Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár huszadik alkalommal! Ennek örömére ürítem is poharam! Ave Caesar!

Most pedig taszítsuk le Caesart a trónról!

Legalábbis az utolsó császárt, aki a Nyugatrómai Birodalom trónusán ült. Romulus Augustusnak hívták azt a kamasz fiút, akiből Kru. 475-ben – alig tizenöt esztendősen – császárt csinált apja, a germán származású politikus és katona, Flavius Orestes.

Ezt mutatja be a Valerio Massimo Manfredi azonos című regényéből 2007-ben készült film, Az utolsó légió, melynek elején egy mondat erejéig arra utalnak, hogy Róma a fokozódó veszély miatt hazahívja a csapatait…

Nos, ebben az időben az egységes birodalom már rég a múlté. Kru. 395-től véglegesen két részre szakadt. A Nyugatrómai Birodalom területe a népvándorlás, a barbárok betörései és térfoglalása nyomán fokozatosan olvadt, a nyugati császárok tényleges hatalma az ötödik század második felében gyakorlatilag már a napfényes Itáliában sem volt oly szilárd.

Orestes, aki menekülésre kényszerítette a Keletrómai Birodalom által elismert uralkodót, Julius Nepost, fia névleges császársága alatt a tényleges hatalom gyakorlója volt, úgyis, mint katonai főparancsnok. Megtagadta azonban több germán törzs földigényét, akik Odoacer vezetése alatt fellázadtak. Orestest megölték, Odoacer pedig letaszította trónjáról az utolsó „felségecskét”, vagyis az utókor részéről Augustulusnak („kis Augustusnak”) nevezett császárt. 

Neve egyaránt tükrözte Róma városának alapítóját (Romulust) és az első római császár (Augustus) nevét is, mindez mégsem hozott szerencsét: uralma Kru. 476. szeptember 4-én véget ért. Le kellett mondania, de ezzel valószínűleg megmentette a saját életét. Odoacer nem végzett vele, hanem életjáradékot biztosítva számára Campaniába száműzte.

Campania legnagyobb városa Nápoly, s itt található Capri szigete is, ahonnan Az utolsó légióban egy kisebb csapat kimenekíti Romulust, aki később a távoli Britanniában telepedik le, Odoacer pedig egy hasonmással helyettesíti a fiút, mert nem akarja azt a jogos gyanút kelteni, hogy esetleg mégis megölette... A valóságban itt élte le az életét a srác Campaniában, kolostort is alapított, s még Odoacer kettéhasítója, Nagy Theodorik osztrogót (keleti gót) uralkodó is találkozhatott vele, de még 536 előtt meghalt.  Szóval a filmmel ellentétben nem találkozott a britanniai Vortigernnel... 

...nem pátyolgatta őt Arthur király nagy varázslója, a mondabeli Merlin sem... 

...de a valóban élt történelmi személy, Romulus Augustulus, a filmmel és a regénnyel ellentétben nem lett Arthur király apja sem, Uther Pendragon néven, még kevésbé volt köze bármiféle Excalibur nevet viselő legendás kardhoz... 

Még egy március idusa – avagy a főfogás a karddal széthasított Odoacer maga...

A római császárság névadóját – de nem első császárát – Julius Caesart Kre. 44. március idusán gyilkolták meg összeesküvők. Michael Curtis Ford Róma bukása című regényében (mely tegyük hozzá: kicsit hitelesebb Az utolsó légiónál) elénk tárja, hogy a gót Theodorik is március idusán végeztette ki Odoacert, egy békelakoma ürügyén (Kru. 493. március 15-én). De ne siessünk úgy! 

