A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.”
Az ókori Róma koronavírusa – a támadó pestis
„Historia est magistra vitae.” A történelem – akár tetszik, akár nem, de bizony – az élet tanítómestere,ezt már számtalan esetben bebizonyította. Napjainkban is aktualitását nyeri e bölcsesség, hiszen arra is figyelmeztet, hogy korunk civilizációjának is komolyan kell venni a járványokat és megelőzése-felszámolása érdekében valamennyi szükséges intézkedést meg kell tenni, ezen intézkedéseket határozottan betartani-betartatni, egyszersmind fel kell készülni a járvány miatt várható (avagy a pont nem várt) hatásokra.
Ennek ékes példája a – 2000-es Gladiátor című filmben is feltűnő – Marcus Aurelius császár (Kru- 161-180.) uralkodása alatt a birodalomba behurcolt pestis által okozott, mondhatni világméretű járvány, mely küzdelmes életének alkonyán magát az uralkodót is elragadta ebből az árnyékvilágból, a mai Bécsben, azaz Vindobonaban – szóval a filmmel ellentétben nem az utód, Commodus volt a ludas… bár ebből a fickóból simán kinézné a Zember...
Amiként arra Mende Gusztáv Balázs is rámutat Pestis az ókorban című tanulmányában, a pestis története nem a középkorban kezdődött, de már jóval a rómaiak előtt, igaz, ők sem úszták meg. Térjünk hát vissza Marcus Aurelius uralkodásának kezdetéhez, aki úgy került trónra Kru. 161-ben társcsászárával, a 169-ben szintén pestisben elhunyt Lucius Verusszal, hogy jogosan arra számíthatott, hogy folytatódik az elmúlt évtizedek békéje, és prosperitása. Nem így történt. Aki kíváncsi a filozófuscsászár uralkodására, az olvassa el bátran Marcellus Mihály író korszakról alkotott regényeit.
Nos, csőstül jöttek a bajok. Összetűzés a parthusokkal, Kru. 161-166. között, mely birodalom Keleten éppoly hatalmas volt, mint maga Róma a nyugati világban. Fel is perzselték a rómaiak az ellenség fővárosát… hullák és pusztítás… ahogy egy háborúban az bizony lenni szokott. Csak éppen azzal nem számoltak, hogy a parthus hadjáratból hazatérő római legionariusok behozták a birodalomba a pestist.
Több ezer római katonáról beszélünk, akik részt vettek a hadjáratban, legiokról, vagyis a háborúk és (a velük együtt járó) nagyobb népmozgások a történelem tanúsága szerint valóban felelősek lehetnek a járványok elterjedéséért. Álljon itt egy statisztika a korból: a korabeli lakosság pestisjárvány okozta veszteségét 20 %-ra, míg a hadsereg veszteségét 25 %-ra becsülik.
Az adatok azért is félelmetesek, mert a Római Birodalom északi határán az erődök szinte kiürültek és nem tudták megfelelő számú haderővel mindezt pótolni. Jóllehet, Marcus Aurelius – aki pont nem volt kezdetben az a katonaember, csak a körülmények csináltak belőle harctéren jelen lévő uralkodót – megérzett valamit a közeledő újabb viharból, mert legiokat vezényeltetett vissza a messzi pannoniai provinciákba (tartományokba). De ez sem volt elég…
Róma északi ellenségei, a barbár germán törzsek – akik korábban bebocsátást is kértek már a birodalom területére, hogy ott letelepedjenek, ám e kérésüket akkor a császár elutasította – villámgyorsan kiszagolták a birodalom határán keletkezett rést, a hadsereg pestis miatti gyengeségét, s betörtek… Gyakorlatilag Italia határáig pusztítva a civilizált világot… A háború megszakításokkal ugyan, de egészen Marcus Aurelius császár haláláig tartott, majd az utód, Commodus császár (Kru. 180-192.) fejezte be, ha nem is épp úgy, ahogy azt apja tervezte…
De vissza a Gladiátorra: amikor Commodus nagy diadalmenetben Rómába érkezik, a császár mondhatni tanácsadó testületévé lefokozott senatus– mely a köztársasági korban még Róma irányítója volt – azzal nyaggatja az isteni uralkodót, hogy tervet készítettek az egyik városnegyed higiéniai kérdésének megoldására, hogy legyőzzék az ott terjedő pestist…
Minő kisstílű fogadtatás egy magát istennek beképzelő uralkodó részére, nemde bár? Commodus be is pöccen, amikor azt kérdezik tőle, nagy monológja végén, hogy ölelt-e már pestisben haldoklót, ámde a nővére, Lucilla – akkor még – megmenti a helyzetet. Ámbár titkon már ármánykodik, testvére megbuktatására...
Nos, a lényeg, hogy a Gladiátorban is szerepet kap tehát – ha nem is jelentőset – a korabeli birodalomban világjárvánnyá terebélyesedő pestis. Marcus Aurelius császár orvosa, Galénosz maga is foglalkozott munkájában a pestis tüneteinek leírásával, de hogy hathatós intézkedéseket foganatosítottak volna a rómaiak a megfékezésére? Hát, bizony, az a rideg tény, hogy a lakosság, s a katonaság a pestistől megroppant, a germánokkal való harcok pedig csak folytatódtak…
Kölcseyt is megihlette – no, nem a járvány…
…hanem a rómaiak-germánok közötti háborúk. Amidőn szatmárcsekei magányában nagy költőnk belefogott a Himnusz sorainak írásába, tagadhatatlan, hogy klasszikus műveltségének is utat engedett.
Kölcsey Ferenc ugyanis nem mástól, mint a híres római történetírótól, Tacitustól kölcsönzött, amikor azt fogalmazta bele a Himnuszba, hogy „vert hadunk csonthalmain” győzedelmi ének zengett. A germánok ugyanis Kru. 9-ben hatalmas vereséget mértek a rómaiakra a teutoburgi csatában, ahol összesen 3 legiot mészároltak le az egykori római szövetséges, Arminius (Hermann) vezetésével, aki eztán rövid ideig a dicsőségben fürödhetett...
A németek 2009-ben az évfordulóra készültek is egy filmmel, abban csak azt felejtik el megemlíteni, hogy a római holttestek évekig temetetlenül hevertek a harcmezőn, mígnem az egyik római hadvezér, a későbbi Claudius császár (Kru. 41-54.) unokaöccse Germanicus – ki feltűnik az Én, Claudius sorozatban is – germaniai hadjárata során behatolt a területre, s parancsot adott a csontok eltemetésére, megadva nekik a végtisztességet.
Tacitus erről így ír: „a síkon csontok fehérlettek, a menekülőké, az ellenállóké, szétszórtan vagy egymásra halmozva.” Így esett, hogy aki a Himnusz fent említett sorait idézi, az egyszersmind – óhatatlanul, de – arra is emlékeztethet bennünket, hogy a történelem telis-tele van váratlan tragédiákkal, háborúkkal, s járványokkal…halottakkal...
Az Idő pedig, melyet földi életünk a számunkra megad, oly drága, s felbecsülhetetlen, hogy aranyárban sem mérhető, talán csak abban, amit másoknak adunk belőle... másoknak, magunkból… hisz csak a tettek számítanak igazán… Hatványozottan igaz mindez járványok idején, amikor az emberi kapcsolatok is át- és felértékelődhetnek…
És a történelem, a nagy tanítómester emlékeztet: a háborúk és járványok máig nem értek véget… talán amikor bármelyikük felerősödik, akkor fontos a leginkább a másik szemébe nézni és meglátni benne a jót...
Iustinianus igen, járvány nem
Róma a Krisztus utáni hatodik századra elvesztette uralmát Italia, s a Nyugat felett. A birodalom fővárosa ekkor már Bizánc volt, Keleten. Az akkori birodalom a teljes Római Birodalom jogutódjának tekintette magát, lévén Nyugaton Kru. 476-tal formálisan is, de megszűnt a császárság, Romulus Augustulus, az utolsó nyugatrómai császár letaszításával. Germán utódállamok és királyaik viaskodtak a területek felett, néha egy római provinciánál is kisebb térségért is ölre menve…
A Kru. 527-ben Bizáncban trónra kerülő Iustinianus többek közt célul tűzte ki a régi Róma területi integritásának a helyreállítását is, melynek során – ha időlegesen is, de – még Italiat is sikerült visszafoglalnia, hadvezérei révén, azonban a visszahódítás nem volt tartós, egyszersmind kimerítette a birodalom tartalékait is. A barbár germánok örülhettek...
A visszahódítás – több-kevesebb valótlansággal ugyan, de – szerepel az 1968-69-ben bemutatott koprodukciós alkotásban, a Harc Rómáért című kétrészes filmben, miként maga Iustinianus császár (527-565.) is, aki talán épp a Hagia Sophia terveit sasolja, ámbár az is lehet, a színész, Orson Welles a papírból puskázza a szövegét...
