„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állatira jó” kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információs-tudományos-szupersztráda!
Kiruccanások Sopronból – avagy hol taperolta a „Katedrális” Percyje az ő Alienáját?
Legutóbb Sopronban hagytam el történetem fonalát, úgy járja hát, hogy itt is vegyem azt fel!
Azonban az elején mégis el kell, hogy kalandozzak a Tűztorony mellől, hűtlenkedésem természetesen nem öncélú (vagy igen?), s egy abszintos party után újfent „a leghűségesebb város”, s annak környéke lesz történetem színhelye. Mint például a frankó Fraknó!
A partyn jött ugyanis meg az ihlet, hogy milyen sorrendben meséljem el a sok-sok fincsi kirándulást! És néhány rándulást… Informatikus barátom ugyanis – ki kirándulásaink és kalandjaink állandó szereplője, az állítólag, de soha meg nem erősítetten kecskepornót tartalmazó laptopjával egyetemben – valahol szert tett egy kis abszintra és szintpartyt szervezett a nyolcadik szintre (a szomszédja szét is öklözte utána a saját! ajtaját). „Mester” barátommal együtt rontottam be a lakásba, ahol az estig dolgozó anyuka, azaz „hegylakó asszony” hiányában informatikus apuka próbálta elregélni kisfiának csattogó hangon, hogy a „nap” szavunkat nem úgy szótagoljuk, hogy „na-pő”… Egy kicsit még tanulniuk kellett így átvonultak a másik szobába, gyereknevelést játszani, mi pedig addig csapra vertük az abszintot… meg a sört…
Aztán – mivel a gyerek „na-pő”-lása és az apuka csattogó hanghordozása tovább tartott – a naplopók besunnyogtak a konyhába és csapra verték a hűtőt is. Kérdés (pardon: kérés) nélkül, egy morzsáig megettük az ott talált szalámit, sajtot, hozzá az összes pékárut a házban. Mondanunk sem kell, hogy a tanulás után farkaséhes királyfi őrjöngött… Az este haza eső „hegylakó asszony” hozott ugyan fél kiló kenyeret, meg mogyorókrémet, csak hát a gyerek figyelme, talán az éhségtől, de lanyhult… Aztán meg – az este előre haladtával – „hegylakó asszony” lett „éhes”… így, amikor már egymás fenekét csapizták (mármint az urával), elterveztük az indulást… A látvány azonban engem sem hagyott hidegen, mint az Eszkimó jégkrém az inuitot.
Rögvest magam előtt is láttam a Ken Follett híres regényéből készült sorozat, „A katedrális” egyik főgonoszát, Percy William Hamleight, amint épp behatolni készül Shiring várának bevehetetlen szoknyája alá, melynek tulajdonosa a finom mellű Aliena.
Nos, a sorozat egyes jeleneteit a hazai helyszínek mellett s sógoroknál forgatták, történetesen a Bécs melletti Leobendorfban, ahol a shiringi vár külső díszletéül szolgáló Kreuzenstein vára áll.
Kérdés azonban, hogy az ominózus taperolós belső jelenetet akko’ most sógoréknál, avagy fóti helyszínen forgatták?
Kiruccanások Sopronból – avagy végül is édes mindegy, hol taperolta a „Katedrális” Percyje az ő Alienáját, mert itt nem állt meg!
Sajnos a történet szerint Percy valóban nem állt meg a taperolásnál, de később meg is erőszakolja a lányt – egyúttal köze volt a lány apjának elveszejtéséhez is. Végül elnyerte méltó büntetését.
De vissza a kavargó Dunához, melynek közelében Kreuzenstein vára áll! A könyvet, filmsorozatot pedig mindenki elolvashatja, megnézheti. Nagyon jó mindkettő!
Sopronból indultam a vár felfedezésére. A Fertő-tó partján elszáguldottam, majd a Hainburg városa melletti hídon átrepesztettem soha el nem kopó kocsimmal a Duna bal partjára.
Hainburg városának területén amúgy már az ókorban hatalmas erődítmények voltak. Ne tévesszen meg senkit a rekonstruált kis palánk!
Mostani történetemben nem időzök itt sokat (majd a következőben), hiszen Leobendorfba menet nem is álltam meg a városban, csak elhagytam a hajdani Római Birodalom északi határát, melyet a folyó, azaz latin nevén a Danuvius jelentett.
