„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Birodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az éppen aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség.

Kereszthalál és feltámadás

 Milliók ünnepelték idén áprilisban is a Húsvét ünnepét, szerte a keresztény világban, Jézus Krisztus kínszenvedésére, kereszthalálára és feltámadására emlékezve. Az elmúlt években gyakorta találkozhattunk a mozik és a televízió kínálatában, Húsvét tájékán olyan bibliai témájú filmekkel, melyben maga Jézus is tiszteletét teszi kisebb vagy nagyobb szerepben –  ilyen film például a Barabás (1961).

Idén nem más, mint a híres Gladiátor film főgonoszát, Commodus császárt alakító Joaquin Phoenix vette magára a Megváltó köntösét, melyre hajdanán sorsot vetettek A palást című klasszikusban, 1953-ban.

A Mária Magdolna című idei mű lehet, ismét fellobbantja egyesekben annak a vágynak a szikráját, hogy minél hitelesebb képet szerezzenek a történelmi Jézusról.

Azonban talán egyszer azt a kérdést is fel kellene tennünk, vajon miért pont akkor jött az emberek közé? Hogy aztán örökre átformálja az emberek világát… De ha nem is hiszünk az isteni műben, vajon miért pont akkor teremtette Jézust az emberiség?

 Augustus megteremti a Római Birodalmat

 Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy azt a nagy kiterjedésű, centralizált államot, melyet a történelem RómaiBirodalomként jegyez, Caesar örököse, Octavianus hozta létre, aki az első császárként uralkodott – igaz köztársasági köntösbe bújva – Augustus Caesar néven (Krisztus születése előtt 27-től, Krisztus születése után 14-ig, a mai időszámításunk szerint).

Egy róla szóló, 2003-as életrajzi film végén – melyben az imperátort alakító zseniális színész Peter O’Toole vért izzadva hozta ki a legjobbat a rettentő vérszegény forgatókönyvből – Augustus kellő anakronizmussal arról elmélkedik, hogy uralkodása végén született meg a Názáreti Jézus Krisztus…

A film története szempontjából nincs jelentősége annak, hogy Jézus mikor született – még a zsidók királya, Heródes sem tűnik fel ebben a kétrészes tévéfilmben, pedig ő jól feküdt a római császárnál – történelmi szempontból azonban igen lényeges Jézus születésének időpontja.

Olyan korszakra tehető, amikor a Földközi-tenger medencéje egy birodalom alatt egyesült. Erre sem az azt megelőző kétezer évben, sem a Róma bukását követő ezerötszáz esztendő során nem került sor. A maga nemében egyedi tehát ez az Augustus által létrehozott egység, benne az ókori Palesztinával, Jézus szülőföldjével.

„Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat”

Az augustusi aranykor idején talált tehát egymásra – néhány száz évre – Kelet és Nyugat.

A Római Birodalom így – ha kard által hódította is meg a területeket, de – lehetőséget biztosított a kereszténység elterjedéséhez, a keleti kis porfészekből, Júdeából...  A kereszténység az ókor végére a birodalom államvallása lett, a nagy földrajzi felfedezések idején pedig elterjedt az Újvilágban, hogy korunkra világvallás lehessen. Mindezen folyamat talán soha nem kezdődhetett volna jobbkor, mint amikor az augustusi aranykor békéje viszonylagos egyensúlyt és prosperitást hozott a térségbe. A római uralom minden negatívuma ellenére is…

Négyszáz évvel később – de akár csak hetven évvel is Jézus feltételezet születése után – már nem mehetett volna végbe e folyamat, hiszen a rómaiak Krisztus után 70-ben a földig legyalulták Jeruzsálemet, s a zsidók állama, az a közeg, melyben a kereszténység megszületett, már a vér, a hamu és a halál ölelésébe veszett. A zsidók Templomának kincsei pedig Rómába vándoroltak...

Gyakorlatilag a kiindulás feltételei már Jézus keresztre feszítése után harmincöt évvel hiányoztak. Ha tehát arra a kérdésre keressük a választ, miért pont akkor teremtette Jézust az emberiség, lehetetlen nem elmenni azon kérdés feltevése mellett, hogy vajon az időpont a körülmények, véletlen egybeesések sorozata-e, avagy ennél is több?

A keresztények nézőpontjából beszélhetünk akár arról is, hogy üdvtörténeti jelentőséggel bír Jézus születésének, s keresztre feszítésének időpontja, mely gondolat – kétségtelenül, de – már meghaladja a világnézeti semlegesség, s a történészi racionalitás dimenzióit, így ennek eldöntése, értékelése, jelen sorok olvasóira vár. Döntse el mindenki maga!Tény azonban, hogy a Római Birodalom megszületésével kedvező volt a terep arra, hogy a Kelet új gondolatai bevilágítsák a Nyugat elméit...

A kereszténység Augustus halála után ötven évvel már vértanúkat ad a halálra éhes római lakosok örömére az aréna homokjában – vagyis megvetette lábait az akkor ismert világ fővárosában!

E küzdelmet mutatja be az 1951-ben készült Quo vadis is, melyben Róma városának leégéséért Nero császár a keresztényeket teszi meg bűnbaknak. De térjünk most vissza Augustus császárra! Ki volt ő, és vajon hogy ábrázolták a filmművészetben?

„Játékunk hogyha tetszett, hát tapsoljatok”

Augustus – vagyis Caius Octavius – még csak tizennyolc esztendős, amikor rokona, a hadvezér, politikus és államférfi, Julius Caesar meggyilkolása véget vet ifjúkori gondtalan életének.