Nos, akárhogy is van, arról már nem esik szó a filmben (esetleg az alapjául szolgáló, magyarul talán soha nem is publikált regényváltozatban), hogy541-542-ben minden addiginál nagyobb brutalitással dühöngött a pestis Bizáncban, nem túlzás, tízezrek is meghaltak a történetírás szerint naponta… Nem csak a főváros lakosságának 40 %-a veszett oda (megközelítőleg 200.000 ember), de maga a pestisjárvány tovaterjedt Nyugat felé is… Minden imára szükség volt...
Jóllehet, e járvány kitörését is egy keleti hadjárat, a parthusok helyébe lépő perzsák elleni háború előzte meg, miként Marcus Aurelius korában, azonban az okok egy korábbi években történt eseményhez is vezetnek. Az Úr 536-ik esztendejében ugyanis a történetírás szerint egy bizonyos „felhő” több, mint egy évre sötétbe borította a birodalom területeit is, mintha világosság nélkül adott volna fényt a nap… az antik világ fénye kihunyt…miként az Élet lángja...
A hőmérséklet lehűlt, a mezőgazdaság megroppant, s aztán Egyiptomból elindult a pestis, kiírtva a birodalom lakosságának több, mint felét… A „felhő” okát vulkánkitörés(ek)ben látják a legújabb kutatások, méghozzá egy izlandi vulkán lehet a „bűnös”. Egy szó, mint száz, Iustinianus azon törekvését, hogy uralma alatt egyesítse az antik Róma területeit, többek közt a pestisjárvány is keresztülhúzta… Ha ezt a néhai Pilatus megélte volna, hát biz maga is fancsali képet vágott volna, mint az A.D. A Biblia folytatódik sorozatban...
De hagyjuk is Pilatust, aki mos úgy került ide, mint magába a krédóba...A lényeg a lényeg:Iustinianus visszahódító háborúi, az általa okozott pusztítás és a körülmények hatására, de szép lassan eljött a sötét középkor, avagy a barbárság kora Nyugaton... hát, ehhez is képes hozzájárulni egy járvány, ha nincs megállj... szeg is akár, egy civilizáció koporsójába... aztán lehet, késő lesz már üvölteni...
Mi azonban maradunk a római kor területén, s legközelebb immár tényleg visszatérünk a Jézus korabeli Palesztinába, hogy egyszer végre már kiderülhessen, ki is lakik ebben a szép tóparti házban!
Karantén esetén is ideális, de ne feledjük, ez csak egy díszlet… A cicus persze, az igazi...
Szóval, macsekkal vagy anélkül, de hamarosan folytatjuk!
Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.”Akár a NŐ!
„De mi Róma?”
A félig-meddig költői kérdés, Marcus Aurelius császár (Kr. 161-180.) részéről hangzik el, mégpedig a legendás Gladiátor című filmben. Az ezredfordulón debütáló alkotás révén az ókori Róma úgy robbant be újra a kortárs filmművészetbe, közel negyven év kihagyás után, akár a germán hordák a pannóniai vidékre: tarolt! Ja, itt épp a rómaiak törnek előre…
„De mégis, mi Róma?” – merült fel a kérdés a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör egyik gyakorlatán is, ahol a résztvevők az alaki gyakorlatok közti szünetben önképző kör keretében osztották meg egymással ismereteiket-tapasztalataikat az ókori világ legnagyobb birodalmának hadseregéről.
A hagyományőrző baráti kör, mely a Krisztus utáni második század római hadseregét jeleníti meg, nem csak abban különleges, hogy egy kortárs író, Marcellus Mihály vezeti, akinek nevéhez a római kori Pannonia provinciákat (tartományokat) bemutató regénysorozat fűződik, de abban is országosan egyedülállónak mondható, hogy a csapat tagja a Gladiátorból már jól ismert filozófuscsászár, Marcus Aurelius is.
Épp ezért a hagyományőrző baráti kör külön figyelmet szentel annak is, hogy – a csapat jellegéből és természetéből adódó – olyan kérdéseket is megvitasson, melyek a nagyérdemű közönség részéről érkezhetnek a tagokhoz fellépéseik alkalmával; ide tartoznak a római témájú filmek is.Több, érdekes kérdés mellett az is szóba került, hogy érdemes elfilozofálni azon, vajon milyen képet őriz magában a nagyérdemű publikum az ókori Rómáról?
Ez is hozzásegítheti ugyanis a csapatot ahhoz, hogy felkészülhessen a közönség érdeklődésére, kérdéseire. Így merült hát fel maga a kérdés is: mi Róma? Nos, mindannyian őrzünk magunkban egy képet az ókori Rómáról. Ez tény. Egy gondolatot, egy benyomást. A nyugati világban gyakorlatilag mindenki találkozhat azzal, hogy Róma. Szántalan arca-vetülete van e kultúrának. Gondoljunk csak építészetére!
Nem csak a Gladiátorban csodálkoznak el azon a főhősök, hogy az ember mire volt képes, minek a megépítésére volt képes már két évezreddel ezelőtt is! Bizony-bizony, még ma is csodálattal tekintünk a Colosseumra!
De szólnunk kell magáról a híres-hírhedt római jogról is, a jogászpalánták mumusáról! Vajon a közönség, mely találkozik egy hagyományőrző csapattal, milyen képet hordoz magában Rómáról? A hódító birodalmat látják benne? A véres-győztes csatákat...
...vagy a „fényt” jelenti számukra is? Ebben a brutális, kegyetlen és sötét világban, mint a filmbéli Maximusnak? A méltóságot? Az ősök tiszteletét és a család iránti szeretetet?
Avagy az amphiteatrumok vérgőzös levegőjét? Netán a keresztények mártíriumát az 1951-es Quo vadisból? Ahány ember, tán éppannyi kép! Egy szó azonban biztosan eszébe juthat mindenkinek az ókori Rómával kapcsolatban.Már volt is e szó: IMPERIVM! Vagyis:birodalom!
Birodalom esetében nagy kiterjedésű, centralizált államról beszélünk, melynek velejárója lehet a politikai, a gazdasági, egyszersmind a katonai nagyhatalmi státusz is. Róma virágkorában ötvözte mind a hármat: politikailag, gazdaságilag és katonailag is a Mediterrán Világ nagyhatalma volt. Élén az uralkodóval, a császárral. Aki néha nem mellesleg őrült is volt... a környezete meg tűrhette... ha tűrte...
Róma, e nagyhatalom – konkrétan akatonai nagyhatalom – kel életre a hagyományőrző baráti körök-csapatok révén, a küldetés lángját gyújtva a csapattagok lelkében. Bizony-bizony: ezt csak így lehet igazán! Szívvel-lélekkel, küldetéstudattal – vallja mottójaként a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör is.
Mert azt, aki megtekinti a csapatokat fellépés közben, netán fellépés előtt-után, részt vesz velük közös kiránduláson, avagy más programon, megilleti, hogy a leghitelesebb Rómát láthassa viszont! De vajon mennyire hiteles kép él bennünk az ókori Rómáról, s benne a történelem egyik leghatalmasabb hadseregéről?
Ennek a kérdésnek az eldöntése meghaladná jelen sorok írójának kompetenciáját, így hát inkább fókuszáljunk arra, hogy vajon mik is azok a tényezők, melyek egy hagyományőrző csapat közönségének Rómáról alkotott képét meghatározhatják? Egyáltalán mikor és miképp találkozhat valaki az ókori Rómával élete során?
Az első szárnypróbálgatásokra – miként az első csókra – sokan emlékezünk. A Legio II. Adiutrix marcona legionariusai is remélik, maradandó élményben részesítették azt a számtalan gyermeket, akik 2019. szeptember 7-én láthatták őket, a XIII. Quadriburgiumi Játékokon, Visegrádon.
Kijelenthetjük tehát, hogy ha szerencséje van egy gyermeknek, már egészen fiatalon belekóstolhat a Róma nyújtotta élményekbe-élvezetekbe. Szó szerint élvezetbe is, hiszen Visegrádon minden gyermek megkóstolhatta az eredeti római recept alapján készült, avagy római módra feltálalt ételeket, gasztronómiailag is átélve a császárok korát… Igazi kulináris-kulturális csemege volt, Bacchusra mondom! A közönség apraja-nagyja magába szívhatta Róma levegőjét...
Kissé nehéz belegondolni, de maguk a római hagyományőrző csapatok csak pár évtizede működnek nálunk, így a közönség idősebb tagjai gyermekként tán nem élhettek még át ilyen élményt, mint a mai kor fiataljai-gyermekei.
Az úttörő csapatok közt találjuk a Weixelbaum János alapította Familia Gladiatoria Pannonicát is, amely a világon elsőként elevenítette fel a ’80-as évek második felében a gladiátorjátékokat, az után, hogy az ókor alkonyán úgy, de úgy betiltották, hogy a végén már a cicus se kapott legálisan melót...
