„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.” 

„Vére rajtunk és fiainkon!”

Amennyire jelen sorok írója emlékszik, 2004-ben, amikor debütált a mozikban Mel Gibson filmje, A Passió, Máté Evangéliumának ez a mondata – melyet, ha feliratozás nélkül is, de szerepeltetnek az arámi, héber és latin nyelven forgatott produkcióban – heves indulatokat váltott ki.

Az Evangéliumok szerint a római helytartó, Pilatus nem kívánta elítélni Jézust, mint igaz embert, ezért a Húsvéti ünnep alkalmából a népre bízta volna a döntést, hogy szabadon engedhesse. Erre szolgált volna az úgynevezett húsvéti amnesztia intézménye, melynek keretében – az ünnepre való tekintettel – a helytartó mindig szabadon bocsájtott egy foglyot.

Az Evangéliumok szerint Pilatus egy Barabás nevű zelóta lázadót (a római uralmat fegyverrel is megtörni és elsöpörni kívánó radikális csoport tagját) volt kénytelen szabadon bocsájtani, mert a zsidó nép a főpapok és az írástudók felbujtására nem Jézus, hanem Barabás szabadon bocsájtását követeli. 

Ekkor történik meg az Evangéliumok szerint Pilatus híres és demonstratív kézmosása, mely által nem csak verbálisan, de nonverbálisan is értésére kívánja adni a népnek, a főpapoknak és az írástudóknak, hogy Jézus vérének ontásában ő ártatlan. Ekkor zúgja Máténál az egész tömeg a már ismert mondatot: „Vére rajtunk és fiainkon!”     

A kézmosó jelenet már szerepel az 1953-as filmben, A palástban, igaz, Pilatus ott még nem a nép előtt mossa kezét. De aztán láthatjuk az 1959-ben készült híres-neves Ben-Húrban is, valamint az 1961-es Barabásban, amely filmekben már a nép előtt mossa a kezét derék helytartónk. Ám térjünk most vissza a 2004-es filmre, A Passióra!

Jóllehet egy 2015-ös filmsorozat lett volna – ismételten – jelen bejegyzés tárgya, azonban az A.D. A Biblia folytatódik című sorozat eseményeinek felvezetéséhez elengedhetetlennek látszott A Passió, de a 2016-os alkotás, a Feltámadás (Risen) egyes momentumainak az „átrágása” is. Kezdjük is meg menetelésünket!

Közös mindhárom produkcióban, hogy Pilatus bizonyos fokú nyomásnak engedelmeskedve ítéli el végül Jézust, azonban a 2016-os Feltámadás Pilatusa pusztán a zsidó vallási vezetők – főpapok – és nem egy tömeg előtt ítélkezik, belső udvarban. Ellentétben azonban A Passióval, a Feltámadás és az egy évvel korábbi sorozat már nem szerepelteti a húsvéti amnesztia intézményét.

A 2016-os Feltámadásban Barabás egy hegyi összecsapásban meghal, a film elején, a 2015-ös sorozatban, az A.D. A Biblia folytatódik első epizódjában pedig úgy ítélkezik Pilatus, hogy nem enged semmiféle Barabást szabadon. Mindez annak az álláspontnak a filmbéli leképezése, amely – az Evangéliumoktól eltérően – azt vallja, hogy a húsvéti amnesztia intézménye nem létezett, s nincs is rá semmilyen történetírói bizonyíték sem.

Minderről már jelen sorok írója is többször szót ejtett, természetesen az igazság vagy mindenkié, vagy senkié, így nem kívánja eldönteni jelen bejegyzésben sem, mi történt valójában, mindazonáltal érdemes rámutatni arra, hogy a „Vére rajtunk és fiainkon!” mondat is Barabás szabadon bocsájtásához, Jézus elítéléséhez és Pilatus kézmosásához kapcsolódik.

No, mármost, azok, akik kétségbe vonják a húsvéti amnesztia intézményét, azzal érvelnek, hogy az egész Barabás „sztorira” azért volt szükség, mert ez által kimosták a rómaiakat és vele Pilatust a Jézus egyértelmű elítélésének „vádja” alól, s így a rómaiak szemében „fogyaszthatóvá” tették a kereszténységet.

