"Kirándulás és néhány rándulás" Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat -szokásához híven - hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: "Állat!" Létezik "állati jó" kirándulás? Járjunk utána!

Földön – Avagy még éhes maradtál a hollókői rétes után?! 

Akkor kanyarodjunk csak szépen vissza! Vissza, a hollókői vár büféjébe, ezt az ínycsiklandozó lillafüredi pisztrángot pedig nem most esszük meg! Annál is inkább, mert előző bejegyzésemben ígéretet tettem, hogy elmesélem a hollókői vár felépítésének legendáját.

Térjünk hát vissza a vár pöpec – retró székes – kis büféjébe, ahol árnyasnak azért enyhe túlzásassal nevezhető fák között ihatjuk meg jóízű kávénkat. Egy csinos lányka szolgál ki bennünket. Szóval, amikor végigrongyoltam húsz perc alatt a váron, egy kis kávét is legurítottam… legalábbis ezt a legendát fogom hagyni az utókorra. Végül is, jobb, mint egyik barátom sztorija, aki gyerekként részletesen leírta, hogy a regéci vár melyik falánál guggolt le… Nos, lényeg a lényeg, a hollókői legenda is egy csinos lányról szól. Talán a legendát testesíti meg a várbüfé csinos kis jánykája?

Ha a büfés jányka gyűrűs ujját nem is volt időm megstírölni, az egyik legenda mégis egy férjes asszonyról szól, akit bizonyos Kacsics András elrabolt és épülő várába zárt. Az asszony férje a szomszédos földesúr volt. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a régi magyar jogtörténet ismerte a nőrablás intézményét, melyet egyszerűen csak úgy határozhatunk meg, hogy a nő (régi, mára már avitt kifejezéssel élve: asszonyállat) elrablása, házassági, vagy pusztán közösülési szándéktól vezérelve, mely tényállás álláspontom szerint feltételez bizonyos időtartamú fogva tartást is. Mivel az asszony már házas volt, a nőrablás célja egyértelmű volt, azt hiszem. Az asszony dajkája azonban szövetkezett az ördöggel (mint minden jó boszorka), s rávette, hogy a fiait változtassa hollókká. Ezért az a derék holló a település határában.

A hollók lebontották a várat, s kiszabadították a nőt, a kövekből meg másutt felhúzták a mai várat, Hollókőt. Persze egy másik legenda szerint a csaj még nem volt házas, a vár meg nem volt készen, amikor a földesúr asszonyt rabolt magának és felvitte a félkész várába. Azonban az asszonynak volt két idomított hollója és ezek éjszakánként elhordták a köveket, amiket a kőművesek nappal felraktak. A vár csak akkor épült fel, amikor a rabságban tartott asszony visszakapta szabadságát. A legendának mindig van valóságalapja. A felvidéken pedig abban az időbven, konkrétan a tatárjárás után, amikor a vár épült, a kiskirályok uralkodtak, raboltak, nőket erőszakoltak... Döbbenetes idők voltak, azok is! Szóval, Hollókő várának építésére vonatkozóan bármelyik legendát nézzük is, le kell vonnunk a tanulságot, amely egy réges-régi veszprémi utamon (a veszprémi kaland részleteit lásd blogomon) már megfogalmazódott: „Cherchez la femme!” 

Föld alatt – Avagy „keresd a nőt” akkor is, amikor be akarsz jutni a lillafüredi Anna-barlangba!

Ez a baj ezekkel a várakkal! Pár évszázad és kő kövön nem marad, vagy ha mégis, jönnek a hollók, miközben egy olyan jó kis mésztufa barlang kialakulásához, mint az Anna-barlang, eleve 150.000-200.000 év is kell. Vigyázzunk hát történelmünk, kultúránk örökségére, hogy még az unokáink is láthassák. Manapság ugyanis van egy nagyon jó tendencia. Visszaépülnek váraink, s letűnni látszik az az időszak, amikor elvárták a turistától, hogy a méteres fal megtekintéséért – az internet korában! – vegyen borsos jegyet. Felépült Visegrád palotája, Diósgyőr is épül-szépül, Füzér is felépült, s Eger is szépen alakul, hogy csak párat említsek. Őrizzük is meg!  Szóval, ha vigyázunk rá, megmarad, s még gyermekeink, unokáink is fogják látni. De hagyjuk most el Hollókőt és sasoljunk meg egy másik csinos lánykát a lillafüredi Anna-barlang pénztáránál!

