Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

„AVE CAESAR!” – AVAGY RÓMA BEMASÍROZ A FILMMŰVÉSZETBE V.

„Ave Caesar!” - zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma - különösen a császárkori Róma - hálás téma, legyen szó akár az irodalomról, a képzűművészetről vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom légionáriusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt Ben-Húr és a „Gladiátor” Maximusa adták egymásnak a kilincset az aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, saját koruk, a történelem, egyszersmind a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség… 

Jézus, a special guest star 

Nem is olyan rég minden Húsvétkor előkerült a televíziók tarsolyából valamelyik római történelmi témájú film – főleg az ’50-es vagy a ’60-as évek alkotásai –, melyekben a főszereplők akarva-akaratlanul, de összefutottak a film „special guest star”-jával (különleges sztárvendégével), a Názáreti Jézussal, akinek keresztre feszítését és feltámadását ünneplik keresztények milliói világszerte. Közös e filmekben, hogy nem csak római történelmi eseményt adaptáltak mozgóképre – mint például a korábban kivesézett 1964-es alkotás, „A Római Birodalom bukása” esetében – , hanem a Biblia egyes eseményei is átitatják a storyt, vagy pedig ezen események köré épül fel maga a történet. Közös továbbá, hogy az adott bibliai esemény középpontjában Jézus áll, ő a különleges sztár. Sztárvendég a filmben…

Főként az 1959-es „Ben-Húr”-t, „A palást” című 1953-as alkotást, vagy az 1961-es „Barabás”-t láthatta a nagyérdemű, hetvenszer hétszer… A „Jézus Krisztus szupersztár”-t (1974) már nem sorolnám ebbe a „kaszt”-ba, jóllehet kolosszális és máig időszerű alkotásról van szó, mely megszólíthatja és gondolkodásra késztetheti a mai fiatalságot is.  A keresztre feszített Jézus képe is ebből a filmből való. De az alábbi kép már nem:

A „Krisztus utolsó megkísértése” (1988) szintén nem tartozott bele a tévék által rendszeresen játszott filmek sorába, a kilencvenes években még sokaknak nem vette be a gyomra – ma is ritkán sugározza a tévé… Maradjunk hát a nagy klasszikusoknál, melyeket regények ihlettek!

„Quo vadis” (1951)

Már sok szó esett erről az alkotásról korábban. A  „Quo vadis” Henryk Sienkiewicz, a lengyel Nobel-díjas író regénye, amely az ókori Rómában, a Nero császár féle keresztényüldözések idején játszódik, Krisztus után 64 nyarán.

E történetet tucatszor feldolgozták, de talán ez a feldolgozása a leghíresebb. Jóllehet harminc évvel vagyunk a történelmi Jézus tevékenységét követően, azért az alkotók belecsempészték a filmbe, a regényben is szereplő Péter apostol mellé. Láthatjuk őt, az utolsó vacsorán, amiről Péter beszél az őskeresztényeknek. De ennél is érdekesebb, amikor a film első pereceiben a keresztet hordozza, mert ez a későbbi filmeknek is állandó jelenete lesz. Nézzük csak:

A jelenet kidolgozása még kezdetleges, a kereszt, amelyet a színész cipel, még a hagyományos ábrázolásmód. Ma már tudjuk, hogy csak a keresztgerendát vihette az elítélt, az oszlopot nem, de az is súlyos volt… Külön érdekessége a jelenetnek egy baki is, amelyet többszöri újranézés után szűrhetünk ki. Jobboldalt, közvetlenül a keresztet cipelő Jézus mellett áll egy lila köpenyes alak, akinek a fején sapka van, sárga csíkkal. 1.05. percnél Jézus viszi a keresztet, miközben a római katona a korbáccsal felé csap. Igen ám! Csakhogy a csapás célt téveszt és a korbács vége a lila köpenyes, sapkás statiszta arcába csap. A fickó jól láthatóan mérgesen fordul meg, hogy a kamera felé nézzen, de itt a jelenet véget is ér… Nem tudom, mit mondott volna, forgatókönyvön kívül… Talán azt, jó római akcentussal, olaszul, hogy „vaffanculo!”…

Ben-Húr (1959)

Húzzunk egy kicsit bele. Az 1959-es filmalkotás főhőse a jeruzsálemi nemes ifjú, Júda Ben-Húr, aki egy tévedés folytán gályarabként húzhatja az igát...

