Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - II. KÜLÖNKIADÁS

REMÉNY

MINDIG VAN REMÉNY!

„Földiekkel játszó Égi tünemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény!” – csapott húrjaiba a kedvenc városunkban, Komáromban lángra lobbanó költőnk, Csokonai Vitéz Mihály. Miként ő is, mindannyian éltetjük lelkünkben a reményt, hogy vágyaink egy napon megvalósulnak, Életünk részévé válnak talán legféltettebb álmaink is. Vannak, akik tesznek is érte, mások csak bíznak benne… A derék rómaiak áldoztak is Spesnek, a remény istennőjének – ma is imába foglalhatjuk kéréseinket, reményeinket…

REMÉNY

A történetemet Neranoi szállásomon fejeztem be, Olaszországban, amikor bevert fejemet az állatorvos germán amazon bekötözte. Nagy örömömre szolgál, hogy a „Kirándulás és néhány rándulás” sorozat immáron a nyolcadik résznél tart (http://fuszeresjakvaj.reblog.hu/kirandulas-es-nehany-randulas---viii-resz), s remélem, későbbiekben is lesz alkalmam megosztani élményeimet másokkal! Hisz még a capri kaland is hátravan... Bizony, bele is kell húzni, nem lehet "tökörészni"...

REMÉNY

Természetes, hogy – mint minden blogot író – remélem, hogy olvassák is soraimat, s bevallom, amikor más társaim írásait olvasom az Origon, bizony előfordul, hogy irigylem őket letisztult, következetes stílusuk miatt. Mégis, örömmel is olvasom írásaikat, hiszen a hétköznapok taposómalmának idején – amikor nem egy kiránduláson töröm a fejem és nem is töröm be majdnem arc rándulva egy neranoi kempingben (csak vérzett) –, akkor jó elmerülni egy elgondolkodtató írásban a pszichológia, a párkeresés, az irodalom területén, avagy más területen, de éppolyan felüdítő, lelket emelő és vidám pillanatokat adó dolog megnézni egy kis macsekról szóló videót. Ezek vagyunk mi, blogot írók, s ha úgy tetszik, értéket teremtők. Ezek vagytok ti, blogot író társaim, kiknek már eddig is annyi vidám, avagy tartalmas időtöltést köszönhetek!   

REMÉNY

Nos, így igaz: gyönyörű tájakon, országban jártunk. Ezt kár is tagadni! Összefogtunk, öten, barátok, rokonok, s ha voltak is összezördülések, fejbeverések, szépen megjártuk - magyar viszonylatban sem horribilis áron... Remélem, idén is eljutok oda! Ahogy talán azzal a gondolatommal sem leszek egyedül köztetek, hogy bizony remélem, hogy olvassák soraimat – ahogy remélem azt is, hogy bizonyos gondolataitok eljutnak az olvasókhoz, mert bizony sok olyan gondolat születik, amelynek el kellene jutnia! Egy biztos: mindig van rá remény! Persze megcsalhat! Ezért külön öröm és élvezet, ha hozzá is szólnak írásomhoz! Bevallom: reménykedem benne! De azt is, hogy leginkább azt élvezem, ha egy kegyes olvasó úgy begőzöl a betűkből képzett soraimtól, hogy „hisztizve” fröcsög nagy „K”-kat egy kommentben!

REMÉNY

Hogy miért? Mert a támadó és negatív (romboló) avagy római gladiushoz hasonlóan szúrós kritika, amellyel írásom adott esetben illetik, sokkal tovább foglalkoztatja írójának tudatát, már csak a megszülése is, mint akár írásom szimpla lájkolása, avagy ajánlása. Hisz ha hisztizik, azt valami kiváltja. A hisztiző komment pusztán ennek manifesztuma. Éppen ezért mindenkit arra bátorítok, hogy örüljön, ha ilyet kap, mert akkor már foglalkoztattátok az olvasót, megismerte írásotokat, s vette a fáradtságot arra is, hogy reagáljon rá. És valljuk be: sok olvasó még mindig akkor ír hozzászólást, ha valamit kritizál, leszól, vagy ha lelki problémája van, avagy nem képes hozzátok, hozzánk hasonlóan pár sort írni. Ergo: a romboló kritika is remény! Hogy olvasnak bennünket! Ez a remény éltessen bennünket, benneteket! Hogy általa is olvasottak vagyunk!

