mert a kármin festék drága volt. Ugyanez volt a helyzet a római legionariusok esetében is, akik, pontosan a költségek miatt, olyan skarlátvörös egyen köpenyeket sem viselhettek, mint amelyet kezdettől fogva rájuk akasztottak a filmekben; így az 1961-es Királyok királyában is, ahol az elöl haladó harci szekéren maga Pontius Pilatus helytartó látható, amint Kru. 26-ban épp megérkezik Judaeába.

A római katonák Köpenyei amúgy fakó, sárgásbarna színűek lehettek, de van rá bizonyíték, hogy viseltek sötétkék és olajzöld köpenyt is, mindazonáltal Adrian Goldsworthy A római hadsereg története című munkájában rámutat, hogy az is elképzelhető, hogy a különböző rangokhoz különböző színű köpeny dukálhatott. A tunica legvalószínűbb színe azonban a fehér és a piszkosfehér lehetett, mint ahogy azt a Ben-Húrban láthattuk (igaz a filmben egy vörös csík is díszeleg a tunicákon).

Az ezredforduló terméseit nézve elmondható, hogy az HBO Róma sorozata tűnik talán a leghitelesebbnek, már ami a tunica kérdését illeti. Ez a sorozat azért mégis csak ott van a szeren!

Persze a skarlátvörös köpeny életérzéséből e sorozat alkotói sem vonták ki magukat...  Tény azonban, hogy egyes tisztek, mint az HBO Róma sorozatának Vorenus centurioja (századosa) már megengedhették maguknak a vörös köpenyt. Mindezek fényében, összegezve az eddigieket, több tény is megállapítható. Ha már a köpenyeknél tartunk: tény, hogy az '50-es évektől kezdve hibásan ábrázolják vörös egyenköpennyel a legionariusokat.  

A STARZ Spartacus sorozata remek kortárs sorozat, azonban tény, hogy a legionariusok nem hordtak egyen kék (piros-kék) tunicát sem. Az sem biztos, hogy minden katona egyforma színű tunicában járt. Tény az is, hogy az '50-es évektől kezdve számos film (viszonylag) helyesen ábrázolja a római legionariusokat a fehér egyes árnyalatait idéző tunicában, de már a Királyok királyában előfordul ettől eltérő árnyalat is, ami aztán kiteljesedik az ezredforduló vörös tunicáiban... jól beül a köztudatba és egyes hagyományőrző csapatok révén a vörös tunica bemasíroz a közönség közé...

Mindezek fényében ki kell mondanunk azt a sajnálatos verdiktet is, hogy a klasszikus és a kortárs római filmek, valamint a római témájú tévésorozatok is nagy valószínűséggel hozzájárultak ahhoz, hogy számos hagyományőrző csoport (tegyük hozzá máris: ez nem mindegyikre igaz!) tévesen jeleníti meg  egyen vörös tunicában és/vagy egyen vörös köpenyben az ókori Róma hadseregét. Valljuk be: a vörös tunica cefetül jól beült a köztudatba! De most már ugorjunk! 

Vagy mégse? A vörös egyen köpenyes katonáktól úgysem szabadulhatunk!

Az 1959-es Ben-Húr azzal kezdődik, hogy Augustus császár (Kre. 27-től Kru. 14-ig tartó uralkodása alatt) elrendelte, hogy a teljes földkerekség népe megszámláltassék és megadóztassék (mi másért kellene megszámolni a lakosságot). Vagy valami hasonló szöveggel. A lényeg, hogy láthatjuk a Szent Családot, amint Betlehembe igyekeznek, a népszámlálás végett. Mária gyermeket vár... Jézust... 

 A film a népszámlálást a Szentírás alapján mutatja be, melynek lényege, hogy mindenkinek oda kellett mennie, ahonnan származott. József, Jézus nevelőapja Betlehembe ment, mert Dávid nemzetségéből származott. Itt született meg Jézus. De mi volt vajon ez a népszámlálás?  Időpontjáról és módjáról máig vitatkoznak a történészek... Így hát vérre menő vitát mostan nem kell itten folytatni! Ami jön, az csak az egyik verzió.

 Az ókori Palesztina egy része Kru. 6-ban kerül közvetlen római uralom alá, jóllehet Róma már Kre. 63-ban betette a lábát a térségbe. Augustus császár hosszú uralma alatt a rómaiakkal baráti és szövetségesi viszonyban álló Nagy Heródes volt a zsidók királya, Kre. 4-ben bekövetkezett haláláig. Végrendeletében (melyre Róma rábólintott) felosztotta fiai között a királyságát. Archelaosz kapta Judaeát, s benne Jeruzsálem városát. Végül aztán Kru. 6-ban a császár száműzte őt, a legiok pedig bemasíroztak az általa uralt területekre, köztük Jeruzsálembe.

Mivel adózási céllal számba kellett venni az Archelaosz uralma alatt állt területeket, ekkor népszámlálásra került sor, azonban ez a dátum távol áll a Bibliában leírt népszámlálás időpontjától, melyre az Evangélium szerint még Heródes életében került volna sor...  Tény, hogy az 1961-es Királyok királyában a Kru. 6. utáni népesség-összeírás verzióját tették magukévá az alkotók.

A történet szerint a munkában részt vesz az a római katonatiszt, Lucius is, aki a betlehemi gyermekek lemészárlásába is belekeveredett, Heródes parancsa révén. A népszámláláskor döbben rá, hogy Jézus túlélte Betlehemet, de ezt nem fedi fel, később pedig ő lesz az a római tiszt, aki a keresztfa alatt kinyilvánítja Jézusról, hogy valóban Isten Fia volt...   

