iskolai erőszakiskolai erőszak​​A Tanár versus/contra diák sorozatban tabudöntő módon foglalkozunk azzal, miként is éltük meg nebulóéveinket, miként formáltak-deformáltak bennünket nevelőink, tanáraink. És bizony-bizony keményen bemutatjuk azt is, egyeseknek miért nem lett volna helye azon a bizonyos katedrán! Mert manapság divatos hangoztatni, hogy a ló túloldalára estünk, változott a gyerekanyag, kezelhetetlenek a gyerkőcök, a tanárnak meg nincs semmi fegyelmező-nevelő eszköze, azonban akik ezt hangoztatják, elfelejtkeznek arról a tényről, hogy amikor volt eszközük, bizony sok tanár vissza is élt vele! De az is lehet, hogy egyszerűen csak alkalmatlanok voltak a pályára… hiszen végső soron a mai gyerekek szüleit is tanárok „nevelték fel”… Szóval, akinek volt élménye, van véleménye a témában, írja csak meg bátran kommentben! Előre!

iskolai erőszak

AZ IGAZSÁG ODAÁT VAN!"

Abban az időben nagyon bírtuk az X-akták sorozatot, melynek közismert mondása jó emlékeztető arra, hogy talán soha nem lehet igazságot szolgáltatni az oktatási rendszer(ek) kárvallottainak, legyenek azok akár tanárok, akár diákok. Jelen írásnak nem is ez a célja, abszolúte nem, pusztán személyes benyomások, gondolatok, élmények tárháza. De miért is kellene igazságot szolgáltatnia?

iskolai erőszak

 A média világa se arra szolgál, hogy egy-egy konkrét ügyben feltárja a teljes és valódi tényállást - arra az esetleges hivatalos eljárások szolgálhatnak, ha szolgálnak -, hanem inkább arra, hogy felkeltse az olvasó figyelmét, eladhatóvá tegye általa a „lapot”, vagy rajta keresztül egy terméket. Ilyen ez a Világ, ahol egyik volt iskolaigazgatóm szerint akkor érsz valamit, akkor vagy sikeres, ha a s*@*t is aranyáron tudod eladni…

iskolai erőszak

No mármost, újabb kalandokat ígértem, és ebben már nem csak a tanárokról húzom le a keresztvizet, mivel a régi történeteknek sok-sok (árny)oldala van, és ama tény, hogy mostanában a diákanyag is életveszélyes, éppenséggel nemhogy felmenti, de cinkosokká is teszi a nebulókat a tanár-diák harc örökös folytatásában! Kezdjük hát!!!

iskolai erőszak

Nos, van itt mostanában diákot terrorizáló tanár (ahogy volt régen is, temérdek), diákot öngyilkosságba kergető diákok garmadája (régen is volt kegyetlen diáksereg, emlékezzünk csak az idegronccsá gyalult Róbert Gidára), ééés pár éve volt nálunk olyan diák is, aki tisztázatlan körülmények miatt,  talán az az osztálytársai nyomására vetette magát a mélybe egy iskola aulájában...

iskolai erőszak

Szóval minden van itt, akár a bucsuban, egyáltalán nincs új a nap alatt... A kérdés már csak az, mit kezd mindezzel a DIÁK (akinek az lenne a feladata, hogy tanuljon, jogszabály szerint is, nem pedig az, hogy másokat erővel vagy más módon rávegyen az önpusztításra, leugrásra) és mit kezd vele a TANÁR (aki mostanában, nemhogy nevelni, de már tanítani sem akar néha, ilyen-olyan megfontolásból, aztán meg csodálkozik, ha a jogszabálysértése miatt őt is retorziók érik)? Miért csak a diákot érhetné retorzió a kötelezettségszegés miatt?

iskolai erőszak

Kérdés, felfogják-e tetteik súlyát az egyes nevelők/diákok és levonják-e belőle, legalább a saját életükre vonatkozóan, a megfelelő konzekvenciát, hogy aztán a társadalom hasznos, dolgos polgáraiként éljenek? Tisztességesen, kárt nem téve, de megadva mindenkinek, azt, ami jár, ahogy egy római jogtudós fogalmazott. Utópisztikus elvárás egy már most dísztópikus tüneteket mutató oktatási rendszerben? Naná! Hisz megmondtuk előre: az igazság odaát van! Ha pedig odaát van, lessünk csak be a kulcslyukon és előre a múltba! 

iskolai erőszak

AMIKOR FELBOMLIK EGY OSZTÁLYKÖZÖSSÉG (drog, erőszak, szex, stb.)