Döntse el mindenki maga, minden esetre Mel Gibson filmje kapcsán is felmerült a kritikákban és a – heves – támadások során, hogy a demonstratív kézmosás és a „Vére rajtunk és fiainkon!” mondat utólagos betoldás, Jeruzsálem rómaiak általi elpusztítása után, mely azt szimbolizálta volna, hogy a zsidó nép bűne volt Jézus keresztre feszítésének kikényszerítése… Jóllehet teológiai értelemben Jézus keresztre feszítése az üdvtörténet része, így Pilatus is az isteni akarat letéteményese volt ilyetén értelemben…

Nos, ha viszont kivesszük az egyenletből Barabást, Jézus elítélésének kikényszerítését, s vele a kézmosást, valamint a vérre utaló mondatot, az marad, hogy Pilatus elítélte Jézust, s az is igaz, hogy aki valamilyen módon, de abban az időben a zsidók királyának nyilvánította magát, a rómaiak szemében már lázadó volt… 

Bár Jézus az evangéliumi történet szerint kinyilvánítja Pilatusnak, hogy az ő királysága nem erről a Világról való, a Jézus keresztjén szereplő felirat – „a zsidók királya” – egyes álláspontok szerint pontosan arra utal, ami miatt Pilatus ténylegesen keresztre feszítette Jézust, ugyanis a történelmi Pilatus az evangéliumi Pilatussal ellentétben korántsem volt olyan vívódó, sokkal inkább pragmatista ember volt, aki gondolkodás nélkül keresztre küldte volna Jézust… nem kellett volna hozzá nyomásgyakorlás… A messiás (felkent) szó ugyanis arra a mozdulatra utal, amellyel többek közt a királyokat felkenték... De ez egy másik történet. Száz szónak is egy a vége azonban: a történelmi Pilatus nem volt vívódó gyerek!  

Vannak továbbá, akik úgy érvelnek, hogy Jézus már azzal is lázadást valósított meg, hogy kiűzte a kufárokat a templomból és emiatt feszítették volna keresztre… Ami a lázadást illeti, a Jézussal együtt keresztre feszített két lator és pontosan Barabás kapcsán merül fel, hogy volt Húsvét előtt Jeruzsálemben valami lázadás, amelyben Barabás a zelóta is részt vett.

Ezt a lázadást egyébként bemutatja az 1961-es Királyok királya című film is, utalva arra, hogy a Jézust eláruló apostol, Júdás, maga is zelóta volt korábban. Amint tudjuk, végül a zsidók függetlenségi törekvése elbukott, s Kru. 70-ben a rómaiak Jeruzsálemet is a földdel tették egyenlővé. Vele együtt a Templomot is...

Hogy miként ábrázolták Pilatust az Evangéliumok, s az mennyiben felel meg a valós, történelmileg hiteles Pilatusnak, azt tényleg döntse el mindenki maga, minden esetre nem árt hangsúlyozni itt is egy mondatot, mely szerint…

„A történelmet a győztesek írják.”

Amikor Nagy Konstantin Kru. 312-ben győzelmet aratott Rómában, a Milvius-hídi csatában, az egyúttal a kereszténység győzelmét is jelentette – amiként azt az 1961-es film, a Konstantin és a kereszt is bemutatja.

Ő volt az a császár, aki betilttatta a keresztre feszítést, mint kivégzési módot. Azonban vannak, akik azzal érvelnek, hogy beavatkozott a kereszténység egységes hittételeinek kialakításába is, melyre jó példa, hogy Kru. 325-ben, mint pogány pontifex maximus (főpap; a római császárok egyik címe, mely utal a császár római államvallásban betöltött szerepére is) elnökölt a keresztény zsinaton, Niceában.

Ez volt a keresztény egyház püspökeinek első egyetemes zsinata – tegyük hozzá, hogy az ősegyház vezetői, Péter és Pál apostolok részvételével már tartottak anno egy úgynevezett nulladik zsinatot, Jeruzsálemben. 

A niceai zsinaton tehát érvényesült az Egyház feletti császári irányítás, ugyanakkor itt fogalmazták meg az úgynevezett niceai hitvallást is, melynek értelmében a zsinat kimondta Krisztus egylényegűségét az Atyával, a Szentháromság másik tagjával, egyúttal eretneknek nyilvánították és kiközösítették az ezen tant nem elfogadó Ariust és követőit.   

Az nyilvánvaló, hogy Konstantin az egyházat használta fel uralma és egyúttal a birodalom érdekében, ugyanakkor érdekes kérdéseket vethet fel, hogy mennyiben érintette – ha érintette – a konstantini fordulat az Egyház korai történetének, ha úgy tetszik történelmének megörökítését, az emlékek megőrzését, továbbadását, s akár az evangéliumi szövegeket, beleértve Pilatus tetteit, motivációit, kézmosását, s Jézus elítélésének a zsidó népre való hárítását… Vagyis, felmerül a kérdés, hogy a győztes miként írta meg a történelmet?