Éppen ezért bevallom, külön élvezettel olvastam a minap az adminisztráció jelzését, hogy az alábbi, új komment érkezett a „Kirándulás és néhány rándulás” sorozathoz:

„Irritálók és unalmasak ezek a menőző, urizáló úti beszámolók... Kutya nem kíváncsi arra hogy apuci vagy ki tudja kinek a pénzén utazgatsz... főleg hogy az ilyen írások nyilvánvalóan megmutatják, hogy szerzőjük, mivel saját magából képtelen bármi érteket bemutatni, MERT NINCS, ezért keres valamit, jelenesetben úti élmények, fotók, amivel ezt pótolja és kompenzálja... a teljesítmény, a produkció pedig nulla, hiszen előtte már milliók megtették ezt vagy hasonló utat, száz és száz ,ezer és ezer útibeszámolót, útifilmet, útikönyvet lehet megnézni-elolvasni, ha valakit ez érdekel... De hát nyilván sok irigykedő és álmodozó proli (akik kb még a faluból sem nagyon járnak el, mert nem is tudnak) elámul, őket még ezekkel a hatásvadász, olcsó értéktelen sablonos tucat termékekkel meg lehet etetni... újra és újra...”

Nos, talán a Szaffiban hangzott el a mondás, hogy az az Úr, aki önmaga felett is úr! Éppen ezért bevallom: nem, hogy irritáltak volna a kommentelő romboló kritikái, de kifejezetten élveztem, hogy bizony olvasta a blogomat! Reményt ad, hogy olvassák! És annak ellenére hozzászólnak, hogy mindig kifejtem, mennyire élvezem, és élvezném, ha fröcsögő, hisztiző kommentet írnának! Ergo: provokálom őket, s bedőlnek! De élvezem! Hiszen az ilyen emberek ilyenkor rólunk beszélnek! És ez reményt ad! Hogy olvasnak! Roppantmód élvezem!

REMÉNY

Ja, ez egy blog: ha remélem is, hogy olvassák, attól még nem lesz tudományos munka, doktori disszertáció értékű, jóllehet végeztem háttérmunkát és szereztem pszichológiai ismereteket, személyes tapasztalatot, amikor novellámat írtam az apja által megerőszakolt lányról, (Nicholas Winner néven), Darth Vader és a borderline szindróma kapcsolatáról (mely az USA-ban tananyag), avagy a kedvtelésből tartott állatok szexuális célú felhasználásának tilalmáról. Bevallom, ezen utóbbi írásomat a kutyámnak is felolvastam! És a kommentelő kommentjét ihlető blogbejegyzést a kommentelő is látta, ergo: ő azért a kutyánál több, ha már kíváncsi volt rá. Reményt adott, hogy a kutyánál többen kíváncsiak rá! Nos, a stílusommal lehet sok hiba, a tartalommal is… Ez egy blog, semmi több… ilyen… Ahogy a kutya bekapja a csontot, mindenki szabad akaratból szopja be a (média?) cumit! És ha tetszett, avagy rühellték, hát, ki vagyok én, hogy megakadályozzak bárkit ebben?!

REMÉNY

Éppen ezért, nagyon remélem, hogy holnap, amikor reggeli kávémat kortyolhatom, én is újabb szeletet olvashatok Tőletek, gondolataitokból, érzéseitekről, netalántán úti élményeitekről! Nagyon remélem, hogy lesz olyan, amit szeretni fogok, ami elgondolkoztat, avagy, amit utálni fogok! Egy a lényeg: az írás, az olvasás szeretete, élvezete, a kiváltott érzelmek, s felmerülő gondolatok! Ezek vagytok ti, ezek vagyunk mi… Teremtsetek holnap is, s az után is, értéket! Írjatok! Amit szeretnétek! Újat és újat, újra és újra! Mert, hogy eljut az olvasóhoz, arra mindig van REMÉNY!