Nos, a Keletrómai Birodalom mindig is az Orestes által elűzött Julius Nepost ismerte el a Nyugatrómai Birodalom utolsó császárának, annak haláláig, a történészek azonban a kiskamasz ámde bölcs Augustulust tekintik az utolsó császárnak. A történészek egyébiránt Kru. 476-ot tekintik az ókor végének is, jóllehet az antik világ akkor még élt Itáliában, a kortársak nem érezték annyira látványosnak a változást, az előző évtizedekhez képest. A bizánci visszahódítás korszaka, nos… az már „más tészta” lesz… üvölt majd a farkas Róma romjai felett… melynek egykor jelképe volt…

Taszítottak le több császárt azelőtt is a trónról, az ötödik század során, azonban történelmi tény, hogy Kru. 476-ban közjogi szempontból megszűnt az addigra már amúgy is csak formálisan létező Nyugatrómai Birodalom. Ezt követően a Keletrómai Birodalom uralkodói tekintették magukat – ha formálisan is, de – a Római Birodalom egyedi urainak. Odoacer a császári felségjelvényeket elküldte a Keletrómai Birodalom császárának, ő maga Itália királyaként uralkodott haláláig, s Kru. 480-tól (Julius Nepos halálával) Zénó keletrómai császár is elismerte, mint Itália teljes függetlenséggel rendelkező vezetőjét.

Az utolsó légióban utalnak is rá, hogy a Keletrómai Birodalom kész elismerni Odoacert. Így eshetett meg ugyanis az a filmben, hogy az Augustulusért indított – egyébként keletrómai segítséggel lezajlott – mentőakció végén a bizánciak láthatóan már szitává akarják lőni a volt császárt… Nagy kár, hogy a valóságban addig sem ismerték el… Szóval, a Gladiátor Commodusának kézmozdulatával élve:

Dalmácia elfoglalása aztán már nem tetszett a Keletrómai Birodalomnak. Odoacer fellépett ugyan a keletrómaiak által támogatott osztrogótok ellen (akik Pannoniában már mindent feléltek és újabb zsákmányra vágytak), de végül alul maradt a küzdelemben, Theodorikkal szemben.

Theodorik bevonult Itáliába és végül béketárgyalás örve alatt találkozott ellenfelével, ahol végzett Odoacerrel. Március idusán… A Harc Rómáért című 1968-69-ben forgatott filmben eléggé bugyuta szerelésben élvezi ki a győzelmét… szó szerint, madarat lehet vele fogatni… Szóval, jöjjön még egy kis Commodus:

De mégis, honnan jön ez az idétlen madaras sisak, amit Theodorik hord? A válasz egyszerű, s nagyszerű! A film német-olasz-román koprodukciós alkotás, melynek forgatása során felhasználhatták az 1966-os, francia-román koprodukciós film, a Dákok jelmezeit is. Számos szembetűnően hasonló megoldás van a két filmben, mind a képi világ, mind pedig a díszletek és történetesen a jelmezek terén is. Nézzük csak! Ott repül a kismadár!

 

Nos, sisak ide vagy oda,Theodorik nemes tettéről – tudniillik Odoacer keresztülvágásáról – Passuth László is írt regényt. Ennek címe (Ravennában temették Rómát) Theodorik tettétől függetlenül arra is utal, hogy az antik világ fénye a Ravennában végső nyughelyére helyezett Theodorikkal hunyt ki… Róma fénye… Rómáé, mely Theodorikkal valóban sírba szállt… Theodorik csontjait amúgy a bizánciak szétszórták, hadvezérük, a vitéz Belizár parancsára…

    

Nem csak Nagy Theodorik csontjai vesztek oda, de majdnem egy róla szóló regény is

A római császárság – a birodalom – számtalan írót-költőt megihletett már, a filmművészet hajnala előtt is. Közéjük tartozott Lewis Wallace, a Ben-Húr (1880) alkotója, aki Krisztus korába kalauzolta regényében az olvasót. 1907-ben meg is született az első (néma)filmváltozata (akkor még csak 15 percben; összehasonlításul: az 1959-es változat már közel 240 perces).

De itt kell megemlítenünk Felix Dahn írót is, akit a felesége akadályozott meg abban, hogy tűzre dobja Ein Kampf um Rom című regényét (1876), amiből a Harc Rómáért című film készülhetett.

