„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állatira jó” kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információstudományosszupersztráda!

Így kell tojást törni!

Nincs is jobb egy kiadós reggelinél – hát még, ha legfontosabb étkezésünket lágy tojás és pirítós is gazdagítja!

Túl kómás voltam még, amikor feltörtem a sajátomat Riva del Gardában, – útban hazafelé, a Nápolyi-öbölből –, így nem készítettem képeket (ez csak illusztráció), azonban az Alpok legszebbnek kikiáltott tava mellett tett kirándulás és az azt körítő néhány rándulás sokat segített abban, hogy megértsem azt a palotaforradalmat és trónokharcát, amely akkor tört ki, amikor informatikus barátom otthon bejelentette hitvesének, hogy újfent a messzi Északra utazik, a jó öreg Öreg-Komáromba, egy kiadós ser- és bortúrára…

De csak szép sorjában! Kezdjük hát az elején! Amikor elindultunk hosszú kirándulásunkra az olasz csizmán, le Nápolyig, mi is feltörtük azt a képzeletbeli lágy tojást, hogy – amiként a valódi tojás ízlelő bimbóinkat – kényeztessük általa testünk-lelkünk-szellemünk!

Mi másról is szólhatna egy kiadós kirándulás? Feltörtük és kikanalaztuk az élményeket, melyet nyújtott! Észak-Olaszországban is, útban hazafelé, a Garda-tó partján. 

A Garda-tó nem csak történelmi, de turisztikai és földtörténeti értelemben is jelentős kincsünk. És akkor még finom voltam! Nézz csak szét ott egyszer! Menj el Sirmionéba, ízleld meg az ottani mediterrán életérzést! De vár a félszigeten egy vár, s egy római egy villa is, melyet a költő után Catullus villájának tartanak, jóllehet az is lehetséges, hogy nem az övé, csak a családjáé volt a romjaiban is monumentális méretű épület.

Az operaénekesnő Maria Callas is szerette a vidéket, volt is villája Sirmionéban, a félszigeten.

A tó környéke egyébiránt már a római korban de azt követően is stratégiailag fontos terület volt, számos csatát vívtak itt, de a tóparti Saloban rendezkedett be a diktátor Mussolini is, amikor a II. Világháború vége felé innen irányította bábállamát (erről a korszakról szól a „Salo, avagy Sodoma 120 napja” című, 1975-ben készült, híres-hírhedt filmalkotás is).

De a közelben lévő megyeszékhelyről, Bresciáról kapta nevét Haynau is („bresciai hiéna”), akit – valami azt súgja – nem kell bemutatnom… De most térjünk át a történelemről és a filmművészetről a gasztronómiára! 

Mielőtt tehát elindultunk volna körutazásunkra a Garda-tónál, reggeliztünk egy jót riva del gardai szállásunkon, ahol a szállásadó kedvenc négylábúja is megkóstolta ifjú titán rokonom sportcipőjének orrát, mely cipőt előző este – hogyan, hogyan se, de – a szoba ajtaja előtt hagyott… Nos, épp előttem volt egy lágy tojás, az asztal túloldalán pedig ifjú titán rokonom feszes ruciban feszítő csinos kis barátnője feszített, ifjú titán rokonom, s keresztanyu társaságában. Mellettem „dezertőr” barátom ült, aki most épp – szokásához híven – újabb adag narancslé reményében dezertált… sokáig tartott, pedig fára sem kellett másznia érte...

Épp egy ütős kávét kortyolgattam az esti dorbézolás után – mi fiúk jól be „ájjinkáztunk”, nem is beszélve a sok-sok üveg olasz serremekről, a Birra Morettiről… Ifjú titán rokonom is egy lágy tojással küszködött, mivel logisztikai kérdésként merült fel részéről annak logikus feltörése, elősegítendő a leglogikusabb kiaknázást és kikanalazást, s általa a legtökéletesebb élmény megélését az este után, gasztronómiai értelemben is… Csinos kis barátnője már-már arra vetemedett, hogy – kezébe ragadva ifjú titán rokonom tojását –, saját maga sajtolja ki ilyen vagy olyan módszerrel annak tartalmát… Már nagyon mehetnékem volt! Szemem előtt Sirmione lebegett...