Ami meg engem illet, nos, amikor kitavaszodok... pardon: kitavaszodik – saját fizetésből, amiért megdolgozom – újra útra kelek, avagy összefogva útra kelünk, újabb kirándulásra és néhány rándulásra. De bárhová is sodorjon az Élet, a fő az, hogy jól érezd magad! Erre mindig megadja a reményt az Élet! Mindaddig, amíg csak élsz - és ki tudja, talán az után is. Néha elég a boldogsághoz egy fa, amely alatt megpihenünk - mondjuk egy hosszú pompeji séta után... 

REMÉNY

De bárhová is sodorjon az élet, bármely kirándulás, avagy rándulás jöjjön, a fő az, hogy igazán megéld azt, amit ad! Nos, remélem, igazán életteli és pezsgő lesz, akár a narancssárga szín egyik árnyalata! A fűszeres jakvaj…

És hogy újra ráharapnak az írásomra? Remélem! Egy jó kis „hisztire” mindig lesz oka, aki írásaimat olvassa! Nos, itt a kihívás! Újfent! Elfogadod? Ezt imádom! La-la-la! Ha nem is fogadod el… nos, máris olvasod!

Remélem!

Spoiler: legközelebbi olaszországi kalandunk helyszíne egy neranoi kocsma lesz, meghívott vendégünk pedig egy olasz pincérlány, finom bimbóval… olyan volt, akár egy műalkotás... aznap voltunk a pompeji bordélyban is, amit a korábbi kalandokból már ismert "dezertőr" barátom szúrt ki...

REMÉNY

 

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - VIII. RÉSZ

REMÉNY

„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt - suttyomban - Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

REMÉNY

MIT KERESEK ÉN ITTEN?

Késő este van. Olaszországi kirándulásunk reményeinket is meghazudtoló kalandok forrása lett. De így is van ez rendjén! A Sorrentói-félszigeten lévő szállásunkon vagyunk, Neranoban. Előző nap zúztunk le 1500 kilómétert, egy nap alatt a napfényesnek akkor épp nem igazán nevezhető Itáliába. Csak úgy repesztettünk! Szóval a szállásunkon vagyok, Neranoban. Épp egy germán amazon kérdéseire válaszolok – miközben melleit stírölöm… A hölgy igen lelkes, próbálja kideríteni, hogy agyrázkódásom van-e, vagy csak szimplán folyik a fejemből a  vér… Hogy is kerültem a kezei közé? Mit keresek én itten? Tisztul a  fejem, mint felhőtől az ég... vagy mi...

REMÉNY

Őszi kirándulásra – és egy kis rándulásra – indultunk a Nápolyi-öbölbe. A Nápolyi-öböl a Tirrén-tenger egyik öble, Olaszország délnyugati partja mentén, Campania régióban. Északról a Pozzuoli-öböl valamint Nápoly határolja, keleten a Vezúv, délen pedig a Sorrentói-félsziget. Már az ókorban fontos terület, mind kereskedelmi, mind turisztikai szempontból, de a Római Birodalom idején itt állomásozott a birodalmi hadiflotta fele (emlékezzetek a Ben- Húrra!), a misenumi kikötőben.