De térjünk vissza Pontius Pilatushoz, aki Kru. 26-tól volt Judaea helytartója, praefectusi rangban. Közvetlen felettese a szíriai helytartó (legatus) volt. Szíria helytartója volt egyébiránt az a Quirinius is, aki Judaea Kru. 6-os bekebelezése után a népesség-összeírást elrendelte (nem tisztázott azonban, hogy ehhez Józsefnek valóban Betlehembe kellett-e mennie). Szóval... Pilatus. A Királyok királya című film szerint vele tart helytartói helyére a felesége is.  A keresztény hagomány szerint Claudia Proculanak hívták.

A Biblia szerint üzenetet küld férjének, amikor az Jézus felett ítélkezik. Az üzenet szerint álmot látott, melynek hatására azt kérte Pilatustól, hogy ne tegyen semmit Jézussal, mert igaz ember. A történet kísértetiesen hasonlít arra a sztorira, amikor a Kre. 44. március idusát megelőző éjjelen a nagy Julius Caesar felesége álmot látott, s az álom nyomán figyelmeztette férjét a veszélyre. Sikertelenül. De vissza Pilátusunk hitvesére, aki a 2004-es filmalkotásban, A Passióban is látható!

Nos, nem csak az tisztázatlan, hogy valójában hogy hívták Pilatus feleségét, de az is, hogy elkísérte-e a férjét Judaeába.  A neve érdekes elméletek számára nyit kaput. Az ókori Pannonia provinciák (tartományok) történetét regényeiben elénk táró kortárs író, Marcellus Mihály is kutatott a témában, egy Pilatusról szóló regény tervezése kapcsán.

Marcellus álláspontja szerint a keleti ortodox egyház által szentté avatott Claudia Procula neve felveti, hogy az atyját Claudiusnak vagy Proculusnak hívták, mert a nő örökli az atyja gensének (nemzetségének) vagy ragadványnevének nőiesített alakját. Tegyük hozzá: ebben az esetben azt a verziót kell elfogadnunk, hogy a Claudia Procula név helytálló. 

A Királyok királya például a császár lányaként mutatta be őt.  Ez alighanem a Claudia név miatt történhetett, ugyanis ekkor a Julius-Claudius-dinasztia uralkodott Róma felett. 

Az uralkodónak, a Ben-Húrban integető Tiberius császárnak (Kru. 14-37.) azonban nem volt Claudia nevű lánya, jóllehet Tiberius születésekor a Tiberius Claudius Nero nevet kapta.  Azt is feltételezik, hogy esetleg a császár valamilyen rokona lehetett, s így járhatták ki azt a kegyet, hogy elkísérhette férjét Judaeába. 

A másik kortárs író, Spiró György a Fogság című regényében egyenesen odáig megy, hogy szerepelteti Pilatus feleségét, de egy szóval sem nevezi nevén. Szegezzük neki a kard... a kérdést: de miért?

Nyilvánvaló lehet, hogy miért: nem tudni, pontosan hogy hívták Pilatus feleségét. Biztosra ment! (Csak halkan jegyzem meg: egyáltalán létezett Pilatus felesége?) De lássuk most újra a Procula nevet! Pilatus praefectus volt (nem procurator), azonban a Procula név és a procurator cím hasonlósága felveti azt a lehetőséget, hogy eljátszunk vele egy kicsit. Túl hasonló a latin név és a cím. Ha a procurator szó valóban befolyással volt arra, hogy a keresztény hagományban milyen név gyökeresedett meg, mint Pilatus feleségének a neve, akkor ez mégis hogy történhetett?  

Nos, sokáig úgy tartották, hogy Pilatus procuratorként kormányozta Judaeát, mint a lovagok rendjéből származó helytartó. Aztán 1961-ben az ókori Caesarea kikötőváros romjai között előkerült egy latin nyelvű felirattöredék, rajta Pilatus nevével. A szöveg a történetíró, Tacitus munkájával ellentétesen praefectusként jelöli meg Pilatust. Tacitus pontatlan volna?

Nos, bonyolítja a dolgot, hogy Claudius császár (Kru. 41-54.) Kru. 53-ban procuratori címmel ruházta fel az addigi praefectusokat. No, de addigra már a mi jó öreg Pilatusunk rég halott volt.... amúgy Kru. 37. Húsvétja előtt már el is hagyta Judaeát. Elképzelhető a kutatások szerint, hogy a Kru. első század végén élt Tacitus a Claudius utáni állapotokat vetítette vissza Jézus korára.

Elképzelhető az is, hogy a procurator címből alakult ki a keresztény hagyományban a Procula név, azonban ha mindez így lenne, akkor az egész hagyomány Pilatus címének téves meghatározásából fakad. Ha így van, akkor ebben Tacitus is sáros!  De meg ne kövezzenek ezért a gondolatmenetért a latin nyelvészek, please! Mindazonáltal mindebből az következne, hogy Pilatus feleségének a neve nem Procula volt. Persze ez még nem zárja ki se a Claudia, se a Procula nevet. Szóval...

...nem kell sírnod Salome! Lejts inkább egy kis táncot!

A Biblia szerint Salome volt az, aki erotikus tánca révén rávette Heródes Antipaszt, hogy fejeztesse le Keresztelő Jánost. Antipasz is Heródes fia volt, rá apja többek között Galileát hagyta. Testvére feleségét, Heródiást vette el feleségül, ámde Keresztelő János  elítélte őt és Heródiást a frigy miatt.

Amikor a király születésnapját ünnepelték, Salome tánca hatására a király kijelentette, bármit kérhet tőle a lány. A lány a történet szerint, anyja felbújtására a Keresztelő fejét kérte tálcán... Hogy mi történhetett valójában, arról majd legközelebb, most egyszerűen csak lássuk a táncot, s figyeljük azt a bizonyos színt! No és persze a kiváló alakítást! Ettől minden férfi szíve elolvadna!

