„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár harmincadik alkalommal! Mert „Róma örök.” Akárcsak Brian élete…
De komolyra fordítva: harminc-e a harminc, s vajon Kru. 30-ban volt-e az a harminc?
Harminchárom esztendővel az után, hogy – a hagyomány szerint épp harminchárom éves – Jézust keresztre feszítették Jeruzsálemben, elsöprő erejű felkelés robbant ki Judaeában, mely végül Jeruzsálem és vele a zsidók Második Templomának földig rombolásához vezetett.
Jeruzsálemet Kru. 70-ben pusztította el a római hadvezér és későbbi császár, Titus serege. Amennyiben hitelt adunk a keresztény hagyománynak, minderre pontosan negyven esztendővel az után került sor, hogy az épp harminc esztendős Jézus megkezdte nyilvános működését, tanítását, beírva nevét a Világtörténelembe.
A Szentírás szerint három évvel később kereszthalált szenvedett és feltámadott. Ha minderre valóban a Kru. 33. év Húsvétján került sor, akkor pontosan negyven esztendővel később foglalták el a római hadak, Lucius Flavius Silva vezetésével a Holt-tengerhez közeli fennsíkon lévő Masszáda erődjét, a zsidó ellenállás utolsó bástyáját.
Flavius Silvát az 1981-es orozatban, a Masadában nem más, mint a színészlegenda, Peter O’Toole alakítja, aki úgy megkedvelte a kardozós, szandálos, szexelős és véres római miliőt, hogy 2003-ban már magának a címszereplő Augustusnak a bőrébe bújt.
A Biblia szerint Augustus császár (Kre. 27-Kru. 14.) rendelte el azt a népszámlálást, amely végül Jézus betlehemi születéséhez is vezetett, tudniillik a népszámlálás miatt Józsefnek és jegyesének, Máriának ebbe a városba kellett mennie.
Ennek a népszámlálásnak a mikéntje és az időpontja máig vita tárgya, azonban valószínűsíthető, hogy erre azt követően került sor, hogy Kru. 6-tól Heródes királyságának egy része, Judaea és benne Jeruzsálem, közvetlen római uralom alá került. Ez viszont így már jóval Jézus feltételezett születését követően történt. Kijön-e vajon a matek? No, mit gondolsz erről lómai?
Amíg a delék ló lómai kiló-gikázza, eláruljuk, hogy a matek csak három számadat tényként kezelése esetén jönne ki és akkor is csak úgy, ha kihagyjuk az egyenletből a népszámlálást. Jézusnak – a keresztény hagyomány szerint – harminc évesnek kellett lennie, amikor megkezdte nyilvános működését. Mivel Dionysius Exiguus révén (a hatodik századtól) Jézus születéséhez kötjük az időszámítás kezdetét, Jézusnak elvileg Kru. 30-ban kellett volna harminc esztendősnek lennie, s három esztendővel később kellett volna a kereszthalált elszenvednie.
Csakhogy ma már egyértelműen tudjuk, hogy Exiguus 4-7 évet tévedett Jézus születésének meghatározásánál. Jézus születésének az időpontját Kre. 7. és Kre. 4. közé teszik a kutatók, de mindenképpen a zsidók rettegett királyának, Nagy Heródesnek a Kre. 4-ben bekövetkezett halálát megelőző időpontra, tekintettel arra, hogy Heródes, aki A világ legszebb történetében is „tiszteletét teszi”, Kre. 4-ben halt meg és, mint a Szentírásban olvasható, Jézus még Heródes uralkodása alatt született.
A Betlehemi-csillagra vonatkozóan, amely a napkeleti bölcseket a megszületett kis Jézushoz vezette a Biblia szerint, számos elmélet született, így ehhez időpontot kötni bajos lenne, azonban mindez mit sem von le az 1959-es Ben-Húr című filmopus értékéből, melynek gyönyörű nyitójelenetét a csillag fénye uralja…
Térjünk vissza a számokhoz! Ha Jézus Kre. 7-4. között született, akkor mikor kellett megkezdenie nyilvános működését, amennyiben elfogadjuk azt, hogy harminc esztendős lehetett ekkor? Ami tény, az az, hogy a római helytartó, Pontius Pilatus, aki a Szentírás szerint Jézust kereszthalálra ítélte, Kru. 26 és Kru. 36 között működött Judaeában. Igaz-e, Kojak?
