Kirándulás és néhány rándulás – ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: a Zember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik állatira jó kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információs-tudományos-szupersztráda! Szóval be ne pipulj tőle!
Bacchus kezében – avagy újra a szüreten
„Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig, énnekem. Tudja isten, hogy mi okból Szeretem? de szeretem.” Költőnk, Petőfi Sándor sorai visszhangoztak bensőmben, amikor pár pálinka után (újra) felhágtam a dombra Keresztapu szőlejében, a Fejér megyei kis faluban.
Itt van, bizony itt van! Egyfajta globális felmelegedésbe mártott ősz; és szeretem – mióta nem kell iskolát kezdenem, csak bámulhatom, miként szabadul el elementáris erővel a két gyereket három autóval hordó szülők által az őserő: a Pokol... Nos, hajnalodott. Kiugrottam az ágyból. A barátaim – kiket kedvelek nagyon – a buszon már vártak reám. Együtt indultunk a szüretre.
Ott volt a buszon Mester barátom, aki a tavalyi szüret alatt osztatlan sikert aratott, amikor beletörte a klozetba a retró WC pumpát, sec perc alatt. Velünk tartott Alternatív történész barátom, ki néha már-már véresen komolyan, de hobbiként arra keresi a választ, hogy mi lett volna, ha a történelem-egy-egy eseménye másként alakul. És velünk tartott Gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátom is, akitől még nem mertem megkérdezni, hogy a nevetésroham közepette tudott-e köpni, avagy nyelni is, miután szintén velünk utazó kisfia a buszról leszállva így szólott: „Apu, s*@R ez a falu, egyetlen panelház sincsen!” A levegőt aztán persze ő is harapta az esőre álló barométeres reggelen... aztán nem is lett eső... most persze épp zuhognak az esőcseppek a tetőablakra...
Keresztanyu, Keresztapu és Édesanyám már vártak bennünket a kapuban. No és persze Borzi (vagy, ahogy jelen sorok írója hívja: Borz), az örökmozgó, csíntalan kutyus, ki örömében szökellni szokott, ha eldobjuk a labdáját, s lendületbe kapcsolva azonnal vissza is hozza azt.
Ezúttal Gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátom kisfiát szemelte ki magának, akit aztán egész nap megállás nélkül szórakoztatott – kifulladásig… Amit ez a kutyus tud, az bizony egyedülálló boldog borz(i)lét! Mindeközben a keménylegények megitták a Keresztapa-snapszot: lehúzták a jó öreg törkölyt, s azzal a lendülettel lehúztak rá egy kupica tejet is. Horrorisztikus látvány, elhiheted! Róla képet, fel nem is teszek! Hisz hamarosan már égett a csapat keze alatt a munka! És ez a lényeg! Az öröm és az élmény igazi forrása! A szüret maga!
Ha pedig a Keresztapa-snapszot nem bírod, ne csináld! Nos, Mester barátom rohant is azonnal a vécére... Miközben örömmel konstatálta, hogy van a retyón pumpa, a rottyra vágott retró pumpa helyett, az ajtón keresztül felolvastam neki egy helytörténeti kiadvány részletét, amelynek alapján egyik valószínűsíthető őse részt vett 1909. május 15-én egy késes verekedésben a bodajki szőlőben; karókkal és botokkal megspékelve… azt a kiskésit! Jövőre tervezzük is megülni a száztíz éves jubileumot...
Talán ennek a történetnek tudható be, talán nem, minden esetre Alternatív történész barátom gyorsan magáévá tett egy kést és vidáman hadonászva munkára is indult a mi kis falunk feletti szőlőbe (mely nem Bodajkon van). Mindeközben Keresztanyuék frissiben befutott, még mindég másnapos unokája – Ifjú titán rokonom, kivel együtt voltunk az olasz fronton… pardon: kalandon – afelől érdeklődött, mikor jön az új blogom… igen, ez a reklám helye volt… mindeközben Borz (i) a labdával játszott... Az igazi sztár eme ivartalanított kisasszony volt... Jó focista vált volna belőle, ha Zember...
Még mindig Bacchus kezében – avagy csókoljuk, netán kóstoljuk?
A mértékletes pályinkaivás és a késsel való hadonászás után aztán tényleg megkezdődött az igazi munka a szőlőben. De tényleg! Az idő gyönyörű volt. Idén előbb is volt a szüret. Alig kezdtük meg azonban, amidőn egy szőlőlevélen pózoló kis brekibe botlottunk.