Szóval Saloméról, Heródes Antipaszról és a Keresztelőről legközelebb újra szó lesz! Az is kiderül, hogy a Keresztelő lefejezésének időpontjából miként tudjuk kiszámítani Jézus nyilvános működésének kezdő és befejező időpontját.  Vagyis a Királyok királya még visszatér! 

Szóval, hamarosan folytatjuk!

Mert Róma örök! Akár a szenvedély!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

De azért ne huszadik századi tölténytáskákkal a mellkasodon!!!

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár huszonnyolcadik alkalommal! Mert „Róma örök.” 

Még a transformerek is római neveket viselnek!

Nem csalás, nem ámítás: a transformerek (alakváltók) világa tele van latin-római nevű robotokkal. E nevek pedig – akár – római történelmi személyekhez is köthetők. Ott van mindjárt a jók vezére, Optimus Prime (a legjobb vezér). A névválasztáshoz valószínű, hogy Traianus, római császár (Kru. 98-117) egy címéből nyerhettek ihletet az alkotók.

Traianus ugyanis – aki az 1968-as koprodukciós filmben, a Traianus oszlopában (Columna) teljes életnagyságban feszít – még életében elnyerte a senatustól az „optimus princeps” (azaz a legjobb császár) címet.

De ott van Ultra Magnus is, aki rövid ideig Optimus Prime utóda volt a vezérségben. Nevében Pompeius Magnus – Caesar egykori szövetségese, harcostársa, majd későbbi ellenfele – köszön vissza.

​Ultra Magnus a történet szerint katonának tartja magát, miként Pompeius is a katonásdit szerette a leginkább… A Magnus (Nagy) jelző pedig tökéletes választás, ha figyelembe vesszük, hogy a robot egy viszonylag nagyobb játék…

De Ultra Magnus vezérnek történő kiválasztásában visszaköszön az Antoninus-dinasztia utódválasztási szokása is. A Kru. 96-ban, Nervával induló dinasztia Róma fénykorát jelenti. A császárok mindig a legrátermettebbnek tartott személyt választották utóduknak, azaz nem a vérségi elv volt a meghatározó.

 A jó robotok – azaz az autonóm robot organizmusok (autobotok) – vezetői az eredeti képregény szerint is időközönként kiválasztják utódukat, akinek átadják a vezérséget jelképező, ámde komoly erővel is bíró Mátrixot, mely hol program, hol tárgy… akárcsak Róma, mely nem csak egy város, az Urbs, de egy eszme is!

Ultra Magnus esetében a Mátrix átadására csak Optimus halálakor került sor, ámde a képregényben leírt elv ugyanaz, mint az Antoninus-dinasztia esetében. Tegyük hozzá: nem volt vér szerinti utóduk eme dinasztia császárainak, Marcus Aureliust (Kru. 161-180) kivéve, aki fiát, Commodust (Kru. 180-192) tette meg utódául… véget is ért a „jó császárok” kora…  

A daliás… pardon… őrült Commodussal gyűlik meg Maximus baja a 2000-es Gladiátorban. A filmnek úgy hírlik, véresen komolyan lesz egy folytatása a közeljövőben… De már nem lesz benne Maximus… a földműves, aki rákényszerül, hogy harcoljon Marcus Aurelius oldalán… Maximus, a katona, aki csak azért harcol, hogy minél előbb véget érjen a harc, s hazatérhessen a családjához… és Maximus, aki megesküdött, hogy bosszút áll családja elvesztőjén, Commoduson… míg él, vagy az után…

Maximus neve a Gladiátor történetének korábbi, 1964-es feldolgozásában, A Római Birodalom bukásában még Livius volt és a karaktere is más volt, de azért a kapcsolat a két film karaktere között még azonosítható.  Hogy miként lett Livius Maximusszá a Gladiátorra? És kiről kapta a nevét Maximus, a hatalmas alakváltó robot? Ki tudja?

Volt egy úgynevezett ellencsászár, Magnus Maximus, aki Nagy Theodosius (Kru. 379-395) alatt, Kru. 383-ban lépett fel a császári bíbor megszerzése érdekében. Ennél is érdekesebb azonban, hogy az alakváltó Maximus jellemrajza (ami a ’80-as évekre datálható) számos ponton egyezést mutat a Gladiátor Maximusának történetével.

A hatalmas robot, Maximus bátor, hősies, s végtelenül erős, önfeláldozó harcos, akinek azonban a leghőbb vágya, hogy soha többé ne kelljen harcolnia. Építésre szakosodott, nem pusztításra, a Gladiátor Maximusa pedig földművelésre. De aztán mindkettejüknek harcolniuk kellett… Vajon esetükben meghatározta volna a robot Maximus a Gladiátor főhősének nevét? Nos, aki kíváncsi, járjon utána! 

Menetelhet egy darabig, mint a Centurion katonái... Minden esetre a latin-római nevek önmagukért beszélnek! Róma neveket adott a modern gyermekjátékoknak is! De evezzünk immár keményebb vizekre! A gyermekgyilkosságok területére!  Egész pontosan a betlehemi gyermekmészárlásra.... 

Nagy Heródes tényleg parancsba adta a betlehemi gyermekek lemészárlását?

Egy ilyen esemény – melyet a Szentírás tár elénk – minden bizonnyal nem kerülte volna el a történetírók, köztük a zsidók történetét megíró Josephus Flavius figyelmét és íróvesszőjét sem. Akkor mégis miben és hol gyökerezik a történet? Honnan ered e kegyetlen és véres tett? És ami még fontosabb: van-e valóságalapja? Nos?

A Szentírás szerint bölcsek érkeznek Napkelet felől, keresve a zsidók királyát, akinek csillagát látták fenn az égen. Máig vita tárgya, mi lehetett az az égi jelenség, melyet a Biblia után „betlehemi csillagként” hívunk, minden esetre a történet szerint a bölcseket elvezette Betlehembe, ahol a zsidó próféciák szerint a messiás (felkent) – görögül: krisztosz – születni fog, hogy aztán helyreállítsa a zsidók királyságát. 

