„Ave Caesar!” - zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma - különösen a császárkori Róma - hálás téma, legyen szó akár az irodalomról, a képzűművészetről vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom légionáriusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt Ben-Húr és a „Gladiátor” Maximusa adták egymásnak a kilincset az aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, saját koruk, a történelem, egyszersmind a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség… 

Jézus, a special guest star 

Nem is olyan rég minden Húsvétkor előkerült a televíziók tarsolyából valamelyik római történelmi témájú film – főleg az ’50-es vagy a ’60-as évek alkotásai –, melyekben a főszereplők akarva-akaratlanul, de összefutottak a film „special guest star”-jával (különleges sztárvendégével), a Názáreti Jézussal, akinek keresztre feszítését és feltámadását ünneplik keresztények milliói világszerte. Közös e filmekben, hogy nem csak római történelmi eseményt adaptáltak mozgóképre – mint például a korábban kivesézett 1964-es alkotás, „A Római Birodalom bukása” esetében – , hanem a Biblia egyes eseményei is átitatják a storyt, vagy pedig ezen események köré épül fel maga a történet. Közös továbbá, hogy az adott bibliai esemény középpontjában Jézus áll, ő a különleges sztár. Sztárvendég a filmben…

Főként az 1959-es „Ben-Húr”-t, „A palást” című 1953-as alkotást, vagy az 1961-es „Barabás”-t láthatta a nagyérdemű, hetvenszer hétszer… A „Jézus Krisztus szupersztár”-t (1974) már nem sorolnám ebbe a „kaszt”-ba, jóllehet kolosszális és máig időszerű alkotásról van szó, mely megszólíthatja és gondolkodásra késztetheti a mai fiatalságot is.  A keresztre feszített Jézus képe is ebből a filmből való. De az alábbi kép már nem:

A „Krisztus utolsó megkísértése” (1988) szintén nem tartozott bele a tévék által rendszeresen játszott filmek sorába, a kilencvenes években még sokaknak nem vette be a gyomra – ma is ritkán sugározza a tévé… Maradjunk hát a nagy klasszikusoknál, melyeket regények ihlettek!

„Quo vadis” (1951)

Már sok szó esett erről az alkotásról korábban. A  „Quo vadis” Henryk Sienkiewicz, a lengyel Nobel-díjas író regénye, amely az ókori Rómában, a Nero császár féle keresztényüldözések idején játszódik, Krisztus után 64 nyarán.

E történetet tucatszor feldolgozták, de talán ez a feldolgozása a leghíresebb. Jóllehet harminc évvel vagyunk a történelmi Jézus tevékenységét követően, azért az alkotók belecsempészték a filmbe, a regényben is szereplő Péter apostol mellé. Láthatjuk őt, az utolsó vacsorán, amiről Péter beszél az őskeresztényeknek. De ennél is érdekesebb, amikor a film első pereceiben a keresztet hordozza, mert ez a későbbi filmeknek is állandó jelenete lesz. Nézzük csak:

A jelenet kidolgozása még kezdetleges, a kereszt, amelyet a színész cipel, még a hagyományos ábrázolásmód. Ma már tudjuk, hogy csak a keresztgerendát vihette az elítélt, az oszlopot nem, de az is súlyos volt… Külön érdekessége a jelenetnek egy baki is, amelyet többszöri újranézés után szűrhetünk ki. Jobboldalt, közvetlenül a keresztet cipelő Jézus mellett áll egy lila köpenyes alak, akinek a fején sapka van, sárga csíkkal. 1.05. percnél Jézus viszi a keresztet, miközben a római katona a korbáccsal felé csap. Igen ám! Csakhogy a csapás célt téveszt és a korbács vége a lila köpenyes, sapkás statiszta arcába csap. A fickó jól láthatóan mérgesen fordul meg, hogy a kamera felé nézzen, de itt a jelenet véget is ér… Nem tudom, mit mondott volna, forgatókönyvön kívül… Talán azt, jó római akcentussal, olaszul, hogy „vaffanculo!”…

Ben-Húr (1959)

Húzzunk egy kicsit bele. Az 1959-es filmalkotás főhőse a jeruzsálemi nemes ifjú, Júda Ben-Húr, aki egy tévedés folytán gályarabként húzhatja az igát...

Mígnem aztán a sors kegye folytán visszatérhet megmenteni szeretteit és bosszút állni azon, aki gályára jutatta. És aki a gyerekkori, legjobb barátja volt...

Időközben találkozik Jézussal, aki annak idején megitatta őt, s csodás erőt biztosított számára a túléléshez, a gályán. A tizenegy Oscar-díjat nyert filmmel ellentétben Lew Wallace regényének hőse keresztény lesz – azaz Jézus Krisztus követője – még Jézus keresztre feszítése előtt, a filmben csak Jézus halálát követően hullik ki kezéből a gyűlölet kardja. De akár a regényt, akár a belőle készült bibliai témájú filmet is nézzük, mindkettő maradandó alkotás. Viszont katartikus „húzása” a filmnek, hogy soha nem láthatjuk Jézus arcát (a kereszten függve is csak messziről látjuk). Nézzük csak:

Mintha Jézus még a filmben is egy filmen kívüli, e világon kívüli lényként jelenne meg! A film maga sugallja a „special guest star” transzcendens jellegét, akinek az arcát nem láthatjuk, mégis tudjuk, hogy ki ő! Döbbenetes, amikor a római katona számon akarja kérni őt, hogy miért adott vizet Ben-Húrnak. Jézus a szemébe néz. Nem látjuk a szemeit, pusztán a római katona szemében és arcán tükröződik az ereje… Az előbb láthattuk a jelenetben. Lássuk most kimerevítve, képen is:

A film végén aztán jön a keresztre feszítés jelenet. És Jézus ebben a filmben is cipeli a keresztet, mint az 1951-es filmben, a „Quo vadis”-ban, de itt már több játékidőt kap, találkozik Ben-Húrral is...

