A cím láttán talán sokaknak eszébe jut Rejtő Jenő valamelyik idegenlégiós kalanddal megörvendeztető műve – netán valakinek még Georg Engel „Légió mindhalálig” című regénye is beugrik –, még sincsenek sokan, akik már megtapasztalhatták, milyen is büszke római katonaként, legionáriusként ütemre, vezényszóra menetelni! Hallgatva saját sarud csattogását, miközben bátran lépdelsz utadon, hogy elhozz egy szeletet az antik kor emlékeiből! Múltból a Jelennek, Jövőnek! És mindannak, Aki örömmel fogadja: a Közönségnek! Ez a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör küldetése! Róluk szól e történet! A bátrakról!
„Bátraké a szerencse!”
„Fortes fortuna adiuvat” – tartja a latin közmondás, melynek szó szerinti fordítása szerint „a szerencse az erőseket segíti.” Minden bizonnyal tudták ezt a hajdanvolt Aquincumban állomásozó II. Adiutrix Legio katonái is, hiszen több évszázadon át sikeresen védelmezték a Római Birodalom dunai határát, a Ripa Pannonicát.
De bátran harcoltak a birodalom határain túl is, amikor a legiok hódítani – netán külső ellenség támadását megtorolni – indultak… Nem csak bátrak voltak, de erősek is! Aquincum pedig szerencsés, hiszen a legio műszaki alakulata építette fel a katonavárosi amphiteatrumot is, melynek arénája nagyobb, mint a római Colosseumé. Eme bátor és erős legio előtt kíván tisztelegni a 2015-ben megalakult LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör, melyet a kortárs író, Marcellus Mihály hívott életre.
Marcellus személy szerint is küldetésének tekinti a római kori Pannonia provinciák történelmi-kulturális örökségének továbbadását, népszerűsítését – így regényeiben is rendre találkozhatunk a II. Adiutrix Legioval, valamint annak ünnepelt hőseivel. E küldetés amennyire nemes, olyannyira erős és eltökélt jellemet igényel.
E szellemben működik a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör is, melynek tagjai – akárcsak az egykori II. Adiutrix Legio katonái – a becsületet és az erőt zászlajukra tűzve menetelnek a római kori hagyományőrző rendezvényeken.
De, hogy miként lesz valakiből hagyományőrző legionarius, vagy mondjuk ókori hagyományőrző csoportban rabszolga, nos, abban néha igen nagy szerepe lehet Fortuna Istenasszonynak, azaz a szerencsének is…
Fortuna kegyeltjei – avagy miként lesz valakiből legionarius?
A hagyományőrző baráti körben – mely a Krisztus utáni második századi II. Adiutrix Legiot mutatja be – a tagok a korban használt latin neveket viselnek. Így például a legio I. Cohorsának (csapategységének) zászlaját vivő – polgári foglalkozását tekintve jogász – zászlóst (vexillarius) legionarius társai a Decimus néven szólítják.
Decimus – aki római jogi vizsgáján a legenda szerint a vindicatio azon ősi rítusát húzta, melyet öt perccel előtte kollégáján eljátszott – már ismerte a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kört Lupius centurioként vezető Marcellus Mihály munkásságát. Azonban egy szerencsés véletlennek köszönheti, hogy ma a csapatzászlóval menetel.
Marcellus „Északi vihar” című regénye kapcsán vette fel a kapcsolatot az íróval – bátraké a szerencse –, s egészen véletlenül a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör Rákospalotai Múzeumban tartott májusi bemutatóján találta magát, Marcellus – pardon: Lupius centurio – meghívása révén. Azonnal a legio hatása alá került, de a küldetés iránti szándék már régen benne volt. Így volt elég bátorsága válaszolni arra a meghívásra is, hogy legyen a csapat zászlósa – ebben Lupius centurio mindvégig segítette és bátorította. Bizony-bizony, a szerencse az erőseket segíti! Akik, ha nehéz is néha e küldetés, nem hátrálnak meg, hanem szoros pajzsfalat alkotnak!
Fortuna kegyeltjei – avagy a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör és a NOVA ROMA nemzetközi szervezet együttműködése
A hagyományőrző baráti körben mindenkinek megvan a saját története, miként lett legionarius.Miként a szerencséje is! Úgyszintén a bátorsága! Hogy részese letta LEGIO II ADIUTRIX által kitűzött nemes feladatnak, vállalva e küldetést – a római történelem, kultúra, legionárius életmód és harcmodor bemutatását, Róma örökségének továbbvitelét!
A hagyományőrző baráti kör legutóbb a szeptember 9-én, Visegrádon rendezett XI. Quadriburgiumi Játékok közönségének mutathatta be Róma örökségét, mely fellépésén abban a szerencsében – és megtiszteltetésben – is részesülhetett, hogy a legionariusokkal tartott és páncélt öltött a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti körrel együttműködő NOVA ROMA nemzetköri szervezet hazai tagszervezetét képviselő latin nyelvész is – a szervezetben felvett neve szerint Gnaeus Cornelius Lentulus kormányzó is.
Lentulus, mint kormányzó (római mintára: propraetor), a NOVA ROMA nemzetközi szervezetben egyúttal Csehországot és Szlovákiát is képviseli. Magát a NOVA ROMA szervezetet az ókori római kultúra tanulmányozására és helyreállítására – egyszersmind népszerűsítésére – alapították, Róma alapítása után 2750 évvel. Ahogy maga a szervezet fogalmaz, a NOVA ROMA arra törekszik, hogy újra elhozza civilizációnk klasszikus aranykorát, ismeretterjesztéssel és erkölcsi példamutatással. A szervezet fontos eszköze ebben a latin nyelv ápolása és népszerűsítése is, azonban célja, hogy a római kultúra valamennyi vetületét újraélje, gasztronómiától kezdve a művészeteken át a római jogig, vagy az öltözködésig.
