Kirándulás és néhány rándulás – ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: a Zember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik állatira jó kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információs-tudományos-szupersztráda! Szóval be ne pipulj tőle!
Bepipult, mint a bakter
Na, ez egy kis magyarázatra szorul, kérem szépen! Főleg, hogy történetemet legutóbb a Zemplén Kalandparkban hagyám el, ahol lezúztunk a drótkötélpályán. Elindultunk utána gyorsan, hogy még lássuk Füzér várát, melyet pár éve pazarul felújítottak, s ahol anno Magnusnak nevezett barátom tesója összerosálta magát a napozó viperák látványától…
Miközben Informatikus barátomat pipa felesége, Hegylakó asszony szapulta a telefonba – tudniillik a barátom kispórolta velünk utazó kissrácából a folyadékot, minek utána a gyereknek majd szétrobbant a feje – Dezertőr barátomat egy kis vasúti biztosító berendezésekről szóló monológgal traktáltam, elmesélve, hogy a kis Veszprém megyei település, Vinár országosan egyedülálló kinccsel rendelkezik, már ami a vasúti biztosító berendezések ipari és műszaki megoldását illeti. A tekervényes mondat után, lássuk, miről is van szó!
A kis vinári vasútállomáson szinte megállt az idő. A Pápa-Szombathely vonalon a harmadik megálló. Ha itt leszállsz, úgy tudom Turul-szoborra is találsz.
Meg régi karos jelzőkre szemafor helyett. A tavaszi nap lemenő fényében a kietlen állomás szürreális atmoszférát is kínál a nosztalgiázni vágyóknak.
A legkülönlegesebb ajándék – amit e település adhat – mégis az országosan sehol másutt ilyen formában fel nem lelhető csapórudas sorompó! Ergo: vasút mániások, ide! Miért is különleges? Nos, való igaz: az emberi erővel hajtott tekerő által csukható és nyitható csapórudas sorompó még szerte másutt is található az országban, jóllehet a múlt század végétől töretlenül szorítja ki a fény- és félkarú sorompó.
A csapórudas sorompókat Módos István tervezte és szabadalmáról a Magyar Királyi Államvasutak javára 1938-ban lemondott. Az új rendszerű karos sorompókat ezek után rendszeresítették Magyarország vasúti kereszteződéseiben. Általában egykaros, bizonyos útnyílásnál kétkaros változatban telepítették.
És itt jön a lényeg: a csapórudak mindenütt egymással párhuzamosan csukódnak az egykaros változatnál (kétkaros változatnál pedig eleve négy csapórudról beszélhetünk). Vinár csapórudas sorompója egykaros változat, a csapórudak azonban – országosan egyedülálló műszaki megoldásként – egymással szembe csukódnak le, nem párhuzamosan.
A megoldás a fénysorompókhoz szerelt félkarú sorompókra hajaz, a fellelhető fényképek alapján a sorompót pár éve felújították, azonban kicsi volt az esély arra, hogy az egyik sorompó rudat az állomással szembe fordították – több meló, nem igaz? Gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátommal Vinárba utaztunk hát, hogy kiderítsük – meséltem tovább Dezertőr barátomnak a kocsiban, Füzér felé utaztunkban. Az állomással (és a sorompó kezelésére szolgáló őrtoronnyal) szemben nyíló sorompó rúd esetében volt is nyom, hogy áthelyezhették a csapórudat – talán a felújításkor –, azonban a teljes igazság legalábbis egyelőre, de a balladai homályban marad, miként az is, mi volt a levesben...
A sorompó vonalához érve ugyanis egy pipa bakter szólt ki az ablakon, hogy tilos a fotózás a vasút területén, engedély nélkül. De jó, hogy szólt az öreg, így elkerülhettük a fotózást. Mert hát – ahogy azt azóta megtudtam – a vasútállomásokon az utasforgalom számára megnyitott területen lehet fotózni engedély nélkül, magáncéllal, de itt is csak akkor, ha az a vasúti technológiára vagy a felvételkészítőre biztonsági kockázatot nem jelent. Az utasok számára nem megnyitott, vasútüzemi területen pedig több feltételhez és engedélyhez kötött a fotózás.
A világhálón több vitaindító írás is foglalkozik a fotózásra vonatkozó szabályozással, jelen sorok írója a kérdésben nem kíván állást foglalni, elfogadja és tiszteletben tartja a magáncélú fotózási engedélyre vonatkozó rendelkezéseket, bízva abban, hogy nem okozott semmi galibát a távolról készített képekkel sem – Vinárba való látogatásával pusztán az volt a célja, hogy rámutasson, milyen különleges és egyedi értékkel rendelkezik a kis település. Hogy mióta, az nem derült ki. Amikor a kikandikáló bakternak két gyors mondatban elújságoltam a jövetel célját – vagyis az országosan egyedülálló műszaki megoldású csapórudas sorompó megtekintését –, s azt tudakoltam, hogy a csapórudak mindig egymással szemben csukódtak-e (vagyis nem párhuzamosan), azt a választ kaptam, hogy minden sorompó egymással szemben csukódik…
Hogy Indul a bakterház mégse legyen, elköszöntünk. Így hát, nem derült ki, mióta büszkélkedhet Vinár települése e műszaki kinccsel, pedig jelen sorok írója igazán kíváncsi lett volna rá, milyen büszke is lehet a vinári bakter, hisz egyedülálló értéket tekerhet le s fel… hogy figyelmeztetett, tudjuk, csak a munkáját végezte, ezért köszönet; de kérem, bakter uram, a sorompó rudak nem egymással szembe, hanem párhuzamosan csukódnak! De akárhogy is van, remélem, sokáig meglesz a sorompó! És nem murdeltetik meg, fekete kerettel!