Havalaki gyermekként mégsem ismerkedhetett meg az antik Rómával egy hagyományőrző csapat (mondjuk egy gladiátor csapat) fellépését tátott szájjal sasolva, akkor is találkozhatott Rómával. Már meglehetősen fiatalon! Több módon is! A szülők is mesélhettek róla. A kisrácnak a nagybácsi mesél a Gladiátorban... na, a filmben ez durva volt... Erre visszatérünk még.
Lássunk egy finomabbat! Az egyik a Biblia, benne a Názáreti Jézus születésének és kereszthalálának a története. (Amúgy magát Jézust is minden korban, filmben, földrészen máshogy képzelik és képzelték el... érdekes lehet elfilozófálni azon, hogy ez az eltérő kép vajon vissza is hatott a vallásokra?)
Karácsony – Jézus születésnek az ünnepe – közeledtével jelen sorok írójában is felelevenedik, miként hallott a Biblia révén az első császárról, Augustusról (Kre. 27-Kru. 14.), aki elrendelt egy népszámlálást… A történet aztán elvezet bennünket Betlehembe, egy istállóként szolgáló barlangba, ahol végül Jézus megszületik…
A Bibliában említett népszámlálás konkrét időpontja, lefolyása máig vita tárgya, azonban a nagyérdemű már az 1959-es filmopus, a Ben-Húr kezdő képsoraiban is láthatta, amint József a származási helye szerinti városba, Betlehembe igyekszik jegyesével, a várandós Máriával… És aztán a betlehemi csillag elkalauzolja a megszületett kisdedhez mind a napkeleti bölcseket, mind az egyszeri pásztorokat.
És íme: elérkeztünk egy újabb lehetőséghez, melynek révén még az a gyermek is kaphat egy képet Rómáról – méghozzá az iskolai történelemoktatás előtt –, aki történetesen nem vallásos családban nőtt fel és nem csendülhetett fel lelkében se Augustus császár neve, se a Csendes éj dallama. Ez pedig nem más, mint a film és a rajzfilm világa. Fincsi, mi?
A hangsúly pontosan azon van, hogy e forrásból már azelőtt nyerhető egy benyomás, mielőtt a nebuló úgy ötödikes korában, tavasszal fellapozza a történelemkönyvet, s találkozik benne – immár hivatalosan is – a Birodalommal! Na persze, nem a Galaktikus Birodalomról van szó, de ténykérdés, hogy a Star Wars is sokat merített az ókori Rómából – gondoljunk csak a küzdelemre az arénában!
De vissza a Föld nevű bolygóra! Nos, úgy 5-6 éves lehetett jelen sorok írója, amidőn egy iskolai rajzfilmvetítés alkalmával megtudhatta, hogy a rómaiak Kre. 50-ben meghódították Galliát – kivéve egy kis falut… Imígyen ismerkedett meg Axterix és hű társa, Obelix (és nem obeliszk) kalandjaival... Felkavaró kép következik az egyik képregényből! (Mert hát a rajzfilmet meg a képregényből készítették. Szóval felkavaró képek jönnek.) Szóltam előre!
Nos, jelen sorok írója is együtt nevetett a többiekkel, amikor a gallok – ó, lehidalok! – jól elpáholták a hódító rómaiakat, köszönhetően egy varázsfőzetnek (ergo, volt itt mesei elem dögivel), s még a nagy Julius Caesart is meghátrálásra kényszerítették, aki egyébként folyton azon aggódott, hogy valami Brutus meg fog sebezni valakit egy tőrrel… hát sikerült is neki... de vajon tényleg így volt, ahogy a képen látjuk?
A rajzfilm és a film világa révén számos valótlan – ám mégis valósnak gondolt – elem ívódhat be tudatalattinkba, olyannyira, hogy sokan elcsodálkoz(hat)nak a hagyományőrző csapatok rendezvényén is, hogy vannak olyan római katonák, akik nem a Gladiátorban avagy az Asterixben is látott lemezvértet (azaz a lorica segmentatát) hordják.
Márpedig ténykérdés, hogy a római katonák a lemezvértet még nem is hordták Asterix és Caesar korában, csak Augustus idejétől, a Krisztus utáni első századtól. Az is ténykérdés, hogy a lemezvért mellett a római katonák előszeretettel hordtak láncinget is (lorica hamatát), mint a Gladiátor íjászai, de pikkelyvértet is (vagyis lorica squamatát). Az HBO Róma sorozata ilyen szempontból hiteles, hiszen Caesar korában a láncing volt a bevett. És a gallokat is jó keményen elpáholják benne a rómaiak, ahogy volt, s ahogy illik is Rómától! Ez az!
Lehet, sokaknak Axterix és Obelix tetszik meg gyerekként a rajzfilmből, jelen sorok íróját azonban az is érdekelte, milyen Brutusról és milyen merényletről regél folyton a narrátor a mesében. Így hallott hát – immár a derék apus révén – Julius valódi történetéről, aki nem volt olyan látnok, mint az Asterixben... nem is élte túl...
Nagymamája révén pedig a Ben-Húr – mint regény – lapjain megelevenedő történetbe kapott bepillantást jelen sorok írója, mely újra elvezette őt a gyermek, majd a felnőtt Jézushoz, aki úgy, de úgy megitatta a főhőst, hogy bírta a gályarabságot is.
Más kérdés, hogy a római katonai gályákon valójában fizetett evezősök szolgáltak, ergo, nem csak a mese, de a római témájú filmek is keményen torzíthatnak a valóságon… persze, ettől még bombanők játszhatnak benne... felismeritek Esztert, Ben-Húr szerelmét?
A hagyományőrző csapatok programjai, a családi-vallásos háttér és a (rajz)filmek világa után szükséges szót ejteni egy újabb lényeges forrásról, mely Rómát adja-adta nékünk, kezdettől, mióta éltünk! Ez pedig nem más, mint a történelmi regény műfaja.
E téren – ha a nemzetközi palettát tekintjük – azt kell, hogy mondjuk, tejbe-vajba fürösztenek bennünket a kortárs írók, tény azonban, hogy kevesebb köztük a császárkori római hadsereg hiteles krónikása– a teljesség igénye nélkül most csak egyet említenék meg, az angol egyetemi tanár, Harry Sidebottom nevét, akinek Krisztus utáni harmadik században játszódó regényeiben felbukkant maga a II. Adiutrix Legio is, a hazai hagyományőrző baráti kör által életre keltett csapat.
És ezzel vissza is érkeztünk a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör kebelébe, mely több másik csapattal együtt Visegrádon fellépett. A legio kortárs, hazai írónk, Marcellus Mihály regényei révén is belopta magát az olvasók szívébe, hiszen írásaiban is ott menetelnek, minduntalan! De erről majd később! Jó Claudiushoz hasonlóan térjünk át most a történelemkönyvre!
Már a történelmi regények is csak akkor nyitják meg kincsestárukat egy gyerek számára, ha történetesen tud olvasni, (vagy esetleg felolvasnak neki). Várjunk csak! Hadd gondolkodjunk egy kicsit!
Megvan! Eszembe jutott a neve: a hajdani Olvass Magadnak! sorozat is jó kalauz volt, hiszen általa bepillantást kaphattunk a hanyatló Róma korába, a Krisztus utáni ötödik századba, s nem mellesleg Attila a hunnagykirály életébe. Ami pedig a történelemkönyvünket illeti, még 1989 előttit használtunk általános iskolában. Róma fincsi volt!
Volt ugyan a könyvben pár olyan momentum, ami ma már „érdekesnek tűnik”, például osztályharc, de ami a római kort illeti, a könyv meglehetősen beitta magát jelen sorok írójának elméjébe, egyszersmind útbaigazítást is nyújtott az addig hallottak feldolgozásához. Benne van Marcusunk lovasszobra is! Sőt! A nemrégiben újra fellapozott történelemkönyv meglehetősen pontos képet fest a római katonákról is!
Ha jobban megnézzük a fenti képen menetelő (vagy rohanó?) katonákat, láthatjuk, hogy páncéljuk alatt fehér az alsóruházatuk (tunicájuk), ellentétben egyes római-bibliai témájú filmek katonáival, akiknek hol a palástjuk, hol tunicájuk vörös. Minden bizonnyal jobban mutat a filmvásznon, azonban – ad absurdum – több hagyományőrző csapat is átvette e megjelenési formát, még ha nincs is történelmi alapja, hiszen a római államkincstár nem bírta volna.