A bölcsek előtte azonban kérdezősködtek, ami aztán a rómaiak által elismert, éppen regnáló uralkodó, a rettegett Nagy Heródes fülébe jutott. Titokban magához rendeli a bölcseket, Jeruzsálembe. 

A bölcsek és Heródes találkozását láthatjuk az 1965-ös filmben, A világ legszebb történetében is. Heródes kikérdezi őket, mit tudnak, egyúttal tájékozódik az írástudóktól is, így megtudja, hogy a messiásnak Betlehemben kell születnie, a zsidók hajdani királyának, Dávidnak a nemzetségéből. Heródes nem tartozott ide, mégoly ambíciózus volt is...

Heródest ugyan elismerték a rómaiak a zsidók királyának, már Kre. 40-ben,  – az HBO Róma sorozatában bemutatottak szerint a városba látogat – de tény, hogy világéletében rettegett attól, hogy meg fog születni egy gyermek, aki felnőttként, mint a zsidók legitim királya, igényt fog tartani Dávid trónjára. 

Heródes maga nem minősült zsidónak az úgynevezett mózesi törvények alapján, a családja Idumaeából származott. Apja, Antipatér arab nőt vett feleségül, azonban a zsidók az anya személyéből vezették le származásukat, következésképp Antipatér ivadékai nem minősültek zsidónak.

Az Antonius és Kleopátra című regény első magyar fordításában ebből lett egy jó kis nagy kalamajka: Colleen Mccullough írónő szereplője, Heródes ugyanis azt ecseteli, hogy ő „keresztény”… 

Netes fórumokon vitáztak ezen, de tény, ami tény, a „keresztény” kifejezés a „christianus”-ból ered, s Jézus követőit nevezték így, száz évvel később… De hát pont Heródes hívta volna magát kereszténynek? A gond a fordításból adódhatott.

Egyszer ugyanis a kezembe került az angol verzió, s ott, ha jól emlékszem a „gentile” kifejezés szerepelt, ami nyersen azt jelenti, hogy „nem zsidó”… De akárhogy is van, az tény, hogy Antipatér, Heródes apja  volt az egyik hadúr, aki Palesztinában a hatalmat gyakorolta azután, miután a rómaiak – Nagy Pompeius vezetésével – Kre. 63-ban bemasíroztak és uralmuk alá vonták a térséget. Igaz nem ilyen rikító pirosban, mint az 1961-es Királyok királyában...

Nos, Heródes elvette feleségül Mariamnét, aki a Hasmóneus-dinasztiából származott. Ez a dinasztia a Makkabeusoktól eredt, akik a római megszállás előtt uralkodtak a zsidók felett, abban a röpke időszakban, amikor függetlennek mondhatták magukat (a Krisztus előtti második századtól Kre 63-ig). Végül aztán őt magát ismerték el a rómaiak a zsidók királyának, ami cliens-királyi (rómaiakkal szövetséges és baráti viszonyban álló uralkodó) pozíciót jelentett, amire szüksége is volt Rómának, a keleti, párthus fenyegetés miatt. 

Ezt a cliens-királyi státuszát Heródes az után is megőrizte, hogy a Kleopátra bűvkörébe került Marcus Antoniust, akivel szoros szövetséget ápolt (még a jeruzsálemi erőd is Antonius nevét viselte) legyőzte Octavianus, aki Kre. 27-től Augustus császár néven a Római Birodalom egyedüli ura lett.

De vissza a napkeleti bölcsekhez, akik már az 1959-es Ben-Húr elején eljutnak a csillagot követve a betlehemi jászolhoz, amely az újabb kutatások szerint egy sziklába vájt, barlangszerű struktúrában lehetett, ami azonban a felette lévő házhoz kapcsolódott. Itt tartották a háziállatokat.

Az 1961-es filmben, a Királyok királyában is megérkeznek Betlehembe . A filmben a megjelenésük valamelyest hasonló ahhoz, ahogy a Ben-húrban debütáltak, de azért ez egy másik film...

Aztán jön 1965 és A világ legszebb története. Ebben a filmben – hasonlóan a Szentíráshoz – Heródes úgy küldi Betlehembe a bölcseket, hogy ha megtalálják a gyermeket, akkor tudassák vele, hogy ő is hódolhasson neki. Ha az esemény valóban megtörtént, a bölcsek akkor sem hihettek a királynak, hiszen a Biblia szerint álmot láttak és más úton tértek vissza hazájukba.

A filmben természetesen Heródes parancsot ad, hogy kövessék a bölcseket… Így Heródes hírül kapja, hogy a bölcsek Betlehembe mentek! Ahonnan a Messiás eljövetele várható… és parancsot ad a betlehemi gyermekek lemészárlására. A Királyok királyában rómaiakkal végezteti el ezt a munkát, de az eredmény egy és ugyanaz. De vajon van valóságtartalma a történetnek? Megtörténhetett? Kérdezhetnénk... van felelet? 

Nos, valószínűleg nem történt meg. Történetírói munkákban nincsen nyoma, azonban ha legendaként tekintünk rá, akkor máris megleljük eredetét a valós történelmi események között. Augustus állítólag azt a görög szójátékot mondta Heródesről, hogy inkább szeretne a disznaja („hüsz”), mint a fia („hüiosz”) lenni. A disznókat ugyanis a zsidók – vallási okokból – tisztátalannak tartották, s mint ilyent, nem fogyasztották el. Vagyis a disznók biztonságban voltak Heródes udvarában, nem úgy a saját fiai… saját gyermekei…

Heródes ugyanis Kre. 7-ben meggyilkoltatta Mariamnéval közös két legnagyobb fiát, s azok több száz követőjét. A meggyilkolt fiúk a trón várományosai voltak, s az volt a vád ellenük, hogy összeesküvést szőttek az apjuk ellen. Később a király Mariamnét is megölette… Nem sokkal halála előtt, Kre 4-ben adott parancsot a harmadik fiú, Antipatér meggyilkolására. 