Mivel beléptem ezáltal az ókori Barbaricum területére, stílusosan Hans Zimmer zenéjét bömböltettem a kocsiban, az „Arthur király” című filmből – történetesen azt a számot, amikor Arthur és csapata elhagyja Hadrianus falát és belép az ottani Barbaricum területére…
...aztán megfordultam és visszaszáguldottam a Danuvius jobb partjára és újra át a balra. A sógorok többször láthattak átcikázni a hídon egy hazánkfiát, oda és vissza… oda és vissza…
Bezzeg a derék rómaiaknak és a folyó jobb partján lakóknak hogy rezeghetett a togájuk-tunicájuk a Kru. 170-es évek germán betörései után, amikor egy barbárt láttak a túlparton (a folyó bal partja egy pár kilométeres sávban tiltott volt a barbároknak)… meg tudom érteni... Szóval ez hát Hainburg híres városa, melynek közelében még maga a híres filozófus császár Marcus Aurelius is sétált a Danuvius partján... A város, ahonnan Bán Mór regényének Hunyadija még Habsburg Frigyest is kifüstölné, ha az megszegi az éppen aktuális békét... és a város, ahol a vasút a várfalon is átrobog...
Ide még visszatérek egy másik alkalommal, de most robogjunk tovább Bécsen keresztül „A katedrális” forgatási helyszíne felé!
Kiruccanások Sopronból – avagy végül is kapunk egy művárat, ha megtekintjük a kreuzenstei falakat?
A kérdés jogos! A díszletül szolgáló vár ugyanis maga is viszonylag új építésű és a történelem során nem is létezett a mai formájában. Természetesen vannak középkori részei is. Hogy is van ez?
Nos, a várhegyen vár állott már a 12. században, de kőhalom volt a 17. századtól: 1645-ben felrobbantották a harmincéves háború alatt. 1874-ben Johann Nepomuk Wilczek gróf, sarkkutató nekifogott a vár újjáépítésének, román és gótikus stílusban.
A meglévő romokhoz új – külső – falak épültek, torony, kastély. Állítólag szakavatott szemek meg tudják különböztetni az évszázados és a pusztán száz éves épületrészeket, de nekem csak a kapuról sikerült megállapítanom, hogy valami bűzlik vele kapcsolatban… Európa számos részéből hozatott a gróf építőanyagokat, de számos európai épület jegyei is visszaköszönnek a felhúzott várban. Berendezéséül a gróf eredeti középkori bútorokat is gyűjtött. 1906-ban, az avató ünnepségen II. Vilmos német császár is részt vett.
A vár csak vezetett túrán tekinthető meg áprilistól október végéig, ahova egy szakadék felett átívelő hídon keresztül lehet bejutni. A felvonóhíd és a rácsos kapu működik, melynek külön érdekessége, hogy mindkettőt – ahogy megtudtam, korhű módon – motor hajtja. Na, ez volt, ami bűzlött a kapuval kapcsolatban!
Magyar nyelvű idegenvezetés ottjártamkor nem volt, csak magyar leírást kaptam, amit az idegenvezető németül elmondott. Ugyanazt mondta el, ezért feltűnő volt, hogy a magyar szöveg szerint még lett volna olyan része a várnak, ahová nem vezetett a túra – ergo: lespórolt egy termet az osztrák koma!
A filmforgatások jót tettek a várnak – a pénzt, amit kaptak a bérbe adásával, visszaforgatták a várba. „A katedrális” után kapott például térkövet a várudvar. De itt forgatták a „Boszorkányvadászat”fantasyt is, Nicholas Cage főszereplésével, kevés sikerrel… egy biztos: érdemes ellátogatni! Megéri!
Kiruccanások Sopronból – és vissza
Késő este volt már, amikor visszatértem Sopronba. Szerencsére pizzát még tudtam rendelni, s felkészültem egy újabb kirándulásra és hozzá néhány rándulásra – köztük Hainburg vára volt az első kiszemelt, a várossal. De ez mát egy másik történet!
Szóval zárnám is soraimat, azonban informatikus barátom még az abszintos szintbulin lelkemre kötötte, hogy írjam meg: a következő királyfi készítéséhez a renitens „hegylakó asszonyságot” este ágyhoz köti, s amikor az majd a biztonsági jelszóval jön, közli vele, hogy épp az a lényeg, hogy figyelmen kívül hagyja a jelszót… Nagyot fog nézni, ha kis indiai gyereke lesz – „hegylakó asszony” indiai munkatársa tudniillik már pedzegette, hogy lehet, hozzákényszerítik a menyasszonyához, ám kaszton kívül azért kavarhat…
Hogy folytatása lesz-e történetüknek, azt nem tudhatom, s nem is akarom tudni, azonban tény, hogy „A katedrális” Alienája végül megtalálja a boldogságot az ő szeretett Jankója oldalán – persze előtte még megölik a férjét… de tényleg olvassa el és nézze meg mindenki! És ha érdekel, s teheted, látogass el Leobendorfba, a forgatási helyszínre vagy még közelebb, Ócsára!
Kecskemét városából hazafelé jutottam el egyszer Ócsára, ahol Ken Follett regényének egy másik helyszínét adta egy régi középkori műemlékünk.
Szerencsére e „dublőr” megúszta ép bőrrel a középkort és máig áll az ország közepén lévő településen (ahol „Magnus”-nak becézett barátom beleállította a kisbaltát író nevét viselő tesója lábába), nem úgy, mint a filmsorozat elején látható katedrális, amelynek „dublőre” volt, s amelyben még a szent koponyája is szétmállott a tűz kitörésekor, hirdetve a Halálkirály hatalmát... Nos, hát az ócsai templom áll és remélhetőleg állni is fog! Már megharcolta a múltat.