Valójában csak egyes tisztek – a centuriok –engedhették meg a színesebb ruházatot, palástot. Nos, a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör kifejezetten törekszik arra, hogy korhű – vagyis nem vörös – tunicában meneteljen a közönség elé. Érdekes tapasztalat ugyanakkor, hogy a fehér egyik árnyalatára (piszkosfehér) hajazó tunicáik, miként kék pajzsaik meglepőnek is lehetnek, hiszen a filmek révén sokakban él a vörös tunicás, piros pajzsos legionarius képe…
...jóllehet vörös tunicás katona a való életben nem grasszált ezrével, mint statiszta a kamera előtt, a hagyományos római gyalogsági pajzsok (scutumok) színe pedig nem volt egységes a birodalomban (legfeljebb a legiokon belül).
A Legio II. Adiutrix amúgy eredetileg ravennai tengerészekből lett megszervezve a Krisztus utáni első században, így a hagyományőrző baráti kör tagjai a minél nagyobb hitelesség szellemében, egyúttal tisztelegve is a ravennai tengerészek – mint elsők – előtt, a tenger színe mellett döntöttek. Az elsőket aztán – természetesen – követték mások is, a II. Adiutrix Legiobemenetelt a történelembe. Ott voltak a nagy Marcus Aurelius honvédő háborúiban is, a birodalom dunai határánál.
E háború Kru. 180-ban a végéhez közeledett, azonban még egy utolsó, sorsdöntő hadműveletre lett volna szükség, hogy a mai Csehország és Szlovákia területén élő barbár germán törzseket, a quadusokat és a markomannokat térdre kényszerítsék (a császárban az új provinciák szervezésének gondolata is felmerült). Itt veszi fel a fonalat a 2000 nyarán berobbanó Gladiátor. De vajon mi igaz belőle, Maximus? Tényleg ott voltál te is?
Kezdődjék hát az ütközet! Vagy mégsem?
A Gladiátor szinte azonnal beszippantja a nézőt – Marcellus Mihály idéz is minden beszélgetést belőle –, már azzal, amikor Maximus a messzi Északon, Germaniában harcol, az otthonról álmodik, a búzamezőkről...
Majd, amikor felébred, s meglátja az apró kis madarat elrepülni. Bár ő is elrepülhetne innen, a harctérről, haza, az otthonába, ahol várja az asszony, az aratás és a fia. És a konyhakert, mely hol fűszerszagú, hol jázminillatú… vagy levendula illatú… végül is, pillanatnyilag édes mindegy… itt és most Északon a fegyver és a vér uralkodik. Háború van… a „pity” bizony az pang, kismadár...
Itt van, a hadszíntéren, egy hatalmas birodalom, Róma hadvezéreként. Kru. 180-at írunk a film szerint. Marcus Aurelius császár tizenkét éves hadjárata a barbár törzsek ellen – ahogy megtudjuk a bevezető szövegből – a végéhez közeledik Germaniában. Már csak egy, utolsó erőd áll Róma győzelme és az egész birodalmat betöltő béke útjában… No, itt álljunk csak meg, egy pillanatra! Maximus! Ne a madarat sasold!
Figyelsz? Akkor jó! Mert Marcus Aurelius nevére sokan felfigyelhetnek a közönség soraiból is, amikor a Legio II. Adiutrix fellépésén meglátják a császárt és megtudják, kiről van szó. Szerepelt a császár már A Római Birodalom bukásában is, 1964-ben. Ismerős a színész? Obi-Wan megvan?
Sokaknak persze inkább a Gladiátor film után ugorhat be Marcus Aurelius személye, amikor a hagyományőrző baráti kör fellépésén fény derül a személyazonosságára. Nos, Pannóniának immár újra van egy Marcus Aureliusa! Amiként újáélesztette az igazi Marcus a birodalom egységét a dunai fronton, úgy élesztette fel újra a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör magát Marcus Aureliust!
A rómaiak amúgy már a Krisztus előtti második század végén harcoltak a germánok ellen. Több csatában megsemmisítettek Itáliaba törő germán seregeket. Később, Augustus uralma alatt, s azt követően a Rajna és a Duna (Danuvius) folyók lettek lassacskán a Római Birodalom természetes határai. Így a rómaiak gyakorlatilag a germánok szomszédai lettek...
Augustus terve az volt, hogy a birodalom fennhatóságát kiterjessze a Rajna és az Elba folyó közötti germán területre is, vagyis a mai Németország területére. Ezt a korábban a római seregben is szolgáló germán vezér, Arminius akadályozta meg, aki Kru. 9-ben három római legiot semmisített meg a teutoburgi csatában. Erről szól a 2009-ben bemutatott Arminius – Kampf um Germanien című dokumentumfilm.
Arminius persze aztán jól befürdött, a feleségét a rómaiak később, egy ütközet után el is elfogták, s Rómába vitték. A germán szabadsághőst hergelték is a rómaiak a folyó túloldaláról, hogy jöjjön át asszonyáért… be is gőzölt, próbált újabb nagy lázadást szítani, ám aztán övéi végeztek vele (tán római sugallatra). Egy szó, mint száz, Arminius tényleg befürdött, ámde a területet Róma soha nem foglalta el. Ez a terület tehát körülbelül a mai Németország területe, melyet Germania Magnának(Nagy Germaniának) neveztek.
Nos, Marcus Aurelius hadjárata nem Germania Magna – a filmbeli kiírás szerint Germania – utolsó erődig történő elfoglalását jelentette, és sokkal inkább honvédő háború volt kezdetben. Íme hát máris egy röpke villanás, miként tér el film és valóság! Lássuk, milyen is volt az igazi Marcus a filmeshez képest?
Uralma alatt Marcusunknak a már említett quadusok és markomannok miatt gyűlt meg a baja, akik gyakorlatilag Germania Magna peremvidékén éltek: a dunai határ mentén, a pannóniai provinciák tőszomszédságában, a folyó baloldalán.
A Krisztus utáni 160-as években bebocsátást kértek a gazdag pannóniai vidékre, de ezt a császár elutasította (más kérdés, hogy más germán törzsek, a quadusok és markomannok is nyomás alatt állottak, más germán törzsek révén). Közben kitört a pestis, melyet a legiók Keletről, a párthus hadjáratból hurcoltak a birodalomba.A határ menti katonaságot is sújtotta a baj. A germánok pedig kihasználták a legyengült határvédelmet: támadtak! Nem volt irgalom! Se béke!
Szinte elsöpörték Pannoniát, felprédálva mindent! Erről szól Marcellus Északi vihar című regénye, valamint A Pannon… A regényekben és persze a történelemben megkezdődött hát Marcus Aurelius honvédő (azaz nem hódító) háborúja, mely megszakítással ugyan, de uralkodása végéig tartott – vagyis több mint tizenkét esztendeig.
A birodalom tehát itt más sokkal inkább defenzív (védekező) háborút vív, nem pedig expanziós (hódító) politikát folytat, ráadásul a hadsereg a korábbi évtizedek tétlensége miatt igencsak elpuhult.
Nos, Kru. 168-ra megtisztították Pannoniát, az itt lévő két provinciát újfent Róma ellenőrizte, de a Kru. 172-es béke túl megalázó volt a germánok számára. Az biztos!
Amellett, hogy római bábkirályokat ültettek az egyébként cefetül szabadságszerető germán népek nyakára a térségben (politikai befolyás), még a Duna bal partját is ki kellett üríteniük 6,5 kilométeres sávban (római katonai befolyás erősödése a part menti sávban), s a vásárhelyeket sem látogathatták (gazdasági korlátozások) – tudta ez a nagyhatalom, hogy mit csinál… A béke tehát oly megalázó volt, hogy a germánok Kru. 177-ben újra támadtak.
Két év múlva, Kru. 179-ben már Marcus Aurelius és a fia, Commodus is a hadszíntéren van – vagyis a Gladiátorban látottakkal ellentétben nem a háború vége után érkezik az utód, bár sok köszönet nincs a jelenlétéből, ahogyan Marcellus Utolsó háború regényében is olvashatjuk…
Ez idő tájt már germán földön dúl a háború, s tervbe van a már említett két új provincia létesítése is, amelyből aztán nem lesz semmi (kérdés volt az is, hogy megérné-e és az államkassza bírná-e). Nos, minden esetre Kru. 179-180-ban a római csapatok már a messzi germán földön állomásoznak, köztük a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör által megjelenített legio egy egysége is.
A mai Szlovákia területén található trencséni vár szikláiba vésve máig látható az a felirat, mely fennen hirdeti, hogy ez időben itt telelt 855 római katona, a II. Adiutrix legio harcosai, legatusuk (parancsnokuk)Marcus Valerius Maximianus vezetésével. Ő volt az, aki pannóniaiként először nyert felvételt a római senatusba is (róla szól A Pannon). De a képen nem őt, hanem Sophia Loren színésznőt látjuk, amint az 1964-es filmben, A Római Birodalom bukásábanbúcsúzik atyjától, az árnyékvilágba távozó Marcustól.