Nagyon meleg volt. Hűsölni szerettem volna. A barlang meg a téli hónapokban nem látogatható, ergo most volt alászállani jó. Az egyik nap kora délutánján értem a barlanghoz. Rendszeresen vannak napközben túrák, le a mélybe. A kocsit letettem Felső- Hámornál, s pár perc sétával elértem a Palotaszálló függőkertjébe vezető, hullóráccsal felszerelt kaput. A kaputól balra nyílik a barlang bejárata és látható az egyik híres-neves lillafüredi vízesés.

De most hagyjuk a vízesést! Az egy másik kaland lesz, meg az is, hogy hogy maradt a kép alján valakinek a feje búbja... Hiszen Lillafüred és környéke még több történet színhelye lesz, oly gyönyörű és mesés, hogy nem hiába ide jött az a híres-neves meseautó is a régi film kockáin… Na jó, igazából a filmet a Palotaszálló reklámozása céljából készítették egyik füles szerint… tehát így más a leányzó fekvése, de aki Felső- Hámor felől érkezve el akarja érni a barlang pénztárosát megtestesítő leányzót, annak át kell mennie a műrom vagy inkább mű várfal kapuján, s balra a lépcsőn fel kell sétálnia a toronyszobába, pár métert…

Már a gyerekkoromban megstíröltem… a hullórácsot természetesen, azt latolgatva, hogy vajon leereszthető-e, s ezt felnőttként is megtettem, bekukucskálva a réseken. Hát, ránézésre működő hullórács, ám a műromok szakértői szerint csak ha elkorhad... na akkor esik rád...    

Nagyon jó és vidám társaságban szálltam alá a barlangba, s a vezetőnk is nagyon jó és tartalmas előadást tartott az egyes helyszíneken, élmény volt meglátogatni az Anna-barlangot, mely maga is igazi kuriózum a maga nemében, hiszen az egész világon csak 6 hozzá hasonló barlang létezik. Ennek az az oka, hogy a mésztufa barlangok általában nem látogathatók, külön engedély kell a belépéshez. Ezért egyedi természeti értékünk. 1951-ben védetté, majd 1982-ben fokozottan védetté nyilvánítottak.

A barlangot a tizenkilencedik században fedezték fel, úgy időzítve, hogy a mi derék Petőfink is ideérjen még a forradalom és szabadságharc előtt. Hol is járt még Petőfi? Emlékeztek? Füleken… De hagyjuk Füleket, inkább előre a barlangba, mely a háború alatt óvóhely is volt és egy időben templomként is funkcionált. Esküvőt máig lehet itt tartani, a nemzeti park engedélyével.  

Megóvott a melegtől, s a vezető még a világítást is kikapcsolta egy pár pillanatra, érzékeltetve azt, hogy mennyire nem lehet hozzászoknia a szemnek a barlang természetes sötétjéhez. A sötét azonban ebben az esetben pöpec ralaxációnak bizonyult… Rövid sétánk volt, fél óra alatt bejártuk, de üdítő élményt adott a barlang. A Szinva patak vize által lerakott mésztufával egy időben keletkezett, egymástól független, 34 nagyobb üreg mesterséges tágításával és összekötésével alakították ki. A barlang teljes hossza 568 méter, ebből 200 m látogatható. 1927-ben, amikor a Palotaszállót  építették, újabb üregekre bukkantak. Ekkor vájták ki a mai bejáratot. Erről az idegenvezetőnk egy kérdés feltevése kapcsán beszélt. Látszott egy valamelyest vízszintes csík a barlang falán, körbe a teremben. Megkérdezte, hogy mit gondolunk, mitől keletkezett ez az érdekes csík, mire az egyik pár férfitagja benyögte: „El**e***ék a vésést!” Az asszonya a félhomályban mintha búbolta volna, mások jóízűen nevettek, és tessék: igaza lett! A bejáratot ki kellett vésni, a termeket ki kellett szélesíteni, hogy látogatható legyen.   

Bent képeket nem csináltam. Ezért e szakaszon most több a szöveg, mint a képanyag. Bocsesz! Betelt a telefonom memóriája. Egyébként is, menj el Lillafüredre, s nézd meg magad! A Szent István-barlanggal együtt! Szóval, indulás Lillafüredre! 