A LEGIO II ADIUTRIX visegrádi fellépése és fegyverbemutatója
Fortuna kegyes volt a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti körhöz: gyönyörű nap virradt, amikor elindultak a tagok visegrádi bemutatójukra – egyúttal már forróság sem volt. A délután kezdődő felvonulás előtt a baráti kör gyakorlatozott is egyet a Visegrádi Sportcentrum területén. Maga a felvonulás is a Visegrádi Sportcentrumból indult és oda is tért vissza.
A legio – a többi hagyományőrzővel együtt – átvonult a városközponton, majd visszatért a sportcentrumba. Mit vonult? Menetelt!
A menetelés a „Movete!” indulási paranccsal vette kezdetét, melyet a csapategységet vezető centurio – Lupius centurio – adott ki (az indulási parancsra mindenki bal lábbal lépett ki). Menetelés közben aztán sűrün csattogtak a saruk, valamint a „Sin! Sin! Sin, dex, sin!” („Bal láb!Bal láb! Bal, jobb, bal!”) vezényszavak.
A legioval tartott – mint mindig – a neves filozófuscsászár, Marcus Aurelius is, aki szintén a hagyományőrző baráti kör tagja (természetesen polgári foglalkozására nézve nem imperator, hanem matematikus). A császár az úgynevezett „négyes alakzat” által védetten lépdelt és integetett a közönségnek – a szerencsés római népnek.
A négyes alakzat elején haladt a centurio, valamint a zászlós, mögöttük haladt a császár, akit négy legionarius védelmezett. (Természetesen, amikor szükséges volt a városi közlekedés szempontjából, a csapategység és a császár libasorban haladtak…)
A sportcentrumban – az erre kijelölt helyen – a császár elfoglalta helyét, s gondolatokat olvasott fel „Elmélkedések” című művéből, melyet javarészt a fronton, a kvád-markomann háborúk idején, katonai sátorban dideregve fogalmazott meg, akkor még (elsősorban) a saját maga számára…
Máig időtálló értékeket lehetett hallani az előadás során, melyet a császár közvetített a Múltból a Jelenkor emberének, a közönségnek! Így kapcsolódott össze a LEGIO II ADIUTRIX bemutatójában Múlt a Jelennel – s ha szerencsénk van, akkor a Jövendővel is! Érdemes megismerni a császár gondolatait. Még katartikusabb meghallgatni azt – élőben!
Ezt követően a legio csapategysége különböző harci alakzatokkal tisztelgett császára és a közönség előtt. Láthatta a közönséga híres „teknősbéka alakzatot” (testudot), de különböző támadó alakzatokat is.
Kár lenne mindegyikre egyesével, külön-külön kitérni, sokkal inkább érdemes megtekinteni. Egy biztos: a közönség igazi csemegében részesült!
Mindezt követte egy fegyverbemutató is. Az érdeklődők megtudhatták, hogy miért is kék a hagyományőrző baráti kör legionariusainak a pajzsa (a híres scutum, azaz a hajlított pajzs).
Az eredeti legiot ugyanis ravennai tengerészekből verbuválták, így a hagyományőrző csapat – lévén, nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy milyen színre is festették az eredeti pajzsokat – e tengerészek előtt tiszteleg.
A legionariusok rövid, szúrásra alkalmas kardokkal (gladiusokkal)végezték gyakorlataikat, egyszersmind tisztelegtek vele császáruk előtt is. Ez a fajta kard a Krisztus utáni harmadik századig volt a gyalogos katonák fegyverzetének része.
A hagyományőrző csapat sisakjai egyformák voltak (császárkori gall sisak), azonban a zászlós sisakját állatprém (róka) díszítette, miként a centurioét lószőr (a tisztek sisakján ugyanis sisakdísz volt). Testpáncéljuk éppúgy különbözött egymástól, mint hajdan az eredeti katonáké. A híres és közismert, lemezpáncél (lorica segmentata) mellett láthatott a közönség gyűrűs páncélinget (lorica hamatát) és pikkelypáncélt (lorica squamatát) is.
Meglepetést okozott azonban, hogy valamennyi legionarius fehér tunicát hordott. Nem ez ugyanis a megszokott a hollywoodi filmek alapján, hanem a vörös. Ennek (azaz a vörös színnek) azonban szinte semmi alapja nincsen!
A centurio által kommentált fegyverbemutatón is elhangzott, hogy nem viselhettek vörös tunicát a katonák – nem is bírta volna az államkasza. Mindezek mellett a falfestményeken és mozaikokon leggyakrabban fehér tunicában láthatjuk a katonákat. A LEGIO II. ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör is azt tartotta szerencsésnek, ha nem filmalkotásoknak kíván megfelelni, de a történelmi hűséget és hitelességet tűzi zászlajára. Így a fehér színt választotta, és azóta is menetel!
Legközelebb 2017. október 15. napján menetel be Aquincumba, a NOVA ROMA szervezettel közös rendezvény keretében! Ha szerencsés vagy, Te is elcsípheted őket!
„Movete!”
Folytatjuk!
(A fényképek a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör, valamint Szabó Marcell hozzájárulásával kerültek publikálásra.)
Utolsó kommentek