De vissza laugaricioi (trencséni) táborba, melyet a rómaiak később feladtak! Marcus Aurelius Kru. 180-ban bekövetkezett haláló megváltoztatta a dolgokat. A császár maga is pestisben hal meg, a mai Bécsben (Vindobonában), s elmarad az az utolsó, mindent elsöprő katonai offenzíva, amire a Gladiátorban is utalnak oly módon, hogy még egy utolsó erőd elfoglalása áll a római győzelem és a béke útjában. Az a győzelem soha nem született meg...
A békét az utód, Commodus császár (Kru. 180-192.) valóban megkötötte, de a hadműveletek is beszüntetésre kerültek, a birodalom határa pedig a Duna maradt, új provincia sem létesült. Vagyis a Gladiátorban látható – úgymond – mindent elsöprő utolsó nagy diadal elmaradt… Hát, az öreg Marcus nem erre számított tőled, Commodus!
A filmben amúgy úgy utalnak Marcus halálának helyszínére, mintha az valóban Vindobonában lett volna, azonban Vindobona nem a germán hadszintéren feküdt, hanem a Duna innenső partján, birodalmi területen. Ez persze eltörpül amellett az alkotói húzás mellett, hogy a Gladiátorban Commodus meggyilkolja a saját apját, miután megtudja tőle, hogy nem ő lesz az utódja, hanem Maximus. Nem örült neki a fiú!
Ez persze csak alkotói húzás, a hivatalos történészi álláspont szerint Marcus valóban pestisben hunyt el. Érdekes azonban, hogy már az 1964-es filmben – a szintén ezt a témát bemutató – A Római Birodalom bukásában is felmerül a haldokló Marcus Aureliusban, hogy ne a fiát nevezze ki utódául, hanem az arra alkalmas hadvezért, Liviust.
Tegyük hozzá máris: ez a fajta megoldás lett volna logikus. Abban az időben ugyanis az Antoninus-dinasztia uralkodott, ahol a császároknak nem született vér szerinti utóduk, így az arra legrátermettebb személyt választották, avagy nevelték ki utódnak. Marcusnak született fia, Commodus (akinek volt egy fiatalon elhunyt ikertestvére is).
Commodus amúgy nem is biztos, hogy Marcus fia volt, annyira elütött jellemben tőle, de akit Marcus mindig is a saját fiának tekintett. Tán beléje is szorult ennyi hiúság, hogy ne ismerje be, hogy ilyen cefetül megcsalta a felesége, gladiátorokkal is hempergő beste? Lám, milyen érdekes Commodus vonzódása a gladiátorokhoz? A fellépései az arénában...
...meg a mulatozásai… így már kezd érthetőbb lenni az utód viselkedése… de ki tudja? Nem tartottuk a gyertyát… tény azonban, hogy Commodussal kihunyt a birodalom aranykorának lángja. A „vas és a rozsda kora” jött el… Minden oldalról barbár hordák döngették a kapukat, Róma pedig nem győzte védeni a meglévő területeket...
De vissza Commodusra! A kölköt már a Krisztus utáni hetvenes évek második felében bevonta apja az uralkodói feladatokba és jogkörökbe, mint ahogyan azt a 2016-ban debütált Roman Empire sorozat is bemutatja. Igaz, a való életben sok mindenben nem jeleskedett ez az alkalmatlan fickó, jóllehet császárként népszerű volt a köznép és a hadsereg berkeiben is… különös, de a 2016-os sorozat viszonylag pozitívabb képet fest róla… érdekes…
Naszóval! Marcus Aurelius Commodust szánta utódául, s abszolúte nem kívánta visszaállítani a régi római köztársaságot, mint ahogy a Gladiátor című film állította. A senatus, mint a régi római köztársaság vezető testülete – motorja – a császárkorban is működött, de már soha nem nyerte vissza azt a fényét és jogait, melyet a Caesar idején kirobbant polgárháború előtt gyakorolt.
Néha pisszenni se mert, ha őrült volt épp hatalmon... Na jó, a gladiátorban még beszólnak Commodusnak... de ne aggódjunk, hamarosan ajkukra fagyott a szó...
Marcus Aurelius semmiféle Maximust nem kért meg arra a halála előtt, hogy kormányozza ideiglenesen Rómát és adja vissza a hatalmat a római népnek – vagyis a senatusnak és a népgyűléseknek –, ergo az S. P. Q. R. (Senātus Populusque Rōmānus), mely a szenátus és a római nép együttes uralmának rövidítését jelentette, s amelynek használata a Római Birodalom idején a legelterjedtebb volt, immár sohasem jelentette a császár nélküli világot. Ez az igazság, Maximus!
Császár mindig is volt, míg a birodalom létezett, legfeljebb a jogköre változott, jobbára a nép és a senatus jogainak további korlátozása révén… Szóval Marcus Aurelius semmiféle Maximust (vagy az 1964-es neve szerint: Liviust) nem kért fel arra, hogy állítsa vissza a régi Rómát. Ez volt ugyanakkor a filmben az indok arra, hogy Commodus megölje az apját. Maximus egyébiránt nem is létezett! Hoppá!
Macimus… pardon: Maximus! alakját az alkotók több hadvezérből gyúrhatták össze, jóllehet pár éve szenzációt keltett, hogy megtalálták az igazi Maximus síremlékét, méghozzá Rómában. Eszerint az igazi Maximust Marcus Nonius Macrinusnak hívták volna, aki több csatában vitte győzelemre a seregeket. Ámbátor szóba jöhet névadóként a Pompeianus nevű hadvezér is, Marcus veje, Lucilla – igen, a Gladiátor Lucillájának – férje, és Lucius apja.
Igen, a filmben szereplő kis Lucius, akinek a nagybácsi meséje szólt, valójában a Pompeianus nevű hadvezér fia volt, nem pedig Lucius Verusé, ahogy hívták. Verus amúgy Kru. 169-ben bekövetkezett haláláig Marcus társcsászára is volt. Vagyis, ha a Verus fia lett volna a filmbéli Lucius, akkor nem hét, hanem minimum tizenkét éves kellett volna, hogy legyen a Gladiátor eseményeinek kezdetén.
Lucus kora azért érdekes a filmben, mert Maximus, amikor Lucillával összefut a sztori elején, a germán télben, megjegyzi, hogy az ő fia is csaknem hét esztendős már. Találkozásuk a filmben igazi évődés… két hajdani szerelmes találkozása, annyi év után… egyúttal utalás arra is, hogy Lucius talán Maximus fia... Ja, amúgy akár Maximianus, a Pannon is szóba jöhetne Maximus névadójaként! Neve és katonai pályája, harctéri tettei, feljogosítják erre.
Valószínűbb azonban, hogy, hogy Maximus (és a ’64-es Livius) hadvezér a forgatókönyvírók fantáziájának szüleménye. Tény azonban az is, hogy a Legio IV. Flavia Felix, melynek a filmben Maximus a hadvezére volt, valóban ott harcolt Marcus seregében a germán fronton. Tény az is, hogy volt idő, amikor Pompeianus neve felmerült Marcus utódaként, ámde Pompeianus Commodus halála után sem vállalta a bíbort. De ne siessünk még úgy Commodus halálával! Szóval nyugalom!
A filmmel ellentétben Commodus nem pár hónapig, de tizenkettő évig uralkodott, Lucilla merénylete az öcsike ellen pedig elbukott. Ha nem is úgy, mint a filmben, de elbukott. Vagyis valójában nem Lucilla árulta be az összeesküvést, amiatti kényszertől hajtva, hogy Commodus ellenkező esetben megöli a fiát. Mert ugye gondolom, leesett, ezért mesélt a nagybácsi Luciusnak a Gladiátorban! De a mese a könnyekben kitörő, gyermekét féltő anyának szólt! Legalábbis a filmvásznon...
Ami a történelem: a merénylő értékes időt vesztett, míg azt ecsetelte Commodusnak, hogy a tőrt a senatus küldi neki… Ő is, Lucilla is halott nemsokára. Szóval a történelem rácáfol a filmre: a jó csaj sem ússza meg mindig!
Erről is szól többek közt Marcellus Isten lehettél volna című regénye. A merényletre Kru. 182-ben került sor, amelybe az akkori testőrparancsnok (praefectus praetorio),Paternus is belebukott, ha nem is azonnal.
Vagyis Lucilla összeesküvésekor nem egy Quintus nevű volt katonatiszt volt Commodus testőrparancsnoka, mint a Gladiátorban, ugyanakkor az is tény, hogy sokkal később valóban egy Quintus Aemilius Laetus volt Commodus testőrparancsnoka, s maga is részt vett abban a Kru. 192-es, sebtében szerveződött összeesküvésben, ami végül Commodus halálát okozta.
Szóval a testőrparancsnok benne volt a halálában, de Commodus nem oly látványos párviadalban halt meg, mint ahogy a Gladiátor beállítja, az 1964-es film nyomdokain járva, mely pedig a Forum Romanumra, az Urbs (Róma Város) központjába tette a híres párviadalt. Nem volt tudniillik raktáron díszletük egy Colosseumból...