REMÉNY

A Kru. 14-37. között uralkodó perverz Tiberius császár idős korában gyakorlatilag innen irányította az imperiumot, miközben Capri szigetén enyelgett – legalábbis a történetírók szerint… És a környéken raboskodott haláláig az utolsó nyugatrómai császár, Romolus Augustulus - habár a talján író, Valerio Massimo Manfredi regénye szerint  a kölyök megszökött Tiberius hajdani villájából, Capri szigetéről; a császár egyik villája az alábbi hegycsúcs tetején volt:

REMÉNY

Nos, különös módon alakult az út. Először repülővel szerettem volna jönni, Nápolyig, hogy onnan a Vezúvot körbeölelő vasúthálózattal, a Circumvesuvianaval járjam be a vidéket (Capri szigetére mind Nápolyból, mind Sorrentoból van komp, borsos áron, de feledhetetlen élményt kínálva). Szóval, a vasútnál maradva: a Circumvesuviana a Vezúv körüli településéket összekötő vasúthálózatot üzemelteti. Az összes vonal végállomása Nápoly, a Porta Nolana pályaudvar. Egyik leágazása a sorrentói partvonalat követi.

REMÉNY

A vonal számos római kori emléket útba ejt, mint például Pompejit.

REMÉNY

Az útra való készülődés során végül az autóval való lejövetel nyert polgárjogot, s öten vágtunk neki az útnak, köztük egyik ifjú titán rokonom, csinos kis barátnőjével… Ahogy előző bogbejegyzésemben beszámoltam róla, egy nap alatt lezúztunk a Sorrentói-félszigeten lévő szállásunkig, 1500 kilómétert utazva egy kényelmesen négy főre tervezett BMW-ben. Persze nekem nem volt gond: elől ültem, mint jó rokon… 1500 kilómétert zúztunk, hogy aztán, mint Han Solo a meteorzáporba, mi is belerepesszünk egy jó kis esőbe. „Reményteljes” nap kezdődött, amikor első ott töltött reggelünkön az eső kopogására ébredtünk… Hát, csak reménykedhettünk a tiszta égboltban… De aztán enyhült az eső és nekivágtunk az Amalfi- partnak.

REMÉNY

Hogy mit kerestem olasz földön? Hát egy jó kirándulást és néhány rándulást! Az előző blogbejegyzéseimből ismert – velünk utazó – „dezertőr barátom” segít bekötözni a fejemet. Köszönet érte! Már minden rendben. Visszatekintek az első napra. További reményteljes napokat ígér a Nápolyi-öbölben, s újabb kirándulást… meg néhány rándulást! Azért remélem, kevésbé ütőset!    

NAPFÉNYES AMALFI-PART????!!!! FÜTYFÜRÜTTYÖT!

Hát, nem mondanám! Inkább egy jó kis csúszós, életveszélyes úttal megfűszerezett, felhőkbe burkolózó áztató territórium volt, ahol a szűk partszakaszon dudáló, villogó kretén digókba botlottunk, minduntalan, kik úgy siettek, mintha csak perc volna az élet. Hát, nem voltak tekintettel a Pannon tájakról idevetődött hazánkfiaira, az biztos, mindazonáltal az is igaz, hogy ha negyvennel poroszkálnának, életbe nem érnék el úti céljukat, azokon a kanyargós, szűk utakon… Akárhogy is, új fogalmat találtunk ki az olasz sofőrökre: „digosz kretenosz”, kedves autót vezető rokonom pedig hamarosan digóvá vedlett, a túlélés érdekében…

REMÉNY

Nos, az biztos, hogy az UNESCO Világörökségének része igazi show, már ha szeretsz vezetni extrém helyeken. A Nápolytól délre, a Salernói-öbölben húzódó meredek partról rálátni a tengerre, a környéken pedig 1400 méter magas hegyek látványa bűvölik el a látogatót.

REMÉNY

A táj kivételes szépsége már az ókorban is téma volt, bár évszázadokon keresztül csak a tengerről vagy gyalog lehetett megközelíteni. Amalfi városa a teljes partrésznek kölcsönözte nevét. Itt jött létre Olaszország első tengeri köztársasága  a középkorban. A táj szépségét a kanyargós, néha túl keskeny, beborított sziklakiszögellések és meredek szakadékok fokozzák.