Mivel ezek az események még Heródes Kre. 4-ben bekövetkezett halála előtt, de már Jézus feltételezett születése után történtek, elképzelhető, hogy a saját gyermekeinek és követőinek lemészárlása jelenik meg a Bibliában is, a betlehemi gyermekek lemészárlásának történetében… 

A karácsonyi bejgli illatába rothadó holttestek bűze vegyül  

A világ legszebb történetében Heródes halála után akkora lázadás tör ki, hogy még a Rómát jelképező sast is letaszítják az egyik kapu fölül. Heródes életben maradt fiai, köztük Heródes Antipász Római segítséggel úrrá lesznek a káoszon, de a sztori szerint a rómaiak bejönnek az országba, rendet teremtenek, s Júdaeát közvetlen római fennhatóság alá helyezik, helytartóval az élén.

Nos, ez egy kicsit máshogy ment. Tény, hogy Kre. 4-ben, de még közvetlen Heródes halála előtt zavargás tört ki Jeruzsálemben, s még az arany sast is letaszították a király által kibővíttetett zsidó templom, az úgynevezett Második Templom kapujáról.

A római uralom jelképét maga Heródes rakatta ki. Az elkövetőket élve megégették… Aztán bekövetkezett Heródes halála. Végrendeletében – melyre Augustus császár is áldását adta – három fia közt osztotta fel az uralma alatt álló területeket.

A Bibliában is szereplő Heródes Antipász lett Galilea (és benne Názáret), valamint a Jordán folyón túli területek ura, Archelaosz lett Judaea uralkodója, Fülöp pedig a Genezáret-tótól északkeletre lévő területeket kapta meg. A tó ismerős lehet a Bibliából is...

Ez idő tájt, még Kre 4-ben robbant ki Jeruzsálemben az a zavargás, amely A világ legszebb történetében szerepel, s a filmmel megegyezően valóban római legiok vonultak be Szíriából, Varus vezetésével, de Judaea – azaz Archelaosz területe – még ekkor sem került közvetlen uralom alá. Minderre Kru. 6-ban került sor, Archelaosz kegyetlensége és alkalmatlansága miatt. Augustus száműzte Achelaoszt a messzi Galliába, Judaea pedig, s benne Jeruzsálem, s a templom, közvetlen római uralom alá került.

A Szentírásban az olvasható, hogy Jézus és családja a betlehemi mészárlások elől Egyiptomba menekült, s csak Heródes halála után tértek haza Názáretbe. Názáret közelében azonban ott állt a hegyen Sepphoris városa, a régió adminisztratív központja. Ma rommező...

Kre 4-ben, amikor Jeruzsálemben is elszabadult a pokol, egy bizonyos Galileai Júdás, aki a történetírás szerint király szeretett volna lenni, behatolt az ottani királyi palotába, annak is a fegyverraktárába. A megszerzett fegyverek birtokában Galilea is lángokba borult, azonban a bemasírozó rómaiak földig gyalulták Sepphoris városát is, s aki ellenállt, keresztre feszítették. Kemény idők jártak...

Ha tehát Jézus és családja Heródes halála után tért vissza Názáretbe, lehetséges, hogy még láthatták a kereszten rothadó hullákat, s a hajdani Sepphoris füstölgő romjait… Názáret ugyanis Sepphoris mellett van...

A várost Heródes Antipász újjáépítette ugyan, azonban Galilea pusztulása szükségképpen magával hozza, hogy a karácsonyi történetnek bizony vannak ki nem mondott, ámde mégoly megrázó eseményei is…

Heródes Antipászt ott feszít mind a Királyok királyában, mind pedig A világ legszebb történetében, s mindkettőben kivégezteti Jézus előfutárát, Keresztelő Jánost. Hogy János halálában milyen szerepe volt Salome táncának, az legközelebb kiderül!

De szó lesz a Bibliában szereplő népszámlálásról is, mely a történet szerint Máriát és jegyesét, Józsefet Betlehembe vitte, ahol végül Jézus megszületett.

Szóval hamarosan folytatjuk!

Mert Róma örök, akár a lenyugvó, ámde újra és újra felkelő Nap! 

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

Azért ordítani nem kell!

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár huszonhetedik alkalommal! Mert „Róma örök.”

Az HBO Róma sorozatának Titus Pulloja – bármily impulzív volt is – nem volt egy rutinos rabszolgatartó róka

Ismerős az a sztori a sorozat első évadából, amikor a főhős katona, Pullo felszabadítja szíve hölgyét, a bájos rabszolganőt, Eirenet, hogy elvegye feleségül? Tudja valaki, mi következik ezután? Nos, elárulom: megjelenik a lány szintén rabszolga vőlegénye, s köszönetet mond a zordon tekintetre váltó harcosnak… 

Azt hiszem, nem kell sok fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, mi történik ezután: Pullo egy oszlophoz csapkodva zúzza csontszilánkos és véres masszává a fickó koponyáját… A gond ott kezdődik, hogy a rabszolga a katonatársának, Lucius Vorenusnak volt a tulajdona. Vorenus ekkor már rabszolgatartó pater familiasnként viselkedik, aki védi a tulajdonát (ami felett persze ő maga élet-halál ura). Jól össze is különbözik a két hajdani harcostárs, s egy időre el is válnak az útjaik. De persze nem végleg...

