Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

„AVE CAESAR!” – AVAGY RÓMA BEMASÍROZ A FILMMŰVÉSZETBE VII.

„Ave Caesar!” - zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma - különösen a császárkori Róma - hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzűművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom légionáriusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a „Gladiátor” Maximusa adták egymásnak a kilincset az aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség… 

Titkos-gyilkos római császárnék – avagy, ha nem megy szexszel, hass oda méreggel!

Az ókori Rómában soha nem babra ment a játék, amennyiben a hatalom megszerzéséről, megtartásáról, netán befolyásolásáról volt szó. Míg Róma köztársaság volt, befolyásos családok neves férfitagjai küzdöttek egymással a politika porondján – közjogi méltóságokra kiéhezetten –, a birodalom korában pedig az aktuális császárhoz és dinasztiához kötődök tülekedtek a húsos fazékhoz, néha pedig a császári trónhoz… Ebből a véres hatalompolitikai játszmából a családok nőtagjai is kivették részüket – hol intrikával, hol szexsszel, néha méreggel, vagy mással… Különösen igaz volt ez a császárok hű – néha kevésbé, avagy egyáltalán nem hű – hitveseire, a császárnékra!

Legyen hát most a főszerep a nőké – és leginkább a császárnéké! Lássuk, kik is voltak, mit is tettek ők, s miként írták tetteikkel, életükkel a történelmet – és miként hatottak az irodalomra, aztán pedig a filmművészetre!

Atia

Augustus, az első római császár édesanyját az HBO „Róma” sorozatából ismerhette meg a nagyközönség, de a karakter megjelent Colleen Mccullough regényeiben is. („Az októberi ló”; „Antonius és Kleopátra”). Augustus az anyja révén volt rokona Julius Caesarnak, aki az akkor még Octaviusnak nevezett fiút az örökösévé tette, utat nyitva számára a hatalomba.

Atia a „Róma” sorozatban számító intrikusként jelenik meg, aki mindent bevet annak érdekében, hogy a polgárháború korának hatalmi játszmáiban a győztesek oldalán fejezze be a harcot és még élvezze is a játékot – vagy a szexet szeretőjével, Marcus Antoniusszal, aki később, nagy bánatára Kleopátra karjaiban és ágyában köt ki. A többi már történelem, azonban az áskálódó, mérget, verőlegényeket, gyilkosokat és szeretőket is bevető Atia valójában nem létezett. Alakját több – a korban élt – történelmi személy alapul vételével alkották meg, így Claudiáról (Clodia) is mintázták, akihez a költő, Catullus írta verseit, de megtalálhatóak a karakterben Antonius akkori feleségének, Fulviának a jellemvonásai is, akit a derék triumvir Mccullough regényében péppé vert… 

Szintúgy nem létezett Colleen Mccullough „véletlenül” életben hagyott Atiája sem, hiszen a valódi, hatalompolitikai életben súlytalan Atia – aki azért könyörgött fiának, Octaviusnak, hogy ne fogadja el Caesar örökségét – már Kre. 43-ban elhunyt, nem húzta Antonius és Kleopátra haláláig, vagy az után… A valódi Atiának nem voltak gigászi összecsapásai Caesar szeretőjével, Serviliával sem, mint a „Rómában”, de ez a módosítás megbocsájtható a készítőknek, hiszen e nélkül számos élménytől fosztottuk volna meg magunkat.

Kleopátra

Kleopátrának, Caesar és Antonius szeretőjének már kevésbé volt élményszámba menő a találkozás a hatalma teljében lévő Octavianusszal. Tudjuk, mi lett a vége… Mivel nem római volt, így helyet sem kaphatott volna ebben az illusztris társaságban, azonban befolyása – mint Egyiptom uralkodója – oly fontossá teszi mégis a személyét, hogy kajánul bevettük őt a hölgykoszorúba...

Caesar halála után, hogy hatalmát – és Caesar fiának, Caesarionnak a jövőjét – biztosítsa, Kleopátra Antoniusszal szövetkezett, mely szövetség egy ponton a szerelem (ál)arcát is felöltötte, olyannyira, hogy Antonius elvált Octavianus nővérétől, Octaviától is, s egyiptomi rítus szerint Kleopátra férje lett – mondanunk sem kell, hogy ezt a húzását Octavianus milyen szépen felhasználta politikai céljaira. Az HBO „Róma” sorozatában és a két Kleopátráról szóló mozifilmben (1963-ban és 1999-ben) gyönyörű nők alakították őt, köztük a kor egyik szex szimbóluma, Liz Taylor.