...felvetettem hát egy középkori módszert, hátha bejön: fogtam, s késem markolatát belevágtam a saját tojásomba, mint valami középkori lovag a kard markolatát a fejbe… Szanaszét repültek a tojás héjai, de brutáljó élvezet volt utána kikanalazni a sárgáját… Igazi északi barbár voltam a népvándorlás korából! Ezt már látta visszatérő „dezertőr” barátom is, aki nem volt rest, s kifejtette, hogy „nos, igen, ilyen barbár módszerrel is lehet tojást törni, de van egyszerűbb módja is!” Felemelte a saját kését, s enyhén rápöccintett a maga elé tett tojására, mely behorpadva könnyedén hámozhatóvá vált…

Elérkezett hát utunk utolsó napja olasz földön, melyről még lesz szó, de most térüljünk és forduljunk Észak-Komárom, azaz a jó öreg Öreg-Komárom fele!

Kitör a palotaforradalom! Avagy kinél vannak a tojások?

A baráti társaságból sokan házasok már, így néha külön művészet összehozni egy kirándulás időpontját, mindazonáltal megéri! Nagyon is! Sok barátomnak jól esik kiszabadulni általa a mindennapok taposómalmából, de a családfő (férj) és az apa szerepéből, feladatából és küldetéséből is. És kell is néha egy kis Kelt! Ettől még Superman is bevadul!

Egyúttal olyan dolgokról is beszélgethetnek a barátok, amelyről asszony előtt kevésbé mernek… Éppen ezért a túráinkat, valamint a gasztro-, ser- és bortúráinkat „fiús bulinak” minősítettük, amelyre – ha a családosok ki is kérték eljövetel előtt asszonyuk „engedélyét” jó szóval, avagy szexszel, netán más módon – kizárólag a fiús apukák fiókáit engedjük jönni, asszony, barátnő kizárt e szpesöl kalandokon.

Így tarthatott velünk számos komáromi túránkra informatikus barátom kisfia is, aki már állandó társa a bandának… jövetelének kezdetben prózai oka volt: „hegylakó asszony” férje csak akkor jöhetett velünk, ha a két gyerek közül a fiú vele tart… aztán, amikor a gyerek először vele jött, apuka el is hagyta mindjárt a laptopját a komáromi erődben… no de aztán meglett… a gyereket mégsem merte elhagyni, tudat alatt sem… Legutóbbi utazásunk előestéjén aztán informatikus barátom zordon hangú telefonhívásban részesített, melynek során – a történelemben először – közölte, hogy változott a terv, mivel családostul, mind a négyen jönnek külön autóval Komáromba, ott is alszanak, de ő és kisfia csatlakozik hozzánk az Észak-Komáromba vezető hídnál.

„Hegylakó asszony” évek óta el akart jönni a sertúránkra, apuka annyit elért, hogy csak gyerekkel, de ő jöhetett asszony nélkül, mindazonáltal családilag – eleddig – nem sikerült még kirándulniuk a városba. Másnap a buszon utazó csapat – lévén, hogy barátunk mindenkinek szólt – már azon morfondírozhatott… pardon: élcelődhetett, hogy vajon milyen palotaforradalom és trónokharca bontakozhatott ki informatikus barátunknál, odahaza, hogy nem jöhetett maga...

Mindezt csak pillanatokra szakították félbe az olyan közjátékok, mint amikor gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátom és kisfia a busz után futott – szerencsére sikerrel, hisz’ így lehetett játszótársa informatikus barátom kisfiának, ámbár gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátom kisfia nehezményezte kissé, hogy informatikus barátom kisfia rendszeresen a fenekét akarta csapkodni... vagy amikor a buszon ébredt az Assasin’s Creed eleddig ismeretlen, menet közben szunyókáló csuklyás szereplője, s riadtan azt kérdezte, hogy ugye nem aludta át a megállót, ahol le akart szállni a buszról.