A két szerző kiemelése önkényes, azonban közös bennük, hogy mindketten olyan szereplőket mozgatnak regényeik lapjain, akiket valóban élt történelmi személyek leszármazottjának tüntetnek fel, vagy pedig valós történelmi személyként állítanak be; olyan valós történelmi személyként, akiknek hatása van a világtörténelem menetére. Jóllehet valójában írói fantázia szüleményei…

Ilyen személy a Ben-Húrban a címszereplő nagy ellenfele, Massala is, aki annak ellenére, hogy valós történelmi személy fiktív unokája, olyan sajtót is kapott pár éve, hogy megvan a villája... Nos, a Magyar Elektronikus Könyvtárban is olvasható regényben ez áll róla: „Augusztusz cézár ellen egy Messzala a hős Brutusz oldalán harcolt Filippinél, de azután kibékült a győztessel, akit később, midőn ez a császárságra törekedett, merészen támogatott. Augusztusz császár megemlékezett e szolgálatról és kitüntetésekkel halmozta el a családot. Többi közt, midőn Judea római provinciává lett, Messzala fiát Jeruzsálembe küldte és a tartományra kivetett adók beszedésével bízta meg; ennek a Messzalának volt fia az imént leírt ifjú, aki apjával együtt a hajdani királyi palotában lakott.”

Az HBO Róma sorozatában bemutatott, Kre. 42-ben lezajlott Philippi csatában harcolt valós történelmi személy nem más, mint Marcus Valerius Messala Corvinus, róla ír Wallace; róla, akiről másfél évezreddel az ütközet után és négyszáz esztendővel Wallace előtt a történetíró Antonio Bonfini azt állította, hogy Hunyadi Mátyás király felmenője is volt. Ennek alapján Wallace Messalája és a mi Mátyásunk is rokonok lettek volna? Erre inni kell! Vivát!

Vagy pedig arról van szó, hogy Bonfini is a fikciót hívta segítségül, akárcsak Wallace? Nos, ha ezt a kérdést a balladai homályban is hagyjuk, amellett már nem mehetünk el, hogy mennyire tele van fikciós elemekkel és fiktív, de valós történelmi személyeknek beállított karakterekkel a Harc Rómáért című film.

Az alapját képező regényben is feltűnik a római szenátor, az intrikus Cethegus. A szenátor amellett, hogy szeretőjének tudhatta be hajdanán a Keletrómai Birodalom uralkodójának, Justinianusnak (527-565. között uralkodott) a hitvesét, Theódóra császárnét is, és oroszlánrésze volt a filmben a bizánci visszahódítás megkezdésében is, teljességgel fiktív személy, nem is létezett. Felixünk bármennyire történész volt is, akadtak érdekes megoldásai… De ne törjünk pálcát felette, hiszen még a mai történészek között is vita tárgyát képezi számos kérdés azzal kapcsolatban, ami Odoacer halálát követően Itáliában következett.

Nagy Theodorik ugyanis 493-tól 526-ban bekövetkezett haláláig volt Itália vezetője és az osztrogótok királya, azonban máig vita tárgya, hogy független király volt-e, avagy keletrómai vazallus. Tény azonban, hogy csak rendeleteket bocsáthatott ki, gótoknak nem adományozhatott állampolgárságot, gót nem lehetett szenátor vagy fontosabb római hivatalnok sem, s tilos volt vegyes házasságot kötniük a rómaiakkal.

Amúgy a Harc Rómáért című filmben Cethegus lánya, Julia és a későbbi gót király, Totila szerelembe esnek, szó esik madarak csicsergéséről, meg minden másról, de arról aztán nem, hogy vallási és jogi korlát áll közéjük…  Jóllehet Theodorik maga azon fáradozott, hogy összeolvassza a gótokat a rómaiakkal, a vegyes házasságok tilalma ezt eleve lehetetlenné tette.

Az osztrogótok emellett a kereszténység ariánus változatát gyakorolták (szemben a római katolikusokkal), melynek  legfőbb tétele, hogy a Fiú-isten nem öröktől való, hanem az Atya-isten teremtménye. Nem egylényegű (homousziosz), hanem hasonló lényegű (homoiuszion) az Atyával. A rómaiak szemében az ariánus változat eretneknek minősült.

