„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart – Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt – suttyomban – a hajdani Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állatira jó” kirándulás? Járjunk utána! Ja, csak szólok: ez egy blog, nem információs-tudományos-szupersztráda!

Kiruccanások Sopronból – avagy hol taperolta a „Katedrális” Percyje az ő Alienáját? 

Legutóbb Sopronban hagytam el történetem fonalát, úgy járja hát, hogy itt is vegyem azt fel!

Azonban az elején mégis el kell, hogy kalandozzak a Tűztorony mellől, hűtlenkedésem természetesen nem öncélú (vagy igen?), s egy abszintos party után újfent „a leghűségesebb város”, s annak környéke lesz történetem színhelye. Mint például a frankó Fraknó!

A partyn jött ugyanis meg az ihlet, hogy milyen sorrendben meséljem el a sok-sok fincsi kirándulást! És néhány rándulást… Informatikus barátom ugyanis – ki kirándulásaink és kalandjaink állandó szereplője, az állítólag, de soha meg nem erősítetten kecskepornót tartalmazó laptopjával egyetemben – valahol szert tett egy kis abszintra és szintpartyt szervezett a nyolcadik szintre (a szomszédja szét is öklözte utána a saját! ajtaját). „Mester” barátommal együtt rontottam be a lakásba, ahol az estig dolgozó anyuka, azaz „hegylakó asszony” hiányában informatikus apuka próbálta elregélni kisfiának csattogó hangon, hogy a „nap” szavunkat nem úgy szótagoljuk, hogy „na-pő”… Egy kicsit még tanulniuk kellett így átvonultak a másik szobába, gyereknevelést játszani, mi pedig addig csapra vertük az abszintot… meg a sört…

Aztán – mivel a gyerek „na-pő”-lása és az apuka csattogó hanghordozása tovább tartott – a naplopók besunnyogtak a konyhába és csapra verték a hűtőt is. Kérdés (pardon: kérés) nélkül, egy morzsáig megettük az ott talált szalámit, sajtot, hozzá az összes pékárut a házban. Mondanunk sem kell, hogy a tanulás után farkaséhes királyfi őrjöngött… Az este haza eső „hegylakó asszony” hozott ugyan fél kiló kenyeret, meg mogyorókrémet, csak hát a gyerek figyelme, talán az éhségtől, de lanyhult… Aztán meg – az este előre haladtával – „hegylakó asszony” lett „éhes”… így, amikor már egymás fenekét csapizták (mármint az urával), elterveztük az indulást… A látvány azonban engem sem hagyott hidegen, mint az Eszkimó jégkrém az inuitot.

Rögvest magam előtt is láttam a Ken Follett híres regényéből készült sorozat, „A katedrális” egyik főgonoszát, Percy William Hamleight, amint épp behatolni készül Shiring várának bevehetetlen szoknyája alá, melynek tulajdonosa a finom mellű Aliena.

Nos, a sorozat egyes jeleneteit a hazai helyszínek mellett s sógoroknál forgatták, történetesen a Bécs melletti Leobendorfban, ahol a shiringi vár külső díszletéül szolgáló Kreuzenstein vára áll.

Kérdés azonban, hogy az ominózus taperolós belső jelenetet akko’ most sógoréknál, avagy fóti helyszínen forgatták?

Kiruccanások Sopronból – avagy végül is édes mindegy, hol taperolta a „Katedrális” Percyje az ő Alienáját, mert itt nem állt meg!

Sajnos a történet szerint Percy valóban nem állt meg a taperolásnál, de később meg is erőszakolja a lányt – egyúttal köze volt a lány apjának elveszejtéséhez is. Végül elnyerte méltó büntetését.

De vissza a kavargó Dunához, melynek közelében Kreuzenstein vára áll! A könyvet, filmsorozatot pedig mindenki elolvashatja, megnézheti. Nagyon jó mindkettő!

Sopronból indultam a vár felfedezésére. A Fertő-tó partján elszáguldottam, majd a Hainburg városa melletti hídon átrepesztettem soha el nem kopó kocsimmal a Duna bal partjára.

Hainburg városának területén amúgy már az ókorban hatalmas erődítmények voltak. Ne tévesszen meg senkit a rekonstruált kis palánk!

Mostani történetemben nem időzök itt sokat (majd a következőben), hiszen Leobendorfba menet nem is álltam meg a városban, csak elhagytam a hajdani Római Birodalom északi határát, melyet a folyó, azaz latin nevén a Danuvius jelentett.

Mivel beléptem ezáltal az ókori Barbaricum területére, stílusosan Hans Zimmer zenéjét bömböltettem a kocsiban, az „Arthur király” című filmből – történetesen azt a számot, amikor Arthur és csapata elhagyja Hadrianus falát és belép az ottani Barbaricum területére…

...aztán megfordultam és visszaszáguldottam a Danuvius jobb partjára és újra át a balra. A sógorok többször láthattak átcikázni a hídon egy hazánkfiát, oda és vissza… oda és vissza…

Bezzeg a derék rómaiaknak és a folyó jobb partján lakóknak hogy rezeghetett a togájuk-tunicájuk a Kru. 170-es évek germán betörései után, amikor egy barbárt láttak a túlparton (a folyó bal partja egy pár kilométeres sávban tiltott volt a barbároknak)… meg tudom érteni... Szóval ez hát Hainburg híres városa, melynek közelében még maga a híres filozófus császár Marcus Aurelius is sétált a Danuvius partján... A város, ahonnan Bán Mór regényének Hunyadija még Habsburg Frigyest is kifüstölné, ha az megszegi az éppen aktuális békét... és a város, ahol a vasút a várfalon is átrobog...

Ide még visszatérek egy másik alkalommal, de most robogjunk tovább Bécsen keresztül „A katedrális” forgatási helyszíne felé!

Kiruccanások Sopronból – avagy végül is kapunk egy művárat, ha megtekintjük a kreuzenstei falakat?

A kérdés jogos! A díszletül szolgáló vár ugyanis maga is viszonylag új építésű és a történelem során nem is létezett a mai formájában. Természetesen vannak középkori részei is. Hogy is van ez?

Nos, a várhegyen vár állott már a 12. században, de kőhalom volt a 17. századtól: 1645-ben felrobbantották a harmincéves háború alatt. 1874-ben Johann Nepomuk Wilczek gróf, sarkkutató nekifogott a vár újjáépítésének, román és gótikus stílusban.

A meglévő romokhoz új – külső – falak épültek, torony, kastély. Állítólag szakavatott szemek meg tudják különböztetni az évszázados és a pusztán száz éves épületrészeket, de nekem csak a kapuról sikerült megállapítanom, hogy valami bűzlik vele kapcsolatban… Európa számos részéből hozatott a gróf építőanyagokat, de számos európai épület jegyei is visszaköszönnek a felhúzott várban. Berendezéséül a gróf eredeti középkori bútorokat is gyűjtött.  1906-ban, az avató ünnepségen II. Vilmos német császár is részt vett.

A vár csak vezetett túrán tekinthető meg áprilistól október végéig, ahova egy szakadék felett átívelő hídon keresztül lehet bejutni. A felvonóhíd és a rácsos kapu működik, melynek külön érdekessége, hogy mindkettőt – ahogy megtudtam, korhű módon – motor hajtja. Na, ez volt, ami bűzlött a kapuval kapcsolatban!

Magyar nyelvű idegenvezetés ottjártamkor nem volt, csak magyar leírást kaptam, amit az idegenvezető németül elmondott. Ugyanazt mondta el, ezért feltűnő volt, hogy a magyar szöveg szerint még lett volna olyan része a várnak, ahová nem vezetett a túra – ergo: lespórolt egy termet az osztrák koma!

A filmforgatások jót tettek a várnak – a pénzt, amit kaptak a bérbe adásával, visszaforgatták a várba. „A katedrális” után kapott például térkövet a várudvar. De itt forgatták a „Boszorkányvadászat”fantasyt is, Nicholas Cage főszereplésével, kevés sikerrel… egy biztos: érdemes ellátogatni! Megéri!  

Kiruccanások Sopronból – és vissza

Késő este volt már, amikor visszatértem Sopronba. Szerencsére pizzát még tudtam rendelni, s felkészültem egy újabb kirándulásra és hozzá néhány rándulásra – köztük Hainburg vára volt az első kiszemelt, a várossal. De ez mát egy másik történet!

Szóval zárnám is soraimat, azonban informatikus barátom még az abszintos szintbulin lelkemre kötötte, hogy írjam meg: a következő királyfi készítéséhez a renitens „hegylakó asszonyságot” este ágyhoz köti, s amikor az majd a biztonsági jelszóval jön, közli vele, hogy épp az a lényeg, hogy figyelmen kívül hagyja a jelszót… Nagyot fog nézni, ha kis indiai gyereke lesz – „hegylakó asszony” indiai munkatársa tudniillik már pedzegette, hogy lehet, hozzákényszerítik a menyasszonyához, ám kaszton kívül azért kavarhat…

Hogy folytatása lesz-e történetüknek, azt nem tudhatom, s nem is akarom tudni, azonban tény, hogy „A katedrális” Alienája végül megtalálja a boldogságot az ő szeretett Jankója oldalán – persze előtte még megölik a férjét… de tényleg olvassa el és nézze meg mindenki! És ha érdekel, s teheted, látogass el Leobendorfba, a forgatási helyszínre vagy még közelebb, Ócsára!

Kecskemét városából hazafelé jutottam el egyszer Ócsára, ahol Ken Follett regényének egy másik helyszínét adta egy régi középkori műemlékünk.

Szerencsére e „dublőr” megúszta ép bőrrel a középkort és máig áll az ország közepén lévő településen (ahol „Magnus”-nak becézett barátom beleállította a kisbaltát író nevét viselő tesója lábába), nem úgy, mint a filmsorozat elején látható katedrális, amelynek „dublőre” volt, s amelyben még a szent koponyája is szétmállott a tűz kitörésekor, hirdetve a Halálkirály hatalmát... Nos, hát az ócsai templom áll és remélhetőleg állni is fog! Már megharcolta a múltat.

A filmbéli katedrális meg újjáépült, de annak „dublőre” már nem az ócsai templom volt, hanem felépített díszlet.

De mit kerestem Kecskeméten? Hát kirándulást és néhány rándulást! Az a megtiszteltetés ért, hogy régi – egészségügyben dolgozó – barátaimnál négy gyermeknek olvashattam mesét a nap tizenhat órájában, két napon át, avagy játszhattam velük; leöntöttek vízzel, kaptam egy kis homokot, s belöktek a trambulinba… De hát nincs is élvezetesebb annál, mint amikor négy gyerek ráncigál négy égtáj felé és kétévestől hétévesig mind a te neved kiáltja! De ez aztán már tényleg egy másik történet! Legközelebb újra Sopronba és Sopronból ruccanunk! Addig is, vedd elő Ken Follett regényét!

Folytatjuk!