Ennél fontosabb azonban, hogy Eirene is meggyűlöli Pullot, s egy ízben meg is próbálja ölni… végül persze megbocsájt neki, s hozzámegy Pullohoz, immár szabad emberként.

Azonban belehal a szülésbe, mert Pullo egyik alkalmi szeretője megmérgezi… persze, csak azután, hogy Eirene meg akarta verettetni a nőt Pulloval... aztán annak az alkalmi szeretőnek is csúfos vége lesz… mert hát ez mégis csak a vér és a szex hona: az Örök Róma!

De vissza Eirene és Pullo kapcsolatának az elejére! A Róma sorozat kezdete berobbant bennünket a hatalmas véráldozattal járó polgárháború kellős közepébe: Kre. 49-et írunk, Caesar átlépi az Itália határát jelentő Rubicont, s megkezdődik az ádáz küzdelem közte és hajdani szövetségese, az immár öreg, s levitézlett Pompeius Magnus között. Legalábbis öregnek és levitézlettnek ábrázolták... Nem is húzza soká...

Nos, sokan menekülnek el a városból. Rómában a káosz lesz az úr. Mielőtt azonban erre sor kerülne, mielőtt Caesar – Menandroszt idézve – elvetné a kockát, és seregeivel megindulna, egy fiatal rabszolganő szökik meg egy bizonyos Marius Dolabella házából… vagy talán elrabolták… pontosan nem tudni, minden esetre a Forum Romanum kikiáltója szerint búsás jutalmat fog kapni az, aki visszahozza.

Mindebből feltételezhetnénk, hogy igencsak vonzó teremtésről van szó a szökött rabszolganő esetében, azonban az is tény, hogy a római jog szerint, ha a tulajdonos saját maga kerestette a rabszolgáját, akkor jutalmat kellett felajánlania, amely a jogtudósok szerint peresíthető volt. Hogy mi lett a sorsa a szökött rabszolganőnek, nem tudjuk, mindazonáltal a későbbiekben immár Pullo kedvesét, Eirenét láthatjuk, amint – enyhén sunnyogva – bandukol szegényes motyójával az országúton… aztán Pompeius emberei elrabolják őt.

Persze mindezt csak az után teszik, hogy kifosztották az államkincstárat, s annak aranyával vezérük után iramodtak. A munka teljesítve, jöhet a szórakozás! A történelem rideg valósága, hogy Pompeius és a köztársaságpártiak akkora káoszban menekültek Rómából – persze csak taktikailag, hogy Keleten szervezzék meg erőiket –, hogy az államkincstár ott maradt Rómában, s így Caesar rátehette a kezét.

Az HBO Róma sorozatával megegyezően ekkor valóban Cornelia Metella volt Pompeius felesége, Caesar lányának, Juliának a halála után, azonban a nő nem volt olyan karakán, hogy figyelmeztette volna Magnust a kincstár kiürítésére. De maradjunk most a sorozatnál! És a gyönyörű Eirenénél!

Amennyiben Eirene volt az a szökött rabszolganő, akkor valószínűsíthető, hogy szökésének oka az is volt, hogy – mint beszélő szerszámot, eszközt, kit a rómaiak semmire sem tartottak, pusztán tárgynak – gazdája szexuálisan alaposan kihasználta. Eirene a történet későbbi részei szerint germán származású volt, Adela néven látta meg a napvilágot a Rajnán túl, a germán nép pedig köztudottan szabadságszerető volt.

Amikor például a rómaiak kevesebb, mint száz évvel korábban legyőzték az Itáliába betörő germánokat, több ezer germán nő követett el öngyilkosságot, csakhogy ne váljanak a rómaiak rabszolgáivá.  Nos, hiába is menekült Eirene, Pompeius emberei az úton meglátták, s – csak úgy – elrabolták… valószínűsíthetően azért, hogy szexuálisan kizsákmányolják… de aztán Pullo megmenti őt...

Pullo és Eirene véletlenül találkoztak. A lány elrablói nem eresztették volna értékes túszukat egy percre sem, akárcsak a szekéren lévő aranyat! Az arany letakarva, a lány meg odakötözve az aranyat szállító szekerük végéhez. Így talált rájuk Caesar előőrse, Vorenus és Pullo vezetésével. És lett egy kics csetepaté...

Pullo a harc után kiszabadítja a lányt, de érdekes módon nem tisztázott, hogy miként válik aztán a rabszolgává, jóllehet Eirene a későbbiekben valóban rabszolgaként tekint magára.

Ha a lány Dolabella tulajdona volt, akkor Pullonak vissza kellett volna őt szolgáltatnia, vagy átadnia a hatóságoknak. Ha a tulajdonos nem jelentkezik, a rabszolgát eladják, a vevő azonban nem vált tulajdonossá ekkor, mert a rabszolga korábbi gazdája három évig peres úton visszakövetelhette a tulajdonát. Pullonak szerencséje volt. Eirenét senki nem követelte rajta, de azért a kincstár aranyát, amire rátette a kezért, át kellett adnia a derék Juliusnak...

Szóval előfordulhat, hogy Pullo szökött rabszolgát mentett meg és bujtatott, sőt, mi több, önhatalmúlag birtokolta... kvázi mint rabszolgáját. Ettől azonban tulajdont nem szerezhetett felette, így később fel sem szabadíthatta volna őt szabályosan… tegyük hozzá: nem feltétlenül úgy bánt vele, mint egy rabszolgával, s szerelmes is volt belé... a maga egyszerű módján...