Vagyis: római és gót egymásba borulása elmaradt, azért persze a gótok sem szomorkodhattak, vagy panaszkodhattak, hiszen Theodorik a gótoknak adományozta a földbirtokok harmadrészét, a rómaiak pedig nem viselhettek fegyvert, igaz nekik is megmaradt mindenük, ami a gót betörés előtt volt. Bár uralkodása alatt Theodorik a békére törekedett, az egyensúlyra, a gót vezető réteg rossz szemmel nézett a rómaiakra, maga Theodorik pedig uralkodása végén azzal szembesülhetett, hogy a rómaiak összeesküvést szőnek ellene. A filmben erre is van utalás – legalábbis annyi, hogy a római előkelők egy csoportja a halálakor azonnal szervezkedni kezd, hogy kiűzzék a gótokat Itáliából… és Rómából... 1954-ben így nézett ki amúgy az Örök Város egy olasz filmben, amely filmről egyszer még lesz szó, biztosan, ámde nem most:

Nos, 524-ben – két évvel Theodorik halála előtt – robban a bomba: Theodorik kivégezteti a neves bölcsészt is, Boethiust, letartóztatja a még létező római szenátus nagy részét is. Mivel erőszakosan lépett fel a katolikus egyházzal szemben, melyet a rómaiak követtek, s mivel ariánus volt maga is, nagyon valószínű, hogy halálakor nem a római katolikusok nyelvén, azaz latinul mondták a Miatyánkot, hanem a gótok nyelvén, amelyre Wulfila fordította. Mégis, a Harc Rómáért film elején, Nagy Theodorik halálos ágyánál tisztán hallható, hogy nem gótul kezdődik a Miatyánk, nem az „Atta unsar…” hallható, hanem a „Pater noster…”. Hallgassuk csak (4 perc 55 másodpercnél)!

  

Kik is vannak Nagy Theodorik halálos ágya mellett és mi lett a sorsuk?

A film témáját, a justinianusi korszakot nem először dolgozták fel, legalábbis, ami Justinianus császár hitvesét illeti belőle. 1954-ben debütált ugyanis az olasz-francia koprodukciós alkotás, a Teodora, imperatrice di Bisanzio (lefordítva: Theodóra, bizánci császárné).

De ugorjunk a halálos ágyhoz! A német-olasz-román készítésű Harc Rómáért nem a császárné, hanem a gótok oldaláról közelít a korszakhoz – köszönhetően a tűzre nem vetett regénynek –, s kifejezetten pozitív színben állítja be a gót vezéreket, jóllehet Theodorik halála után bizony elszabadult a pokol.

Halálát hű fegyverhordozója jelenti be a filmben. Az öreg Hildebrandról szól a Hildebrand-dal, a régi német epikai népköltészet egyetlen töredékes maradványa. Hallgassuk meg az egyik modern feldolgozását!

A halálos ágy mellett ott térdel Theodorik két lánya, Amalasuintha (baloldalon; Bond-lány játsza) és Matasuintha (jobboldalon). Pardon? Kettő lánya lett volna?

Csak egy lánya volt, valójában! Ő pedig Amalasuintha és valójában neki volt egy Matasuintha nevű lánya. Mivel a film erősen eltér a történelemtől, sok esetben, sok mindenben, ezért érdemes lenne a regényben utánanézni ennek az anomáliának. Magyar fordítása amúgy nem ismert. A filmből kimaradt az is, hogy Theodorikot valójában az unokája, Amalasuintha fia követte a trónon. A kiskorú fiú, Athalarik helyett az anyja kormányzott.

Kivégeztetett gót nemeseket, akikről feltételezte, hogy összeesküvést szőnek ellene és már Justinianus császárral is tárgyalt, hogy Konstantinápolyba (Bizánc) költözhessen. Fiát római módra nevelte, s közben engedményeket tett a rómaiaknak is – ezen engedmények szerepelnek a filmben, Cethegus ármánykodásának tudja be a sztori; a gótok minden esetre elragadták az anyától a fiú nevelését, de az 534-ben elhalálozott. A filmben az sem szerepel, hogy Amalasuintha feleségül ment Theodahad toszkán grófhoz, s társuralkodóvá tette, mert meg akarta tartani a hatalmát.

