„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. Immár huszonharmadik alkalommal! Mert „Róma örök.”

„Róma örök.”

Szinte élvezetes leírni újra és újra! Ki tudja, talán az ausztrál írónő, Colleen Mccullough is így érezhetett, amikor főhőse, Octavianus – a későbbi Augustus császár – szájába adta e mondatot regényében, Az októberi lóban... Átsüt a könyv lapjain… de számos római témájú film láttán is életre kel bennünk ez az érzés. Ezt adja Róma, az Örök Város! Mind ma, mind egykoron...

Egy hajdanvolt birodalom központja, ahová minden út vezet. Jelen sorok írója hét esztendős volt, amikor elindult ezen az úton, kalauza egy nagymama volt, s egy első századi herceg, Júda Ben-Húr…

Nyár volt, s odakint tombolt a vihar az éjszakában, nem messze Marcellus Mihály regényeinek színterétől, a Balatontól (pardon: Lacus Pelsotól). Nem bírtam aludni az ítéletidőben. Átverekedtem magam nagyi szobájába, aki éppen olvasott. Két könyv volt nála: Lewis Wallace regénye, a Ben-Húr, s annak folytatása, a Roger Bourgeon által jegyzett Ben-Húr fia. Mivel továbbra sem tudtam aludni a vihartól, nagyi mesélni kezdett arról, mit is olvas éppen… Hát ekkor és így ismerkedtem meg a nevezett Húr herceggel, akit egykori barátja, a római Messala juttat gályarabságra.

Miatta Ben-Húrt és testvérét igaztalanul vádolják a Jeruzsálembe érkező új helytartó, Valerius Gratus elleni merénylettel – azzal, hogy a Húr család palotájának faláról egy cserepet szándékosan dobtak az elvonuló helytartóra.

Ben-Húr családját bebörtönzik, ő maga pedig majdnem szomjan hal a gályarabságig vezető úton (nem engedik inni), ámde a Názáreti Jézus végül megitatja őt és így kibírja a gályán evezősként eltöltött éveket. Egy tengeri ütközetben Ben-Húr megmenti a római hadvezér, Quintus Arrius életét, aki hálából kieszközli a felszabadítását és fiává fogadja őt.

Később hazatér, hogy megmentse anyját és testvérét a fogságból, ámde szerettei hiába szabadulnak az új helytartó, Pontius Pilatus révén, leprásokká váltak, mely betegség gyakorlatilag annyit tesz, hogy élve rothadnak… számkivetetten, a zsidó törvények szerint tisztátalanként tengethetik mindennapjaikat, életük végéig… Ben-Húr sem érintkezhet velük. 

Idővel Ben-Húr bosszúja – azért, amit egykori barátja a szeretteivel, s vele magával tett – utoléri Messalát: Ben-Húr egy fogatverseny során legyőzi a római bajnokot, aki úgy megsérül, hogy nyomorékká válik egész hátralévő életére... Ben-Húr édesanyját és testvérét, Tirzát viszont meggyógyítja végül a Názáreti.

A két nő csodálatos módon felépül a gyógyíthatatlan leprából. Ben-Húr maga is Jézus követőjévé válik, s mielőtt a Názáretit keresztre feszítik, immár maga itatja meg vízzel egykori jótevőjét. 

Nagymama története azonban itt nem ért véget. Elmesélte azt is, miként segített Ben-Húr és fia Rómában az első keresztényeknek, miként gyújtatta fel a gonosz Nero császár Rómát, s hogyan vádolta vele az új hit követőit, akiket aztán maga Ben-Húr bújtatott az első katakombákban, a földalatti helyiségekben és járatokban. Elmesélte azt is, miként lett kereszténnyé Ben-Húr testvére, Tirza is, s miként házasodott össze Messala volt katonatársával, a szintén kereszténnyé lett Drususszal.

És nagyi mesélt és mesélt! Elmesélte azt is, miként tört ki a Vezúv, a félelmetes vulkán, amely maga alá temette Pompeii városát, benne Tirzát, Drusust, s Ben-Húr feleségét, Esztert. Elmesélte, hogy ezután Ben-Húr elbúcsúzott a fiától, s visszatérve Júdeába, a pusztában, csendesen elmélkedve fejezte be életét, Jézus követőjeként… Nos, érdekes történet volt. Ki is kerekedett a szemem tőle, de aztán – vihar ide vagy oda – mégis úgy aludtam, mint a bunda. Róma pedig… nos, Róma azóta is elkísér. Mert Róma valóban örök!

Amikor a regényt kéred számon a belőle készült filmen            

Sokunk vitatkozott már egy könyvvel, de egy könyv – egy regény – filmadaptációját se fogadja mindig töretlen ováció avagy tapsvihar. Ilyen élményem volt az 1959-es Ben-Húrral, mert bevallom, nagyi története – jobban mondva az a tény, hogy beleszőtte meséjébe a Ben-Húr fia eseményeit is – óhatatlanul is, de űrt okozott bennem, amikor először láttam a filmet. Ezt az űrt azonban hamar és boldogan felcseréltem azzal az élménnyel, amelyet a szentcsalád filmbéli felbukkanása okozott... 

De visszatérve nagyira: gyerekként nem tűnt fel, hogy két regényről mesél nekem a derék nagyi, csak évekkel később tudatosult, amikor megnézve a filmet vártam a Vezúv kitörését. Erre persze nem került sor, hisz Roger Bourgeon regénye eleve későbbi alkotás, mint az 1959-es film. Így a Ben-Húr alkotói, ha akarták volna, akkor sem tudták volna szerepeltetni az új regény történéseit, ráadásul maga az 1959-es Ben-Húr is eltér több helyütt Lewis Wallace regényétől.

Mindenki emlékszik a filmből Messala (alias Stephen Boyd) híres haláltusájára a kocsiverseny után. A filmben ugyanis Messala meghal, így beteljesedik Ben-Húr bosszúja, aki Drusussal együtt szemtanúja Messala csúfos végének. Ennek akkor így kellett lennie, hisz a hódító Róma – ahogy több tanulmány szól róla – az 1959-es filmben magát a náci Harmadik Birodalmat szimbolizálja, Ben-Húr és családjának tragédiáján keresztül pedig minden kortárs nézőben a vészkorszak és a haláltáborok borzalmai elevenedtek meg. Messala tehát a filmben nem élhette túl a fogatversenyt, jóllehet a regényben is meghal, évekkel később. Boldizsár lánya végez vele.

Igen, jól értette mindenki: Wallace regényében a kisded Jézust felkereső egyik napkeleti bölcsnek, a filmben is szerepet kapó Boldizsárnak a lánya végez Messalával! Hát, ez is érdekes lett volna a filmben… De legyünk nagyvonalúak, hiszen az 1959-es Ben-Húr az egyik legjobb film, amit valaha készítettek! Ez tény. A regény későbbi adaptációi nyomába sem érhetnek, valljuk be!

A Ben-Húr 2010-es filmváltozata – melyben a híres fogatversenyt az alkotók vélhetően pénzhiány miatt már simán a sivatag homokjában rendezték meg –, éppannyira kevéssé kavarta fel az állóvizet, mint az Augustus császár életét és munkásságát kissé túlontúl szabadon kezelő és átíró 2005-ös film, az Empire (A nagy birodalom).

A Ben-Húr 2016-os verziója azért már egy fokkal jobb, mint a 2010-es adaptáció, avagy az Empire (na jó: az utóbbi nem is Wallace regényének filmfeldolgozása, így elvileg semmi keresnivalója nem lenne itten), ezt el kell ismerni! Ezért megérdemli, hogy szót ejtsünk róla, méghozzá bővebben! Összevetjük hát a régi és az új Ben-Húrt, egymással, de Wallace alkotásával is. Induljunk hát ki Messalából! Legyen számunkra a személye olyan, akár egy római mérföldkő, melyet a 2010-es Ben-Húr sasol!

A régi és az új Ben-Húr – avagy Messala 2016-ban megkapta a saját filmjét

Aki még nem látta a Ben-Húr 2016-es adaptációját, az most csukja be a szemét, mert elárulom, hogy a filmben Messala nyomorékon, de túléli a fogatversenyt, kibékül Ben-Húrral és a film végén mindketten ellovagolnak a messzeségbe…

Sőt: úgy néz ki, Messala és Tirza szerelme is szárba szökken a film végén, amit Ben-Húr és Tirza anyja korábban ellenzett. Az 1959-es alkotásban talán csak Tirza néz egy kicsit úgy Messalára... Érdekes befejezés a 2016-os filmé, ámde jelen sorok írójának mégis tetszik! Miért is? Nem vagyok egyedül a véleményemmel. Olvashatni ugyanis a filmről olyan kritikát, amely kiemeli, hogy a 2016-os film sokkal inkább Messala filmje, mint Ben-Húré (legalábbis megközelítőleg egyenlő játékidőt kapnak), ámde a film nagyon komoly és pozitív vívmányának tartja, hogy Messala életben marad...

...és hogy Ben-Húr bosszúja sem oly hangsúlyos, nem teljesedik be úgy, mint például az 1959-es alkotásban. Mert akárhogy is nézzük, mind Wallace regénye, mind az 1959-es film arról szól, hogy beteljesedik Ben-Húr bosszúja Messala fölött. Meghal, így vagy úgy. A regényben azért Wallace árnyalja a képet, amikor Eszter kifejti, hogy a férje, Ben-Húr nem kívánta Messala halálát. Ben-Húr ugyanis ekkor már Jézus követője, családjával egyetemben – keresztény –, s hisz az Élet szentségében. Nem is ő öli meg Messalát, hanem a már említett módon hal meg: Boldizsár lányának keze által (a lányt eleddig egyik filmben sem láthattuk, legalábbis 1959 óta...).

Nos, térjünk vissza mármost a 2016-os filmre és Messalára, aki szemet vetett Tirzára. A lány úgy tűnik, hogy viszonozza az érzéseit. Közben Ben-Húr megsérül egy Messalával folytatott vágtában, Messala pedig fejmosást kap Ben-Húr anyjától.

Hamarosan elhagyja Jeruzsálemet és római katonaként – legionáriusként – széltében bejárja az egész Római Birodalmat. Harcol sivatagban, de hófödte vidékeken is... kemény katona válik belőle, csak problémát okoz számára, hogy nem felejt el gondolkodni... ez pedig nem mindig jön jól, a feletteseivel szemben...

Évekkel később tér vissza Jeruzsálembe, az új helytartóval, Pilatussal (az alkotók tehát nem vették bele a történetbe Gratust), aki itt éppoly keménykezű, mint amilyennek a történészek is tartják. Nyoma sincs az evangéliumok vívódó Pontiusának… De azért kicsit fiatalabb a kelleténél... kicsit... meg nem biztos, hogy kellene a fejére az a koszorú... 

A Húr család – vesztére – egy ifjú zelótát (a Róma-ellenes fanatikus vallási és politikai csoport egy tagját) bújtat, aki ezt úgy hálálja meg, hogy le akarja nyilazni az éppen bevonuló Pilatust, a család házát használva fedezékül... a Húrok fegyverarzenálját kölcsönvéve...

Ja, csak úgy mellékesen, ebben az időben római megszállás alatt volt a terület és egyeseknek igen kemény elnyomást is jelentett mindez. A zelóták pedig fegyverrel törtek a rómaiakra, a szabadság kivívása érdekében... A Feltámadás (Risen) című, szintén 2016-os filmben bemutatásra kerül egy kis csetepaté is a nevezett derék zelótákkal...

De most csapjunk újra a húrokba és térjünk vissza a Ben-Húrra! Nos, a nyilazós jelenet a regényben nem szerepel, de az 1959-es filmben sem, ez az alkotók saját húzása, miként az is, hogy a fiatal zelótát nem másként hívják, mint Dizmásznak, aki a Jézus jobbján keresztre feszített és megtért latorként vonul be később a keresztény hagyományba…

Pilatus határozott és kemény fellépést vár Messalától, aki hiába próbálja megértetni a helytartóval, hogy az erőszak nem feltétlenül kifizetődő, le kell tartóztatnia a Húr családot; ugye-ugye, hogy mennyivel másabb Messalát láthatunk itt, mint az 1959-es filmben? Ott a hatalomban, az erőszakban hisz, s abban, hogy el kell tiporni a legapróbb ellenszegülést is, s ehhez fel kell használni a barátainkat is, elvárva tőlük, hogy kollaboráljanak a megszállókkal (akárcsak a második világháborúban).

A regényben nem jön úgy át, miért is fordul istenigazából a régi barátja ellen Messala – de talán ilyen a természete… a barátait is képes elárulni… Nos, a 2016-os Messala más… Gondoskodik valamilyen szinten Tirzáról és annak anyjáról, letartóztatásuk után, még ha leprások is lesznek. Innentől csaknem ugyanaz a történet, s színre lép Jézus, a gyógyító, aki meggyógyítja a leprás családtagokat…

Egyébiránt, amikor Ben-Húr a 2016-os filmben a gályarabságból visszatér, Messala megbízásából pontosan az a Drusus vezeti el őt a testvére és az anyja nyomára, aki a Ben-Húr 1959-es változatában is benne van, a Ben-Húr fiában pedig Tirza férje lesz.

Drusus tehát szerepel az 1959-es változatban is – ahogy már említettük – de nem oly karakterisztikus a szerepe, mint a regény(ek)ben, avagy a 2016-os filmben, ahol Ben-Húr majdnem elvágja a torkát, amikor a családtagjait a rómaiak letartóztatják.

Ami Ben-Húr gályarabságát illeti, itt, a 2016-os filmben nem menti meg a római tiszt életét a tengeri ütközetben, jóllehet Arrius szerepel a filmben, ha meg is hal… A korábbi, 2010-es verzióban Arrius és Ben-Húr szintén együtt utaznak a fagerendákon, de ezt a verziót inkább hagyjuk...

De azért mégis ejtsünk szót róla, egy kicsit! Mert szerepel benne egy jó nő, Klark Kent szerelme a Smallville sorozatból, a szuperül kinéző Kristin Kreuk… aki Tirzát alakítja... a képen vélhetően leprásnak van sminkelve... 

De térjünk csak szépen megint vissza a 2016-os verzióra! A kocsiverseny itt is pazar, itt is gigászi a küzdelem, s e filmben is nyomorékká válik Messala a futam végére, mint a regényben és az 1959-es filmben. Csak most amputálják is az egyik lábát.

Azonban ezután jön a megbocsájtás! Látványosan. Ben-Húr megbocsájt barátjának, akit testvéreként szeretett és az immár féllábú Messala újra a Húr család kebelén találja magát, szerelme, Tirza mellett. E befejezés nem mindenkinek tetszhetett... az zicher!

 Azonban nem szabad elmennünk amellett a tény mellett sem – melyet rajtam kívül már mások is megfogalmaztak –, hogy e verzió sokkal inkább illeszkedik a megbocsájtás és a szeretet keresztényi tanításához, mint a bosszút nyíltan felvállaló 1959-es alkotás, avagy a félúton elhelyezkedő regény. Szóval van benne mondanivaló! Ütősen!

És ha még hozzávesszük ehhez azt is, hogy a Ben-Húr fiában a zsidóból kereszténnyé lett Tirza és a pogányból kereszténnyé lett Drusus egymásra talál és gyermekeik is születnek, akkor már nem idegen a regény(ek) szellemiségétől az a megoldás sem, hogy a 2016-os film alkotói Messalával hozzák össze Tirzát (a regényben amúgy Messala Boldizsár lányával is kavar). Szóval, igenis van ebben az új verzióban ütős mondanivaló! Csak ajánlani tudom! Hajrá!

Végezetül: habár Ben-Húr kereszténnyé válása nem oly egyértelmű a filmekben, mint a regényben, azért még Jézus mindegyik filmben jelen van... miként csodája, melyet egy családdal tett... A képen még úgy tűnik nem kezdte meg küldetését, hanem nevelőapja, József műhelyében tevékenykedik... 

Ben-Húr fia, Fülöp – avagy a történet folytatódik

Ahogy említettem, Ben-Húr történetét tovább szőtték. Roger Bourgeon regénye már zömében harminc évvel Jézus keresztre feszítése után játszódik, s leginkább Rómában, ahol Ben-Húr és fia katakombát építtet ki a keresztények búvóhelyéül.

Bemutatásra kerül a Nero császár féle keresztényüldözés is, de néhol olyan érzésünk támad a sorokat olvasva, hogy Bourgeon mintha megnézte volna az 1951-es Quo vadis című filmet, mely pontosan erről a korszakról szól, s egyes filmben látottakat beleépítette volna a regényébe.

Gondolok itt mindjárt a cölöphöz kötözött leányra, akire bikát uszítanak; e megoldás egyértelműen az 1951-es film egyik jelenetére vall, ahol a főszereplő lányt kikötözték az aréna homokjában (a Quo vadis alapjául szolgáló regényben egyébiránt a bika szarvára kötözik a lányt, Lygiát).

Megjegyzem, Bourgeon mintha élvezetét lelte volna abban, hogy nők megkötözéséről írjon, mivel Ben-Húr fiának a szerelmét, a keresztény Albinát is megkötözve tartja Nero teljhatalmú testőrparancsnoka, Tigellinus…

De haladjunk előre! A Nero rémuralmát túlélő Húr család tagjai közül Ben-Húr hamarosan Jeruzsálemben találja magát. Kitört Krisztus után 66-ban a zsidó háború, melynek során a rómaiak kezdetben vereségeket is szenvednek… hiába, ők voltak a hódítók… fordult egy kicsit a kocka, a zelóták hatására, de azért nem eléggé.

Nero halála után Krisztus után 69-ben Vespasianus kerül trónra, akit még maga Nero bízott meg a zsidó felkelés leverésével. Vespasianus egyébiránt szerepel a nemrégiben bemutatásra került Britannia sorozatban is. Krisztus után 70-ben a rómaiak – Vespasianus fiának, Titusnak a vezetésével – elfoglalják Jeruzsálemet, melyet földig rombolnak, a zsidók templomával egyetemben.

Mielőtt azonban erre sor került, regényes módon, de szerepel Bourgeonnál is az a történet, mely szerint a jeruzsálemi keresztények még időben elmenekültek a városból – a Húr család hathatós segítségével.

A zsidó háború befejezésére aztán Masszádánál került sor, melyről 1981-ben egy négyrészes sorozatot is forgattak, Masada címmel.

Masszáda elszigetelt fennsíkon, a Holt-tenger közelében fekszik, s romjaiban is lélegzetelállító. Még Heródes, Augustus császár kortársa építette, Krisztus előtt 37-31. között. A szikla teteje nehezen érhető el, igazi erőd (akárcsak a Ben-Húr 1959-es változatában is szereplő jeruzsálemi  Antonius erőd). Masszáda ostroma ezért hosszadalmas volt. A rómaiak körbevették az erődöt, s Krisztus után 73-ban egy rámpa építésével közelítették meg annak falait.

A római faltörő kos ütősnek bizonyult. Áttörték a falakat. A 960 védő és családtagjaik tömeges öngyilkosságot követtek el, vagy egymással végeztek; csak két nő és pár gyermek maradt életben. Mindez nem kapott már komoly hangsúlyt Bourgeonnál, annál inkább a Vezúv kitörése… szóval következzék megint egy kis Vezúv!

Ben-Húr családjának igazi tragédiája – avagy színre lép a Vezúv

A Ben-Húr fia korántsem happy enddel végződik! Ennek prózai oka van. Krisztus után 79-ben kitört a Vezúv, a Nápolyi-öböl partján, sok ember életének fonalát elvágva. Jöjjön hát még egy kis Vezúv!

Hamuja és lávája eltemette Pompeii, Herculaneum, Oplontis és Stabiae római településeket. Bourgeon története szerint itt lelte halálát Tirza, Drusus és Ben-Húr felesége, Eszter is – amiként nagyi mesélte egykoron… A vulkán azóta számtalanszor kitört, utoljára 1944-ben, a háború poklában.

Napjainkban is az egyik legveszélyesebb tűzhányóként tartják számon, mivel közvetlen közelében több mint 3 millióan laknak!

Eltemetett városokat, eltemetett életeket, s ezen életek számára végső soron a reményt is. A reményt, hogy létezik Holnap. Mégis, ennek ellenére is, élnek emberek az öbölben, szép számmal! Számukra ez az otthon, az élet, s lelkükben ott a remény, hogy létezik az a bizonyos Holnap. Hogy életük még tart, még nem ér véget! Miként Pompeii városa és lakói is tovább élnek a regények lapjain és a mozivásznon! 

Legelőször a tizenkilencedik században kelt újra életre Pompeii egy regény lapjain (természetesen miután újra felfedezték az elfeledett várost): 1834-ben adták ki Edward Bulwer és Lord Lytton regényét, a Pompeji utolsó napjait. A regényt több ízben is vászonra vitték: például 1935-ben, aztán 1959-ben, mely filmváltozastban egy gyönyörű nő és egy galamb is szerepelt, de 1984-ben is.

A 2014-ben készült katasztrófafilm azonban eltér e filmektől, nem a regényt adaptálja – azért az alkotók legalább a valós földrajzi környezetet adaptálhatták volna a filmre, tekintve, hogy Pompeii városának a legjobb tudomásom szerint nem volt az ókorban kikötője, mint a filmben.

Herculaneum városa az a híres kikötőváros, melynek lakóiból sokan ott pusztultak a kikötőben, Pompeii városát tehát szökőár sem pusztította el.

 Ellenben gyönyörű szerelmes történetet kaptunk, igazi megrázó alkotást, melynek végén a szerelmesek egymásba ölelkezve lelik halálukat a kitörés poklában – természetesen mindezt elmondtam húgomnak, mielőtt megnézte volna a filmet, minek következtében egy újabb kitöréssel kellett számolni…

Nem segített az sem – ki gondolta volna? –, amikor elmeséltem neki azt is, hogy a filmben a forumon olyan boltívek alatt is át tudtak menni szekérrel, amely alatt a való életben nem lehetett, mert ezt kövek akadályozták… a vulkán kitört…  De vissza a Vezúvra! Mi is történt Pompeiiben?

Ami azt illeti, már Krisztus után 62-ben súlyos földrengés pusztított a környéken, nem is sikerült minden általa okozott kárt helyreállítani. E földrengésre utalnak is a 2014-es filmben, a Vezúv árnyékában meghúzódó amphiteatrum kapcsán, mely a film szerint túlélte a Krisztus után 62-es nagy földrengést.

A legelső kőből épült ilyen épületként tekinthetünk rá egyébként; a Krisztus előtti 70-es években épült, s máig fennmaradt a Vezúv „áldásos” tevékenysége révén, mely istenigazából Kru. 79. augusztus 24-én vette kezdetét. 

A Vezúv egyébiránt nem is ártalmas vulkánként élt a köztudatban akkortájt, ámde pontosan Vulcanus isten ünnepén vette kezdetét a nagy katasztrófa: a vulkán kráterét évezredekig elzáró lávatömítés rettentő erőtől hajtva dobódott ki az égre. Kilométernyi magasságba lövellt ki a kőtörmelék, s a hegy csúcsa pedig felrobbant. Elsötétítette az eget a hamufelhő, mely eztán három napig gomolygott…

A szél fújta a kilövellt anyagokat, s Pompeii városa vastag hamuréteg alá került (a Kru. 79-ben trónra lépő Titus császár parancsára a város a hamuréteg alatt is maradt, amiként Bourgeon regényében is olvasható).

Pompeii háztetői beroskadtak a vulkáni hamu és a lapilli súlyától, azonban Herculaneumra csak pár centiméter hamu hullott, innen sokan elmenekültek, akik maradtak, a kikötőben lelték halálukat… Ben-Húrt a regény szerint lesújtotta a tragédia, mely rettenetesebb volt, mint amikor gályarabságra ítélték, tárgyalás nélkül, szeretteit pedig bebörtönözték… Most más volt.

Pompeii városa és Ben-Húr szerettei odavesztek. A várost kiásták majd két évezreddel később... ámde életeket nem lehet visszahozni a halálból... Marad a csontváz, a romváros... s a képzelet, az irodalom és a film világa, mely újra életre kelt minden romot, holtat... De vissza igazán mégsem hoz... mert ők már halottak...

Egyedül Ben-Húr fia és annak családja élte túl a tragédiát, ők ugyanis nem tartózkodtak a Vezúv halálzónájában. Ben-Húr ezért fiának, Fülöpnek meséli el a gazdag ifjú evangéliumi történetét, aki félt igazán követni Jézust. Ben-Húr magára vonatkoztatta a példabeszédet. A júdeai kősivatagban elbúcsúzott hát fiától, s követte Jézust, hajdani jótevőjét… az ismeretlenbe… messze... akárcsak a Feltámadás című film főszereplője... 

Fülöp a regény szerint Titus császár testőrségében szolgált Bourgeon regényében, de mivel keresztény volt, a császár testvérének, Domitianusnak Krisztus után 81-től kezdődő uralma alatt (aki mellesleg lehetséges, hogy meggyilkoltatta a bátyját) valószínűleg újra nehéz idők következtek rá és családjára, mivel Domitianus üldözte a keresztényeket. Erről már nem szól a regény, de mi legközelebb már (valóban) Domitianussal folytatjuk! Kiderül az is, miként találta szemben magát a császár a dákokkal… többek között az 1966-ban készült filmben, a Dákokban…  

Szóval hamarosan folytatjuk!

Addig is…

…ha tetszett, ajánld másoknak is!

Vagy kövess minket a Facebookon!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/

Előre!