Nos, a valóságban Kleopátra inkább pici volt és jóval jelentéktelenebb, mintsem szexszimbólum lehetett volna. Mindemellett csak istennel léphetett szexuális kapcsolatra (Caesar és Antonius egyaránt isteni származást vindikált magának), azaz az HBO „Róma” sorozat híres szex jelenete – Pullo légionáriussal és Kleopátrával – szintén csak az alkotók fantáziájának terméke. 

Ami tény: Octavianus propagandagépezetének az állt érdekében, hogy Kleopátrát olyan nőként tűntesse fel, aki testével és varázslatok révén elvette Antonius eszét, aki immár nem római többé – bejött. Ha pedig már nem római, akkor nem is ellene megy a háború, hiszen az egyetlen, valódi ellenség Egyiptom és Kleopátra. Így a római közvélemény szemében már nem római harcolt római ellen, hanem Róma az idegen uralkodó ellen. Az újabb kutatások révén felröppent a gyanú, hogy Octavianusnak valójában nem is állhatott érdekében Kleopátra életben hagyása… ha pedig így van, megoldotta…

Livia Drusilla

A polgárháborúból győztesen kikerülő és később az Augustus – fenséges – nevet felvevő Octavianus Kre. 30-ban, Kleopátra halálának az évében már jó ideje házas volt. Az a Livia Drusilla volt a hitvese, akinek egyik hozzátartozóját (testvérét, egyes források szerint az apját) a Philippinél Kre. 42-ben lezajlott ütközet után Octavianus még öngyilkosságba kényszerítette. Liviának már volt egy fia – a későbbi Tiberius császár – és második gyermekével volt várandós, amikor Octavianus beleszeretett és rávette a férjét, Claudius Nerot, hogy váljon el tőle – a római jog értelmében természetesen a születendő gyermeket rögvest visszaküldték a volt férjhez, neki volt hatalma felette…  Így lett Octavianus hitvese az egyébiránt férfias arcélű Livia...

Volt férje halála után Livia és Augustus nevelte fel Tiberiust és Drusust. Robert Graves „Én, Claudius” című művében annak az elgondolásának ad hangot, hogy Livia – testvére, vagy apja halála miatt is – elkezdte megmérgezni és intrikák révén eltávolíttatni Augustus családjának tagjait, annak érdekében is, hogy valamelyik fia lehessen Augustus utóda. A kutatások inkább elvetik, hogy Livia ilyen kegyetlen nő lett volna, mindazonáltal tény, hogy Liviának soha nem született gyermeke Augustustól (vagy nem maradt életben), így a hatalompolitikai játszmáiban férjét segítő asszony a korábbi házasságából származó Tiberiust tolta előre (Drusus korán meghalt).

Furcsamód valóban elkezdtek hullani Augustus rokonai. A szívének kedves unokaöcs, Marcellus, barátja, s fegyvertársa, Agrippa – aki elvette Augustus lányát, Juliát –, de tisztázatlan körülmények között elhunyt Agrippa és Julia két közös gyermeke, Gaius és Lucius is. Juliát végül száműzték… Az idős, megfáradt Augustus végén csak Tiberiust nevezte meg utódául! Amit tehát Livia nem ért el a férjével való szexuális kapcsolata révén (nem szült fiú utódot) lehetséges, hogy méreggel mégis elérte… Erről szól a Graves regényéből készült brit tévésorozat is.

Livia alakja az „Én Claudius” tévésorozat után megjelent az Augustusról készült kétrészes tévéfilmben is (2003-ban), ahol a híres díva, Charlotte Rampling alakította az intrikus, méregkeverő, de amúgy egyébként férjét szerető idős Liviát. Külön érdekesség, hogy a tévéfilmben a fiatal Liviát is megcsodálhattuk. Liviának Colleen Mccullough író és az HBO „Róma” sorozata igazságot szolgáltat, mindazonáltal a történészek Augustus unokáinak, Gaiusnak és Luciusnak a halálát egy kissé gyanúsnak találják…