Ez a párviadal mese! Mindkét filmben! Egyetlen őrült császár sem volt olyan bolond, hogy kiálljon így életre-halálra. Persze, tegyük hozzá máris, hogy a filmben is benne van, hogy Commodus szíven szúrja Maximust, aki így a párviadal végére el is vérzik… A film vége szívenütő! Maximus megtér övéihez a túlvilágon.
Ütős, de a valóság talán sokkal izgalmasabb! Akit a történelmileg hiteles sztori is érdekel, annak jó szívvel ajánlhatjuk Marcellus új regényét, A bírkózót, melynek bemutatójára 2019. november 28-án kerül sor, a budapesti Fókusz Könyváruházban, nem messze az ókori római erőd, a Duna bal partján állt hajdani Contra-Aquincumromjaitól… Újabb értékes írásmű született a hajdani Pannónia vidékén, ahol anno, a harctéri táborokban maga Marcus ís írta filozófiai munkáját, az Elmélkedéseket...
De térjünk vissza még egy kicsit a germán frontra!
A sztori szerint innen lovagolt volna haza – mondhatni lóhalálában – Maximus, hogy megmentse a Hispaniában (mai Spanyolország) élő kedvesét és fiát, akiket aztán a császár parancsára mégis elveszejtenek és csak összeégett holttestüket ölelheti viszont…
A kegyetlen vég után vegyük csak szemügyre, hogy honnan kellett volna hazalovagolnia. Vindobonából, ez elhangzik a filmben. Csakhogy ahhoz, hogy Vindobonából hazajusson, át kellett volna kelnie, télvíz idején, az Alpokon is.Ráadásul mindenütt ellenőrzésekbe botlott volna. Hát, ez nem jött volna össze, legyünk reálisak, azonban a Gladiátor mégis csak egy film, s nagy film! Mi pedig így szeretjük! Szóval, csak előre, paci! Pardon: Maximus!
Épp ezért, mivel a közönség szerette, s Oscarból is kellően kapott, sikerét később mások is meg kívánták lovagolni, mint Maximus a hátasát. A gladiátorviadalok betiltásának időszakában, a Krisztus utáni negyedik század végén játszódik a 2003-as Held der Gladiatoren című film (magyar címe: Germanus bosszúja).
A film a gladiátorrá vált germán harcos, Germanus sorsát követi nyomon, aki – ahogy a cím is árulkodik róla – az aréna hőseként bosszút áll testvére gyilkosán, a messzi Északon, Augusta Treverorumban (a mai Trier városa Németországban). A film nézhető, ámbár kissé szaglik róla, hogy a Gladiátor sikerét akarja meglovagolni, még több vérrel és látványos küzdelemmel kényeztetve a nézőt…
Vagyis nem gyereknek való, az zicher! Meglepetése a filmnek, hogy az a Ralf Moeller játsza az egyik germán gladiátort, aki annak idején a Gladiátor című film germán gladiátorát, Hagent is alakította.
Amúgy nem mellesleg, már nálunk is van olyan hagyományőrző csapat, amely a zordon germán harcosokat jeleníti meg, így most nem fáradunk azzal, hogy még egy Moelleres képet keressünk a Germanus bosszújából!
Jelentkezzen, aki hiányzik!
A Gladiátorban úgy búcsúzunk a főhősöktől, hogy a testőrség és a senatus egy bizonyos Gracchus szenátor égisze alatt folytatja tovább közös útját. Legelőször is kiviszik az amphiteatrumból Maximus holttestét, aki bár legyőzte a gaz Commodust, de szerettei után megy a túlvilágra – vagyis is Commodus a viadal előtt igencsak szíven szúrta…Gracchus ellenben nem létezett, szintén kitalált karakter.
Gracchus ellenben nem létezett, szintén kitalált karakter. Az egykori római hadvezér Pertinax lesz a császár, aki fájdalmasan hiányzik a filmből, de ne vessük az alkotók szemére! Marcus Aurelius esetében sem róják fel, hogy tényleg nem szívlelte a gladiátorviadalokat (de azért megjelent rajtuk)… Ami pedig Lucilla fiát, Luciust illeti, akiről a haldokló Maximus atyai szeretettel tudakozódik, akkor még biztonságban volt. Akkor még… de ez már egy másik történet… és nem is a világ legszebb története…
…mert az egy 1965-ös alkotás!
Legalábbis a címében az. Egy évvel az után, hogy A Római Birodalom bukása bukás lett, újabb bibliai témájú film következett: A világ legszebb története. Amikor adta a televízió, jelen sorok írója is kérdezte, mi a film címe, mire azt a választ kapta, hogy ez A világ legszebb története… nos, annyira nem volt elájulva tőle. Ne csodálkozz ezen, Heródes!
Nos, ha nem is ez lett a valaha látott legkedvesebb film, ténykérdés, hogy a bibliai témájú filmek révén valóban egész fiatalon kapcsolatba kerülhettünk anno az ókori Rómával. Karácsony és Húsvét tájékán mindig láthattunk egy filmet Jézusról, avagy egy Ben-Húrt… utóbbiból van már jó néhány alkotás, ez nem vitás…
Nos, vitán felül áll tehát, hogy igen fiatalon van lehetőségünk megismerkedni Róma valamilyen arculatával. Rajta hát, kukkants be e világba!
Mindenkit csak arra bíztathatunk, hogy látogasson ki egy római hagyományőrző rendezvényre, ragadjon kezébe egy remek regényt a korról, avagy nézzen meg egy kultikus kardozós-szandálos szexelős római filmet-sorozatot… Vagy akár egy bibliai témájú remek alkotást! Jó lesz! Az biztos! Ha már a sejk is azt mondja...
Mert ez mind-mind az Örök Róma! Örökbeszabott, s máig ható! Civilizációnkba ívódó múlt s jelen egyszerre! Táplál bennünket, miként a kenyér és a cirkusz...
Menetel hát tovább, akár a Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör katonái… elkötelezetten, hűséggel, mint egy igazi római legionarius! Mi pedig legközelebb újra aSzentföldre menetelünk Jézus korába, ahol a 2015-ben bemutatott sorozat, azA.D. A Biblia folytatódik játszódik.Végre, talán kiderül, ki is lakik ebben a tóparti házban!
(A Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör által közzététel céljából rendelkezésre bocsájtott fényképeket Léka Zsuzsanna és Schätz Andrea készítette.)
„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.”Akár az ÉLET…
A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása
E fenti címmel jelent meg 1996-ban Samuel P. Huntington könyve, mely a hidegháború utáni politikai és ideológiai helyzetet elemzi. Könyvének egyik alaptézise, hogy minden civilizáció halandó, egyúttal ki van téve a változásoknak is.
Mi sem egyszerűbb, mint tézisét az ókori Rómára alkalmazni, mely kétségkívül egy hasonlóan erős civilizációval csapott össze: a germánokkal. A küzdelem évszázadokon át dúlt, kegyetlen és véres összecsapásokkal, ölre menően.
Mindez már jóval az első császár, Augustus (Kre. 27-Kr. 14.) uralkodását megelőzően kezdetét vette, de az egyik legnagyobb összecsapásra valóban a császárkor hajnalán, Kru. 9-ben került sor, a teutoborgi csatában, mely a római seregek totális megsemmisülésével ért véget. Szeptember 11-én… Igen, szeptember 11-én!
Minden év szeptemberében – midőn lehullnak a falevelek – eszébe jut jelen sorok írójának, hol is tartózkodott épp azon az ominózus 2001. szeptember 11-i napon, amikor a repülőgépek belecsapódtak az ikertornyokba. Szinte hihetetlen volt, hogy ilyen megtörténik, ráadásul a civilizált világ egyik legnagyobb metropoliszában.
Talán maguk a rómaiak is így lehettek vele, hiszen maguk sem hittek a vereségben. A Római Birodalom világot uraló nagyhatalommá vált addigra. A germán erdő mélyén bekövetkezett összeomlás híre ezért rettenetes hírként szállt tova, szerte a birodalomban. Augustus állítólag magából kifordulva szólongatta az elesett hadvezért, Quinctilius Varust, hogy adja vissza a légióit… hármat… Varus maga is odaveszett...
A történetíró Tacitus a germánok szabadsághőseként emlékezik meg a korábban római sasok alatt harcoló germánról, Arminiusról, Varus legyőzőjéről. Későbbi korokban is legendák és emlékművek hirdetik Arminius – Hermann – hőstettét, a germán területek felszabadítását.