Érdekes legendát dolgoz fel a 2009-es film, a Johanna nőpápa, mely Donna Cross regényéből készült. Eszerint a legenda szerint – mely a jelenkori álláspont szerint is leginkább csak legenda – a kilencedik század közepén élt egy János nevű egyházfő, aki valójában nő volt, csak eltitkolta a Világ elől, s így került Péter apostol örökébe, azonban gyermeket szült és lelepleződött, mire a felbőszült tömeg agyonverte.

Történelmi tény és még a Borgiák sorozatba is belekerült, hogy később a pápává választott személyt egy speciális szék segítségével valóban megvizsgálták, hogy férfi-e. Nos, a nőpápa történetét feldolgozó filmben (és a regényben is) benne van az a jelenet is, amikor Északról érkezik egy egyházfi a pusztuló, hajdanvolt nagyságát sirató Örök Városba... Rómába...

Ez az egyházfi szintén nő, csak elrejtette, azzal szembesül, hogy a pápákról szóló krónikákból kitörölték János, azaz Johanna nevét…  Vagyis megírták a „valós” történelmet… Közben Európában már új idők járnak.. ez a hanyatlás kora... az írásbeliség hatalom...

Az Északról érkezett egyházfi a történet szerint olyan másolatot visz haza Északra, amibe belecsempészte Johanna, azaz János pontifikátusát is. De nem kell messzire mennünk az időben, hiszen a Trónok harca utolsó epizódjában is láthatunk egy jelenetsort, amikor kiderül, hogy Tyrion Lannistert kihagyták a krónikákból, a testvérét, a Királyölőt pedig eléggé szűkre szabottan prezentálták.

Ekkor a Királyölőt szerető és tisztelő lovagnő, Tarthi Brienne beleír a krónikába és kiegészíti hajdani szerelme, a Királyölő históriáját… Kísérteties a hasonlóság a nőpápa történetét feldolgozó regénnyel és filmmel. Talán innen való az ötlet? Itt olvasták volna?

Talán a Trónok harca alkotóinak fantáziája is Rómába kalandozott, s lenyúltak egy korábbi ötletet? Egy biztos, a fenti eset is jó példa rá, hogy alátámassza, a történelmet bizony a győztesek írják. Jelen esetben a kereszténység mondhatni győzedelmeskedett a pogányság felett, így okkal vetődik fel az a kérdés, hogy ki és miként írta meg – avagy miként módosította, ha ugyan valóban módosította – e korszak történelmét. A történetírói munkák adottak, ez tény, de eredeti kéziratok?

Bizony, mára a Holdba vannak... azonban... 

...Jézus szenvedéstörténetéhez nem fér kétség! 

Több írás foglalkozik azzal, hogy az Evangéliumok, különösen Lukács, a foglalkozására nézve orvos Evangéliuma azért is hiteles, mert hiteles képet fest Jézus – az ember – kínszenvedéséről és kereszthaláláról, melyet A Passió című film mutat be talán a legrészletesebben, hiszen kizárólag a Jézus keresztre feszítését megelőző tizenkét óra eseményeit viszi vászonra.

Lukács evangélista leírja, hogy Jézus már elfogatása előtt vérrel verítékezett, azaz már a Getsemáné-kertben tisztában lehetett azzal, hogy mi vár rá… emberként… Ez pedig ellentmond annak az újsütetű elméletnek, hogy Jézus nem számított az elfogatására, azaz váratlanul érte volna, az Evangéliumokban pedig megalkották volna magyarázatként az árulás történetét.

A vérrel verítékezés ugyanakkor nagyon is alátámasztja az üdvtörténetet, hiszen ilyen, egyébként ritka jelenség akkor fordul elő az emberrel, amikor erős érzelmi megrázkódtatáshoz hasonló stresszt él meg. A haematidrosis nevű pszichés jelenség hirtelen meggyengülő hámréteggel, és az Evangéliumban is olvasható véres verejtékezéssel jár.