A kilencvenes éveket írtuk akkor. Tombolt a vadkapitalizmus, a Balatonon Szlávy Bulcsú talán éppen akkor készült pisztollyal retorziót alkalmazni egy véletlenül rátörő pincéren, vagy már a betonban pihent… ki tudja már, minden esetre elérkeztünk a felső tagozat farvízére. Többen elmentek tőlünk nyolc- és hatosztályos gimikbe, így mi voltunk a gyengébbik osztály, ráadásul az osztályfőnökünk, egy reálos tanár (hol volt már az egy évvel ezelőtti kedves tanító néni) soha nem mutatta annak a képességnek a jelét, hogy a heti pár óra szaktárgya leadása mellett néha-néha törődne is az egyre elvaduló osztályközösséggel.

iskolai erőszak

Más szóval, nem volt kis csapatunknak gazdája, nem volt egy követendő irányvonal, de hiányzott még a szándék is, hogy legyen. Csak csapódtunk óráról-órára, ide vagy oda...  

iskolai erőszak

Egyedül a technikás szaktanárunk próbált belénk verni valami útravalót az életre, de a szeretett öreg bát hamar nyuggerré fokozta le az új igazgató, aki akkor jött, amikor az előzőt, kedvencünket, vétlenül bedarálták valamilyen állat sofőrök a megyénk halálútján. Jött tehát a lejtmenet. Osztályszinten és iskolai szinten egyaránt…

iskolai erőszak

Az új igazgató hiába volt régi erőszakos elvtárs és helyi potentát házastársa, így is majdnem rátették a lakatot az iskolára, mivel akkoriban olyan kevés volt a néha nyers húsként kezelt gyermekanyag a születésszám csökkenése miatt – meg amiatt, hogy egy azóta elhalt módszerrel kísérleteztek az iskolánkban, az alattunk lévő osztályoknál.

iskolai erőszak

Lányok és fiúk egyaránt kivették a részüket a züllésből. Egyiküket alig 12 évesen meg is erőszakolták egy szilveszteri házibuliban, az illető 14 évet meghaladott volt, a lány évekig ezzel dicsekedett. Tán igaz se volt, minden esetre a kiscsaj hazudni-lopni igen jól tudott. Az osztály legbutább leányzója ezalatt helyi bűnbandát szervezett és első akciójuk az volt, hogy a farsangon kizsebelték a szülők kabátjait (jó fogás volt, mivel az összes felsős osztálynak egyszerre volt farsangja), s csak évekkel később buktak le, amikor már szervezetten lopkodták a környező boltok árukészletét.

iskolai erőszak

A fiúk se maradtak rest, törtek-zúztak és sokuk a hormonális változásokat még azzal is felturbózta, hogy az iskolával szemközti téren, könnyű drogokat (füves cigihez való muníciót) vásárolt egy addigra elballagott nebulótól. Sokáig nem tűnt fel az osztályfőnöknek a paradigmaváltás, pedig a viselkedésük és a személyiségük olyan hirtelen deformálódott, hogy a vak is láthatta volna, hogy azt nem lehet a kiskamaszkorra vagy a hormonokra fogni!

iskolai erőszak

A suli előtti biznisznek csak akkor szakadt vége, amikor az egyik tanár anyuka a kisfia magatartását megelégelte és ráuszította az egyébként katonai kémelhárító férjét az ügyre, aki a módszereivel hamar kiszedte fiacskájából a tutit és lebuktatta a dílert…

iskolai erőszak

Hogy leszármazottja mennyi sallert kapott, az eltörpült amellett, ami következett! Az újság akkoriban kezdett cikkezni róla, hogy egy diák az egyik iskolában horogkeresztet vésett (sic!) a falba! Hogy drog hatása alatt volt-e, az már a balladai homályba vész...

iskolai erőszak

Hírzárlat volt, totálisan, mert kőgazadag gyerekről volt szó (gondolom, kentek a szülők rendesen). Fel sem tűnt, hogy köze lenne híres iskolánknak a sztorihoz, pedig az egyik WC is zárva volt egy ideig, valami oknál fogva. Csak akkor kezdett leesni a tantusz, amikor az egyik szaktanár (nem is az oszifő) elkezdett szólongatni egy gyereket (a kő gazdag szülőset, ugyan, ki mást?) – aki mellesleg őrült módon azzal kérkedett akkoriban, hogy neki ciki vizelnie a suliban –, s azt tudakolta tőle, hogy olvasta-e már az újságot?

iskolai erőszak

A srác a következő ilyen alkalommal már azt felelte, hogy igen, olvasta az újságot (addigra gondolom a szülei már kifizették a vakolás költségeit). Hogy mindez nem lett volna elég (retorzió), azt az is mutatja, hogy oszifőnk is megemberelte magát és – láthatóan külső nyomásra, de – mereven előadást tartott az osztálynak a holokausztról.

iskolai erőszak

Nem szaktanárra bízták, hanem az osztályfőnökre, mivel az ő közösségét érintette. Talán akkor éreztem először, hogy próbál felelősséget vállalni a reá bízott osztályközösségért...