Így vált Arminius német nemzeti hőssé, maga a csata pedig a németség születésnapjává. Nemhiába készítették el 2009-ben az Arminius – Kampf um Germanien című dokumentumfilmet, pontosan kétezer esztendővel a csata után…
Ténykérdés, hogy a Rajna és az Elba folyók közötti területet – Germániát – Rómának sosem sikerült teljesen elfoglalnia, miként az is, hogy a római civilizáció végéhez a germánokkal való folyamatos összecsapások is jelentősen hozzájárultak, felőrölve a birodalmat. Arminius idejében – kit végül saját népe veszejtett el (római sugallatra?) – még nem volt oly egységes a germán nép, mint évszázadokkal később, de már ekkor is érzékeny veszteséget okozott Rómának.
A két civilizáció közötti következő súlyos összecsapásra Marcus Aurelius császár (Kru. 161-180.) alatt már sor került. A germán kvád és markomann törzsek először bebocsájtást kértek a termékeny és igen gazdag dunai provinciákba (tartományokba), majd – miután a császár ezt megtagadta – lerohanták a területeket, elpusztítva mindent, Itália határáig.
Az előző harminc esztendő során elpuhult, hódításhoz és harchoz már nem szokott római hadsereg csak súlyos harcok és véráldozatok árán tudta helyreállítani a birodalom dunai határát, a Ripa Pannonicát.
Ezt a hősies küzdelmet láthatjuk az 1964-ben készült filmben, A Római Birodalom bukásában, de a 2000-es Gladiátorban is.Természetesen ezek az alkotások elnagyolt, sokszor történelmietlen sztorit tálalnak a gyanútlan közönségnek.
Ennek egyik jó példája, hogy a derék Marcus, a bölcs filozófuscsászár a filmekben nem akarja kinevezni utódául fiát, Commodust, mert kételkedik annak uralkodói képességeiben. Nos, a valóságban erre nem került sor, csont nélkül utóda lett egy legendás uralkodónak ez a gerinctelen fickó.
Akit a történelmi valóság is érdekel, annak figyelmébe ajánlom a magyar Steven Saylorként is emlegetett kortárs írónkat, Marcellus Mihályt, aki regénytrilógiában dolgozta fel Marcus Aurelius uralkodását éspannoniai ténykedéseit, honvédő háborúját, s aki jelenleg is nagy dobásra készül…
A magyar Steven Saylor nagy dobása
Marcellus immár két regényt varázsolt elénk, mely Commodus császár (Kru. 180-192.) uralmának idején játszódik, idén pedig újfent trilógiává bővíti a történetet, bemutatva az igazi Commodus császár halálának valódi körülményeit. Izgalmas sztorinak ígérkezik!
A regényben foglaltakat természetesen nem spoilerezem el, mindenki olvassa majd el legújabb könyvét, A birkózót, mely előreláthatólag idén debütál. Annyit azonban elárulhatok, hogy a valójában tizenkét évig (és nem pár hónapig) uralkodó Commodus halálában szerepet játszik egy fontos személy is... Szóval, izgalmas lesz!
Azíró legújabb regénye révén minden bizonnyal tisztábban és hitelesen láthatjuk majd a birodalom és a császárság intézménye hanyatlásának kezdetét is, egyszersmind természetesen Commodus végét. Vajon tényleg így történt? Ha kíváncsi vagy rá, olvasd el bátran Marcellus regényét!
Általa minden bizonnyal sikerülni fog árnyalni a Gladiátor teremtette képet is, melyet még érdekesebbé tesz az a tény, hogy Marcellus nem csak író, de elkötelezett római hagyományőrző is. Csapatában, a Legio II. Adiutrixban pedig – akárcsak a Gladiátorban – ott találjuk magát a császárt, Commodus apját, a nemes Marcus Aureliust is.
Legutóbb 2019. szeptember 7-én láthatta őket a nagyérdemű, a XIII. Quadriburgiumi Játékokon, Visegrádon, ahol több neves hagyományőrző csapat is fellépett, bemutatva azt a szerencsétlen kimenetelű találkozót is germánok és rómaiak között, mely egy császár halálával végződött. Vagyis 2019. szeptember 7-én egyszerre több császárt is láthatott a közönség…
Nos, a germánok a harmadik századra lassan, de biztosan folyamatos támadás alatt tartották a birodalmat. Maguk a pannoniai területek is állandó csatározások színterei voltak.
A terület stratégiai fontossága tagadhatatlan volt, hiszen a Duna önmagában nem volt képes meggátolni a betöréseket. A negyedik század végén, I. Valentinianus császár (Kru. 364-375.) uralma alatt a Duna bal partján – azaz germán oldalon – római erődépítési munkák zajlottak. Így a mai Göd határában is. Ezt a munkát és az azt követő mészárlást is láthattuk a Quadriburgiumi Játékokon. Az erőd építését a germán kvádok sérelmezték.
Az egy időre abba is maradt, de aztán újra megindult, a kvádok királyát, Gabiniust pedig egy lakomával egybekötött tárgyaláson megölték. Az emiatt kitört háborúban a császár is felvonult a határra.
Valentinianus Kru. 375 novemberében Brigetióban– a mai Komárom városában, Szőny területén – fogadta agermán küldöttséget. Szóba került újra az erődépítés ügye. A császár úgy feldühödött, hogy a követek szeme láttára rosszul lett (szívroham?),és még aznap meghalt. Elképzelhető, hogy eme esemény mennyire rontotta a rómaiak ázsióját a harcias és egyre erősödő germánság szemében… örültek a rómaiak, az biztos...
De a birodalomnak nem volt ideje ezen lamentálni. Időközben ugyanis kezdetét vette anépvándorlás… mindenféle vad barbár hordák döngették a kapukat. És jöttek a hunok is…
A nyugati gótok – vagy vizigótok – a hunok elől menekülve a birodalomtól kértek és kaptak menedéket, azonban a római igazgatás által okozott sérelmek, a rossz bánásmód miatt fellázadtak, s Kru. 378-ban Hadrianapolisnál tönkreverték Valens császár (Kru. 364-378.), Valentinianus egykori társcsászárának seregeit. Maga a császár is elesett a harcban. Így esett hát, hogy a római és germán civilizáció újfent összecsapott, s megkezdődött Róma összeomlása. A birodalom Kru. 395-ben két részre szakad.
Az ötödik század első felében elvesznek a pannoniai területek is, ahová a hunok nyomulnak be. A 2001-ben bemutatott Attila című film a hunok nagy királyának életén keresztülszáguldva bemutatja a catalaunumi csatát is, melyet az egyesített nyugatrómai-germán (vizigót-frank, burgund-alán) sereg vívott a hunokkal.
Catalaunumnál tehát már nem a germán-római civilizáció csapott össze egymássala népvándorlás korának legjelentősebb csatájában, hanem egy merőben új formáció bontakozott ki.
A germánok immár a római zsoldban is harcoltak, s néha Róma ellen is. A birodalomban egyre nagyobb lett a zűrzavar. Róma 410-es gót kifosztását a kortársak már a világ végeként élték meg… és bizony, ha nem is a világ végének, de egy új világ eljövetelének voltak tanúi a kortársak. Kru. 476-ban a germán Odoaker letaszította trónjáról az utolsó nyugatrómai császárt, formálisan is megszüntetve Nyugaton a birodalmat.
A durva időszak persze csak ez után következett, a bizánci visszahódító háborúk idején, a hatodik században, amikor egész Itália az összeomlás, az anyagi és kulturális romlás szélére sodródott… A germán civilizáció Nyugaton és a rómaiakon aratott győzelmét – mondhatni – betetőzte, hogy 800-ban III. Leó pápa Rómában császárrá koronázta a frankok királyát, Károlyt, vagy, ahogy ma nevezik, Nagy Károlyt.
De ez már egy másik történet. Európa megszületésének története…azé az Európáé, melynek atyjaként is Károlyt tartja számon a történelem… Erről is szól egy 1993-as sorozat. De vissza az ókorba! Ha Róma és a birodalom nem is élte túl a történelem viharait, az Arminius ténykedésének idején még szárnyait sem bontogató kereszténység igen.
Az európai civilizáció egyik építőköve, kultúrájának, vallási hagyományainak, s mindennapjainak meghatározója lett. Ennek az útnak a kezdetéről szól egy 2015-ös sorozat, azA.D. A Biblia folytatódik. Ütős sorozat!
Folytassuk hát a Szentföldön!
A Krisztus utáni első évszázad harmincas éveinek derekán járunk. A sorozatban pedig Jézus mennybemenetele után, Galileában. Ez a terület nincs közvetlen római uralom alatt. Itt találjuk az apostolokat, köztük Pétert, aki azon elmélkedik, hogy mondja meg a lányának, hogy el kell mennie, vissza a veszedelembe, Jeruzsálembe…
Jézus megígérte, hogy ha hisznek, a Szentlélek ereje megsegíti őket. Azt kérte tőlük, mielőtt elment, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe, s ott várjanak, amíg felruháztatnak a mennyei erővel. Péter szereti a lányát, de itt kell hagynia, nagyobb biztonságban lesz Galileában. Nekik viszont vissza kell menniük, várni a Szentlélek eljövetelét, ahogy Jézus mondta.