REMÉNY

Hát igen, ütős volt elsurranni a parton, hogy Positano érintésével megérkezzünk Amalfiba. Ahol a változatosság kedvéért zuhogott… „Reményteljes” volt… No de egyszersmind katartikus élmény! Gyönyörű város! Amalfi esőben is az! Menj el és nézd meg magad! De lehetőleg napfényben fürdő városba látogass el! Az út kissé kanyargós, de ha nem bírja a gyomrod a kocsit... akkor menj busszal... Vagy állj meg és fotózz egy kis viaduktot...

REMÉNY

Az Amalfiból származó hajósok, kereskedők és patríciusok a hazájuktól távol pihenőhelyeket, kórházakat alapítottak és tartottak fenn mind a maguk, mind hozzátartozóik ellátására, ők alapították a jeruzsálemi ispotályt is. A Szent Jánosról elnevezett lovagrend  (a johanniták) is az amalfiak jelentős anyagi hozzájárulásának köszönhetően volt képes fenntartani. 

Bár tündöklő, s nem háborgó tenger fogadott volna Amalfiban – de hát ez van, ha ősszel vágsz neki, októberben… Esernyővel vágtunk neki a városnak, melyet Nagy Konstantin kiszuperált, mindenhonnan előzött veteránjai alapítottak. A város papírgyártó üzemeiről és a limoncellójáról világszerte híres. Kortyoltam is egy jó adagot az egyik kávézóban, ahol épp budit kerestünk (aztán kiderült, hogy a kocsitól pár méterre volt a nyilvános klotyó…).

REMÉNY

Aztán megcéloztam a legimpozánsabb épületet, a Szent András apostolról elnevezett dómot, aki a város, egyszersmind a halászok és a hajósok védőszentje is. Gyönyörű a dóm, s milyen katartikus felsétálni lépcsőin – próbáld csak ki!

REMÉNY

Aztán andalogj egy kicsit a városban is! És ha esik, ugyanúgy sza… akarom mondani szénné ázol, mint mi, esernyő ide vagy oda… De hát erről is szól egy igazi kirándulás és néhány rándulás! Megteszed, amit akarsz és megnézed, amit szeretnél! Tűzön…. jelen esetben vízen át is! Kerekedj hát fel és nézd meg magad! Indulás az Amalfi-partra, aztán egyenest a Tiberius villához Capriba! Na, jó, ez nem fér bele, csak két napba...

REMÉNY

BEVERTEM A FEJEMET, AZÉRT ÍROK ILYENEKET?????!!!!

Igen, egy kicsit sikerült az este folyamán. A nap persze nem ért véget Amalfival! De most zárom a történetet. Legközelebb folytatom! Mindazonáltal térjünk csak vissza még egy percre a bevert fejemet megvizsgáló germán amazonra!

Este volt már. A szállás büféjéből sörökkel megrakodva sétáltam fel a lépcsőkön, a hegyoldalban lévő szállásunkig. Sötét volt. Kivilágítás nuku. Az egyik faház teraszának kiálló beton éle találkozott a lábam elé néző kobakommal. A digó építészet (hogy mindent, minél több házat bezsúfolnak a hegyoldalba, kis helyre) meg a figyelmetlenség csodákra képes...

Mire a recepcióra értem, már ömlött a fejemből a vér. Nagyon dühös voltam, magamra is. Gondoltam, ha a recepción többen lesznek, lenyalom véres kezemet, amivel fejemet fogtam, hátha valaki elalél. Erre nem került sor, mert azonnal ott termett az a német amazon nő.

Szőke volt, magas, látványos keblekkel, bár rövid hajjal és előrehaladott korral, mégis volt benne valami vadság és Petra a Taxi filmekből… Kérdezgetett, angolul beszéltünk. Vagy egy németül beszélő magyar fordított volna? Már nem emlékszem... Addigra „dezertőr barátom” is rám talált. Az amazon azt akarta tudni, hogy van-e agyrázkódásom. Barátommal kitisztították és bekötözték a sebemet. Két napig kötöztük, aztán kutya bajom nem volt. Volt ugyan utas biztosításom, s dokit is tudtunk Sorrentoban, de nem töltöttem a fél kirándulást egy digó dokinál. Inkább kiélveztem, amit az út adott! És de jól tettem!