Mígnem aztán a sors kegye folytán visszatérhet megmenteni szeretteit és bosszút állni azon, aki gályára jutatta. És aki a gyerekkori, legjobb barátja volt...

Időközben találkozik Jézussal, aki annak idején megitatta őt, s csodás erőt biztosított számára a túléléshez, a gályán. A tizenegy Oscar-díjat nyert filmmel ellentétben Lew Wallace regényének hőse keresztény lesz – azaz Jézus Krisztus követője – még Jézus keresztre feszítése előtt, a filmben csak Jézus halálát követően hullik ki kezéből a gyűlölet kardja. De akár a regényt, akár a belőle készült bibliai témájú filmet is nézzük, mindkettő maradandó alkotás. Viszont katartikus „húzása” a filmnek, hogy soha nem láthatjuk Jézus arcát (a kereszten függve is csak messziről látjuk). Nézzük csak:

Mintha Jézus még a filmben is egy filmen kívüli, e világon kívüli lényként jelenne meg! A film maga sugallja a „special guest star” transzcendens jellegét, akinek az arcát nem láthatjuk, mégis tudjuk, hogy ki ő! Döbbenetes, amikor a római katona számon akarja kérni őt, hogy miért adott vizet Ben-Húrnak. Jézus a szemébe néz. Nem látjuk a szemeit, pusztán a római katona szemében és arcán tükröződik az ereje… Az előbb láthattuk a jelenetben. Lássuk most kimerevítve, képen is:

A film végén aztán jön a keresztre feszítés jelenet. És Jézus ebben a filmben is cipeli a keresztet, mint az 1951-es filmben, a „Quo vadis”-ban, de itt már több játékidőt kap, találkozik Ben-Húrral is...

Csakhogy nem az 1959-es „Ben-Húr” volt az első, amely úgy ábrázolta Jézust, hogy nem mutatta az arcát vagy csak távolról mutatta meg! Pörgessük vissza az időt pár évvel, 1953-ig és vegyük elő Jézus köntösét, melyre a katonák a keresztre feszítéskor sorsot vetettek!

„A palást” (1953)      

Szinte hihetetlen, de a film jobb, mint a regény, amelynek alapján készült.  Henryk Sienkiewicz nem csak források alapján dolgozott (például Tacitus), de járt is regénye helyszínein. Lew Wallace soha nem járt a „Ben-Húr” történetének helyszínein, Lloyd C. Douglas író viszont elég sok történelmi tévedést ejtett regényében, az „És köntösömre sorsot vetettek” című műben, amelynek alapján „A palást” készült és amely filmben Jézus szintén hordozza a keresztet:

Egyik írói tévedés, amit a film is átvett, az az, hogy Krisztus után 30 körül Tiberius császár felesége, Julia él és virulva küldené melegebb éghajlatra nem csak a férjét, de a főhőst, Gallio tribunust is. Sajnos senki nem szólt az írónak, hogy Julia Krisztus után 14-ben meghalt, s valószínűleg Tiberius segítette hozzá ehhez egy kis ételmegvonással… Mindazonáltal a film érdeme, hogy igyekszik bizonyos regénybeli tévedéseket kiküszöbölni – például a Krisztus után 37-ben trónra lépő Caligula császár személyét illetően is. 

