„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség. És néha tömény szex is…

Mégis hány férfival bújhatott ágyba az isteni Kleo?

A kérdés megválaszolása – valljuk be – lehetetlen, felvetése azonban jogos! Különösen, ha azt nézzük, milyen vad szexjelenet szemtanúi lehettünk az HBO Róma sorozatának első évadában, a magának isteni származást és tiszteletet vindikáló egyiptomi fáraó, Kleopátra és a római legionarius, Titus Pullo között.

A sorozat azonban ennél is vadabb vizekre merészkedik: itt ugyanis nem a római hadvezér és államférfi, Julius Caesar az apja Kleopátra gyermekének, Caesarionnak (habár Kleopátrán és Pullon kívül mindenki ebben ringatja magát), hanem a Kleopátrával alkalmi szexben egyesülő marcona katona, Pullo!

Más kérdés, hogy Kleopátra tudatosan azért vállalta az aktust a sorozat szerint, hogy teherbe essen. Talán nem bízott Caesar klasszikus szerencséjében, már ami a gyermeknemzést illeti?

A történelemből tudjuk, hogy Caesariont Caesar a saját vérszerinti fiaként ismerte el, így Egyiptom ügyeit is Kleopátra javára intézte el. Octavianus – a későbbi Augustus Caesar –, akit a római jog értelmében Caesar végrendeletileg az örökösévé tett, azért sem hagyhatta Caesariont életben Antonius és Kleopátra legyőzése után, mert hitelt adott juliusi származásának (jóllehet propagandája révén az ellenkezőjét kommunikálta). De ne siessünk úgy előre! Időzzünk el egy kicsit Kleopátra lepedő akrobatikájánál! Meg a filmek világánál...

Az elmúlt évszázadban több film is megidézte már Kleopátra alakját. Közülük az 1963-as alkotás, a Kleopátra viszi a prímet, melyben a gyönyörű Elizabeth Taylor alakította a címszereplőt – újabb kutatások szerint az igazi Kleopátra korántsem volt olyan gyönyörű, így talán olyan dekoltázzsal sem bírt, mint az isteni Liz…

Már ebben az 1963-as filmben olyan jelentést olvasnak fel Caesarnak, hogy Kleopátra „szeretőinek, mint mondják, se szeri, se száma”. Azonban a filmbéli Caesar úgy tűnik, nem foglalkozik ezzel az információval; nem is figyel...

Az igazi Caesar vélhetően nem kapott ilyen jelentést, különösen azért, mert figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy az egyiptomi királynő promiszkuitásának vádja (vagyis: szeretőinek se szeri, se száma) Octavianus Kleopátra-ellenes propaganda hadjáratának egyik eleme volt, másfél évtizeddel később. Octavianus propagandája annak sulykolására is hangsúlyt fektetett, hogy Caesarion apja a királynő egyik alkalmi szeretője volt, nem pedig a halála után istenné avatott Julius. E propaganda tökéletes újjászületésének lehettünk tanúi az HBO Róma sorozatában.

Nyugatról jött isten találkozása a szűz királynővel?

Ahhoz képest, hogy a Róma sorozatban Kleopátra – még ha tudatosan is, de – Pulloval hempereg, nem akármilyen álláspont képvisel a szexualitásával kapcsolatban Colleen Mccullough írónő Az októberi ló című regényében. Eszerint Kleopátra még szűz lett volna, amikor Juliust ágyába fogadta. Álláspontja szerint Kleopátrának a királyi méltóságánál fogva szűznek kellett lennie, s nem is alacsonyodott volna odáig, hogy egy közönséges halandóval – így Titus Pulloval – nemi kapcsolatra lépjen. Ez némileg más történet…

Annyi bizonyos, hogy Kleopátra a Ptolemaida-dinasztia tagja volt, amely Kre. 305-30 között uralta Egyiptomot. Alapítója, I. Ptolemaiosz egyike volt a makedón Nagy Sándor hadvezéreinek. Nagy Sándor holttestét is Egyiptomba szállíttatta, uralma legitimizálása érdekében.

A ptolemaida királynőket – akik közül jó néhány férjeik nővére volt – Kleopátrának, Arszinoénak vagy Berenikének nevezték, s történetünk főszereplőjének, VII. Kleopátrának a korában már igencsak ráfért volna a vérfrissítés a család génállományára...

A Kre. 69-ben született VII. Kleopátra is testvérének, XIII. Ptolemaiosznak volt a felesége, így – amikor fivére férfivá érik – vele kellett volna gyermeket is nemzenie. Csakhogy más volt a leányzó fekvése: közbeszólt Róma, Julius Caesar személyében.