Nem csak azért, mert unikum a maga nemében, és gyakorlatilag Vinár település számára is egy helyi érték, a helyi értékek tárát gyarapítja, de azért is, mert azoknak, akik ezzel dolgozhatnak, különlegessége révén talán megadja azt a szükséges pluszt is, melyet a lélek kíván, hogy onnantól minden munkában töltött perc a legnagyobb öröm lehessen… 
„Te most szívatsz?”
A pincér srác pipa volt, amikor feltette e kérdést, pedig csak azt kérdeztem, író is lesz-e a paszternák levesben. Természetesen megígérte, hogy legközelebb az írót is belefőzeti, csak hát nem derült ki, az íróra gondolt-e avagy a tejtermékre… Egy biztos: a paszternák krémleves szédült fincsi lett!
A fehérvári Hatpöttyös Étteremben költöttük el épp étkünk, mely országosan a második olyan étterem, ahol megváltozott munkaképességű és sérült emberek dolgozhatnak. Az éttermet – mint megtudtuk – nemrégiben Magyar Turizmus Minőségi Díjjal is kitüntették. Jó volt itt lenni, enni! És milyen csinos a pincérlány! Aztán – mint jó bélpoklosok – nyakunkba vettük az utat Vinárnak, Bakonybéllel körítve…
A jó túra, jó levegő garantált, akárcsak a Hatpöttyös pincérlányával vetekedő szépségű pultos lány – szóval, ha Bakonybélen jársz, feltétlenül térj be egy kávéra a bencések Szent Mauríciusz Monostora mellé! És közben az a megtiszteltetés is érhet, hogy szemed a Panon Csillagdára is emelheted… ha a képen kiszúrod...
Aztán túra indul a Petőfi utcán át a Borostyán-kútig és a Szent-kút Kápolnáig! Itt, a Kálvária lábánál BDSM-játékot űző szobor fogad, ámbár az is lehet, nem is szexuális kötözés szemtanúi voltunk, hanem a jó öreg Szent Gellértet készítették fel a Kelen-hegyi kalandra…
A gyengébbek kedviért elmondom, hogy a pogácsa pogányok – Vata vezetésével – 1046-ban lázadtak egy kicsit, melynek keretében Gellértünket lelökték a régi nevén Kelen-hegynek nevezett Gellért-hegyről. Ja, ez a kép a bakonybéli kis kápolna.
Nem szívatás a túrázás!
Sőt! Üdítő, lélekemelő kikapcsolódás! Erre tényleg kiválóan alkalmas Bakonybél! Tudta a jó öreg Gellért is, hogy hová kell visszavonulnia 1023-ban, remetének, mígnem aztán István király marosvári, csanádi püspökké nevezte ki, mely véget vetett a bakonybéli remete bulinak… Azért gondolom, István nem túrázott ide Gellértért. Térkép híjján...
Így hát a jó öreg Stephanus helyett mi indultunk el az úgynevezett Mária-úton, mely egy Közép-Európában haladó zarándokút, no meg turistaút. a Szent-kút Kápolnánál forrás fakad, és egy kőlépcső vezet egy elfalazott barlanghoz, amelyben anno a szájhagyomány szerint Gellért remetéskedett. A barlang elfalazott bejáratában ma egy Lourdes-i Mária szobor áll. Gyönyörű alkotás! Nézd meg! Mi is megnéztük, csak hát képet gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátom készített róla, mely kép jelenleg, mint Cora, a homályba vész...
A Kálvária is szép a stációkkal, de most kihagytuk. Tovább mentünk a Csúcs-hegyig, majd onnan a zöld jelzésen haladtunk be a csodás, lélegzetelállító Kerteskői-szurdokba, más néven a „Gugyorba”.
Jó hely!
Miközben gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátom épp tájékoztatást kapott hitvese révén, hogy sáros bakancsát maga fogja kitisztítani…
A „Kerteskuv” név amúgy már a monostor alapítólevelében feltűnik, az ősi hithez ragaszkodó pogányok itt áldoztak a kereszténység felvétele után, rejtőzködve.
Az úton hóvirág mező köszöntötte a kalandra vágyó túrázókat.
A szurdokban pedig a hűs vizű Gerence-patak csobogott. Csak egyet mondhatok: kirándulj és rándulj ide, legott!
Mi pedig térjünk csak vissza a történetben Füzér várához! Ja, majd legközelebb! Most gugyrozunk!
Innen folytatjuk!
Addig is kövess minket a Facebookon is!
https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/
Ha már sorompó! Bakter uraaaaam!
Mégis megoldódott a rejtély is időközben!
Íme egy kis adalék a
https://www.fentrol.hu/hu
weboldalról!
1973, Csajág!
A képen a mai is üzemelő csajági vasútállomás közelében lévő sorompó és bakterház látható. Ha tüzetesen megvizsgáljuk a képet, láthatjuk, hogy a sorompórudak nem egymással párhuzamosan csukódnak, mint manapság (Vinárt kivéve), hanem egymással szemben záródnak. Vagyis a vinári sorompó anno nem volt egyedülálló, lehetett még több helyütt ilyen megoldás az országban, még, ha nem is volt olyan általános.
De azóta már a csajági fénysorompó lett....
Vagyis, a vinári sorompó ilyetén mondva az utolsó mohikán, országosan egyedülálló kincs!
Szóval, kiderült bakter uram!!!
Ha egyszer újra arra járunk, szolgálat után vendégünk egy jó sörre, vagy amit csak szeret! Ezt meg kell ünnepelni!
Addig is, tudja meg, hogy egyedülálló kincset tekerhet!
Utolsó kommentek