Livilla és Messalina 

Tiberius Kru. 37-ig uralkodott. Az anyja, Livia sokáig beárnyékolta életét, hiszen elválasztotta hőn szeretett feleségétől, Agrippa lányától, s hozzá kényszerítette Augustus lányához, Juliához. Mivel Augustus száműzte Juliát kicsapongó életmódja miatt, az egész akció értelmetlennek tűnik, ámbár a hatalom oltárán szükséges áldozat volt. Tiberius alatt kezdte el csak igazán egymást mérgezni és gyilkolászni a Julius-Claudius dinasztia, főleg a nők jártak élen eme hadműveletben. Tiberius fia is mérgezés áldozata lett, mert a fiú felesége, Livilla összejátszott a testőrparancsnokkal, Seianusszal, aki a trónra pályázott. A történet megjelenik az "Én, Claudiusban" is. Az összeesküvést szintén nő, a család tagja – Antonia – buktatta le. Livillát halálra éheztették, az összeesküvőket kivégezték, Seianus lányát pedig, mivel még gyermek volt, előbb meg kellett erőszakolni, csak utána lehetett kivégezni…

A rémségek Tiberius halála után, Caligula császár alatt is folytatódtak, aki saját testvérével is ágyba bújt. Őt a testőrség Kru. 41-ben aprította miszlikbe aprította és nagybátyját, Claudiust tette meg császárnak. Az 1954-ben készült (és „A palást” című film folytatásának minősülő) „Demetrius és a gladiátorok” című film ezt az epizódot mutatja be, kitérve Claudius feleségére, Messalinára is, aki – vélhetően – nimfomániás volt és hűségét sem Claudius trónra kerülése előtt, sem azután nem tartotta meg. Egy idő után vesznie kellett. A „Demetrius és a gladiátorok” című filmben a változatosság kedvéért a keresztény Demetrius a zsánere, ki is téríti egy időre a hitéből…

Messalina halála után Claudius az unokahúgát, Agrippinát vette el, akinek korábbi házasságából már volt egy fia, a későbbi Nero császár...

Agrippina és Poppaea

Agrippina rávette az öreg Claudiust, hogy a saját fiával ellentétben Nerot nevezze meg örökösének, majd derekasan megmérgezte (mérges gomba és méreg volt az ütős recept). Később Nero volt az, aki az anyja életére tört. Olyan hajót építtetett számára, ami elsüllyedt (balesetnek akarta álcázni), csakhogy a volt császárné jó úszó volt, hiszen korábbi száműzetése alatt a tenger jelentette az egyetlen táplálékforrást. Nero ezután biztosra ment: leszúratta az anyját, aki a gyilkosától azt kérte, hogy kardját döfje a méhébe… Anya és fia viharos kapcsolatát mutatja be az 1956-ban készült „Fiam, Néró” című film.

Nero  „Quo vadis” című,1951-ben készült filmben és az azonos című regényben szereplő második felesége, Poppaea – láncra vert nagymacskájával – méltó párja a filmvásznon a történelmi Agrippinának, a valóságban azonban kevéssé volt olyan kacér, s intrikus nőszemély, mint amilyennek bemutatják. De persze hófehér sem volt...

A tényen persze ez mit sem változtat: terhes feleségét Nero halálra rugdosta, majd egy fiú rabszolgát beöltöztetett a volt feleségének, s aztán vele hált… Dicstelen vég egy császárnénak…

Lucilla 

Lucilla már egy másik korban, a Krisztus utáni második évszázad végén élt. Alakját „A Római Birodalom bukása” és a „Gladiátor” című filmekből ismerhetjük. Apja, Marcus aurelius császár volt, akinek uralkodását évtizedek békéje és prosperitása előzte meg. Krisztus után 161-ben került uralomra, s máris háborúkkal találta szemben magát. Társcsászára Lucius Verus volt, bár nem sokat ért, anynit azonban igen, hogy Lucillából császárnét csináljon. Lucilla egész fiatalon ment hozzá, s lett császárné.

Apja halála után – Kru. 180-ban – Lucillának, a volt császárnénak végig kellett néznie, ahogy a testvére, Commodus rémuralma alatt minden semmivé foszlik, amit apjuk oly bölcsen felépített. Összeesküvést szőtt, amely azonban – a filmekkel látottakkal ellentétben – elbukott. Lucillát kivégezték. Commodus nem volt irgalmas... Alakját legutóbb Marcellus Mihály tette még halhatatlanabbá, "Isten lehettél volna" című regényében. 

Lucilla után

A történelem kereke nem állt meg Lucilla halálával, azonban a filmművészet éppoly mostohán bánt a harmadik, negyedik és ötödik század nőalakjaival, – így császárnéival is –, mint magával a késő római korszakkal. Egyszer ezt is bemutatjuk! Ami tény, Commodus halálával új korszak köszöntött be. A negyedik-ötödik században pedig új vallás hódított teret… Természetesen egy valaki nem változott, ahogy nem változott azóta sem, hisz örök: a NŐ!

Folytatjuk!

Tovább

„AVE CAESAR!” – AVAGY RÓMA BEMASÍROZ A FILMMŰVÉSZETBE VI.

„Ave Caesar!” - zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma - különösen a császárkori Róma - hálás téma, legyen szó akár az irodalomról, a képzűművészetről vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom légionáriusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt Ben-Húr és a „Gladiátor” Maximusa adták egymásnak a kilincset az aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, saját koruk, a történelem, egyszersmind a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség… 

„Te is fiam, Brutus?” – avagy hogyan nyírták ki a római császárokat?

A kérdés talán alpári, de jusson eszünkbe: az akkori világ legnagyobb és a történelem egyik leghatalmasabb birodalmáról van szó, melynek trónján ülni többet jelentett egykoron, mint a vastrón urának lenni! Valóságos hatalmat, melynek megszerzése, megtartása, avagy abból egy szelet jobban megrészegíthetett bárkit, mint előtte bármikor! Volt, amikor egyszerűen „csak” e hatalom megszerzése érdekében ölték meg az aktuális császárt! A hatalomért pedig sokan bármire képesek! A legalpáribb dolgoka is... Caracallát például szükség végzése közben ölték meg Kru. 217-ben. Nagyot nézhetett...

Persze volt olyan is, amikor azért ölték meg az épp regnáló császárt, mert a hatalmával visszaélt, volt, amikor a hadszíntéren, ellenség kardja, avagy saját katonáinak lázadása vezetett halálához, de sorolhatnánk még… A lényegen mit sem változtat: kevés császár halt meg természetes halállal!  Követte Caesar sorsát...

Most a klasszikus császárkor időszakát, a Krisztus utáni első és második évszázadot vesszük górcső alá, s bemutatjuk, hogyan is haltak meg e korszak imperátorai a filmvásznon, a valóságban, s netán a regényekben. És talán már rájött a kedves olvasó: Julius Caesar – akit bár szénné szurkáltak, s akinek a „Te is fiam, Brutus?” mondatot tulajdonítják – most a „kakukktolyás” szerepére kárhoztatik.

Julius Caesar, a „kakukktojás”

Jóllehet kimagasló hadvezér és államférfi volt, Caesar soha nem volt császár, csak nevét kölcsönözte az utókor császárainak, Augustus Caesartól – vagyonának és nevének örökösétől – kezdve. Caesar jogi értelemben „csak” élethossziglani dictator volt, amely ugyan – gyakorlatilag – korlátlan hatalmat biztosított a számára, de nem koronáztatta magát királlyá (még, ha talán akarta is), tehát uralmát nem monarchikus alapon örökítette tovább, mint egy uralkodó, hanem a politikai öröksége segítette hozzá végrendeletileg örökbe fogadott rokonát, Octaviust, hogy kiépíthessen egyfajta egyeduralmat. Őt Octavianusként és Augustus császárként jegyzi a történelem.

Caesart hatalma csúcsán érte az összeesküvők általi halál, Kre. 44. március idusán, de kutatások alapján soha nem intézte a már idézett mondatot Marcus Junius Brutushoz, volt szeretője, Servilia fiához. Csak a mi Shakespeareünk volt kicsit kreatív; Colleen Mccullough híres regényfolyamának utolsó előtti részében („Az októberi ló”) Brutusunk még szegény Caesar heréjét is átdöfi – kifejezve attitűdjét az anyja és a Caesar közti, hajdani viszonyt illetően – ám ez is csak kitaláció. A végen persze mit sem változtat: a császárság névadóját kilyuggatták.

Augustus Caesar

Caesar vagyonának és nevének örököse Kre. 30-ra legyőzte politikai és katonai ellenfeleit, Antonius és Cleopatra öngyilkosságba menekült, Egyiptom aranya felélénkítette a római gazdaságot, Octavianus pedig a szenátus jóvoltából Kre. 27-ben felvette az Augustus, azaz a „fenséges” nevet.