Miután biztosítottuk, hogy az általa megjelölt helyet – amely most nem a római Porta Asinaria volt, ami a játékban totál más, mint a valóságban – még nem érte el buszunk, nagy kő esett le róla, s vígan mondta, hogy „hú srácok, ez nagyon jó, majdnem be**@**@m, hogy elaludtam!” Legközelebb vendégünk egy sörre! Így neki is lesz egy jó kirándulás és néhány rándulás!  Azért a biztonság kedvéért fotót természetesen nem készítettünk róla, hozzájárulása nélkül... kumó állapotban... természetesen nem... Ami pedig informatikus barátomat illeti, nos, az érintettek – azóta is – következetesen tagadják bárminemű ütközet megtörténtét, főleg „hegylakó asszony”, aki szerint „nem volt palotaforradalom”, hanem egy építőanyag kereskedést megnézni jött el barátunkkal. Hát, erre újra innunk kellett! Keltet!

Mivel informatikus barátunk következetesen tartja magát ehhez a verzióhoz, csupán remélni tudjuk, hogy asszonya valamilyen édes kis mocskossággal vette rá erre – azaz amikor úgy döntött, hogy kezébe véve az irányítást, ő töri fel informatikus barátunk tojásait, nagy élvezettel el is fogyasztotta a tojás sárgáját… pardon: remélhetőleg a fehérjét… Vajon erre az az indiai muki is képes lesz egyszer, aki "hegylakó asszony" melóhelyén nagy vígan azt ecsetelte, hogy nem ismeri a nőt, akit hozzá parancsolnak, de kaszton kívül keverhet ám... Szóval,  visszatérve: remélem megérte informatikus barátunknak a romantikázás! Ügyesen csinálták – mindkettejük megelégedésére? Jól törték fel a tojás(oka)t? Végülis: apuka eljutott a jó öreg Öreg-Komáromban található törzsheélyeinkre, köztük a szürreális megvilágítású kultikus Vikingbe.

Minden esetre, amikor kajánul informatikus barátom kisfiának vállára csaptam, s közöltem vele, hogy apa és anya új fiútesót hoz össze neki Komáromban, egy „Grrr!”-t s egy bokán rúgást kaptam válaszul… plusz egy tapasztalatot: ha ugyanis szemmel lehetne termékenyíteni, avagy ölni, akkor az utcák nem csak terhes nőkkel lennének tele, de a csapat már a toromat ülni sétált volna át a hídon a jó öreg Öreg-Komáromba… Ugye-ugye! Egy kisfiúval sem szabad szórakozni! Főleg, ha olyan okos is, hogy annak idején már három évesen leolvasta a rendszámtáblámat…  megérdemli, hogy lássa az Európa-Udvart!  

Tanulság: sok jó és új dolog kisülhet a tojás feltöréséből is! Szóval, ha kirándulásra és néhány rándulásra is mész a barátokkal, de otthon átölel két szerető s féltő kéz, akkor érezd át és tudd, hogy annak a kéznek a tulajdonosa mit jelent a Számodra! Mert ha igazán szeret s elfogad Téged, akkor is Veled lesz, szeret, s átölel, amikor talán a legjobb barátok sem lehetnek Melletted! Talán Vele teszed meg Életed legnagyobb kirándulását és néhány rándulását! Ebben pedig csak egy tanács lehet: elfogadni és önzetlenül szeretni! „Hegylakó asszonyra” visszatérve pedig: nincs is jobb annál, mint amikor egy igazi kis jó cicc szereti a tojásokat… persze feltörni, azt többféleképpen lehet… (no persze az anno apus által kiadott körözés „rossz ciccre” továbbra is hatályos!)  Te döntesz! Szóval, informatikus barátom, s „hegylakó asszonyom”! Csak előre!

Mi is ezt tettük: átsétáltunk a hídon Észak-Komáromba, s újfent megkóstoltuk a Viking Marlenkáját, a Borozóban pedig koccintottunk legújabb kirándulásunkra és néhány rándulásunkra! A Szabadságra!

Aztán csocsóztunk egyet. Kettőt… aztán számoltuk, hányszor hívja informatikus barátunkat az asszonya… egyszer… kétszer… háromszor... négyszer… míg le nem telt az időnk... De jövünk még! Szóval...

...folytatjuk!