Egy ízben szexuálisan ki is zsákmányolta, mielőtt felszabadította volna… Az őt játszó színésznő az egyetlen a sorozatban, akit nem mutatnak vetkőzni szex közben… Ha viszont Eirene azelőtt mégsem volt rabszolga, hogy Pompeius emberei elrabolták volna, akkor nem taszíthatta volna ilyen jogi státuszba őt Pullo sem! De hát… polgárháború volt…

Egy polgárháború zűrzavarában pedig előfordulhatott az is, hogy az a bizonyos Dolabella – aki nem azonos azzal a Publius Cornelius Dolabellával, aki Caesar halála után a legfőbb közjogi méltóságot, a consulatust is elnyerte – már nem kerestette, mert, lehet, hogy már halott volt... de ki tudja, az is előfordulhatott, hogy egy védtelen lányt rabszolgává tegyenek… ahogy később Vorenus lányait is eladták prostituáltaknak…

Tény, ami tény, Eirenével Pullo nem rutinos rabszolgatartó rókaként viselkedik, s az egyetlen esetet leszámítva nem is zsákmányolja őt ki, hanem szerető gondoskodással, emberként viselkedik vele, ami távol állt a korban egy rabszolgatartótól. Sajnos! Mondhatnánk mai szemmel... Nos, a rideg valóság az, hogy a római időkben  egy rutinos rabszolgatartó azt is megte(he)tte volna, hogy infibuláltatja a lányt, elejét véve annak, hogy mással légyottra keljen, amíg ő távol van – tegyük hozzá gyorsan: a légyott a feltételezések szerint meg is történt Eirene és Vorenus rabszolgája között.

Az infibuláció révén a női rabszolgák szeméremajkait egy szeggel vagy tűvel (fibulával) összekapcsolták, megakadályozandó a terhességet, de mindennemű szexuális aktivitást is. Vagyis, a női nemi szerv csonkítását sajnos már a rómaiak is alkalmazták… nem minden jó tehát, ami római, mondhatnánk, azonban a komoly fájdalmakkal járó szokás eredete az ókori Egyiptomba nyúlhat vissza… Hasonló módszert alkalmaztak a férfi rabszolgák fitymája esetében is…

Minden esetre Pullo valószínűleg jobban szerette Eirenét, mintsem ezt tette volna vele, s később, amikor már Eirene is megbékélt (már amennyire lehetett), hozzáment Pullohoz. Tegyük hozzá máris: ennél jobb lehetőséget úgysem kínált volna számára az akkori élet.

Ez a rideg realitás! Utána azonban valóban árnyékként követte férjét, volt, amikor aggodalmaskodott is a jövő felett, s kicsit ki is nyílt a csipája... a maga csípős, szarkasztikus módján, Pullonak is be-beszólt egy-egy jól időzített félmondatot... Tudván, mire képes az ura, az egyik rabszolgát is meg akarta verettetni vele (lám csak, hogy megérezte a társadalmi helyzetének változását), de ezt a rabszolgát, ahogy már szó volt róla, Pullo végül alkalmi szeretőjévé tette... Eirene ezt sosem tudta meg, hamarosan megtért az árnyékvilágba...

A történet szerint halála előtt gyermeket is várt, azonban ez a történetszál a sorozat kaszálásának áldozata lett. Az írók megkapták az ukázt, hogy nem lesz harmadik évad (a költségek miatt), ezért le kell zárni a sorozatot. Így esett, hogy Eirene már akkor gyermeket várt, amikor Kre. 42-ben két csatában legyőzik Caesar gyilkosait a messzi Philippinél, de még akkor is terhes, amikor Heródes két év múlva Rómába érkezik, hogy elismertesse magát a zsidók királyának…

Róma beteszi a lábát a Szentföldre

A bibliai témájú filmekből sokan hallottak már róla, hogy Jézus keresztre feszítése idején az ókori Palesztinát a hódító Róma uralta, születésekor pedig Nagy Heródes volt a zsidók rettegett királya… Iudaea provincia története azonban még Pompeius keleti hódításai idején vette kezdetét.

Erről szól az 1961-es film, a Királyok királyának nyitánya, mely rögvest az arcunkba is tolja, hogy a római legiok Kre. 63-ban sáskajárásként tarolták le a Júdeai királyságot. A filmben a római hadvezér, Pompeius seregei három hónapos küzdelem után beveszik Jeruzsálemet.

De álljunk meg egy pillanatra! És bővítsük ki a kört! A rómaiak beveszik a várost, melyet a zsidók második királya, Dávid tett fővárosává. Dávid király alakját idézi meg az 1985-ös Dávid király című film, Richard Gere legendás alakításában. Micsoda nő van vele!

Dávid egész pontosan az egységes Izraeli Királyság második királya volt, mely államalakulat körülbelül Kre. 1020 és 930 között állt fenn. Ő vitette új fővárosába a zsidók Istennel való szövetségét jelképező Frigyládát, ámde templomot már utóda, Salamon építtetett. 

Az 1959-es Salamon és Sába királynőjében az alkotók jól érzékeltetik, mennyit fejlődött és gyarapodott a királyság Salamon uralma alatt. Azért enyhe túlzásokba estek...

 A Salamon által emeltetett Első Templom a kutatások szerint sem építészetileg, sem stílusjegyeit, sem nagyságát illetően nem emelkedett ki a kortárs pogány templomok közül, ámde ezen az állításon még van, hogy vitatkoznak, szóval jelen sorok íróját senki ne kövezze meg!

A Szentírás szerint a messzi földön élő Sába királynője hallott Salamon legendás gazdagságáról és bölcsességéről és meglátogatta őt… a többit mindenkinek a képzeletére bízom...

 Minden esetre a filmben szemtanúja lesz a híres salamoni döntésnek. Két nőnek egy időben voltak gyerekei, de az egyiküké meghalt éjszaka; vita tárgya lett, hogy melyiküké és így az ügyet a király elé vitték.

Salamon azt parancsolta, hogy felezzék el az élő gyereket, azaz vágják ketté. A hamisan tanúskodó nő belement, azonban az igazi anya inkább lemondott volna a gyermekéről, s odaadta volna a másiknak, csakhogy gyermeke életben maradhasson.