Valószínűleg Theodahad tudtával és beleegyezésével, de ezt követően Amalasuinthát bebörtönözték, a toszkánai Bolsena-tó szigetére. Itt kezd találkozni film és történelem, mert Amalasuintha halála jön, ami a valóságban is fürdőben történt, mint a filmben. A filmben azonban húga intézi el, végignézve a halálát...

Csakhogy a valóságban nem is volt húga. A történelemből azonban azt is tudjuk, hogy meggyilkolása ürügy volt Justinianus császárnak arra, hogy háborút indítson a gótok ellen, amely az osztrogót állam bukását hozta el 555-ben.

Valóság és regény... valóság és film... néha kísérteties a hasonlóság...

Néha nem... A filmben a háború kirobbanásához Cethegus és az eunuch Narses ármánykodása is kellett.

Az ármánykodása odavezet, hogy Cethegus felújítja viszonyát Theodóra császárnéval is, aki végül más okból, de elveszíti Justinianus bizalmát és öngyilkosságra kényszerül – Theodóra öngyilkosságát nem a történelem, hanem az alkotó fantáziája szülte, már csak az a kérdés, hogy az íróé, avagy a forgatókönyvíróé… valójában hosszú betegeskedés után, rákban halt meg. Miért is kellett ezt átírni? Erre még az 1951-es Quo vadis Péter apostola is széttárná a kezeit...

De vissza Theodahadhoz! Justinianus Amalasuintha halálával ürügyet talált arra, hogy háborút indítson. Megkezdődött a bizánci visszahódítás időszaka. A harc, Rómáért… Hadvezére Belisarius (Robert Graves regénye nyomán: A vitéz Belizár) 536-ban már Rómába vonul be, de az akkor még milliós lakossággal rendelkező világváros sokszor cserél gazdát a háború során, s romhalmazzá válik. Lakóinak száma pár ezerre olvad, miként hajdan elolvadt maga a Nyugatrómai Birodalom. Dicstelen végét ábrázolni dicstelen feladat maga  is, főleg dicstelen jelmezekkel... mindazonáltal meg kell hagyni, díszes társaságot hoztak össze a film kedvéért... vagy inkább színeset...

Nos, Theodahadot a gótok lemondatják. Hamarosan meghal. Ezután a film és a történelem újfent találkozik. A Nagy Theodorik halálos ágyánál szintúgy ott álló Vitigis lesz a király, aki a lenti kép jobboldalán is ott áll, a későbbi gót királyokkal, Totilával és Tejával:

 Vitigis a valóságban is elvette Matasuinthát, nem csak a filmben. A dolog szépséghibája csak az, hogy a valóságban Matasuintha Amalasuintha lánya volt és nem a testvére, s nem is volt köze Amalasuintha meggyilkolásához. De emelkedjünk felül ezen is, s nézzük meg, ki áll még Nagy Theodorik halálos ágyánál! A kép közepén, a két nő között ott áll a már említett (hősszerelmes), Totila, (541-től 552-ig gót király lesz ő maga is), aki visszafoglalja majd Belisariustól Itáliát, s benne Rómát… ő áll Teja és Vitigis szomszédságában is a másik képen. Szinkronhangja békés, dallamos, de a valóságban nagy pusztítójává vált ő is az antik világnak... a háborúban, mely 536 után majd húsz esztendőn át dúlta Itáliát... 

Legközelebb Totilával kalandozzunk Rómába, hogy kiderítsük, győzelme vajon éppoly tartós volt-e, mint az általa okozott pusztítás.... s azt is, hogy mi köze volt ahhoz, hogy Róma városának romjai felett a farkas hamarosan újra felüvölthetett…  Szóval, a harc Rómáért hamarosan folytatódik!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!