ELTUSSOLÁSOK MESTEREI

A történetből a vak is láthatja, hogy annak idején a kőgazdag családi hátterű srác valószínűleg megúszta a horogkereszt vésést is! És velünk együtt szépen ballagott. Az osztályfőnök nem is említette többet a holokausztot, minden ment a maga medrében tovább, döbbenetes mód! De! Még egyszer mondom, a kilencvenes éveket írtuk és a tanarak cseppet sem voltak gazdagok, hovatovább nem voltak szentek sem...

iskolai erőszak

A diákok meg még kevésbé! Mi magunk is a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy hogy is megy ez az iskolai erőszaknak nevezett izé. Már utolsó évünk Karácsonya közeledett, amikor az osztály azzal szórakozott, hogy összeugrasztottak a legjobb barátommal, ami verekedésbe torkollott.

iskolai erőszak

Hamar abba is hagytuk a bunyót, s próbáltuk tisztázni a köztünk lévő viszonyt, de akkorra már az új iskola, a váltás felé kacsingattunk. A jövő felé… mindazonáltal együtt szöktünk ki az udvarra azon a napon, amikor leesett a hó. Nagy hó esett. A tanarak (perverz élvezetből, vagy valamiért, de) az egész iskolát nem engedték ki a szünetekre, hanem bent tartották. Utolsó évesek voltunk és lázadók, kiszöktünk. Többen velünk tartottak, köztük egy másik, ugyancsak régi jó barátom, aki addigra már teljesen megkattant és mindenkinek nekiment ilyen-olyan ürüggyel. Szóval, igazi jófiú volt...

iskolai erőszak

A díszes kompánia elkezdett hógolyózni, s az a (volt) barátom, aki akkoriban mindenkinek nekiment, kitalálta, hogy mindenki engem támadjon, s amikor elfutottam, jól belém rúgott és elgáncsolt. Igazi street-fighter volt a szentem, a másik barátom meg állt, mint a faszent… a karomra estem, eltört és a csont el is mozdult, cefetül, kórházban kellett helyre rakni.

iskolai erőszak

Osztályfőnökünk – még jogosan – mindenkit le*@cott, hogy mit kerestünk kint a tiltás ellenére, de aztán első dolga az volt, hogy kijelentette, hogy az kísér el a kórházba, aki elgáncsolt (sic!). Street-fighter (volt) barátom elmúlt már 14 és én is, de csak később értettem meg, hogy miért hisztizett az osztályfőnököm irgalmatlanul, amikor többszöri nyomatékos kérésem ellenére sem akarták felhívni az apámat, hogy ő jöjjön el értem, hogy a kórházba vigyen. Végül megtették, de az osztályfőnököm kifejezte, mennyire nem ért ezzel egyet (sic!).

iskolai erőszak

A válasz a büntetőjog területén rejlik. Osztályfőnököm jól tudhatta, hogy a 14 évet meghaladott osztálytársam büntethető lesz egy súlyos testi sértés miatt, ha feljelentést teszek, és enyhítő körülményt akart neki kreálni azzal, hogy elkísértet engem a delikvenssel a kórházba (néhányan oszifőt is kenhették lóvééval annak idején), csakhogy én beleköptem a levesébe, így tartott tőle, hogy nem tussolhatja majd el olyan könnyen az esetet... 

iskolai erőszak

Apámat végül nagy nehezen hívták, tíz percen belül megérkezett, helyretették a csuklómat, a gyerek megúszta egy igazgatóival, feljelentést pedig nem tettünk, csak családilag olvastunk be neki. Utolsó félévre már késő volt új iskolát keresni, ráadásul a street-fighter (volt) barátom, aki valószínűleg maga is szedett valamilyen tudatmódosító szert akkoriban, mint sokuk az osztályból, megemberelte magát és viszonylag békés félév következett, a ballagásig (de ez már egy másik történet, tanarakkal, kártyával, s ha akarod, meg is találod), de tegyük hozzá máris, hogy az oszifőm valószínűleg jól kipanaszkodta magát az igazgatónak, aki ezután fél évig szívatott, mondvacsinált okokból rontva le a jegyeimet, úgy berágott.

iskolai erőszak

Így volt ez kérem szépen, ha már kimentem a hóra ás eltörettem a kezemet! Így volt ez kérem szépen már akkor is! Tombolt az iskolai erőszak, a tanárok pedig mindennel foglalkoztak, csak nem a neveléssel és az oktatással. Egyszer még tüntetni is kivezényeltek bennünket, pedig nem is akartunk részt venni a hőbörgésükben! Vajon most, hogy új jogszabályok vannak, javulni fog a helyzet? Nos, annyi bizonyos, hogy mi is megvoltunk mobilok nélkül (kést, gázsprét sajnos hoztak be!), leszámítva a kéztörés esetét, amikor kellett volna egy teló… ami pedig az igazságot illeti… nos, az igazság tényleg odaát van! És odaát is marad... megmondtam előre! Na, erre iszunk! Egészségetekre!

iskolai erőszak

Folytatjuk! (?)