Tanulság: ha jól be is vered a fejed, soha ne veszítsd el, amíg egy germán amazon veled van!

Megkérdeztem az én germán amazon hölgyemet, hogy orvos-e? Mire azt felelte: „Yes! I’m animal doctor!"

No, erre Rossz Cic, akire a derék apus az egyik előző történetben körözést adott ki, biztos azt mondta volna: "Míjjáú!" 

REMÉNY

De azért a képen látható nápolyi macsek biztosan megerősítené, hogy hála az állatorvos germán amazonnak, és „dezertőr barátomnak”, egy napig se éreztem magam kutyául! Nagy reményekkel tekintettem a következő nap elé! Várt ránk Pompeji.

REMÉNY

De… mi legközelebb azért még Amalfival folytatjuk! Aztán, aki most is úgy érzi, nem azt kapta a blogtól, mint amire számított, vagy amit REMÉLT, az nyugodtan hisztizhet, mint a múltkor! Egy blogot – mi nem tudományos munka – szeretni, avagy utálni, mindenkinek megvan a szíve és a…

REMÉNY

Folytatjuk!

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS - VII. RÉSZ

REMÉNY

„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt - suttyomban - Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

REMÉNY

SOKAKNAK ELVESZETT A REMÉNY

Amikor Kru. 79-ben kitört a Vezúv, a Nápolyi-öböl partján bizony sok élet fonalát elvágták a párkák... A vulkán hamuja és lávája eltemette Pompeii, Herculaneum, Oplontis és Stabiae római településeket. Azóta számtalanszor kitört (utoljára 1944-ben, a II. Világháború poklában). Napjainkban is az egyik legveszélyesebb tűzhányóként tartják számon, mivel közvetlen közelében több mint 3 millióan laknak. 

Eltemetett városokat, eltemetett életeket, s ezen életek számára végső soron a reményt is. A reményt, hogy létezik Holnap. Mégis, ennek ellenére is, élnek emberek az öbölben, szép számmal! Számukra ez az otthon, az élet, s lelkükben ott a remény, hogy létezik az a bizonyos Holnap. Hogy életük még tart, még nem ér véget!

Ezért húnyják úgy le szemüket, hogy várják a reggelt...

REMÉNY

Igaz is: a kép már a Sorrentói-félszigeten lévő szállásunkon, Neranoban készült és a Salernói-öblöt láthatjuk... De ettől függetlenül a Nápolyi-öbölben élők számára is felkélt a nap... ahogy annyiszor, ottlétünk óta is...  Mindig van remény az életre!

BIZONY! A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!

Amikor megsütik… Pardon: főzik…

REMÉNY

Na jó! Ez egy aranyhal!

Az Életben nem mindig fogod ki az aranyéletet, a rövid élet egyik nagy kérdése mégis az, hogy hogyan is élvezd. Hogyan is élj, hogy igazából is élj. Vannak, akiknek ehhez egy igazán szerető hitves, vagy szeretett boldog család kell, másnak a pénz, a hatalom, vagy a kaja, vagy más... szinte „mindenki másképp csinálja”, ahogy egy jó kirándulás is mást és mást jelent mindenkinek.

Így talán a blogírást is mindenki másképp csinálja. És mindenki más és más fajta blogot szeret olvasni... Olyan a blog írás/olvasás is kicsiben, mint az Élet... 

Vajon hogyan is írj, hogy igazán élvezzed is azt, hogy írsz? "Ja és mit?" - teszed fel a kérdést, ha épp nincsen ihleted. De soha ne add fel a reményt! Amiként az írásra is megjön az ihlet, s az írás-olvasás élvezete is megadatik, úgy valahogy mindig megadja az Élet is a lehetőséget, hogy igazán élhesd!

Akár nálunk, akár Nápolyban... 