És van még egy évszámunk, amely segít orientálódni! Keresztelő János elfogásának és halálának az időpontja, mely tálcán kínálja a megoldást! Hamarosan tehát kiderül, harminc-e a harminc, s vajon Kru. 30-ban volt-e az a harminc!
Nem volt tálca?!
Keresztelő János a Biblia szerint Jézus rokona volt, anyai ágon. A pusztában élt, mielőtt nyilvánosan prédikálni kezdett, s a Jordán folyó vízében alámerítette a bűnbánó embereket. Innen ered maga a keresztelési rítus. Maga Jézus is megkeresztelkedett nála.
János a Biblia szerint Jézus eljöveteléről prédikált, azonban közben nyilvánosan elítélte Nagy Heródes fiát, Heródes Antipászt is, amiért az feleségül vette a testvére feleségét, Heródiást.
A történetíró, Josephus Flavius ezt nem említi, de azt igen, hogy Antipászt aggasztotta Keresztelő János tömegbefolyása, s attól tartott, hogy lázadást szít, így elfogatta őt. Antipász volt a három életben maradt fiú egyike, akiket Nagy Heródes még életében nem szabadított meg az életüktől, így túlélték őt…
Nos, Antipász Kre. 4-ben örökölte Nagy Heródes királyságának egy részét – benne Galileát, ahol Jézus is élt. Testvérét, Archelaoszt Kru. 6-ban Augustus száműzte – az ő területe, Judaea került közvetlen római uralom alá. A harmadik fivér volt Fülöp, Heródiás korábbi férje. A Biblia szerint Heródiás és lánya, Salome mesterkedései révén végeztette ki Keresztelő Jánost Antipász, jóllehet tisztelte és félt tőle, mert szent embernek tartotta.
Heródiás lánya, a fiatal Salome állítólag táncolt a király születésnapján, s a látvány annyira magával ragadta Antipászt, hogy bármely kívánságát teljesítette volna. Salome ekkor – Heródiás utasítására – a Keresztelő fejét kérte tálcán…
Az 1961-es Királyok királya című filmben megspékelik azzal is a sztorit, hogy Salome csak akkor kezdi meg igencsak erotikus táncát, amikor a király már megígéri, hogy bármely kívánságát teljesíti. Azaz a király ígérete megelőzi a tánclejtést…
Az 1965-ös mondhatni, rivális filmben, A világ legszebb történetében is láthatunk táncot a háttérben, azonban ez csak a háttér, Antipász nem a tánc hatására ítéli halálra Keresztelő Jánost. Ez a verzió alighanem közelebb állhat az igazsághoz, mivel Josephus nem említi a Keresztelő incidensét Heródiással, csak azt, hogy Antipász kivégeztette Jánost. Az sem tisztázott, hogy a Keresztelő kivégzésekor Heródiásnak volt-e „raktáron” Salome nevű, fiatal pipije… pardon… lánya…
Ne sírj Salome! De azért... valószínűleg nem volt tálca… A kivégzés ténye persze az biztos! De mikor is volt? Lőjük körbe az időpontokat! Nos, Fülöp, Antipász fivérének halála Kru. 33-34-ben volt. Ezt követően vált el Antipász a korábbi feleségétől, Phasaelistől, s vette el Heródiást, fivére özvegy feleségét. Josephus Flavius kifejti, hogy ez idő tájt zavar keletkezett Antipász és a nabateai Aretász között, aki Phasaelis apja volt…
Ha tehát Antipász parancsára Keresztelő Jánost azért börtönözték volna be, mert nyilvánosan elítélte a király válását, akkor minderre Aretász Kru. 36-os győzelme előtt került sor, azonban már Kru. 33-34. – azaz Fülöp halála – után. Kru. 36-ban a Keresztelő tehát már biztosan halott volt, ugyanis ne feledjük azt sem, hogy Pilatus helytartói kinevezése Kru. 37. Húsvétja előtt megszűnt, azaz legkésőbb Kru. 36-ban már el kellett ítélnie magát Jézust.
Ez a dátum tűnik tehát biztosnak, ami pedig azt jelenti, hogy Jézus nyilvános működésének kezdete körülbelül Kru. 33-ra tehető, tehát nem Kru. 30-ra. Mindebből az is következik, hogy Jézus nem harminc, de közel negyven esztendős lehetett, amikor nyilvános működését megkezdte, ergo: közel negyven volt már az a harminc, mégpedig nagy valószínűséggel Kru. 33-ban!
Mindebből következik, hogy az úgynevezett „krisztusi kor” valójában nem harminchárom, hanem negyvenkettő-negyvenhárom esztendő…
Negyven esztendővel később: Masszáda
A fentiek tükrében az tűnik valószínűnek, hogy maga az utolsó zsidó erőd, Masszáda elfoglalása következett be – megközelítőleg – negyven évvel Jézus nyilvános működésének kezdete után. A rómaiak által épített hatalmas rámpa nyomai, ahol a faltörőkost felvontatták a falig, máig látszik... Miként Masszáda is lélegzetelállító és hatalmas!
Amikor a rómaiak elfoglalták a hajdan Nagy Heródes által építtetett erődöt, már szárba szökkent az új hit, hogy túlélje magát a Római Birodalmat is. Amikor a kilencedik században egy fáradt utazó Róma városára tekintett, a Birodalom – legalább is Nyugaton – már halott. Az Örök Város pedig tetszhalott álmát aludta.
Azonban ahogy azt egy 2009-es film, a – még mindig merőben extrémnek tekintett legendát földolgozó – Johanna nőpápa is bemutatja, Róma püspöke (a pápa) túlélte az összeomlást. Az Egyház fejeként a pápák megkezdték egy új Világ alapköveinek letételét…
Hosszú volt ez az út, egyúttal nem zökkenőmentes… hanem a keresztény mártírok vérével átitatott. Maga Szent Péter, Róma első püspöke is a Városban lelte halálát, a keresztény hagyomány szerint fejjel lefelé lógva a kereszten…
„Tűz, jöjj velem!”
Amikor Kru. 64-ben a nyári tűzvészben megsemmisült Róma városának egy jelentős része, a császári propagandának bűnbakot kellett találnia, amelyet aztán a keresztényekben lelt meg. Így megkezdődtek a nyilvános kivégzések, rettenetes módon. Ekkor lelte halálát a keresztény hagyomány szerint Szent Péter és Szent Pál apostol is.
Téves lenne azt feltételeznünk, hogy Nero császár (Kru. 54-68.) gyújtatta fel Rómát, csak, hogy énekelhessen a lángok fényében, miként azt számos regény és film is bemutatja, azonban a tűz velejárója kétségkívül az újjáépítés volt, az pedig irdatlanul megterhelte az államkincstárat, amiként vitte a pénzt pár évvel korábban a Britanniában kitört felkelés is, melyet a harcias-harcos nő, Boudica vezetett.
Meg a fényűző császári lakomák, életmód is. Jöttek hát a vagyonelkobzások, adóemelések. Boudicán úrrá lettek, azonban Róma mindig a hódító háborúk és a zsákmány révén tudott megerősödni.
Ilyen volt az, amikor Kre. 30-ban Octavianus – a későbbi Augustus császár – elragadta Egyiptom aranyát, melyből stabilizálta a római gazdaságot, legitimitást szerzett uralmához, egyúttal a téglából épült Várost márványból épült várossá varázsolta… De ilyen volt az is, amikor a Krisztus utáni második század elején Traianus császár (Kru. 98-117.) legyőzte a dákokat, s elragadta a mai Erdély területén élt nép aranyát…
Ekkor kezdődött a birodalom fénykora. A Krisztus utáni harmadik századtól erre nem volt már lehetőség, hanyatlani is kezdett… De még az első században vagyunk, Krisztus után 64-ben! Lehetséges volna, hogy a Kru. 66-os zsidó felkelés is azért tört ki valójában, mert Rómának szüksége volt a Második Templomban felhalmozott hatalmas kincsre? Az elmélettel jelen sorok írója nincs egyedül.
Az elmélet talán elsőre oly szürreálisnak hat, mint a Twin Peaks sorozat, melyben elhangzott a mondat: „Tűz, jöjj velem!” Azonban Róma tüze lehetséges, hogy addig menetelt, míg egy város és egy nép tragédiáját is okozhatta. De lássuk előbb, mit írt Egyiptom elfoglalásáról Colleen Mccullough írónő regényében, Az októberi lóban! Igen. Egyiptom!
Octavianus ugyanis talált okot a háborúra a híres-neves Marcus Antoniussal, azonban hivatalosan Egyiptom ellen indított háborút, melynek élén Antonius szerelme, Kleopátra állt.
Az okot a háborúra – vagyis a casus bellit – fondorlatosan kellett ugyanis megtalálni, hiszen a római közvélemény előtt nem akarta még egy polgárháború látszatát kelteni. Pedig az volt…
Nos, Mccullough regényében a fiatal Octavianus kifejti egy útitársának, hogy az igazi kincseket róma már felszippantotta a Mare Nostrum – azaz a Földközi-tenger – térségében, egy kivételével. Ez pedig Egyiptom aranya. A párthusok földje és aranya messze van, s ellenük csak a nagy Julius Caesar győzhetett volna. Egyiptom esetében viszont a kincs elérhető távolságra van, mivel a hadsereg nem távolodik el túl messze a Mare Nostrumtól.
Nos, Kru. 64. után a regénybeli Octavianus által előadott feltételeknek Jeruzsálem felelt meg, egészen pontosan a zsidók Második Temploma (az elsőt még legendás harmadik királyuk, Salamon építtette közel ezer esztendővel korábban), ahol mérhetetlen kincs halmozódott fel. Hogy miként? A válasz az úgynevezett templomadóban keresendő, melyet a diaszpórában élő – azaz a nem Palesztina területén élő – zsidók is fizettek. Ezt Rómában is tudták. A Birodalomnak volt erre rálátása.
Egész pontosan a húsz évnél idősebb izraelita férfiak fizették a templomadót. Általában közösségenként/városonként szedték össze évente és egy küldöttség vitte Jeruzsálembe. A templom fenntartására szánt adó mértéke évi két drachma volt. Tény, hogy jókora kincs halmozódott fel a Második Templomban Nero korára. Azonban Róma tiszteletben tartotta a zsidók vallásgyakorlását, s a kincs a zsidók templomát, végső soron a zsidók istenét illette.
Vajon a római vezetés megkockáztatta volna, hogy csak úgy ráteszi a kezét az egész kincsre, amikor az egész Birodalom területén voltak zsidó közösségek? Milyen hatással lett volna ez a Birodalom békéjére, a rendre? De casus bellit lehet találni, nem igaz?
És itt jön a képbe egy másik írónő, M.C. Scott, aki a harcos Boudicáról szóló regénysorozata után a korai keresztény egyház főbb képviselőit, így Pétert és Pált vette górcső alá. A főként Pál – Szaulosz – utolsó éveit merőben extrém színben beállító regénye a Róma – A király eljövetele címet viseli. Ennek végén kifejti, hogy a Kru. 64-től 66-ig Judaea helytartójaként működő Gessius Florus működését nehéz nem úgy értelmezni, mint, hogy valójában felkelést akart kirobbantani.
Lássuk akkor hát Josephus Flaviust, aki a kirobbant felkelés egyik vezetőjéből lett aztán a Nero után uralomra kerülő Vespasianus császár (Kru. 69-79.) és fia, a Jeruzsálemet elfoglaló Titus közvetlen udvari körének a tagja, a császár bizalmasa, s ilyen háttérrel írta meg műveit, A zsidók történetét és A zsidó háborút. Josephus akkor írta műveit, amikor a szidók szent városa és vele a templom már porrá és hamuvá enyészett. Azaz Kru. 70. után.
Ezzel kezdődik maga a Masada sorozat is, melyben látni, ahogy lángra kap a Templom. Josephus rehabilitálni szerette volna a népét, s a félrevesztett fanatikusokat tette felelőssé a felkelésért. Azonban ő maga sem hallgat el bizonyos dolgokat Gessius Florus tevékenységével kapcsolatban.
Josephus azt írja, hogy Florus a zsidók iránti gyűlöletből igyekezett háborúba taszítani a népet, mert tartott attól, hogy amíg béke van, addig panaszt emelhetnek a császárnál. Így hát napról napra keményebben sanyargatta a népet, csakhogy meggyűlöltesse velük Róma uralmát. De vajon Josephus le merte volna írni, hogy erre esetleg Rómából kapott utasítást Florus? Amikor a Jeruzsálem felett győzelmet arató Flavius-dinasztia belső köréhez tartozott ő maga is?
Nos, a zavargások és a zsidókkal szembeni atrocitások a tengerparti Caesareában kezdődtek. Az ottani zsinagógát megszentségtelenítő görögök ellen panaszt tevőket Florus bebörtönöztette. Aztán jött Jeruzsálem és a templom. Josephus nem akármit állít, mint azt, hogy Florus „…mintha csak felbérelték volna, szándékosan szította a háború tüzét. Elküldte embereit a templom kincstárába, és kivétetett belőle 17 talentumot, azzal az ürüggyel, hogy a császárnak van szüksége a pénzre. Emiatt általános felzúdulás támadt”.
Tegyük fel a kérdést: mi van, ha a parancs valóban Nero császártól és a birodalmi vezetéstől érkezett és Florusnak egy ponton valóban az lett a feladata, hogy olyan felkelést robbantson ki Judaeában, amely elengedhetetlenné teszi Jeruzsálem elpusztítását? Mi van, ha valóban Florusnak kellett elhintenie a felkelés magvát? Kisajtolnia egy casus bellit? Mi van, ha a tűz, mely Rómában keletkezett, Florus révén Jeruzsálembe érkezett?
Jeruzsálem romokban
Nyiltan kimondhatta volna Josephus, hogy Róma (is) felelős a felkelés kirobbantásáért? Méghozzá Róma, a császári központ? Nem a helytartó, de a Birodalom császári vezetése? Aligha írhatta volna le! De lehet, hogy belecsempészte a sorok közé az igazságot… talán többet is, mint amennyit a Masszádát elfoglaló Flavius Silva papírra vetett...
Igazság? Hogy mi az igazság? Nos, a történelmet mindig a győztesek írják, s a győztesek megtalálták Josephusban az erre legmegfelelőbb embert. Aki eltüntethette egy frappáns történetírói munka révén annak nyomait, hogy – a Második Templom kincstárába befolyt temérdek templomadó megszerzése céljából – valójában úgy kellett Rómának a felkelés, mint egy falat kenyér… és tett is érte… Igaz volna?
Ezt döntse el mindenki maga! Jelen sorok írója csak feldobott egy labdát… Mindazonáltal tény, hogy a felkelés átterjedt egész Palesztinára és a rómaiak „kénytelenek voltak” beavatkozni… Masszádát amúgy annak a Galileai Júdásnak a leszármazottja foglalta el, aki annak idején, Nagy Heródes halálakor robbantott ki felkelést Galileában. Aztán végül Masszáda is megadta magát a rómaiak faltörő kosának...
Galileai Júdástól eredeztethető egyébként a zelóták frakciója, akik fegyverrel is ki akarták kényszeríteni a zsidó nép függetlenségét. Közéjük tartozott a Barabás is, akit Pilatus szabadon bocsájtott a Biblia szerint...
Nero császár a Britannia sorozatban is szereplő Vespasianusra bízta a felkelés leverését, aki a Nero bukása utáni polgárháborúból győztesen került ki, s már császárként, hadvezérei – köztük Titus fia – révén leverte a zsidó felkelést.
Titus állítólag meg akarta kímélni a Második Templomot, azonban az végül mégis elpusztult. Titus római diadalívén látható, amint a győztes rómaiak a Templom kincseit – köztük a hétágú gyertyatartót, a menorát – viszik a diadalmenetben. A hadizsákmányt.
Ja, a pénz! Hogy mennyire szerepet játszhatott Róma politikájában a templomadó megszerzése, azt ékesen bizonyítja Vespasianus császár intézkedése is: minden zsidóra, bárhol lakott, évi két drachma fejadót vetett ki, melyet – éppúgy, mint régen a jeruzsálemi templomnak – most a Capitolium javára kellett megfizetniük. Vespasianus intézkedései egyrészt gazdasági érdeket szolgáltak. Másrészt a Capitolium az a domb Rómában, ahol a főisten Juppiter temploma állt. Vagyis a pénz szimbólikusan a pogány istené lett.
Ez pedig azért félelmetes, mert nem mást szimbolizált, mint a zsidók istenének vereségét és a rómaiak és istenük felsőbbrendűségét… a zsidó nép megalázását… Félelmetes, de Róma szemében valóban jajj volt a legyőzötteknek! Nos, Róma évtizedek alatt, de felépült. A háborúban szerzett hadizsákmánynak is köszönhetően. Vespasianus pedig a zsidó rabszolgák munkáját is felhasználva megkezdte a róla elnevezett Amphiteatrum Flavium – vagyis a Colosseum – építtetését, melyet már Titus avatott fel.
Igaz, azt már ő sem érhette meg, amikor Commodus is fellépett Róma lüktető szívében… De ez már egy másik történet… Amúgy Commodus nem a Colosseumban lelte halálát, s nem is Maximus végzett vele...
Szóval, hamarosan folytatjuk!
Mert Róma örök! Mint a Colosseum!
Addig is…
…ha tetszett, ajánld másoknak is!
Vagy kövess minket a Facebookon!
https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/
Előre!
Utolsó kommentek