A Szentlélek eljövetelérePünkösdkor került sor, mely eredetileg zsidó ünnep volt, majd a keresztény vallásban is továbbélt. A zsidóknál a Sávuót(Hetek ünnepe) a Sínai-hegyen történt törvényadás emléknapja volt, valamint az új kenyér ünnepe. A hagyomány szerint ezen a napon nyilatkoztatta ki Isten a tízparancsolatot, továbbá ez volt az a nap is, amelyen a jeruzsálemi templomban bemutatták az az új kenyeret. Az ünnepre sokan zarándokoltak el Jeruzsálembe.
Ez az ünnep töltődött meg aztán új tartalommal a keresztény kultúrában, azonban már a zsidóknál is a szélzúgás és a tűz voltak Isten jelenlétének és a kegyelem kiáradásának jelei. Erre került sor Pünkösdkor, a Húsvét ünnepét követő ötvenedik napon is – görög neve (pentékoszté) is ötvenet jelent, innen a Pünkösd szavunk. Szóval Pünkösd közeleg a sorozatban is.
Nos, Kajafás, a főpap és felesége aggódnak. Tudják, hogy Pilatus, a római helytartó volt az, aki megölette Jézus sírjának őrzőit… (Ugye-ugye! Ez egy merőben más Pilatus, mint aki az Evangéliumokban szerepel!) Ja, a templomi őrség tagjait is megölték, akik szintén a sírt őrizték, mielőtt Jézus holtteste eltűnt.
Kajafás felesége pragmatista: szerinte el kellett tüntetni minden tanút, nehogy tovább terjedjen a feltámadás meséje. El fog halni a megölt őrökkel és legyilkolt római katonákkal. Vajon igaza volt? A történelem rácáfolt! Eközben a korábbi részekből már jól ismert zelótánkat (zsidó szabadságharcosunkat), Boázt véletlenül majdnem fellöki egy Marcus Drusus nevet viselő római katona. A zelóta titokban kést akar rántani, de a kocsmáros leállítja. „Még ne!” – mondja Boáznak.
Vagyis a kocsmáros ő maga is zelóta. A rómaiak felettébb veszélyes vidéken itták borukat. Veszélyes hely volt az ókori Palesztina. Igaz, a római legionariusok is veszélyesek voltak… nem valami vicces fickók, amikor komolyra fordul a helyzet...
A helytartó pedig agyafúrt… Készül az ünnepre és attól tart, hogy a Názáreti – Jézus – követői újabb bajt okoznak majd ez alatt. Az ünnep ideje alatt folyamatos őrjáratozást rendel el. Felesége, Claudia ekkor tudja meg, hogy Pilatus megölette a Názáreti sírjának őrizőit. Pilatus nem él lelki életet a dolgon. Galilea urát, Heródes Antipászt várja látogatóba, aki apja, a rettegett Nagy Heródes hajdani birodalmából már csak egy szelettel bír.
Maga Antipász is tapasztalja, hogy Jézus keresztre feszítése óta több a római katona az utakon. Nem érti, hogy ha Jézus halott, akkor miért ez a készenlét. Kajafással találkozik elébb, s a szemére veti, hogy rosszul kezelte a helyzetet Húsvétkor. A szidók törvényeit is megsértette Jézus kihallgatásakor, utána meg a rómaiaknak adta át őt. Kajafás védekezik: azt tette, amit tennie kellett. Antipász szerint sokkal fontosabbá tette Kajafás Jézust, mint amennyire kellett volna.
A Rómától való állandó segítségkérést pedig a nép együttműködésnek fogja értelmezni. Több ezer zarándok sereglik össze Pünkösd ünnepére, akik nem láthatják meg, hogy ők a rómaiakkal barátkoznak. Antipász eseménytelen Pünkösdöt akar, s figyelmezteti arra is Kajafást, hogy azért a főpap pozíciója nem olyan stabil jelenleg, s függ, többek között Antipász támogatásától is… Antipász ezután Pilátushoz megy. Szóvá teszi a sok római katonát, mondván, jól tudja mindenki, aki itt él, hogy megszállt ország lettek.
Azt javasolja Pilatusnak, hogy távolítsa el a katonákat, s engedje, hogy a népe békében ünnepelhessen. Pilatus erre felbőszül. Megkettőzteti az őrséget és úgy dönt, hogy maga is kilátogat az ünnepre. Antipász tart tőle, hogy a nép mindezt provokációnak fogja tartani... Pilatust nem érdekli.
„What would Jesus do?”
A kérdés jelentése: „Jézus vajon mit tenne?” Népszerűvé vált, különösen az Egyesült Államokban, kifejezve a keresztények erkölcsi kötelezettségét, hogy oly módon cselekedjenek, amely demonstrálja Jézus szeretetét.
Nem új keletű, a katolikus egyház is hangsúlyozza az Imitatio Christi (Krisztus utánzása) fogalmát, de regény témája is volt már. Volt, amikor kevésbé komoly tónust is kapott a kérdés feltétele: bekerült többek közt a 2007-es Transformers filmbe…
De visszatérve a sorozatra. Péter és az apostolok megérkeznek Jeruzsálembe. Elfoglalják a helyüket és várják a szentlélek eljövetelét, ahogy Jézus előre megmondotta nekik. Megjelenik Mária Magdolna is, méghozzá Péter lányával, aki követte apját a városba. Várnak, mert Jézus anyja, Mária türelemre inti őket. Felmerül a kérdés közöttük: ha itt lenne Jézus, vajon mit tenne? Imádkozna… Felébresztik az alvókat, s a Miatyánkot imádkozzák.
Szél kíséretében tűz kél alá a Mennyből, körbeveszi a házat, ahol az apostolok tartózkodnak.
Az apostolokat áthatja a Szentlélek – nyelveken is beszélnek. Az eseményre sokan odasereglenek. Péter fogadja őket, de nem prédikál. A templomba mennek, ahol Péter meggyógyít egy bénát – de ez egy másik történet lesz!
A Biblia – vagyis az Apostolok cselekedetei – hasonlóképp szól a Szentlélek eljöveteléről, de azért vannak különbségek. Például, hogy mindenki, aki összeverődött a tömegben, a saját nyelvén értette azt, amit az apostolok beszélnek. Péter a Biblia szerint már itt beszédet intéz a néphez, hirdetve Jézust, melynek nyomán aznap több ezren megkeresztelkednek… De visszatérve a sorozatra: még mindig nem tudtuk meg, ki lakik ebben a házban. De egy szép napon biztosan kiderül!
Így vette hát kezdetét a kereszténység, mely aztán elterjedt, szerte a Római Birodalomban, majd azon túl is. Így történt hát, hogy amikor Róma szembenézett a népvándorlás viharaival, immáron egy keresztény birodalomnak adott otthont a Mediterraneum… addigra már jobbára a régi pogány világ is elenyészett...
...miként az alexandriai nagykönyvtár által őrzőtt értékek is... bizony-bizony: minden változásnak vannak árnyoldalai is a történelem során... például egy filozófusnő halála... A 2009-es Agorában eléggé plasztikusan bemutatásra került, hogy mi lett a régi világ egyes képviselőinek a sorsa: Hüpatiát, a pogány filozófusnőt megölték.
A történelem, az Élet tanítómestere ugyanakkor, akár akarjuk, akár nem, kegyetlenül megtanít arra bennünket a rideg tényre, hogy a változás elengedhetetlen része az Életnek, Világunknak. A nagy Marcus Aurelius is erről írt művében, az Elmélkedésekben, mely filozófiai gondolatait tartalmazza. A Gladiátorban Richard Harris nem idézett a műből, de...
...ha élőben szeretnéd hallani Marcus Elmélkedéseit, látogass csak el a Legio II. Adiutrix egyik rendezvényére! A csapathoz tartozó császár, ki civilként maga is tanár, előszeretettel idéz belőle, mint egyik legkedvesebb olvasmányából. Találkozz az élő Marcus Aureliusszal te is!
A Jövő tehát Marcus szerint is folyamatos mozgásban van, hiszen a mindenkori változás alakítja-építi. Csak egyet tehetünk: előre lépdelünk! Előre, miként a Legio II. Adiutrix katonái... Movete! (Indulás!)
Mi pedig hamarosan folytatjuk! Újra visszatérünk a Szentföldre is! Boáz társaságát azonban sajnos könnyen lehet, hogy nemsokára nélkülöznünk kell...
Ettől a hírtől, nyomatékosan kérem, senki se dőljön a kardjába! Elég, hogy Varus így tett...
És ígérem, fog még fürdeni Arminius is!
Vagy inkább befürödni! Miközben sok-sok sötét titokra is fény derül!
(A Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör által közzététel céljából rendelkezésre bocsájtott fényképeket Léka Zsuzsanna és Schätz Andrea készítette.)
Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.
Utolsó kommentek