A filmbéli katedrális meg újjáépült, de annak „dublőre” már nem az ócsai templom volt, hanem felépített díszlet.
De mit kerestem Kecskeméten? Hát kirándulást és néhány rándulást! Az a megtiszteltetés ért, hogy régi – egészségügyben dolgozó – barátaimnál négy gyermeknek olvashattam mesét a nap tizenhat órájában, két napon át, avagy játszhattam velük; leöntöttek vízzel, kaptam egy kis homokot, s belöktek a trambulinba… De hát nincs is élvezetesebb annál, mint amikor négy gyerek ráncigál négy égtáj felé és kétévestől hétévesig mind a te neved kiáltja! De ez aztán már tényleg egy másik történet! Legközelebb újra Sopronba és Sopronból ruccanunk! Addig is, vedd elő Ken Follett regényét!
Folytatjuk!
Az operaénekesnő Maria Callas is szerette a vidéket, volt is villája Sirmionéban, a félszigeten.
Miután biztosítottuk, hogy az általa megjelölt helyet – amely most nem a római Porta Asinaria volt, ami a játékban totál más, mint a valóságban – még nem érte el buszunk, nagy kő esett le róla, s vígan mondta, hogy „hú srácok, ez nagyon jó, majdnem be**@**@m, hogy elaludtam!” Legközelebb vendégünk egy sörre! Így neki is lesz egy jó kirándulás és néhány rándulás! Azért a biztonság kedvéért fotót természetesen nem készítettünk róla, hozzájárulása nélkül... kumó állapotban... természetesen nem... Ami pedig informatikus barátomat illeti, nos, az érintettek – azóta is – következetesen tagadják bárminemű ütközet megtörténtét, főleg „hegylakó asszony”, aki szerint „nem volt palotaforradalom”, hanem egy építőanyag kereskedést megnézni jött el barátunkkal. Hát, erre újra innunk kellett! Keltet!
Minden esetre, amikor kajánul informatikus barátom kisfiának vállára csaptam, s közöltem vele, hogy apa és anya új fiútesót hoz össze neki Komáromban, egy „Grrr!”-t s egy bokán rúgást kaptam válaszul… plusz egy tapasztalatot: ha ugyanis szemmel lehetne termékenyíteni, avagy ölni, akkor az utcák nem csak terhes nőkkel lennének tele, de a csapat már a toromat ülni sétált volna át a hídon a jó öreg Öreg-Komáromba… Ugye-ugye! Egy kisfiúval sem szabad szórakozni! Főleg, ha olyan okos is, hogy annak idején már három évesen leolvasta a rendszámtáblámat… megérdemli, hogy lássa az Európa-Udvart! 
Később a fatönk (immár farönkként) a város vezetőjénél landol, a három kisállattal egyetemben, akiket először elkábít a csokoládé, melyet az emberektől kapnak...
Ma már könnyen megtehetjük, hogy csak úgy átsétálunk a hídon, s vissza. Azonban érdemes belegondolni abba is, hogy hajdan ehhez az öt-tíz perces sétához is útlevél kellett volna. A Kisvakond meséinek üzenete egyetemes, azonban egykor a Világ két táborra oszlott, melyet Keleten a Vasfüggöny választott szét – sokszor testvért a testvértől –, s bizony volt, aki egész életében nem juthatott a kerítésen túlra! Meg volt fosztva a szabadságától, avagy életével fizetett érte! Nem szárnyalhatott úgy, mint Kisvakond és társai, egy általuk jobbnak hitt Világ felé! Még a szomszéd országba sem sétálhatott át csak úgy!
Ezután sétáltunk át a Borozóba, mely a szintén híres Európa-Udvar közepén állva, az ottani magyarságnak is egyik kulturális-szórakozási színhelye. De több annál! Mert itt leltük meg az egyetemes üzenetet, értéket közvetítő Kisvakond farönkjét! És azonnal tudtuk: Kisvakondnak és társainak már nincs szüksége a régi – élettelen – farönkre. A tárgyra… Nem jöttek vissza érte! Ők már e nélkül is szabadok! Meglelték a Szabadságot! Vagy csak jelen sorok írója tudta volna? Mit számít! Aznap a Szabadságra koccintottuk! Sokszor!
És a Kisvakondra természetesen! Ha a tévében, avagy bárhol másutt találkozol vele… és társaival… gondolj erre! És élj így! Szabadon! Akár egy kiránduláson… és néhány ránduláson… ahol a gyerekek tudták a legjobban, merre is kormányozzák Életük hajóját! És nem az számított, hogy amit forgatnak, az valójában szekérkerék! Ami számított, az a Szabadság és a Barátság! 
Utolsó kommentek