Látszólag a szenátussal együtt gyakorolta hatalmát, mint „első polgár”, princeps, vagyis első volt az egyenlők között. A valóságban azonban a hadsereg neki engedelmeskedett. Ahogy pedig a "Gladiator" című filmben is mondják, "hadsereggel a hátad mögött könnyen lehetsz politikus"... A hajdani római köztársaság már nem létezett. Az általa felépített hatalmi berendezkedés majd háromszáz éven át működött, csak némely őrült császár volt az, aki felrúgta a látszatot, s istennek tartatta magát, már élete során. Augustus gondoskodott arról is, hogy Julius Caesar meggyilkolásának helyét örök mementó hirdesse. A közhiedelemmel ellentétben Caesart nem a Forum Romanumon álló Curiában ölték meg (ez az épület, illetve az utóda látható ma is) hanem az ellenfele, Pompeius színházához épített ülésteremben. A színház a Mars mezőn állt. Spanyol kutatóknak pár éve sikerült azonosítani egy 3 méter széles és 2 méter magas, betonból készült struktúrát a gyilkosság helyszíneként.

Caesarral ellentétben Augustus természetes halállal halt meg Kru. 14-ben, azonban Robert Graves író „Én, Claudius” című regényében feleségének, Liviának tulajdonítja a császár halálát, aki a regény szerint megmérgezte az imperátor által hőn szeretett fügét. Ezt dolgozza fel az azonos című - a regényből készült - brit tévésorozat is. A történészek és a történetírók nem osztják Graves elgondolását, mindazonáltal Livia személyét kriminalizálta a regény. Colleen Mccullough regénye az „Antonius és Cleopátra” igazságot szolgáltat ugyan Liviának, mindazonáltal felmerül, hogy Augustus unokáit azért mégis megmérgezhette, biztosítva a fiának, Tiberiusnak a trónt.

Tiberius

Tiberius, aki Kru. 37-ig uralkodott, Livia első házasságából származott. Ő az első olyan császár, aki úgymond öröklés útján – Augustus végrendelete nyomán – szerzi meg a hatalmat, melyet azért még a szenátusnak is szentesítenie kellett. Tiberius ellentmondásos figura, a köztudatban ott él róla a perverz, öreg, kislányokat és kisfiúkat megrontó bakkecske képe, aki Caprae szigetén múlatja az időt, míg Rómában kegyence, Seianus viszi az ügyeket. Nem hódított és takarékos volt, adóztatott is rendesen, a nép nem is szerette, szóval  nem mondható hitelesnek, hogy jóságos nagyapóként integet a híres Ben-Húr film diadalmenetet bemutató jelenetében (főleg, hogy nem is járt már fel abban az időben a Városba).

A jelenet szépséghibája továbbá, hogy ilyen diadalmenetet nem is tarthatott volna a "Ben-Húr" című film szereplője, Arrius, mivel nem volt a császári család tagja. Tiberiust „A palást” című filmben is láthatjuk, szigorú, de bölcs(elkedő) öregként.

A valóságban mentálisan egyáltalán nem volt ilyen kiegyensúlyozott, s a róla szóló legendáknak is lehetett valóságalapja. Halálát testőrparancsnoka okozta, aki megfojtotta őt egy párnával. Erre a filmek nem utalnak. És ismét egy szépséghiba: túl korán kiáltotta ki a testőrség az utódot, Caligulát, mert azt hitték, meghalt az öreg, gyorsan meg kellett hát őt fojtani. Mindazonáltal ágyban halt meg, párnák között…

Caligula

Caligula Tiberius unokaöccse volt, gyorsan meg is ölette Tiberius unokáját, nehogy kedve szottyanjon uralkodni. Az őrült császár, ki állítólag még a lovát is közjogi méltósággal akarta elhalmozni, nem húzta sokáig, mindazonáltal "A palást" című film Caligulája örök klasszikus!

A testőrség csinálta ismét: miszlikbe aprították. A „Demetrius és a gladiátorok” című filmben szimplán hajítódárdát kap a mellkasába, a valóságban azonban még a pár éves kislánya fejét is szétzúzták a palota falán…

Claudius és Nero

A lázadó testőrség – a praetorianusok – feldúlta Calugula palotáját, s megtalálta Claudiust, Caligula apjának testvérét, a már nem fiatal bácsikát. Claudius eddig úgy maradt életben, hogy játszotta a „hülyét”, valamint a súlytalant, ha prózaian akarjuk megfejteni eddigi túlélésének titkát, ebben a hatalmi őrületben. Kru. 41-54-ig eljátszotta ezután a császár szerepét, méghozzá igen jól.