REMÉNY

Egyszóval… azaz három szóval:

MINDIG VAN REMÉNY!

Mindig van remény egy jó kirándulásra és néhány rándulásra is! És - remélem - most is hisztiznek majd egyesek, mint a múltkor, hogy nem azt kapták a blogomtól, mint amit előzetesen, nyálat csorgatva „élvezkedve”, vártak, hisz’ ők is hírét viszik! Ez egy blog, nem tudományos munka! Nos, folytassuk hát a kirándulást, s tegyünk hozzá még egy kis (arc) rándulást!

Nos, amikor a minap beállított hozzám informatikus barátom, azonnal éreztem, hogy valami bűzlik Dániában. Nem, nem a laptopját hagyta ott újra az egyik komáromi erődben, a főnöke kecskepornójával – amint arról a múltkor már beszámoltam – és derék kisfiát sem kellett megsallereznie… Sokkal súlyosabb volt a baj!

Nyitom a kaput. Gyanús arcot vág és kék sörös dobozt szorongat a kezében. „Még munkába kell mennem…!” – mondja ártatlanul, de ekkor már észreveszem az „alkoholmentes” feliratot és az utcán parkoló kék autót… „Autóval jöttél????!!!” – kérdezem ledöbbenve, és már uszítanám is rá a kutyát, ha az nem nyalná épp barátom lábát… Este van. Hét óra. Még egy kis éjszakai műszak. Így hát a többiekkel helyette is innunk kell, nincs laza-paca… Persze ez sem megy olyan simán, hiszen közben felmerül bennünk a rettentő kérdés: vajon informatikus barátunk, aki életében nem ivott alkoholmentes sört, csupán ettől az élvezettől vált meg, avagy nejének tárhelyeitől is… De hát mindenki máshogy csinálja, az ember meg a kezét széttárja, mint jó hóember a udvarán, a jó öreg Öreg-Komáromban...

REMÉNY

Nos, mivel legutóbb a komáromi sörözéssel fejeztem be történetemet, itt is veszem fel a fonalat, a jó öreg Öreg-Komáromban, egyik törzshelyünkön. Újra kimentünk kedvenc söröző helyünkre. Egészségetekre!

REMÉNY

Bírom ezt a várost. Másik barátommal arról elmélkedtem itt, vajon mi is legyen a blog újabb fejezetének tárgya. Ekkor született meg az ötlet, melynek megírását informatikus barátom kocsijának elzúgása ihletett… Kezdődjék hát kalandunk története Nápolyban és a Nápolyi-öbölben!

REMÉNY

Előtte persze szeretném hangsúlyozni, hogy informatikus barátom megígérte, hogy legközelebb újfent jön komáromi sertúránka is. De hát, mióta szűzen issza az alkoholt…

De reménykedjünk!

Ember! Nem szűz… pardon: szűrten, hanem szüntelenül és szűretlenül! Búzasert!

AKKOR HÁT ZÚZZUNK LE CIRKA 1500 KILÓMÉTERT!

REMÉNY

Amikor a kép készült, már csak 999 kilométer volt hátra… No, de hová is hajtottunk? Hát a már annyiszor emlegetett Nápolyi-öbölbe! Többek között Piedone, a zsaru kedvenc nápolyi étterméhez is! Az étterem a Castel dell’Ovo mellett van.

REMÉNY

Jelenleg a Zi Tereza nevet viseli.

REMÉNY

Bud Spencer, azaz itt Piedone a sorozat második részben ("Piedone Hong Kongban") bunyózott itt, miután sikertelenül próbálta elkölteni spagettiét Frank Barellával, akit mellesleg az a színész játszott, aki Don Corleonét is szitává lövette egy másik életben... azaz filmben... reméljük...

REMÉNY

Lesétáltunk a lépcsőn...

REMÉNY

...azt várva, hogy Rizzoba botlunk... 

REMÉNY

...aki épp akkorát bunyózik! Pardon! Spagettit költ el...