A történet központjában Gallio tribunus áll, aki részt vesz jézus keresztre feszítésében és kockán megnyeri annak köntösét. A történetet a Biblia ihlette, melyben olvashatjuk, hogy a keresztre feszített Jézus ruháján megosztoztak. Végül Galliot bűntudat kezdi gyötörni, melyet sokan egyszerűen elmebajnak titulálnak. Rabszolgája révén szembenéz bűnével, melyet megbán és így a lelke meggyógyul. Magához öleli a köntöst, azaz Jézust…

Végül Gallio is kereszténnyé válik és feleségével vértanúhalált hal, Caligula uralma alatt. A köntös – Jézus köntöse – a történet végén új gazdára lel, volt rabszolgájához, Demetriushoz kerül (az ő története a „Demetrius és a gladiátorok” cím 1954-es film). A film külön érdekesége ugyanakkor az, hogy itt sem láthatjuk Jézus arcát, ugyanakkor hallhatjuk hangját, amint Gallio tribunusról is szólva a következőket mondja a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”.

Így hát mi is megbocsájtunk az írónak a tárgyi tévedéseiért! A film maradandó alkotás. És még lesz róla szó a későbbiekben. 

„Barabás” (1961)

 A Nobel-díjas svéd Pär Fabian Lagerkvist műve („Barabás”) alapján készült film nem Jézust helyezi a középpontba, hanem Barabást, akit az evangéliumok szerint Pilátus, a római elöljáró (helytartó) a nép szavának engedve kénytelen volt szabadon bocsájtani, jóllehet ő Jézussal kapcsolatban jelentette ki, hogy nem találja őt bűnösnek… A többi az evangéliumokból és Mel Gibson filmjéből, „A Passió”-ból már ismert. Jézus kínszenvedése és kereszthalála következik a filmben, de nem követjük őt végig a kivégzés helyére, mint a többi filmben. Mindazonáltal ebben a filmben is láthatjuk a keresztet hordozni...

Aztán betérünk egy sikátorba és a filmben Barabás életét követhetjük nyomon, aki később sem bír a bőrében és bányába kerül rabszolgának, lévén, hogy még egyszer nem ítélhetik halálra, ha már egyszer elengedték... Később gladiátor lesz belőle, Krisztus után 64-ben pedig mégis utoléri a kereszthalál, Nero császár idején, Rómában. De ezzel már vissza is kanyarodtunk az első filmünk, a „Quo vadis” történetéhez, úgyhogy inkább lássunk egy részletet a „Barabás”-ból:

Külön érdekesség, hogy vannak, akik megkérdőjelezik a húsvéti amnesztia intézményét (és Barabás létezését is), amelynek révén Pilátusnak a nép akaratát teljesítve szabadon kellett bocsájtania minden évben egy foglyot – érvként azt hozzák fel, hogy a Biblián kívül sehol nem szerepel, még Josephus Flavius történetírónál sem, aki pedig a Krisztus utáni I. században írt munkájában, „A zsidók története” című műben eléggé kivesézte Pilátus helytartóságát… De ez egy másik történet. És a jelen sorok írójának véleményét nem feltétlenül tükrözi, különös tekintettel, hogy jelen sorok írója nem történész… És most nem is a derék Pilátus volt a „special guest star”

Akárhogy is, Jézus szerepeltetése e filmekben nem volt véletlen. Az amúgy is igényes és maradandó történelmi témájú filmek esetében hol maga a regény, hol a forgatókönyv hozta, de minden esetben rátette személye a pontot az „I”-re…

Ami pedig a derék Pilátusunkat illeti, nos, az ő filmbéli megjelenéseiről a későbbiekben még lesz szó!

Folytatjuk

Tovább

„AVE CAESAR!” – AVAGY RÓMA BEMASÍROZ A FILMMŰVÉSZETBE IV.

POFON

„Ave Caesar!” - zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma - különösen a császárkori Róma - hálás téma, legyen szó akár az irodalomról, a képzűművészetről vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom légionáriusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt Ben-Húr és a „Gladiátor!” Maximusa adták egymásnak a kilincset az aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, saját koruk, a történelem, egyszersmind a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség… 

AD. 1964 – AZ ÉV, AMIKOR A RÓMAI TÖRTÉNELMI FILMEK KÉSZÍTÉSE AKKORA POFONT KAP, HOGY 36 ÉVRE PADLÓT FOG!

