„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

Előjáték "rossz cic" színre lépéséig - avagy pisztráng és SER!

Miként jó serpa a hegyre, a mindennapok taposómalma is elvezet bennünket egy örökérvényű igazsághoz: időnként ki kell engedni a "fáradt gőz"-t. És mi is lehetne erre alkalmasabb, mint egy kirándulás és néhány rándulás? Hacsak nem egy komárnoi sörtúra!

Csakhogy a fenti söröket még nem most isszuk meg! Előző történetemet a lillafüredi pisztrángtelepen fejeztem be, azzal az igérettel, hogy legközelebb (ami történetesen most van, a Most-ban) elmesélem a pisztrángtelep történetének legnagyobb rejtélyét. És az igéret szép szó! És még szebb, ha meg is tartják! Egyik kedves hölgyismerősöm egyszer azt mondta rólam: "Mindig megtartja a szavát!" Hát, üssünk újra a pisztrángtelepen tanyát! 

Ja, hogy kicsoda "rossz cic"? Tán egy létező nő, aki képes "átváltozni", talán csak egy macska... De csak mindent sorjába! Épp a lillafüredi pisztrángtelepen ülök, egy padon. Előttem a befalatozott fincsi pisztráng romjai. Megittam rá a kólát, de aztán - hogy, hogy nem?! - csak szembe jutott, hogy de jól esne ebben a melegben egy jó korsó hideg sör (a továbbiakban: ser)! Rögvest szembesültem azonban azzal a dilemmával, amellyel akkor találkozol, ha egyedül vágsz neki egy hosszabb útnak, s tenmagad vagy a saját főnököd is, egy személyben a kiránduláson. Nem, nem azzal a dilemmával szembesültem, hogy miként fogok jelenteni saját magamnak egy rándulásról! A dilemma egy sokkal prózaibb, ugyanakkor sarkalatos kérdést takart: iszok, vagy vezetek?

Autóval voltam Lillafüreden, ergó: nuku ser! Csak nyomokban éreztem a számban egy régi komárnoi sertúrán fogyasztott ser ízét, de az is lehet, hogy ezt az ízt is csak a nagy meleg okozta napszúrás idézte meg... (mert snapszszúrás az nem lehetett, ez hótzicher!) Ki tudja? Minden esetre csak a szomszéd asztalon habzó nedűt nézhettem, mutató gyanánt, mígnem tekintetem egy mutatósabbnak minősített pincérlányka ringó csípője felé fordítottam...

Szóval, maradt a jó öreg kóla, mely a vezetésnél segít, s nem is vagy tőle beállva (ez persze így nem teljesen igaz, hiszen a munkatársaim egyszer már szembesülhettek vele, mi fincsit is okoz nálam négy liter fekete nedű elfogyasztása). Nos, hát a fenti sereket a lilalfüredi pisztrángtelepen nem gurítottam le. Arra később került sor: "rossz cic" színre lépésekor, aztán Komárnoban... 

Tanulság: ha sert akarsz inni a lilalfüredi pisztránghoz, keress pár barátot, válasszátok ki, ki hozza meg a vezéráldozatot (azaz ki vezet?), tégy róla, hogy ne te légy a vezéráldozat (hisz a feláldozott bika... marha... már az ókori római vallási rituáléban is cefetül megszívta, úgy főbe kólintották mindig a pópák), aztán a többiekkel együtt hozd meg te is a "nemes"áldozatot! Látogass el a pisztrángtelepre egy fincsi pisztrángra meg egy jó pofa serre!

A lillafüredi pisztrángtelepen vagyok. Illatok szállnak. Az étvágyamat csillapítottam pisztrángommal! De a hatás, a varázsa megmaradt! A hal adta foszfor jót tesz agyműködésemre. Sok duma helyett most tehát elmesélem a pisztrángtelep legnagyobb rejtélyét! Egészen pontosan elmesélem, aztán a kellő helyen és időben megisszuk azt a sert! Pardon sereket, hisz’ egy ser az nem ser – de hát tudjátok!

Nos, miközben a fincsi pisztrángomat kihozó kiscsaj riszáló feneke fel- és eltűnt a bodega megett, újra és újra (és az éhező vándor gyomra is megtelt), eltűnődtem rajta, mit is tudok a rejtélyről? 