Caesar végrendeletében a fiává fogadta, az éles eszű ifjú pedig felhasználja rokona politikai örökségét és pénzét, hogy alig tizenöt év leforgása alatt a hatalom legmagasabb pontján foglaljon helyet – oly hatalomban, melyet addig még nem ismert a nyugati világ…  

Krisztus előtt 44. év kora nyarán Caesar örököseként lép fel és egy esztendő leforgása alatt, immár Octavianus néven, a Róma felett uralmat gyakorló háromfős testület tagja – triumvir –, aki ádázul és könyörtelenül darálja be Caesar gyilkosait. Persze amilyen jó politikus, olyan rossz hadvezér is volt. Ő tudta ezt, ismerve gyengeségeit, így helyette barátja és fegyvertársa, Agrippa vitte győzelemre a légiókat, aki az évek során veje is lett (Augustus biztosította barátja hűségét azzal, hogy hozzáadta a lányát, Juliát).

Octavianus a híres triumvírrel, Marcus Antoniusszal Philippinél legyőzte a Caesar-gyilkos Brutus és Cassius seregeit. Octavianus az időszakot végigbetegeskedte, mely alkalmat adott Antonius számára, hogy az ifjú triumvírt gyávasággal vádolja. Itt, Krisztus előtt 42-ben veszi fel a történet fonalát az 1963-ban készült Kleopátra második része, mely a címszereplő és Marcus Antonius románcára fókuszál.

Ebben a filmben ezért Octavianus alakja nem homályosíthatja el a világtörténelem nagy szerelmespárjának (avagy a szerelem álarcát felvevő két történelmi személynek) a vibrálását így következetesen számító, gerinctelen, nem szavatartó személyiséggel ruházták fel, akit még a női nem sem hoz lázba.

Jóllehet a valóságban Antonius és Kleopátra halálakor, Krisztus előtt 30-ban már boldog házasságban élt harmadik feleségével, Livia Drusilával.

A film bemutatja az actiumi csatát (Krisztus előtt 31.), mely megpecsételi Antonius és Kleopátra sorsát (öngyilkosok lesznek). A győztes Octavianus Krisztus előtt 27-től Augustus néven a Római Birodalom egyeduralkodója (gyakorlatilag már Krisztus előtt 30-tól), színleg megtartva a köztársasági berendezkedés álorcáját.

Uralkodása vége felé aztán sor kerül arra a bizonyos népszámlálásra, melyre az a Ben-Húr című film nyitójelenete is utalt 1959-ben, elindítva a Bibliában Máriát és Józsefet, Betlehem felé… A népszámlálás időpontja, valamint lefolyása egyébként máig vitatéma az ókortörténészek között.    

Augustus alakját pozitív színben ábrázolja a 2003-as – már említett – tévéfilm, ismételten bemutatva az ifjú Octavianust, de az uralma, élete és ereje vége felé járó Augustus császárt is, aki visszaemlékezik fiatalkori önmagára. Itt már megjelenik felesége, Livia is, akit szintén két színésznő kelt életre.

A film átfogó képet próbál adni Augustus életéről – mit mondjak, néhol durván együgyű módon –, amely dicséretes szándék, gyenge profizmussal leöntve…

Az HBO Róma sorozata szintén két Octavianusszal (Augustusszal) operál, csakhogy a 2005-ben indult széria első évada (és második évadának első fele) a gyerek Octaviusszal indít, aki ifjúkorát meghazudtoló bölcsességgel, emberismerettel és céltudatossággal robbant be a képernyőre. Igen hiányzott aztán a színész játéka, amikor már idősebb színész alakította, a Krisztus előtt 42. és Krisztus előtt 30. közötti időszakot bemutató részekben. 

A sorozat Octavianus diadalmenetével zárul, előre vetítve a dicsőséges aranykort, pillanatra sem szentelve időt vagy figyelmet azon árnyaknak, amelyek uralmának végén már tapinthatóak voltak, akár a Brutus ujjáról levágott gyűrű...

„Mit adtak nekünk a rómaiak?”

Történelmi tény, hogy az augustusi aranykor teremtette béke (azaz a PAX ROMANA) véres hódításokra épült, s ebből táplálkozott. A történetíró Tacitus nyíltan „véres béke” beköszöntéről ír, jóval az első császár kora után.  Bár ő nem a véres hódításokról, hanem a véres leszámolásokról értekezik hosszan... Maradjunk csak a hódításnál!

Véres volt, kétségtelen. Ettől függetlenül a római világ termékeny táptalaja is lett az új hit magvainak, az Augustus megteremtette egység pedig a magok elterjedésének.Akárhogy is értékeljük tehát Augustus művét, tény az is, hogy uralkodása végén megszületett a Názáreti Jézus, kinek színre lépését egy viszonylag egységes hit kialakulása követte, melyhez mártíromságon keresztül vezetett az évszázadokat átívelő út... Róma bukásán túl is, egy egységességét már rég elvesztő, hanyatló világban, a népvándorlás időszakában is tovább élt ez a hit.

Így történhetett, hogy amikor 800. Karácsonyán III. Leo pápa a római Szent Péter bazilikában a frankok királyát, Károlyt császárrá koronázta, nemcsak Európa, de a keresztény Európa is megszülethetett – a káosz után egy egységes hitre épülő, újfent egységesebb világban reménykedhetett a Nyugat. Ahogy az 1951-es Quo vadis végén elhangzik: egyik nem létezhet a másik nélkül… Talán ennek megteremtésében segítettek – még ha akaratlanul is, de – maguk a rómaiak is, köztük Augustus…

Folytatjuk

​​​​​​

Addig is kövess minket a Facebookon is!

https://www.facebook.com/fuszeresjakvaj.hu/