Mi is sokat kalandozunk majd még erre, de most vissza a barlang újabb termébe, melybe három úton lehetett bemenni. A vezetőnk utólag mondta el, hogy úgy tartják, aki a két szélsőn megy be, az a pokolba jut halála után, aki középütt, az a mennyországba. Mivel olvastam már anno erről a poénról, nem lepett meg, középütt mentem. Arisztotelész is az arany középútról beszélt, így nem okozott nehézséget számomra eltalálni a kiegyensúlyozott lépést. Miután a babonás pojácák összerosálták magukat, azért a vezetőnk elmondta, hogy javítani is lehet, azaz bocsánatot is nyerhet, aki a pokolra kerülne. Amikor ezt már jól bevették, elmondta a slusszpoént, hogy a barlang régen templomként is funkcionált és volt gyónási lehetőség. A hangsúly a régen szón volt. Tehát ez az applikáció mégsem elérhető… vagyis aki nem középütt ment be a terembe, az cefetül megszívta… 

Persze azért a hangulat parázslását enyhítette, hogy a vezetőt az egyik pubertáló kisfiú jól stírölte. Jók ezek a csoportok, érdekes megfigyelni a verbális és nonverbális kommunikációkat. A srác anyukája hasonlított a vezetőnkre – milyen érdekes… Nos, először nem akart kérdezni, de aztán feltette kérdését, hogy hogyan nevezték el a barlangot. A vezetőnk elmondta, hogy ez vitatott kérdés, de a legenda szerint az első női látogatót Annának hívták. Mondom, hogy keresd a nőt…

Vízen – Na jó, de csak egy pillanatra!

A barlangtól sétáljunk a függőkertek és a Palotaszálló irányába!  Pár perc séta, aztán rögvest beleütközünk Hámor tavába. A Hámori-tó jelenlegi formájában mesterségesen kialakított tó, ennek ellenére természetes szépségével vonzza a csónakázni, vágyókat, kézen fogva sétáló párokat. Töltsetek el a partján egy romantikus napot... estét...

A tó mellett robogott el a híres-neves meseautó is a filmben, közelében robog el a kisvasút is, melyen egy újabb kaland során mi is utazni fogunk, s a tó mellett robogtam el én is… egy autóval…

Siettem, aminek prózai oka volt: a lillafüredi Szent István-barlanggal szemben, az Egerbe vivő országút mellett tudtam egy jó hekkest! Szóval bocsánat, a lillafüredi pisztrángtelep és a fincsi pisztráng története ma elmarad, de legközelebb ezzel folytatom! A telepen már vár Lutra haverom…

És végül: levegőben – Avagy irány a libegő!

Betolva a fincsi hekket, az Egerbe vivő országúton haladtam a Szinva-patak völgyében. Erre is ment régen a kisvasút, ha jól emlékszem, valamilyen fatelepig. Nyomai még néhol-helyen látszanak, s a Lillafüredi Libegőnél lévő régi telepen hosszabb szakasz is látható.

De jó lenne, ha most meglenne! Vonattal mehetnénk a libegőre, mint a fővárosban. De ezt már eltolták. A nyomvonal meg beépült. Fakitermelést szolgált a szárnyvonal anno, de a nyolcvanas években már nem használták, a rendszerváltás környékén felszedték, de 1988-ban még láttam a síneket a Szent István-barlang előtt, s megrökönyödtem, hogy hogy mernek rá parkolni a kocsik… Mindazonáltal megőrizte a szárnyvonalat a filmművészet: az „Utánam, srácok!” című kultikus tévésorozatban látható volt. De megint elkalandoztunk. Vissza a jelenbe, a libegőre!

A libegőt tavaly adták át. Lélegzetelállító látványt nyújt egy út vele! És vissza, lefele is! Ütős az agynak, tisztító a fejnek! Ha egy kis fejszellőztetésre vágysz, utazz el oda, éld át a libegő varázslatát, a természet gyönyörűségét, mely hangulatba csak pár másodpercre rondít bele a libegőn utazó egyes suttyók elfojtott – tehát kevés vérrel a pucában megtett – kiáltása, mellyel le akarta nyűgözni a vélelmezett randijukon a szíve hölgyét, de ez nem aratott sikert… De, hogy mit kiáltott a gyerek, azt megtudhatjátok a következő történetben… Mire a velem szembe jövőkön lamentálhattam volna, már fel is értem a csúcsra. A tisztáson büfé, s kicsivel arrébb egy újabb tábla jelez jó kis éttermet, az erdő felé menet, de azt ugye nem várjátok el tőlem, hogy a blog kedvéért végigeszem az összeset?! Indulj el te is valamelyik úton és nézd meg, ízleld meg! Újra és újra! Akár az életet! A szabadságot! Egy újabb kirándulást és néhány rándulást!

Nos, ahogy menet közben a libegő is néha meg-megállt, egy-egy másodpercre, úgy most én is megállok. De az út folytatódik! A képen például az egyik büfé felé... fenn, a libegőnél...

Innen folytatjuk!