„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt - suttyomban - Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!
SOKAKNAK ELVESZETT A REMÉNY
Amikor Kru. 79-ben kitört a Vezúv, a Nápolyi-öböl partján bizony sok élet fonalát elvágták a párkák... A vulkán hamuja és lávája eltemette Pompeii, Herculaneum, Oplontis és Stabiae római településeket. Azóta számtalanszor kitört (utoljára 1944-ben, a II. Világháború poklában). Napjainkban is az egyik legveszélyesebb tűzhányóként tartják számon, mivel közvetlen közelében több mint 3 millióan laknak.
Eltemetett városokat, eltemetett életeket, s ezen életek számára végső soron a reményt is. A reményt, hogy létezik Holnap. Mégis, ennek ellenére is, élnek emberek az öbölben, szép számmal! Számukra ez az otthon, az élet, s lelkükben ott a remény, hogy létezik az a bizonyos Holnap. Hogy életük még tart, még nem ér véget!
Ezért húnyják úgy le szemüket, hogy várják a reggelt...
Igaz is: a kép már a Sorrentói-félszigeten lévő szállásunkon, Neranoban készült és a Salernói-öblöt láthatjuk... De ettől függetlenül a Nápolyi-öbölben élők számára is felkélt a nap... ahogy annyiszor, ottlétünk óta is... Mindig van remény az életre!
BIZONY! A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!
Amikor megsütik… Pardon: főzik…
Na jó! Ez egy aranyhal!
Az Életben nem mindig fogod ki az aranyéletet, a rövid élet egyik nagy kérdése mégis az, hogy hogyan is élvezd. Hogyan is élj, hogy igazából is élj. Vannak, akiknek ehhez egy igazán szerető hitves, vagy szeretett boldog család kell, másnak a pénz, a hatalom, vagy a kaja, vagy más... szinte „mindenki másképp csinálja”, ahogy egy jó kirándulás is mást és mást jelent mindenkinek.
Így talán a blogírást is mindenki másképp csinálja. És mindenki más és más fajta blogot szeret olvasni... Olyan a blog írás/olvasás is kicsiben, mint az Élet...
Vajon hogyan is írj, hogy igazán élvezzed is azt, hogy írsz? "Ja és mit?" - teszed fel a kérdést, ha épp nincsen ihleted. De soha ne add fel a reményt! Amiként az írásra is megjön az ihlet, s az írás-olvasás élvezete is megadatik, úgy valahogy mindig megadja az Élet is a lehetőséget, hogy igazán élhesd!
Akár nálunk, akár Nápolyban...
Egyszóval… azaz három szóval:
MINDIG VAN REMÉNY!
Mindig van remény egy jó kirándulásra és néhány rándulásra is! És - remélem - most is hisztiznek majd egyesek, mint a múltkor, hogy nem azt kapták a blogomtól, mint amit előzetesen, nyálat csorgatva „élvezkedve”, vártak, hisz’ ők is hírét viszik! Ez egy blog, nem tudományos munka! Nos, folytassuk hát a kirándulást, s tegyünk hozzá még egy kis (arc) rándulást!
Nos, amikor a minap beállított hozzám informatikus barátom, azonnal éreztem, hogy valami bűzlik Dániában. Nem, nem a laptopját hagyta ott újra az egyik komáromi erődben, a főnöke kecskepornójával – amint arról a múltkor már beszámoltam – és derék kisfiát sem kellett megsallereznie… Sokkal súlyosabb volt a baj!
Nyitom a kaput. Gyanús arcot vág és kék sörös dobozt szorongat a kezében. „Még munkába kell mennem…!” – mondja ártatlanul, de ekkor már észreveszem az „alkoholmentes” feliratot és az utcán parkoló kék autót… „Autóval jöttél????!!!” – kérdezem ledöbbenve, és már uszítanám is rá a kutyát, ha az nem nyalná épp barátom lábát… Este van. Hét óra. Még egy kis éjszakai műszak. Így hát a többiekkel helyette is innunk kell, nincs laza-paca… Persze ez sem megy olyan simán, hiszen közben felmerül bennünk a rettentő kérdés: vajon informatikus barátunk, aki életében nem ivott alkoholmentes sört, csupán ettől az élvezettől vált meg, avagy nejének tárhelyeitől is… De hát mindenki máshogy csinálja, az ember meg a kezét széttárja, mint jó hóember a udvarán, a jó öreg Öreg-Komáromban...
Nos, mivel legutóbb a komáromi sörözéssel fejeztem be történetemet, itt is veszem fel a fonalat, a jó öreg Öreg-Komáromban, egyik törzshelyünkön. Újra kimentünk kedvenc söröző helyünkre. Egészségetekre!
Bírom ezt a várost. Másik barátommal arról elmélkedtem itt, vajon mi is legyen a blog újabb fejezetének tárgya. Ekkor született meg az ötlet, melynek megírását informatikus barátom kocsijának elzúgása ihletett… Kezdődjék hát kalandunk története Nápolyban és a Nápolyi-öbölben!
Előtte persze szeretném hangsúlyozni, hogy informatikus barátom megígérte, hogy legközelebb újfent jön komáromi sertúránka is. De hát, mióta szűzen issza az alkoholt…
De reménykedjünk!
Ember! Nem szűz… pardon: szűrten, hanem szüntelenül és szűretlenül! Búzasert!
AKKOR HÁT ZÚZZUNK LE CIRKA 1500 KILÓMÉTERT!
Amikor a kép készült, már csak 999 kilométer volt hátra… No, de hová is hajtottunk? Hát a már annyiszor emlegetett Nápolyi-öbölbe! Többek között Piedone, a zsaru kedvenc nápolyi étterméhez is! Az étterem a Castel dell’Ovo mellett van.
Jelenleg a Zi Tereza nevet viseli.
Bud Spencer, azaz itt Piedone a sorozat második részben ("Piedone Hong Kongban") bunyózott itt, miután sikertelenül próbálta elkölteni spagettiét Frank Barellával, akit mellesleg az a színész játszott, aki Don Corleonét is szitává lövette egy másik életben... azaz filmben... reméljük...
Lesétáltunk a lépcsőn...
...azt várva, hogy Rizzoba botlunk...
...aki épp akkorát bunyózik! Pardon! Spagettit költ el...
Végül magunk játszottunk egy kis bunyót... mert reggel még egy pincér sem volt... De ez egy másik történet.
Nápoly pedig nem is az út elején volt, hanem a végén.
Erről az útról szól e történet, melynek leírását informatikus barátom kocsijának elzúgása ihletett!
Oda is kellett érnünk. Reméltük, hogy leérünk, sőt mi több - azért - azt is, hogy az ismert mondás ellenére („Nápolyt látni és meghalni”) túléljük még Nápolyt egy pár évvel! Bár megjegyzem, az Amalfi parton néha rezgett az a gatya a szakadék láttán… amihez még hozzájött, hogy a GPS folyton azt mondta: „a következő kanyarnál fordulj jobbraaaaaaaa...”
De most már tegyünk rendet időbenileg! Sorba kell tenni az eseményeket, kalandokat!
Mint a Piedone filmek, ez a történet is több részes lesz, és nem minden fog Nápolyban játszódni!
Végtére jártunk - többek közt - Capri szigetén is, ahol öregkorában a vén kecske, Tiberius császár „nyalogatta a sót”...
Nos, személy szerint remélem, hogy minél előbb lehetőségem lesz beszámolni ezekről a kalandokról! Mármint nem a császár kalandjairól, hanem azokról, amelyek a Nápolyi-öbölben vártak bennünket!
Hát volt is ott aztán kirándulás és néhány rándulás is... De most...
...KÉSZÜLŐDÉS AZ ÚTRA!
Nos, erről majd a következő részben olvashattok!
Most lényeg a lényeg, hogy hajnali négy órás indulással, sztrádán haladva majdnem éjfél volt, amire leszáguldottunk öten - egy autóval - a Sorrentói-félszigeten lévő Neranoba. Néha meg- megálltunk, természetesen. Engem nem is zavart az anyósülés kényelme..., de hát a hátsó ülésen utazó három delikvens egyike szerint nekik "önálló életre kelt a se**ük..."
Ergo: ha önálló és nem szervezett úton veszel részt, a napfényes Itáliában, akkor bizony jól fontold meg, hány kilóméter erejéig ülsz autóba repülő helyett, mert hótzicher, hogy 1500 kilométer után nem fogsz a kocsi hátsó üléséről csak úgy kisasszézni!
Legyél bár oly táncos lábú is, mint barátom – ki előző komáromi kalandunk során, ahogy beszámoltam róla, már kiérdemelte a „dezertőr” jelzőt – garantálom, hogy nem lesz fitt lábad az autóból csak úgy „dezertálni”! A poén, hogy olasz utunk első pihenőhelyén, immár olasz földön, véletlenül egy igencsak lábizom-tesztelő WC fogadott bennünket:
Hosszú volt az út, de reméltük, hogy rendben, épségben leérünk. Aztán a GPS Nerano főterén bemondta az unalmast, alig tíz kilóméterre a céltól… Éjjel tizenegy magasságában… Szerencsénkre elkaptunk egy olasz lánykát, aki az általunk emlegetett kocsma alapján rájött, hová is akarunk menni és útba igazított. Tanulság: soha ne add fel a reményt, amíg egy idegen helyen is ismersz kocsmát!
Elfoglaltuk a szállást és bizony letoltunk pár felest… Megérkeztünk. Hegyoldalban lévő faházunk teraszáról a tengert láthattuk… volna… mert ugye sötét volt… Másnap hajnalban éktelen kopogásra ébredtünk. Ősz volt. Eső zúdult a Sorrentói-félszigetre és az Amalfi partra.
Amikor az eső egy kicsit alább hagyott, elindultunk. Megkezdődött ötnapos kalandunk olasz földön! Bennünk élt a remény. És nem is csalatkoztunk! Fincsi út lett - akár egy jó olasz pizza!
Innen folytatjuk!
Utolsó kommentek