REMÉNY

Végül magunk játszottunk egy kis bunyót... mert reggel még egy pincér sem volt... De ez egy másik történet.

Nápoly pedig nem is az út elején volt, hanem a végén.

Erről az útról szól e történet, melynek leírását informatikus barátom kocsijának elzúgása ihletett! 

Oda is kellett érnünk. Reméltük, hogy leérünk, sőt mi több - azért - azt is, hogy az ismert mondás ellenére („Nápolyt látni és meghalni”) túléljük még Nápolyt egy pár évvel! Bár megjegyzem, az Amalfi parton néha rezgett az a gatya a szakadék láttán… amihez még hozzájött, hogy a GPS folyton azt mondta: „a következő kanyarnál fordulj jobbraaaaaaaa...” 

REMÉNY

De most már tegyünk rendet időbenileg! Sorba kell tenni az eseményeket, kalandokat!

Mint a Piedone filmek,  ez a történet is több részes lesz, és nem minden fog Nápolyban játszódni!  

Végtére jártunk - többek közt - Capri szigetén is, ahol öregkorában a vén kecske, Tiberius császár  „nyalogatta a sót”...

REMÉNY

Nos, személy szerint remélem, hogy minél előbb lehetőségem lesz beszámolni ezekről a kalandokról! Mármint nem a császár kalandjairól, hanem azokról, amelyek a Nápolyi-öbölben vártak bennünket!

Hát volt is ott aztán kirándulás és néhány rándulás is... De most...

...KÉSZÜLŐDÉS AZ ÚTRA!

Nos, erről majd a következő részben olvashattok!

Most lényeg a lényeg, hogy hajnali négy órás indulással, sztrádán haladva majdnem éjfél volt, amire leszáguldottunk öten - egy autóval - a Sorrentói-félszigeten lévő Neranoba. Néha meg- megálltunk, természetesen. Engem nem is zavart az anyósülés kényelme..., de hát a hátsó ülésen utazó három delikvens egyike szerint nekik "önálló életre kelt a se**ük..." 

Ergo: ha önálló és nem szervezett úton veszel részt, a napfényes Itáliában, akkor bizony jól fontold meg, hány kilóméter erejéig ülsz autóba repülő helyett, mert hótzicher, hogy 1500 kilométer után nem fogsz a kocsi hátsó üléséről csak úgy kisasszézni!

Legyél bár oly táncos lábú is, mint barátom – ki előző komáromi kalandunk során, ahogy beszámoltam róla, már kiérdemelte a „dezertőr” jelzőt – garantálom, hogy nem lesz fitt lábad az autóból csak úgy „dezertálni”! A poén, hogy olasz utunk első pihenőhelyén, immár olasz földön, véletlenül egy igencsak lábizom-tesztelő WC fogadott bennünket:

  REMÉNY

Hosszú volt az út, de reméltük, hogy rendben, épségben leérünk. Aztán a GPS Nerano főterén bemondta az unalmast, alig tíz kilóméterre a céltól… Éjjel tizenegy magasságában… Szerencsénkre elkaptunk egy olasz lánykát, aki az általunk emlegetett kocsma alapján rájött, hová is akarunk menni és útba igazított. Tanulság: soha ne add fel a  reményt, amíg egy idegen helyen is ismersz kocsmát!

Elfoglaltuk a szállást és bizony letoltunk pár felest… Megérkeztünk. Hegyoldalban lévő faházunk teraszáról a tengert láthattuk… volna… mert ugye sötét volt… Másnap hajnalban éktelen kopogásra ébredtünk. Ősz volt. Eső zúdult a Sorrentói-félszigetre és az Amalfi partra.  

REMÉNY

Amikor az eső egy kicsit alább hagyott, elindultunk.  Megkezdődött ötnapos kalandunk olasz földön! Bennünk élt a remény. És nem is csalatkoztunk! Fincsi út lett - akár egy jó olasz pizza! 

Innen folytatjuk!

Tovább

fuszeresjakvaj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />