„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állatira jó” kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információs-tudományos-szupersztráda!
Kisvakond visszatér – avagy tejfakasztó buli a Borozóban
Észak-Komáromban található az Európa-udvarnak nevezett egyedi épületegyüttes, amelynek épületei egy 6500 négyzetméteres új teret vesznek körbe, Európa egyes vidékeinek építészeti jellegzetességeit mutatva be.
E tér közepén áll a Borozó, mely eddig is számos kirándulásunk és néhány rándulásunk színhelye volt, s amely egyúttal a jó öreg Öreg-Komárom kulturális életének egyik meghatározó pontja is – gondolok itt mindjárt a rendszeres zenés táncos rendezvényekre.
Egyik hétvégén ismételten meglátogattuk a helyet – szinte hazajárunk már a Borozóba –, hogy „Mester” barátom kisfiának megszületését ünnepeljük, s egyúttal Kisvakond is láthassa a régi fatönkjét, melyet társaival a városban hagyott… hogy örült! Rögvest kért egy kis sert!
Ahogy mi is örvendeztünk, barátaimmal! Hiszen az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Borozó – talán írhatom ezt: mint a „Kirándulás és néhány rándulás” történetek követője – szíves meghívásának tehettünk örömmel eleget! Így történt hát, hogy „Mester” barátomnak és mindannyiónknak a maradandó tejfakasztó buli élményében, no meg a fincsi Rumba csokiban része lehetett! Mindezt – barátaim nevében is – nagy tisztelettel köszönöm!
Ha arra jársz, térj be te is a Borozóba! Helyezd magad kényelembe a legkényelmesebb kanapén, mit valaha is kipróbálhattál, aztán kóstold meg a sört, a fincsi ribizli bort...
...játssz egy csocsó partyt, avagy táncolj a tökéletes talp alá valóra kifulladásig! Irány a jó öreg Öreg-Komárom!
Így tett Kisvkond is, s megszülettek a „Kisvakond és az óra”...
...no meg a „Kisvakond és a bárpult” epizódok!
Fincsi volt! Visszatérünk! Naná!
Kisvakond orcája alászáll – avagy ifjú titán rokonom felcsap sofőrnek!
Mióta informatikus barátom és kisfia nem a busszal, de külön családdal utaznak Komáromba – és asszonyt hotelben hagyva csatlakoznak hozzánk a Vikingben –, semmi horrorisztikus dolgon nem lepődök meg, azonban az utazás reggelét megelőző éjjel, 0 óra 25. perckor üzenetet kapok ifjú titán rokonomtól, akivel anno Olaszországot is megjártuk…
Ebben közli, hogy csak autóval tud jönni Komáromba – jóllehet a megbeszéltek szerint felszállt volna a buszra hozzánk, félúton – s már délután egyre haza kell érnie. Ebből az lett, hogy mi szálltunk át hozzá a kocsiba Kisvakondostúl, s ő vitt bennünket Komáromba. Ezért köszönet! Kisvakondnak persze alászállt az orcája, hogy még működik az autó – hiszen emlékei szerint beledugott a kipufogóba egy szafaládét, megszívatva az embereket, mint a vigyorgó Jókai Aranyembere az exitálásra hajlamos Brazovicsot...
„Mester” barátom nem afféle összeesküvési elméleteket kreáló muksó, azonban neki is feltűnt, hogy a buszmegállóban ifjú titán rokonom apai nagymamája, mint kontrolling figyelte a fák között átsütő nap fényében, hogy az unoka autóval indul, és nem pattan meg a busszal – akkor lett volna ám csak monitoring!
Szóval, miközben „Mester” barátommal, ifjú titán rokonommal, s az ő baseball sapkájának siltjét meg nem hajlítva viselő (sapkáját baseball sapkának el nem ismerő) haverjával átrepesztettünk a hídon Észak-Komáromba, ifjú titán rokonomat arról faggattam, miért is szegte meg a kirándulásunk Alapszabályát, melynek egyik pontja a szovjet Kirgizisztán sztahanovista örömlányainak körében kerengő közmondáson alapul, amely pedig történetesen kimondja: „A tervet nem lehet meg*a**ni!” Elmondása szerint délután családi fuvarja van, és lenyakazzák, ha nem ér haza, sajnálatos módon rászerveztek, mivel csak előző nap mondta meg otthon, hogy velünk jön egy brutális – de mégoly szédült fincsi – tejfakasztóra.
Így érkeztünk meg kirándulásunk első állomására, a már jól ismert Vikingbe. Miután informatikus barátunk is megérkezett kisfiával – s letoltunk egy fincsi kávét, kávébabbal, megkóstoltuk a Marlenkát – koccintottunk a jó Kelt sör remekkel...
s megszületett a „Kisvakond és a hajó”...
...valamint a „Kisvakond és a kávébab” története...
Eközben informatikus barátom kisfia otthon érezte magát és a fél kávézóban szétdobálta a játékait...
... én pedig, mint Hercule Poirot a Gyilkosság az Orient expresszen történetében, elkezdtem rekonstruálni a tényállást, mely ifjú titán rokonom porzó veséjéhez vezetett, kinek véletlenül alkoholos sert is rendeltem… Poirot is két megoldást tár a vonat közönsége felé, s rábízza a vonatot tulajdonló cég vezetőjére, hogy melyiket fogadják el. Egyik az egyszerűbb, amit már ifjú titán rokonom esetében is ismerünk…
A másik, a bonyolultabb magában foglalja, mint kiderült, többek között azt is, hogy ifjú titán rokonom még hajnali kettőkor is a helyi korcsmában csapta a szelet feszes ruciban feszítő feszes fenekű barátnője helyébe lépő új kedvesének, kivel a hüvelyes növényeket vették át, meg a húsevő virágot – gondolom… ergo: akár a kései óra és az előző napi megismételhetetlen ser miatt is jöhetett az új utazási mód, a nagy kérdés azonban maradt: ki volt a kontrolling és ki a monitoring? És, hogy melyik verziót is tárjam az olvasó elé? Nehéz kérdés...
Itt jártam gondolatmenetemben, amikor informatikus barátom kisfiát a szomszéd asztalnál ülő bácsi megkérdezte, hogy szereti-e az iskolát. A Kissrác úgy felelt, hogy jól ki jön az iskolával. A bácsi rákontrázott: „Ha szereted az iskolát, beteg vagy!” A Kissrác kikérte magának, hogy „beteg” lenne, majd felállt, s apjához fordult a következő szavakkal: „Inni jöttünk Komáromba. Gyerünk!” Felcihelődtünk hát, s következő állomásunkhoz, a Borozóhoz dülöngéltünk… kissé ferdén látva az ablakot…
Ifjú titán rokonom sajnos ide már nem követhette a bandát, haverjával haza kellett menniük, így azonban lemaradtak a Borozó által biztosított vendéglátásról! Ej-ej, ifjú titán rokon, miről maradtál le, azzal, hogy megszegted az Alapszabályt?Eszembe jutott e szabályszegés – e skandalum! – következtében, a legkényelmesebb kanapén ültömben Bán Mór Hunyadi regénysorozatának egyik karaktere, aki a mai Ausztriában lévő Hainburgban sokat tartózkodott.
Habsburg Frigyes, akitől Mátyás király is csak borsos áron szerezhette vissza a koronát (kénytelen-kelletlen elfogadva, hogy ha törvényes örökös nélkül hal meg, akkor a korona a Habsburgokra száll, igaz ekkor még fiatal volt, állt neki a zászló) és akit Hunyadi János, a nagy törökverő is kifüstölt volna Hainburg várából, ha az megszegi az éppen aktuális békét… szóval…szóval.. kedves ifjú titán rokonom „A tervet nem lehet meg*a**ni!” A Borozó kanapéján ülve eszembe jutott, hogy előző történetemet Sopronban hagyám el, közel Hainburghoz.
Ezek után – természetesen csak gondolatban, a Borozó kanapéján ülve – Pozsonyig száguldottam, a Duna mentén.
