II. ADIUTRIX LEGIO MINDHALÁLIG – III. RÉSZ

A cím láttán talán sokaknak eszébe jut Rejtő Jenő valamelyik idegenlégiós kalanddal megörvendeztető műve – netán valakinek még Georg Engel Légió mindhalálig  című regénye is beugrik –, még sincsenek sokan, akik már megtapasztalhatták, milyen is büszke római katonaként, legionáriusként ütemre, vezényszóra menetelni! Hallgatva saját sarud csattogását, miközben bátran lépdelsz utadon, hogy elhozz egy szeletet az antik kor emlékeiből! Múltból a Jelennek, Jövőnek! És mindannak, Aki örömmel fogadja: a Közönségnek! Ez a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör küldetése! Róluk szól e történet! Vágjunk is bele! „Movete!”

„Vivat Secunda Adiutrix!” – avagy kettő immár a II.

„Movete!” – hangzott az indulási parancs. Ősz volt – immár lehullottak a falevelek a Pilis erdeiben –, mint annyiszor, az idők kezdete óta…

Mégis, aki akkor és ott volt Pilisszántón, már tudja: a természet adta szépségnél is többet adott 2017. október 28. napja!

Az újjászületett II. Adiutrix Legio katonái – barátaik, ismerőseik és a túra iránt érdeklődők társaságában – ezen a napon indultak el a hagyományőrző baráti kör első tematikus túrájára.

A mindenki számára nyilvános túrasorozatot azzal a céllal hívta életre a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör, hogy a Pilisben rejtőző római kori utakat, emlékeket bejárják és megtekintsék.

Így került sor az első tematikus túrára október 28-án, méghozzá annak az útnak a nyomvonalán, melyen egykor a négy évszázadon keresztül Aquincumban állomásozó – és a Római Birodalom határvidékét vigyázó – II. Adiutrix Legio is menetelt. Jelen összeforrt aznap a Múlttal, a természet pedig felfedte titkát: a hajdanvolt római kori utat, mely Aquincumból vezetett Lussomanan (a mai Pilisszántón) keresztül Brigetio (a mai Szőny) irányába.

Az izmokra is üdítően ható és egy-egy jó kaptatóval megfűszerezett túra a pilisszántói templom előtt álló (bár eredetileg másutt fellelt) harmadik századi római mérföldkőtől indult, melyen – a II. Adiutrix Legio előtt tisztelgő – LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör tagjai ezúttal civilben vettek részt.

Vájt szeműek azonban így is felismerhették a kirándulókat kalauzoló kortárs íróban – Marcellus Mihályban – a kemény katonajellemmel bíró Lupius centuriot (a legio I. cohorsának, azaz csapategységének vezetőjét)...

...vagy – a polgári foglalkozása szerint kollégiumi nevelőben – Ursus optiot...

... a centurio ugyancsak katonás helyettesét.

A túra Pilisborosjenőn (Vinidinum) ugyan véget ért, de a tematikus túrasorozat ezzel „csak” kezdetét vette!

Legközelebb 2017. december 9-én de. 10. óra 30 perckor találkoznak a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör tagjai Pilisszántón, így aki legutóbb lemaradt az ottani monumentális római mérföldkőről, lehetősége van velük együtt megtekinteni.

Ezt követően Piliscsév lesz az úti cél – a Pilis-tető oldalban, Crumerum (a mai Nyergesújfalu) irányába haladva –, ahol egy újabb római mérföldkő várja a túrázókat. Útközben a hagyományőrző baráti körtagjai legios alaki gyakorlatokat is végeznek, hiszen küldetésük része, hogy minél hitelesebben bemutassák a második századi II. Adiutrix Legiot a hagyományőrző rendezvényeken – ez pedig folyamatos felkészülést és elhívatás tudatot jelent. A túravezető ismét Marcellus Mihály – azaz Lupius centurio – lesz.

Így történt hát, hogy ami történelem, az október 28. napján a Pilisben újjászületett: ismét megjelent az antik Róma az általa létrehozott pannoniai úthálózaton, a II. Adiutrix Legio előtt tisztelgő LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör képében. És hogy mikor hozta el az Idő a legio újjászületését? Nos, immár két esztendeje, amikor megalakult a hagyományőrző baráti kör – vagyis kettő immár a Secunda (II.)!

És hogy miként történt ez az újjászületés? Nos, meneteljünk csak vissza két évet az időben! Ekkor harsanhatott fel a diadalmas „Vivat Secunda Adiutrix!” (ezt úgy gondolom, nem is szükséges fordítani).

„Defensor” (a „Védelmező”) – avagy válaszd a kardot, s a kard választ ki Téged!

Idén novemberben debütált a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör első – saját készítésű – kardja, ékes példájaként annak a vezérelvnek, hogy az újjászületett II. Adiutrix Legio a felszerelését is igyekszik a lehetőségek szerint, de mégis saját kezűleg előállítani (mint például sátrait, hajítódárdáit).

„Defensor” – vagyis „Védelmező” – a római legionariusok klasszikus szúrófegyvere (gladius), mely nevében is tiszteleg az egykori II. Adiutrix Legio előtt. A legio előtt...

...mely pedig oly sokáig védte Pannoniat és a birodalom határát. Elkészítésének körülményei és jövője azonban még különlegesebbé teszik „Defensor”-t. Nem titok ugyanis, hogy a következő – legújabb – újonc oldalát fogja díszíteni a hagyományőrző baráti kör bemutatóin, rendezvényein, az újjászületett II. Adiutrix Legio kötelékében.Vagyis válaszd: a kardot – a legiot –, s a kard választ ki Téged! Akár te is lehetsz az a szerencsés legionarius!

Azonban talán a gladius megszületésének időpontja a legkülönlegesebb! Megközelítőleg akkorra készült el, amikor a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör fennállásának két éves jubileumát ünnepelhette.

Idén – azaz 2017. év – november 27. napján múlt két esztendeje, hogy megalakult a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör, a „magyar Steven Saylor”-nak is nevezett író, Marcellus Mihály – vagyis Lupius centurio – új könyve, A trónbitorló bemutatásának alkalmából.

Marcellus a római kori Pannónia történelmét tárja elénk, történelmileg hiteles, kalandos, csataleírásokban részlet gazdag és a misztikumot sem nélkülöző regénysorozatában, a Pannonia Romanumban. A hitelesség – és a római kultúra ápolásába vetett küldetéstudat – vezette akkor is, amikor megalapította a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kört.

Míg a név felvételével – melyet a legendás gladiátortól, Weixelbaum Jánostól (Ioviustol), a Familia Gladiatoria Pannonica hagyományőrző gladiátor egyesület vezetőjétől kaptak és örököltek meg – a baráti kör tagjai a II. Adiutrix Legió (egyszersmind annak I. cohorsa) előtt kívántak tisztelegni, addig – a pannóniai római történelem, kultúra, legionarius életmód és harcmodor bemutatásán túl – küldetésüknek tekintik a nagyformátumú római császár, Marcus Aurelius (Kru. 161-180) emlékének ápolását is. A hagyományőrző baráti kör tagjai emellett rendszeresen követik Lupius centuriojukat római kori témájú regényeinek bemutatójára is. Két év, egy legio. Tekintsünk csak vissza e két évre!

Hosszú, küzdelmes, változásokkal teli, egyúttal diadalmas utat járt be ezen, évszázadokhoz mérten röpke idő alatt a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör, mellyel feltámasztotta és új életre hívta az eredetileg Vespasianus császár (Kru. 69-79.) idején létrehozott II. Adiutrix Legiot!

Két év, egy Secunda. És töretlen lelkesedés, tenni akarás, kitartás! Ez jellemzi a hagyományőrző baráti kört, mely immár két esztendeje, hogy vértet ölt és a centurio által harsogott „Sin! Sin! Sin, dex, sin!” („Bal láb! Bal láb! Bal, jobb, bal!”) katonai vezényszavak kíséretében menetel a Rákospalotai Múzeum, az aquincumi Floralia ünnepség, Dunaszekcső, a siklósi Történelmi Korok Fesztiválja, vagy akár a 2017. szeptember 9-én, Visegrádon rendezett XI. Quadriburgiumi Játékok közönsége előtt.

Két év, egy Secunda. És gyümölcsöző együttműködés – ha úgy tetszik, akkor közös menetelés – más hagyományőrző szervezetekkel.

Így például Iovius, a Familia Gladiatoria vezetője nem csak erkölcsi támogatást, de sok esetben gyakorlati segítséget is nyújtott a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör életre hívásához.

De szólnunk kell arról is, hogy „Defensor” névadója maga Lentulus kormányzó volt, az ókori római kultúra tanulmányozására és helyreállítására – egyszersmind népszerűsítésére – alapított NOVA ROMA nemzetközi szervezet hazai tagszervezetét képviselő latin nyelvész.

Lentulus a XI. Quadriburgiumi Játékokon maga is vértet öltött, s együtt menetelt a legioval. E játékokra a visegrádi Soproni Sándor Egyesülettel való baráti kapcsolat vezette a legiot, ahogy 2017. október 20-án újfent. Mindannyiszor a legioval tartott az ebben minden bizonnyal egyedülálló hazai hagyományőrző baráti kör tagjaként – Marcus Aurelius is, Róma Gladiátorból ismert híres császára, aki uralkodásából majd egy évtizedet a dunai határ mellett töltött, a germánok elleni honvédő háborút irányítva.

Polgári foglalkozására nézve matematikus, aki oly átéléssel olvas fel minden fellépésen a császár Elmélkedések című művéből, hogy érzed: valóban az igazi Marcus van előtted!

Marcus Aurelius császár beveszi Mátyás király visegrádi palotáját is!

Gyakorlatilag a fenti eset következett be, amikor a LEGIO II. ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör 2017. október 20-án részt vett a Soproni Sándor Egyesület által szervezett kiállítászáró rendezvényen.

„A római kor utolsó évszázada” című tárlat e napon búcsúzott hűséges látogatóitól a visegrádi palotában, ahol több mint százötven ezren tekintették meg az elmúlt két év során. A rendezvényen római kori orvosi eszközöket, játékokat, mesterségeket, de egy irodalmi összeállítást is megismerhetett a közönség – miként bemenetelt a palotába a Familia Gladiatoria és a Szent György Lovagrend mellett az újjászületett II. Adiutrix Legio is, körében Marcus Aureliusszal…

A császárt Lupius centurio, Decimus vexillarius (zászlós) és Ursus optio és a televízió köszöntötte a palota bejáratánál, majd kíséretükben átlépett az ókorból a reneszánsz világába, hogy igazi filozófusként olvasson fel az Elmélkedésekből a modern kort megtestesítő közönségnek.

A rendezvényt római csemegékkel megrakott asztal – hamisítatlan római lakoma – zárta, melyen a LEGIO II ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör tagjai is koccintottak. Koccintottak a fellépésre, az eljövendő kétéves jubileumra, a jövőre, egymásra, s a megtett közös útra, a II. Adiutrix Legiora! „Vivat Secunda Adiutrix!”

 A rendezvény véget ért, azonban a LEGIO II. ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör menetelése folytatódik! Legközelebb 2017. december 9-én, Pilisszántón. Légy ott te is!

Miként a menetelés, folytatódik e történet is, hiszen 2017. október 15. napján a legio ott volt Aquincumban is, amikor a NOVA ROMA nemzetközi szervezet – alapításának huszadik évfordulója alkalmából – sok egyéb érdekesség mellett sajátos és üdítő módon elevenítette fel az „októberi ló” Colleen Mccullough azonos című regényéből is ismert rítusát. Így hát…

…folytatjuk!

De most ürítsük poharunk a LEGIO II ADIUTRIX eddigi két évére!

„Vivat Secunda Adiutrix!”

(A fényképeket készítették: Léka Zsuzsanna és Szélesi Sándor. Közzétételükre a fényképek készítőinek, valamint a LEGIO II. ADIUTRIX hagyományőrző baráti kör hozzájárulásával került sor.)

 

Tovább

„AVE CAESAR!” – AVAGY RÓMA BEMASÍROZ A FILMMŰVÉSZETBE (X. FEJEZET)

„Ave Caesar!” – zengi teljes torokból több ezer ember, számos jobbnál-jobb filmben. Az ókori Róma  – különösen a császárkori Róma – hálás téma, legyen szó akár irodalomról, képzőművészetről, vagy akár a filmművészetről. Amikor beköszöntött a mozgókép kora, a Római Brodalom legionariusai bemasíroztak a filmvászonra, hogy aztán ott is maradjanak, mialatt a címszereplő Ben-Húr és a Gladiátor Maximusa adták egymásnak a kilincset az aktuális császárnál… Sorozatomban arra vállalkozom, hogy bemutassam e filmeket, tévésorozatokat, saját koruk, a történelem, egyúttal a történelmi regények és sok más érdekesség tükrében. Kitérve olyan történetekre is, amelyekből ugyan még nem készült film, vagy tv-sorozat, de nagy benne a lehetőség… 

„Mi ez az őrület?”

A kérdést nem más teszi fel, mint maga a haragos Artur, Antoine Fuqua 2004-es filmjében, az Artúr királyban.

A történet szerint – amely kivételesen római köntösbe bújtatja a mondakört – Artur és szarmata lovagjai Britannia római megszállás alatt nem álló északi területére vágtatnak, hogy a hamarosan bekövetkező szász invázió előtt megmentsék Alectót, a pápa kedvenc keresztgyerekét és diákját.

Az ellenséges piktek földjén épült római villában azonban nem csak Alectót lelik meg, de rábukkannak egy sebtében befalazott titkos járatra is, mely a földi pokolba vezet…

Amikor Artur parancsára az elfalazott járatot kibontják, a villa alatti kínzókamrában kötnek ki, ahol Alectó apja, Marius Honorius kínoztatta azokat az őslakos pikteket, akik nem voltak hajlandóak őt szolgálni.

Alectó apja tettét azzal ideologizálta és tette legitimmé, hogy ő a pápa, egyszersmind az új hit istenének szolgája és ezt bűn tagadni. Azzal érvelt továbbá, hogy a megkínzottak példájából mások okulhatnak.

Hogy talán csak élvezhette mások kínzását, az már nem derül ki a filmből, azonban pechére Artur nem osztja nézeteit a szolgaságról, épp ellenkezőleg: kiszabadítja pincebörtönéből a rothadó holtestek közt sínylődő Guineveret, aki később lenyilazza Mariust…

Guineveret azért kínoztatta szerszámaival, hogy a lány olyasmiket valljon, amit nem is ismer… Alectó, a fiatal kora dacára igencsak bölcs fiú, nem osztja apja nézeteit – belátja felmenője bűneit –, azonban Arturt is szembesíti a rideg valósággal, amikor az régi tanítója, a brit szerzetes, Pelagius nézeteivel traktálja, az emberi szabadságot illetően: Pelagius halott, kiközösítették, tanait és követőit üldözik…

Ismerős történet? Nos, a középkor évszázadaiban – amikor a józanészt gyakran felváltotta a sötétség – az inkvizíció által a történet egyes elemei napi szinten átszőtték az emberek mindennapjait. Maguknak isteni legitimációt vindikáló emberek kínozták embertársaikat börtönök mélyén, hogy áldozataik olyat valljanak be, amiről akár tudomásuk sincsen… hogy aztán a sötétségben fáklyaként lobbanhassanak fel a máglyák hamis fényei… férfi... nő... gyermek alatt... De vajon hol kezdődött ez az őrület? És vajon datálható-e kezdete?

Az Artúr király igaz történetet dolgoz fel

Nos, bármennyire is hihetetlen, de nem légből kapott a pincebörtön és kínzókamra története Fuqua filmjében. Kísértetiesen egyezik azzal, amit a franciák találtak, amikor 1808-ban Napóleon seregei behatoltak Spanyolországba. A spanyol inkvizíció épületében frissen elfalazott járatra leletek, amely az inkvizíció rettegett kínzókamráiba és pincebörtöneibe vezetett. A franciák döbbenten fedezték fel az élve eltemetett embereket, halott társaikkal összezárva… örök rothadásra kárhoztatva…A történet tehát igaz, még ha egy másik időben s másik helyen is játszódott le.

Az Artúr király és Guinevere kificamított ujja hű tükörképe e világ kezdetének. Az ujjat Artur helyre teszi.

Talán még van remény helyre tenni  a dolgokat, s a régi világot nem özönlik el a barbárok...

A film végén látszólag – de utoljára – győzedelmeskedik a civilizáció a barbarizmus felett, a badon-hegyi csatában. Mert a barbár kor szelét érzik már a történet szereplői is.

Sokrétű barbárság köszönt be a hajdanvolt római vidékeken – és ennek csak egy szelete az, amiről Artúr úgy beszél, hogy „őrület”…  Ez az „őrület” pedig már rágja a kortársak elméjét… Az Arthur által emlegetett Pelagius tanait zsinatok ítélik el, tanai ellen fellépnek. Krisztus után 385-ben eretnekséggel vádolják be Ávila püspökét, az aszketikus tanokat hirdető Priscillianust. A kínzóeszközök tára ugyan még nem oly fejlett, mint a középkorban, de a vallomás garantált. Az eretnek püspököt kivégzik. Mi áll e mögött? Őrület, avagy tudatos hatalompolitikai lépés, mely felhasználja a vallási túlbuzgóságot? Más világ ez már, mint amelyet Augustus császár teremtett egykoron, s hamarosan e világot is elsöprik a barbár inváziók, hogy romjain a saját világuk szemétdombját húzhassák fel…

E barbárok által vezérelt új világban jelentek meg aztán az olyan istenítéletek a hajdani római területeken, mint például a vízpróba. Azt hitték, a bűnösnek isteni lelepleződésben lesz része ezen próbákon. A vízpróba keretében a vízbe dobott emberek keze össze volt kötözve.

Ha ártatlanságát akarta bizonyítani, élve kellett maradnia. Ha viszont feljön a víz színére, akkor bűnös a nyomorult, mert a víz kiveti magából a bűnösöket. Ha viszont ártatlan volt, nem jött fel a víz felszínére – belefulladt. A legfélelmetesebb, hogy a szelídgesztenye megfőzésénél is ugyanezt az elvet alkalmazzuk – méghozzá sikerrel! Talán a vízpróba eredete a természetben gyökerezik?

A gesztenyéket hideg vízbe kell dobni. Amelyik feljön a víz színére, azt belül kirágta a kukac, ezért könnyebb… Csakhogy, ami a természetben működik, az emberek esetében egyeseknek halált jelentett... 

Vessük egy kicsit össze a vízpróba intézményét a Krisztus előtti második évezred nagy uralkodójának, az óbabiloni Hamurabinak a törvénykönyvével: „Ha egy polgár egy polgárt varázslással vádol, de nem bizonyítja, a vádlott menjen a folyó(istenséghez), merüljön meg a folyóban, és ha a víz elnyeli, a vádlója kapja meg a házát; de ha a folyó ezt a polgárt megtisztítja (a vádtól) és épen visszajön, vádlóját öljék meg, és az, aki a vízből fölmerült, kapja meg vádlója házát.” Magyarán: Hamurabinál a bűnös merül el, nem az ártatlan – ugye, hogy mennyivel „ésszerűbb”?  De térjünk vissza a római korba!

Veszélyt jelentett a bölcs, gondolkodó nő

Az egyiptomi hellén filozófus, matematikus és csillagász, Alexandriai Hüpatia (Kru. 355-415.) kutatói szerint Hüpatia brutális kivégzése tekinthető a középkori boszorkányüldözések antik kori előképének.

Az ő életét és munkásságát mutatja be a 2009-ben készült Agora című film, melynek címe a piactérre és szentélykörzetre utal (agora); római megfelelőjét a közélet színtereként vibráló Forum Romanumban találjuk meg.

Nos, az ókori Rómában számos bölcs, s nagyhatalmú nő élt, mint például Augustus császár felesége, Livia Drusilla, akit az utókor történetírói durván befeketítettek. A keresztény hagyomány ugyanilyen nagyhatalmú és befolyásos nőként tekint Nagy Konstantin császár anyjára – a Constantino il Gerande című, 1961-es filmben feltűnő – Szent Helénára, a régészek védőszentjére is.

A hagyomány szerint Jézus valódi keresztjét találta meg Jeruzsálemben. Azonban Hüpatia egy olyan korban mert bölcs és befolyásos tudósként tevékenykedni, és hű maradni a keresztény vallás mellett is a hellenizmushoz, amikor már az életével fizetett érte.

Miután Kru. 391-ben Nagy Theodosius császár a kereszténységet államvallássá tette és betiltottak minden nemű pogány kultuszt, az alexandriai légkör – mely amúgy is mindig forrongó volt – nem kedvezett a pogányoknak.

A régi istenek szobrait elpusztították, az Alexandriai Nagykönyvtár könyveit felülvizsgálták. E légkörnek esett áldozatul Hüpatia is.

Halálához köze lehetett Kürillosz püspöknek is, akit a feldühödött tömeg a filozófusnő kagylókkal történő megnyúzása (egyes forrásokban vadállatokkal történő széttépetése) után azért éltetett, mert megszabadította Alexandriát a – varázslataival a római prefektust, Oresztészt (és a népet is) maga mellé állító – tudósnőtől.

Bizony, sajnos manapság is vannak férfiak, akik nem szeretik, ha egy nő okosabb, s bölcsebb náluk. Emiatt vannak, akik félelmetes tettekre is vetemednek… A szintén 2009-ben bemutatott Johanna nőpápa című filmben van amúgy egy érdekes jelenet, amiben a még le nem leplezett pápát arról próbálják meggyőzni, hogy a lányok agya nem fejlett ahhoz, hogy iskolába járjanak… Félelmetes tudatlanság!

Azonban így nem lenne csoda az sem, ha Kürillosz pogány (asszonyi) mágiának tulajdonította volna, hogy viszály kélt közte és Oresztész prefektus között… és eldöntötte: példát statuál a halálával, a többi meg majd okul… hogy okultak-e, nem tudni, mindenesetre tény, hogy a tudósnő halálával az alexandriai matematikai iskola lehanyatlott… Hüpatia művei elenyésztek… talán csak azért, mert okosabb és bölcsebb volt Kürillosznál is…

A 2009-ben készült Agora azért még ezt a képet is árnyalja egy kicsit, vagy inkább csavar egyet a dolgon: a sztori szerint Oresztész fiatalkora óta reménytelenül szerelmes volt Hüpatiába, halála után pedig nyomtalanul eltűnik. Ergo: a viszályt az is szította a filmben, hogy a szerelmes védte a szeretett nőt… Külön érdekesség, hogy Hüpatia a 18-19. században számos romantikus mű ihletője lett, egyúttal a szép, okos nő szimbóluma is – akit pár évszázaddal korábban Raffaello is megfestett Az athéni iskola című freskóján.

És hogy az „őrület” kezdetét mutatná be a film, amiről Artur is beszél? Korántsem valószínű, talán csak a boszorkányüldözés kezdetét, hisz maga az „őrület” talán egyidős az emberiséggel, csak épp mindig más arcot ölt, más ember szenved tőle. Krisztus után 415-ben történetesen Hüpatia. Az „őrület” ott lakozik az Emberben… és talán van egy másik neve is: „békétlenség”… Krisztus után 312-ben épp véget ért egy másik „őrület”.

A Konstantini fordulat

Krisztus után 312-őt írunk. Lassan harmadik évszázada, hogy üldözik a keresztényeket szerte a Római Birodalomban.

Konstantin – akinek anyja maga is keresztény – győzelmet arat a római Milvius-hídi csatában, melynek nyomán gyakorlatilag véget ér a keresztények üldöztetése, akiket eleddig még a rossz termés miatt is megvádolhattak, szörnyű erőket tulajdonítva nekik… Krisztus után 313-ban a Mediolanumi edictum vallásszabadságot biztosít az új hit követőinek.

E történetet dolgozza fel a már említett 1961-es film, a Constantino il Gerande, melynek egyes helyeken elég morbid magyar fordítása van – tekintve, hogy a Constantine a kereszten éppenséggel Nagy Konstantin keresztre feszítésére utalna, jóllehet csak betiltatta a keresztre feszítést, mint kivégzési módot. Valóban kegyetlen büntetésnek tartotta, vagy csak a keresztényeknek akart kedvezni?

A keresztény történetírók Konstantin megtéréséről beszélnek (igaz, csak halálakor keresztelkedett meg), mely hozzásegítette őt a győzelemhez (vagyis a kereszt, tehát a keresztények istene segítségével győzött). Azonban a mai történészek tudatos politikai számítást látnak, melyre érvként hozzák fel többek között azt is, hogy Konstantin haláláig semleges maradt, nem kötelezte el magát az új hit mellett. 

Konstantin hatalompolitikai érdekből házasodott s ilyen hidegen, világosan látta a kereszténység megerősödését is. De azt is, hogy támaszra lelhet az új hitben, amely – ha fel is váltja a császárok önmaguk istenségébe vetett kultuszát –, képes lesz egyben tartani akár a birodalmat is, ergo: kormányozni és meghódítani azt könnyebb lesz, ha kiegyezik a leghatalmasabb, feltörekvő vallás prominenseivel.

Érdekes képet fest amúgy Konstantinról Ivan Ivanji jugoszláv író, Diocletianus című regényében: az ifjú Konstantin, miután apja britanniai halála után a nyugati légiók kikiáltották Augustussá, az Augusta Treverorumban (mai Trier) lévő amphiteátrumban bűnösöket tépet szét vadállatokkal, melyet megnézet az ottani keresztény vezetőkkel is, utalva rá, hogy a keresztények is újra odakerülnek, ha vezetőik nem támogatják őt…

Nos, ha írói fantázia szüleménye is az eset (történetírói munkában egyelőre nem lelni nyomát), érzékeltet egyfajta új hatalompolitikát, ha úgy tetszik, konstantini fordulatot… A történelmet természetesen a győztesek írják, ő pedig erősebb volt, s győzött... a többit megírták a kortárs egyházatyák...

Akárhogy is volt e fordulat, a Krisztus utáni 1. században elindult az új hit, mely túlélte a vallást hatalompolitikai játszmájához felhasználó Konstantint, a császárokat, de a birodalmat is. Egységesebb világ a római uralom elmúltával ugyan már nem jött Európában, azonban létfontosságú, hogy megvolt legalább egy egységesebbnek mondható hit, melybe kapaszkodhattak a római kultúra romjai között tengődő, egymást is pusztító, raboló barbárok.

E nélkül talán még nagyobb sötétség köszönthetett volna Európára, a civilizáció összeroppantását követően – mert ne legyenek illúzióink, Róma mindenképp megbukott volna egy idő után. Így legalább a római uralmat jelképező büszke sas barbár nyíllal történő kiiktatását követően is kapaszkodhatott a kortárs ember hitébe, mely segíthetett számára elviselni számára a megváltozott, hanyatló kor tüneteit, nehézségeit, s néha brutalitását, „őrületét”... a sötét középkort...  

   Folytatjuk!

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS – XVI. FEJEZET

„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állatira jó” kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információs-tudományos-szupersztráda!

Kisvakond visszatér – avagy tejfakasztó buli a Borozóban

Észak-Komáromban található az Európa-udvarnak nevezett egyedi épületegyüttes, amelynek épületei egy 6500 négyzetméteres új teret vesznek körbe, Európa egyes vidékeinek építészeti jellegzetességeit mutatva be.

E tér közepén áll a Borozó, mely eddig is számos kirándulásunk és néhány rándulásunk színhelye volt, s amely egyúttal a jó öreg Öreg-Komárom kulturális életének egyik meghatározó pontja is – gondolok itt mindjárt a rendszeres zenés táncos rendezvényekre.

Egyik hétvégén ismételten meglátogattuk a helyet – szinte hazajárunk már a Borozóba –, hogy „Mester” barátom kisfiának megszületését ünnepeljük, s egyúttal Kisvakond is láthassa a régi fatönkjét, melyet társaival a városban hagyott… hogy örült! Rögvest kért egy kis sert!

Ahogy mi is örvendeztünk, barátaimmal! Hiszen az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a Borozó – talán írhatom ezt: mint a „Kirándulás és néhány rándulás” történetek követője – szíves meghívásának tehettünk örömmel eleget! Így történt hát, hogy „Mester” barátomnak és mindannyiónknak a maradandó tejfakasztó buli élményében, no meg a fincsi Rumba csokiban része lehetett! Mindezt – barátaim nevében is – nagy tisztelettel köszönöm!

Ha arra jársz, térj be te is a Borozóba! Helyezd magad kényelembe a legkényelmesebb kanapén, mit valaha is kipróbálhattál, aztán kóstold meg a sört, a fincsi ribizli bort...

 ...játssz egy csocsó partyt, avagy táncolj a tökéletes talp alá valóra kifulladásig! Irány a jó öreg Öreg-Komárom!

Így tett Kisvkond is, s megszülettek a „Kisvakond és az óra”...

...no meg a „Kisvakond és a bárpult” epizódok!

Fincsi volt! Visszatérünk! Naná!

Kisvakond orcája alászáll – avagy ifjú titán rokonom felcsap sofőrnek!

Mióta informatikus barátom és kisfia nem a busszal, de külön családdal utaznak Komáromba – és asszonyt hotelben hagyva csatlakoznak hozzánk a Vikingben –, semmi horrorisztikus dolgon nem lepődök meg, azonban az utazás reggelét megelőző éjjel, 0 óra 25. perckor üzenetet kapok ifjú titán rokonomtól, akivel anno Olaszországot is megjártuk…

Ebben közli, hogy csak autóval tud jönni Komáromba – jóllehet a megbeszéltek szerint felszállt volna a buszra hozzánk, félúton – s már délután egyre haza kell érnie. Ebből az lett, hogy mi szálltunk át hozzá a kocsiba Kisvakondostúl, s ő vitt bennünket Komáromba. Ezért köszönet! Kisvakondnak persze alászállt az orcája, hogy még működik az autó – hiszen emlékei szerint beledugott a kipufogóba egy szafaládét,  megszívatva az embereket,  mint a vigyorgó Jókai Aranyembere az exitálásra hajlamos Brazovicsot...

„Mester” barátom nem afféle összeesküvési elméleteket kreáló muksó, azonban neki is feltűnt, hogy a buszmegállóban ifjú titán rokonom apai nagymamája, mint kontrolling figyelte a fák között átsütő nap fényében, hogy az unoka autóval indul, és nem pattan meg a busszal – akkor lett volna ám csak monitoring!

Szóval, miközben „Mester” barátommal, ifjú titán rokonommal, s az ő baseball sapkájának siltjét meg nem hajlítva viselő (sapkáját baseball sapkának el nem ismerő) haverjával átrepesztettünk a hídon Észak-Komáromba, ifjú titán rokonomat arról faggattam, miért is szegte meg a kirándulásunk Alapszabályát, melynek egyik pontja a szovjet Kirgizisztán sztahanovista örömlányainak körében kerengő közmondáson alapul, amely pedig történetesen kimondja: „A tervet nem lehet meg*a**ni!” Elmondása szerint délután családi fuvarja van, és lenyakazzák, ha nem ér haza, sajnálatos módon rászerveztek, mivel csak előző nap mondta meg otthon, hogy velünk jön egy brutális – de mégoly szédült fincsi – tejfakasztóra.

Így érkeztünk meg kirándulásunk első állomására, a már jól ismert Vikingbe. Miután informatikus barátunk is megérkezett kisfiával – s letoltunk egy fincsi kávét, kávébabbal, megkóstoltuk a Marlenkát – koccintottunk a jó Kelt sör remekkel...

 s megszületett a „Kisvakond és a hajó”...

 ...valamint a „Kisvakond és a kávébab” története...

Eközben informatikus barátom kisfia otthon érezte magát és a fél kávézóban szétdobálta a játékait...

... én pedig, mint Hercule Poirot a Gyilkosság az Orient expresszen történetében, elkezdtem rekonstruálni a tényállást, mely ifjú titán rokonom porzó veséjéhez vezetett, kinek véletlenül alkoholos sert is rendeltem… Poirot is két megoldást tár a vonat közönsége felé, s rábízza a vonatot tulajdonló cég vezetőjére, hogy melyiket fogadják el. Egyik az egyszerűbb, amit már ifjú titán rokonom esetében is ismerünk…

A másik, a bonyolultabb magában foglalja, mint kiderült, többek között azt is, hogy ifjú titán rokonom még hajnali kettőkor is a helyi korcsmában csapta a szelet feszes ruciban feszítő feszes fenekű barátnője helyébe lépő új kedvesének, kivel a hüvelyes növényeket vették át, meg a húsevő virágot – gondolom… ergo: akár a kései óra és az előző napi megismételhetetlen ser miatt is jöhetett az új utazási mód, a nagy kérdés azonban maradt: ki volt a kontrolling és ki a monitoring? És, hogy melyik verziót is tárjam az olvasó elé? Nehéz kérdés...

Itt jártam gondolatmenetemben, amikor informatikus barátom kisfiát a szomszéd asztalnál ülő bácsi megkérdezte, hogy szereti-e az iskolát. A Kissrác úgy felelt, hogy jól ki jön az iskolával. A bácsi rákontrázott: „Ha szereted az iskolát, beteg vagy!” A Kissrác kikérte magának, hogy „beteg” lenne, majd felállt, s apjához fordult a következő szavakkal: „Inni jöttünk Komáromba. Gyerünk!” Felcihelődtünk hát, s következő állomásunkhoz, a Borozóhoz dülöngéltünk… kissé ferdén látva az ablakot…

Ifjú titán rokonom sajnos ide már nem követhette a bandát, haverjával haza kellett menniük, így azonban lemaradtak a Borozó által biztosított vendéglátásról! Ej-ej, ifjú titán rokon, miről maradtál le, azzal, hogy megszegted az Alapszabályt?Eszembe jutott e szabályszegés – e skandalum! – következtében, a legkényelmesebb kanapén ültömben Bán Mór Hunyadi regénysorozatának egyik karaktere, aki a mai Ausztriában lévő Hainburgban sokat tartózkodott.

 Habsburg Frigyes, akitől Mátyás király is csak borsos áron szerezhette vissza a koronát (kénytelen-kelletlen elfogadva, hogy ha törvényes örökös nélkül hal meg, akkor a korona a Habsburgokra száll, igaz ekkor még fiatal volt, állt neki a zászló) és akit Hunyadi János, a nagy törökverő is kifüstölt volna Hainburg várából, ha az megszegi az éppen aktuális békét… szóval…szóval.. kedves ifjú titán rokonom „A tervet nem lehet meg*a**ni!” A Borozó kanapéján ülve eszembe jutott, hogy előző történetemet Sopronban hagyám el, közel Hainburghoz. 

Ezek után  – természetesen csak gondolatban, a Borozó kanapéján ülve – Pozsonyig száguldottam, a Duna mentén.

Pozsonyból Dévény vára felé indulhatsz, vagy akár Ausztria felé is, Hainburg városa irányába… erre tartottam…  

Haydn majdnem pajzán gondolat maradt – avagy Hainburg városának viharos múltja az Úr ege alatt…

Ha már az előbb a hüvelyes növényeknél tartottunk, álljon itt kezdetnek egy érdekesség a híres zeneszerző, Joseph Haydn életéből, egyúttal Hainburg városának történetéből: 1683-ban, amikor a Bécs elleni török invázió kudarcba fulladt, a török Hainburgot is feldúlta. A túlélők közt volt Haydn nagyapja, aki később „hüvelyezhetett” – így ma gazdagabbak vagyunk Haydn zenei örökségével...

Nos, a város a római idők előtt is lakott volt. Legkorábban a kelták telepedtek meg a mai Braunsbergen – itt rekonstruálták is erődjüket, egy palánkvár részletét –, ahová mind autóval, mind kijelölt túra útvonalon fel lehet jutni.

A kilátás minden irányba gyönyörű, sőt, mi több, Pozsony és Dévény is látható, nem is beszélve a Dunán átívelő hídról.

Ha túra keretében mész fel a hegyre, egy kisebb erőd, Röthelstein romjai is szemed előtt fognak kibontakozni az erdőben.

Gyönyörű vidék! Ez Hainburg és térsége!Csupa titokzatos hellyel!

Látogass el a várhegyre is, a hol Bán Mór regényében Habsburg Frigyes megerőszakolja Luxemburgi Zsigmond lányát.

Kemény történet, s kemény idők tanúja a vidék is, mely a római korban a tartományi székhely, Carnuntum vonzáskörzetéhez tartozott, jó pár barbár betörést elszenvedett. Hainburg amúgy a Nibelung-énekben is szerepel.

Maga a város többször volt magyar kézen is, először a Honfoglalás után, 1042-ig. 1278-ban szerzik meg a Habsburgok. Mátyás király 1482-ben megszerezte a Habsburgoktól, így 1490-igh ismét magyar kézen volt. Majd jött a török… Aztán egy kiránduló (és néhányat ránduló) csapat…

Gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátommal, a várból pozsonyi paneleket sasoló kisfiával és „dezertőr” barátommal kaptattam fel a várhegyre nemrégiben, ahová szintén két út vezet: egy életveszélyes (ez az eredeti), meg egy turistaút. A vár ma már rom, de a kilátás magáért beszél! Szóval, irány Hainburg!

A várhegyről leautóztunk, majd jobbra fordultunk a városon keresztül vivő országúton és egy lámpába botlottunk, amely a Közép-Európa legnagyobb, épségben fennmaradt városkapuján, a Wienertoron átmenő forgalmat irányítja (a kapun ugyanis csak egy sáv fér át). Nézd meg a kapumúzeumot! Nagyon jó!  

Vissza Komáromba – avagy Kisvakond és a hazaút

Gondolataimból – szokásához híven – most is informatikus barátom kissráca ébresztett. Visszaszáguldottam hát gondolatban Komáromba, mely a római korban szintén lakott volt már, egyúttal nagy harcok színhelye a Krisztus utáni második században. Itt állt Brigetio település, de a túlparton Celemantia erődje is. Egypárszor felégették a barbárok a térséget…

Elérkezett a hazaút ideje. Informatikus barátom kissráca latin vezényszavakra menetelt át a hídon velünk, Komáromba.

A vonatunk lassan indult, de a pénztárban megakadt a sor. A nénivel – ki a kasszában állva várta a jó szerencsét – poénkodtunk egy sort a szürreális helyzeten. A pénztáros elveszített egy vonatot... 

...hátra ment, segítségért… Az már kevésbé volt poénos, amikor a pénztárban ezressel kevesebbet akart visszaadni… végül felszálltunk, Komáromban hagyva informatikus barátomat és kissrácát. A hétéves kissrác – poénból – búcsúzóul bemutatott... apja sallerhez készült… a vonat elindult… Úton voltunk, de tudtuk: Komáromba és a Borozóba még visszatérünk! A tejfakasztó buli örökre emlékezetes marad! „Mester” barátom: Isten Éltesse a fiad!

Folytatjuk!

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS – XV. FEJEZET

„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állatira jó” kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információs-tudományos-szupersztráda!

Kiruccanások Sopronból – avagy hol taperolta a „Katedrális” Percyje az ő Alienáját? 

Legutóbb Sopronban hagytam el történetem fonalát, úgy járja hát, hogy itt is vegyem azt fel!

Azonban az elején mégis el kell, hogy kalandozzak a Tűztorony mellől, hűtlenkedésem természetesen nem öncélú (vagy igen?), s egy abszintos party után újfent „a leghűségesebb város”, s annak környéke lesz történetem színhelye. Mint például a frankó Fraknó!

A partyn jött ugyanis meg az ihlet, hogy milyen sorrendben meséljem el a sok-sok fincsi kirándulást! És néhány rándulást… Informatikus barátom ugyanis – ki kirándulásaink és kalandjaink állandó szereplője, az állítólag, de soha meg nem erősítetten kecskepornót tartalmazó laptopjával egyetemben – valahol szert tett egy kis abszintra és szintpartyt szervezett a nyolcadik szintre (a szomszédja szét is öklözte utána a saját! ajtaját). „Mester” barátommal együtt rontottam be a lakásba, ahol az estig dolgozó anyuka, azaz „hegylakó asszony” hiányában informatikus apuka próbálta elregélni kisfiának csattogó hangon, hogy a „nap” szavunkat nem úgy szótagoljuk, hogy „na-pő”… Egy kicsit még tanulniuk kellett így átvonultak a másik szobába, gyereknevelést játszani, mi pedig addig csapra vertük az abszintot… meg a sört…

Aztán – mivel a gyerek „na-pő”-lása és az apuka csattogó hanghordozása tovább tartott – a naplopók besunnyogtak a konyhába és csapra verték a hűtőt is. Kérdés (pardon: kérés) nélkül, egy morzsáig megettük az ott talált szalámit, sajtot, hozzá az összes pékárut a házban. Mondanunk sem kell, hogy a tanulás után farkaséhes királyfi őrjöngött… Az este haza eső „hegylakó asszony” hozott ugyan fél kiló kenyeret, meg mogyorókrémet, csak hát a gyerek figyelme, talán az éhségtől, de lanyhult… Aztán meg – az este előre haladtával – „hegylakó asszony” lett „éhes”… így, amikor már egymás fenekét csapizták (mármint az urával), elterveztük az indulást… A látvány azonban engem sem hagyott hidegen, mint az Eszkimó jégkrém az inuitot.

Rögvest magam előtt is láttam a Ken Follett híres regényéből készült sorozat, „A katedrális” egyik főgonoszát, Percy William Hamleight, amint épp behatolni készül Shiring várának bevehetetlen szoknyája alá, melynek tulajdonosa a finom mellű Aliena.

Nos, a sorozat egyes jeleneteit a hazai helyszínek mellett s sógoroknál forgatták, történetesen a Bécs melletti Leobendorfban, ahol a shiringi vár külső díszletéül szolgáló Kreuzenstein vára áll.

Kérdés azonban, hogy az ominózus taperolós belső jelenetet akko’ most sógoréknál, avagy fóti helyszínen forgatták?

Kiruccanások Sopronból – avagy végül is édes mindegy, hol taperolta a „Katedrális” Percyje az ő Alienáját, mert itt nem állt meg!

Sajnos a történet szerint Percy valóban nem állt meg a taperolásnál, de később meg is erőszakolja a lányt – egyúttal köze volt a lány apjának elveszejtéséhez is. Végül elnyerte méltó büntetését.

De vissza a kavargó Dunához, melynek közelében Kreuzenstein vára áll! A könyvet, filmsorozatot pedig mindenki elolvashatja, megnézheti. Nagyon jó mindkettő!

Sopronból indultam a vár felfedezésére. A Fertő-tó partján elszáguldottam, majd a Hainburg városa melletti hídon átrepesztettem soha el nem kopó kocsimmal a Duna bal partjára.

Hainburg városának területén amúgy már az ókorban hatalmas erődítmények voltak. Ne tévesszen meg senkit a rekonstruált kis palánk!

Mostani történetemben nem időzök itt sokat (majd a következőben), hiszen Leobendorfba menet nem is álltam meg a városban, csak elhagytam a hajdani Római Birodalom északi határát, melyet a folyó, azaz latin nevén a Danuvius jelentett.

Mivel beléptem ezáltal az ókori Barbaricum területére, stílusosan Hans Zimmer zenéjét bömböltettem a kocsiban, az „Arthur király” című filmből – történetesen azt a számot, amikor Arthur és csapata elhagyja Hadrianus falát és belép az ottani Barbaricum területére…

...aztán megfordultam és visszaszáguldottam a Danuvius jobb partjára és újra át a balra. A sógorok többször láthattak átcikázni a hídon egy hazánkfiát, oda és vissza… oda és vissza…

Bezzeg a derék rómaiaknak és a folyó jobb partján lakóknak hogy rezeghetett a togájuk-tunicájuk a Kru. 170-es évek germán betörései után, amikor egy barbárt láttak a túlparton (a folyó bal partja egy pár kilométeres sávban tiltott volt a barbároknak)… meg tudom érteni... Szóval ez hát Hainburg híres városa, melynek közelében még maga a híres filozófus császár Marcus Aurelius is sétált a Danuvius partján... A város, ahonnan Bán Mór regényének Hunyadija még Habsburg Frigyest is kifüstölné, ha az megszegi az éppen aktuális békét... és a város, ahol a vasút a várfalon is átrobog...

Ide még visszatérek egy másik alkalommal, de most robogjunk tovább Bécsen keresztül „A katedrális” forgatási helyszíne felé!

Kiruccanások Sopronból – avagy végül is kapunk egy művárat, ha megtekintjük a kreuzenstei falakat?

A kérdés jogos! A díszletül szolgáló vár ugyanis maga is viszonylag új építésű és a történelem során nem is létezett a mai formájában. Természetesen vannak középkori részei is. Hogy is van ez?

Nos, a várhegyen vár állott már a 12. században, de kőhalom volt a 17. századtól: 1645-ben felrobbantották a harmincéves háború alatt. 1874-ben Johann Nepomuk Wilczek gróf, sarkkutató nekifogott a vár újjáépítésének, román és gótikus stílusban.

A meglévő romokhoz új – külső – falak épültek, torony, kastély. Állítólag szakavatott szemek meg tudják különböztetni az évszázados és a pusztán száz éves épületrészeket, de nekem csak a kapuról sikerült megállapítanom, hogy valami bűzlik vele kapcsolatban… Európa számos részéből hozatott a gróf építőanyagokat, de számos európai épület jegyei is visszaköszönnek a felhúzott várban. Berendezéséül a gróf eredeti középkori bútorokat is gyűjtött.  1906-ban, az avató ünnepségen II. Vilmos német császár is részt vett.

A vár csak vezetett túrán tekinthető meg áprilistól október végéig, ahova egy szakadék felett átívelő hídon keresztül lehet bejutni. A felvonóhíd és a rácsos kapu működik, melynek külön érdekessége, hogy mindkettőt – ahogy megtudtam, korhű módon – motor hajtja. Na, ez volt, ami bűzlött a kapuval kapcsolatban!

Magyar nyelvű idegenvezetés ottjártamkor nem volt, csak magyar leírást kaptam, amit az idegenvezető németül elmondott. Ugyanazt mondta el, ezért feltűnő volt, hogy a magyar szöveg szerint még lett volna olyan része a várnak, ahová nem vezetett a túra – ergo: lespórolt egy termet az osztrák koma!

A filmforgatások jót tettek a várnak – a pénzt, amit kaptak a bérbe adásával, visszaforgatták a várba. „A katedrális” után kapott például térkövet a várudvar. De itt forgatták a „Boszorkányvadászat”fantasyt is, Nicholas Cage főszereplésével, kevés sikerrel… egy biztos: érdemes ellátogatni! Megéri!  

Kiruccanások Sopronból – és vissza

Késő este volt már, amikor visszatértem Sopronba. Szerencsére pizzát még tudtam rendelni, s felkészültem egy újabb kirándulásra és hozzá néhány rándulásra – köztük Hainburg vára volt az első kiszemelt, a várossal. De ez mát egy másik történet!

Szóval zárnám is soraimat, azonban informatikus barátom még az abszintos szintbulin lelkemre kötötte, hogy írjam meg: a következő királyfi készítéséhez a renitens „hegylakó asszonyságot” este ágyhoz köti, s amikor az majd a biztonsági jelszóval jön, közli vele, hogy épp az a lényeg, hogy figyelmen kívül hagyja a jelszót… Nagyot fog nézni, ha kis indiai gyereke lesz – „hegylakó asszony” indiai munkatársa tudniillik már pedzegette, hogy lehet, hozzákényszerítik a menyasszonyához, ám kaszton kívül azért kavarhat…

Hogy folytatása lesz-e történetüknek, azt nem tudhatom, s nem is akarom tudni, azonban tény, hogy „A katedrális” Alienája végül megtalálja a boldogságot az ő szeretett Jankója oldalán – persze előtte még megölik a férjét… de tényleg olvassa el és nézze meg mindenki! És ha érdekel, s teheted, látogass el Leobendorfba, a forgatási helyszínre vagy még közelebb, Ócsára!

Kecskemét városából hazafelé jutottam el egyszer Ócsára, ahol Ken Follett regényének egy másik helyszínét adta egy régi középkori műemlékünk.

Szerencsére e „dublőr” megúszta ép bőrrel a középkort és máig áll az ország közepén lévő településen (ahol „Magnus”-nak becézett barátom beleállította a kisbaltát író nevét viselő tesója lábába), nem úgy, mint a filmsorozat elején látható katedrális, amelynek „dublőre” volt, s amelyben még a szent koponyája is szétmállott a tűz kitörésekor, hirdetve a Halálkirály hatalmát... Nos, hát az ócsai templom áll és remélhetőleg állni is fog! Már megharcolta a múltat.

A filmbéli katedrális meg újjáépült, de annak „dublőre” már nem az ócsai templom volt, hanem felépített díszlet.

De mit kerestem Kecskeméten? Hát kirándulást és néhány rándulást! Az a megtiszteltetés ért, hogy régi – egészségügyben dolgozó – barátaimnál négy gyermeknek olvashattam mesét a nap tizenhat órájában, két napon át, avagy játszhattam velük; leöntöttek vízzel, kaptam egy kis homokot, s belöktek a trambulinba… De hát nincs is élvezetesebb annál, mint amikor négy gyerek ráncigál négy égtáj felé és kétévestől hétévesig mind a te neved kiáltja! De ez aztán már tényleg egy másik történet! Legközelebb újra Sopronba és Sopronból ruccanunk! Addig is, vedd elő Ken Follett regényét!

Folytatjuk!

Tovább

KIRÁNDULÁS ÉS NÉHÁNY RÁNDULÁS – XIV. FEJEZET

 „Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állatira jó” kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információstudományosszupersztráda!

No, erre inni kell!

A Fejér megyében lévő Mór városka egyik legrangosabb és leghíresebb eseménye az úgynevezett Móri Bornapok program, melyet a szüret időszakában tartanak.

Sokrétű kulturális, hagyományőrző programok, koncertek, borkirálynő választás, szüreti felvonulás és még sok-sok minden más érdekesség, különlegesség várja az ide látogatót. Rangos & remek program!

Nézd meg te is, s rájössz, hogy itt még az asszonyt is meg lehet szelidíteni! Méghozzá úgy, hogy nem fog ágálni, ha történetesen felfedezel pár női keblet a sötétében… de asszem azok a képen ott kartonmellek…

A móri borvidéken túl, de még egy, a megyében lévő kis településen voltam szüreten az esemény időpontjában, drága jó keresztapunál & keresztanyunál – aki velünk együtt részese volt taljánföldi kirándulásunknak és néhány rándulásunknak Nápolytól Sirmionéig.

„Mester” barátom is velünk tartott, mint mindig, szüretelni, munka után pedig – a szieszta és a fieszta keretében – hódolni Bacchus istenség házi oltára előtt, keresztapu pincéjében…

Meg a házilag készült pezsgőnek...

Ami Bacchust illeti, nos ő – görög eredetijeként Dionüszosz – a bor és mámor megtestesítője, aki ért a mezőgazdasághoz, s termékenységet is hozhat. El is kél a szíves együttműködése és támogatása a szőlőben.

A családi legenda amúgy úgy tartja, hogy a pincében lévő maszkot keresztapuról mintázták, de ez maradjon csak a balladai homályban, attól olyan különleges! 

Gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátom épp a Móri Bornapokon hódolt az esemény nyújtotta élvezeteknek, amikor a szüretet tartottuk. Este – még élő közvetítés gyanánt – mesélte a fincsi móri borokat, egyúttal tudakolta, milyen volt a szüret? Elmeséltem neki, milyen jó borunk lesz, hisz a termés is jó volt, az idő gyönyörű, a nap pedig fergeteges – ergo: mindkettőnknek fergeteges napja volt, konstatáltuk. Jó kis borral!

Elmeséltem továbbá neki, hogy sikerült keresztanyuék vécéjét eldugítanom, utána pedig „mester” barátom – ki konkrétan utánam következett – tübe beletörte a vécébe a ’70-es évekbeli, egyetlen retro vécépumpát, s miután „kihalászta” a gumifejet a… szóval onnan… keresztanyu bezárta a fürdőszobát, nehogy tovább eszkalálódjon az amúgy sem rózsaillatú helyzet… maradt hát a lágy öles természet… Ennek hallatán gyermekei aranyköpéseit szorgosan gyűjtő barátom sem tudott se nyelni, se köpni, csak jelezte, hogy a következő szüreten ő is ott szeretne lenni.

A horrort pedig – tudniillik azt, hogy „mester” barátom stimulálására a vécé különféle barna hangokat hallatott – még tetőzte a kis foxi is, aki tapodtat sem engedett bennünket, hanem folyton folyvást el kellett hajítani a labdát az örökmozgó, csintalan kutyusnak – a kutyafáját! Kutyusunk – amikor lejöttünk a dombról – mindig ott várt bennünket, lasztival, szó szerint vigyorogva, melyet Stephen King is megirigyelt volna! Hát erre inni kellett! Jó kis vörösbort, drága jó keresztapu félét. A harmadik pohárnál úgy döntöttem, elmesélem kocsmatúránk történetét. Emlékszem, Sopronban

…szóval irány Sopron és pár jó hely!

Sopron városa – ha már borvidékekről beszélünk – a soproni borvidék központja, a „kékfrankos fővárosa”. Természetesen más nevekkel is illethetjük ezt a színes, számos történelmi, kulturális, gasztronómiai, turisztikai élményt nyújtó várost, mely már a római korban lakott volt, Scarbantia néven.

„A leghűségesebb város” (Civitas fidelissima) nevet akkor vívta ki magának, amikor lakossága – a környező községekkel egyetemben – 1921-ben a trianoni békeszerződés után népszavazáson eldöntötte, hogy Magyarországhoz kíván tartozni.

Hogy aztán a Vasfüggöny idején megbánták-e ezt, mint a kutya, aki hetet kölykezett, ki tudja? A város lakossága csak a ’70-es években érte el újra a II. Világháború előtti szintet. Egy azonban bizonyos és rendkívül fontos: a Jelenben immáron újra szabadon mehet testvér a testvérhez, sógorokhoz és vissza, anélkül, hogy szitává lőnék Ágfalva határában…

Személy szerint jelen sorok írója is hűséges a városhoz – s egy csendes, otthonos vendégházhoz a Felső-Lővérekben, zöldövezetben –, ahonnan kiindulva már számos kirándulást és néhány rándulást élhetett át, például amikor a bécsi Práterbe ment.

Most is Sopronban tartózkodtunk, amikor a makettpark megtekintése után megérkeztünk kocsmatúránk első állomására, a Schmauser Sörözőbe.

A Schmauser Söröző

Kultikus hely! Vasútmániásoknak pedig kötelező, hiszen mellette zakatol a vonat. De ennél több, sokkal több erénye az, ami adja a színvonalat – nem csak az, hogy láthatjuk a vasútvonalat. A madarak tudniillik azt csiripelték, hogy a Schmauser Söröző a soproni egyetemisták tradicionális helye is. Ennek lehet alapja, ott jártunkkor is rengeteg fiatalt láttunk, akik a söröző nagyképernyős tévéjének előnyeit kiélvezve nézték a sportközvetítést, hideg sörüket kortyolgatva. De szoktak itt farsangi bulit, nőnapot, s zsírfőző – töpörtyűkészítő – partyt is tartani, nem is beszélve a tanévkezdő ivászatokról.

Mi is beneveztünk a serre. Azt bezzeg a madarak sem csiripelték, milyen csinosak a pultos lányok, azt meg végképp nem – hanem elcsipegethették –, hogy milyen szédült jó zsíros kenyeret kaphatunk a sörünk mellé! Érdemes kipróbálni! Le is akartuk fotózni, azonban „dezertőr” barátom már betolta a sajátját, az enyémről pedig elterelte a figyelmemet a vonatzakatolás… de azért sikerült rekonstruálni! 

Azonban ezt át kell élni, meg kell ízlelni! Elmesélni olyan, mint amikor az egyszeri gyerek örömmel elújságolja odahaza a barátainak, hogy milyen csoda finom kenyeret lehet kapni a fővárosban, s kérdésre elmondja, hogy ugyan ő nem kóstolta, de a bátyja látta…

De egy kicsit elkanyarodtunk más irányba! Szóval... visszatérve a Schmauser Sörözőre, épp kortyolgatjuk sörünket, mikor berobban egy – valószínűleg törzsvendég – középmagas, szakállas, szemüveges, rozsdabarna hajú srác, sörrel a kezében, s vadul hívogat valakiket, hogy ki tudnák-e vinni Cinfalvára. Leül mellénk – ott volt hely –, s nekünk is elmondja, hogy mi történt vele; láthatóan jól jön neki, hogy kibeszélheti magából. Mint megtudtuk, épp légkondit szerelni utazott volna ki a sógorokhoz, gyakorlatilag a szomszédba, amikor szabályosan közlekedve kikanyarodott motorjával, s valami állat autós elcsapta. Ő maga – csodával határos módon – szerencsésen megúszta, nem úgy a motor… Reméljük, azóta már újra gurul a jármű! Érthető, hogy akkor aztán igencsak jól esett neki is az a ser a Schmauserben.

Legközelebb vendégünk lesz egy sörre, ha arra járunk mindketten! Térj be te is! Aztán irány a belváros, zegzúgos utcáival!

„Sörre bor, mindenkor!”

Így tartja a mondás, miként azt is, hogy mindkettőből jöhet minden kör! Ha pedig király helyre akarsz menni, ahol császárul érezheted magad, ott a te helyed is a belvárosi Cézár Pincében! Eliramodtunk hát a történelmi városmag irányába, ahol a Caesar-ház áll, s ahol 1964-ben nyitották a borozót.

Retró hangulat és tradíció, faragott hordók és több száz éves prés fogadott minket, melyet rögvest megfejeltünk egy hidegtállal – nevezetesen a „Sajt”-tállal –, ami érthető okokból túl nehéz lett volna egy jó kis soproni vörösbor nélkül. Kortyolgattunk hát hozzá egy kis Soproni Kékfrankost, s közben a bort felszolgáló hölgyemény riszáló fenekét bámultuk…

„Borra sör, for ever!”

Így tartja a mondás, miként azt is, hogy mindkettőből jöhet minden kör! Ha pedig a tétet egy jó olasz pizzával is emelni szeretnéd, el ne kerüld a város szívében a Fórum Pizzériát – de betérj!

Közvetlenül Scarbantia római kori város fóruma közelében találod – sokat segítettem, igaz? Mexikói, olasz ételek, kézműves sörök! 

Éééés a kuriózum, hogy középkori boltívek mellett ülve kortyolgathatod sörödet, miközben mondjuk odakinn zuhog az eső – többször voltam már a pizzériában, ámbátor legtöbbször nem az eső okozta az elázást –, s készül a következő pizza… Bizony, itt még Jancsi és Juliska boszorkánya is ropogósra sülne!

Essünk is neki!

Hozzá egy kis sör! Ifjú titán rokonomra is koccintottunk, kivel előző nap kóstoltunk bele a túrába odafenn a Schneebergen.  De az egy másik történet.

Persze "dezertőr" barátom, miként anno a tojás feltörésénél, olasz kalandunk során, a pizza elköltésénél is különutas politikát folytatott, késsel, villával... oltári jól nyomják a fórumosok pizzában! Kóstold meg!

Gyógygödörben gyógyulni!     

Ha már nagyon bedurvult a helyzet, meg is kell ám gyógyulni, s erre mi lenne alkalmasabb, mint a város legrégebbi borozója, a Gyógygödör! Gyógygödörben gyógyulni – ez lett hát a mottónk! Követük hát azokat az elődöket, akik a legenda szerint gyógyulást keresni jöttek a Lővérekbe, s az akkor még Pinceborozónak nevezett helyre betérve, onnan bódultan… pardon: gyógyultan távozának…

Mi is ezt tettük hát, s hiába a tiltótábla, este kilenc óra negyvenhat perckor, azaz zárás előtt negyed órával bedöl… pardon: berongyoltunk gyógyulni a kultikus pincébe.

Meg kell vallani, hősiesen kiszolgáltak bennünket, mégoly fáradtak voltak is már a pultnál, ezért köszönet a Gyógygödörnek! Jövünk máskor is gyógyulni – előtte azért lehet eszünk valamit ottan is, mondjuk egy jó pincepörköltet – s utána koccintunk! Természetesen sokszor! Tegyetek így ti is! Egészségetekre! És most jöhet egy jó kévé!

Retró kávé egy mégoly kultikus kocsmában

Másnap délelőtt Brennbergbányán jártunk, ahol a templom alatti pincében lévő kocsma volt az egyik uticél. Nem mindegy ám, hol iszol kávét egy jó soproni kiránduláson és néhány ránduláson! De ez már egy másik történet…

Negyedik pohár boromat kortyolgattam, keresztanyu pogácsájával, miközben pumpát beszakító „mester” barátommal azon filozofáltunk, milyen fantasztikus volt az idei szüret… Sopronba pedig még visszatérünk!

Folytatjuk!

Tovább

fuszeresjakvaj

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek

Utoljára kommentelt bejegyzések