MINDIG VAN REMÉNY!

„Földiekkel játszó Égi tünemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak Remény!” – csapott húrjaiba a kedvenc városunkban, Komáromban lángra lobbanó költőnk, Csokonai Vitéz Mihály. Miként ő is, mindannyian éltetjük lelkünkben a reményt, hogy vágyaink egy napon megvalósulnak, Életünk részévé válnak talán legféltettebb álmaink is. Vannak, akik tesznek is érte, mások csak bíznak benne… A derék rómaiak áldoztak is Spesnek, a remény istennőjének – ma is imába foglalhatjuk kéréseinket, reményeinket…

A történetemet Neranoi szállásomon fejeztem be, Olaszországban, amikor bevert fejemet az állatorvos germán amazon bekötözte. Nagy örömömre szolgál, hogy a „Kirándulás és néhány rándulás” sorozat immáron a nyolcadik résznél tart (http://fuszeresjakvaj.reblog.hu/kirandulas-es-nehany-randulas---viii-resz), s remélem, későbbiekben is lesz alkalmam megosztani élményeimet másokkal! Hisz még a capri kaland is hátravan... Bizony, bele is kell húzni, nem lehet "tökörészni"...

Természetes, hogy – mint minden blogot író – remélem, hogy olvassák is soraimat, s bevallom, amikor más társaim írásait olvasom az Origon, bizony előfordul, hogy irigylem őket letisztult, következetes stílusuk miatt. Mégis, örömmel is olvasom írásaikat, hiszen a hétköznapok taposómalmának idején – amikor nem egy kiránduláson töröm a fejem és nem is töröm be majdnem arc rándulva egy neranoi kempingben (csak vérzett) –, akkor jó elmerülni egy elgondolkodtató írásban a pszichológia, a párkeresés, az irodalom területén, avagy más területen, de éppolyan felüdítő, lelket emelő és vidám pillanatokat adó dolog megnézni egy kis macsekról szóló videót. Ezek vagyunk mi, blogot írók, s ha úgy tetszik, értéket teremtők. Ezek vagytok ti, blogot író társaim, kiknek már eddig is annyi vidám, avagy tartalmas időtöltést köszönhetek!   

Nos, így igaz: gyönyörű tájakon, országban jártunk. Ezt kár is tagadni! Összefogtunk, öten, barátok, rokonok, s ha voltak is összezördülések, fejbeverések, szépen megjártuk - magyar viszonylatban sem horribilis áron... Remélem, idén is eljutok oda! Ahogy talán azzal a gondolatommal sem leszek egyedül köztetek, hogy bizony remélem, hogy olvassák soraimat – ahogy remélem azt is, hogy bizonyos gondolataitok eljutnak az olvasókhoz, mert bizony sok olyan gondolat születik, amelynek el kellene jutnia! Egy biztos: mindig van rá remény! Persze megcsalhat! Ezért külön öröm és élvezet, ha hozzá is szólnak írásomhoz! Bevallom: reménykedem benne! De azt is, hogy leginkább azt élvezem, ha egy kegyes olvasó úgy begőzöl a betűkből képzett soraimtól, hogy „hisztizve” fröcsög nagy „K”-kat egy kommentben!

Hogy miért? Mert a támadó és negatív (romboló) avagy római gladiushoz hasonlóan szúrós kritika, amellyel írásom adott esetben illetik, sokkal tovább foglalkoztatja írójának tudatát, már csak a megszülése is, mint akár írásom szimpla lájkolása, avagy ajánlása. Hisz ha hisztizik, azt valami kiváltja. A hisztiző komment pusztán ennek manifesztuma. Éppen ezért mindenkit arra bátorítok, hogy örüljön, ha ilyet kap, mert akkor már foglalkoztattátok az olvasót, megismerte írásotokat, s vette a fáradtságot arra is, hogy reagáljon rá. És valljuk be: sok olvasó még mindig akkor ír hozzászólást, ha valamit kritizál, leszól, vagy ha lelki problémája van, avagy nem képes hozzátok, hozzánk hasonlóan pár sort írni. Ergo: a romboló kritika is remény! Hogy olvasnak bennünket! Ez a remény éltessen bennünket, benneteket! Hogy általa is olvasottak vagyunk!

Éppen ezért bevallom, külön élvezettel olvastam a minap az adminisztráció jelzését, hogy az alábbi, új komment érkezett a „Kirándulás és néhány rándulás” sorozathoz:

„Irritálók és unalmasak ezek a menőző, urizáló úti beszámolók... Kutya nem kíváncsi arra hogy apuci vagy ki tudja kinek a pénzén utazgatsz... főleg hogy az ilyen írások nyilvánvalóan megmutatják, hogy szerzőjük, mivel saját magából képtelen bármi érteket bemutatni, MERT NINCS, ezért keres valamit, jelenesetben úti élmények, fotók, amivel ezt pótolja és kompenzálja... a teljesítmény, a produkció pedig nulla, hiszen előtte már milliók megtették ezt vagy hasonló utat, száz és száz ,ezer és ezer útibeszámolót, útifilmet, útikönyvet lehet megnézni-elolvasni, ha valakit ez érdekel... De hát nyilván sok irigykedő és álmodozó proli (akik kb még a faluból sem nagyon járnak el, mert nem is tudnak) elámul, őket még ezekkel a hatásvadász, olcsó értéktelen sablonos tucat termékekkel meg lehet etetni... újra és újra...”

Nos, talán a Szaffiban hangzott el a mondás, hogy az az Úr, aki önmaga felett is úr! Éppen ezért bevallom: nem, hogy irritáltak volna a kommentelő romboló kritikái, de kifejezetten élveztem, hogy bizony olvasta a blogomat! Reményt ad, hogy olvassák! És annak ellenére hozzászólnak, hogy mindig kifejtem, mennyire élvezem, és élvezném, ha fröcsögő, hisztiző kommentet írnának! Ergo: provokálom őket, s bedőlnek! De élvezem! Hiszen az ilyen emberek ilyenkor rólunk beszélnek! És ez reményt ad! Hogy olvasnak! Roppantmód élvezem!

Ja, ez egy blog: ha remélem is, hogy olvassák, attól még nem lesz tudományos munka, doktori disszertáció értékű, jóllehet végeztem háttérmunkát és szereztem pszichológiai ismereteket, személyes tapasztalatot, amikor novellámat írtam az apja által megerőszakolt lányról, (Nicholas Winner néven), Darth Vader és a borderline szindróma kapcsolatáról (mely az USA-ban tananyag), avagy a kedvtelésből tartott állatok szexuális célú felhasználásának tilalmáról. Bevallom, ezen utóbbi írásomat a kutyámnak is felolvastam! És a kommentelő kommentjét ihlető blogbejegyzést a kommentelő is látta, ergo: ő azért a kutyánál több, ha már kíváncsi volt rá. Reményt adott, hogy a kutyánál többen kíváncsiak rá! Nos, a stílusommal lehet sok hiba, a tartalommal is… Ez egy blog, semmi több… ilyen… Ahogy a kutya bekapja a csontot, mindenki szabad akaratból szopja be a (média?) cumit! És ha tetszett, avagy rühellték, hát, ki vagyok én, hogy megakadályozzak bárkit ebben?!

Éppen ezért, nagyon remélem, hogy holnap, amikor reggeli kávémat kortyolhatom, én is újabb szeletet olvashatok Tőletek, gondolataitokból, érzéseitekről, netalántán úti élményeitekről! Nagyon remélem, hogy lesz olyan, amit szeretni fogok, ami elgondolkoztat, avagy, amit utálni fogok! Egy a lényeg: az írás, az olvasás szeretete, élvezete, a kiváltott érzelmek, s felmerülő gondolatok! Ezek vagytok ti, ezek vagyunk mi… Teremtsetek holnap is, s az után is, értéket! Írjatok! Amit szeretnétek! Újat és újat, újra és újra! Mert, hogy eljut az olvasóhoz, arra mindig van REMÉNY!

Ami meg engem illet, nos, amikor kitavaszodok... pardon: kitavaszodik – saját fizetésből, amiért megdolgozom – újra útra kelek, avagy összefogva útra kelünk, újabb kirándulásra és néhány rándulásra. De bárhová is sodorjon az Élet, a fő az, hogy jól érezd magad! Erre mindig megadja a reményt az Élet! Mindaddig, amíg csak élsz - és ki tudja, talán az után is. Néha elég a boldogsághoz egy fa, amely alatt megpihenünk - mondjuk egy hosszú pompeji séta után... 

De bárhová is sodorjon az élet, bármely kirándulás, avagy rándulás jöjjön, a fő az, hogy igazán megéld azt, amit ad! Nos, remélem, igazán életteli és pezsgő lesz, akár a narancssárga szín egyik árnyalata! A fűszeres jakvaj…

És hogy újra ráharapnak az írásomra? Remélem! Egy jó kis „hisztire” mindig lesz oka, aki írásaimat olvassa! Nos, itt a kihívás! Újfent! Elfogadod? Ezt imádom! La-la-la! Ha nem is fogadod el… nos, máris olvasod!

Remélem!

Spoiler: legközelebbi olaszországi kalandunk helyszíne egy neranoi kocsma lesz, meghívott vendégünk pedig egy olasz pincérlány, finom bimbóval… olyan volt, akár egy műalkotás... aznap voltunk a pompeji bordélyban is, amit a korábbi kalandokból már ismert "dezertőr" barátom szúrt ki...