Csakhogy nem az 1959-es „Ben-Húr” volt az első, amely úgy ábrázolta Jézust, hogy nem mutatta az arcát vagy csak távolról mutatta meg! Pörgessük vissza az időt pár évvel, 1953-ig és vegyük elő Jézus köntösét, melyre a katonák a keresztre feszítéskor sorsot vetettek!

„A palást” (1953)      

Szinte hihetetlen, de a film jobb, mint a regény, amelynek alapján készült.  Henryk Sienkiewicz nem csak források alapján dolgozott (például Tacitus), de járt is regénye helyszínein. Lew Wallace soha nem járt a „Ben-Húr” történetének helyszínein, Lloyd C. Douglas író viszont elég sok történelmi tévedést ejtett regényében, az „És köntösömre sorsot vetettek” című műben, amelynek alapján „A palást” készült és amely filmben Jézus szintén hordozza a keresztet:

Egyik írói tévedés, amit a film is átvett, az az, hogy Krisztus után 30 körül Tiberius császár felesége, Julia él és virulva küldené melegebb éghajlatra nem csak a férjét, de a főhőst, Gallio tribunust is. Sajnos senki nem szólt az írónak, hogy Julia Krisztus után 14-ben meghalt, s valószínűleg Tiberius segítette hozzá ehhez egy kis ételmegvonással… Mindazonáltal a film érdeme, hogy igyekszik bizonyos regénybeli tévedéseket kiküszöbölni – például a Krisztus után 37-ben trónra lépő Caligula császár személyét illetően is. 

A történet központjában Gallio tribunus áll, aki részt vesz jézus keresztre feszítésében és kockán megnyeri annak köntösét. A történetet a Biblia ihlette, melyben olvashatjuk, hogy a keresztre feszített Jézus ruháján megosztoztak. Végül Galliot bűntudat kezdi gyötörni, melyet sokan egyszerűen elmebajnak titulálnak. Rabszolgája révén szembenéz bűnével, melyet megbán és így a lelke meggyógyul. Magához öleli a köntöst, azaz Jézust…

Végül Gallio is kereszténnyé válik és feleségével vértanúhalált hal, Caligula uralma alatt. A köntös – Jézus köntöse – a történet végén új gazdára lel, volt rabszolgájához, Demetriushoz kerül (az ő története a „Demetrius és a gladiátorok” cím 1954-es film). A film külön érdekesége ugyanakkor az, hogy itt sem láthatjuk Jézus arcát, ugyanakkor hallhatjuk hangját, amint Gallio tribunusról is szólva a következőket mondja a kereszten: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”.

Így hát mi is megbocsájtunk az írónak a tárgyi tévedéseiért! A film maradandó alkotás. És még lesz róla szó a későbbiekben. 

„Barabás” (1961)

 A Nobel-díjas svéd Pär Fabian Lagerkvist műve („Barabás”) alapján készült film nem Jézust helyezi a középpontba, hanem Barabást, akit az evangéliumok szerint Pilátus, a római elöljáró (helytartó) a nép szavának engedve kénytelen volt szabadon bocsájtani, jóllehet ő Jézussal kapcsolatban jelentette ki, hogy nem találja őt bűnösnek… A többi az evangéliumokból és Mel Gibson filmjéből, „A Passió”-ból már ismert. Jézus kínszenvedése és kereszthalála következik a filmben, de nem követjük őt végig a kivégzés helyére, mint a többi filmben. Mindazonáltal ebben a filmben is láthatjuk a keresztet hordozni...

Aztán betérünk egy sikátorba és a filmben Barabás életét követhetjük nyomon, aki később sem bír a bőrében és bányába kerül rabszolgának, lévén, hogy még egyszer nem ítélhetik halálra, ha már egyszer elengedték... Később gladiátor lesz belőle, Krisztus után 64-ben pedig mégis utoléri a kereszthalál, Nero császár idején, Rómában. De ezzel már vissza is kanyarodtunk az első filmünk, a „Quo vadis” történetéhez, úgyhogy inkább lássunk egy részletet a „Barabás”-ból:

Akárhogy is, Jézus szerepeltetése e filmekben nem volt véletlen. Az amúgy is igényes és maradandó történelmi témájú filmek esetében hol maga a regény, hol a forgatókönyv hozta, de minden esetben rátette személye a pontot az „I”-re…

Ami pedig a derék Pilátusunkat illeti, nos, az ő filmbéli megjelenéseiről a későbbiekben még lesz szó!

Folytatjuk