Caesar Kre. 49-ben robbantotta ki a polgárháborút, amikor átlépte Itália határát (későbbi történetírói munkák szerint ez a határ a Rubicon folyó volt), mert politikai ellenfelei – élükön korábbi vejével és szövetségesével, Pompeius Magnusszal – ellehetetlenítették, hogy távollétében újra pályázhasson a legfőbb tisztséget jelentő consuli hivatalra. Így okkal tartott tőle, hogy hazatérése után Rómában hivatali visszaélésért perbe fogják és száműzik.

Mint a szélvész, végigszáguldott Itálián, melynek népe örömmel fogadta a hazaérkező hadvezért. Pompeius és szövetségesei elhagyták Itáliát, melynek során – a dilettantizmus csúcsaként – a kincstárat is hátrahagyták Caesarnak, aki így az HBO Róma sorozatában történtekkel ellentétben, nem kellett, hogy kalandos úton, Pullo révén szerezze vissza a kincstár ellopott aranyát. Stabilizálva a hátországát, Pompeius után sietett, akit Kre. 48-ban legyőzött a görögországi Pharsalosnál.

Az ütközet után hírét vette, hogy a legyőzött Pompeius Egyiptom felé menekül, így követte őt. Egyiptomba való érkezése előtt azonban XIII. Ptolemaiosz és udvari köre kivégeztette Pompeiust, abban a hitben, hogy ez által a kedvében járhatnak az Egyiptom felé igyekvő Caesarnak, Vénusz istennő egyik leszármazottjának.

Ez nem volt okos húzás, azonban mentségükre szolgáljon, hogy Keleten csak Pompeiust és tetteit ismerték, az eleddig Nyugaton hódító Caesart nem. Amikor a Nyugatról jött isten megjelent Alexandriában, bizony megsiratta Pompeius halálát, s intézkedett illő módon megadni neki a végtisztességet.

Azonban ennél is fontosabb tény, hogy az akkori világ metropolisába érkező Caesar maga is istentől való származását hangsúlyozta, akárcsak az egyiptomi fáraók. Egyes római császárok később a fáraókhoz hasonlóan, istennek kijáró tiszteletet is követeltek maguknak, amikor elborult az elméjük... A Nyugatról jött isten – Mccullough szerint – minden esetre alkalmas partnerként kínálkozott a testvérével (és férjével) polgárháborúba keveredő Kleopátra számára a vérfrissítéshez…

Steven Saylor Mcculloughnál is érdekesebb – sőt, talán vadabb – teóriával áll elő Caesar ítélete című regényében, melyben előhúzza a Caesar biszexualitásáról szóló kártyát, s arra mutat rá, hogy a derék Julius Alexandriába érkezését követően először vacillálhatott, hogy az Egyiptom feletti hatalmat melyik szeretője kezében összpontosítsa. E kettő szerető álláspontja szerint Kleopátra és XIII. Ptolemaiosz lettek volna… de aztán csak Kleo maradt versenyben...

Caesar és Kleopátra csapatai aztán legyőzik XIII. Ptolemaiosz és a másik testvér, Arszinoé hadait, XIII. Ptolemaiosz meghal, Kleopátra pedig Caesar jóvoltából stabilizálja trónját, melyen akkor még egy másik öccsével, XIV. Ptolemaiosszal osztozik (a fiút Caesar halála után megöleti, s Caesarral közös fiát, Caesariont teszi meg társuralkodónak). Mindezt árgus szemekkel figyelte Caesar örököse...

Octavianus célkeresztjében

Caesar Egyiptom ügyeit elsősorban nem szerelemből (ha ugyan beszélhetünk szerelemről), sokkal inkább azért helyezte Kleopátra kezébe, mert szüksége volt a stabil országra (és természetesen a gabonájára) a polgárháború poklában. Egyszersmind megvolt rá a jogalapja is, hogy intézkedjen, hiszen egy korábbi ptolemaida uralkodó az országot Rómára hagyta végrendeletileg, csak éppen a rómaiak ezt nem érvényesítették. Kleopátra még Caesar meggyilkolása előtt Rómába látogatott, valószínűleg Caesarionnal, azonban a Forum Romanumon nem tarthatott olyan – las vegasi showba illő – felvonulást, mint az 1963-as filmben.

Ennek oka, hogy a Város szent határát (ami akkoriban már nem egyezett a tényleges kiterjedésével) külhoni uralkodó nem léphette át. Egy villában lakott sokáig és – ismét csak Mccullough szerint – az volt a célja, hogy újabb gyereket, lehetőleg feleséget nemzzen Caesarionnak, a fiú saját apjával…

Azonban Caesart Kre. 44. március idusán Pompeius színházában meggyilkolták. Kleopátra elhagyta az újabb polgárháború poklába zuhanó Itáliát. E polgárháború során a triumvirátust (közjogi szempontból háromfős, Róma feletti uralmat) alkotó Octavianus, Antonius és Lepidus legyőzte Caesar gyilkosait. Caesar örököse, Octavianus Nyugaton és Itáliában tett rendet (később száműzve Lepidust is), Antonius pedig Róma keleti provinciáiban (tartományaiban) rendezkedett be.

Itt került Kleopátra célkeresztjébe, hiszen Antoniusban is juliusi, azaz isteni vér csörgedezett, így Mccullough szerint kézenfekvő volt, hogy Kleopátra vele nemzzen feleséget Caesarionnak (születtek is gyerekeik). Azonban Kleopátra is célkeresztbe került, méghozzá Caesar örököse, Octavianus vetett szemet – ha nem is a nőre, de – Egyiptom gazdagságára, aranyára, mellyel a római gazdaságot kívánta újra fellendíteni. A folyvást betegeskedő ifjú lassanként nemcsak saját szervezete gyengeségein lett urrá, de Itáliát is stabilizálta. Már csak Egyiptom aranyára volt szüksége...

Mivel Octavianusnak el kellett kerülnie az újabb polgárháborút (és annak látszatát is) – ezúttal Antoniusszal – látszólag Kleopátra ellen robbantott ki háborút. E háború kirobbanását előzte meg az a propaganda, amely Kleopátra lejáratásán keresztül Antonius ellehetetlenítését szolgálta. A cél az volt, hogy elhitesse Róma népével, Antonius nem római többé, hanem egyiptomi; Kleopátra elvette az eszét, akaratát… testi vonzerejével és sötét varázslataival…

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Kleopátra – fáraói jogán – valóban bele kívánt szólni még a római hadvezetésbe is. A római tisztek mindezt nem nézték jó szemmel.

Emiatt sok értékes rómait vesztett Antonius tábora. Flottája  vereséget szenvedett a görögországi Actiumnál, Kre. 31-ben. 

A későbbi augustusi propaganda szerint Antonius fejvesztve menekült a szeretője után, el az ütközet poklából...

Az egykori triumvir Egyiptomban öngyilkos lett, Kre. 30-ban, amikor Octavianus elfoglalta a Nílus-menti országot. Octavianus Caesariont megölette, de Kleopátra halála és annak módja kérdéses.

Egy évszázaddal később a történetíró Plutarkhosz arról ír, hogy Kleopátra kígyóval marathatta magát halálra, s erről mesél Commodus is a kis Luciusnak, a 2000-es Gladiátor híres jelenetében, halálra rémítve mind a fiút, mind az anyját...

Újabb kutatások ugyanakkor kétségbe vonják nem csak a kígyómarás általi halált, de akár magát az öngyilkosságot is, rámutatva, hogy – az eleddig hangoztatott állásponttal ellentétben – Octavianusnak nem feltétlenül állt érdekében, hogy Kleopátrát élőben mutogassa a római diadalmenetében. A királynő alkatilag, a kis termetével egyszerűen nem volt olyan démonian félelmetes és bolondító szépség, mint ahogy azt propagandájában Octavianus lefestette, tehát nem léphetett az Octavianus által kreált "színház" porondjára.

Egyébként is, Octavianus Egyiptommal kapcsolatos terveiben nem szerepelt egy élő királynő, így valamiképpen megoldotta a feladatot, az ország pedig az ő magánbirtoka lett, aranyával, római szájakat betömő gabonájával… Mi pedig gazdagabbak lettünk Antonius és Kleopátra szerelem álarcát felöltő legendájával… És, hogy valójában hány emberrel bújt ágyba az isteni Kleo? Ki tudja?

Egy biztos: Octavianusszal nem – pedig állítólag felajánlkozott neki halála előtt, hiszen benne is juliusi vér csorgott… Talán ez a juliusi vér tette, hogy Octavianus megkegyelmezett Kleopátra Antoniustól született gyermekeinek… talán nem… hisz Antonius korábbi házasságából született fiát kivégeztette... De mindez már egy másik történet…

 Hamarosan újra római vizeken hajózunk!

Addig is kövess minket a Facebookon is!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/