A Passió című film gyönyörű és megrendítő képsorain az eleven, emberi, de mégis éteri Jézust láthatjuk, amint a kertben verítékezik… majd később, ahogy viszi a keresztet... Mi másért lett volna Jézus – az ember – ilyen állapotban a kertben, ha csak nem azért, mert tudta, hogy be kell, hogy teljesedjék az Atya akarata, amit ő el is fogad… Ezt mutatja be számtalan igényes filmalkotás...

Akik ezt is kétségbe vonják, azok azzal érvelnek ugyanakkor, hogy nagyon is tisztában volt azzal, hogy a római hatóságok már keresik, mert a kufárok templomból való kiűzése révén lázadást szított… és tudta, mi vár rá… Máig kérdéses, hogy vajon rómaiak is részt vettek-e az elfogásában, mindazonáltal a vérrel verítékezés jelenségét tudományosan igazolták, mely közvetve az evangéliumi beszámoló(k) hitelessége irányába is hat.

Jézus megkorbácsolása is olyan kegyetlen büntetés volt a valóságban is, mint ahogy Mel Gibson bemutatta azt a filmjében, jóllehet jelen sorok írójának emlékei szerint túlzott brutalitással is vádolták annak idején a rendezőt.

Nos, a korbács, amit alkalmaztak, egy fanyél volt, melyről bőrszíjak csüngtek le, a bőrszíjakon pedig csont- és kődarabok, valamint vasgömbök voltak, melyek valóban csontig hatoló, iszonyú fájdalmat, és mérhetetlen vérveszteséget okoztak az elítéltnek.

A korbácsolást mellékbüntetésként alkalmazták, az elítélés előtt. Vannak, akik szerint Pilatus csak ezt szánta Jézusnak, büntetés gyanánt, de aztán… a tömeg nyomására kénytelen volt elítélni Jézust, s keresztre küldeni… 

Az Evangélium szerint Pilatus ítéletében az is benne volt, hogy megfenyegették, hogy nem áll ki a császár mellett… Nos, Pilatus Kru. 26-36 között volt római helytartó, Judaeában, s a császár kegyeltjének, a testőrparancsnok Seianusnak is köze volt a kinevezéséhez.

Az Én, Claudius sorozatban is szereplő Seianus azonban megbukott Kru. 31-ben, Pilatus tehát okkal tarthatott ez idő tájt attól, hogy őt is elővehetik, azonban erre Kru. 36-ig nem került sor, ekkor ugyanis vérengzést rendezett, mire valóban bevádolták, s száműzték. 

Az Evangélium alapján feltételezik, hogy Jézus keresztre feszítésének időpontja Kru. 31. utánra datálható (Kru. 33-ra?), ugyanakkor vannak, akik ezt a dátumot Kru. 36-ra teszik, azt állítva, hogy Jézus előfutára, Keresztelő János is csak Kru. 33 után halt meg. Ha mindehhez hozzáfűzzük, hogy Jézus Kre. 7. és 4. között született, akkor immár egy negyvenes Jézust kapunk, azaz a krisztusi kor nem 33 esztendő, éppen ezért sem volt ez a XXXIII. fejezet témája. 

De térjünk vissza Jézus megkorbácsolásához. A korbácsolás hatása a nagy vérveszteség lehetett, amely pedig hypovolémiás sokkot okozhatott. Ez alacsony vérnyomással és szomjúsággal jár – ismert, hogy a kereszten Jézus szomjazott, mire ecetbe mártott szivacsot nyomtak az ajkaihoz…  

Miután megkorbácsolták, a katonák gúnyt űztek belőle. Tövisből font koronát nyomtak a fejébe, amely amellett, hogy erős vérzést okozott (a fejbőr az egyik legjobb vérellátású terület), egyúttal komoly fájdalmat is, mert a fejbőr idegpályákkal van tele. Mivel a bíborpalástot – melybe a gúny céljából bújtatták – később letépték róla, sebei újra felszakadtak.

Így már akkor kritikus állapotban lehetett, amikor a keresztet, azaz annak vízszintes szárát, a patibulumot cipelnie kellett (ez is megvolt akár 30-50 kg. súlyú is). A legtöbb, Jézust ábrázoló film, festmény, és szobor azt sugallja, hogy Jézus a teljes keresztet vitte, azaz a kereszt szárát is, de ez lehetetlen.

A teljes kereszt összsúlya bőven meghaladta volna a 100 kg. tömeget, erre pedig nem lett volna képes, sem ő, sem más elítélt… főleg a korbácsolás után… Jézus így is elesett. Cyrenei Simon viszi a keresztet helyette…

A keresztfát és a keresztre feszítéshez használt szögeket a rómaiak újrahasznosították, így a sebek elfertőződése biztos volt. A szögek átmérője 1 cm, hosszuk 13-18 cm lehetett a kutatások szerint, mellyel az elítéltek karjait a patibulumhoz szögezték.