Így derítette ki a bölcs Salamon, hogy kié a gyermek. Nos, Salamon halála után birodalma szétesett. Az egységes Izrael két részre osztódott: az északi Izraeli Királyságra, melyet Kre 722-ben az asszírok semmisítettek meg, s a déli, szegényebb Júdai Királyságra, Jeruzsálem központtal. Ez Kre. 586-ig állt fenn, a babiloni megszállásig. Jeruzsálemet és az Első Templomot földig rombolták, lakóit elhurcolták. A Dávid királyban is látható Frigyláda az idők során eltűnt…

Jeruzsálem elpusztulásával kezdetét vette a zsidó nép úgynevezett babiloni fogsága. Amikor azonban a perzsák Kre 538-ban megsemmisítették a babiloni birodalmat, a zsidók hazatérhettek őseik földjére… korlátozott önállóságot élvezhettek… felépülhetett a templom is.  A perzsák uralma után jött azonban Nagy Sándor...

...nyomában pedig a Szeleukida Birodalom.  Terjedt a hellenizmus, s üldözni kezdték a zsidó vallást. Makkabeus Júdás vezetésével felkelés tört ki, melynek nyomán Kre. 167-63. között a zsidók független királyságban élhettek. Aztán Róma – Pompeius képében – bemasírozott az életükbe… Pompeius egyenest a „Szentek Szentjébe”…

Pompeius Jeruzsálemben

A Királyok királya című filmben a derék narrátor jó sok információt tolt a buzgó néző képébe, de legalább az informatív sztori akció dús is – a kornak megfelelő mértékben. A díszlet azért nem teljesen tükrözi a valóságot, de azért ne vigyük túlzásba igényeinket! Különben...

Persze a római légiósok nem viseltek olyan típusú pajzsot, mint a filmben. Pajzsuk a scutum volt, ez a vállmagasságig érő, körív mentén hajtott, négyszög alakú formát öltő eszköz. Szóval nem ilyen volt, csak átvehették a kellékesek egy más korban játszódó filmből... A scutum azért klasszisokkal jobb! Ugye?

A pajzshoz a Krisztus előtti második évszázadtól láncing is dukált, azaz a páncéljuk nem a lorica segmentata (lemezpáncél) volt ebben a korban. Végképp nem egy nadrágtartós verziójura lebutított változata… De hát, ez csak egy film…

Nos, a narrátor elmeséli nekünk, hogy a rómaiak seregei három hónapos küzdelem után bevették Jeruzsálemet, s áttörve a kapun vérfürdővel mosták le a harcok porát. A város lakói úgy hullottak, mint a búzakalász az aratás idején…

És mi is történt valójában? Nagyjából ugyanez. Pompeius ez idő tájt hódoltatta seregeivel Kis-Ázsiát, Szíriát és Palesztinát. Háromhavi ostrom után bevette Jeruzsálemet és tizenkétezer zsidót mészároltatott le. Sábát napján támadt, amikor tudta, hogy a vallásos zsidók nem fognak védekezni... 

A történetíró, Josephus Flavius szerint Pompeius pontosan Jom Kippurkor – az Ítélet Napján, vagyis a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepén, a szombatok szombatján, amikor a vallásos zsidók huszonöt órás böjtöt is tartanak – megszentségtelenítette a zsidók templomát is. Sok mindent elért, hadvezérként, de Caesar később túlszárnyalta őt... Vagy mégsem?

Nos, akárhogy is, Pompeius Kre 63-ban belépett a templom legbensőbb szentélyébe, a „Szentek Szentjébe” is, ahol az ősidőkben az azóta már elveszett Frigyládát is őrizték. Ide a főpap is csak évente egyszer, Jom Kippurkor léphetett be. Mindezek fényében feltételezhető, hogy Pompeius szándékosan lépett be a legbensőbb szentélybe a nevezett napon. Az biztos, ez nem a világ legszebb története... vigaszul szolgáljon azonban, hogy a Világ legszebb története című, a Királyok királyával rivalizáló 1965-ös filmopusban jobban kidolgotott a templomegyüttes díszlete...

Érdekes módon ábrázolja Pompeius templomba történő behatolását Colleen Mccullough, Caesar asszonyai című regényében. Az ő sztorija szerint Pompeius meggondolja magát és nem megy be a legbensőbb szentélybe, ahol abban az időben már gyakorlatilag sok minden nem volt… hát, mit mondjak, nem kutatott eleget az írónő? Heródes biztosan kivégeztette volna ezért a komoly mulasztásért... 

Minden esetre Pompeius révén Palesztina római ellenőrzés alá került, s a hadurak közül kiemelkedett Antipater, majd annak fia, Heródes, akit a rómaiak Kre 40-ben elismertek a zsidók királyának, jóllehet valójában nem volt vér szerinti zsidó, hanem Idumaeából származott. A világ legszebb történetében csupasz képpel adja ki a betlehemi gyerekek meggyilkolására vonatkozó parancsot... volt bőr a képén...

Valós tény, hogy csakugyan rettegett egy olyan gyermek születésétől, aki majdan a zsidók legitim királya lehet.  A Biblia szerint lemészároltatta a betlehemi gyermekeket is, amikor hírét vette, hogy megszületett a zsidók királya. A Királyok királyában érdekes mód Luciusszal, egy római tiszttel s az embereivel végezteti el a piszkos munkát...

 Lucius későbbi élete során találkozik Jézussal… De vajon tényleg megtörtént a betlehemi gyermekgyilkosság? Nos, mindez már egy másik történet… talán a következő… Szóval, hamarosan folytatjuk! Mert Róma örök! A folytatásban újra itt lesz a Királyok királya is!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre! 

Egyenest Salome karjaiba...