„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: A Zember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik állatira jó kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információs-tudományos-szupersztráda!
Arcrándulások kirándulásunk kezdetén
Ha többedmagaddal utazol, több napra kirándulni, nem árt, ha tudod, kitől mire számíthatsz, elkerülendő néhány arcrándulást – mely elhiheted, nem fűszerezi meg úgy a napod, mint egy jó favágó steak az ürömi Öreg Sváb Étteremben…
Persze, ha társasutazáson veszünk részt, kivédhetetlen, hogy be ne üssön egy-egy kis mennykő a hosszabb úton, ámbátor még ha kisebb, összeszokott baráti társaságról is légyen szó, akkor is benyelhetünk valami nyalánkságot… Egy biztos: a jó öreg sváb konyhában... na abban nem fogsz csalódni! Ráadásul olyan kortárs írókkal futhatsz itt össze, mint a római kori Pannonia történelmét regényeiben elénk táró Marcellus Mihály, vagy Szélesi Sándor, a Kincsem című mű szerzője...
De vissza az utunkra! Egy csodás nap indultunk volna Egerbe, hogy ott megszálljunk, s onnan kiindulva a hétvégén elkalandozzunk a híres-neves Zemplén Kalandparkba.
Ez természetesen meg is történt, csakhogy! Indulás előtt egy órával Informatikus barátom azzal a hírrel hívott, hogy velünk tartó kissráca játék pisztolyával – puszta testvéri szeretetből – kishúga szemébe lőtt, s immár dokinál vannak, kizárandó a maradandó károsodást… türelmet kért. Ahogy a telefonban mondta: „Pofám leszakad!” Nos, előttem már a kalandpark víziója lebegett...
...mit volt hát mit tenni, elindultam hát a másik úti társunkért, Dezertőr barátomért, aki szokásához híven szintén késett a túlóra miatt a találkozási pontról, kiérdemelve nevét… Hogy aztán Informatikus barátomat és Dezertőr barátomat hogyan is kapartam össze, már nem tudom, az minden esetre biztos, hogy mindenkinek arcrándulása volt már a kezdet kezdetén… Hogy miért is? Talán azért, mert Dezertőr barátomat hajnali fél négykor hívták otthonról, Egerben, másnapra virradóra?! Begőzöltünk, mint Jumurdzsák?! Á, dehogy!
Nem, nem ezért! Hidd el! Végeredményben nem a bosszúságtól, hanem történetesen azért, mert Informatikus barátom kisfia vidáman elújságolta, hogy kishúga szeme „meg lett lőve”… mintha nem is ő lett volna a delikvens, passzív alannyá tette hugicáját, s önmagát nyelvtanilag kivonta a sztoryból…
Elindultunk, de persze először nem Egerbe – Dezertőr barátomnak tudniillik volt egy kérése. Autót szeretett volna venni az idő tájt, így kocsit nézni a Nógrád megyei Varsánynak vettük az irányt. Sajnos nem akkor rendezték a híres éves Lepényfesztivált, úgyhogy ide még vissza kell térnünk, megkóstolni a messze földön híres túrós lepényt!
Kocsit nem vettünk, de azért a Szent Mihály templomot sikerült megsasolnunk.
Utunk eztán Szécsényen keresztül vezetett – a kis kölök unta is –, ahol 1705-ben II. Rákóczi Ferencet fejedelemmé választották. A ferde tűztorony meglepett. Mitől ferde? Világháborús bomba? Agyagréteg elcsúszása? Rosseb tudja, hagyjuk is a balladai homályba!
Hanem aztán gondoltam egyet, s rá akartam venni a csapatot, hogy improvizáljunk, s álljunk meg. Tudtommal gyönyörű a ferences rendi kolostor meg a katolikus templom. Nem is beszélve a tóról, a várkertben, mely felett pedig a Forgách-kastély magasodik, a vidéki barokk építészet eleganciájával (a kastély ad otthont egyébiránt a Nógrád megye történelmi, régészeti emlékeit gyűjtő Kubinyi Ferenc Múzeumnak).
Már majdnem megálltunk! Már majdnem! Amikor szemembe fúrta magát a vár lélekölően futurisztikus formában rekonstruált rondellája! Orcám rándult és rándult; pardon: eltorzult! Beletapostam a gázba…
Kutyusát ölelő kislány és az ő szúrós szeme
Eger felé tartva megálltunk a recski csapórudas sorompónál. A személyforgalom 2007. óta szünetel. A sorompó mellett lakott őrház. Van itt még bakter.
Az állomás évtizedek óta nem változott – megállt az idő, vagy mi… nem történt itt semmi…
Nem volt itt az erdőben semmi – ezt akarták velünk sok évig elhitetni, az erdőben történt borzalmakat elfeledtetni! Nem sikerült! Hisz nem gátolható az Igazság! Ami történt, arra mindég kell… kell emlékezni! Nem dughatjuk homokba a fejünk!
Az állomási sorompó mellett már tábla jelezte a Nemzeti Emlékpark felé vezető utat. A Várbükki utcán haladtunk, melyről a székelykapuval díszített Trianon Emlékparknál jobbra letértünk (tábla jelezte itt is).A kanyarban tíz éven aluli gyerekek csapata játszott az árokparton. Óvatosan vezettem, egyikük kölyökkutyája mégis kirohant elém. Megálltam és kinéztem. Szerencsére a kutya átjutott a kocsi előtt. Immár egy nyolc éves forma kócos-koszmókos kislány szorongatta, s fennhangon magyarázta neki, hogy ilyet nem szabad. A kislány észrevett. Szúrós szemeit szinte vádlón szegezte rám. Konstatáltam, hogy nincs baj. Elindultunk.
Az úton hosszan haladtunk, majd egy ponton, ahol a tábla jelezte, befordultunk az erdőbe, s előttünk volt az egykori recski kényszermunkatábor helyszíne. Ekkor nyert számomra értelmet a kislány vádlónak talált tekintete. Megtestesítette mindazt, amit egy ártatlan gyermek érez, amikor haragszik a felnőttek világára, mely behatolt kis életébe. Megtestesített tán mindent, amit egy ártatlanságát vesztett Kor érezhetett, melyen maga a Borzalom lépdelt…
taposott… újra és újra, a huszadik században… Mert miként a kislány kiskutyáját féltette, úgy rettegtek milliók a puszta életükért… Ezt érted meg Recsken!
Recsken, ahol a diktatúra sötét éveiben, 1950 nyarán a szovjet gulág-táborok mintájára internáló- és kényszermunka tábort hoztak létre.
Idehaza a leghírhedtebb volt, amely 1953-ig működött, s amelyben a – magyar társadalom különböző rétegeit képviselő – körülbelül másfél ezer kényszermunkást bírósági ítélet nélkül tartották fogva, politikai okokból, törvénytelenül, határozatlan időre… és dolgoztatták… és dolgoztatták… és dolgoztatták… a közeli kőbányában… megfelelő élelmiszer-, gyógyszer- és orvosi ellátás nélkül… Sokan meghaltak, mire 1953-ban szabadulhattak.
A tábornak később a nyomait is eltűntette az akkori rendszer. Az emlékét is el akarták törölni. Nem sikerült! Mert a gyűlölet nem győzhetett! A túlélők még a hazai rendszerváltás előtt megalapították a Recski Szövetséget, rabtársaik emlékére 1991-ben emlékművet állítottak, melyet a néhai miniszterelnök, Antall József avatott fel, 1996-ra pedig átadták a Nemzeti Emlékparkot az egykori kényszermunkatábor helyszínén. Talán sikerül általa is emlékeztetni önmagunkat, mennyire kegyetlen tud lenni az ember… az emberiség! Mert muszáj emlékeznünk! Hogy ne ismétlődhessen meg újra! Sehol! Különben az a kislány vádló tekintetével újra és újra ránk mered… és szúrós szeméből a könny is kicsordul…
Újra Sirok
Immár Sirok vára alatt autóztunk, mely nem is oly rég egyik kirándulásunk helyszíne volt (tényleg csini a vár pénztáros lánya). Közeledett Eger. Faludy Györgyről (1910-2006), Kossuth-díjas költőnkről, írónkról és műfordítónkról meséltem a többieknek, akit szintén Recskre internáltak. Aki olvasta Pokolbéli víg napjaim című életrajzi művét, képet kaphat arról, mit kellet Recsken nap, mint nap neki is átélnie.
Talán csodával határos, hogy a költő 1988 októberében a következőket írhatta a messzi Torontóból Balatonkenesére: „Nem hittem, hogy ezt a budapesti látogatást megérem és ennyire nem felejtettek el; a Villon is újra megjelent, testi mivoltomban és könyvben; Karácsonyra jön az 1400 verset tartalmazó világantológia; Könyvnapra a nem-szamizdat »Pokolbel víg napjaim.«” Talán csodával volt határos, hogy 1953-ban élve szabadult, s közel nyolcvanévesen mindazt, ami vele is történt, immáron szabadon elmondhatta idehaza…
Itt tartottam vezetés közbeni gondolatmenetemben, Sirok alatt autózva, amidőn Informatikus barátom kisfia – immáron totál elunva magát – előrenyúlt, s engem, a vezetőt! jól meg akart csiklandozni. Szerencsére csak a nyakamat érte el, de így is balesetveszélyes volt, amit csinált. Satufék. Csípőből. Még jó, hogy nem közlekedett az úton senki. Kiszálltam a kocsiból, hogy feltépjem a hátsó ajtót, ahol ült. Közben magam elé idéztem a siroki vár előző kirándulásom során megcsodált lobogó zászlaját, hogy kellő áhítattal vághassam pofon…
Burleszk film kezdődött: ő belülről lezárta az ajtót, én előre léptem, s kinyitottam, mire ő újra lezárta, erre én ismételten előre léptem és kinyitottam. Végül feltéptem az ajtót, s levágtam neki egy sallert, amely Bud Spencer kétórás érzéstelenítőjének felelt meg, a gyerkőc ennek ellenére vigyorogva feszített… Aztán édesapjával, ki végigröhögte az egész műveletet, közösen, immár higgadtan elmagyaráztuk neki, hogy miért nem szabad a vezetőt zavarni… higgadtan csináltuk…
No para – avagy gyerünk a Zemplén Kalandparkba!
Egerben már bejáratott helyünk van a vár alatt, az évszázados, patinás Hauser-Bodnár Vendégházban. Kapuján ha kilépsz, rögvest ott vagy a várkapuban…
...vagy egy jó borozóban… a gyerkőc hamar ki is dőlt… nem bírta már ép ésszel kivárni, míg apuci (és) barátai mattra beboroznak a híres Egri Csillagból, a város új jelképéből… Másnap kora reggel Sátoraljaújhelynek vettük az irányt. Monok közelében megálltunk az úttest szélén slagozni. Történelemórát tartva elmeséltem Informatikus barátom kisfiának, hogy itt született 1802-ben a híres Kossuth Lajos… mire ő énekelt róla… de ezt inkább hadd ne részletezzem...
Elértük Sátoraljaújhelyt. Itt található a térség egyik legnagyobb jelentőségű beruházása a Zemplén Kalandpark. Első elemét – a bob pályát – 2009. július 20-án adták át.
A maga 2275 méteres hosszúságával az ország és a térség leghosszabb bob pályája. 37 km/órás sebességgel is haladhatsz rajta. Félelmetes, felejthetetlen! Próbáld ki te is! Ülj fel rá és zúzz le vele! Így tett Dezertőr barátom is, aki Informatikus barátom kissrácával csúszott…
A történtekről Dezertőr barátom így számolt be: „Az élmény, ami megfizethetetlen. Amikor bobozni indulsz egy hétévessel… Igyekszel megnyugtatni, hogy nem kell majd félni. No para! De már az első kanyar után rájössz, hogy a kissrácnak Zéró a veszélyérzete és a pálya végére egyedül te fogsz besz…ni!!! Na, ez felejthetetlen élmény!” Erre csak annyit mondhatok: no para, éld át te is! Mi is így tettünk.
Bob után következett aztán a fő attrakció! Lezúzás a Sólyommal!!! A kissrác nélkül, mert ő még ekkor nem volt nyolc éves, no meg harminc kiló, amit persze nem is bánt a tériszonyával… De vissza a Sólyomra!
A sátoraljaújhelyi Szár-hegy és Magas-hegy közötti 1036 métert kétféle módon lehet megtenni: egyrészt üvegpanorámás zárt kabinban, panoráma ablakokon kitekintve (ez az úgynevezett Dongó)...
... vagy pedig két párhuzamos kötélzetet használva, 80 km/órás sebességgel! Kellően extrémnek találod az átcsúszó kötélpályás megoldást?
Na, hát ez a Sólyom! Repülsz! Szó szerint! szállsz, szállsz, Sólyom szárnyán! Egyedülálló élmény! Ilyen kötélpálya Európában igen ritka! No, most, hogy rágerjedtél a témára, egy kis száraz jön: térkép...
A Sólyomhoz speciális jegyet vettünk, melynek révén először libegővel felmehettünk a kilátóig. A libegő az ország leghosszabb ülőszékes libegője, hossza 1332 méter.
Pazar élmény, pazar kilátás! Aztán Informatikus barátom és jómagam a Sólyommal átcsúsztunk a speciális jegy révén a Szár-hegyre, ahol történelmi emlékhely fogadott bennünket, miután magunkhoz tértünk a szédültjóóó élményből. A Szent István kápolna.
Sajnos sietnünk kellett, mert Dezertőr barátunk a Magas-hegyen várt ránk a gyerkőccel, égve a vágytól, hogy ő is csúszhasson. Visszautaztunk a Dongóval. Mindent felvettünk persze a bérelhető kézi kamerával. A kamera nincs a speciális kombinált jegyben, azonban egy újabb libegő menet, vissza a kiindulópontig, lefelé, nos az igen. Igeeen! Ez szédültjóóó volt! Ide még visszatérünk, idén is! Vajon Informatikus barátom kissráca – aki már betöltötte nyolcadik életévét – idén velünk csúszik? Nos, az ő döntése lesz, a magam részéről csak bíztathatom! No para! De hűtsük csak le az izgalmakat!
Körbenéztünk még a kalandparkban. Van itt túristaszálló, mászófal, gör- és műjégkori pálya, kalandtúra pályák, tanösvény, játszótér, büfék… a büfé az nagyon fontos… télen síelhetsz orrba-szájba! Egy azonban biztos: amikor idejössz, egyet akarsz! Szállni és szállni Sólyom szárnyán!!! Utazz el ide és zúzz le Te is!
Innen folytatjuk!
Addig is kövess minket a Facebookon is!
Utolsó kommentek