Uralkodása alatt stabilitás következett és Britannia meghódítása. Vesztére elvette unokahúgát, a későbbi Nero császár anyját, Agrippinát, aki, miután rávette, hogy természetes fiával szemben Nerot nevezze meg utódának, megmérgeztette. A gomba hatott, Nero pedig a történelembe is bevonulhatott. Anyja, Claudius fia és a hitvese, Octavia is meghalt rémuralma alatt, a keresztényüldözésről nem is beszélve. Számos összeesküvést szőttek uralma ellen, végül a hadsereg lázadása vetett véget neki, Kru. 68-ban.

A „Quo vadis” című filmmel ellentétben nem a császári palotában, a Palatinuson, hanem egy Róma melletti villában lett öngyilkos. A rendező, Mervyn Leroy belecsempészett továbbá egy jelenetet a filmbe 1931-es rendezői munkájából, „A kis cézár”-ból is, ahol Caesar „Rico” Bandello halála előtt ugyanazt mondja, mint Nero a „Quo vadis”-ban. Azaz Nero utolsó szavai („Mekkora egy művész pusztul el itt!”) valamelyest meg lettek változtatva. Figyeljük csak meg a jeleneteket! (Az "Is this the end of Rico?"  Nerora lett konvertálva.)

Nero után

Nero halálát követően egy év alatt négy császára is lett a Római Birodalomnak. Galba, Otho és Vitellius időrendben követte egymnást a trónon, de mindegyik áldozatául esett a polgárháborúnak és a hatalomvágynak. Galba a „Quo vadis”-ban is megjelenik, mint diadalmasan bevonuló szabadító, aki majd helyreállítja a jogrendet – hát, előbb ölték meg… A polgárháborúból Vespasianus került ki győztesen, aki Kru. 79-ig uralkodott, s természetes halállal halt meg, nem úgy, mint fia, Titus, akit lehetséges, hogy öccse, Domitianus mérgeztetett meg, és aki bátyja Kru. 81-ben bekövetkezett halála után Kru. 96-ig uralkodott, mígnem egy összeesküvés során – melyben a felesége is benne volt – megölték. Róma vérben fogant és vérben is fejlődött, alakult... És bizony, a légionáriusok kardja nem mindig barbár testét járta át...

Domitianus halálát követően az Antoninus dinasztia következett Kru. 192-ig, amelynek tagjai természetes halállal haltak meg. A „jó császárok” korszaka azért volt prosperáló, mert az uralkodók nem vérségi alapon örökítették tovább hatalmukat (igaz nem is volt fiúgyermekük), hanem – leegyszerűsítve – a legrátermettebb és legalkalmasabb utódot választották ki. Így lett császár Kru. 161-ben Marcus Aurelius is, akinek pannoniai honvédő háborúiról a kortárs szerző, Marcellus Mihály írt regénytrilógiát. Marcellus Mihály egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy ha találkozhatna Marcus Aureliusszal, megkérdezné tőle, miért döntött úgy, hogy a fiát, Commodust nevezi ki utódául?

      

Marcus Aureliusnak ugyanis elsőként született fiúgyermeke (jóllehet valószínűleg nem tőle volt) és bár alkalmatlan volt a trónra, társcsászárává, majd utódává tette. A híres „Gladiátor” című filmmel ellentétben Commodus nem ölte meg az apját. Ugyanakkor eme pozitív tény mellett negatívum, hogy Kru. 192-ig uralkodott, tizenkét évre visszahozva a neroi rémuralmat. Vívott az arénában, de életét egy sebtében szervezett  (sokadik) öszeesküvés oltotta ki, s nem egy volt hadvezérével való párviadal.

Commodus halála után véget ért a klasszikus korszak, s bekövetkezett a harmadik század káosza, ahol a császárok rendszeresen áldozatául estek a hatalomnak és az újabb és újabb öldöklésnek. Róma a külső támadások és a belső anarchia miatt megroppant. A bukás kezdetét vette, miközben a Hatalom önmagát falta...

Folytatjuk!

Tovább

fuszeresjakvaj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />