„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt - suttyomban - Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

MIT KERESEK ÉN ITTEN?

Késő este van. Olaszországi kirándulásunk reményeinket is meghazudtoló kalandok forrása lett. De így is van ez rendjén! A Sorrentói-félszigeten lévő szállásunkon vagyunk, Neranoban. Előző nap zúztunk le 1500 kilómétert, egy nap alatt a napfényesnek akkor épp nem igazán nevezhető Itáliába. Csak úgy repesztettünk! Szóval a szállásunkon vagyok, Neranoban. Épp egy germán amazon kérdéseire válaszolok – miközben melleit stírölöm… A hölgy igen lelkes, próbálja kideríteni, hogy agyrázkódásom van-e, vagy csak szimplán folyik a fejemből a  vér… Hogy is kerültem a kezei közé? Mit keresek én itten? Tisztul a  fejem, mint felhőtől az ég... vagy mi...

Őszi kirándulásra – és egy kis rándulásra – indultunk a Nápolyi-öbölbe. A Nápolyi-öböl a Tirrén-tenger egyik öble, Olaszország délnyugati partja mentén, Campania régióban. Északról a Pozzuoli-öböl valamint Nápoly határolja, keleten a Vezúv, délen pedig a Sorrentói-félsziget. Már az ókorban fontos terület, mind kereskedelmi, mind turisztikai szempontból, de a Római Birodalom idején itt állomásozott a birodalmi hadiflotta fele (emlékezzetek a Ben- Húrra!), a misenumi kikötőben.

A Kru. 14-37. között uralkodó perverz Tiberius császár idős korában gyakorlatilag innen irányította az imperiumot, miközben Capri szigetén enyelgett – legalábbis a történetírók szerint… És a környéken raboskodott haláláig az utolsó nyugatrómai császár, Romolus Augustulus - habár a talján író, Valerio Massimo Manfredi regénye szerint  a kölyök megszökött Tiberius hajdani villájából, Capri szigetéről; a császár egyik villája az alábbi hegycsúcs tetején volt:

Nos, különös módon alakult az út. Először repülővel szerettem volna jönni, Nápolyig, hogy onnan a Vezúvot körbeölelő vasúthálózattal, a Circumvesuvianaval járjam be a vidéket (Capri szigetére mind Nápolyból, mind Sorrentoból van komp, borsos áron, de feledhetetlen élményt kínálva). Szóval, a vasútnál maradva: a Circumvesuviana a Vezúv körüli településéket összekötő vasúthálózatot üzemelteti. Az összes vonal végállomása Nápoly, a Porta Nolana pályaudvar. Egyik leágazása a sorrentói partvonalat követi.

A vonal számos római kori emléket útba ejt, mint például Pompejit.

Az útra való készülődés során végül az autóval való lejövetel nyert polgárjogot, s öten vágtunk neki az útnak, köztük egyik ifjú titán rokonom, csinos kis barátnőjével… Ahogy előző bogbejegyzésemben beszámoltam róla, egy nap alatt lezúztunk a Sorrentói-félszigeten lévő szállásunkig, 1500 kilómétert utazva egy kényelmesen négy főre tervezett BMW-ben. Persze nekem nem volt gond: elől ültem, mint jó rokon… 1500 kilómétert zúztunk, hogy aztán, mint Han Solo a meteorzáporba, mi is belerepesszünk egy jó kis esőbe. „Reményteljes” nap kezdődött, amikor első ott töltött reggelünkön az eső kopogására ébredtünk… Hát, csak reménykedhettünk a tiszta égboltban… De aztán enyhült az eső és nekivágtunk az Amalfi- partnak.

Hogy mit kerestem olasz földön? Hát egy jó kirándulást és néhány rándulást! Az előző blogbejegyzéseimből ismert – velünk utazó – „dezertőr barátom” segít bekötözni a fejemet. Köszönet érte! Már minden rendben. Visszatekintek az első napra. További reményteljes napokat ígér a Nápolyi-öbölben, s újabb kirándulást… meg néhány rándulást! Azért remélem, kevésbé ütőset!    

NAPFÉNYES AMALFI-PART????!!!! FÜTYFÜRÜTTYÖT!

Hát, nem mondanám! Inkább egy jó kis csúszós, életveszélyes úttal megfűszerezett, felhőkbe burkolózó áztató territórium volt, ahol a szűk partszakaszon dudáló, villogó kretén digókba botlottunk, minduntalan, kik úgy siettek, mintha csak perc volna az élet. Hát, nem voltak tekintettel a Pannon tájakról idevetődött hazánkfiaira, az biztos, mindazonáltal az is igaz, hogy ha negyvennel poroszkálnának, életbe nem érnék el úti céljukat, azokon a kanyargós, szűk utakon… Akárhogy is, új fogalmat találtunk ki az olasz sofőrökre: „digosz kretenosz”, kedves autót vezető rokonom pedig hamarosan digóvá vedlett, a túlélés érdekében…

Nos, az biztos, hogy az UNESCO Világörökségének része igazi show, már ha szeretsz vezetni extrém helyeken. A Nápolytól délre, a Salernói-öbölben húzódó meredek partról rálátni a tengerre, a környéken pedig 1400 méter magas hegyek látványa bűvölik el a látogatót.

A táj kivételes szépsége már az ókorban is téma volt, bár évszázadokon keresztül csak a tengerről vagy gyalog lehetett megközelíteni. Amalfi városa a teljes partrésznek kölcsönözte nevét. Itt jött létre Olaszország első tengeri köztársasága  a középkorban. A táj szépségét a kanyargós, néha túl keskeny, beborított sziklakiszögellések és meredek szakadékok fokozzák.

Hát igen, ütős volt elsurranni a parton, hogy Positano érintésével megérkezzünk Amalfiba. Ahol a változatosság kedvéért zuhogott… „Reményteljes” volt… No de egyszersmind katartikus élmény! Gyönyörű város! Amalfi esőben is az! Menj el és nézd meg magad! De lehetőleg napfényben fürdő városba látogass el! Az út kissé kanyargós, de ha nem bírja a gyomrod a kocsit... akkor menj busszal... Vagy állj meg és fotózz egy kis viaduktot...

Az Amalfiból származó hajósok, kereskedők és patríciusok a hazájuktól távol pihenőhelyeket, kórházakat alapítottak és tartottak fenn mind a maguk, mind hozzátartozóik ellátására, ők alapították a jeruzsálemi ispotályt is. A Szent Jánosról elnevezett lovagrend  (a johanniták) is az amalfiak jelentős anyagi hozzájárulásának köszönhetően volt képes fenntartani. 

Bár tündöklő, s nem háborgó tenger fogadott volna Amalfiban – de hát ez van, ha ősszel vágsz neki, októberben… Esernyővel vágtunk neki a városnak, melyet Nagy Konstantin kiszuperált, mindenhonnan előzött veteránjai alapítottak. A város papírgyártó üzemeiről és a limoncellójáról világszerte híres. Kortyoltam is egy jó adagot az egyik kávézóban, ahol épp budit kerestünk (aztán kiderült, hogy a kocsitól pár méterre volt a nyilvános klotyó…).

Aztán megcéloztam a legimpozánsabb épületet, a Szent András apostolról elnevezett dómot, aki a város, egyszersmind a halászok és a hajósok védőszentje is. Gyönyörű a dóm, s milyen katartikus felsétálni lépcsőin – próbáld csak ki!

Aztán andalogj egy kicsit a városban is! És ha esik, ugyanúgy sza… akarom mondani szénné ázol, mint mi, esernyő ide vagy oda… De hát erről is szól egy igazi kirándulás és néhány rándulás! Megteszed, amit akarsz és megnézed, amit szeretnél! Tűzön…. jelen esetben vízen át is! Kerekedj hát fel és nézd meg magad! Indulás az Amalfi-partra, aztán egyenest a Tiberius villához Capriba! Na, jó, ez nem fér bele, csak két napba...

BEVERTEM A FEJEMET, AZÉRT ÍROK ILYENEKET?????!!!!

Igen, egy kicsit sikerült az este folyamán. A nap persze nem ért véget Amalfival! De most zárom a történetet. Legközelebb folytatom! Mindazonáltal térjünk csak vissza még egy percre a bevert fejemet megvizsgáló germán amazonra!

Este volt már. A szállás büféjéből sörökkel megrakodva sétáltam fel a lépcsőkön, a hegyoldalban lévő szállásunkig. Sötét volt. Kivilágítás nuku. Az egyik faház teraszának kiálló beton éle találkozott a lábam elé néző kobakommal. A digó építészet (hogy mindent, minél több házat bezsúfolnak a hegyoldalba, kis helyre) meg a figyelmetlenség csodákra képes...

Mire a recepcióra értem, már ömlött a fejemből a vér. Nagyon dühös voltam, magamra is. Gondoltam, ha a recepción többen lesznek, lenyalom véres kezemet, amivel fejemet fogtam, hátha valaki elalél. Erre nem került sor, mert azonnal ott termett az a német amazon nő.

Szőke volt, magas, látványos keblekkel, bár rövid hajjal és előrehaladott korral, mégis volt benne valami vadság és Petra a Taxi filmekből… Kérdezgetett, angolul beszéltünk. Vagy egy németül beszélő magyar fordított volna? Már nem emlékszem... Addigra „dezertőr barátom” is rám talált. Az amazon azt akarta tudni, hogy van-e agyrázkódásom. Barátommal kitisztították és bekötözték a sebemet. Két napig kötöztük, aztán kutya bajom nem volt. Volt ugyan utas biztosításom, s dokit is tudtunk Sorrentoban, de nem töltöttem a fél kirándulást egy digó dokinál. Inkább kiélveztem, amit az út adott! És de jól tettem!

Tanulság: ha jól be is vered a fejed, soha ne veszítsd el, amíg egy germán amazon veled van!

Megkérdeztem az én germán amazon hölgyemet, hogy orvos-e? Mire azt felelte: „Yes! I’m animal doctor!"

No, erre Rossz Cic, akire a derék apus az egyik előző történetben körözést adott ki, biztos azt mondta volna: "Míjjáú!" 

De azért a képen látható nápolyi macsek biztosan megerősítené, hogy hála az állatorvos germán amazonnak, és „dezertőr barátomnak”, egy napig se éreztem magam kutyául! Nagy reményekkel tekintettem a következő nap elé! Várt ránk Pompeji.

De… mi legközelebb azért még Amalfival folytatjuk! Aztán, aki most is úgy érzi, nem azt kapta a blogtól, mint amire számított, vagy amit REMÉLT, az nyugodtan hisztizhet, mint a múltkor! Egy blogot – mi nem tudományos munka – szeretni, avagy utálni, mindenkinek megvan a szíve és a…

Folytatjuk!