„Kirándulás és néhány rándulás” Ezzel a címmel debütált anno a legendás Tom & Jerry sorozat egyik epizódja, melyben a szabadságát töltő horgászó homo sapiens sapiens (közismertebb nevén: ember) a végén agyba-főbe veri kedvenc macsekunkat. A történet szerint Tom gazdája horgászni megy. A macska belelkesül és vele tart - Jerry egeret senki sem hívta. A két állat – szokásához híven – hozza a formáját és végül az egész kirándulásukra azt mondhatjuk: „Állat!” Főleg, hogy az ominózus részt - suttyomban - Csehszlovákiában rajzoltatták! Ettől is olyan állatira kisvakondos a fű… De vajon létezik „állati jó” kirándulás? Járjunk utána!

Ifjú titán rokonom mindig elszánt, hogy hegyeket hágjon

Ha két, párhuzamosan elterülő, azonos nagyságú hegyről van szó – ahogy azt el is kottyantotta –, ifjú rokonom mindég benne van egy kis „hegyhágásban”... De, hogy miként vált hegyeket is hágó titánná, arról talán maga is elgondolkozott, amikor horvátországi nyaralásán a tengerben csücsülve a part menti hegyeket sasolta. Ámbár, az is lehet, egyszerűen csak csinos kis barátnője duruzsoló hangját hallgatta… (A kép szigorúan a jóváhagyása mellett kerül közreadásra!)

Akárhogy is kezdődött, azon a viharos őszi napon, amikor – ifjú titán rokonom autójában utazva – együtt hágtuk meg a tengerparton vezető kacskaringós-halálkanyaros utat, már elkezdődött valami.

Olaszországi utunk második napján – mely napnak a végén egy magát állatorvosnak kiadó germán amazon kötötte be véres fejemet – utunk a napfényes Amalfiba vezetett.

Napfényes? Októberben? Felejtsd el! Nos, vezetésével a „titán” jelzőt egyértelműen kiérdemelte, úgy állta a sarat a kretén digó vezetőkkel szemben… felvette az ő ritmusukat… persze azért csípte, amikor este a nápolyi nyomornegyedben az egyik talján kocsijára csukódott a sorompó…

Amalfi gyönyörű kis város – amolyan ékszerdoboz a róla elnevezett tengerparton, a Világörökség része – templomával, épületeivel, kávéházaival. Persze esőben marad a fedett templom, meg egy kávézó keresése (budikeresés miatt).

Amalfi után ellátogattunk a Vezúv túloldalán lévő kis településre, Mugnano del Cardinalebe is, a világszerte ismert és tisztelt kis szent, Csodatevő Szent Filoména ereklyéjéhez, akinek magyarországi kultuszához hozzátartozik képének megfestése is.

A templomban szolgáló atya már várt bennünket. Bár csupán levélből értesült jöttünkről, szinte másodpercnyi pontossággal az után jelent meg a templom hajójában, hogy mi beléptünk. Elkalauzolt bennünket a templomban, ahol az ereklyét és a szent sírkövét őrzik. 

A sekrestyében megcsodálhattuk a magyar festő, Feszty Masa által megfestett képet.  A lelkes atya sok minden mást is mesélt még, csak hát mi nem érteni olasz, ő meg nem érteni angol és magyar… A templomban különös, megmagyarázhatatlan béke és lélekemelő erő keríti hatalmába az utazót, zarándokot! Persze különös és vidám dolgok színhelye is volt találkozásunk a kis szenttel. Míg jómagam és – történeteim egyik főszereplője – „dezertőr” barátom már az atya után mentünk, megcsodálni a Feszty-féle festményt, ifjú titán rokonom és a többiek a templomhajóban maradtak. Odakünn ugyan fújt a szél, de egyszerre csak arra lettek figyelmesek, mintha valaki szabályosan, szépen-nyugodtan kinyitná a templomajtót, majd – miután besétált rajta – be is csukná. A dolog szépséghibája, hogy rajtuk kívül senki sem tartózkodott és senki be sem jött a templomba…

Ki tudja? Talán a szél… talán a kis szent csatlakozott hozzájuk… akárhogy is, a békét árasztó templomból már ki akartak menekülni, azonban az atya mindegyőjüket behívta a sekrestyébe, utánunk. Ekkor derült azonban ki, hogy az a szenteltolaj mennyiség, amit magyar tisztelők rendeltek – olaszul megírt levél útján – nem, hogy nem áll rendelkezésre, de a szegény atya minden formában (rajzolva, mutogatva) azt próbálta nekünk elmagyarázni, hogy ennyi szentelt olaj egész Olaszországban nincsen… Sokáig ott voltunk még a templomban, érezve a békét, hallgatva a csöndet. Végül már a közelgő vihar hangjai sem törték meg a varázst. Ide egyszer még visszatérünk!

Ifjú titán rokonom és a dühöngő Vezúv

Az este folyamán nem szentelt olaj kötötte le a figyelmünket – leszámítva „dezertőr barátom azon poénját, hogy „befuccsolt az olaj bizniszed” –, hanem a talján sörremek, a Birra Moretti élvezete, no meg a másnapi utunk, Pompejibe, a Vezúv által Kru. 79-ben elpusztított római kori városba. És akkor vertem be a fejemet, így az ókori romvárost már sapkában, bekötött fejjel látogathattam meg…

A város nagyon nagy, szinte alig elég egy nap a bejárásához, pedig sok minden még fel sincsen tárva. Egyes helyek pedig olyanok, mintha még most is élet lenne bennük! Eltógáznék-bulizgatnék valamelyik villában, bort szürcsölve, az már biztos!

Gyorsan megtudtuk amúgy, hogy a közhiedelemmel ellentétben az ókori rómaiak is angolul beszéltek – mint a tógás, szandálos, szexelős római filmekben –, hiszen erre még bizonyítékot is találtunk az amphiteátrumban! Lásd: "GVN"!

Persze „dezertőr” barátom nem lett volna dezertőr – ergo: hű a nevéhez –, ha nem lett volna valami kalandja: nagyon rástartolt egy épületre, s otthagyva csapot-papot, berohant. Állítása szerint csak érdekelte, mit néz meg mindenki, de senki se hitte el neki, hogy ne tudta volna, hogy egy ókori bordélyházba igyekszik… A képek tanulsága szerint a kuncsaft csak rámutatott mit kér, s a jányka olvasás nélkül is tudta, mi a dolga… Ej-ej, „dezertőr” barátom!

No, de mit tett mindeközben ifjú titán rokonom? Már a Vezúv után vágyakozott, mely ott magasodott – mint az ókori rómaiak idején is, egykoron – a város és őfelette.

Felette nagy lázát végül az aznapi, utolsó szervezett út lekésése után már nem tudta csillapítani, mert csinos kis barátnője – őhelyette emelkedve szólásra –, ifjú titán rokonom fáradtságára hivatkozott, s arra, hogy ilyen állapotban (hisz az előző két nap alatt már titán keményen levezetett majd kétezer kilómétert) az autóját is félti. Mivel már mindenki jól „betintázott” addigra, maradt a szállás és a kocsmatúra folytatása, ahol is egy igazi, nagymellű talján fruska szolgálta fel a pizzánkat (sajnos, csak a pizzáról készült kép)...

Ifjú titán rokonom és csinos kis barátnője nem tartott „dezertőr” barátommal és velem, diszkréten kimentve magukat. Ekkor eszméltem csak rá, hogy a Vezúv meghágása talán már kezdettől fogva nem a konkrét hegy megmászását jelentette ifjú titán rokonom szemében, hanem egy másik „vulkán” dühöngött… Aznap éjjel történetesen, amikor nyugovóra tértünk a kocsmatúra után, a szomszéd szobából MÁR nem hallottunk ágynyikorgást…

Ifjú titán rokonom hegyet hág a perverz Tiberius császár villájához

Akárhogy is volt, a Vezúv megmászása végett is, de még visszatérünk a Nápolyi-öbölbe, melynek minden egyes porcikája – akár egy gyönyörű nő – új és új varázslattal, gyönyörrel és kalanddal kecsegtet! Ilyen Capri szigete is.

Másnap komppal folytattuk utunkat Capri szigetére. Sorrentoból indult kompunk, de a sziget Nápolyból is megközelíthető. Megérkezésünk után bérletet vettünk a buszhoz, de az hol jött, hol nem, összevissza, jó olasz módra… meg hát ott keringtek a taxis hiénák is… egyikük egy gyönyörű fenekű hetéra volt… akadt is fuvarja (kétszer is, mire jött egy nyomorult busz).

Ha Capri szigetén jársz, s a híres Kék-barlang nem fér bele az idődbe, akkor is feltétlenül meg kell tekintened a Villa San Michelét, mely a sziget egyik fő látványossága.A legtöbb katalógusban és az ott jártak családi albumaiban szerepel az a kép, amely a villa lugasából készíthető.

A villát a 20. század elején építtette Axel Munthe svéd orvos, a Krisztus után 14. és 37. között uralkodott római császár, Tiberius egyik villájának a helyén.

A villa és annak vécéje megtekintését követően a libegő következett, mellyel a napsütötte Monte Solarot érhettük el.

A hegytetőről csodás kilátás nyílik a tengerből kiemelkedő természeti attrakcióra, a Faraglioni sziklákra. Ifjú titán rokonom csak egy valamit sajnált: libegővel ugyan, de meghágtuk a szigeten lévő hegyet, de sehol sem láttunk kecskéket… pedig Capri róluk kapta a nevét… Akárhogy is, a libegővel lefelé megtett út kárpótolt e nüánsznyi hiányosságért, hiszen ég és tenger összeolvadt szemeink előtt, mi pedig úsztunk, csak úsztunk a végtelen kékségben…

Innen még „dezertőr” barátom sem kívánkozott dezertálni…Persze nem is lett volna hová… van, aki nem is bírja idegekkel...

Ezután következett a leghíresebb – Tiberius császár által építtetett – villa, a Villa Jovis. Kevés időnk volt, hegynek felfelé kellet haladnunk, de megcsináltuk. Bekapcsoltuk a híres Ben-Húr film zenéjét, s meneteltünk fel a hegyre.

Ifjú titán rokonom felhozta csinos kis barátnőjét is, szorosan követve "dezertőr" barátunkat.

A hegyen aztán megmutathattam azt a sziklát, ahol a legenda szerint Tiberius császár „megvált” megunt szeretőitől… természetesen ifjú titán rokonom már előre felkészítette csinos kis barátnőjét (tényleg nagyon csinos) a fűszeres poénra… a lélegzetelállító kilátásra, ami a villa egy másik pontján fogadott bennünket, ő sem tudta felkészíteni.

Ifjú titán rokonom a perverz Tiberius villája után (ugye, hogy nem mindegy, hol a hangsúly?)

Ki tudja, talán így esett a történet, s ifjú titán rokonom nem csak a „vulkán”, de a hegyek szerelmese is lett…

Így esett, hogy történetesen esett, amikor – taljánföldi kalandunk után – felhágtunk a szélfútta Schneeberg legmagasabb pontjára, a Fischerhüttéhez. A kép persze ezt nem mutatja. A menedékházban amúgy aludni is lehet és még a magyar nyelvet is ismerik. 1885 óta várja a vendégeit. Télvíz idején nagyon fagyos itt a hangulat...

Szóval elérkeztünk a bécsiek kedvenc kirándulóhelyére, az „Üveghegyemhez”, ahová a derék Ferencjóska is felhágott a fogaskerekűvel, hogy megtekintse a kilátást és az őt szexszel irányítani képes Sissiről elkeresztelt kápolnát. (Vajon róla is legomboltak 37 Eurót a vonatért?) No meg, hogy hozzánk hasonlóan beleharapjon a friss hegyi levegőbe… Persze, ahhoz, hogy ifjú titán rokonom meghághassa a Schneeberget is, először haza kellett érnünk olaszföldről. Erről szól majd a következő történet! Meg arró', hogyan is jutottunk el "dezertőr" barátommal Schneeberg után Sopronba, meg Írottkőre.

Addig is, emelem poharam az én ifjú, titán rokonomra, s eddigi - hegymászáson is túlmutató - életútjára! Egészségedre! És előre, tovább!

Folytatjuk!