„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.” Akár az ÉLET…

A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása

E fenti címmel jelent meg 1996-ban Samuel P. Huntington könyve, mely a hidegháború utáni politikai és ideológiai helyzetet elemzi. Könyvének egyik alaptézise, hogy minden civilizáció halandó, egyúttal ki van téve a változásoknak is.

Mi sem egyszerűbb, mint tézisét az ókori Rómára alkalmazni, mely kétségkívül egy hasonlóan erős civilizációval csapott össze: a germánokkal. A küzdelem évszázadokon át dúlt, kegyetlen és véres összecsapásokkal, ölre menően. 

Mindez már jóval az első császár, Augustus (Kre. 27-Kr. 14.) uralkodását megelőzően kezdetét vette, de az egyik legnagyobb összecsapásra valóban a császárkor hajnalán, Kru. 9-ben került sor, a teutoborgi csatában, mely a római seregek totális megsemmisülésével ért véget. Szeptember 11-én… Igen, szeptember 11-én!

Minden év szeptemberében – midőn lehullnak a falevelek – eszébe jut jelen sorok írójának, hol is tartózkodott épp azon az ominózus 2001. szeptember 11-i napon, amikor a repülőgépek belecsapódtak az ikertornyokba. Szinte hihetetlen volt, hogy ilyen megtörténik, ráadásul a civilizált világ egyik legnagyobb metropoliszában. 

Talán maguk a rómaiak is így lehettek vele, hiszen maguk sem hittek a vereségben. A Római Birodalom világot uraló nagyhatalommá vált addigra. A germán erdő mélyén bekövetkezett összeomlás híre ezért rettenetes hírként szállt tova, szerte a birodalomban. Augustus állítólag magából kifordulva szólongatta az elesett hadvezért, Quinctilius Varust, hogy adja vissza a légióit… hármat… Varus maga is odaveszett...

A történetíró Tacitus a germánok szabadsághőseként emlékezik meg a korábban római sasok alatt harcoló germánról, Arminiusról, Varus legyőzőjéről. Későbbi korokban is legendák és emlékművek hirdetik Arminius – Hermann – hőstettét, a germán területek felszabadítását.

Így vált Arminius német nemzeti hőssé, maga a csata pedig a németség születésnapjává. Nemhiába készítették el 2009-ben az Arminius – Kampf um Germanien című dokumentumfilmet, pontosan kétezer esztendővel a csata után…

Ténykérdés, hogy a Rajna és az Elba folyók közötti területet – Germániát – Rómának sosem sikerült teljesen elfoglalnia, miként az is, hogy a római civilizáció végéhez a germánokkal való folyamatos összecsapások is jelentősen hozzájárultak, felőrölve a birodalmat. Arminius idejében – kit végül saját népe veszejtett el (római sugallatra?) – még nem volt oly egységes a germán nép, mint évszázadokkal később, de már ekkor is érzékeny veszteséget okozott Rómának.

A két civilizáció közötti következő súlyos összecsapásra Marcus Aurelius császár (Kru. 161-180.) alatt már sor került. A germán kvád és markomann törzsek először bebocsájtást kértek a termékeny és igen gazdag dunai provinciákba (tartományokba), majd – miután a császár ezt megtagadta – lerohanták a területeket, elpusztítva mindent, Itália határáig.

Az előző harminc esztendő során elpuhult, hódításhoz és harchoz már nem szokott római hadsereg csak súlyos harcok és véráldozatok árán tudta helyreállítani a birodalom dunai határát, a Ripa Pannonicát. 

Ezt a hősies küzdelmet láthatjuk az 1964-ben készült filmben, A Római Birodalom bukásában, de a 2000-es Gladiátorban is. Természetesen ezek az alkotások elnagyolt, sokszor történelmietlen sztorit tálalnak a gyanútlan közönségnek. 

Ennek egyik jó példája, hogy a derék Marcus, a bölcs filozófuscsászár a filmekben nem akarja kinevezni utódául fiát, Commodust, mert kételkedik annak uralkodói képességeiben. Nos, a valóságban erre nem került sor, csont nélkül utóda lett egy legendás uralkodónak ez a gerinctelen fickó.

Akit a történelmi valóság is érdekel, annak figyelmébe ajánlom a magyar Steven Saylorként is emlegetett kortárs írónkat, Marcellus Mihályt, aki regénytrilógiában dolgozta fel Marcus Aurelius uralkodását és pannoniai ténykedéseit, honvédő háborúját, s aki jelenleg is nagy dobásra készül…

A magyar Steven Saylor nagy dobása

Marcellus immár két regényt varázsolt elénk, mely Commodus császár (Kru. 180-192.) uralmának idején játszódik, idén pedig újfent trilógiává bővíti a történetet, bemutatva az igazi Commodus császár halálának valódi körülményeit. Izgalmas sztorinak ígérkezik!

A regényben foglaltakat természetesen nem spoilerezem el, mindenki olvassa majd el legújabb könyvét, A birkózót, mely előreláthatólag idén debütál. Annyit azonban elárulhatok, hogy a valójában tizenkét évig (és nem pár hónapig) uralkodó Commodus halálában szerepet játszik egy fontos személy is... Szóval, izgalmas lesz!

Az író legújabb regénye révén minden bizonnyal tisztábban és hitelesen láthatjuk majd a birodalom és a császárság intézménye hanyatlásának kezdetét is, egyszersmind természetesen Commodus végét. Vajon tényleg így történt? Ha kíváncsi vagy rá, olvasd el bátran Marcellus regényét!

Általa minden bizonnyal sikerülni fog árnyalni a Gladiátor teremtette képet is, melyet még érdekesebbé tesz az a tény, hogy Marcellus nem csak író, de elkötelezett római hagyományőrző is. Csapatában, a Legio II. Adiutrixban pedig – akárcsak a Gladiátorban – ott találjuk magát a császárt, Commodus apját, a nemes Marcus Aureliust is.

Legutóbb 2019. szeptember 7-én láthatta őket a nagyérdemű, a XIII. Quadriburgiumi Játékokon, Visegrádon, ahol több neves hagyományőrző csapat is fellépett, bemutatva azt a szerencsétlen kimenetelű találkozót is germánok és rómaiak között, mely egy császár halálával végződött. Vagyis 2019. szeptember 7-én egyszerre több császárt is láthatott a közönség…

Nos, a germánok a harmadik századra lassan, de biztosan folyamatos támadás alatt tartották a birodalmat. Maguk a pannoniai területek is állandó csatározások színterei voltak.

A terület stratégiai fontossága tagadhatatlan volt, hiszen a Duna önmagában nem volt képes meggátolni a betöréseket. A negyedik század végén, I. Valentinianus császár (Kru. 364-375.) uralma alatt a Duna bal partján – azaz germán oldalon – római erődépítési munkák zajlottak. Így a mai Göd határában is. Ezt a munkát és az azt követő mészárlást is láthattuk a Quadriburgiumi Játékokon. Az erőd építését a germán kvádok sérelmezték.

Az egy időre abba is maradt, de aztán újra megindult, a kvádok királyát, Gabiniust pedig egy lakomával egybekötött tárgyaláson megölték. Az emiatt kitört háborúban a császár is felvonult a határra.

Valentinianus Kru. 375 novemberében Brigetióban – a mai Komárom városában, Szőny területén – fogadta a germán küldöttséget. Szóba került újra az erődépítés ügye. A császár úgy feldühödött, hogy a követek szeme láttára rosszul lett (szívroham?), és még aznap meghalt. Elképzelhető, hogy eme esemény mennyire rontotta a rómaiak ázsióját a harcias és egyre erősödő germánság szemében… örültek a rómaiak, az biztos...

De a birodalomnak nem volt ideje ezen lamentálni. Időközben ugyanis kezdetét vette a népvándorlás… mindenféle vad barbár hordák döngették a kapukat. És jöttek a hunok is… 

A nyugati gótok – vagy vizigótok – a hunok elől menekülve a birodalomtól kértek és kaptak menedéket, azonban a római igazgatás által okozott sérelmek, a rossz bánásmód miatt fellázadtak, s Kru. 378-ban Hadrianapolisnál tönkreverték Valens császár (Kru. 364-378.), Valentinianus egykori társcsászárának seregeit. Maga a császár is elesett a harcban. Így esett hát, hogy a római és germán civilizáció újfent összecsapott, s megkezdődött Róma összeomlása. A birodalom Kru. 395-ben két részre szakad.

Az ötödik század első felében elvesznek a pannoniai területek is, ahová a hunok nyomulnak be. A 2001-ben bemutatott Attila című film a hunok nagy királyának életén keresztülszáguldva bemutatja a catalaunumi csatát is, melyet az egyesített nyugatrómai-germán (vizigót-frank, burgund-alán) sereg vívott a hunokkal.

Catalaunumnál tehát már nem a germán-római civilizáció csapott össze egymással a népvándorlás korának legjelentősebb csatájában, hanem egy merőben új formáció bontakozott ki.

A germánok immár a római zsoldban is harcoltak, s néha Róma ellen is. A birodalomban egyre nagyobb lett a zűrzavar. Róma 410-es gót kifosztását a kortársak már a világ végeként élték meg… és bizony, ha nem is a világ végének, de egy új világ eljövetelének voltak tanúi a kortársak. Kru. 476-ban a germán Odoaker letaszította trónjáról az utolsó nyugatrómai császárt, formálisan is megszüntetve Nyugaton a birodalmat.

A durva időszak persze csak ez után következett, a bizánci visszahódító háborúk idején, a hatodik században, amikor egész Itália az összeomlás, az anyagi és kulturális romlás szélére sodródott… A germán civilizáció Nyugaton és a rómaiakon aratott győzelmét – mondhatni – betetőzte, hogy 800-ban III. Leó pápa Rómában császárrá koronázta a frankok királyát, Károlyt, vagy, ahogy ma nevezik, Nagy Károlyt.

De ez már egy másik történet. Európa megszületésének története… azé az Európáé, melynek atyjaként is Károlyt tartja számon a történelem… Erről is szól egy 1993-as sorozat. De vissza az ókorba! Ha Róma és a birodalom nem is élte túl a történelem viharait, az Arminius ténykedésének idején még szárnyait sem bontogató kereszténység igen.

Az európai civilizáció egyik építőköve, kultúrájának, vallási hagyományainak, s mindennapjainak meghatározója lett. Ennek az útnak a kezdetéről szól egy 2015-ös sorozat, az A.D. A Biblia folytatódik. Ütős sorozat! 

Folytassuk hát a Szentföldön!

A Krisztus utáni első évszázad harmincas éveinek derekán járunk. A sorozatban pedig Jézus mennybemenetele után, Galileában. Ez a terület nincs közvetlen római uralom alatt. Itt találjuk az apostolokat, köztük Pétert, aki azon elmélkedik, hogy mondja meg a lányának, hogy el kell mennie, vissza a veszedelembe, Jeruzsálembe…

Jézus megígérte, hogy ha hisznek, a Szentlélek ereje megsegíti őket. Azt kérte tőlük, mielőtt elment, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe, s ott várjanak, amíg felruháztatnak a mennyei erővel. Péter szereti a lányát, de itt kell hagynia, nagyobb biztonságban lesz Galileában. Nekik viszont vissza kell menniük, várni a Szentlélek eljövetelét, ahogy Jézus mondta.

A Szentlélek eljövetelére Pünkösdkor került sor, mely eredetileg zsidó ünnep volt, majd a keresztény vallásban is továbbélt. A zsidóknál a Sávuót (Hetek ünnepe) a Sínai-hegyen történt törvényadás emléknapja volt, valamint az új kenyér ünnepe. A hagyomány szerint ezen a napon nyilatkoztatta ki Isten a tízparancsolatot, továbbá ez volt az a nap is, amelyen a jeruzsálemi templomban bemutatták az az új kenyeret. Az ünnepre sokan zarándokoltak el Jeruzsálembe.

Ez az ünnep töltődött meg aztán új tartalommal a keresztény kultúrában, azonban már a zsidóknál is a szélzúgás és a tűz voltak Isten jelenlétének és a kegyelem kiáradásának jelei. Erre került sor Pünkösdkor, a Húsvét ünnepét követő ötvenedik napon is – görög neve (pentékoszté) is ötvenet jelent, innen a Pünkösd szavunk. Szóval Pünkösd közeleg a sorozatban is.

Nos, Kajafás, a főpap és felesége aggódnak. Tudják, hogy Pilatus, a római helytartó volt az, aki megölette Jézus sírjának őrzőit… (Ugye-ugye! Ez egy merőben más Pilatus, mint aki az Evangéliumokban szerepel!) Ja, a templomi őrség tagjait is megölték, akik szintén a sírt őrizték, mielőtt Jézus holtteste eltűnt.

Kajafás felesége pragmatista: szerinte el kellett tüntetni minden tanút, nehogy tovább terjedjen a feltámadás meséje. El fog halni a megölt őrökkel és legyilkolt római katonákkal. Vajon igaza volt? A történelem rácáfolt! Eközben a korábbi részekből már jól ismert zelótánkat (zsidó szabadságharcosunkat), Boázt véletlenül majdnem fellöki egy Marcus Drusus nevet viselő római katona. A zelóta titokban kést akar rántani, de a kocsmáros leállítja. „Még ne!” – mondja Boáznak.

Vagyis a kocsmáros ő maga is zelóta. A rómaiak felettébb veszélyes vidéken itták borukat. Veszélyes hely volt az ókori Palesztina. Igaz, a római legionariusok is veszélyesek voltak… nem valami vicces fickók, amikor komolyra fordul a helyzet...

A helytartó pedig agyafúrt… Készül az ünnepre és attól tart, hogy a Názáreti – Jézus – követői újabb bajt okoznak majd ez alatt. Az ünnep ideje alatt folyamatos őrjáratozást rendel el. Felesége, Claudia ekkor tudja meg, hogy Pilatus megölette a Názáreti sírjának őrizőit. Pilatus nem él lelki életet a dolgon. Galilea urát, Heródes Antipászt várja látogatóba, aki apja, a rettegett Nagy Heródes hajdani birodalmából már csak egy szelettel bír.

Maga Antipász is tapasztalja, hogy Jézus keresztre feszítése óta több a római katona az utakon. Nem érti, hogy ha Jézus halott, akkor miért ez a készenlét. Kajafással találkozik elébb, s a szemére veti, hogy rosszul kezelte a helyzetet Húsvétkor. A szidók törvényeit is megsértette Jézus kihallgatásakor, utána meg a rómaiaknak adta át őt. Kajafás védekezik: azt tette, amit tennie kellett. Antipász szerint sokkal fontosabbá tette Kajafás Jézust, mint amennyire kellett volna.

A Rómától való állandó segítségkérést pedig a nép együttműködésnek fogja értelmezni. Több ezer zarándok sereglik össze Pünkösd ünnepére, akik nem láthatják meg, hogy ők a rómaiakkal barátkoznak. Antipász eseménytelen Pünkösdöt akar, s figyelmezteti arra is Kajafást, hogy azért a főpap pozíciója nem olyan stabil jelenleg, s függ, többek között Antipász támogatásától is… Antipász ezután Pilátushoz megy. Szóvá teszi a sok római katonát, mondván, jól tudja mindenki, aki itt él, hogy megszállt ország lettek.

Azt javasolja Pilatusnak, hogy távolítsa el a katonákat, s engedje, hogy a népe békében ünnepelhessen. Pilatus erre felbőszül. Megkettőzteti az őrséget és úgy dönt, hogy maga is kilátogat az ünnepre. Antipász tart tőle, hogy a nép mindezt provokációnak fogja tartani... Pilatust nem érdekli.

„What would Jesus do?”

A kérdés jelentése: „Jézus vajon mit tenne?” Népszerűvé vált, különösen az Egyesült Államokban, kifejezve a keresztények erkölcsi kötelezettségét, hogy oly módon cselekedjenek, amely demonstrálja Jézus szeretetét.

Nem új keletű, a katolikus egyház is hangsúlyozza az Imitatio Christi (Krisztus utánzása) fogalmát, de regény témája is volt már. Volt, amikor kevésbé komoly tónust is kapott a kérdés feltétele: bekerült többek közt a 2007-es Transformers filmbe…

De visszatérve a sorozatra. Péter és az apostolok megérkeznek Jeruzsálembe. Elfoglalják a helyüket és várják a szentlélek eljövetelét, ahogy Jézus előre megmondotta nekik. Megjelenik Mária Magdolna is, méghozzá Péter lányával, aki követte apját a városba. Várnak, mert Jézus anyja, Mária türelemre inti őket. Felmerül a kérdés közöttük: ha itt lenne Jézus, vajon mit tenne?  Imádkozna… Felébresztik az alvókat, s a Miatyánkot imádkozzák.

Szél kíséretében tűz kél alá a Mennyből, körbeveszi a házat, ahol az apostolok tartózkodnak.

Az apostolokat áthatja a Szentlélek – nyelveken is beszélnek. Az eseményre sokan odasereglenek. Péter fogadja őket, de nem prédikál. A templomba mennek, ahol Péter meggyógyít egy bénát – de ez egy másik történet lesz!

A Biblia – vagyis az Apostolok cselekedetei – hasonlóképp szól a Szentlélek eljöveteléről, de azért vannak különbségek. Például, hogy mindenki, aki összeverődött a tömegben, a saját nyelvén értette azt, amit az apostolok beszélnek. Péter a Biblia szerint már itt beszédet intéz a néphez, hirdetve Jézust, melynek nyomán aznap több ezren megkeresztelkednek…  De visszatérve a sorozatra: még mindig nem tudtuk meg, ki lakik ebben a házban. De egy szép napon biztosan kiderül! 

Így vette hát kezdetét a kereszténység, mely aztán elterjedt, szerte a Római Birodalomban, majd azon túl is. Így történt hát, hogy amikor Róma szembenézett a népvándorlás viharaival, immáron egy keresztény birodalomnak adott otthont a Mediterraneum… addigra már jobbára a régi pogány világ is elenyészett...

...miként az alexandriai nagykönyvtár által őrzőtt értékek is... bizony-bizony: minden változásnak vannak árnyoldalai is a történelem során... például egy filozófusnő halála... A 2009-es Agorában eléggé plasztikusan bemutatásra került, hogy mi lett a régi világ egyes képviselőinek a sorsa: Hüpatiát, a pogány filozófusnőt megölték.

A történelem, az Élet tanítómestere ugyanakkor, akár akarjuk, akár nem, kegyetlenül megtanít arra bennünket a rideg tényre, hogy a változás elengedhetetlen része az Életnek, Világunknak. A nagy Marcus Aurelius is erről írt művében, az Elmélkedésekben, mely filozófiai gondolatait tartalmazza. A Gladiátorban Richard Harris nem idézett a műből, de...

...ha élőben szeretnéd hallani Marcus Elmélkedéseit, látogass csak el a Legio II. Adiutrix egyik rendezvényére! A csapathoz tartozó császár, ki civilként maga is tanár, előszeretettel idéz belőle, mint egyik legkedvesebb olvasmányából. Találkozz az élő Marcus Aureliusszal te is!

A Jövő tehát Marcus szerint is folyamatos mozgásban van, hiszen a mindenkori változás alakítja-építi. Csak egyet tehetünk: előre lépdelünk! Előre, miként a Legio II. Adiutrix katonái... Movete! (Indulás!)

Mi pedig hamarosan folytatjuk! Újra visszatérünk a Szentföldre is! Boáz társaságát azonban sajnos könnyen lehet, hogy nemsokára nélkülöznünk kell... 

Ettől a hírtől, nyomatékosan kérem, senki se dőljön a kardjába! Elég, hogy Varus így tett...

És ígérem, fog még fürdeni Arminius is! 

Vagy inkább befürödni! Miközben sok-sok sötét titokra is fény derül!

Mert ez mind-mind az Örök Róma!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

Várj! Ez csak a kutyának szólt! 

Na mindegy...

(A Legio II. Adiutrix hagyományőrző baráti kör által közzététel céljából rendelkezésre bocsájtott fényképeket Léka Zsuzsanna és Schätz Andrea készítette.) 

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.” Akár az ÉLET…

Hát Mátyás, az az igazság, hogy az örök élet gyümölcsével jobban jártál volna…

Egy szép napon az immár agg Augustus császár (Kre. 27-Kru. 14.) kedvenc gyümölcséből, a fügéből lakmározott, melyet maga szedett le. Csakhogy a füge mérgezett volt! Álnok – titkos-gyilkos – felesége, Livia Drusilla méreggel kente azt be, hogy biztosítsa végre a birodalom feletti uralmat fiának, Tiberiusnak. Legalábbis a történetíró, Cassius Dio szerint. Pedig olyan édesdeden festenek együtt, Livia & Augustus...

Tegyük hozzá máris: Augustus a hivatalos álláspont szerint természetes halállal hunyt el, a róla elnevezett hónap 19. napján, azonban Cassius Dio verziója szervesen illeszkedik abba a képbe, mely szerint Livia sorra mérgezte volna Augustus családtagjait…Igaz volna, Livia?

Ez a kép mára ugyan meghaladott, a huszadik század elején azonban még nem volt az: Robert Graves író még igazi kajánsággal illesztette bele Én, Claudius című művébe, melyből 1976-ban tévésorozat is készült. Úgyszintén a mérgezős Livia jelenik meg, ha burkoltan is a 2003-as Augustus című kétrészes minisorozatban (itt azért Augustus természetes halállal hal meg, de Livia is mérgezgeti a családtagokat). 

Meghaladott, vagy sem a sorozatgyilkos Livia Drusilla képe, fel kell hívnom a figyelmet egy érdekes tényre: kísérteties a hasonlóság a mi derék Mátyás királyunkkal (1458-1490), aki a történetírás tanúsága szerint utoljára valóban fügét próbált fogyasztani, azonban rosszul lett tőle, s megkezdődött végső agóniája…

Füge. Nos, máig tartja magát a hazai köztudatban az a kép, mely szerint Mátyás király mérgezés áldozata lett, méghozzá a felesége, Beatrix királyné okozta volna a halálát – mérgezett fügével… Mint Livia Augustus halálát, Cassius Dio szerint…

Tegyük hozzá gyorsan: Mátyás és Beatrix kapcsolatának ilyetén – mérgezett fügével átitatott – végkifejlete kevéssé valószínű, még, ha biztosnak is tűnik, hogy királyunk fügébe harapott utoljára.

Augustus és Livia esetében pedig egyáltalán nem biztos, hogy a Cassius Dio által leírt eseménysor a valóságban végbement… Mentsük fel a két csajt, na! Mentsük? Nos, ha meg is illeti őket az ártatlanság vélelme, a két nagy uralkodó közt ott a szemet kiszúró párhuzam is! Maga a füge… Ugye-ugye… Cassius Dio századokkal Augustus után élt. Valószínűleg nincs alapja az általa leírtaknak. Aztán, mi van, ha mégis?

Talán pont a füge lenne – ha úgy tetszik – a közvetett bizonyíték arra, hogy mindkét esetben gyilkosság történt? A füge, melyet Mátyás esetében ténylegesen meg is kóstoltak, Augustus esetében pedig megírtak? Hát, erre inni kell!

Szóval... úgy festene tán, hogy az egyik füge erősítené a másik létét? A mérgezésről szóló történetírói utalás megerősítené a mérgezésről szóló legendát és viszont? Fincsi! Akár a Mátyásnak felszolgált romlott füge...

Hogy mi az igazság? Nos, annyi bizonyos, hogy Mátyás meghalt… és ahogy a mondás tartja, oda az igazság… vagy éppen odaát van… Igaz-e Mulder ügynök? De meg ne szólalj! Inkább énekelj valami rómait!

Nos, UFO vadászó Mulder ide vagy oda, bizony-bizony, lehet, hogy a derék Mátyásunk sokkal, de sokkal jobban járt volna, ha füge helyett – az örök élet gyümölcsének is nevezett – gránátalmával oltotta volna éhét… és ha hihetünk Cassius Dionak, akkor Augustus is jobban jár… Azért inkább ne higgyünk Dionak! Valami azt súgja...

Ugyanis a – 2016-ban debütált Római Birodalom (Roman Empire) című sorozatban is feltűnő  –  történetíró ennél hajmeresztőbb dolgokat is állít! Még hajmeresztőbbet!

Ízlés dolga, hogy emiatt a kardvasat érdemelné-e, avagy sem, minden esetre neked tetszene, Mulder! Az biztos... Miről is van szó? Nézz a képre! Vágod már?

Cassius Dio esete az azonosítatlan repülő tárgyakkal – ugye megmondtam?

Azonosítatlan repülő tárgy – avagy UFO (Unidentified Flying Object) – római megjelenésére utal Cassius Dio egyik beszámolója is. Hajmeresztő? Nos, igen. És mégis! De ne rohanjunk úgy előre! Legelébb tisztázzuk, mit is jelent az UFO kifejezés, azon túl, hogy nyilvánvalóan olyan repülő objektumról van szó, amit nem azonosítottak. 

Legtöbb esetben csillagászati, meteorológiai jelenséggel, katonai objektummal magyarázhatóak ezek a repülő tárgyak, azonban nem minden esetben. Vannak, akik ezeket az azonosítatlan repülő tárgyakat – ufókat – a földönkívüli élet bizonyítékainak tekintik, melyeket valamilyen földönkívüli létforma irányít.

Az elmúlt évezredekből számtalan, azonosítatlan repülő tárgyra utaló feljegyzés, írásos és más emlék maradt fenn – így magában a Bibliában is  –, amiket nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen képletesen értelmezni. Ezékiel próféta látomása alapján például komplett, működő repülőeszköz volt tervezhető... na tessék!

Mindebből egyesek arra a megállapításra is jutottak, hogy az egész földi civilizációnk, s benne a mai ember, valójában földönkívüliek génkísérletének az eredménye volna...

Teremtőink, az idegenek pedig azóta is figyelnek bennünket, néha be-beavatkozva a történelmünkbe is, felvéve a kapcsolatot az egyes nagyhatalmak képviselőivel... Néha viszont rejtve maradnak a kiváncsi szempárok elől... felhőbe burkolózva...

Vannak, akik odáig merészkednek, hogy a különféle mitológiák emberektől és istenektől származtatott félisteneit, hőseit – sőt, magát Jézust is! – valamifajta földönkívüli-ember hibrideknek tekintsék… Mindez pedig heves vitákat is kirobbant(hat), vallási körökben… De ennek részletezését most kihagyjuk – mint Cassius Diot a 2000-es Gladiátor mozi –, hiszen mindenkinek a saját szabad meggyőződése, hogy mit gondol a Világ, s benne az ÉLET nagy kérdéseiről. Ahogy a művészet is ezt teszi minduntalan... 

Térjünk rá tüstént a – Commodus császár (Kru. 180-192.) uralkodása alatt már a senatus márványpadlóját taposó – Dio által leírt úgynevezett „angyalhaj incidensre”! Az „incidenst” a földönkívüli élet bizonyítékait hajmeresztő módon kutató UFO hívők előszeretettel, s nyál csorgatva emelik piedesztálra! Köztük Richard Stothers, akinek munkája a klasszikus antikvitás UFO észleléseivel foglalkozik, benne Cassius Dioval… Hát, bizony kemény dió…vagy talán csak fel kellene néznünk az égre?

Nos, Cassius Dio leírja, hogy Kru. 196-ban – pontosan 98 évvel az után, hogy Kru. 98-ban egy római katona lángoló pajzsot látott repülni az égen – ezüstre hasonlító finom eső hullott Róma városára – fényes nappal –, jóllehet egy fia felhő sem lézengett az égen. 

Megpróbálta begyűjteni ezt az anyagot, de csak három napig maradt meg – miként minden csoda –, aztán elillant. Akárcsak a béke és a biztonság a birodalomban, Commodus halála után…

Ne szépítsünk: Róma aranykora véget ért, s nem, hogy az ezüstkor, de a vas és a rozsda kora jött el… De vissza az „angyalhaj incidensre”! Állítólag ez az a krétaszerű, ezüstös anyag volt, amely a beszámolók szerint az UFO észlelések után hullik a földre…

Az igazság persze az, hogy csak Commodus uralkodása alatt több vér hullott a földre, mint amennyi igazságmagva lehet az eddigi összes UFO sztorinak… Főleg, hogy Commodus maga is ontotta a vért az aréna homokjában...

Aztán, ki tudja… na, pont ezért, meg ne kövezzen senki! Mert ki tudja! Van, amikor pontosan maga az igazság a hajmeresztő… Van, amikor az egyszerű ábrázolás mögött akár sokkal több is lakozhat...

Éppen ezért maradjunk még egy kicsit Cassius Dionál, aki tudtán kívül megörökíthetett egy úgynevezett harmadik típusú találkozást is – már, ha éppen így értelmezzük az általa leírt, erőst kritikáért is kiáltó sorokat. Szóval azért még ne hajtsunk fejet a munkássága előtt! Ez amúgy sem az ő szobra...

Nos, az úgynevezett harmadik típusú találkozásokról – az ufókutatók szerint – akkor beszélhetünk, amikor az ember közvetlenül maga észleli az idegen létformát.

Mint például Kru. 150-ben, amikor is I. Pius Pápa testvére – fényes nappal – egy semmiből megjelenő, fazékalakú, tüzes sugarakat kilövő „fenevadra” lett figyelmes, amely nagy porfelhőt verve alászállott, s fehér ruhát viselő nők léptek ki belőle (az ufókutatók rájuk mondanák, hogy a magas szőkék faja).

Maga Cassius Dio a későbbi római császár, Tiberius (Kru. 14-37.) testvérével, Drususszal kapcsolatban ír bizarr találkozásokról. Drusus kiváló hadvezér volt – egyszersmind apja az Én, Claudius címszereplőjének, a da-da-dadogó Claudius császárnak (Kru. 41-54.). Drusus diadalíve Rómában máig megtalálható, enyhén amortizált állapotban leledzve... 

Drusus a Krisztus előtti első század végén a Rajnán túli területeken – Germaniában – harcolt, Augustus császár megbízásából, messze benyomulva az ellenséges területekre.  

Hadjárata során Kre. 9-ben elérte aztán az Elba folyót, ahol állítólag egy természetfeletti nagyságú – emberfeletti erővel bíró – germán nő visszafordulásra kényszerítette őt, megjósolva közeli halálát is.

Metszetek, de a festészet is megörökítette ezt a történetet – mely talán csak azt kívánja szemléltetni az olvasóval, hogy természetfeletti erőkön és nem a rómaiakon múlott a germániai előrenyomulás sikere –, ugyanakkor talán többet is mond a művészet, mintsem gondolnánk!

Emlékezzünk csak: a Kru. 150-es esemény leírásánál fehér ruhát viselő nők lépnek ki a „fenevadból”. És mit látunk Friedrich Gunkel 1865-ös festményén? Egy fehér ruhát viselő nőt... Hát nem hátborzongató?

Nem sokkal később a visszavonuló Drusus a lováról lebukott, s hamarosan elhunyt. Még találkozott Tiberiusszal, aki lóhalálában vágtatott hozzá Rómából, ahol ezt megelőzően Augustus előtt volt kénytelen felolvasni Drusus egy korábbi levelét. Levelében állítólag azt írta a harcias-népbarát testvér, hogy Augustust immáron kényszeríteni kellene arra, hogy lemondjon a hatalmáról és visszavonuljon a közéletből… Hoppácska!

Minderről Suetonius is ír, aki megspékeli azzal a pletykával is a történetét, hogy maga Augustus megmérgeztette Drusust, mert állítólag nem volt hajlandó visszatérni Rómába, miközben nyíltan hangoztatta, hogy amint teheti, helyre kívánja állítani a régi köztársaságot… Pedig az már halott volt. Kiszenvedett Philippinél, Kre. 42-ben. Láthattuk is az HBO Róma sorozatában...

Tény, hogy Drusus Kre. 9-ben elhunyt. A halálát körüllengő misztikus történetek pedig lehetséges, hogy pusztán a képzelet szüleményei. De azért lássuk, mit is írt még Cassius Dio! Na tessék! Már megint egy kemény dió… 

Nos, a történetíró szerint – amit Graves maga is átvett – hullócsillagok garmadája volt látható az égen, az erdőségekből síró, jajveszékelő asszonyok hangja hallatszott, egyik hajnalban pedig két isteni ifjú – görög, s nem germán ruhában – hirtelen végiglovagolt Drusus táborán… Lovagolt? Vagy, ki tudja... talán inkább lebegett?

 

Érdekes, sőt, csoda, hogy az úgynevezett UFO hívők még nem csaptak le erre a beszámolóra… sok mindent bele lehet érteni... bele lehet magyarázni... Akárhogy is volt, Drusus halála után odalett Germania. Varus legióit tizennyolc esztendővel később, Kru. 9-ben megsemmisítették a germánok Teutoburg erdeiben… Bizony-bizony Varus!

Véres munka volt, éppoly véres, mint a te korábbi intézkedésed, Kre. 4-ben, amidőn vagy kétezer zsidó felkelőt feszíttetettél keresztre a messzi Palesztinában. Erről is szól az 1965-ös filmopus, A világ legszebb története.

Augustus verhette a falba a fejét – no nem a korábbi palesztinai történések, de a germán hadszíntér összeomlása miatt. Azt hajtogatta, hogy adják vissza legióit… meg a légió sasait…

Egy szó, mint száz: Germaniában a római uralom nem igazán vert gyökeret… a Rajna és az Elba közti területet sohasem sikerült teljesen pacifikálni és a birodalomhoz csatolni. Az igazsághoz még hozzá tartozik az is, hogy a teljes Germania hódoltatása nagy véráldozatokkal és további, az államkasszát megterhelő kiadásokkal járt volna.

Évekkel később, Kru. 16-ban, Drusus fia, Germanicus azért még jelentős győzelmet arat a germánok felett a Weser menti csatában. Még a Varus felett győzelmet arató Arminius feleségét is sikerül foglyul ejtenie. Az asszonyról, Thusneldáról készült állítólagos szobor máig fellelhető.

A szobor által sugallt jelentéstartalom külön írás témája is lehetne, azonban most csak maradjunk Germanicusnál. Nos, Tiberius hazarendeli őt, jóllehet immár az Elba elérése és új határvonallá tétele volt az ifjú titán célja… 

A vén Tiberius féltékeny lehetett unokaöccsére, egyszersmind bölcsen ismerte a birodalom teljesítőképességét is. Germanicus természetesen később tisztázatlan körülmények között meghal. Fiait szépen elrendezik: kettő meghal, a harmadik pedig az őrült Caligula császárrá (Kru. 37-41.) válik, de csak miután elrendeztette Tiberius bácsikát…

Miközben a császári család tagjai halomra gyilkolásszák egymást, Palesztinában is zajlanak ám az események!

Tiberius uralmának vége felé járunk. Már jó ideje római láb tapossa az ókori Palesztina térségét. Azt a térséget, mely hamarosan a kereszténység legnagyobb eseményének, a Feltámadásnak lesz a tanúja. 

Itt játszódik az  A.D. A Biblia folytatódik című 2015-ös sorozat, mely a Názáreti Jézus kínszenvedésével és kereszthalálával veszi fel a bibliai események fonalát, s Caligula császár uralkodásáig repíti el a nézőt. Meg a római katonák kardjába, ha nem vigyáz... ezek a fickok nem viccelnek...

De ha már repülés: egy máig vita tárgyát képező égi jelenség kalauzolta a napkeleti bölcseket is, méghozzá Betlehembe, a gyermek Jézushoz. A bibliai leírás alapján, ha szó szerint vesszük, akkor egy mozgó, helyváltoztatésra képes, repülő objektumot kellene keresnünk... Egyesek a betlehemi csillaggal kapcsolatban is hinni vélik, hogy a folyton mozgó objektum valójában egy UFO volt... nos, azért az 1959-es Ben-Húrban szép, konszolidált verzióját kapjuk ennek a csodának... 

 

És most vissza a sorozatra! Sok mindent láthatunk benne, amely az Evangéliumok folytatását, Az Apostolok cselekedeteit, s benne az ősegyház szárnypróbálgatásait dolgozza fel, merőben sajátos nézőpontból... Nyugi, Kajafás, ezekre most nem térek ki!

Mivel azonban második évadot nem kapott a sorozat, nem került bemutatásra a Kru. 66-ban kitört zsidó felkelés sem, mely Jeruzsálem városának földig rombolásában tetőzött, Kru. 70-ben. Meg egy kis égi háborúban... Azt mondtam, égi háborúban?

Ez idő tájt a Szentföld visszhangzott a római katonák saruinak csattogásától, akik elszántan meneteltek Jeruzsálem felé, hogy eltiporják a felkelést – miközben Josephus Flavius és Tacitus történetírók szerint az égben páncélt viselő katonák futottak a felhők között, s az égen megjelenő látomásban két hadsereg csillogó fegyverben harcolt egymással… Szó van továbbá – miként a Bibliában – holmi tüzes égi szekerekről is…

Nos, ezt nem látjuk a sorozatban, de nem nehéz elképzelni, mennyire felkelthette mindez az UFO híveinek fantáziáját. Mi azonban maradjunk csak a szilárd talajon! Vissza a Jézus korabeli Galileába, pár évtizeddel korábbra!

Nos, az A.D. A Biblia folytatódik című sorozatban épp Galileában halásznak az apostolok, immár Jézus feltámadása után, de nem fognak semmit. Ismerős történet?

Messzi, a parton megjelenik egy idegen, akiben nem ismerik fel Jézust. A halfogás iránt érdeklődik. Szegényes. Azt kiáltja nekik, hogy vessék ki a hálójukat a hajó jobb oldalán. Kételkednek, de megteszik végül.

A fogás óriási! Felismerik Mesterüket. Péter apostol kiugrik a hajóból és úszva Jézus elé siet. Megölelik egymást. És Péter megbánja, hogy háromszor is megtagadta Jézust...

Ezt követően Jézus tovább tanítja az apostolokat. Elmagyarázza, hogy meg volt jövendölve előre, hogy szenvedni fog, meghal, de harmadnapra feltámad halottaiból. 

Megígéri, hogy ha hisznek, a Szentlélek ereje megsegíti őket. Azt kéri tőlük, menjenek vissza Jeruzsálembe, s ott várjanak, amíg felruháztatnak a mennyei erővel. Megígéri azt is Péternek, hogy egy napon meghal érte…

Minderre a keresztény hagyomány szerint Kru. 64-68 között került sor, a Nero császár (Kru. 54-68.) alatti keresztényüldözéskor. Péter ekkor halhatott vértanúhalált.     

Jézus a sorozatban is rábízza Péter apostolra az egyházat, aki majd a keresztény világ fővárosában, Rómában feszíttetik meg. Elbúcsúzik eztán az apostoloktól, azzal az üzenettel, hogy legyenek tanúi szerte a Világban.

Ezután hatalmas fényesség veszi körül, mely egy felhőből jő, melyben angyalok serege áll. 

Jézus a Mennyekbe emelkedik. E téren vannak eltérések a különböző Evangéliumok között, azonban fontos megjegyezni, hogy van, ahol Jézust egy felhő takarja el az apostolok szemei elől... 

Csak halkan jegyezném meg: létezik a már említett felhőbe burkolózó repülő csészealjak teória is… Azt is halkan jegyzem meg, hogy még most sem tudhattuk meg, ki is lakik ebben a tóparti házban…

De ami késik, az nem múlik! Szóval emiatt ne felhősödjön el senkinek a tekintete! Lucilla, te meg ne sírj! 

Mert hamarosan folytatjuk!

Amikor is eljő a Szentlélek!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.”

„Ave Caesar! Dicsőség és kondi!” – köszönteni, „asterixesen”, ez a módi. De vajon tudta az öreg Julius, hogy március idusán meg fogják ölni? Lássuk, kiderül-e a tuti!  

Legendák keringenek egy középiskolai történelemtanárról, ki amikor beszélt a nagy Caesarról, hódításairól, benne Galliáról, rögvest hozzá is tette csak úgy, izomból: „Kivéve egy falut…” De szívesen hallgatnám élőben a tanár úrt, kiről azóta is zengenek diákjai, padon innen és túl! No, de most már aztán vegyük górcső alá azt a gall falut! Jól látom? Igazat szólt a tanár úr? Van, hol nem Róma az úr, túl a Paduson? 

Vajon táplálnunk kéne a gyanút, hogy beletörék galljainkba Róma bicskája, avagy mindez csupán az Asterixről és barátairól szóló történetek fricskája? Nos, a francia képregény alkotóinak két híres titánja, Uderzo és Goscinny munkája – többek közt – az Asterix tizenkét próbája… de most már csendesülni fog az kínrímeknek kavalkádja-árja. Igérem! De csak mára...

A híres páros, Asterix és barátja, a nagy melák, Obelix kalandjai a Kre. 50. utáni Galliában játszódnak, de elkalandozunk velük Rómába, s Amerikába is… A történet szerint a rómaiaknak egy kicsiny falut nem sikerült – soha (?) – meghódítaniuk, mert lakói egy varázsital segítségével ellenállnak a hódítóknak. Obelix bele is esett kiskorában a varázsszeres fazékba, ezért neki nem is lehet varázsitalt adni, anélkül is erős... mérges is miatta... mármint, hogy nem ihat a gallja...

A szerzőpáros több képregényéből készült rajzfilm, de élőszereplős filmek is. Ki hinné, de az első ilyen film, az 1999-es… nos, immár húszéves! A későbbi folytatásokban mindig más és más szereplő alakította Caesart – és végül már Asterixest is – azonban talán az 1999-es film Caesarja, Gottfried John volt az, aki a leginkább közel áll a képregényekben és rajzfilmekben ábrázolthoz.

Ebben az 1999-es filmben vinnyogja az immár kegyvesztett római, a szintén kitalált karakter, Furunculus, hogy összeállít Caesarnak egy listát arról, hogy kik akarnak az életére törni, s Caesar meg is fog lepődni, mert hozzá nagyon közel álló személyek is benne vannak…

Amúgy a hasonlóság meglepő a Caesart alakító színész és a megrajzolt karakter között... Jól eltalálták! Szóval következzék újra egy róla készült kép! Vajon honnan lehet ismerős? És Furunculus? 

Furunculus valamilyen merényletről-összeesküvésről  habogott. Lássuk, mit is ír a történelemkönyv... legott! Nos, Caesar valóban összeesküvés áldozata lett, s méghozzá olyanok is részt vettek a merényletben, akiket ő maga emelt fel, karrierjüket neki köszönhették. Akadtak olyanok is, akiket meg nem vettek be az összeesküvésbe, mert nem bíztak bennük. Ilyen volt a neves államférfi és szónok, Cicero is, akit azért hagytak ki, mert tartottak tőle, hogy elszólja magát... Az ő karaktere amúgy az HBO Róma sorozatának üde színfoltja volt. 

Valaki így is elszólta magát az összeesküvésről, ezt is látni fogjuk majd, azonban a köztudatban is jól benne van egy mondat, mely állítólag Caesar ajkait hagyta volna el, amikor Kre 44. március idusán valóban leszúrták: „Te is fiam, Brutus?” Ezt a mondatot azonban Caesar valójában nem mondta. Még, ha jól is hangzik... Ajkára fagyott a szó... még, ha nem is ilyen jó értelemben:

Valójában köpni-nyelni sem volt elég ideje-ereje pár szúrás után. Azt feltételezik, hogy e mondat elterjedésének eredete-eredője nem más, mint megint csak Shakespeare. De vajon ki és inkább melyik az a Brutus, akire utalna ez a mondat? Mert bizony ez sem egyértelmű!

Mindenki ismeri Marcus Junius Brutust, aki az HBO Róma sorozatában is ott kotnyeleskedett, s akinek az anyukájával, Serviliával Caesar valóban összeszűrte a levet. Azonban a levek összeszűrése Brutus születése után kezdődhetett. Tegyük persze hozzá máris: Brutus születésekor Caesar már tizenhat, szóval... nem lehetetlen a Brutus előtti összeszűrés sem... de nem is valószínű... 

Később azonban, immár a levek összeszűrése idején, Servilia egyik lánygyermekének valóban Julius lehetett az apja. Nos, ez a későbbi lánygyermek, Tertia Caesar egy másik merénylőjéhez, Cassiushoz ment feleségül. Persze még korábban… Cassius is szerepel a sorozatban. Véres képpel is... volt ugyanis képe leszúrni a derék Juliust... 

De essék szó Caesar magánélete után az egyik hadvezéréről is, egy másik Brutusról, nevezetesen a galliai veterán Decimus Brutusról, aki maga is benne volt a merényletben. Caesarnak köszönhette felemelkedését, de aztán ellene fordult. Az írónő, Colleen Mccullough regényében, Az októberi lóban mindezt azzal magyarázza, hogy rájött, a dictator akaratától, kegyétől függött minden, az előmenetele, karrierje, s mindezt már nem tartotta helyénvalónak… Így hát, inkább ő is neki esett, akár a többiek...

A történelemből tudjuk, hogy ő maga csalta el Caesart a senatus ülésére, a merénylet napján, mert Julius gyengélkedett, állítólag el sem akart menni az ülésre. Ezt látjuk is az 1963-as Kleopátra című filmben. A történelem kegyetlen fintora, hogy a Caesar elleni merényletet is bemutató Kleopátra debütálásának évében valóban sor került egy hírhedt merényletre, mégpedig az Egyesült Államok elnöke ellen…

Máig nem tisztázott, hogy ki és miért öl(et)te meg Kennedyt. A köztudatban persze számos verzió él. De most Caesarról van szó!  Nos, vele kapcsolatban máig nincsen benne a köztudatban, hogy nem abban a senatusi épületben ölték meg (Curiában), amely ma is áll a Forum Romanumon, hanem jóval arrébb, a Mars-mezőn. Itt állt egykori riválisának, Pompeiusnak a színháza, amelyhez a derék hadvezér egy senatusi ülésekre alkalmas épületet is csatoltatott. Itt állt az ő, azaz Pompeius szobra, melynek a lábánál a sztori szerint Caesar összeesett, s kilehelte lelkét.

Nemrégiben el is játszották ujra az eredeti helyszínen a merényletet. De visszatérve a Brutusokra: Caesar tehát két Brutusnak is beszólhatott volna a halálakor, de épp azzal volt elfoglalva, hogy védekezzen... aztán, hogy meghaljon… szóval nem mondott semmi magasztosat, avagy erkölcsi bírálatot Brutusnak… egyiknek se! Tutira! Halála azonban viszonylag gyorsan és éppannyira hirtelen következett be, ahogy akarta... mert ezt akarta...

És most vissza a gallokra! Felbukkan az Asterixben sok valós történelmi szereplő, köztük Julius szerelme, Kleopátra...

...de maga Brutus is (valamelyik a kettő közül), akire Caesar rászól, hogy ne játsszon már (azzal) a késsel, a végén még megsebez valakit… Hogy a derék Juliusnak mennyire, de mennyire igaza volt!

Nos, Asterix tizenkét próbája valójában Herkules tizenkét próbájának „modernizált” változata, melyet Caesar eszel ki a számukra. Magát Herkulest is akkor fogadták be maguk közé az istenek, amikor elvégezte e próbákat, s végül Caesar is kénytelen meghajolni a gallok előtt, akik kiérdemelték, hogy istenként tiszteljék őket… Utána visszavonult szerelmével, a kleopátrafrizurás Kleopátrával.

Távol a politikától és a merényletektől. Persze, mindezt csak a mesében… Valójában eléggé nagy vérengzést vitt végbe a gallok közt… Ezzel indul az HBO Róma... A képek itt is véresek... nem csak képletesen... 

Nos, tény ami tény, Brutusnak volt képe hozzá: tényleg megsebesíti Caesart, méghozzá halálosan, abban az ominózus Kre. 44. esztendőben. A polgárháború elsöpri a köztársaságot, Gallia pedig a birodalomba integrálódik. Oly erősen, hogy még az után is tartják római egységek a térség egy részét, hogy Kru. 476-ban megszűnik a Nyugatrómai Birodalom. Jönnek a barbárok... az antik világ fennmaradása szempontjából ez már nem gyerekjáték! De ez egy másik történet...

Tény: Syagrius – Gallia utolsó római helytartója – 487-es kivégzéséig még fenntartja a római uralmat Északon. Alakját Valerio Massimo Manfredi is megidézi Az utolsó légió című regényében, azonban a belőle készült 2007-es filmben nem kapott játékidőt… Kihagyták… I. Clodvig frank király (481-511)  nem tűrt vetélytársat. Keresztvíz ide vagy oda…megölette a beste...

Szóval sokan versenyeztek a római területekért, miként a mai Franciaország északi részén is sok falu versenyez az Asterix faluja címért, hiszen a sztoriból csak az derül ki, hogy a falu Északon volt, a Szajna és a Loire folyók közötti térségben (Armorica), mely magába foglalja a mai Bretagne félszigetet is. De elkalandoztunk. Vissza Rómába! Épp szúrják le a nagy Caesart! Ja, az már volt... 

Nos, ami a Caesar elleni összeesküvést illeti, van olyan elmélet, mely szerint Caesar tudott az ellene szőtt merényletről, azonban azért nem tett semmi óvintézkedést, mert tisztában volt vele, hogy egészsége rohamosan romlik – dicsőség volt, kondi már kevésbé – és hirtelen, teátrális véget szeretett volna, még ereje teljében. Igaz volna? Lássuk a betegségét! Epilepszia?

Nos, nem tisztázott, hogy valóban epilepsziája volt-e. A történetírás a betegségét a „morbus comitialis” néven illette, ahogyan az HBO Róma alkotói is ezt vették át, illetőleg az 1963-as Kleopátrában is rohamok gyötrik az öregfiút, azonban a tünetei a kutatások szerint arra is utalhatnak, hogy több, kisebb szélütés érhette (az apja is hirtelen halt meg, valószínűleg emiatt, szóval a genetikai örökség adott).  Később az isteni eredetű epilepszia terjedt el róla, talán az augustusi propaganda révén (?) is… lévén Augustus császár (Kre. 27- Kru. 14.) idejekorán istenné avatta Juliust, akinek örökébe lépett…

De ebbe most nem megyünk bele. Ami az elméletet illeti, van bizonyíték arra, hogy Caesar valóban azt szerette volna, ha hirtelen éri a halál. Erről élete utolsó lakomáján tanúságot tett. Mintha csak érezte volna, hogy mit hoz a holnap, március idusa... Aztán másnap meg betegségre (fejfájás) hivatkozva majdnem nem ment el az ülésre. Tudott valamit és vissza akart lépni a végtől? Történelmi tény ugyanakkor az is, hogy Caesar az életművét még meg akarta koronázni a pártusok elleni hadjárattal. Minden elő volt készítve. A senatus ülése után indult volna Keletre. Az Idő azonban nem neki dolgozott... 

De az összeesküvőknek sem volt idejük. Ha Caesar elhagyja Rómát, onnantól, a hadsereg gyűrűjében védve lesz. Nem férhetnek hozzá. Vajon Caesar tényleg tudomást szerzett a tervükről, de mégsem tett semmit, csak, hogy hirtelen érje a halál? Ezzel viszont lemondott volna a pártus hadjáratról. Arról, hogy a legnagyobb dicsőségben fejezze be életét?

Ebben az időben amúgy már dictator perpetuussá választották, ami annyit jelentett, hogy élete végéig korlátlan hatalommal bírt... Lehetséges, hogy kevesebb ideje volt, mint gondolnánk? Nos, Colleen Mccullough regényeiben Caesar valóban tisztában van vele, hogy igencsak romlik az egészségi állapota. Egy galliai druida – ha nem is Csodaturmix – megjósolta neki, hogy még ereje teljében éri a halál… Vajon az igazi Caesar adott volna egy druida szavának? Babonás volt, de azért mégis az ellenségre hallgatott volna?

Nos, Mcculloughnál Caesar nem tud a merényletről, de úgy látja, még pár éve van leigázni a pártusokat, mielőtt leépülne… Az írónő amúgy nem veleszületett epilepsziás rohamokról ír, hanem olyanokról, amik később jöttek elő, jóllehet álláspontja szerint Caesar dokumentált, nyilvános rosszúlléte arra is utalhat, hogy az epilepsziája veleszületett volt. Tegyük hozzá máris: nem készpénz az epilepszia diagnózisa, ahogyan azt már kifejtettük. Nos, Caesar indulni készül, hogy leigázza a pártusokat, mint anno, őelőtte, Nagy Sándor a perzsákat... Hogy miért?

Egy történet szerint a harmincas éveiben járó Caesar meglátta Sándor szobrát, mire elsírta magát, mondván, a makedón ennyi idősen már meghódította a fél világot... De nem ez vezérelhette, hanem az, hogy kiköszörülje azt a csorbát, amit a rómaiak a pártusoktól korábban, Kre. 53-ban elszenvedtek. Amúgy Alexandriában láthatta Nagy Sándor sírját is...

De visszatérve a merényletre: jelen sorok írójának tudomása szerint nem nyert még bizonyítást, hogy Caesar tudott volna a merényletről, minden esetre dokumentált tény, hogy az összeesküvés és annak a konkrét időpontja valóban a levegőben volt! Jobban is, mint Caesar halotti máglyájának füstje...

Valaki tényleg elszólhatta magát. Tény, hogy a béljós, Spurinna még a merénylet napján is figyelmeztette Caesart, hogy óvakodjon március idusától. Caesar látszólag nyeglén mondta, hogy eljött az idus és minden rendben, mire Spurinna kontrázott: eljött, de még nem ért véget... Gondoljunk csak bele! A béljós, Spurinna sem az ujjából szophatta az időpontot, jóval korábban! Alakját láthatjuk is az 1953-as Julius Caesarban.

Nos, Caesar ekkor már testőrség (lictotok) nélkül jár, nem hajlandó visszahívni őket, az egészsége látványosan romlik, egyúttal kijelenti egy nappal a merénylet előtt, hogy az lenne a legjobb, ha hirtelen érné a vég... Amúgy Steven Saylor is írt a merényletről regényt, Gordianus nyomozgat kicsit, de már nem olyan intenzitással, nem derít ki semmit… hagyjuk is... minden esetre nem emelném a poharam a teljesítményére...

Ha viszont Caesar tudott a merényletről, s nem akart tenni semmit ellene, akkor nem lett volna Caesar, ha ne lett volna terve a halála utánra is. Vagyis, ha tisztában volt mindennel, időt keríthetett arra is, hogy meglelje politikai örökösét. Mert ne szépítsük: Caesar a halála előtt valóban uralkodóként kezdett viselkedni. Még, ha a koronát látványosan vissza is utasította Antonius közreműködésével... és egy uralkodó gondol az utódlásra is...

Nos, Caesar tényleg mindent elrendezett! Tudta mit tesz! Nagyon is jól tudta! Végrendeletében (távoli) rokonát Octaviust tette meg örökösévé, akiről senki nem gondolta akkor még, hogy tizennyolc évesen mire képes. De ő volt az egyetlen, aki alkalmas volt Caesar politikai örökségét tovább építeni. Nem Antonius, akit meg sem említ a végrendelet! 

Antonius amúgy az HBO Róma sorozatával ellentétben nem állt mindig Caesar mellett, sőt! Az is elképzelhető, hogy hallgatólagosan támogatta a készülő merényletet, vagyis tudott arról, hogy az öregfiút ki fogják lyuggatni... Züllött alak volt, az szentigaz... és a végén mindent elveszített... 

De térjünk vissza Caesarra! A gyilkosság számos művészt megihletett. Camuccini 1798-as festményén jól látni, amint Brutus először visszariad a tettől, rá sem mer nézni Caesarra... Aztán mégis megteszi... A tett végbemegy...

Octavius a megörökölt vagyont és a clienturát felhasználva hamarosan Julius örökébe lép a hatalomhoz vezető úton, hogy Augustusként uralja az akkor ismert világot… Róma pedig bemasíroz a történelembe...

Ami Caesart illeti, miatta sem kell aggódni, hiszen az HBO Róma sorozatában bekövetkezett halála után a Trónok harcában támadt fel. Alakítóját, Ciarán Hindst, azonban a falon túli népek vezetőjeként, Mance Rayderként is utólérte a vég… kiírták a sorozatból… tüzes módon...

Akárhogy is, a Caesar halálát követő száz éven belül Róma uralja az akkor ismert világot. Benne az ókori Palesztinát. Az itt megszervezett római provinciában (tartományban) Judaeában  a helytartó, a később Galliába száműzött Pontius Pilatus kereszthalálra ítélte Jézust…

Itt vesszük fel a fonalat újra és itt veszi kezdetét megint csak egy 2015-ös sorozat bemutatása, avagy jöjjön ismételten az  A.D. A Biblia folytatódik! Folytassuk hát! Gyerünk!

Jézus teste a sírban

Miután Jézust levették a keresztről, Pilatus engedélyezte, hogy Arimateai József a saját sírjában temesse el a testét. Ez a József maga is a zsidó főtanács (Szanhedrin) tagjai is volt, amely testület, ha nem is teljes tagsággal, de Kajafás, a főpap vezetésével elítélte Jézust. József tettét Kajafás fenyegetésnek véli. Pattan és intézkedik…

Újra elmegy Pilatushoz, nem először, s nem utoljára. Elmondja neki, hogy a Názáreti Jézus követői ellophatják a holttestét, azt a látszatot keltve, hogy a mesterük feltámadt. Mindez felforgatná a Húsvét ünnepét. Nekem, személy szerint a jelenettel csak az a bajom, hogy a zsidó főpap ebben az időszakban érintkezhetett-e személy szerint a pogány helytartóval? Nem volt ez vallási tilalom alatt? Nos, emelkedjünk fel ezen most! Csak most... 

Térjünk rá, mit is mond Kajafás a sorozatban! Nos, a főpap szerint Jeruzsálemben egy dolog látszata gyakran olyan hatásokat vált ki, mint maga a dolog. Ezért kéri, hogy a helytartó állíttasson római katonákat a sírhoz, s pecsételtesse azt le. Pilatus enged kérésének. Ezt láthatjuk egyébiránt a 2016-os filmben, a Risenben (Feltámadás), ahol szintén lepecsételik a sírt.

Kajafásnak eztán megint csak van egy furcsa jelenete. Összetöreti a keresztfát. Megint tisztátalan helyre ment volna? Valóban kiment volna a kivégzés helyszínére, miután Jézus már a sírban volt? 

Tegyük hozzá, hogy a rómaiak a kereszteket újrahasznosították! Egy másik delikvens függött a keresztrúdon hamarost. Éppen ezért, ha volt is, akit az idők során levettek a keresztről – mert ilyen is volt – az illető akkor is fertőzést kapott és annyi volt. Szóval a zsidó főpap nem adhatott parancsot egy római kivégzőeszköz megsemmisítésére! De vajon beérik a rómaiak Jézus megsemmisítésével? Vagy Kajafás a kereszt elpusztításával?

Megismerkedünk a sorozatban a római uralom ellen fegyverrel is küzdő politikai csoport, a zelóták egyik képviselőjével, Boázzal, aki figyelmezteti Péter apostolt, hogy nem fogja a hatalom beérni a Názáretivel, ha rájönnek, hogy a tanítása fenyegetés. A karakter mintegy megjósolja a későbbi keresztényüldözés borzalmát is… Aminek Péter is áldozatául esik, a hagyomány szerint Rómában... 

Péter a sorozatban elzárkózik a fegyveres fellépéstől, mondván, ők halászok, nem katonák… érdekes… az a Péter, aki az Evangélium szerint kardot ragadott Jézus elfogatásakor? Bár, mondjuk Jézus nem kardozni tanította három esztendőn át... Az apostolok minden esetre kételkednek Jézus azon szavaiban, amely a feltámadására utal. Anyja, Mária természetesen nem.

Nos, míg a Risenben nem sokat látunk, ebben a sorozatban a teljes bibliai valójában láthatjuk a feltámadást. Fény kíséretében megjelenik egy angyal, karddal a kezében és elmozdítja a sírt elzáró követ.

A római katonák is elmenekülnek. Furcsa mód és logikátlanul, de Pilatus később tudja meg, mi történt, mint Kajafás, miközben Kajafásnak az emberei azonnal jelentik, hogy mi történt. A főpap nem akarja, hogy szárnyra kapjon a szóbeszéd. embereinek azt a parancsot adja, mondják azt, hogy elaludtak az őrségben és közben ellopták a testet. A Risenben valóban elalszanak a római katonák, s elmenekülnek, mert félnek a felelősségre vonástól. Nem is tudom, miért...

Római katona ugyanis nem alhatott el őrségben. Itt, ebben a sorozatban azonban ténylegesen nem aludtak el. Ez csak Kajafás kitalációja. A saját embereit, akik szintén ott voltak, le is fizeti, hogy ezt mondják.  De nem is akarja többet látni ezeket az embereit! Később megtudja, hogy többüket megölték… akkor még nem sejti, ki áll emögött…Na, vajon ki?

Kajafás mindig is bölcs felesége szerint mégis szárnyra fog kapni a szóbeszéd, hogy Jézus feltámadt, a követői ugyanis híresztelni fogják. Kajafás egyik emberét utasítja, hogy találják meg a Názáreti holttestét, mielőtt a követők elterjesztik, hogy életben van. 

Kajafásnak aztán egy olyan testet hoz az embere, amely hasonlít Jézuséra, de nem az. Ő nem megy bele a csalásba, s szerinte a nép sem olyan ostoba. Igaz, miután a sírt lezárták újra, ennek már semmi értelme… ahogy a sír lezárásának sincs… az új hit lángja már fellobbant…

Eközben Mária Magdolna – róla már sokat hallhattunk, nem igaz? – elmegy a sírhoz, hogy bekenje a holttestet, ami elmaradt a temetéskor, azonban a sírt üresen találja. Találkozik a feltámadt Jézussal és megviszi a hírt… Később Jézus megjelenik az apostoloknak…

Eközben a sírnál őrt álló római katonák egyike Pilatusnak is megviszi a hírt… Jaj, de furán van ez kidolgozva a sorozatban! Nos, minden esetre a katona jelentése után Pilatus alaposan számon kéri Kajafáson a dolgot, s tart tőle, hogy a Názáreti szektája erősödni fog. Így is lesz!

Kajafás ugyanakkor biztos benne, hogy Jézus galileai követői lopták el a testet. Pilatus intézkedik… Ennek részeként az összeterelt, sírt őrző – szemtanú – római katonákat kivégezteti, Kajafás szeme előtt. Ahogy Kajafás megtudja azt is, hogy az ő embereit is kivégeztette Pilatus, akik szintén a sírnál voltak, szemtanúként. Pilatus termében moshatták is fel a vért. 

Nos, a tanuk elintézve, egyúttal jó leckét is adott Pilatus Kajafásnak. Kifejtette, hogy Róma nem azért virágzik, mert kevesebb civilizációt hódítana meg, hanem azért mert befogadja és a partnereként kezeli őket. A legmagasabb szinten ez kizárólag a kölcsönös tisztelet szellemében lehetséges. Pilatus szerint az lecke Kajafásnak. Ez történik, ha a főpap nem tudja kontrollálni a helyzetet a városban. Pilatus álláspontja, ha úgy tetszik, valós történelmi alapokon nyugszik.

Jeruzsálem egy puskaporos hordó volt a korban. Főleg Húsvét ünnepe tájékán, amikor számtalan zarándok is érkezik a városba. A a zsidó főpapnak és a papságnak valóban az volt a feladata, hogy szavatolja a rendet Jeruzsálemben, ugyanakkor egyfajta hintapolitikát is kellett folytatnia, mivel a népet is a saját maga oldalán kellett tartania.

A Szentírásból tudjuk, hogy nem sokkal korábabn volt is egyfajta fegyveres balhé, amelynek révén letartóztatták Barabást. Ez a fegyveres konfliktus meg is jelenik az 1961-es monumentális filmben, a Királyok királyában. De erről korábban már volt szó. Vissza a sorozathoz! Futás!

Nos, a sírt újra lezárják a rómaiak, melyről az apostolok is tudomást szereznek. Az apostolok szerint a rómaiak azt a látszatot akarják kelteni, hogy semmi sem történt… Pilatus lecsap az apostolokra is. Menekülniük kell, de a rómaiak lezárják a várost.

A zelóták találmánya lenne a Molotov-koktél?

A sorozatban azt látjuk, hogy a zelóta Boáz segítséget nyújt Péternek és a többieknek, hogy kijussanak Jeruzsálemből, miután lezárták a rómaiak a várost.

Méghozzá nem is akárhogy! Úgy, hogy agyagkorsóba gyúlékony anyagot tesznek, a nyakára pedig gyúlékony anyaggal átitatott rongydarabot erősítenek, amit meggyújtanak.

Így, lángoló állapotban ráhajítják a célpontra, a rómaiakra. A korsóféleség összetörik, szétfröccsenő tartalma pedig az égő rongydarabtól lángra lobban. 

Ez nem más, mint a szovjet külügyminiszterről elnevezett Molotov-koktél, mely elnevezést valójában először a finnországi téli háború háborúban használták, amikor a finnek bevetették a harckocsik ellen, de bevetették már a spanyol polgárháborúban is... és aztán 1956-ban is... 

Molotov-koktél. A név huszadik századi (a fenti kép pedig jelenkori), de már az ókorban is voltak hozzá hasonló módszerek, így például Kre. 305-ben, Rodosz ostromakor is alkalmaztak hozzá hasonlatos fegyvert… De vissza a sorozatra! Az apostolok a tüzes akció után kimenekülhetnek a kapun...

Kijutva Galileába veszik az irányt. Ezzel az alkotók feloldottak egy evangéliumi ellentmondást is: míg ugyanis az egyik evangelistánál az van írva, hogy Jézus arra kérte a tanítvámnyokat, maradjanak a városban, a másiknál pedig azt olvashatjuk, Jézus kérésének megfelelően Galileába mennek. Nos, a sorozat szerint nem volt más választásuk, csak Galilea. Menekülniük kellett a római területről. Galilea pedig nem állt közvetlen római uralom alatt. Itt szabadon halászhattak újra...

 ...és újra találkozhattak Jézussal, de ez már egy másik történet lesz... legközelebb. Amiről azonban még szólni kell ehelyütt, az az, hogy a sorozatban bemutatták egy később kialakult mendemonda eredetét – legalábbis, ahogyan az alkotók elképzelték… Nevezetesen, hogy Jézus követői lophatták el a testét, hogy a feltámadást elhíreszteljék…

Miközben a feltámadás szemtanúinak hiányát úgy magyarázták meg a sorozatban, hogy mind halottak lettek… De mindenki úgy gondolja, hogy nem jutott volna ki semmi információ tőlük, senkinek, a haláluk előtt??? Nos, ez nem életszerű…Ugyanígy érdekes dolog, hogy belevették a filmbe a sír visszazárását is… A sorozatban ezt konkrétan nem mutatják, utalnak rá, de láthatjuk a sírt az első lezáráskor.

A sír Arimateai Józsefé, s használhatták is a későbbi időszakban, legfeljebb persze Kru. 70-ig, amikor is Jeruzsálemből kő kövön nem maradt a római pusztítás után. A sír lezárása (burkoltan) arra a másik elméletre is utalhat, amely tagadja a feltámadást, s hol tudományos, hol kevésbé tudományos módon, de Jézus sírjának hollétét keresi. Erre voltak és vannak is kísérletek, ez tény. Erről legutóbb is szó volt, érintőlegesen.

De ebbe most nem megyünk bele, mindenkinek a meggyőződése, hogy hogyan áll a kérdéshez, pusztán érdekességként említjük. Továbbá, a sorozat Pilatusának logikájával élve, ha lezárják a sírt, nem történt semmi. A Názáreti követői tehát arra sem tudnak hivatkozni, hogy feltámadott. Érdekes és összetett e sorozat, számos komoly utalással. De ezért is értékes!

Szóval hamarosan folytatjuk a sorozat következő részeivel! És sok más érdekességgel! És talán újra jönnek Asterix és barátai is...

Mit szólsz ehhez, Kajafás?

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

Bocs, még mindig nem tudtuk meg, ki is lakik ebben a házban.

De egyszer biztosan kiderül!

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.”

A Názáreti Jézus Krisztus valóban nem nyugodott volna tartósan a sírban?

A keresztény világ alapvető hittétele ölt testet Jézus feltámadásának elfogadásában és tényként kezelésében. Hiszen, amiként Pál apostol kifejti, ha Krisztus nem támadt fel, akkor a keresztények hite semmit sem ér…

Hit és meggyőződés kérdése, ki miként viszonyul Jézushoz, kereszthalálához és az Evangéliumokban elénk tárt feltámadásához, arról azonban a legtöbb ember már nem hallott, hogy Jézus semmiképpen nem nyugodott volna tartósan és háborítatlanul a sírban.

Ennek oka valójában az ókori Palesztinában ez idő tájt meghonosodott temetkezési szokásokban gyökerezik. A Kre. 30 és Kru. 70. közötti százéves időszakban ugyanis kétfázisú temetkezés zajlott. A testet először megmosták, olajjal bekenték és halotti lepelbe csavarták, majd a tetem egy úgynevezett kőpolcra került. Eddig jutottak el Jézus esetében, amikor a Húsvét ünnepe előtt sebtiben sírba helyezték, de az ünnep után az asszonyok azért mentek volna a sírhoz, hogy a temetés hiányosságait pótolják…

Nos, alapesetben Jézus körülbelül egy évig nyugodott volna a lepelben, a sírban. Ez az idő a test lebomlásához kellett volna, ugyanis a teljes lebomlás után a kiszáradt csontokat egy csontládikában (osszáriumban) helyezték volna el. Ezen téglalap alakú, fedéllel letakarható ládikákra rávésték az elhunytak (mert néha több ember csontja volt egy ládikában) nevét.

Ez volt tehát a végleges temetés, a második fázis. Jézus esetében az Evangéliumok szerint erre már nem került sor, mert harmadnapon feltámadt… 

A feltámadást tárja elénk több filmalkotás is, így a 2004-es film, A Passió, de a 2016-ban készült Risen is (magyar címe: Feltámadás), valamint a 2015-ös sorozat, az A.D. A Biblia folytatódik. A következő részekben kicsit hosszabban fogunk elidőzni e sorozatnál. Tetszik?

A sorozat nem csak Jézus utolsó óráit eleveníti fel, merőben plasztikusan, de az Evangéliumok folytatását, Az Apostolok cselekedeteit, s benne az ősegyház szárnypróbálgatásait is megjeleníteni igyekszik, néha meglepő logikai megoldásokkal kitöltve az írásokban nem szereplő űröket is. És néha abszurd hozzákörítéseket is láthatunk benne, természetesen... vagy tüzes fordulatokat...

A sorozat egyik főszereplője – vagy inkább fő karaktere – maga Péter apostol, akit Jézus mondhatni az emberek halászává tett, s aki eredetileg valóban halászattal foglalkozott.

A másik főszereplő maga Pilatus, aki merőben más, mint az Evangéliumok vívódó Pilatusa. Pragmatista, könyörtelen, egyszersmind számító játékos, akinél nem (mindig) lehet tudni, hogy gondolatai, szavai és tettei összhangban vannak-e egymással.

Jóllehet, amikor Jézus tárgyalását folytatja le, ő maga is elismeri, hogy igazából nem találja bűnösnek a Názáretit. De aztán elítéli… Hogy miért is? Lássuk, csak mi a sorozat koncepciója!

Jézussal ott találkozunk, amikor Kajafás, a zsidő főpap megkérdezi tőle az éjszakai elfogatása után, hogy ő maga-e a „Messiás, az áldott (Isten) Fia?” A zsidó próféciák szerint a messiás (felkent) – görögül: krisztosz – el fog jönni (születni fog), hogy aztán helyreállítsa a zsidók királyságát.

A messiás szó tehát a zsidók felkent királyára is utal. Jézus igennel felel, mely által a zsidók szemében istenkáromlóvá vált, hiszen nem csak azt vallja, hogy ő a messiás, de azt is, hogy Isten is. Halálra ítélik őt, azonban a halálos ítéletet a római helytartónak jóvá kellett hagynia.

Eközben Jézus kihallgatásakor belopódzik Péter is, akit felismernek, s háromszor megtagadja a Mestert, ahogy azt Jézus megjövendölte. Elmenekül… közben megvirrad és Jézust a helytartó, Pilatus elé vezetik, aki az ünnepre feljött Jeruzsálembe a feleségével, akit a sorozatban Claudiának kereszteltek, a keresztény hagyomány nyomán, de hogy létezett-e vajon és hogy hogyan is hívták, arról fogalmunk sincs…

INRI

Az „INRI” egy rövidítés. A művészetben, a festményeken és a szobrokon Jézus keresztfája fölött ez a felirat szerepel. Ezt általában úgy rekonstruálják, hogy „Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum”  De görögül és arámiul is szerepelhetett a táblán a szöveg, azaz háromnyelvű lehetett.

Ez arra a vádra utal, amely miatt Pilatus végül is kivégeztette őt: „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. Fontos hangsúlyoznunk, hogy Jézus valóban elismerte, hogy ő a messiás, s mint kifejtettük, ennek megvan a királyra utaló jelentése. Pilatust ez érdekelte. Pilatus pragmatista, s ki is fejti a sorozatban később a feleségének, hogy aki egy római provinciában királynak vallja magát, az árulást követ el. Ezt pedig Róma sosem tűrte...

Ehhez képest viszont logikai bukfencnek tűnik a sorozatban, hogy amikor a tárgyalás során kikérdezi Jézust, más következtetésre jut. Látszik, hogy az alkotóknak több dolgot is össze kellett gyúrniuk. Ámde… lehet, hogy Pilatus valójában egy kiváló játékos? Jézustól ugyanis megkérdezi Pilatus a tárgyaláson, hogy ő-e a zsidók királya.

Jézus azt feleli, hogy királysága nem e világból való. Pilatus nem tágít: „Akkor mégis király vagy te?” – kérdezi a Názáretit a sorozatban. Jézus ráfeleli a jól ismert mondatot: „Te mondod.” Eztán kifejti a derék Pontiusunknak, hogy azért jött, hogy tanúságot tegyen az igazságról. Erre Pilatus a szintén közismert kérdéssel felel, maró gúnnyal a hangjában: „Mi az igazság?”.

De aztán az történik, hogy kijelenti Kajafásnak, a főpapoknak és az írástudóknak, hogy nem talál benne semmi bűnt. Erre Kaifás, a főpapok és írástudók, valamint a felheccelt nép Jézus halálát követeli – Barabásról szó sincs a történetben. Szóval miként is lehet az, hogy Pilatus itt nem találja bűnösnek, utóbb pedig már azt mondja a feleségének, hogy aki királynak vallja magát, büntetést érdemel?

Minden esetre, a táblára már ezt vésték Jézus bűnéül, tudniillik, hogy a zsidó királya, később pedig Pilatus meggyőződéssel vallja a feleségének, hogy Jézusnak ezt a megnyilvánulását nem tűrhette. Hát, ha belegondolunk, nem logikai bukfenc, hanem pontosan ezért jó bitangul Pilatus karaktere a sorozatban! Hisz oly gúnyosan tudja odaköpni még magának Jézusnak is, hogy „Mi az igazság?”… Hisz nem hisz ő semmiben… s mégis rafinált, kíméletlen… s néha kiismerhetetlen…

Ez a Pilatus átjön & bejön! De térjünk vissza Jézushoz. Keresztre szegezik, ámde itt is a tenyéren át verik a szegeket a csukló helyett – hiba. Kiderül az is, hogy azért kellett meghalnia, mert az áldozati szertartás ellen volt. Ahogy Annás – Kajafás apósa – megjegyzi, Kajafás sikeresen védte meg a Názáretitől a szertartást. Rómára persze szükség volt, mert a keresztre feszítés üzenet is a Názáreti követőinek…

Azt nem teszik persze hozzá a sorozatban, hogy a két delikvensnek üzleti érdekeltsége is volt az áldozati állatok piacán… Erre Robert Graves érintőlegesen ki is tér Jézus király című regényében… Király! Léphünk tovább!

A két kérelem

Miközben Jézus a kereszten függ, két kérelem érkezik Pilatushoz. Az egyikben Kajafásék Jézus mihamarabbi halálát követelik – lefordítva azt, hogy gyorsan törjék el a kereszten függő Názáreti lábait, mert akkor nem tud rátámaszkodni lélegzetvétel érdekében… Mint tudjuk, erre nem került végül sor, mert előbb meghalt a kereszten.

A másik kérelem Jézus egyik titkos követőjétől érkezett, Arimateai Józseftől, aki egyben a zsidó főtanács (Szanhedrin) tagjai is volt, amely testület, ha nem is teljes tagsággal, de Kajafás vezetésével elítélte Jézust.

A legenda szerint egy kehelyben felfogta a kereszten függő Jézus vérét is, s ez a kehely lenne a Szent Grál…

Arimateai József kérelmében engedélyt kér, hogy a saját sírboltjában temethesse el Jézust.  Nos, Pilatus mindkét kérelemnek eleget tesz. Érzékeli az ellentétet a zsidó érdekcsoportok között… szerinte essenek csak a zsidók a saját torkuknak… Utasítja hát egyik hűséges emberét, Corneliust, hogy intézkedjen, töressék el Jézus lába…

Cornelius százados valójában később bukkanna fel, méghozzá Az Apostolok cselekedeteiben, s erről lesz is még szó, különösen, hogy őt tekintik az első pogány kereszténynek…

Érdekességként kell megjegyezni, hogy A palást című 1953-as filmben és az alapjául szolgáló regényben a római tiszt, Marcellus Gallio tribunus és főleg a rabszolgája, Demetrius is szinte az ősegyház kezdetétől kokettál a keresztények tanításával… De térjünk át a gyengébbik nemre!

Nos, Claudia, a helytartó felesége nem örvend azon, hogy Pilatus halálra ítélte Jézust. Itt hangzik el a sorozatban Pilatus szájából az a már hivatkozott mondat, hogy „aki római provinciában királynak kiáltja ki magát, az felségárulást követ el, s büntetést érdemel”. Ez a birodalom...

Hiába hivatkozik Claudia az álmára, miszerint a Názáreti az istenek kegyeltje volt, s hiba volt az igaz embert kivégeztetni, Pilatus határozottan letorkolja őt azzal, hogy Jézus veszélyes ember volt, hiszen messiásként – azaz Pilatus értelmezésében is királyként – hirdette magát, ami tűrhetetlen volt.

Claudia mintegy megjósolja, hogy nincs vége a halálával, de Pilatus ezt nem így látja. Eközben Péter messziről látja a Golgotát, ahol Jézust keresztre feszítették. Sötétség jön a vidékre, melyet földrengés és a zsidók Templomának megrongálódása kísér.

A filmsorozat e tekintetben a 2004-es elődjéhez, A Passióhoz hű, jóllehet nincsen történelmi, történetírói bizonyíték arra, hogy olyan volumenű földrengés pusztított volna akkortájt Jeruzsálemben, mint ahogy azt a Bibliában olvashatjuk. Mindazonáltal érdekesen ábrázolják Arimateai József sírját a sorozatban.

Az a háromszöggel keretezett kör szimbólum látható fölötte, mint egy valóban létező sír, az 1982-ben feltárt, Jeruzsálem Talpiot negyedében található sírbolt esetében – ezzel a sírral kapcsolatban az ezredforduló után felröppent az a hír, hogy konkrétan a bibliai-történelmi Jézus osszáriumát őrizte volna…

Mindez nem nyert azóta sem megerősítést, s ki tudja, talán soha nem is fog, ellenben számtalan cáfolat van már… így a dolog jelen állás szerint nem több, mint a szimpla, de felkapott elméletek egyike, minden esetre a sorozat alkotói úgy látszik, hogy érdekességként, belecsempészték a produkcióba…Másik érdekesség, hogy a háromszög által keretezett kör szimbólum az egyiptomi mitológiára vezet minket vissza. Hórusz szemét jelképezte anno… aztán Isten jelképe lett.

Isten szeme, s keresztény szimbólum. A mindent látó szem… de előfordul az USA bankjegyén, s a szabadkőművességben is…

Nos, ez a szimbólum található meg a talpioti sírnál! De bármennyire igyekeztek anno úgy beállítani Talpiotot, még a filmrendező, Cameron is, mint valami földrengéssel felérő leletet, a földrengés elmaradt… a sír pedig úgy tűnik, nem egyedi… már ami az osszáriumokra írt nevek statisztikai előfordulását illeti…

De most hagyjuk is! Amúgy a sorozat meglepő egy ponton, tudniillik a történetben nem is tulajdonítanak utána jelentőséget a földrengésnek, pedig, ahogy a sorozat (is) beállította, komoly földrengés volt… Helyette Kajafásnál vacsorázik Arimateai József, akitől a főpap megtudja, hogy a saját családi sírboltjában temettette el Jézust. Ezt mind Kajafás, mind a felesége fenyegetésnek véli. Mindez pedig Kajafást intézkedésre sarkallja… De erről majd legközelebb, hölgyem és uram...

Szóval hamarosan folytatjuk!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!

Ja, ma még nem tudtuk meg, ki is lakik ebben a házban. 

Talán majd legközelebb...

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár sokadik alkalommal! Mert „Róma örök.” 

„Vére rajtunk és fiainkon!”

Amennyire jelen sorok írója emlékszik, 2004-ben, amikor debütált a mozikban Mel Gibson filmje, A Passió, Máté Evangéliumának ez a mondata – melyet, ha feliratozás nélkül is, de szerepeltetnek az arámi, héber és latin nyelven forgatott produkcióban – heves indulatokat váltott ki.

Az Evangéliumok szerint a római helytartó, Pilatus nem kívánta elítélni Jézust, mint igaz embert, ezért a Húsvéti ünnep alkalmából a népre bízta volna a döntést, hogy szabadon engedhesse. Erre szolgált volna az úgynevezett húsvéti amnesztia intézménye, melynek keretében – az ünnepre való tekintettel – a helytartó mindig szabadon bocsájtott egy foglyot.

Az Evangéliumok szerint Pilatus egy Barabás nevű zelóta lázadót (a római uralmat fegyverrel is megtörni és elsöpörni kívánó radikális csoport tagját) volt kénytelen szabadon bocsájtani, mert a zsidó nép a főpapok és az írástudók felbujtására nem Jézus, hanem Barabás szabadon bocsájtását követeli. 

Ekkor történik meg az Evangéliumok szerint Pilatus híres és demonstratív kézmosása, mely által nem csak verbálisan, de nonverbálisan is értésére kívánja adni a népnek, a főpapoknak és az írástudóknak, hogy Jézus vérének ontásában ő ártatlan. Ekkor zúgja Máténál az egész tömeg a már ismert mondatot: „Vére rajtunk és fiainkon!”     

A kézmosó jelenet már szerepel az 1953-as filmben, A palástban, igaz, Pilatus ott még nem a nép előtt mossa kezét. De aztán láthatjuk az 1959-ben készült híres-neves Ben-Húrban is, valamint az 1961-es Barabásban, amely filmekben már a nép előtt mossa a kezét derék helytartónk. Ám térjünk most vissza a 2004-es filmre, A Passióra!

Jóllehet egy 2015-ös filmsorozat lett volna – ismételten – jelen bejegyzés tárgya, azonban az A.D. A Biblia folytatódik című sorozat eseményeinek felvezetéséhez elengedhetetlennek látszott A Passió, de a 2016-os alkotás, a Feltámadás (Risen) egyes momentumainak az „átrágása” is. Kezdjük is meg menetelésünket!

Közös mindhárom produkcióban, hogy Pilatus bizonyos fokú nyomásnak engedelmeskedve ítéli el végül Jézust, azonban a 2016-os Feltámadás Pilatusa pusztán a zsidó vallási vezetők – főpapok – és nem egy tömeg előtt ítélkezik, belső udvarban. Ellentétben azonban A Passióval, a Feltámadás és az egy évvel korábbi sorozat már nem szerepelteti a húsvéti amnesztia intézményét.

A 2016-os Feltámadásban Barabás egy hegyi összecsapásban meghal, a film elején, a 2015-ös sorozatban, az A.D. A Biblia folytatódik első epizódjában pedig úgy ítélkezik Pilatus, hogy nem enged semmiféle Barabást szabadon. Mindez annak az álláspontnak a filmbéli leképezése, amely – az Evangéliumoktól eltérően – azt vallja, hogy a húsvéti amnesztia intézménye nem létezett, s nincs is rá semmilyen történetírói bizonyíték sem.

Minderről már jelen sorok írója is többször szót ejtett, természetesen az igazság vagy mindenkié, vagy senkié, így nem kívánja eldönteni jelen bejegyzésben sem, mi történt valójában, mindazonáltal érdemes rámutatni arra, hogy a „Vére rajtunk és fiainkon!” mondat is Barabás szabadon bocsájtásához, Jézus elítéléséhez és Pilatus kézmosásához kapcsolódik.

No, mármost, azok, akik kétségbe vonják a húsvéti amnesztia intézményét, azzal érvelnek, hogy az egész Barabás „sztorira” azért volt szükség, mert ez által kimosták a rómaiakat és vele Pilatust a Jézus egyértelmű elítélésének „vádja” alól, s így a rómaiak szemében „fogyaszthatóvá” tették a kereszténységet.

Döntse el mindenki maga, minden esetre Mel Gibson filmje kapcsán is felmerült a kritikákban és a – heves – támadások során, hogy a demonstratív kézmosás és a „Vére rajtunk és fiainkon!” mondat utólagos betoldás, Jeruzsálem rómaiak általi elpusztítása után, mely azt szimbolizálta volna, hogy a zsidó nép bűne volt Jézus keresztre feszítésének kikényszerítése… Jóllehet teológiai értelemben Jézus keresztre feszítése az üdvtörténet része, így Pilatus is az isteni akarat letéteményese volt ilyetén értelemben…

Nos, ha viszont kivesszük az egyenletből Barabást, Jézus elítélésének kikényszerítését, s vele a kézmosást, valamint a vérre utaló mondatot, az marad, hogy Pilatus elítélte Jézust, s az is igaz, hogy aki valamilyen módon, de abban az időben a zsidók királyának nyilvánította magát, a rómaiak szemében már lázadó volt… 

Bár Jézus az evangéliumi történet szerint kinyilvánítja Pilatusnak, hogy az ő királysága nem erről a Világról való, a Jézus keresztjén szereplő felirat – „a zsidók királya” – egyes álláspontok szerint pontosan arra utal, ami miatt Pilatus ténylegesen keresztre feszítette Jézust, ugyanis a történelmi Pilatus az evangéliumi Pilatussal ellentétben korántsem volt olyan vívódó, sokkal inkább pragmatista ember volt, aki gondolkodás nélkül keresztre küldte volna Jézust… nem kellett volna hozzá nyomásgyakorlás… A messiás (felkent) szó ugyanis arra a mozdulatra utal, amellyel többek közt a királyokat felkenték... De ez egy másik történet. Száz szónak is egy a vége azonban: a történelmi Pilatus nem volt vívódó gyerek!  

Vannak továbbá, akik úgy érvelnek, hogy Jézus már azzal is lázadást valósított meg, hogy kiűzte a kufárokat a templomból és emiatt feszítették volna keresztre… Ami a lázadást illeti, a Jézussal együtt keresztre feszített két lator és pontosan Barabás kapcsán merül fel, hogy volt Húsvét előtt Jeruzsálemben valami lázadás, amelyben Barabás a zelóta is részt vett.

Ezt a lázadást egyébként bemutatja az 1961-es Királyok királya című film is, utalva arra, hogy a Jézust eláruló apostol, Júdás, maga is zelóta volt korábban. Amint tudjuk, végül a zsidók függetlenségi törekvése elbukott, s Kru. 70-ben a rómaiak Jeruzsálemet is a földdel tették egyenlővé. Vele együtt a Templomot is...

Hogy miként ábrázolták Pilatust az Evangéliumok, s az mennyiben felel meg a valós, történelmileg hiteles Pilatusnak, azt tényleg döntse el mindenki maga, minden esetre nem árt hangsúlyozni itt is egy mondatot, mely szerint…

       

„A történelmet a győztesek írják.”

Amikor Nagy Konstantin Kru. 312-ben győzelmet aratott Rómában, a Milvius-hídi csatában, az egyúttal a kereszténység győzelmét is jelentette – amiként azt az 1961-es film, a Konstantin és a kereszt is bemutatja.

Ő volt az a császár, aki betilttatta a keresztre feszítést, mint kivégzési módot. Azonban vannak, akik azzal érvelnek, hogy beavatkozott a kereszténység egységes hittételeinek kialakításába is, melyre jó példa, hogy Kru. 325-ben, mint pogány pontifex maximus (főpap; a római császárok egyik címe, mely utal a császár római államvallásban betöltött szerepére is) elnökölt a keresztény zsinaton, Niceában.

Ez volt a keresztény egyház püspökeinek első egyetemes zsinata – tegyük hozzá, hogy az ősegyház vezetői, Péter és Pál apostolok részvételével már tartottak anno egy úgynevezett nulladik zsinatot, Jeruzsálemben. 

A niceai zsinaton tehát érvényesült az Egyház feletti császári irányítás, ugyanakkor itt fogalmazták meg az úgynevezett niceai hitvallást is, melynek értelmében a zsinat kimondta Krisztus egylényegűségét az Atyával, a Szentháromság másik tagjával, egyúttal eretneknek nyilvánították és kiközösítették az ezen tant nem elfogadó Ariust és követőit.   

Az nyilvánvaló, hogy Konstantin az egyházat használta fel uralma és egyúttal a birodalom érdekében, ugyanakkor érdekes kérdéseket vethet fel, hogy mennyiben érintette – ha érintette – a konstantini fordulat az Egyház korai történetének, ha úgy tetszik történelmének megörökítését, az emlékek megőrzését, továbbadását, s akár az evangéliumi szövegeket, beleértve Pilatus tetteit, motivációit, kézmosását, s Jézus elítélésének a zsidó népre való hárítását… Vagyis, felmerül a kérdés, hogy a győztes miként írta meg a történelmet?

Érdekes legendát dolgoz fel a 2009-es film, a Johanna nőpápa, mely Donna Cross regényéből készült. Eszerint a legenda szerint – mely a jelenkori álláspont szerint is leginkább csak legenda – a kilencedik század közepén élt egy János nevű egyházfő, aki valójában nő volt, csak eltitkolta a Világ elől, s így került Péter apostol örökébe, azonban gyermeket szült és lelepleződött, mire a felbőszült tömeg agyonverte.

Történelmi tény és még a Borgiák sorozatba is belekerült, hogy később a pápává választott személyt egy speciális szék segítségével valóban megvizsgálták, hogy férfi-e. Nos, a nőpápa történetét feldolgozó filmben (és a regényben is) benne van az a jelenet is, amikor Északról érkezik egy egyházfi a pusztuló, hajdanvolt nagyságát sirató Örök Városba... Rómába...

Ez az egyházfi szintén nő, csak elrejtette, azzal szembesül, hogy a pápákról szóló krónikákból kitörölték János, azaz Johanna nevét…  Vagyis megírták a „valós” történelmet… Közben Európában már új idők járnak.. ez a hanyatlás kora... az írásbeliség hatalom...

Az Északról érkezett egyházfi a történet szerint olyan másolatot visz haza Északra, amibe belecsempészte Johanna, azaz János pontifikátusát is. De nem kell messzire mennünk az időben, hiszen a Trónok harca utolsó epizódjában is láthatunk egy jelenetsort, amikor kiderül, hogy Tyrion Lannistert kihagyták a krónikákból, a testvérét, a Királyölőt pedig eléggé szűkre szabottan prezentálták.

Ekkor a Királyölőt szerető és tisztelő lovagnő, Tarthi Brienne beleír a krónikába és kiegészíti hajdani szerelme, a Királyölő históriáját… Kísérteties a hasonlóság a nőpápa történetét feldolgozó regénnyel és filmmel. Talán innen való az ötlet? Itt olvasták volna?

Talán a Trónok harca alkotóinak fantáziája is Rómába kalandozott, s lenyúltak egy korábbi ötletet? Egy biztos, a fenti eset is jó példa rá, hogy alátámassza, a történelmet bizony a győztesek írják. Jelen esetben a kereszténység mondhatni győzedelmeskedett a pogányság felett, így okkal vetődik fel az a kérdés, hogy ki és miként írta meg – avagy miként módosította, ha ugyan valóban módosította – e korszak történelmét. A történetírói munkák adottak, ez tény, de eredeti kéziratok?

Bizony, mára a Holdba vannak... azonban... 

...Jézus szenvedéstörténetéhez nem fér kétség! 

Több írás foglalkozik azzal, hogy az Evangéliumok, különösen Lukács, a foglalkozására nézve orvos Evangéliuma azért is hiteles, mert hiteles képet fest Jézus – az ember – kínszenvedéséről és kereszthaláláról, melyet A Passió című film mutat be talán a legrészletesebben, hiszen kizárólag a Jézus keresztre feszítését megelőző tizenkét óra eseményeit viszi vászonra.

Lukács evangélista leírja, hogy Jézus már elfogatása előtt vérrel verítékezett, azaz már a Getsemáné-kertben tisztában lehetett azzal, hogy mi vár rá… emberként… Ez pedig ellentmond annak az újsütetű elméletnek, hogy Jézus nem számított az elfogatására, azaz váratlanul érte volna, az Evangéliumokban pedig megalkották volna magyarázatként az árulás történetét.

A vérrel verítékezés ugyanakkor nagyon is alátámasztja az üdvtörténetet, hiszen ilyen, egyébként ritka jelenség akkor fordul elő az emberrel, amikor erős érzelmi megrázkódtatáshoz hasonló stresszt él meg. A haematidrosis nevű pszichés jelenség hirtelen meggyengülő hámréteggel, és az Evangéliumban is olvasható véres verejtékezéssel jár.

A Passió című film gyönyörű és megrendítő képsorain az eleven, emberi, de mégis éteri Jézust láthatjuk, amint a kertben verítékezik… majd később, ahogy viszi a keresztet... Mi másért lett volna Jézus – az ember – ilyen állapotban a kertben, ha csak nem azért, mert tudta, hogy be kell, hogy teljesedjék az Atya akarata, amit ő el is fogad… Ezt mutatja be számtalan igényes filmalkotás...

Akik ezt is kétségbe vonják, azok azzal érvelnek ugyanakkor, hogy nagyon is tisztában volt azzal, hogy a római hatóságok már keresik, mert a kufárok templomból való kiűzése révén lázadást szított… és tudta, mi vár rá… Máig kérdéses, hogy vajon rómaiak is részt vettek-e az elfogásában, mindazonáltal a vérrel verítékezés jelenségét tudományosan igazolták, mely közvetve az evangéliumi beszámoló(k) hitelessége irányába is hat.

Jézus megkorbácsolása is olyan kegyetlen büntetés volt a valóságban is, mint ahogy Mel Gibson bemutatta azt a filmjében, jóllehet jelen sorok írójának emlékei szerint túlzott brutalitással is vádolták annak idején a rendezőt.

Nos, a korbács, amit alkalmaztak, egy fanyél volt, melyről bőrszíjak csüngtek le, a bőrszíjakon pedig csont- és kődarabok, valamint vasgömbök voltak, melyek valóban csontig hatoló, iszonyú fájdalmat, és mérhetetlen vérveszteséget okoztak az elítéltnek.

A korbácsolást mellékbüntetésként alkalmazták, az elítélés előtt. Vannak, akik szerint Pilatus csak ezt szánta Jézusnak, büntetés gyanánt, de aztán… a tömeg nyomására kénytelen volt elítélni Jézust, s keresztre küldeni… 

Az Evangélium szerint Pilatus ítéletében az is benne volt, hogy megfenyegették, hogy nem áll ki a császár mellett… Nos, Pilatus Kru. 26-36 között volt római helytartó, Judaeában, s a császár kegyeltjének, a testőrparancsnok Seianusnak is köze volt a kinevezéséhez.

Az Én, Claudius sorozatban is szereplő Seianus azonban megbukott Kru. 31-ben, Pilatus tehát okkal tarthatott ez idő tájt attól, hogy őt is elővehetik, azonban erre Kru. 36-ig nem került sor, ekkor ugyanis vérengzést rendezett, mire valóban bevádolták, s száműzték. 

Az Evangélium alapján feltételezik, hogy Jézus keresztre feszítésének időpontja Kru. 31. utánra datálható (Kru. 33-ra?), ugyanakkor vannak, akik ezt a dátumot Kru. 36-ra teszik, azt állítva, hogy Jézus előfutára, Keresztelő János is csak Kru. 33 után halt meg. Ha mindehhez hozzáfűzzük, hogy Jézus Kre. 7. és 4. között született, akkor immár egy negyvenes Jézust kapunk, azaz a krisztusi kor nem 33 esztendő, éppen ezért sem volt ez a XXXIII. fejezet témája. 

De térjünk vissza Jézus megkorbácsolásához. A korbácsolás hatása a nagy vérveszteség lehetett, amely pedig hypovolémiás sokkot okozhatott. Ez alacsony vérnyomással és szomjúsággal jár – ismert, hogy a kereszten Jézus szomjazott, mire ecetbe mártott szivacsot nyomtak az ajkaihoz…  

Miután megkorbácsolták, a katonák gúnyt űztek belőle. Tövisből font koronát nyomtak a fejébe, amely amellett, hogy erős vérzést okozott (a fejbőr az egyik legjobb vérellátású terület), egyúttal komoly fájdalmat is, mert a fejbőr idegpályákkal van tele. Mivel a bíborpalástot – melybe a gúny céljából bújtatták – később letépték róla, sebei újra felszakadtak.

Így már akkor kritikus állapotban lehetett, amikor a keresztet, azaz annak vízszintes szárát, a patibulumot cipelnie kellett (ez is megvolt akár 30-50 kg. súlyú is). A legtöbb, Jézust ábrázoló film, festmény, és szobor azt sugallja, hogy Jézus a teljes keresztet vitte, azaz a kereszt szárát is, de ez lehetetlen.

A teljes kereszt összsúlya bőven meghaladta volna a 100 kg. tömeget, erre pedig nem lett volna képes, sem ő, sem más elítélt… főleg a korbácsolás után… Jézus így is elesett. Cyrenei Simon viszi a keresztet helyette…

A keresztfát és a keresztre feszítéshez használt szögeket a rómaiak újrahasznosították, így a sebek elfertőződése biztos volt. A szögek átmérője 1 cm, hosszuk 13-18 cm lehetett a kutatások szerint, mellyel az elítéltek karjait a patibulumhoz szögezték.

A legtöbb film, festmény és szobor mindezt úgy ábrázolja, hogy Jézust a tenyerénél szegezik a keresztfára. A művészetben ez az ábrázolásmód alighanem akkor honosodott meg, amikorra már elfelejtették a keresztrefeszítés konkrét technikáját.

A kutatások alapján ugyanis a keresztre szegezés úgy történt, hogy a szöget a csuklókon keresztül verték át, mely a csonthártya és az idegsérülések miatt szörnyű fájdalommal járt, egyúttal megtartotta az elítélteket a keresztfán, a kezeknél pedig markoló hatást idézett elő.

A lábakat a vízszintes szárra rögzítették – megkönnyítendő a légzést, a lábakat alul fixálták... ámbár mindez csak késleltette a halált...  Nos, a halált végül pontosan a fulladás okozta az elítélteknél, a keresztre feszített áldozat ugyanis úgy függött a kereszten, hogy a mellkasa belégzési állapotban volt, a kilégzéshez tehát fel kellett emelkedni a kereszten, ami azzal járt, hogy az elítéltnek mozognia kellett.

A mozgás szörnyű fájdalommal járt, hiszen a térdeket ki kellett egyenesíteni, a karokat pedig könyökben behajlítani (utóbbi a csuklók szög körüli elforgatásával járt). A kutatások rámutatnak, hogy mindezek fényében csak felületes lehetett a belégzés. Egyre körülményesebbé válik a mellkas megemelése… beáll lassan a fulladás… akár pár óra alatt is… ezt meggyorsítandó el is szokták törni az elítéltek lábszárát, hogy ne tudjanak rá támaszkodni, újabb lélegzetvétel érdekében... 

Jézus esetében a lábak eltöretésére már nem került sor. Halála előtt felkiáltott – a kutatások szerint ez arra utal, hogy a halála előtt a sokk és a légzési elégtelenség oly mértékben károsította a szívét, hogy az egy hirtelen támadt végzetes ritmuszavar következtében leállt.

 Vagyis Jézus valóban meghalt a kereszten, jóllehet egyes összeesküvés-elméletek szerint túlélte mindezt a sok szenvedést. Nos, a hit és a vallás tartományába tartozik ugyanakkor, hogy valóban túlélte, de ezt teológiai értelemben a Feltámadásnak nevezik… 

Az A.D. A Biblia folytatódik című sorozat elején azt is láthatjuk, amint Jézus szívét átdöfik, megbizonyosodva a halál beálltáról. A sorozatban meg is nevezik a katonát, aki ezt teszi: Longinus. Ő döfi át Jézust a legenda és a keresztény hagyomány szerint is.

Minden esetre az, hogy az evangéliumi beszámoló szerint a szívéből vér és víz folyt ki, azt jelenti, hogy a víz a mellhártyából és a szívburokból, a vér pedig a jobb pitvarból és a jobb kamrából származhatott.

Jézus tehát – ez kijelenthető – valóban meghalt a kereszten, Lukács és a többi evangélista beszámolója tehát hitelesnek tekinthető orvos szakértői szempontból. Mindez pedig közvetve alátámasztja az Evangéliumok hitelességét is. Mindebből következik, hogy Mel Gibson filmje a főbb pontokon hiteles. Sajnos, Jézus kínszenvedése és kereszthalála a való életben is olyan brutális volt, ahogyan azt ábrázolták ebben a filmben, de a 2015-ös sorozatban is, az A.D A Biblia folytatódik című szériában.

Nos, lehet ugyan egyeseknek tagadni az emberi brutalitás mértékét, mennyiségét, azonban lépten-nyomon szembesülhetünk azzal, hogy az állatnál is veszélyesebb fenevad lakozik az emberben… Róma pedig érdeke szerint átvette és céljaihoz igazította ezeket az állati kivégzési módszereket is…

Nos, a többi már az üdvtörténet, vallás és meggyőződés kérdése, hogy mi történt. Mi pedig legközelebb már valóban belevágunk az Apostolok cselekedeteibe, melyet szintén Lukács jegyezhetett le. Következik az emberek halásza, Péter!   

   

Szóval hamarosan folytatjuk!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Legközelebb, talán az is kiderül, hogy itt ki lakik...