Pozsonyból Dévény vára felé indulhatsz, vagy akár Ausztria felé is, Hainburg városa irányába… erre tartottam…
Haydn majdnem pajzán gondolat maradt – avagy Hainburg városának viharos múltja az Úr ege alatt…
Ha már az előbb a hüvelyes növényeknél tartottunk, álljon itt kezdetnek egy érdekesség a híres zeneszerző, Joseph Haydn életéből, egyúttal Hainburg városának történetéből: 1683-ban, amikor a Bécs elleni török invázió kudarcba fulladt, a török Hainburgot is feldúlta. A túlélők közt volt Haydn nagyapja, aki később „hüvelyezhetett” – így ma gazdagabbak vagyunk Haydn zenei örökségével...
Nos, a város a római idők előtt is lakott volt. Legkorábban a kelták telepedtek meg a mai Braunsbergen – itt rekonstruálták is erődjüket, egy palánkvár részletét –, ahová mind autóval, mind kijelölt túra útvonalon fel lehet jutni.
A kilátás minden irányba gyönyörű, sőt, mi több, Pozsony és Dévény is látható, nem is beszélve a Dunán átívelő hídról.
Ha túra keretében mész fel a hegyre, egy kisebb erőd, Röthelstein romjai is szemed előtt fognak kibontakozni az erdőben.
Gyönyörű vidék! Ez Hainburg és térsége!Csupa titokzatos hellyel!
Látogass el a várhegyre is, a hol Bán Mór regényében Habsburg Frigyes megerőszakolja Luxemburgi Zsigmond lányát.
Kemény történet, s kemény idők tanúja a vidék is, mely a római korban a tartományi székhely, Carnuntum vonzáskörzetéhez tartozott, jó pár barbár betörést elszenvedett. Hainburg amúgy a Nibelung-énekben is szerepel.
Maga a város többször volt magyar kézen is, először a Honfoglalás után, 1042-ig. 1278-ban szerzik meg a Habsburgok. Mátyás király 1482-ben megszerezte a Habsburgoktól, így 1490-igh ismét magyar kézen volt. Majd jött a török… Aztán egy kiránduló (és néhányat ránduló) csapat…
Gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátommal, a várból pozsonyi paneleket sasoló kisfiával és „dezertőr” barátommal kaptattam fel a várhegyre nemrégiben, ahová szintén két út vezet: egy életveszélyes (ez az eredeti), meg egy turistaút. A vár ma már rom, de a kilátás magáért beszél! Szóval, irány Hainburg!
A várhegyről leautóztunk, majd jobbra fordultunk a városon keresztül vivő országúton és egy lámpába botlottunk, amely a Közép-Európa legnagyobb, épségben fennmaradt városkapuján, a Wienertoron átmenő forgalmat irányítja (a kapun ugyanis csak egy sáv fér át). Nézd meg a kapumúzeumot! Nagyon jó!
Vissza Komáromba – avagy Kisvakond és a hazaút
Gondolataimból – szokásához híven – most is informatikus barátom kissráca ébresztett. Visszaszáguldottam hát gondolatban Komáromba, mely a római korban szintén lakott volt már, egyúttal nagy harcok színhelye a Krisztus utáni második században. Itt állt Brigetio település, de a túlparton Celemantia erődje is. Egypárszor felégették a barbárok a térséget…
Elérkezett a hazaút ideje. Informatikus barátom kissráca latin vezényszavakra menetelt át a hídon velünk, Komáromba.
A vonatunk lassan indult, de a pénztárban megakadt a sor. A nénivel – ki a kasszában állva várta a jó szerencsét – poénkodtunk egy sort a szürreális helyzeten. A pénztáros elveszített egy vonatot...
...hátra ment, segítségért… Az már kevésbé volt poénos, amikor a pénztárban ezressel kevesebbet akart visszaadni… végül felszálltunk, Komáromban hagyva informatikus barátomat és kissrácát. A hétéves kissrác – poénból – búcsúzóul bemutatott... apja sallerhez készült… a vonat elindult… Úton voltunk, de tudtuk: Komáromba és a Borozóba még visszatérünk! A tejfakasztó buli örökre emlékezetes marad! „Mester” barátom: Isten Éltesse a fiad!
Folytatjuk!
Utolsó kommentek