A legtöbb film, festmény és szobor mindezt úgy ábrázolja, hogy Jézust a tenyerénél szegezik a keresztfára. A művészetben ez az ábrázolásmód alighanem akkor honosodott meg, amikorra már elfelejtették a keresztrefeszítés konkrét technikáját.

A kutatások alapján ugyanis a keresztre szegezés úgy történt, hogy a szöget a csuklókon keresztül verték át, mely a csonthártya és az idegsérülések miatt szörnyű fájdalommal járt, egyúttal megtartotta az elítélteket a keresztfán, a kezeknél pedig markoló hatást idézett elő.

A lábakat a vízszintes szárra rögzítették – megkönnyítendő a légzést, a lábakat alul fixálták... ámbár mindez csak késleltette a halált...  Nos, a halált végül pontosan a fulladás okozta az elítélteknél, a keresztre feszített áldozat ugyanis úgy függött a kereszten, hogy a mellkasa belégzési állapotban volt, a kilégzéshez tehát fel kellett emelkedni a kereszten, ami azzal járt, hogy az elítéltnek mozognia kellett.

A mozgás szörnyű fájdalommal járt, hiszen a térdeket ki kellett egyenesíteni, a karokat pedig könyökben behajlítani (utóbbi a csuklók szög körüli elforgatásával járt). A kutatások rámutatnak, hogy mindezek fényében csak felületes lehetett a belégzés. Egyre körülményesebbé válik a mellkas megemelése… beáll lassan a fulladás… akár pár óra alatt is… ezt meggyorsítandó el is szokták törni az elítéltek lábszárát, hogy ne tudjanak rá támaszkodni, újabb lélegzetvétel érdekében... 

Jézus esetében a lábak eltöretésére már nem került sor. Halála előtt felkiáltott – a kutatások szerint ez arra utal, hogy a halála előtt a sokk és a légzési elégtelenség oly mértékben károsította a szívét, hogy az egy hirtelen támadt végzetes ritmuszavar következtében leállt.

 Vagyis Jézus valóban meghalt a kereszten, jóllehet egyes összeesküvés-elméletek szerint túlélte mindezt a sok szenvedést. Nos, a hit és a vallás tartományába tartozik ugyanakkor, hogy valóban túlélte, de ezt teológiai értelemben a Feltámadásnak nevezik… 

Az A.D. A Biblia folytatódik című sorozat elején azt is láthatjuk, amint Jézus szívét átdöfik, megbizonyosodva a halál beálltáról. A sorozatban meg is nevezik a katonát, aki ezt teszi: Longinus. Ő döfi át Jézust a legenda és a keresztény hagyomány szerint is.

Minden esetre az, hogy az evangéliumi beszámoló szerint a szívéből vér és víz folyt ki, azt jelenti, hogy a víz a mellhártyából és a szívburokból, a vér pedig a jobb pitvarból és a jobb kamrából származhatott.

Jézus tehát – ez kijelenthető – valóban meghalt a kereszten, Lukács és a többi evangélista beszámolója tehát hitelesnek tekinthető orvos szakértői szempontból. Mindez pedig közvetve alátámasztja az Evangéliumok hitelességét is. Mindebből következik, hogy Mel Gibson filmje a főbb pontokon hiteles. Sajnos, Jézus kínszenvedése és kereszthalála a való életben is olyan brutális volt, ahogyan azt ábrázolták ebben a filmben, de a 2015-ös sorozatban is, az A.D A Biblia folytatódik című szériában.

Nos, lehet ugyan egyeseknek tagadni az emberi brutalitás mértékét, mennyiségét, azonban lépten-nyomon szembesülhetünk azzal, hogy az állatnál is veszélyesebb fenevad lakozik az emberben… Róma pedig érdeke szerint átvette és céljaihoz igazította ezeket az állati kivégzési módszereket is…

Nos, a többi már az üdvtörténet, vallás és meggyőződés kérdése, hogy mi történt. Mi pedig legközelebb már valóban belevágunk az Apostolok cselekedeteibe, melyet szintén Lukács jegyezhetett le. Következik az emberek halásza, Péter!   

Szóval hamarosan folytatjuk!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Legközelebb, talán az is kiderül, hogy itt ki lakik...