 A „Gladiátor” megbukott! Anyagi kudarc volt!  Hitted volna?! Pedig így van! Csakhogy erre nem 2000-ben, hanem 1964-ben került sor! Ekkor debütált a filmvásznon „A Római Birodalom bukása” című film, mely immár sokadik volt a sorban a kardozós, szandálos, római kort ábrázoló alkotások közül, a „Quo vadis” 1951-es bemutatása óta – és végül egy korszak végét jelentette… Nagy pofon volt! Köszönjük készítők!

POFON

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Anthony Mann rendező és a készítők bizony beleadtak apait-anyait. Kivételesen nem olasz földön, de ismételten felépítették az ókori Róma díszletét, Madrid mellett. A római Forumot 92.000 négyzetméternyi területen húzták fel, de más szabadtéri díszlettel is operáltak. Mindezek mellett a főbb szerepekre szerződtették a korszak egyik nőideálját (és szex szimbólumát), a „Quo vadis”-ban már feltűnő Sophia Lorent – aki Lucillát, a császár lányát játszotta.

POFON

Szerződtették továbbá a szakmában addigra már nevet szerzett Alec Guinnesst – aki itt még nem tudta, hogy a filmbéli Marcus Aurelius Antoninus császár szerepe után majdan egy bizonyos jedi lovag, Obi-Wan utált bőrébe is bele fog bújni…  

POFON

Ismerősek nevek? A „Gladiátor” című filmben már találkozhattunk velük. Marcus Aurelius császárt 2000-ben Richard Harris alakította. Külön érdekesség, hogy Richard Harris neve már szóba került 1964-ben is, de még Commodus császár szerepére…

POFON

Lucillát a „Gladiátor”-ban Connie Nielsen alakította. Emlékszünk híres jelenetére Maximusszal, a germán télben.

POFON

Lucilla bundát visel, mindkettő filmben. De mi a helyzet vajon a két film történetével? Mi a közös bennük és mi az, ami más? És miért is állítottuk azt, hogy a „Gladiátor” film 1964-ben megbukott?

„A RÓMAI BIRODALOM BUKÁSA” BUKÁSA

A film pénzügyileg bukás lett – tehát „A Római Birodalom bukása” bukását így kiveséztük. Ezután nem is készült ilyen monumentális kosztümös római film. Az új kezdetet pontosan a „Gladiátor” jelentette 2000-ben. Támadott és győzött! 

POFON

Kár volt  a filmért 1964-ben! Vannak benne magvas gondolatok, tetten érhető benne az igényesség, továbbá van benne jól megkomponált jelenet is. Még ha nem is egy „Quo vadis”, mégis különösen jól ábrázolja annak a folyamatnak a kezdetét, amely valóban a Nyugatrómai Birodalom bukásához vezetett, évszázadokkal később. A film zárógondolata: nagy birodalmat külső erők nem dönthetnek meg, az erjedés, ami a bukáshoz vezet, belülről fakad. Ez az erjedés kezdődött el Marcus Aurelius császár halálával. A NAGY Marcus Aurelius császár szobra amúgy ismerős lehet annak, aki már Rómában járt. De nem tudom, mennyire köztudott az, hogy bizony csak azért maradhatott fenn a római Capitolinus dombon, mert a kései korok keresztényei Nagy Konstantin - a kereszténységet Kru. 337-ben először felvevő császár - szobrának nézték! Vicces, egyben nagy pofon is az új vallásnak: tudniillik a derék Marcus Aurelius alatt is volt egy cseppnyi keresztényüldözés... 

POFON

A filozófus császár halálával aztán végleg véget ér egy korszak Kru. 180-ban. Az ezt megelőző száz esztendő során az úgynevezett Antoninus dinasztia tagjai (a „jó császárok”) nem vérségi alapon örökítették tovább a hatalmat – nem is volt fiúgyermekük a császároknak –, hanem mindig kiválasztották az arra érdemes utódot, örökbe fogadták, vagy kinevelték. Röviden és tömören: egy olyan őrült, alkalmatlan, dilettáns fiatal hülyegyerek, mint Commodus, még a trón közelébe se kerülhetett!