A pisztrángtelep többször élt már át olyan negatív jelenséget, mely veszélyeztette a halállományát. Az elmúlt évtizedben kétszer kóstolgatta az árvíz. Először 2006-ban, majd négy évre rá újra. Példaértékű védekezés folyt mindkét alkalommal, hogy megmentsék a halállományt. Amikor ott jártam, mint laikus, már nem érzékeltem semmit az árvíz pusztító hatásából. Talán azért is lehetett, mert a szakmai hozzáértés és a hivatás szeretete jellemzi a pisztrángtelep jelenlegi vezetését is. Talán ezért is éreztem a telepen, hogy jó itt lenni, jó itt enni! Utazz el te is és kóstolj bele ebbe az érzésbe!

Nos, a pisztrángtelep halállományára nem csak az árvizek mértek csapást, hanem a második világégés infernója is próbálta sütögetni derék pisztráng pajtásainkat. Lutra – az előző történetemből is ismert haver – még időben elhúzott, mielőtt ideért volna a front, de a halak valamiért nem tudtak. Fel, nem foghatom, miért?!

A Garadna-völgy hadszíntérré vált, s 1944. december 12-én bekövetkezett a lillafüredi pisztrángtelep történelmének legrejtélyesebb eseménye! A teljes halállomány megsemmisült! A patakokból visszafogott pisztrángokkal indult ismét a termelés a háború után. De mi is történt valójában? 1944. esztendejének decemberében?

Rejtélyes ez a vidék, nem igaz? Nemrégiben a mókusok tűntek el a kisvasút végállomásáról, ahogy erről előző történetemben beszámoltam, anno pedig a halak…

Két verzió van: vagy találat érte a telep gátrendszerét és a halak pedig „huss”, elszeleltek a vidra barátunk után… vagy az ide érkező katonák mindőjüket – egy nap alatt – bepuszilták… Netalántán "rossz cic" lépett színre és ő puszilta be?! Nono! Ismerhetjük, milyen pusztítást végezhetnek a "végzet asszonya" típusú sérült "cic"-ek, de egy teljes halállományt még ők sem puszilnak meg... pardon: be!

Akárhogy is volt… a telep még őrzi titkát! Ki nem hiszi, járjon utána! Fogyassza el kedvenc pisztrángját (többféle elkészítési mód közül választhatsz), előtte, utána, közben stírölje valamelyik pincér lánykát, vagy vigye el az asszonyt is, s tegyen egy sétát a telepen! Tégy egy sétát! Tegyetek egy sétát! Nézd... nézzétek meg közelről a halakat! Ez az, ami a tányérra akad! Fincsi! Hogy aztán mi történt egykor, 1944-ben? Talán maradjon is homályban! A jelen a lényeg! A pisztrángtelep jelene! És jövője! Kóstolj bele! Így tett Lutra is, a vidra! Már újra itt van! A rosszfiú hazatért...

"Rossz cic" színre lép - avagy horgászat és SER!

Miként Lutra haver, én is hazatértem kirándulásomról, idővel... Ez a dolgok rendje. Véget ér a szabadság, a kirándulás, a rándulás... A kalandok persze folytatódnak. Lesznek újak és újak, miként sok régi, de fűszeres történet is arra vár, hogy elmeséljem. Köztük egy igazi nyalánkság is! Az egri palacsintavár története! Ha egyszer a Dobó István utcában sétálsz egy nyári alkonyon, térj be oda! Eszméletlen finom a palacsinta! Azért eszméletlenre nem kell, hogy idd magad! Mert akkor UFO-kat fogsz látni...

Nos, hazatértem. Aztán barátaimmal kimentünk Komárnoba, arra a híres-nevezetes sertúrára - immáron sokadszorra... természetesen! De mielőtt az egyik hírös-neves utunkat megosztanám, be kell hoznom a történetbe a már említett macsekot, "rossz cic"-et. 

„Rossz cic” kiscsaj nagyon szerette a halat. És dorombolt is utána! Naná! No, de a sernél tartottam. Jól esik hal után a ser (meg a blogírás közepette is, épp azt kortyolgatom), de hogy egészen pontos legyek, nekem a hal még jobban izlik! Balatonon mindig beszereztük a fincsi hekket, miként tettem ezt korábbi lillafüredi kalandom során is.

Vannak, akik nem szeretik a halat, amit el tudok fogadni, hisz’ nem mindenki szerethet mindent. Mégis! Az egy főre eső halfogyasztásban hogy a francba lettünk uniós átlag alattiak?! Ergo: az agyad működése érdekében, ha nem eszel halat, villámgyorsan szerezz be egy kis foszfort! De jobb, ha inkább megkóstolod a halat! Még a pátkai kiscsaj, „rossz cic” is szereti! Mikor belibbent történetem kellős közepébe, éppen édesapámmal, a derék apussal voltam, a Fejér megyei Pátka víztározójánál. A komárnoi sertúránk előtti nap délutánján...

A hét munkával telt, a taposómalom őrölt, miközben az ember fia azért már tervezi az újabb szabadságot, kirándulást, s hozzá néhány rándulást is… Barátaimmal életre hívtunk egy tradíciót. Negyedévente, amikor elegünk van a világ zajából, felülünk a hajnali vonatra, s elrobogunk Komáromba, onnan pedig átsétálunk a hídon Komárnoba, egy kis sertúrára… Közben elbeszélgetünk a világ dolgairól, a NŐK-ről, munkáról, szabadságról, jövőről, gyermeknevelésről, vagy egyszerűen csak nézünk ki a fejünkből, mint jó zombi a castingon… De ne siessünk olyan gyorsan előre! Annál is inkább, mert Komárno - ahogy ígértem - több történet színtere lesz, de azért se, merte előtte még egy másik tradíciót is érintenem kell!

Derék jó apus mindig mondogatja: „te csak enni szereted a halat, fiam, kifogni persze nem”, mire mindig ráfelelem: „munkamegosztás”… Erre ő mindig dörmög valamit, de valahogy sosem értem tisztán… Ennek jegyében szoktunk horgászni is. Jobban mondva apus, hiszen én csak kiülök horgászatkor az aktuális partra, pár serrel, s egy jó regénnyel a kézben. A piszkos munkát drága öregemre bízom. Nem panaszkodik miatta. Gyerekkora óta szeret horgászni. Édesapja révén szerette meg a természetet, főleg a madárvilágot, s lett belőle biomókus... azaz biológus.   

A hagyományunk részét képezi persze az is, hogy autóval én viszem ki, haza pedig – a ser végett – ő vezet. Így lehetőségünk van elfilozofálgatni a parton, találkozni, közös programot szervezni. Ámbátor lehet, hogy más véleményen lenne a derék apus, ha nem törölte volna az agya azt a rémálomba illő képet, amikor az egyetlen kapásánál a drága négyéves fia a nyakában ugrál. Akárhogy is volt a múlt, a jelen az, hogy ha belegondolsz, ideális pihenés egy kis horgászat a szabadságodon. És van benne kirándulás is, hisz el kell jutnod, mondjuk a tópartra! Sőt mi több, arcrándulás is lehetséges, ha elhúz a hal. Most kivételesen nem húzott el! Bár nem volt nagy, csak egy kifejlett törpeharcsa, vagy mi – méretes volt, azt megértettem, de aztán újra a könyvembe mélyedtem. Bocsi, apus, de ha Bán Mór újabb könyve jelenik meg, nem ismerek pardont! Lassan beköszöntött az alkony, s rég letünt korok horgászainak szellemei közeledtek, keresztül a nádason. Kapás persze... az nem volt...

Apus - aki szeret helytörténész is lenni - a római gátról mesélt. A víztározót – ahová az engedélye szól – már a derék rómaiak is használták, a víztározó egyik részén az általuk épített gát maradványai is megtalálhatók. Hab a tortán, hogy pár éve római villa díszletét is láthatták az erre járók a tó partján. Itt forgatták „A sas” című filmet, mely a római kori Britanniába kalauzolta a derék nézőt, kevés sikerrel (bukta volt). A víztározó szolgál a Velencei-tó vízkészletének pótlására. Rémlik, hogy volt idő, amikor le kellett csapolni, miként az is rémlik, hogy volt egy kis iszapbirkózás a hátramaradt halakért…

De az ilyen rejtélyes városi legenda helyett inkább rátérek történetem kis fekete nősténymacskájára, „rossz cic”-re. A kis csacska macskát apus – a biológus – minősítette nősténymacskává, én csak egy kis fekete nyervogó entitást láttam a félhomályban. Talán a közeli gátőr egyik macsekja volt, talán nem, minden esetre keményen nyervogott, mire rávettem apust, hogy adja oda a kis életnek a kifogott törpeharcsánkat. Apus érzékelvén, hogy a fekete cica éhes, odaadta neki a törpeharcsát, remélvén, hogy cic szerencsét hoz. A fekete cic, Szaffi ezúton nem változott át – mint a mesében – Szaffiból Szófiává, azaz Mehmet pasa ingerlően csinos lánykájává. Pedig... pedig... helyette elhúzott a hallal. Egy darabig nem láttuk. Kapás nem volt ezután se...

Még ha nem is kaptak a halak (másnapra vihart jeleztek), konstatáltuk, hogy jó levegőn vagyunk, csendben, békeségben pihenünk. Hanem aztán újra megjelent cic! Már csak lámpával lehetett látni. Viszont a kapásjelzőre világított a fény, nem cicre.

Szóval Szaffi megjelent. Dorombolt és dorombolt. Dörgölőzött, mint igazi jóllakott, megelégedett cic. Már nem nyervogott. Dorombolt és dörgölőzött. Apust kissé már zavarta, mert láb alatt volt. De azért kibírta az öreg. A Szaffi meg csak dorombolt és dörgölőzött… Hirtelen apusnak kapása lett! A macsek meghozta a szerencséjét – mondotta. De mielőtt bevágott volna, rászóltam, hagyja abba!

A sötétben ugyanis Szaffi tekergőzött a bot alatt, s farka húzta a damilt! Nem a hal… Hát lett is utána ne mulass, meg „QvRw@ macska!” – apus legalábbis asszem ezt mondta, bár nem értettem tisztán, utána viszont Botsinkay Jónáshoz hasonlóan sokszor kimondta a varázsszót: „Sipirc!” De a varázslat elmaradt!

De ki tudja! És hát nem szeretnék lemaradni róla! Éppen ezért teszek egy felajánlást! Aki hitelt érdemlő képet készít a pátkai víztározónál (a gátőrház közelében) "rossz cic"-ről és elsőként felteszi kommentbe, annak küldök egy doboz sert! De csak a pátkai víztározónál készülhet a kép! És csak az első nyer! Cic biztos, hogy ott lesz! Vigyázzatok rá és ha lehet, adjatok neki valami fincsit - mondjuk halat! Vagy más vadat, mi jó falat! Szóval: "ROSSZ CIC" WANTED!!! Segítségül a körözött cicuska fantomképe:

"Rossz cic" után - avagy Komárom, néhány rom, meg a SER

Észrevettetek valamit a történetben? Megvan? Akinek nincs, annak elárulom, hogy az első sert már legurítottam, Pátkán… Szaffi pedig reális karakter – nem változott át, pedig akkor hagytuk volna tovább dörgölőzni… Szóval reális volt, de „rossz cic”! Ergo: ha pihenés gyanánt horgászni mentek, vigyetek magatokkal egy apust, meg egy bodrit is… 

Egy szép, horgászkalandos estét követően másnap indultam barátaimmal a szokásos komárnoi sertúránkra. És itt durvul be a helyzet serügyileg! Van tudniillik még egy köbe vésett tradíció. Ahányan megyünk Komárnoba, annyi sert hoz mindenki! Fejenként! Vagyis, ha négyen megyünk, akkor tizenhat dobozos sörrel vágunk neki az útnak. A dolog pikantériája volt, hogy a nyári menetrendből törölték a hajnali vonatot, így busszal mehettünk „elázni” a Duna partjának egyik ékét jelentő városba, Jókai „Aranyember”-ének lakhelyére… azt meg ugye mondanom sem kell, hogy a buszon nincs lehetőség a "lex budi"-ban foglalt ősi római jogi szabály gyakorlati alkalmazására... csakis a régi római kori település helyén felépült Komáromban... Mikor aztán a Monostori Erődben meglátták tizenhatszorosan beserezett "bandánk", hanyatt-homlok menekültek, nem számítottak se homokdombok, se lankák...

 

De pontosítsunk csak egy kicsit! Nem volt az tizenhatszoros beserezés! Egyik barátunk - a "dezertőr" - az útra csak egy sert hozott! Hozott persze teát, mely még este is meleg volt, megőrizte a termosztát. Mit is tehet ilyenkor az ember fia?! Nyilvános lincselés? Buszon? Á, dehogy! Volt ugyanis egy kis pálinka is, a másik barátnál, s összehozták, amit a természet adot, így született meg a pálinkás teánk, mely rímelt arra, amikor egyik kolléga az egyetemi buliba szűz sert hozott Sopronból...

Elindult hát a buszunk a messzi Komáromba, a "négy naggyal", vagy mondhatnám azt is, hogy "négy testőr"-rel. Baráti utazásunk "kelléke" volt ugyanis egyikünk sráca, míg anyukája, barátunk asszonya otthon heverte ki épp a házasság fáradalmait... Apa és fia kettőse folyamatos humorforrás, néha a papára is vigyázni kell, ergo, lehet, hogy csak "három testőr"-ről beszélhetünk... bizonyos esetekben... Elég az hozzá, hogy épp nem huztuk meg a seres dobozt, amikor a srác ránk szólott: "Dógozzatok!" - hát , nem tőlünk hallotta, az biztos! Vagy ne legyen a nevem Horáció! Próbáltuk elterelni a figyelmét azzal a szentenciózus sziporkával, hogy újfent legót kap Komáromban, ha jól viselkedik. Ez olyan fanatizáló módon hatott, hogy apukájának fél kirándulásba tellett helyre tenni a gyereket, illetőleg megidézni nőnemű szüleinket... De, ha mindez nem lett volna elég, a busz légkondicionáló berendezésén keresztül befolyt a víz. Arcunkba kaptuk a kinti eső áldását, ezért gyorsan el is kellett ülnünk, mert nem szerettük volna, ha az eső az arcunkba mossa a nőnemű legionáriust, Legionellát... A baktériumot, köszönjük szépen, kihagytuk!  Mindezek alapján még mindig a vonatot preferálom, egy kiránduláson és néhány ránduláson - hacsak vezéráldozatként nem találtok olyan delikvenst (marhát), aki bevállalja a volánt... 

Megérkeztünk Komáromba. A távolsági autóbuszmegállótól nem messze van a vasútállomás és a híd, át Komárnóba. Minden együtt van. Bírom a várost… városokat… pardon… Nos, Komáromban szembesültünk egy jelenséggel. Ha többedmagaddal mész és valaki a tervezettől eltérő programötlettel áll elő, akkor két dolog sülhet ki. Vagy szédült fincsi lesz, hogy csak egyszerűen hagyod megtörténni a dolgokat, de az is lehet, hogy a program szétesik. Hála istennek, hogy mertünk improvizálni! Fincsi progi lett belőle, ráadásul segített lazítani is a többieknek, mert általa nem rohantunk haza.

A kissrácot elhozó apuka eleve úgy tervezte, hogy megnézi a srácával a Monostori Erődöt Komáromban, hogy a gyerek utána bírja az ülést a komárnoi kocsmában… a biztonság kedvéért persze hozta a szolgálati laptopját, hogy a gyerkőc nézhesse a Jancsi & Juliskát… „Dezertőr” barátunknak tetszett a program, s felvetette, hogy ő is megnézné serezés előtt az erődöt. Végül mi is úgy döntöttünk, hogy megnézzük. És milyen jól tettük! Ingyenes volt az erőd látogatása azon a hétvégén! A kazamatarendszer pedig örök élmény! Nézd meg te is! És merj improvizálni! Erről szól egy kirándulás és néhány rándulás! Ne légy merev, mint a lebunkózott marha, de élvezd minden percét a szabadságnak, éld át a szabadságot, s amíg átéled, legalább akkor, de akkor mindenképp légy szabad! Hagyd, hogy megtörténjenek a dolgok! Meglátod, neked is jó lesz! Akár esik, akár fúj, irány a Monostori Erőd bejárata!

A rom egy kicsit túlzás. De az erőd azért nincs teljesen jól... Felújítások zajlanak. De lássuk, mit is tudunk a Monostori Erődről, s végeredményben a komáromi erődrendszerről? Már a római korban volt itt település és erőd a térségben. Brigetio fontos stratégiai pont volt. A germánok jó sok borsot törtek az ittélők orra alá, s pár rómait meg is pörköltek... A középkorban a mai Komárno területén épült fel vár, ez a mai Öregvár. 1594-ben a török bepróbálkozott az ostrommal, de nem sikerült neki. A jelenlegi erődrendszer az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után épült, a legfejlettebb haditechnikai elvek mentén. Még szánkópályát is építettek a Monostori Erődbe! Nem hiszed? Nézz és láss hát! Íme:

A komáromi és komárnoi erődök Közép-Európa legnagyobb, épen maradt újkori erődei. Az UNESCO Világörökség Várományosok Listáján szerepelnek. Komárom területén a Monostori Erődöt, az Igmándi Erődöt és a Csillag Erődöt találjuk (utóbbi nem tévesztendő össze a Csillaggal, ami börtön, másutt…). A Monostori Erőd falai között 1945 után az oroszok Közép-Európa legnagyobb titkos lőszerraktárát rendezték be a Monostori Erődben, minekutána a NATO az egyik legveszélyesebb kelet-európai objektumként tartotta számon. Szívás volt! A rendszerváltás után nyugodtabb évek, s a renoválás, feltárás következett. Emlékeim szerint valamelyik erőd szolgált díszletül „A három testőr Afrikában” című 1996-os magyar filmhez is, melyet Rejtő Jenő azonos című regényéből forgattak. A szovjetek emlékét idézik a Monostori Erőd kazamatarendszerének, s egyes termeinek embermagasságig pirosra pingált falai! Nézd meg a kazamatarendszert! Lélegzetelállító látvány bejárni! Szürreális világ! És micsoda paintball pálya! Az erőd egyik bástyája ugyanis paintball helyszínként is funkcionál, az infók alapján! Próbáld ki te is!    

Amint a Monostori Erőd kazamatarendszerében lépdeltünk, felidéztem, honnan ismerős még a monostori homokdomb... Klapka György, hős Komárom védője már 1849-ben földerődöket emeltetett a homokdombon. Aztán a szabadságharc után kezdődött az építkezés. És itt jön a képbe egyik kedvenc magyar íróm, Jókai Mór regénye, „Az aranyember” Ami rémlik: a gátlástalan komáromi üzletember, Brazovics Athanáz vetélytársat lát Tímár Mihályban. Megpróbálja lejáratni a romlott gabonával, de nem jön össze, s megszületik az „aranyember” mítosza. Közben Tímár Mihály átvágja Brazovics búráját. A monostori homokdombokon parcellákat vásárol, azzal, hogy később oda építkezik az állam, s kisajátítás lesz. Brazovics is így tesz, azonban az „aranyember” ráveszi az illetékeseket, hogy ne azonnal sajátítsák ki a földeket, hanem lépcsőzetesen, húsz évre eltolva a monostori homokdombok kisajátítását. Körülbelül erre emlékszem. Ja, még arra, hogy ettől a Brazovics szívrohamot kap, mert tönkre ment és megmurdel. Komárnoban a derék Jókaink szobra vigyorog ránk…  

Hogy miként sikerült megcsípnünk egy ingyenes belépőt a Monostori Erődbe? Láss csudát: épp az Európai Kulturális Örökség napokba botlottunk. Ennek keretében sok jó program helyszíne volt a Monostori Erőd. Egyenruhás vezetések indultak. Túrák a kazamaták felfedezésére. Egy lezárt részen még gulyást is főztek, de persze azt nem nekünk, hanem a program szervezésében részt vevő fiataloknak, öregeknek, hagyományőrzőknek. Az illata olyan jó volt! Biztos fincsi volt! Az étvágy annyira megjött, hogy kár volt még a kenyérmúzeumba is bemenni… Az erőd kalandok színtere volt, állomásokkal. A kissrác például aknakeresővel „aknát” keresett – el is hajította a faterja felé…  Lehetett látni Gábor Áron rézágyújának rekonstrukcióját is.  

Hagyományőrzés keretében meg akartam kóstolni a pálinkát, de aztán mutatták az árát…

De lőhettél is! Akár autóra is… Egy biztos: valami mindig elsült! Hallottuk! Szóval: kettes pont: autó lövészet!

Egy idő után egyik barátommal kimentünk a Duna Bástyára, ahonnan festői a kilátás Komárnora.

Tettünket az indokolta, hogy már eluntuk az aknakeresést meg aztán kezdtünk szomjasak és éhesek lenni, mint a kisróka… és még nem is volt se ser, se Rumba! 

Emlékszem, anno egy pár megkért, hogy fotózzam le őket, ugyanitt, a bástyán. Le is akartam, háttérrel. A Duna azonban nem lehetett háttér, mert hisztizett a pasas, mondván, látszana a képen a túlpart… azt gondolom, fontos a párbeszéd, bármi volt is a múltban. Akár magyarul, akár szlovákul szólnak hozzád, valahogy mindig szívesen fogadnak. Legalábbis, mi ezt tapasztaltuk. Évek óta járunk ki.  Menj át Komárnoba, ízleld meg az ottani sereket, s a híres, csehszlovák időkre visszatetkintő Rumba csokit is.

Kapható, a rendőrség melletti boltban… Komarnoban! Szédültfincsi! Nos, megéheztünk, megszomjaztunk, így hát előre mentünk. Útközben tankba botlottunk... nyögő lombok alatt...

Eleredt az eső. Volt is égszakadás! Még jó, hogy nem lőttek! Béke van, a határok nyitva. Testvér a testvérrel újra megölelheti egymást a Duna mindkét partján. Őrizzük is meg! Szóval irány Komárno! Átmenni a  a hídon, Komarno fele – a többiek még egy darabig ott voltak az erődben, de aztán siettek utánunk.

Néha a több főből álló csapatok szétválnak a kiránduláson. Ez nem baj, hisz' szabad, felnőtt emberek vagyunk. De értesítsétek a többieket, miként mi is tettük, hogy ne aggódjanak miattatok! Felnőttek vagytok, kirándultok, de azért figyelmezzetek egymásra! Összetartani úgyis lehet, ha mindenkinek megvan a kellő szabadsága is a kiránduláson! 

Nos, mielőtt átmentünk a hídon, a komáromi vasútállomásra beülve betoltuk a szendvicset, kólát aztán nyakunkba vettük a hidat.

Átmentünk rajta, majd jobbra fordulva betértünk a Palatínova utcába. A kéttornyú templom már messzíről mutatta az irányt.

Hogy miről is híres? Nos, prózai leszek: nem igazán tudom, de az biztos, hogy jól szitává lőtték, amikor Klapka itt "üdült"!

A homlokzata nagyon szép. Pár éve újították fel. Szépek az oltárképek. Térj be, nézd meg! Aztán menj egy kicsit vissza az utcában és térj be - a menetirány szerinti -első törzshelyünkre! 

"Rossz cic" nélkül - avagy SER, Komárno, Komárom, no de hol hagytam a laptopom?! 

Nem az enyém volt, hanem a barátomé. Azt tervezte, hogy a kissrác majd azon keresztül nézi a meséket, de elhagyta a Monostori Erődben... De ne siessünk annyira előre! Épp megérkezünk sertúránk első állomására, a vikingek törzshelyére a Palatínova utcában. 

Kulturális rendezvények színtere. Napközben az utcára néző kisebb helyiség van nyitva, de szédült jó hely, szédült jó kávéval és természetesen serrel! Már ismernek bennünket! Szeretem a helyet! Szeretjük! Igyuk hát meg az első kávénkat (Latte-t vagy mit...) és sörünket Komárnoban! 

Na, ugye, hogy üt?

Ütős hely! Vikingeknek való!

Kel(let)t is a ser! Belibben másik két barátunk, a kissráccal. A kissrác apukája túl laza. A velem korábban érkezett barátomnak valami furcsa! „Hol a táskád, jóember?” – kérdezi a velem érkezett barát. „Rád bíztam az akna keresésénél!” – mondotta az apuka. Poénos csávó, el sem akartuk hinni neki. Aztán visszapörgetjük. Tényleg. Odaadta, amikor aknát keresett, s felásták kisfiával a Monostori Erőd padlóját a játék hevében. Nem engedte, hogy porba tegyük, így barátom mondta neki, hogy az ablakpárkányra teszi a táskáját. Ezzel a barátommal jöttem át előbb a hídon.

A táska meg ott maradt, a kissrácos barátunk végig azt hitte, hogy mi cipeljük a bitang nehéz laptopját. Volt is Donner meg Wetter! Hiszen szolgálati laptop! Barátunk még ellentmondó nyilatkozatokba is keveredett, hogy kinek a kecskepornó gyűjteménye van fenn a szolgálati gépen (a főnöké, avagy az övé), s nem nyugtatta meg az a tény sem, hogy az állatvédelmi törvény tiltja azt, hogy az állatot felhasználjuk nemi vágyunk kielégítésére. Ergo: nem is forgatható nálunk állatpornó. Csak nézhető, már akinek van rá gusztusa (a részleteket lásd blogomon, a „Szabad-e baromnkodni?” bejegyzésemben! Uff! Ez volt a reklám helye). Nos, mint a kecskék Capri szigetén, mi is jól le lettünk kapva a tíz körmünkről, főleg barátom, aki a táskát a párkányra helyezte. Igazi western filmbe illő jelenet volt. Egymásra nézett a két barát. Az apuka már szórná rá az istennyilát! Nagyon morci, mint a pólóján lévő, jó fej bácsi:

De aztán a másik is előrántá "pisztoly"-át, s elmagyarázza neki, hogy szeretné, ha levonná a tanulságot. Az apuka ekként felel: „Ja, levontam, máskor nem bízok rátok semmit!”  A válasz sem késett, csak az újabb adag ser… A barátom kifejtette, hogy ne hárítsák át a felelősséget rá, hiszen szólt, hogy a táskát a párkányon hagyta. Ez valahogy elsiklott az apuka füle mellett – talán mert a kis királyfi épp akkor dobott rá egy újabb antióchiai szent kézigránátot, amit a padlóból kiásott… Végül az apuka telefonált az erődbe, hogy ottmaradt a laptopja, rajta  a pornó gyűjteménye, s taxit hívott, ami oda-vissza, borravalóval, nyolc Euróért elvitte és a vikingek törzsheléyre vissza is vitte.... Mivel az erődben, amikor megérkezett, az ominózus ablaknál nem volt senki, kvázi visszalopta a saját táskáját, de hála az égnek, a kecskepornó immár biztonságban volt! Ráadásul az a megtiszteltetés is érte, hogy szemét kétszer a Monostori Erődre emelhette. És egy nap kétszer járhatott Szlovákiában… Erről is szól egy jó kirándulás és egy jó adag rándulás! A váratlan kalandokról! Kóstolj bele te is! Menj el Komárnoba! 

Haladjunk is tovább, második törzshelyünkre, a Borozóba! Benn, az Európa-udvar közepén! Útközben pedig nézzük meg a szökőkutat is! Meg a torzót! Valami biznisz nem jött be, így maradt az udvar tíz éve...  Több magyar uralkodó szobra van itt, köztük, Mária Teréziájé, nagy popsival, s kissé oldalt a kormányzó és törökverő Hunyadi Jánosé is. A fény megcsillan kardjának hegyén!

Amíg mi kulturálódunk, kissrácos barátunk már beront a Borozóba... Kultikus hely! Kulturális központ a komárnoi magyarok számára. És nem utolsó sorban bitang finom sere van! Gyere el ide és kostold meg! Íme, ez a második állomás! Vagy inkább végállomás! A barátunk megrendelte a sert...

Mikor a Borozóhoz érünk, megkerülve az épületet, hogy fotózhassak, az ajtóban már vár ránk a barát! Figyeljétek meg a két kitárt karját!  Kissé már zordon hangulatban leledzik! Hisz' már megérkezett a ser! 

Épp azt kiáltja,hogy"Munka van! Munka van!"

 

Íme hát a kirándulás, az egyik komárnoi sertúra története, s ami történt... a néhány rándulás! Gyere el Komáromba!

Nézd meg az erődrendszert!

Menj át a hídon Komárnoba, s ízleld meg a helyi sereket! Kapásból annyit, ahány barátod veled tart!

Most, történetesen négyet!

Egészségetekre!

Legközelebb történetemet innen, a komárnoi Borozóból folytatom, s elmesélem, miről is híres a mi derék Mária Teréziánk hátsója! Igazi, fincsi legenda! Miként azt is elmesélem, miként lett a  kezdeti három pohárból a végére négy pohár ser! 

Addig pedig kívánom, hogy te is éld meg a szabadságot, egy kirándulást és néhány rándulást!

És nem utolsósorban azt, mit is jelent a barátság!

Drága barátaim! Egésszégetekre! 

Jó, tudom, valamelyikőtök most azt mondaná: "Dógozzá!"

Csak annyit még, hogy

"ROSSZ CIC" WANTED!

Nos, innen folytatjuk!