Megindult hát a tanakodás, hogy mitévők legyünk? Már-már hajlottam volna a békacomb projektre, mikoron telefonos kapcsolat révén Keresztanyu lánya felhívta rá a figyelmem, hogy lehet, elvarázsolt királylánnyal van dolgunk. Mitévők legyünk hát? Csókoljuk hát, avagy kóstoljuk? A jelenbe Alternatív történész barátunk kiáltása rántott vissza, aki minden előzmény nélkül felrikkantva kérdezte: „Mi lett volna szerintetek, ha a Dél győz az amerikai polgárháborúban?” Ergo: Keresztapunak kiütős az itókája… nekem elhiheted…
Mondhatni szó szerint Bacchus kezében voltunk. Bacchus (a görög mitológiában Dionüszosz) a mámor és a bor istene. Egy Bacchus maszk ottan virít Keresztapu pincéjében is, amit a családi legenda szerint magáról Keresztapuról mintáztak. Amikor tehát kiütéssel győzött felettünk a pálinka, vagy amikor a szüret utáni szieszta & fieszta során a veres bort, mint éltető nedűt kóstolgattuk, készítője, Keresztapu kezében voltunk; szó szerint Bacchus kezében… De hát... ilyen egy szüret...
Még mindig Bacchus kezében – avagy hagymásbab a köbön
A szieszta keretében – ahogy Napóleon mondaná – a „bátrak ütege” megkóstolhatta Ifjú titán rokonom költeményét is, a Bud Spencer és Terence Hill filmekből is ismert hírös-neves (csípős paprikásra sikeredett) hagymásbabot.
Nos, akinek eleddig kétsége volt afelől, hogy a természet nem tud életre hívni egy tűzokádó sárkányra hajazó biológiai formációt, annak tiszta lelkiismerettel ajánlhatom ezt az ínyencséget – de csak saját felelősségre; mert itten nem babra ment a játék… A hagymásbab csak jó higítatlan vörösborral ajánlott – ergo: továbbra is Bacchus kezében voltunk… miközben felidéztük tavaszi túránkat is, a füzéri várhoz.
Tavaly már megkíséreltünk eljutni a várhoz, amikor a Zemplén Kalandparkban lezúztunk a drótkötélpályán. Akkor Informatikus barátom, a kissráca és Dezertőr barátom volt velem. Idén Dezertőr barátom dezertált, de velünk tartott Mester barátom és Gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátom is, kisfiával.
A füzéri várat pár éve jelentősen felújították. De a munkálatok még nem értek véget. A látogatók száma a felújítás óta jelentősen megnőtt, megérte belefeccölni, tervezik állítólag, hogy libegő vinné fel a későbbiekben az utasokat a várhoz. Addigra a vár teljesen felújításra is kerülne.
Jelenleg a vár alatti parkolóból lehet sétával eljutni az alsóvár kapujáig. A rekonstrukciónak vannak pazar elemei, néhol nem hiteles, hát, mit mondjak, nekem azért tetszett. Nézd meg te is!
Ja, majd elfelejtettem: Műemlékvédelmi Citrom-díjat is kapott, arra hivatkozással, hogy elhibázott a helyreállítás. E megtiszteltetésben az UNESCO műemlékvédelmi világszervezetének Magyar Nemzeti Bizottsága részesítette a várat. Bocsi fiúk-lányok! Nekem – még egyszer mondom – tetszik a vár!
Miközben immár lefelé sétáltunk a várból, Hegylakó asszony hívta Informatikus barátomat. Az asszonka tavaly azért szapulta a férjét, mert barátom kissráca nem kapott az úton elég folyadékot. Idén pedig azért kapott Informatikus barátom, mert túltöltötte a derék gyereket… Miként mi is túltöltöttük a poharunkat. Szüreten voltunk, még mindig Bacchus kezében… jöhetett egy kis alkoholmentes must… Egészségetekre!
Must vagy soha! Szóval talpra magyar!
A munka utáni szieszta keretében Mester barátom aludni próbált, mígnem Borz(i) – jó szukához illőn – rávetette magát; ezt látva Alternatív történész barátom a lakásba viharzott be jó félórás kumásra hivatkozva, Gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátom pedig – miután kissráca újabb aranyköpés közepütte kifejtette attitűdjét a felső tagozatról – rájött, hogy valószínűleg lehet még egy kis matekházija az e tekintetben szószátyárnak igazán nem mondható kissrácának… Talpra szökkent hát, s ők korábban haza kellett, hogy menjenek. Valami szüretes matekpéldája nincs valakinek? Amit a helyszínen megoldhat máskor a srác? Mondjuk hányszor kell tekerni egy egységnyi idő alatt?
A kumásból visszatérő Alternatív történész barátom jóízűen kortyolt egyet a Keresztapu által kínált fehérborból, majd felelevenítette, hogy mi lett volna, ha anno továbbengedjük a törököt Bécs felé, s szerinte az igazi Dobó enyhén szólva költségvetési csalásba is keveredett, sőt, mi több, az Egri csillagokkal ellentétben, nemhogy tiltotta a borfogyasztást az ostrom alatt, de ellenkezőleg: az ostrom után szemére is vetettették, hogy várkapitányként nyakra-főre osztogatta a piát…
Dobó várkapitány hősies alakja talán Gárdonyi Géza művének és az abból készültt, azonos című filmnek is köszönhető, azonban tette – Eger várának megtartása – majdhogynem egyedülálló volt az akkori esztendőkben; ehhez bizony kellett jó adag szerencse is, a körülmények összjátéka, az időjárás, az ostrom elhúzódása a hadászati idény végéig, meg még ki tudja, mi minden más, de a tényen nem változtat. Személye ezért okkal nemesedhetett a hazáját szerető és megvédő bátor hős archetípusává a rajtunk taposó történelem viharai közepette.
Ha kedved tartja, 2018. október 14-én te is térj be a székesfehérvári Barátság moziba, ahol a III. Európai Art Mozi Nap keretében levetítésre kerül az 1968-as filmeposzunk is. Bizony-bizony: immár ötven esztendős a Várkonyi Zoltán rendezte Egri Csillagok!
Egyedülálló filmélmény és egyedülálló lehetőség, hiszen példának okáért e megyeszékhelyen utoljára talán a húszéves évforduló körül vetítették a mozik a filmet (méghozzá az akkori Petőfi mozi biztosan), azaz immár harminc éve! Szóval, ha látni szeretnéd moziban is a filmet, most, ötven esztendővel a készítése és kilencven esztendővel a Dobót alakító színművész, Sinkovits Imre születését követően, nos, akkor talpra magyar!
Talpra magyar! Irány az „Egri vár”!
A szieszta keretében az Egri csillagokról ráterelődött a beszélgetés az „Egri várhoz” történő kirándulásunkra is. A vár idézőjelbe tétele azt gondolom, itt jogos; az igazi Egri vár egy következő történet témája lesz. Beszélgetésünk ugyanis pilisborosjenői túránkra terelődött, ahol a film díszletéül szolgáló „művár” – vagy backlot (szabadtéri díszlet) – áll.
Jelen sorok írója már számtalanszor megtette a díszlethez vezető utat, így szemtanúja annak is, hogy bizony az Idő vasfoga – a gondozás ellenére is – megkezdte a munkáját…
De most szüreten voltunk, fiesztán, ünnepeltük a sikeres szüretet, a jó mustfokot, s az ötven esztendős Egri csillagokat. Nem kis munka volt az alkotást összehozni 1968-ban, miként a felépített díszletet is. Ide látogattunk, nem sokkal azután, hogy egyik komáromi sörtúránkon felfedeztük a Kisvakond kiszanált fatönkjét… vagy farönkjét...
Ha tudta volna a Kisvakond, mennyi, de mennyi fa és mekkora rengeteg lakozik a Pilisben, bizony átköltözik ide, mielőtt a Varsói Szerződés keretében – pontosan az Egri csillagok film készítésének évében – leverik a prágai tavaszt... Persze ma már Kisvakond is mindenütt ott van...
A Magyar Néphadsereg törököt alakító kiskatonáinak egyébként szerencséjük volt: több ezer társukkal ellentétben ők megúszták, hogy részt kelljen venniük a magyarlakta Felvidék elleni invázióban… Nos, az „Egri vár” elleni invázióhoz ezúttal Mester barátom, valamint Informatikus barátom és kissráca csatlakozott, Gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátomék – ha emlékezetem nem csal meg – otthon kellett, hogy épp matekozzanak...
Mi eközben megsasoltuk a csinos hölgyeményt a pilisborosjenői Kis-Kevély Sörözőben, utunk kiindulási pontján. Miután az elfogyasztott kávétól, sörtől – és a gondolattól, hogy szívesen „matekoznánk” e kedves gyöngyszemmel – megrészegedtünk, elindultunk a Szent Vid Plébániatemplom irányába. A templom rabul is ejtette Mester barátomat… három csodaszép gyermek után kissé késő a cölibátusra, Mesterem…
Eközben mögöttünk Informatikus barátom kissráca letért az útról… hiába védekezett azzal, hogy elfogyott… sallert kapott…
Következett a Rózsa utca, majd az Ezüsthegyi út. A Viola köznél már teljes volt az összhang Informatikus barátom és kisfia között.
A piros jelzést követtük, mely bevitt az erdőbe. Nem tudom, ha a Viola közzel párhuzamos Málna közön haladunk, akkor a málnásba vitt volna?
Gyönyörű, vadregényes tájon, fenyőerdőben haladtunk első úti célunk, a 415 méter magasan lévő Ezüst-hegy irányába, mely egy kis kitérőt is jelentett.
Az úton volt, aki majomkodott, Mester barátomat pedig pisilés közben hívta az asszony; felvette a telefont, de erről képet inkább nem közlünk… inkább lássuk a kilátást!
Ezután következett a Nagy-Kevély, a maga 534 méteres magasságával, ahonnan kevélyen letekintettünk gyönyörű fővárosunkra, s élveztük a pazar kilátást. Egyúttal érzékelhettük, mekkora távolságot tettünk meg az alant elterülő Ezüst-hegytől a csúcsig. Fincsi hely! Ajánlom!
A hegyről leereszkedve következett a Nagy-Kevélyi kőfülke, más néven a Szódás-barlang; szódást, vagy lovat nem látva leereszkedtünk az „Egri vár” romjaihoz. Amúgy, ha tetszik a barlang, kukkants be te is!
Az "Egri vár" vár még így, romjaiban is monumentális hatást kelt, akkora, akár egy igazi vár. Miközben informatikus apja a történelemórától falra mászott, a kissrác egyedül várta a tüzes kereket a vár kapujában, de aztán az csak nem akart jönni, így ő is bevette a várat.
Amúgy a díszletvárban 2008-ban a negyvenéves évfordulóra emléktáblát is elhelyeztek, hirdetve a település, az egri hősök, s a film történetét, kultuszát, minden arra járónak.
A környék amúgy különös atmoszférájú hely. Mindezt megspékeli az is, hogy maga a díszlet sokkal inkább hitelesebben adja vissza az 1552-es ostrom idején állott eredeti Egri várat, mint Gárdonyi regénye, akinek leírása egyrészt még nem tartalmazza és nem is tartalmazhatta a huszadik századi kutatások eredményeit, egyúttal regényes is, hiszen végtére is regényről lett légyen szó…
Utunk végén megcsodálhattuk még a legendás Teve-sziklát is. A képződmény adta a hátteret az Egri csillagok, de a Magyar vándor egyik jelenetéhez is, egyúttal örök mementóul szolgál annak a tevének, aki az Egri csillagok forgatásáról egy fürdőbe szökött (igaz történet!)…
De megcsodálhattuk azt a kürtőt is, amely az Egri csillagokban a várba vezető titkos alagút díszletéül szolgált… hát, itten már nem jutsz be Egerbe, valami azt súgja…
Utunkat a Szent Vendel-emlékmű mellett, a Jenői FALÓ Büfében fejeztük be, jó pár finom falás közepette, mely eszembe juttatja azt a volt hittan tanárnőm által mesélt Fejér megyei legendát, hogy a szüreti bálokon Jenőben mindig volt egy kis vér, egy kis késelés… ki nem hiszi, vagy netán tudni akarja az igazságot, az járjon utána… Mi mindenesetre szüreten voltunk, drága Keresztapu kertjében, pincéjében... Bacchus kezében.
Mielőtt búcsút intettünk volna a nap végén, elújságoltam barátaimnak, hogy tényleg igaz az a közösségi oldalon terjedő legenda is, mely szerint a Star Wars droidhőse, C-3PO hazánkba látogatott, s átépített változatában a szesziparban helyezkedett el… de erről majd legközelebb!
Innen folytatjuk!
Addig is, az Erő legyen veletek!
És ha tetszett, ajánld másoknak is!
Vagy kövess minket a Facebookon!
Utolsó kommentek