POFON

A bölcs Marcus Aureliusnak volt egyedül fiúgyermeke, száz év után. Látta, hogy alkalmatlan a trónra, de a „Gladiátor” című filmben foglaltakkal ellentétben könnyelműen bízott benne, hogy Commodus alkalmas lesz a trónra, idővel… Nos, amint trónra került, a Római Birodalom kutyául rossz kezekbe került. 1964-ben és 2000-ben színészek alakították, feltűnése a filmvásznon izgalmat hozott, igazi csemegét a film nézése során. Róma azonban a saját bőrén tapasztalhatta egykoron személyét. Marcus Aurelius! Köszönjük szépen! Kutyául rossz választás volt a fiad! Pofon a birodalomnak!

POFON

Commodus uralomra kerülésével sajnos mégis  Nero császár és más őrült uralkodók önkényuralma tért vissza. Életét összeesküvés oltotta ki Krisztus után 192-ben, majd Pertinax rövid uralma után a praetorianusok – azaz a császári testőrség – árvetést rendezett: kijelentették, hogy annak az igényét támogatják, aki a legtöbb jutalmat kínálja… Ez az 1964-es film zárójelenete. A trón kiárusítása precedenst teremtett. A római légiók egyre inkább császárcsináló szerepbe kerültek a későbbi évszázadban – azt támogatták, aki többet fizetett –, így támogatásukban a mindenkori császár csak addig lehetett biztos, amíg az államkincstár vagy magánvagyona bírta. A birodalom - a külső ellenség és a belháboruk miatt - évszázadra lángokba borult!

POFON

Több császárt megöltek a hadsereg lázadásainak keretében… Caracalla császárral például akkor végeztek (Kru. 217-ben), amikor szükségét végezte, ergo: hiába építtetett fürdőt, ő is befürdött… Az adóemeléseket és a lakosság elégedetlenségét csak tetőzte a külső ellenség, a barbár germánok folyamatos támadása a Rajna és a Duna folyók mentén, mely ellenséggel szemben akkor már harmadik évszázada harcolt a birodalom… és végül elbukott Kru. 476-ban, Nyugaton… De a totális bukás még messze volt Kru. 180-ban, amikor Marcus Aurelius császár meghalt a Duna menti Vindobonaban (Bécs)

POFON

A totális bukáshoz ugyanakor az is hozzájárult, hogy a filozófus császár utóda, Commodus – a „Gladiátor” című filmben történt utolsó ütközettel ellentétben – elszalasztotta a lehetőséget, hogy végleg leszámoljon a germánokkal a Duna mentén, s apja tervét keresztülvíve új provincia (tartomány) létesítésével tegye biztonságosabbá a birodalom északi területeit. Az a fény tehát, amely bevilágította a Római Birodalmat, Kru. 180-ban hunyt ki, Marcus Aurelius halálával. Mindkettő film, „A Római Birodalom bukása” és a „Gladiátor” is itt veszi fel a fonalat, 180-ban, Krisztus után, közvetlenül a császár halála előtt. A bukás kezdetét mindkettő film jól bemutatja. Megbukni viszont csak az első film bukott meg. A másik győzött! Kiütéses győzelmet aratott!

POFON

De talán a bukás is hozzájárult, hogy a „Gladiátor” újraértelmezte a storyt. Egy merőben új megközelítésű történetet tárt a nézők elé, megőrizve persze a főbb történelmi szálakat és számos mozzanatot is az 1964-es alkotásból. De nem remake-ként tálalta, jóllehet amit az alkotók tettek, az bizony megfelel egy film remake-ének, újragondolt, újraforgatott változatának (hozzáteszem, hogy remake esetén az eredeti változat jogainak a megvásárlása is szükséges lett volna). Ami ezután következett, az már Oscar történelem… 

POFON

„GLADIÁTOR” versus „A RÓMAI BIRODALOM BUKÁSA”

A „Gladiátor” a római Colosseum és a gladiátorviadalok szemszögéből mutatja be a Krisztus utáni második évszázad Római Birodalmát, a hatalompolitikai játszmákat. „A Római Birodalom bukása” pedig a római hadsereg (a légiók) és a germán barbárok szemszögéből közelít a korszakhoz.

POFON

Központi elem mindkét filmben a császár, Commodus és egy római hadvezér közötti ellentét. A római hadvezért a „Gladiátor”-ban Maximusként hívják.  Az 1964-es alkotásban pedig prózaibb nevet kapott: Livius. Utóbbit történetesen Stephen Boyd alakította... 

POFON

Ismerős a neve? Ha nem, akkor elárulom, hogy arról a színészről van szó, aki 1959-ben még Messala bőrébe bújva hajtotta a fogatot a „Ben-Húr”-ban, a címszereplő hős ellenfeleként és ellenségeként...

POFON

A „Ben-Húr”-ról a későbbiekben még lesz szó, de most térjünk vissza a párba álíltott két filmünkre! Mindkét alkotás – a „Gladiátor” és az 1964-es film is – Vindobona mellett kezdődik, a fronton, Marcus Aurelius halála előtt. A császár minkét filmben felajánlja a trónt hadvezérének (Livius, Maximus) aki azt nem fogadja el. Az 1964-es alkotásban a császárt nem ölik meg, ebben az alkotásban Commodus ráadásul régi jó barátjának tekinti Liviust, s életben is hagyja, hogy aztán kettejük viadala, machinációi végig kísérjék – sok esetben érthetetlen módon – az egész filmet.

POFON

A germán harcteret elhagyva mindkét film Rómában folytatódik, pazar tömegjelenetekkel. Az 1964-es filmben Commodus diadalmenete kidolgozottabb, ráadásul itt a Forum is arányos, hiteles, míg a „Gladiátor”-ban elnagyolt, még ha látványos is...

POFON

Végül mind a két film egy nagy párbajjal ér véget, amiben megküzd a császár és a hadvezér. A különbség csak annyi, hogy Commodus ellenfele, Livius életben marad „A Római Birodalom bukása” című filmben.

POFON

Ellenben Maximus megtér legyilkolt szeretteihez (az 1964-es filmben nem volt családja, szerelmük ezért beteljesedhetett Lucillával). A küzdelem végén pedig mindkét filmben a praetoriánus gárda tagjai és a hadvezérek (a Gladiátor-ban Quintus) veszik át a hatalmat. Nos, mi ez, ha nem a „Gladiátor” film elődje?!

POFON

Mindazonáltal a „Gladiátor” végén mégis nyugodt szívvel álltunk fel a mozi végén: talán rendben lesz minden Rómában, a város és a szereplők immár szabadok! Maximus áldozata nem volt hiába való! „A Római Birodalom bukása” realistább végű és nyomott hangulatban hagyjuk ott a történetet. Annál a valós történelmi eseménynél ér véget a film, amikor a praetorianusok elárverezik a trónt: kijelentik, hogy annak trónigényét támogatják, aki a legnagyobb jutalomban részesíti őket… Ez már egy új Róma! Árnyék borul alá a birodalomra... 

POFON

Ennyit a filmekről. Akit pedig érdekel a korszak szépirodalmi feldolgozása is, annak figyelmébe ajánlom Marcellus MihályPannonia provincia történetét feldolgozó – regénysorozatát. A regény szerint Commodus nem is Marcus Aureliustól, hanem annak iszákos, viszonylag fiatalon elhunyt társcsászárától, Lucius Verus-tól származott. Emlékezetes Commodus siráma a „Gladiátor”-ból: „Mintha nem is engem akartál volna fiadnak!” De akár vér szerinti fia volt Marcus Aureliusnak, akár nem, tény, hogy Commodusszal megkezdődött a Római Birodalom bukása… Jó nagy sallert adtál Rómának! Köszönjük Commodus!

POFON

Folytatjuk!

Tovább

fuszeresjakvaj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />